Tékozló Homár

16 ezer forintra korlátozta céges előfizetését a Telenor

2013.05.22. 14:35 | jackyll | 77 komment

Győzőék telenoros flottáját gyakorlatilag elpusztította az egyik cégről másikra átírás. Első körben csak az összes PIN-kódjuk veszett el. Aztán kiderült, hogy 10 év után az új cég új ügyfélnek minősül, és mint ahogy ezek szerint szokás, porba korlátozták. A havi 200+ ezer forintot mostantól 4 naponta kell befizetniük részletekben, miután az ügyfélszolgálat speciális elhárító egysége a panaszukat felülvizsgálva 16500-ról 26500 forintra emelte a limitet.

Több, mint tíz év céges előfizetés után az adótanácsadóm javaslatára átírattuk a céges telefonokat egyik cégünkről a másikra. Nem nagy cég, 16 előfizetésről van szó. Az ügyfélszolgálat arról tájékoztatott, hogy minden a régiben fog maradni, nem változik sem a díjcsomag, sem pedig az egyéb feltételek. A telefonok átíratása zökkenőmentesen megtörtént. Legalábbis azt hittem. Egy rövid idő elteltével sms-t kaptam, amelyben értesítettek a magas forgalmi limitről. WTF??? Soha nem hallottam róla. Aztán egy kolléganőm is kapott, akinek két nappal később egy hétvégén kikapcsolták a kimenő hívásait. Kicsit idegesen beballagott a legközelebbi Telenor üzletbe és kifizetett 11,500 forintot. Aznap én is megkaptam a sokadik üzenetet a magas forgalmi limitről, hát úgy gondoltam, hogy véget vetek a bohóckodásnak és felhívtam az ügyfélszolgálatot.  Ekkor kiderült, hogy nem tudnak segíteni, ugyanis az átírás során törölték mind az egyenkénti, mind pedig a cégszintű pin kódokat.

Rohadt ideges lettem, szombat este bevágódtam az autóba, hogy a 9-ig nyitvatartó Mamutban üzletbe beérjek. Ott arról tájékoztattak, hogy nem tudnak tájékoztatni, mert nincs nálam az aláírási címpéldányom, hiába igazolom hat egyéb okmánnyal, hogy én vagy én, aki amúgy átírta a telefonokat és, akinek lefénymásolták, beszkennelték a céges papírjait az átírásnál.

A jelenlévő illetve még korábban a telefonos droid azonban elárulta, hogy mivel új ügyfél vagyok (sic!), ezért a Hírközlési törvény értelmében limitet kell tenniük az előfizetésre. Mondom, hogy oké, mutassák meg a hírközlési törvény idevágó passzusait. A droid hátraballagott, majd két perc múlva előkerült az üzletvezetőnővel. Hozták az ÁSZF-t. Elolvastam az idevágó passzusokat. Mondtam nekik, hogy csodás, de ebben egy büdös szó sem esik a Hírközlési törvényről még csak referencia szintjén sem. Hebegtek-habogtak végül dolga végezetlenül eljöttem, mert ugye nincs aláírásim. Hozzáteszem, roppant módon életszagú, hogy valaki magánál tartsa az említett dokumentumot, ugye?

Rákövetkező hétfőn kissé ingerülten, de már az aláírásival felfegyverkezve bementem abba az üzletbe, ahol átírták a telefonokat. Visszaállíttattam a kódokat, töröltem a nyomorult hangpostafiókot, aztán megkértem a fickót, hogy ugyan emeljük már fel az MFL-t. A tag közölte, hogy ezt telefononként kell megtenni, egyenként fel kell hívni az ügyfélszolgálatot. Remek!

Mivel két órával később az én készülékemen is korlátozták a kimenő hívásokat, megragadtam az alkalmat, hogy beszéljek az ügyfélszolgálattal. Ekkor meglepetés hegyek következtek.

- Az ügyfélszolgálatnál nem lehet ezt csak úgy elintézni, erről egy külön csoport dönt.
- 24 órával később a külön csoport döntött, és igazán nagyvonalúan felajánlották, hogy megemelik a forgalmi limitet 16500 forintról egészen 26500 forintig.
- Ha nem tetszik, akkor majd három hónap múlva újratárgyaljuk az egészet, de addig is a forgalmam alapján legyek oly' kedves és perkeljak be minden három - négy napban 11,500 forintot személyesen valamelyik üzletben különben jön a limitálás.

Tények az én oldalamról.

- Több, mint 10 éves előfizetés.
- Van olyan telefonszám is a cégben, amely jövőre már 20 éves lesz, hiszen az üzlettársam a 101. előfizetője a cégnek.
- Havi átlag forgalom 200,000 forint felett, de közelítette már a 300,000 ezret is.
- A Telenor állítása szerint a régi céges előfizetésemen is volt limit - állítólag 88,000 forint -, de érdekes módon, amikor heteket töltök üzleti érdekeltségek miatt Ománban, Jemenben vagy éppen Seychellesen és a számlám meghaladja a 100,000 forintot akkor sem kaptam soha a büdös életben egyetlen egy sms-t sem, amelyben figyelmeztetnek a MFL-re.

Konzekvencia:

A Telenor telefonos- és személyes ügyfélszolgálata:

a) hülye,
b) hazudik,
c) inkompetens

Egyrészről azt állítják, hogy én új előfizetőnek számítok, ami a üzleti logikát nézve, akár még igaz is lehet, ellenben azt sehogy sem tudják megmagyarázni, hogy ha új előfizető vagyok, akkor mégis hogyan lehetséges, hogy egy olyan számlacsomagom van, amelyet már több, mint egy éve nem, vagy nem ilyen néven árusítanak, továbbá az sem fér bele az "új előfizető" titulusba, hogy június végén lejár az említett tarifacsomag miatt vállalt hűségidőm.

Mindezeken túlmenően többszörösen hivatkoznak rögzített hangfelvételen a Hírközlési törvényre, csak éppen a saját ASZF-ük nem mond erről semmit - holott kellene, ha már lépten-nyomon utalnak rá.

Mi a végső tanulság? Nem tudom... Talán annyi, hogy még egy nyugat-európai cég is balkániként kezeli az itt lakókat, holott a balkáni állapotokat legtöbbször saját maguk hozzák létre az értelmetlen és önellentmondó szabályozással. Nálunk kétszáz kilométerre nyugatabbra egy olyan előfizetőt, aki közel húsz éve hűséges, pontosan fizető ügyfele a cégnek reklámokban mutogatnának. Nálunk meg...

Azon felül, hogy itt panaszkodok és óva intek mindenkit, hogy Telenorral szerződjön illetve átvigye a Telenor előfizetését egyik cégéből a másikba sokat nem tudok tenni. Természetes jogérzékem azt mondja, hogy ezt ne hagyjam ennyiben, egy fogyasztóvédelmi jogász már készíti a levelet mind a Fogyasztóvédelemnek, mind pedig más illetékes hatóságnak. Ebből nekem előnyöm nem lesz, hiszen a jogászt én fizetem, de egyszerűen nem hagyom, hogy szórakozzanak velem. És talán ezt követően másokkal is kevesebbet fognak, hogy ha egy néhány tízmilliós bírság után valamelyik illetékes idióta a Telenornál átnézi az önellentmondó üzleti szabályzatot.

A magam részéről itt befejeztem a Telenoros kalandomat, így nem fogunk ezüstlakodalmat ülni . Sok más lehetőségem nincs, kénytelen vagyok a két másik mobilszolgáltató közül választani. Nincsenek illúzióim, valószínűleg pont ugyanolyanok, mint a harmadik és már előre félek, hogy micsoda gikszerek fognak felmerülni a számhordozás kapcsán.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

holdlányka 2013.05.22. 14:43:39

Érdekes történet...
A Telenor kakáljon sünt...
Már sokadszor bizonyította nem éppen ügyfélbarát üzletpolitikáját.

igi1 2013.05.22. 14:44:16

A telenor egy mocskos, prostiállat f@sszopó szcientológus banda

Aki meg mg ezek után se lèp le tőlük, annak jár a faszkorbács jogosan!

Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr 2013.05.22. 14:44:55

hogy éremben is hozzáhányjak a poszthoz, nem köll mobilon telefonálni, intézd el a hívásaidat fülkésből

atpijkamo* · http://deciki.blog.hu 2013.05.22. 14:45:47

"tíz év céges előfizetés ... nincs nálam az aláírási címpéldányom"

IQ huszár 10 év alatt nem tanulta meg.

"az ÁSZF-t. ... de ebben egy büdös szó sem esik a Hírközlési törvényről"

A Hírközlési törvény mondja meg, milyen fasságok kell az ÁSZF-ben legyenek.

"Mi a végső tanulság?"

Fizess be annyit, amennyi fedezi a havi számlát, oszt jónapot.

A barom hangposta azonnali törléséért viszont pont jár. Sokan asse tuggyák van nekik, hisz magát senki se hívja, oszt ismik bőszen hagynak rajat üzit.

Mária 2013.05.22. 14:48:24

"Több, mint tíz év céges előfizetés után az adótanácsadóm javaslatára átírattuk a céges telefonokat egyik cégünkről a másikra. "

Az, hogy az egyik cég dolgozói a másik cég számlájára telefonálgatnak, az nem adócsalás?

Csak kérdezem, nem tudom.

igi1 2013.05.22. 14:50:31

@Mária: ne menjünk most ebbe bele szerintem

Attól is függ, ezt ki teheti meg

Adótanácsadóim, ééérted?

Offshore....

Mária 2013.05.22. 14:52:54

@igi1:

Miért ne?

Engem érdekel, azért kérdeztem, hátha tudja valaki.

CBF 2013.05.22. 14:52:57

ősi román cég...

Mária 2013.05.22. 14:55:51

@igi1:

Az se világos, hogy ha flottában fizet elő, akkor az alkalmazott, aki csak használja - ráadásul egy MÁSIK cég - telefonját, hogy mehet be, hogy kp.-ben rendezze a flottatag telefon saját számláját.

De ezt is csak kérdezem.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.05.22. 14:56:13

Tével nem jársz rosszul, posztoló, ha flottáról van szó. Alepeseten pofátlanul drágák, de flottafronton nincs párja. Meg hangminőségben sem. Szóval csak nyugodtan. Vodát nem ajánlom.

Mária 2013.05.22. 14:58:30

@Kellemes Zérókomponista:

Akkor most az van, hogy valamelyik konkurens cég marketingese beküldött egy kamu posztot, hogy a kommentekben szétszpemelhesse a saját ajánlatukkal a kommentlistát?

atpijkamo* · http://deciki.blog.hu 2013.05.22. 14:59:13

@Mária: Ez nem probléma. A NAV eldönti, hogy 30% a magánbeszélgetés, az után befizetik a TB-t, a többivel nem foglalkoznak. Vagy valami ilyesmi, nem vagyok könyvelő.

igi1 2013.05.22. 15:01:10

@Mária: prõbållak itten védeni, ne keresd a. Bajt :)

Manyecska 2013.05.22. 15:11:17

@Mária: lehet EVÁ-s, míg a másikban fizet utána szja-t meg eho-t..

vénszivar 2013.05.22. 15:13:54

@igi1: Jaaaa és szűz! tőlem

Dr. Kix 2013.05.22. 15:18:41

Amellett, hogy a telenornak a jókurv@@nnyát, a fogyasztóvédelmi jogász nem szólt, hogy a Fogyasztóvédelem (vagy mi most a neve) nem foglalkozik céges ügyekkel? (Ha jól tudom.)

rio.pete 2013.05.22. 15:20:13

Konzekvencia:

A poszter:

a) hülye,
b) hazudik,
c) inkompetens

Ha egy jogilag teljesen új előfizető nevére kerülnek a SIM-kártyák, miért kéne a szolgáltatónak megelőlegeznie havi 200 ezer forintot? Honnan tudják, hogy be fogják fizetni? Ott rontották el, hogy erről nem szóltak a posztolónak.

Edömér 2013.05.22. 15:29:17

@Mária: A céges flották nem feltétlenül azt jelentik, hogy a cég a szerződő fél. Vannak olyan flották is, ahol a dolgozó saját neve alatt szerződik. Sőt, nem is kell a cégnél dolgozni, elég, ha a cég hozzájárul a flottába lépéshez. Hogy ez miért jó így? A telefoncég nemfizetés esetén nem magánszemélytől, hanem a cégtől is kérheti a zsozsót. A cégeknek meg azért, mert minél több a flottatag, annál előnyösebb feltételeket tudnak kiharcolni.
Az is teljesen szabályos, ha két cég közös flottát kér.

elwood 2013.05.22. 15:31:26

"kénytelen vagyok a két másik mobilszolgáltató közül választani. "

jaj már, mire ez a pesszimizmus. mindjárt jön a nemzeti mobilszolgáltató, ahol stabil, olcsó szolgáltatás lesz.

fiktiv állat 2013.05.22. 15:43:44

Mondjuk már az is érdekes, hogy a már nem értékesített tarifacsomagokat megtarthatta.Ha új ügyfélként vette át a másik cég a számokat, akkor ugye a régi tarifacsomag már nem értékesíthető, újat kell kötni. És a hűség kötbért is ki kell fizetni, úgyhogy több sebből vérzik ez a sztori.

Bálintka. 2013.05.22. 15:49:28

kicsit leegyszerűsítve ez olyan mikor prepaidról váltunk postpaidra. Ott is leszarják, hogy hány ezer forintot töltesz fel havonta, limitálva kezded az új előfizetést új kódokkal, semmi megbecsüléssel. Vagy legalábbis a fenti problémákat én is átéreztem 15 évvel ezelőtt a Westelnél, Dominóról Szervuszra. Szép idők, 40 Ft/perc volt az internet GSM sebességgel.

Türkménbasi 2013.05.22. 15:53:15

Nem tudom miért kell a posztert gyepálni.

Próbált okos lenni, előre tájékozódni, aztán az, hogy még se úgy lett, az nem az ő hibája.

Atörökk 2013.05.22. 15:55:57

Szolgáltató kell váltani. Vagy legalább belengetni nekik, hátha összekapják magukat.

elwood 2013.05.22. 15:57:14

@Türkménbasi: az ilyen "adótanácsadóm javaslatára" okos emberek miatt is kell annyi adót fizetni.

Türkménbasi 2013.05.22. 16:04:37

@elwood: A jogi kereteken belül történő adóoptimalizálás nem bűn.

Gondolom ha adakozol és kapsz érte egy igazolást, amivel az adomány összegével csökkented az adóalapodat, nem érzed magad adócsalónak.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.05.22. 16:12:59

Hosszú, unalmas, önfényezős, "kihaénnem"-írás.
Besenyő Pista bátyám behalna.

igi1 2013.05.22. 17:08:20

@Türkménbasi: valóban, csak ne plakátolt ki volna számára terhelő dolgokat

:)

azér, ha telefonon is megrendelsz valamit, régi előfizetőként is, akkor is kapni kéne a postán új papírokat, vagy kérni, hogy küldjék ki

igi1 2013.05.22. 17:21:39

én is úgy tudom, hogy manapság már nem lehet megtartani a régi előfizetést, hát nem hülye senki

akkor is annak megfelelő új csomagot kapsz, egy kis ráfizetéssel, vagy kicsivel többe kerülőt, de ugyanolyat nem fogsz kapni, hiába volt neked az a legjobb

AZ ADÓTANÁCSADÓKRA MEG SOSEM HALLGATUNK! Törvénysértő dolgokat javasoltak, a végén még meglátogat a NAV is, te gyökér becsületes magyar vállalkozó!!!!!

FDToth 2013.05.22. 17:26:37

Telenor, vodafone, t-mobile: nem szolgáltatók már ezek. Rohadt idegesítő h minden céges ügynél kérnék a dokumetumokat, de én aszontam: archiválják le és amikor jövö, vegyék elő. Ha változás van vmelyik okiratban, akkor arról tájékoztatom őket. Azóta nem kell üzleti ügyintézéshez semmilyen céges papír:)

ga-ap · http://soundcloud.com/gaap/classic-breaks-vol1 2013.05.22. 17:27:04

kétszázezres telefonszámlát lebonyolító, 16 előfizetéses ügyfél miért nem kér magának egy üzletkötőt, aki elintéz mindent akár e-mail útján? ehelyett miért a plázában ügyintézi ezt, ahol kevés az írásos nyoma, hogy milyen tájékoztatást adnak? amúgy ha ez a reklám helye, a piros márka ügyyélszolgálata általában kinyalja a fenekemet, pedig csak 70e-t fizetünk kb a 13 számunkra és nem telefonálgatunk Ománból.;)

igi1 2013.05.22. 17:36:48

@ga-ap: mer hülye, idióta, balfasz offshore becsületes magyar vállalkozó, akinek idáig nem terjed a gondolkodása

ne kérdezzé te se ostobaságokat, na

majd lesz pénz a 200 000 forintra, ha úgyis a másik cég fizeti a költségeket

na, ezért tart itt az ország, ahol

mer az egyik cég dolgozóinak jó, a másik cég dolgozói meg mehetnek a sunyiba

Charles63 2013.05.22. 17:38:24

"Szolgáltató kell váltani. Vagy legalább belengetni nekik, hátha összekapják magukat"

Ez a módszer többnyire be szokott jönni. Nekem a vodánál volt gondom. Otthagytam a cégem, a cég meg jelentette a vodának, hogy már nem vagyok ott, így nem járnak a flotta-kedvezmények. Erre én is "belengettem" az ügyfélszolgálatnál a váltást. Mondta is mindjárt a munkatárs, hogy ez nem megy ilyen egyszerűen, előtte fel kell hívnom belső telefonon a központot, ott majd meg fogják kérdezni, hogy miért akarok váltani. Így is történt. Lepapíroztuk, de közölték, hogy 1 hét az átfutási idő, addig nem aktíválódik. 2 nap múlva felhívtak a központból és felajánlottak egy 40%-al olcsóbb díjcsomagot a telefonálási szokásaimat elemezve. Így most volt cégem "jóindulatú jelzésének" köszönhetően majd feléért használunk 3 előfizetést, amiben foglalt lebeszélhetőséget/sms-t szinte 100%-ig kihasználjuk. Tehát szerintem érdemes próbálkozni a szolgáltatóváltás "belengetésével".

Atörökk 2013.05.22. 17:43:10

@igi1:
Miért lenne balfasz, ha törvény által biztosított lehetőséget igénybe véve csökkenti az adóját? Te tényleg ritka korlátolt vagy.

@Charles63:
Ja, ennyi :)

igi1 2013.05.22. 17:52:20

@atörökk: persze, csak nem vágod, hol itt a bibi

nem is tanultál könyvelést, így elhiszed, hogy ez legális

akkor a te problémád

atpijkamo* · http://deciki.blog.hu 2013.05.22. 17:58:57

@igi1: "@atörökk: persze, csak nem vágod, hol itt a bibi"

Na! Mindkettőtöknek igaza van, csak egy kicsit bele kellene gondolni a másik mondandójába.

(Itt mindenki lüke, csak én vagyok tökéletes!)

igi1 2013.05.22. 18:26:06

@atpijkamo: hát ezt eddig is tudtuk, csillagom :)

én sosem állítottam, hogy mindenhez értek, de én tanultam könyvelést, úgyhogy most kivételesen tudom, amit tudnom kell :)

atpijkamo* · http://deciki.blog.hu 2013.05.22. 18:29:58

@igi1: Atötökk a legális, te az illegális trükkökre gondolsz.

Atörökk 2013.05.22. 18:30:56

@igi1:
Most kurvára mellélőttél, csaxólok. Kicsit lejjebb kéne szállni arról a lóról. Tudod, attól hogy, nem hangoztatom itt lépten-nyomon azt, hogy mit tanultam és mihez értek, attól még lehet fogalmam azokról a dolgokról ;)

igazságos 2013.05.22. 18:34:19

@atörökk: öngól

olvasod is azt, amit leírsz?

atpijkamo* · http://deciki.blog.hu 2013.05.22. 18:36:50

@atörökk: Az lehet a probléma, hogy nem vagy elég olvasott. Ez eddig kimaradt:

"Szögezzük le az elején: NEKEM MINDIG IGAZAM VAN. Akkor is, amikor szerintetek nincs, meg akkor is, amikor szerintem sincs. Nem ez a lényeg. Hanem az a reakció, amit olykor-olykor kiváltok belőletek. Mert, ha nincs reakció, akkor az KUDARC."

igazsagos.blog.hu/2013/04/25/ha_igazam_van

Atörökk 2013.05.22. 18:36:52

@igazságos:
Nem, nem olvasom, mert általánosban harmadikra sem tudtam elvégezni az első osztályt, így kirúgtak. Na további jó észosztást, nekem dógom van.

igazságos 2013.05.22. 18:38:26

@atörökk: jó, akkor nem is magyarázom a bibid :D

igazságos 2013.05.22. 18:39:34

@atpijkamo: szóval te csinálod a reklámot, nem a köcsögözés?

akkor köcce :D

CID 2013.05.22. 19:37:59

@igazságos: siketeknek, van ócsó díjcsomag, szinte ingyé kűdessz sms-t;)

Benoke2 2013.05.22. 19:47:07

Ebbe a limites temaba en is belefutottam mikor a parom kenytelen volt hirtelen kulfoldre utazni es egy szebb telefonszamlat gyartani. Minden nap kulon birkoztam a Telenorral, atverekedtem magam mindenfele dezinformaciokon amit ossze vissza melledumaltak a kirendeltsegeken es a telefonos ugyfelszolgalaton mar ha epp ki brtam azt a ropke masfel orat amig felvettek. Majd felemeltek a limitet nagy kegyesen 38k kornyekere meg befizettem 40k -t ami nem hatotta meg oket abban hogy az eredeti forgalmi limit miatt korlatozzak a telefont. Anno meg csak szemelyesen es kp formalyaban lehetett ezt megtenni. Irtam szep levelet nekik, persze nincs altalanos panasz levelcim sem haladnak a korral. Valaszban kedvesen kozoltek hogy ok nem hibaztak igaz en sem es a kellemetlensegek miatt elnezest... bla bla. Majdnem atmentem masik szolgaltatohoz de nincs hova. Innen mar kulfoldihez kell menni, megjegyzem nem sokkal dragabb mar a szomszedban. Regen minden flottul ment barmi miatt is mentem be vagy telefonaltam, manapsag szenvedes, ugyhogy minimalizalni kell a szolgaltatok szolgaltatasainak hasznalatat. A rozsaszin es a piros ugyfelszolgalata ha lehet meg rosszabb. Olyan szinten problema nehany helyen mar az uj ugyfel is hogy megkimeltem oket a melotol. Aki tud hasznaljon alternativakat, skype, viber, facebook, google... stb.

igazságos 2013.05.22. 19:59:21

@CID: ja, a vodánál :)

de jól tudod, csak én nagyothalló vagyok, süket majd csak 60 éves koromra leszek, remélem :D

SINOSZ kártyás flotta csomag a legjobb :D

RosszQtya · http://indafoto.hu/rosszqtya 2013.05.22. 20:52:34

csak azt nem értem, hogy a nagyarcú önfényező sznob posztolónak, a 20 éves előfizetésével :DDDD (mikor alakult a pannon? 95? :D) és omani utazásaival, nincs annyi likviditása, hogy bemenjen a szolgáltatóhoz, letegyen az asztalra 300k letétet azt akkor joccaka....
vadász vadász...

igi1 2013.05.22. 20:55:27

@RosszQtya: bemenni? hát minimum a telenor jöjjön ki hozzá, ha még akar ügyfelet

vagy ahoj

de te is ezt firtatgatod, csak másképp :D

CID 2013.05.22. 21:09:10

@RosszQtya: 94-ben kezdték meg a kereskedelmi szolgáltatást;)

CID 2013.05.22. 21:12:42

Azt, meg végképp nem értem,@atpijkamo: miért nem VOIP huszárkodik? :D

atpijkamo* · http://deciki.blog.hu 2013.05.22. 21:14:27

@CID: Ha szükség van rám, én itt állok a gáton.

adele 2013.05.23. 02:35:08

Én mondtam már neked, hogy hagyd a fenébe ezt a céget :))
De rossz hírem van: ha most váltasz át másik szolgáltatóra, ott ugyanúgy új ügyfél leszel, korlátozásokkal.
Hacsak nem végtelenített tarifát választasz.

adele 2013.05.23. 02:54:34

@fiktiv állat: Miért vérezne több sebből a sztori? A kötbért csak akkor kell kifizetni, ha felmondod a szerződést, vagy úgy módosítod, hogy az a szolgáltatónak nem jó. Az új ügyfél simán aláírhat a maradék időre.

adele 2013.05.23. 03:02:07

@igi1: Igazán nem védeni akarom a posztolót, de nem adócsaló offshore-király.
Munkahelyeket teremt és tart fent, becsülettel adózik is. Vagy magas telszámlája csak a bűnözőknek lehet szerinted?
Hihetetlen, hogy mennyi itt a rosszindulatú ember...

VT Man 2013.05.23. 07:47:49

@rio.pete:
A posztolónak igaza van, és helyes, hogy kiáll az igazáért. Ha több ilyen ember lenne, akkor a szolgáltatók visszavennének az arcukból és embernek tekintenék az ügyfelet.

Az aláírási címpéldánnyal a posztoló a balfasz, mindenhol azzal pattintják le az embert, hogy "aláírási címpéldány van? nincs? akkor szevasz!"

Igaz, ezt állami hivatalok és posta esetében megszoktuk, más esetben azért lehetne némi rugalmasság az ügyintézőkben.

"Ha egy jogilag teljesen új előfizető nevére kerülnek a SIM-kártyák, miért kéne a szolgáltatónak megelőlegeznie havi 200 ezer forintot?"

Talán azért, mert van ésszerűség is, nem csak a nyers bürokrácia.
Állami hivatal esetén nincs ésszesűség, de a Telenor esetén lehetne.

rio.pete 2013.05.23. 08:47:33

@VT Man: ha neked ésszerű az, hogy egy bizonytalan fizetési potenciállal rendelkező cégnek puszira megelőlegezel 200k-t, akkor lenne egy tanácsom: ne vállalkozz.

Panelproli 2013.05.23. 09:16:10

"Ománban, Jemenben vagy éppen Seychellesen"

Nincsen véletlenül munkaerő felvétel ennél a cégnél?! Akár intézném a telefonszámlákkal kapcsolatos problémákat is!
Havi 300 ezres költségnél már illene egy saját ügyintéző a Telenornál. Most nem magam ellen beszélek, de...

CID 2013.05.23. 09:34:57

@VT Man: Tisztában vagy vele, mennyi a 3 szolgáltató kinntlévősége?

CID 2013.05.23. 09:43:14

@VT Man: fogsz egy hajlékonyt, adsz neki 5e-et és vásároltatsz vele egy postpaid SIM-et, aztán eltelefonálsz vele a tulajdonodban lévő emelt díjjas számra 200000 ft-ot. Tisztán van 100-120e hasznod. A szolgáltató meg loholhat a pénze után.

Punxsutawney Mormota 2013.05.23. 09:51:40

@atpijkamo: Ha figyelmesen elolvasod a elejét, akkor észreveheted, hogy mindez egy szombat este történt. Mivel nem tartok otthon aláírási címpéldányt, így gondoltam, hogy elég lesz anélkül is elmenni. A másik az, hogy régebben a telenor / pannon a beszkennelt aláírásikat egy központi bázisban tartotta, és minden üzletből hozzáférésük volt a rendszerhez. Ebben az esetben elég volt, ha a hagyományos okmányok nálam voltak.

Punxsutawney Mormota 2013.05.23. 09:59:28

@rio.pete: Rosszul látod a dolgot. Leírtam, hogy az üzleti logika szerint lehet, hogy új ügyfél vagyok, ámde akkor miért van olyan tarifa csomagom, amit már régen nem árusítanak és az ehhez kapcsolódó hűségidőszak miért jár le idén június 30-án?
Ha jogilag új belépőként kezelnének, akkor bizony új (a régivel megegyező) tarifacsomagot kellett volna ajánlaniuk, egy vagy két éves hűség idővel. Ezen túlmenően mi nem újak vagyunk a Telenornál, hanem csak az előfizető személye változott.
Remélem érzed a jogi ellentmondást illetve a tájékoztatás teljes hiányát.

Punxsutawney Mormota 2013.05.23. 10:17:31

@RosszQtya: Jól van Öcsém! Látom vágod, hogy mi a helyzet.
A tájékoztatás teljes hiánya, a félrevezető információk azok, amelyek feldühítenek, nem az, hogy le kellene tenni 300,000 forintot kauciónak. Ilyet senki nem ajánlott, senki nem kért és a magas forgalmi limitről tájékoztatást sem kaptam.
Gondolj bele! Elköltözöl a pároddal valahova. Eddig a Te neveden volt a villany és rendesen fizettél, havi átlag mondjuk 15,000 forintot. Az új helyen már a párod az előfizető, ezért az ELMÜ közli veletek, hogy mivel Ő még új belépő, ezért havi 5,000 forintba limitálja a felhasználható energia mennyiségét. Ha nem tetszik, akkor majd három hónap múlva tárgyaljátok újra a feltételeket. De addig is, rohangálj be minden héten az ELMÜhöz és töltsd fel az egyenlegedet. Mit szólnál ehhez?

CID 2013.05.23. 11:59:18

@Punxsutawney Mormota: Ez elég szar duma, a 16 ampereddel, nem tudsz aluminium kohót üzemeltetni;) Okos embernek tűnsz, mennyi idő egy céget eladni, csak az arhivált cégpapírjaid miatt kérdem? Soha nem értettem, mifaszt pörögnek a cégvezetők( persze, a gyökkettes IQ-sok) ha kérem az aláírási címpéldányt( mostanság aláírás minta, melyhez közjegyző sem kell). Egyébként egy cégnél, személyről beszélni...

Kifordított kacagány 2013.05.23. 12:03:05

@CID: volt idő, amikor elég volt a becsületszó.

McZozo 2013.05.23. 12:24:07

@atpijkamo:

azert nincs igazad mert 10 eve nyitotta a szamlait es azota valoszinuleg ket naponta nem nyitogatott, es amugy meg nem keregetnek cimpeldanyt mikor valami olyat akarsz ami tobb penzel jar nekik. akkor eleg a szemelyi csak mikor valami kellemetlent akarsz ugyintezni szopatnal halalba. Amugy meg tudom erositeni, mi anno ugyan ezeken mentunk at mert Telenor viszonteladojanal a pantelnel voltunk es baratom megvaltoztatta a ceget bt rol kft re es detto ezt jatszottak vegig.
Amugy a masik reszre meg ugyancsak ellentmondanek neked mert mi az hogy fizesse be eddig is befizette csak az a n yugje h ogy elkezdtek hokozi befizetesekkel es korlatozasokkal szopatni. Te is reklamalnal hogy most mia faszert kell ezt amig eddig megfelelo volt hogy havonta rendben befizeted.

McZozo 2013.05.23. 12:25:08

A poszternek meg uzennem hogy lehet hogy o igy gondolja hogy lehjar majd a husege meg olyan csomagba van s tb stb. de mondjuk ezek utan en mar azoknak is utana neznek hogy nem e hosszabitottak meg a valtassal a husegidot is mint uj szerzodes.

CID 2013.05.23. 12:29:37

@McZozo: Ezt, meg sem mertem említeni, másik T-nél alap hogy, újra indul a hűség.

atpijkamo* · http://deciki.blog.hu 2013.05.23. 12:46:42

@McZozo: Cégvezető címpéldánnyal tudja igazolni magát. Ezt 10 év alatt akkor is megtanulja, ha nem kétnaponta csinálja.

"elkezdtek hokozi befizetesekkel es korlatozasokkal szopatni"

Pont ezért kéne befizetnie egy hóra előre, és mindenki boldog. Ha nincs ennyi likviditása, nagyobb bajok is vannak ott.

Havi 300000 telefonszámla 16 telefonra, az 15-20 ezer telefononként. Ha ennyit telefonálnak, akkor nincs idejük dolgozni.

McZozo 2013.05.23. 13:52:54

@atpijkamo: ok a cimpeldanyos hozzaalasod rendben megyoztel. Mondjuk hogy a poszter a hulye. De az elore fizetessel akor se ertek egyet ezzel az erovel akkor venne pratikum kartyat az alkalmazottaknak azt jonapot. Plane annak afenyeben szopatas hogy eddig nem igy volt neki. Azt nem ertem meg hogy egy ceg miert nem tudja jogutodkent kezelni az adott ceget es azokat a felteteleket biztositani amit eddig is biztositott.
A nincs idejuk dolgozni megjegyzesedre meg csak annyit hogy SZVSZ egy 15-20000 szamla szerintem pont nem tartozik az egesz nap a telefonon ul kategoriaba. 90 es evekben maganszemelykent volt hogy havi szamlamra 50000 jott ki pedig meg en se ultem a telefonon egesz nap. ceges esetekben, meg aki olyan munkakorbe van nem egyszer halottam akar 100 000 koruli szamlat is szoval nem hinnem hogy az valami kiemelkedo hasznalatra utalna. Ezt a hokozi basztatast amugy is hulyesegnek tartom de elismerem egyes esetekben a tapasztalatok miatt rendben van. De en olyan esetbe lattam csak hogy mondjuk az ilelto szamlaja altalaban 20000 volt es k iutazott kulfodre es a roming mioatt mondjuk mar fel honapnal 40000 nel tartott es akor kapott egy sms t hogy ugyan fizesse mar be mert elter a megszokottol a szamlaja. De mopnt egy ilyen 15-20000 szamlanal meg nem halottam hogy zaklatni nezdenek a usert hogy fizetgessen hokozbe. pont ez tunik nekem mar az atesesnek a lo tul oldalara. hogy ok nem bizonnk az emberekben, de hogy mar ennyire az mar azert erdekes.

orlando2012 2013.05.26. 07:05:59

Telenor: három hónap alatt kétszer küldtek a teljes flottára üzenetet, hogy nem fizetjük a számlát (miközben de), plusz az egyik számot tévedésből! leállították, mondván, hogy valaki bement a központba és magánéleti okokra hivatkozva lemondta!!!! Még jó, hogy észnél voltam, és mint a cég képviselője, nem "fáradtam be", hanem simán kértem, hogy mivel ők hibáztak, állítsák vissza. Az üf korrekt volt, vissza is hívtak, hogy elnézést, és visszaállították...

Mocsár 2013.05.31. 13:41:33

Ontopik: 003. évi C. törvény az elektronikus hírközlésről

A szolgáltatás korlátozása
137. § (1) Az előfizetői szolgáltatás igénybevételének korlátozására, így különösen az előfizető által indított vagy az előfizetőnél végződtetett (az előfizető hozzáférési pontjára irányuló) forgalom korlátozására, az előfizetői szolgáltatás minőségi vagy más jellemzőinek csökkentésére a szolgáltató az előfizető egyidejű értesítésével a következő esetekben jogosult:
[....]
d) az előfizető fogyasztása túllépte az adott szolgáltatás tekintetében az általános szerződési feltételekben, illetve az egyedi előfizetői szerződésben az igénybevétel felső korlátjaként meghatározott összeget vagy hívás, üzenet, illetve adatmennyiséget.

Elégedett, cégvezető úr?