Tékozló Homár

Pakoljátok össze a kis cuccaitokat és húzzatok el a picsába!

2013.05.30. 10:55 | jackyll | 338 komment

Csak egy teljesen hétköznapi túlfoglalás történt a **** Apartmanban, ahol kuponos naiv ügyfél csapata úgy érezte, hogy annyira le vannak szarva, hogy még a fűtést sem kapcsolják be miattuk, nemhogy a recepció kinyisson. A létesítmény vezetőjével történt konfrontáció után a felajánlott picsába elhúzás opcióját választották:

Naiv kuponvásárlóként gyanútlanul érkeztünk meg Gyulára (2013.05.26.), a több, mint 2 hónappal korábban a szálló által felajánlott időpontok közül választva. Az, hogy az apartmanunk a megbeszélt 13 órakor nem volt előkészítve, utólag már csak hab a tortán. Gyorsaságot ígértek, 14.15 lett a vége. Már gyanús volt, hogy a ’főépületet’ megkerülve (ahol az iroda-recepció is található) az utcasarkon túl egy teljesen más épületbe érkeztünk. A szobába belépve kissé meglepődtünk, hiszen az általunk megvett kupon Delux apartmanra szólt, amit a neten meg lehet nézni és hát ehhez képest egy kissé hiányosan berendezett jégverem fogadott minket 17 fokkal a szobában. Mindezen túllépve úgy döntöttünk nem szólunk, bár egyértelmű volt a helyzet, ami a későbbi egyeztetések során bebizonyosodott: a szállónak a kuponnak hála túlfoglalása volt. A cash-el kvázi 100%-ot fizető vendégek kapták meg a mi apartmanunkat, amit 2 hónapja foglaltam, a kuponos meg ne akarjon jobbat. Azt hiszem ezt hívják a vevő megtévesztésének, nem?

Na de a sztori itt nem áll meg, a java ezután jött :) A recepción szerettük volna jelezni, hogy egy-két dolog hiányzik a szobából, illetve az időjárásra való tekintettel a 17 fok picit kevés lesz, fűtést szerettünk volna kérni, vagyis volna, mert a szálló és egyben a recepció is ZÁRVA volt. Végülis a recepciósnak is enni kell valamikor, nem? A szállló részéről a probléma megoldása mindössze annyi volt, hogy menjünk az emeletre, mert az melegebb – kár, hogy cserébe nem volt tiszta..

Meguntuk, hogy a recepciós kislányt közvetítőnek használjuk és felhívtuk a vezetőt, aki ebben az esetben is a döntést meghozhatja, eszünkbe nem jutott volna, hogy ezt a helyzetet nem lehet kultúráltan megoldani, úgy, hogy mind2 fél jól járjon…

Kiragadnék pár mondatot a 3 és fél perces szösszenetből, ami a vezető szájából hangzott el: neki most már ebből nagyon elege van – nekem biztos nem, aki több, mint 3 órát utazott Budapestről és 3 napot szeretettm volna eltölteni Gyulán, de nem tudok érvényt szerezni annak, ami feketén fehéren le van írva és jogosan nekem jár. Nem tudja mi honnan jöttünk, hogy nekünk ez az apartman nem felel meg. Budapestről, de kérdem én: ez hogy jön ide?? Delux apartmant foglaltunk, ez nem az! Megkértem a beszélgetés során, hogy próbáljon meg kultúráltan beszélni, ahogy én is, már csak azért is, mert apartman vezetőként a fogyasztóval beszél, akinek jogos panasza van. Mindhiába..

Többször elhangzott, mint a probléma megoldása, hogy el lehet menni haza. Ez aztán az opció. Amúgy is ő ezen baromira nem keres semmit, csak 10.000 Ft-ot. Kell engem, mint vevőt érdekelnie, hogy a kuponos oldallal (jelen esetben: foglaljvelünk.hu) ők hogy állapodtak meg?! Ez egy döntés, nem hiszem, hogy bárki kényszerítette, hogy leszerződjön. Neki nagyon elege van, mert az egész vasárnapját elcsesztük és a beszélgetés zárásaként: remélem felkészültetek: tudjátok mit? Pakoljátok össze a kis cuccaiatokat és húzzatok el a picsába!

Így tettünk.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

atpijkamo* · http://deciki.blog.hu 2013.05.30. 21:15:19

krlynt mgln nm kll flntk j lsz h mndnyjn blgyztk n nm

tepra 2013.05.30. 21:30:36

Mint a cikk írója köszönöm a sok hozzászólást. Sok kérdés merült fel. Alapvetően nekem eddig jó tapasztalataim voltak a kuponokkal és nem hiszem, hogy a kupon egyenlő alacsonyabb szolgáltatás, ahogy nem is kötelező. Az viszont igen, hogy amit lefoglaltam, azt megkapjam. Azt hiszen ennyire egyszerű, nem?
Ja új infó: nem hogy bocsánatkérés nem érkezett azóta sem, cserébe telefonos fenyegetés és zaklatások annál inkább.

dr. mesterséges színezék 2013.05.30. 21:35:59

@atpijkamo: "Szerinted négy elemivel el tud vezetni egy szállodát?"

Szerintem picsába elküldő főmenedzserigazgatóügyvezetőbeltagi poszt betöltésére, illetve az ELMENTEM
MINGYÁR GYÜVÖK
DÓGOMVAN táblát kitenni ráhagyással elegendő.

dr. mesterséges színezék 2013.05.30. 21:37:58

@atpijkamo: Bl kll tnn pr vndgbktt s, h z tkrt sztbssz z dg, mrt nm rt!

Igényes 2013.05.30. 21:42:05

@tepra: Tanulság, hogy minél koszvadtabb helyekre kell járni hosszúhétvégézni, akciósócsón. Te sem voltál normális hallod, hogy láttad mi van, és belementél ezekkel a kezdetleges jómunkátlanemberekkel a meccsbe.

Rosszindulatú Vászka 2013.05.30. 21:42:50

@tepra: veled vagyunk!

Mesélnél azokról a fenyegetésekről? A pénzt visszakaptad, vagy egyáltalában fizettél a szállodában?

Ami azt illeti, hiába fenyegetnek, max. leveszik ezt a posztot, illetve megjelenik a leveled itt, hogy sajnálod :D

tepra 2013.05.30. 21:50:08

Igényes tudod lehet nem kellett volna belemenni, de ki tudja hány emberrel játszották ezt el, akik nem mertek szólni? Nincs más a kezemben, akkor ott Gyulán álltam kezemben a telefonommal, hogy ezt nem hiszem el, hogy ez ma így megtörténhet és igen és el lettem küldve, ki lettem röhögve. Ez nem így megy! Ez nem szolgáltatás, ez nem vendéglátás.

Igényes 2013.05.30. 21:51:43

@Rosszindulatú Vászka: Milyen megalkuvó vagy te. :( No és hol marad az erkölcsi igazságtétel?

Igényes 2013.05.30. 21:52:47

@tepra: Igen, én is éppen ezért örülök neki, hogy leírtad. Manapság az van, hogy valakit átbasznak, és az kussol, nem mer szólni, mert őt fogják hülyének nézni. De sutyerákokkal nincs mit tenni.

tepra 2013.05.30. 21:52:53

Előleget kellett fizetnem, amit nyilvánvalóan nem kaptam még vissza, de jeleztem a kupon szolgáltatója felé is a problémát és meglátjuk.. Azt hiszem ezen tényleg én buktam a legtöbbet, de ebben sincs egyetértés :)
Fenyegetés: telefonon, egyszer, mert azóta sem veszem fel neki, bár ő kitartó és még mindig hasonló stílusban kommunikál.. Egyik munkatársamnak is volt szerencséje hozzá..

Igényes 2013.05.30. 21:56:35

@tepra: Vedd fel, és rögzítsd amit mond. Aztán tedd fel youtubera, és kérünk linket. :)

dr. mesterséges színezék 2013.05.30. 22:00:16

@Igényes: Biztosan csak főszezonban beváltható vigaszkupont akar felajánlani. +50% GRATIS! törölközővel.

tepra 2013.05.30. 22:02:33

Ő nem ajánl semmit - nem mintha bármit is jelentene már, csak fenyegetőzik, de azt nagyon.

Miumiu 2013.05.30. 22:04:04

Az egy dolog, hogy az elégedetlen vendék panaszkodik egy sort a neten, de amikor már a szálloda alkalmazottja jelenik meg szidni a vendéget, az már valahol mindennek a legalja.
Amúgy, ha már sok időm volt így éjjel akkor beleolvastam az értékelős oldalon adott (szallas.hu/varszallo-apartman-gyula) negatív válaszokra írt válaszokkal és azért egy-kettőnél elkerekedett a szemem:

Vendég 1: "A csomagban foglalt szolgáltatások (masszázs,WiFi, ingyenes korlátlan kávé, tea,capuccino fogyasztás) nem, vagy egészen alacsony színvonalon valósult meg a hirdetetthez képest. Egyik éjszaka nem volt fűtés és,meleg víz szolgáltatás." A hotel/szálláshely válasza:
Nagyon szívesen a szobába készített pezsgőt és a szülinapra intézett virágcsokrot. A valótlan értékelést köszönöm. Ezzel is segítette munkánkat.

Vendég 2.: "A kínált szolgáltatások köszönő viszonyban sem voltak a valósággal.Csalódtam, hiszen azok alapján választottunk.A visszajelzéseim alapján a valóságnak megfelelő dolgok kerültek fel." A hotel/szálláshely válasza: Kedves vendégünk! Köszönjük az értékelést, de azt hiszem Önnek a Hilton sem felelne meg személyiségéből adódóan.

Valószínűleg az oldalnak ez a funkciója arra szolgál, hogy a vendégek kritikája alapján jobbá lehessen tenni a szolgáltatást és nem azért, hogy ha valaki negatívumot ír valamelyik alkalmazott ilyen stílusban firkantson oda valamit. Külföldön ez a szálloda már rég csődbe ment volna ezzel a mentalitással, valószínűleg ez "csodás" reklám is remek hatással lesz a forgalomra.

tepra 2013.05.30. 22:07:22

A szálló válaszának stílusára ráismerek és most már -sajnos- cseppet sem csodálkozom..

Igényes 2013.05.30. 22:09:48

@tepra: Mivel? Legközelebb nem kapsz két törülközőt, meg hangulatkeltő rózsaszirmot?:D

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2013.05.30. 22:09:54

@Igényes: No igen, azon az oldalon nem igazán engedik a negatív véleményeket, feltűnően jóra pontoznak mindent. Akkor inkább a booking.com vagy a Tripadvisor, ha véleményeket keresek.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2013.05.30. 22:15:23

@tepra: Kuponnal akkor lehet nagyon póruljárni, ha hozzá nem értő ember kezd el kuponozni és túlvállalja magát. Ilyen volt például a Brigádnál a becsődölt pizzás.

Igényes 2013.05.30. 22:18:34

@Távmunka blog: Vendéglátáshoz nem ért, kuponozáshoz nem ért, írni nem tud. Más nem marad, csak a kapa. :(

@szildi65: Tudsz kapálni?

zsírmalac 2013.05.30. 23:05:53

@Chuck Norrisné: @Őrjöngő Sandy:
Éppenséggel kuponakciót hirdetni se muszáj. Ha nem képes, nem akar megfelelő szolgáltatást biztosítani hozzá, akkor ne szálljon be a kuponbizniszbe, hirdessen teljes áron, s akkor elmaradnak a "prolik".
Naivan azt gondolnám, hogy a kuponrendszer a szállodáknak is jó, mert valahogy nehezen tudom elképzelni, hogy a gombamód szaporodó wellness-szállók magas kihasználtsággal futnak. A kuponos vendég is vendég, és ha elégedett, viszi a jó hírét a szállodának, esetleg teljes áron pihenő új ügyfeleket hozva.
De ha nem, hát nem...

Atörökk 2013.05.30. 23:11:49

Voltam az orvosnál. Végbélkupont írt fel.

Rosszindulatú Vászka 2013.05.30. 23:29:19

@Miumiu: érdekes hozzáállás, valóban.

vénszivar 2013.05.31. 00:09:35

Kupakolni akarok... NEKEM megy kupon nélkül is! Megyek is.

tiboru · http://blogrepublik.eu 2013.05.31. 00:51:42

@Igényes:

Igazad van :-)

Hát például ezekre a helyekre kuponnal mentünk és egy vonónyit sem éreztük, hogy másként viselkednének velünk, mint a kápésokkal:

www.etterem.hu/8277

és itt:

www.xobistro.hu/

meg itt:

www.abacushotel.hu/index.php?content=9

király vagyok 2013.05.31. 01:24:55

mitkupongatol menyé hiltonba ne csorroskodol gec

mis 2013.05.31. 05:21:44

A negatív reklám is reklám... :)
Ha nem lenne a világ (MO) másik felén, meg sík terepen (a hegyeket szeretem), azt hiszem, akkor szívesen elmennék egyszer feléjük... :)

BA2017 2013.05.31. 06:51:08

A szallas.hu-ról már leszedték.

BA2017 2013.05.31. 06:59:16

@Bullshit generátor: Tévedtem. Csak a "hibás válaszok" tűntek el. :)

BenyoBoy 2013.05.31. 07:22:52

Ugyanakkor megjegyezném, hogy Gyula egy meseszép város. Sajnos csak egyszer voltam ott (még osztálykirándulással, nem tudom melyik helyen), de minden flott volt.
Szerencsére szállással még nem basztak át egyszer sem, igaz, Horvátországban volt egy ürge, aki mindig húzta a száját meg pofákat vágott, hogy ha kellett valami/hiányoltunk valamit a szobából, de legalább megcsinálta utána.

helianthus 2013.05.31. 07:41:20

@zsiráfffff: köszi! épp eszek, közben nevetek és sírok, majdnem megfulladtam! :)

helianthus 2013.05.31. 07:57:16

@nxon: @szildi65: "Csak kicsit kellene emberségesebbnek lenni és nem lenne ennyi gond! "

Azt próbáltátok már, hogy jó példával előjártok az emberségben? Pölö, még ha gond is van azzal a nyavalyás vendéggel, akkor sem azt mondjuk neki, hogy "Pakoljátok össze a kis cuccaiatokat és húzzatok el a picsába!", hanem mondjuk azt, hogy sajnálom, hogy ennyi gond van, de ezt tudom kínálni és ha nem megfelelő, esetleg vegye fontolóra kérem, hogy elhagyja a szállodát cserébe én visszautalom a lóvét?
Persze ezzel buktátok volna a 10000 ft hasznot, hiszen elvileg ennyi van egy kuponon, de hát ilyen ez a popszak....őőőő....vendéglátás szakma, egyszer fenn, egyszer lenn.
Összegezve az egészet, tényleg nem értem miért csináljátok ezt, ha csak így tudjátok. Vagy még így is megéri?

Szizsa 2013.05.31. 07:57:31

Sajnos itthon rengeteg a rossz indulatúság. Utána jártam a szállásnak és mindenhol csak jót írnak a szállásról. 152 értékelés azért magáért beszél.
szallas.hu/varszallo-apartman-gyula#ratings

helianthus 2013.05.31. 08:06:15

@Szizsa: szildi65, te hülyének nézel minket?
Hány néven akarsz még regelni, hogy ilyen badarságokat írkálj be? Szerintem ez a fejszenyél elveszett, ezzel már csak egyet lehet tenni, tanulni belőle.

Adam West 2013.05.31. 08:12:23

Valahol azt olvastam, hogy aki kuponnal nyaral az sikeres ember nem lehet. Szerintetek?

vénszivar 2013.05.31. 08:12:45

@Szizsa: Szánalmas vagy, hogy ma 7:55-kor regisztrálsz s azt hiszed, hogy benyeljük, hogy CSAK szép s jó ott minden. HÁT, NEM....

atpijkamo* · http://deciki.blog.hu 2013.05.31. 08:27:08

@Szizsa: "152 értékelés azért magáért beszél"

Kurvanagy átbaszásért beszél. Azt mind te írtad, az 1520 negatívat meg töröltetted.

Szánalom.

Egyszer régen jártam Gyulán, nagyot basztam. Azóta nem merült föl hasonló lehetőség. A Várszálló Apartmanba meg akkor se mennék, ha fizetnének érte. Csaló lepra hely.

Jarics 2013.05.31. 08:47:57

Tisztelt Posztoló!
Ne veszítsd el kedved az íráshoz és fordulj a fogyasztóvédelemhez is.

justizmord 2013.05.31. 09:30:51

@Szizsa: Ajjaj, látod, mekkora lett a baj. Kellett ez a szezon előtt...? Lehet arról vitatkozni, hogy kinek van igaza, egy biztos, a vevőnek mindig igaza van. Persze érthető, hogy vannak gyökér vendégek, akiket legszívesebben elküldenél a bánatba, lehet, hogy meg is érdemelnék, de hát ha öntudatos akarsz lenni, akkor rossz szakmát választottál, legyél inkább mondjuk portás egy kórházban.

Rosszindulatú Vászka 2013.05.31. 09:48:52

@Szizsa: drága lény, attól, hogy újra regelsz, még nem tucc kibújni a bőrödből. De lássad csak, hogy mennyire jók az indulatim, segítek neked:

helyesiras.mta.hu/

www.magyarhelyesiras.hu/

illem.lap.hu/etikett/14425105

Ezek mind - bár nem hibátlan, de mégis fantipompi, patent, remek, eksztramegalol, űberlájk és faszányos ottlapok.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.05.31. 10:14:46

@nxon: "és szórnak rózsaszirmokat a hangulat keltés érdekében!!???"

ez nekem újdonság! mifelénk hangulatkeltés céljából vagy letolt gatyával rohangásznak vagy részegen üvöltöznek az alsóbbkategóriás felhasználók.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.05.31. 10:22:55

@dr. mesterseges szinezek:

nyithatnánk nekik egy igényeiknek megfelelő táblácskaboltocskát:

"HÚGYOZNI MÖNTEM"

"MÁMA EGGY ORRA ASZ EBÉDLÉS"

"A FÖNÖK MA NEM GYÜN BE NE IS KERESÉK"

"JUCINÁL VAGYOK A PÉKKSÉGBE ÖTRE GYÜVÜNK VISZA"

Rosszindulatú Vászka 2013.05.31. 10:35:36

@zsiráfffff:

NE HÍVOGASSÁ! MINNYÁ GYÜVÖK!

ÁVE CÉZÁR VAVAN!

KÖCSÖG! LEHET HÚZNI ELFELE!

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.05.31. 10:37:58

@Rosszindulatú Vászka:

HA NEM GYÜSZÖK TIZ PERC MULLVA AKOR ELROMLOT A VÉCÉZÁR.

szekertabor · provo.blog.hu 2013.05.31. 10:47:59

@nxon: "Természetesen én sem vettem volna jó néven, ha fél percenként csörgött volna a telefonom mindenféle kifogással és panasszal..."
Te nem vagy normális! Hát ha neked ez a hozzáállásod a recepciós munkához, akkor igencsak pályát tévesztettél. Jó vendéglátós nem hárítja a panaszt, hanem megelőzi. Pl. ha 17 fok van a szobában, akkor befűt, még mielőtt a vendég megérkezik. Ha csúszás van a szobaátadással, akkor gondoskodik a vendégei számára programról, és úgy dédelgeti őket, hogy jobban érezzék magukat, mint ha nem csúszott volna a program. A tulaj pedig ritka nagy tahó lehet, ha egyáltalán szóba hozza, hogy rossz üzletet kötött a kuponos céggel. Menjetek recepciósnak egy hajléktalanszállóra, ott elvárhatjátok, hogy a vendég legyen hálás a szállásért.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.05.31. 10:54:33

@szekertabor: jaja, az igényesebb kurvák is mindig panaszkodnak hogy naponta hússzor vannak orrba-szájba kényeztetve.

szekertabor · provo.blog.hu 2013.05.31. 10:56:10

@szildi65: "Ha az én vendégem lett volna,biztos ki hajítom bármi lett volna a következménye!"
Neked sem lennék a vendéged, ha a minőségi kifogásokat így kezeled. Egyáltalán micsoda arrogáns portásmentalitás ez? A fizetővendéget el lehet tanácsolni, ha
viselkedésével megsérti a házirendet, vagy egyéb módon szabályt vagy törvényt sért. Minden egyéb esetben a szálló arra törekedjen, hogy a vendég jól érezze magát.

Igényes 2013.05.31. 10:59:51

Szerintetek tudja, hogy létezik egy IP nevű dolog?

Igényes 2013.05.31. 11:25:42

@atpijkamo: Impotens Picsa? Az miféle? A helyes válasz természetesen az izoPrinozin.

atpijkamo* · http://deciki.blog.hu 2013.05.31. 11:29:19

@Igényes: Izo Prinozint nem ismerem személyesen, csak Oriza Triznyákot.

Walter Hartwell White 2013.05.31. 12:09:27

Kuponnal ment. Hátaztán? Nem mindenkinek fussa 2 hónap Indonéziára decemberben.

atpijkamo* · http://deciki.blog.hu 2013.05.31. 12:41:31

@Igényes: Megőrjítesz a rövidítéseiddel. Kurcsány Ferenc?

mann 2013.05.31. 12:44:05

Öööö a kis faszenes grillezőt végül leadta a vendég a recepción? Tűkön ülök az információhiány miatt.

@szekertabor: Persze. Használja is:
"Nnnna Indulás Picsába!"

mann 2013.05.31. 12:45:32

@mann: Hát ez így mellé, igényesére ment (volna).

tamasmagyarhunor 2013.05.31. 12:49:16

ezért kell bónuszt venni és nem kell kuponozni

Igényes 2013.05.31. 13:03:31

@atpijkamo: Ma szadista napom van, engem is szopatnak, én is szopatok. Közben meg káromkodok, fennhangon. Már elég furán néznek a többiek.

atpijkamo* · http://deciki.blog.hu 2013.05.31. 13:07:17

@Igényes: :))

Akkor talán az "Igényes" nick-edet passzítsad hozzá, mondjuk legyen "Getzi".

É2I 2013.05.31. 13:27:16

És mindig megmagyarázza a köcsög, hogy tulajdonképpen a vendég volt sz@rfaszú. Aztán létre hoz kamu nicket és onnan ír saját magát lesz.pó hozzászólást.

Rosszindulatú Vászka 2013.05.31. 17:07:04

Kicsit csalódott vagyok. Kulákék elég hamar feladták a harcot.

Kupon Károly 2013.05.31. 20:21:07

Ede Gyulára költözött?

szildi65 2013.05.31. 21:11:37

Nem hamis nick amit használok,hanem a nevem ha nem esett volna még le!
Gyulai voltam,de már rég nem élek az országban!Le lehet szállni rólam,mert se a tulaj nem vagyok,se valami Kuli vagy mi a franc!Pusztán olvastam a sok marhaságot és hozzá szóltam.Én bizony ki vágtam a nyavalygó,hisztizö ugyfelet,és meg tenném ma is!Ugy hogy el lehet felejteni!

szildi65 2013.05.31. 21:18:50

@helianthus: Nekem csak is egy regem van,ugy hogy most nagyot koppantál.
Én nem egy gerinctelen senki vagyok aki hamis nick nevek mögé bujik.Én a saját nevemmel vagyok mindenhol.Lehet kostolgatni mást arany virág!

Rosszindulatú Vászka 2013.05.31. 21:51:18

@szildi65: hamis nick nics. Ez olyan volna, mint a hamis álnév.

Nemtom hol élsz, de magyarul elfelejtettél. Már, ha tudtál is valaha. Pl. az iegekötőt egybeírják az igével. Ettől igekötő.

szildi65 2013.05.31. 21:56:39

@Rosszindulatú Vászka: Igen,lassan el felejtek magyarul,de nem szégyellem!Nincs mit!Ha nincs hamis nick akkor mi a francért basztattok hogy én csinálok ujakat?Ennyire hülyék már a magyarok?Vagy jó rugdosni valakit?Szálljatok már le rólam végre!Csak mert be mertem ide írni??

Rosszindulatú Vászka 2013.05.31. 22:00:21

@szildi65: drága lény, olvas, értelmez, reflektál.

NINCS HAMIS NIKK BASZKI, EZ A LÉNYEGE, HOGY NICK, MIT NEM ÉRTESZ?

Amúgy meg neked az van irataidban, hogy neve "szildi65"? Ez keresztnév, vagy vezetéknév? Nem? Akkor? Nalátod.

És nem, ne azért basztatunk, mert nem tucc magyarul (bár eléggé zsenánt desifrrozni az írásodat), hanem mert agresszív vagy és hüjeségeket írsz.

szildi65 2013.05.31. 22:06:35

@Rosszindulatú Vászka: Ildikó Szöke te nagyon okos,és 65-ben születtem.Ne csodálkozz hogy agresszív vagyok,az ilyenekre nem lehet másként reagálni amikor impotens picsának meg hasonló hülyeségeknek titulálnak,nem beszélve arról hogy nem is ismertek,de olyan véleményeket alkottatok amit még azok se mernek akik ismernek.Ez a net világa,nagyon bátrak vagytok ott a másik végen.De tényleg van IP.

Rosszindulatú Vászka 2013.05.31. 22:11:01

@szildi65: én ijet nem tettem, akkor velem miért is póverkedsz? Honnan is kéne tudnom, hogy a szildi nem szabó vagy szegedi vagy mittomén?

panic_button 2013.06.01. 07:09:38

Én a zsömlébõl is csak a kuponost vagy akcióst veszem!

helianthus 2013.06.02. 12:07:09

@szildi65: "Lehet kostolgatni mást arany virág! "

Amit a nicknevekről mondtam volna, elmondták előttem. És most kérésednek megfelelően mást kóstolgatok.
Bár annyit zárszóként hozzátennék, hogy ha te nem voltál ott, mert amúgy az országban sem élsz, akkor hogy tudtál ilyen egyértelmű véleményt alkotni az ügyről, honnan tudtad, hogy az ügyfél nem egyszer hívta a főnököt, hanem többször meg ilyenek. Továbbra is az a véleményem, hogy te vagy az, aki új nicknevek mögé bújva mentenéd, ami szerinted menthető, de én úgy gondolom, hogy ezzel magad alatt ásod a fát.
Háháhá!
Aranyvirág, alias
Heli, az anthus

szildi65 2013.06.02. 19:22:03

@helianthus: Valóban nem voltam ott,de melyik anya nem védené meg a gyerekét?És inkább hiszek a gyerekemnek mint egy idegennek.Nem bujok ujabb és ujabb nick nevek mögé,mert semmi értelme,vállaltam a nevem!És nincs mint mentenem,mivel közöm nincs a szállóhoz csak egy bizonyos emberkéhez akit kissé lehuztatok.És nem a tulajhoz van közöm még véletlenül sem!Le lehet most már tényleg szállni rólam,azt hiszem kimerítö információt adtam,pedig idegenek vagytok,közötök egy szál nincs hozzám.Szerencsére

helianthus 2013.06.03. 06:52:57

@szildi65: "És inkább hiszek a gyerekemnek mint egy idegennek."

No, ezzel azért én vitába szállnék, mert hiába a te gyereked, azért az igencsak benne van a pakliban, hogy hazudik. Neked is. Másnak is. Csak más nem hisz neki alanyi jogon. Azt meg végképp nem értem, hogy idejössz osztani az eszet és aztán felháborodsz, hogy nem hisz neked mindenki. Talán ez azért van, mert nem vagy a gyerekünk.
Szerencsére.

szildi65 2013.06.03. 07:23:24

@helianthus: Nincs benne a pakliban!De ugy látom a hölgyike mindenki gyereke!
No comment:DD

helianthus 2013.06.03. 10:34:00

@szildi65: "Nincs benne a pakliban"

Na erről beszéltem. Egy elfogult anyával, aki süket és vak, nincs értelme kommunikálni. Ha ezt tudom a legelején, én sem tettem volna.
Inkább tűzhányóba hajigálok hógolyót.

Szenthomárság 2013.06.03. 10:34:01

@szildi65: na a pofád te ostoba tyúk, de ezzel csak rontasz a helyzeteden.

helianthus 2013.06.03. 10:36:30

@Szenthomárság: nana! :) Ne durvulj. Gyere inkább játszani másik posztba.

szildi65 2013.06.03. 18:31:56

@Szenthomárság: Milyen helyzetemen te szerencsétlen senki?Állítsd le magad mert halvány gözöd sincs semmiröl!
Te meg heliantus ugy látom a te gyereked lop,csal hazudik,vagy egyéltalán nincs is gyereked.Ugy hogy lehet le szállni rólam végleg.Talán nézzétek meg az IP-t a nickeknek és rá jöttök ki hazudik és ki gyártya az ujabb és ujabb nickeket.Én meg néztem és innen csak röhögök a szerencsétlenen.Vagy ehhez már kevés az iskolátok?Szerencsétlen társaság!
Aztán lehet menni a rendörségre engem is fel jelenteni,meg a fogyasztóvédelemhez meg mit tudom én még hova!Sok sikert!

Szenthomárság 2013.06.03. 21:01:55

@szildi65: Szánalmas és kib.szott átlátszó, ahogy véded itt a szar panziódat.
Az meg, hogy emilben fenyegetőzöl azt jelenti, hogy végtelenül ostoba is vagy, mert egy zaklatási perben nem a te javadra fogják ezt írni.

Én szóltam...

Szenthomárság 2013.06.03. 21:03:30

@helianthus: Eljössz velem Gyulára?? Van ott egy meghitt apartman.
Lehetne közös gyerekünk, aki lop-csal-hazudik! :-)

helianthus 2013.06.04. 06:10:43

@szildi65: most szájakaratézunk meg személyeskedünk? Köszi, én ilyet nem játszom. A posztban szerepelt egy eset, amit meg lehetett volna beszélni, vitatni, esetleg meggyőzni róla az embiket, hogy nem is úgy történt. Ismétlem, lehetett volna.
"Aztán lehet menni a rendörségre engem is fel jelenteni,meg a fogyasztóvédelemhez meg mit tudom én még hova"
???
Erre már nem is mondok semmit, de azért elképzeltem, hogy befáradok a szervekhez és feljelentelek, hogy ÁLnicknéven kommentelsz, cöcöcö.

helianthus 2013.06.04. 06:11:42

@Szenthomárság: "Eljössz velem Gyulára?"

Hármasban szeretnéd? ;)

Szenthomárság 2013.06.04. 07:18:37

Nézd meg az anyját, vedd el a lányát! :D

"Szia Szenthomárság!

szildi65 üzent neked a blog.hu adatlapodon:

Mehetsz máris a bíróságra,te nagyon okos!Ti vagytok azok akik rágalmaztok,én pillanatok alatt be bizonyítom hogy nem én vagyok annak a panziónak a tulaja,soha nem is voltam!A gyerekem az aki ott dolgozik és nem hagyom hogy holmi hisztis picsák ordíbáljanak vele ok nélkül és szidják az anyját is!
Ha megnéznéd az IP-met láthatnád hogy még véletlenül sem Gyulai címet ad, hanem egy egész más országét,tehát nem lehetek a tulaj:DDD de ehhez már IQ kellene,ami nektek nincs mert nyomatjátok a sületlenségeiteket,folyamatosan rágalmaztok és még nektek áll feljebb???Szídtok és lejárattok.
Meg nézem azt a bíróságot ami nektek ad igazat!
De tojok rátok magasról,már az email címem alapján is le tudtatok volna nyomozni,de ehhez kevesek vagytok!
Ugy hogy Te ne fenyegetözz,szállj le rólam és menj a gyulai panzióba és találkozz a tulajjal,jah meg csinálj egy idióta gyereket,jobb ugy se lesz mint te:DD

Itt megnézheted a feladó adatlapját: blog.hu/user/106767

Ha visszaüzennél, egyszerűen válaszolj erre az emailre!"

helianthus 2013.06.04. 08:40:09

@Szenthomárság: lehet, hogy nekem is írt? Majd megnézem, kíváncsi lettem. :)

helianthus 2013.06.04. 09:55:34

@helianthus: na megnéztem, engem jobban szeret, mert három üzit is kaptam, sőt még telefonszámot is, amin várja a hívásomat. Attól tartok sikerült egy nem ezen a földön élő embit kifogni, aki el van kicsit tévedve.
Szóval, akkor válaszolok:
@szildi65: értem, amit megírtál, de hiába okolod meg, mit miért teszel, attól fenntartom a véleményem, hogy ezt nagyon rossz formában csinálod. Ha a hozzátartozód meg vendéglátással akar foglalkozni, muszáj lesz megtanulnia a nehéz ügyfelekkel bánni és úgy bánni, hogy visszajöjjenek, mert hidd el, tapasztalat, az emberek többsége nehéz.
Ebben te azzal nem fogsz neki segíteni, ha véded mint egy anyatigris és bemagyarázod neki, hogy a vendég hülye és jól tette, hogy kirúgta/rúgatta a szállodából vagy udvariatalanul beszélt vele, vagy akármi. Ezt nem szeretném tovább magyarázni, miért nem segítesz ezzel, ha eddig nem értetted meg, már nem fogod.
Ja és nem hívlak fel értelemszerűen, bár kösz a lehetőséget, kedves tőled, de mivel nekem nincs ekkora érdekeltségem ebben a posztban, ezennel a felejtés homályába küldöm, mármint a posztot.
Ha jól esik, nyugodtan küldjél még sok-sok privit nekem, szeretek levelet kapni. :)
süti beállítások módosítása