Tékozló Homár

Kitörölte a negatív értékelést a joszaki.hu (frissült: visszarakta)

2013.05.31. 11:34 | jackyll | 169 komment

Gábor saját hatáskörén belül indította be a párbeszédet a joszaki.hu-ról kinézett mesterrel, de törölték az értékelését:

A joszaki.hu oldalon kerestem mestert. Az oldal azért volt vonzó számomra, mert lakóhelyhez közeli mestert ajánl, az oldalon meg lehet nézni a mester referenciáit és véleményt lehet megfogalmazni róluk, amire a munkát vállaló reagálhat. Kiválasztottam egy mestert, aki kiszállási díjért kijött, majd olyan horror összeget kért, amit nem volatam hajalandó kifizetni, de a kiszállási díjat azért elkérte. Végül figyelembe véve, hogy kb 13 km-t megtett, és eltöltött egy órát, kifizettem a kért összeg felét, ami bőven fedezte költségeit, amiről számlát nem adott. Negativ tapasztalataimról beszámoltam a joszaki.hu oldalon, a vélemény meg is jelent ott. A mester elolvasva levelem, telefonon jelezte, hogy nem ért egyet velem. Jeleztem, hogy ebben az esetben reagáljon a webhelyen. Ehelyett a jószaki.hu üzemeletetőjéhez fordult, aki anélkül távolította el véleményem, hogy engem megkérdezett volna.

Azt hiszem nincs sok értelme az olyan lapoknak, amelyek a hitelesség látszatát keltve csapják be az ügyfeleket, elsikkasztva a negatív véleményeket. Úgy gondolom, közös érdekünk hogy a felhasználók tisztában legyenek a hitelüket eljátszó webhelyekről. Mellékelem a lapra írt megjegyzésem, amelynek minden állítása igaz, nem tartalmaz semmilyen a sajtóban meg nem jeleníthető, vagy bárkire nézve sértő vagy oszcén megjegyzést:

"Előzetes megbeszélésnél árat nem volt hajlandó mondani, mondván, hogy látni kell, kiszállási díja 8 eFt (számlával 10.500). A 20 m csatorna tisztítása, két helyen fotózása, 4 helyen állat elleni rács felcsavarozása kb 50 cm hosszan 50 eFt úgy, hogy a rácsot én adom - ezért a munkáért horribilis összeg. Ezt nem voltam hajlandó elfogadni. Kérte a kiszállási díjat (úgy látszik abból él, mert épeszű ember a horror árait nem fizeti meg). Végül elismerve, hogy a helyszínre jött, (kb 13 km-ről) 5 eFt-t fizettem, amiért nyugtát, számlát nem adott. Megmondtam, ha úgy érzi, megkárosítottam, pereljen be. Miután sikerült megszabadulni tőle, még felhívott telefonon, hogy amennyiben nem írok véleményt a weboldalon, nem perel be :-)

Előző évben ugyanezen csatorna tisztításáért néhány ezer forintot fizettem, illetve a kiszállási díjban benne volt egy órai munkadíj. Remélem, hogy ez az oldal is hozzájarul ahhoz, hogy az ehhez hasonló "mesterek" eltűnjenek."

UPDATE 06/03: Amire a Homár adagolta a történetet, a joszaki.hu már vissza is tette az értékelést, és törölte a szakembert:

A joszaki.hu-nak írt levelezésem után azonban az oldal visszallította elmarasztaló vélményem, majd a mesterrel folytatott megbeszélés után az oldal véglegesen törölte a "szakember"-t a mesterek listájáról. Mindez még az Önök cikkének megjelenése előtt történt. Mivel az Önöknek írt levelem sorsáról semmiféle információm nem volt, és nem is lehettem biztos abban, hogy az észrevételem megjelenik - nem értesítettem Önöket a fejleményekről. Most ezt  mulasztásomat szeretném korrigálni és egyben elküldeni a joszaki.hu nekem írt levelének a másolatát.

Elnézést kérünk a késésért, az illetékes kolléga a hétvégén nem tudta elvégezni a szükséges módosításokat. Most ezt pótoltuk, már újra elérhető és mindenki számára látható az Ön által leadott értékelés, itt.

Eddig nem volt precedens ilyen konfliktusra, így nem voltunk megfelelően felkészülve ennek kezelésére és több hibát is elkövettünk. Először is, a szakember állítása és az általa küldött számlamásolat nem jelenthetett volna elegendő alapot az értékelés eltávolítására. A kapcsolatfelvétel is elmaradt Önnel ez ügyben, így tulajdonképpen egy két szereplős problémának csak az egyik felével beszéltünk az értékelés eltávolítása előtt. A értékelés visszaállítása pedig a hétvégének köszönhetően sokat késett (bár ez idő alatt a szakember adatlapját inaktívra állítottuk, nem jelent meg a találati listákon és ajánlatot sem lehetett tőle kérni).

A pénteki telefonbeszélgetésünkben az értékeléses rendszerek elvi működéséről megfogalmazott véleménye helytálló, és egyetértünk vele. Most átbeszéltük a kérdést, és a következő lépéseket tesszük: Mivel az értékelések fontos alappillérét jelentik a rendszernek, minden kollégával megbeszéljük és rögzítjük azt a szabályt, hogy a szakember kérésére nem lehet az értékeléseket eltávolítani, és ezzel együtt lehetőséget biztosítunk a szakembereknek az értékelések egyszeri megválaszolására.

Az Általános Szerződési Feltételeinkben rögzítjük az értékelésekkel kapcsolatos szabályokat.
Az ÁSZF módosításról és az értékelésekkel kapcsolatos elvekről hírlevélben értesítjük az összes szakembert.
Üdvözlettel,

JoSzaki.hu

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

igi1 2013.05.31. 12:48:17

@vénszivar: de komolyan, meg fogom írni máma, hol lelsz meg minden nap

Atörökk 2013.05.31. 12:48:24

Számlát nem ad, de azért perelne. Valakinek lemmingnek is kell lenni a táplálékláncban, elvégre az a biztos, ha ő viszi a kötelet a saját akasztására.

Leadfoot 2013.05.31. 12:49:05

De bakker, előre tudtad a kiszállási díjat... ezek után meg nem akartad kifizetni.

Amúgy meg oszcén, ja...
Van nekem itthon egy ventilátorom. Obszcilláló.

vénszivar 2013.05.31. 12:49:34

@igi1: Rosszul tudod! S ez már régen nem csak a lángosról szól! Így MINDENKI előtt MEGSÉRTESZ, már MEGSÉRTETTÉL!!!

Azért mert cigány vagyok? :):D
Dönts s ÍRJ!!! 13h-ig várok !!!

horex · http://horex.uw.hu/ 2013.05.31. 12:50:40

@elwood:
Júl.01-töl a NemzetiTrafikHálózatban lehet rendelni ilyen munkát
Az úgy fog működni, mint a most hangoztatott szociális temetés.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.05.31. 12:50:45

@vénszivar: nemérted. én nézem a mellyehúsát, te meg falod a lángost :D

igazságos 2013.05.31. 12:51:49

@vénszivar: na, mán küldtem

de lángost akkor se viszek! :P

@zsiráfffff: nnna, ne halmozzátok az élvezeteket, nekem MI JUT????

horex · http://horex.uw.hu/ 2013.05.31. 12:54:50

@Igényes:
Kb, igy lehet
Most csúsztam le egy wc csésze cseréröl, mert sokat kíváncsiskodtam
Milyen, hogy, hol van helyileg stb. Merugye parkolási díj, nem indegy miylen tipus stb

Tény, elég sok pénzt elbaltáztam már benzinre, mert soha nem kérek kiszállási díjat, viszont a munkát meg kell sasolni, hisz annyi mindentöl függ

Legtöbben meg csak az árajánlatokat gyűjtik be, én meg töltöm az időmet nekik

igazságos 2013.05.31. 12:55:47

@vénszivar: mán küldtem, NEM TERJESZTENI! :P

de ott mindig fellelhető vok

igazságos 2013.05.31. 12:57:30

@zsiráfffff: engem NEM LEHET ÍGY PALIRA VENNI! :P

legalább KISZÁLLÁSI, vagy szemrevételezési DÍJAT ADJATOK

hogy nekem mindig csak az ilyen típusú egyedek jutnak!

horex · http://horex.uw.hu/ 2013.05.31. 12:58:08

@Egyéves Önkéntes:
A megrendelő közöljön előre részletes műszaki rajzot, akkor nincs vita, nem is kell kimenni felmérni

vénszivar 2013.05.31. 12:59:17

@igazságos: Olvastam! Bennem megbízhatsz, mint a néprádióban.....

Írok, de most LÉPEM!!! (itt ülök öt órája!!!) DE MEGÉRTE! Már csak az asszonyt kell ""elaltatni"":))):D

igazságos 2013.05.31. 12:59:53

@vénszivar: ha arra jársz, bekopoghatsz

Igényes 2013.05.31. 13:00:07

@horex: Ahogy én elnézem, egyszerűen van egy ügyfélkör, aki lecsúszott egy fizetőképességi szint alá, és akiket le kell szarni. A te életed is nyugodtabb lesz, meg jobban is fogsz keresni. Ők meg cseréljenek budit egyedül.

igazságos 2013.05.31. 13:00:51

a kocsimba :P

de ilyen jó időben általába kiülök

viszont sok zsernyák is van a környéken, úgyhogy lámpákat bekapcsolni

mer többet fogsz fizetni a kiszállási díjnál

hogy ez mekkora üzlet, én is KÉREK

vénszivar 2013.05.31. 13:01:09

@Dr Jozef Vengloš: TE NE SZÓLJ BELE!!! :))):DDD

Majd írok!!!

igazságos 2013.05.31. 13:03:49

Mondtam volna neki: Egy petákot se fizetek, az EGYENLŐ BÁNÁSMÓD HATÓSÁGHOZ FORDULOK

és odahívtam volna vénszivart, az ilyenekre tökéletes

England win The Ashes! 2013.05.31. 13:04:36

@vénszivar: Így is elbasztam egy másodperccel. :(

Sün!! ezt jobban tudta, úgyhogy monnyakle! :(

ámbátor 2013.05.31. 13:05:09

No de miért kell a csatornát két helyen fotózni? Kínzó kérdés.
Egyébként nem csodálom, hogy drága. A helyén könnyű a csatornát fotózni, de direkt elvinni az egészet egy másik helyre fotózni, az melós dolog.

igazságos 2013.05.31. 13:05:15

@Dr Jozef Vengloš: látod, az is talált magának új életet, meg becsajozott

igazságos 2013.05.31. 13:06:35

itt vidéken a csatornatisztítókkal nagyon kell vigyázni, főleg a házalókkal :P

mer, vagy kirabolnak, vagy megvernek, vagy még bele is piszkítanak a csatornába

horex · http://horex.uw.hu/ 2013.05.31. 13:13:36

@igazságos:
Kohnnak születésnapja lesz, meghívja Grünt

Nem tudom hol laksz, -Grün
Itt meg itt, fordulj jobbra , az első ház, csak rugdosd meg az ajtót
Miért, nincs csengőd?
Csak nem akarsz üres kézzel jönni!

England win The Ashes! 2013.05.31. 13:15:02

@igazságos: Én is találtam új életet, olyan jópár éve. Igaz, a régi jobban tetszett. :)

horex · http://horex.uw.hu/ 2013.05.31. 13:15:24

@Igényes:
Az a helyzet, hogy én mostanság CSAK JOBBAN tudok keresni
Márha érted :(

horex · http://horex.uw.hu/ 2013.05.31. 13:16:35

@Dr Jozef Vengloš:
Vazze, az enyém lehetett mostanság dobtam el
Szar lehet neked ha ez jobb
:)

helianthus 2013.05.31. 13:22:45

@horex: mi itt a fejlettebb országokban csak eldobható életet használunk.

England win The Ashes! 2013.05.31. 13:25:31

@horex: Végülis, ha jobban belegondolok, tévedtem, az volt szarabb. No persze egyéb faktorok is voltak a dologban, de az már nem ide tartozik.

Igényes 2013.05.31. 13:25:36

@horex: Vannak ajtók, amiket BE KELL rúgni. :)

horex · http://horex.uw.hu/ 2013.05.31. 13:27:52

@helianthus:
:)

Két komment elküldése között várnod kell!

@Dr Jozef Vengloš:
Ne mondj véleményt másrol, mig nem jártál a cipőjében
Nagy igazság, nem Coelho

horex · http://horex.uw.hu/ 2013.05.31. 13:29:15

@Igényes:

Kell?

Üss! mondta a mazohista
Nem! válaszolta a szadista

igazságos 2013.05.31. 13:29:42

vénszivar már útnak is indult, de még korán :P

England win The Ashes! 2013.05.31. 13:30:44

@horex: Így van. PONTOSAN azért teszem, mert jártam.

2013.05.31. 13:30:47

Más becsületes szakember meg harmadáért megcsinálta volna. Hihetetlen és felháborító, hogy ezek a semmirekellő álszakemberek megélnek. De hát ez azért van, mert az átlag magyar nép nagyon buta meg birka. "50 év múlva már nem is jelzik Magyarországot a térképen"

igazságos 2013.05.31. 13:34:56

@tihs: becsületes szakember 3-4000 forintos kiszállási díjat kért volna, vagy semmit :P

horex · http://horex.uw.hu/ 2013.05.31. 13:36:08

@Dr Jozef Vengloš:
De szerettem ezt a számot és Sanyika hangját benne, anno!

Aki teát kért, az megszagolta, hogy van-e elegendő rum benne. Nekem olyan sonkás kenyeret hoztak, amilyent Mansonban a parancsnok sem evett. De a legnagyobb pillanat volt, amikor Levinnek feltálalták a marinírozott halat kétfelé vágott tojással, Turbigo módra.

Először percekig sírt, azután lehunyt szemmel, áhítattal belekóstolt. A szertartásszerű jelenet hatása alatt csendben voltunk.

Az első falat után úgy nézett fel, szigorúan és döbbenten, mint akit megmérgeztek.

- Emberek... - suttogta elcsukló hangon - aki ezt az ételt készítette, az Levinnél tanult... - Újabb kanállal kóstolt. - Francia, mert nem használ elég borsot... Nőtlen, mert nem édesíti meg a tartárt...

- És nem fiatal ember - mondta Hopkins. - Legalább negyvenéves.

- Honnan tudja?

- Erősen őszül...

És felemel egy hajszálat Levin tányérja széléről.

England win The Ashes! 2013.05.31. 13:37:07

@horex: plusz egy. Révészre és Rejtőre is.

horex · http://horex.uw.hu/ 2013.05.31. 13:37:21

@tihs:
Te se vagy vállalkozó ugye?
Tuttam!

horex · http://horex.uw.hu/ 2013.05.31. 13:38:43

@Dr Jozef Vengloš:
Mosmár könnyű volt kitanálni Rejtőt, korábban , másik posztban, senki nem reagált rá.

Majd váltok egy másik örökbcsüre

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.05.31. 13:39:18

@Fée verte: megosztod hát velünk is a gyártót, típust? Így lesz teljes a történet. Amúgy meg hanyag, felületes genyók sok helyen tényleg.
@igazságos: szemrevételezési tarifa még a kurvák esetében is ingyenes.
Bántásmódhatósághoz pedig olyankor fordulunk, ha nemszakszerűen vert el minket a házastársunk!

England win The Ashes! 2013.05.31. 13:43:22

@Knapp, aki Schwachta Szókratésszel lehet azonos: Ne hülyéskedj, Malac!

@horex: Senki??? Nézd csak meg jobban kicsinyt. Hint: az én kommentjeim között keresd.

Igényes 2013.05.31. 13:50:29

Hogy a francba lehet úgy megépíteni egy házat, hogy kint hőség van, bent meg jégverem?

igazságos 2013.05.31. 13:55:29

@Kellemes Zérókomponista: csakhogy én nem vagyok kurva, ezér nincs ingyé!!!!

ha

Atörökk 2013.05.31. 13:57:41

@Kellemes Zérókomponista:
Hogyan kell valakit szakszerűen, illetve nemszakszerűen elverni?

horex · http://horex.uw.hu/ 2013.05.31. 13:59:32

@Dr Jozef Vengloš:
Hiszek neked :)

"Én már belefáradtam abba, hogy lehülyézzem magát.
A maga hülyeségére egyszerűen nincs kifejezés.
Ha azt mondom magának, hogy hülye, az olyan, mintha becézném.

Maga most egy olyan borzalmas dolgot követett el, hogy az összes szörnyű gazemberségei, amiket véghezvitt,
amióta én ismerem magát, ehhez képest olyanok, mint az angyalok zenéje. "

Igényes 2013.05.31. 14:05:05

@horex: Ez nagyon szép, szétküldeném az érintetteknek egy körlevélben. Honnan van?

Igényes 2013.05.31. 14:07:49

@Kellemes Zérókomponista: Akkor még hidegebb van. Viszont ha kilépek az erkélyre, már meleg. Ilyen létezik?

horex · http://horex.uw.hu/ 2013.05.31. 14:09:48

@Igényes:
Az a kérdés. Gugli nem ér!
+fejtés, majd segitek!

horex · http://horex.uw.hu/ 2013.05.31. 14:14:40

@horex:
"E nagy időkben a katonaorvosok különösen nagy súlyt vetettek arra, hogy a szimulánsokból kiűzzék a szabotázs ördögét, őket pedig visszairányítsák a hadsereg kebelébe.

A szimulánsokra kirótt kínzást szabványosították, és a kínzás fokozatai a következők voltak:

1. Abszolút diéta, reggel és este egy-egy csésze tea három napon át, közben függetlenül attól, hogy az illető mire panaszkodik, egy adag aszpirin izzasztás céljából.

2. Nehogy azt képzeljék, hogy a katonaság olyan, mint a méz, tekintélyes kinin-adagok poralakban, vagy az úgynevezett "kinin-nyalóka" formájában.

3. Naponta kétszeri gyomormosás, egy-egy liter meleg vízzel.

4. Beöntés - szappanos víz és glicerin igénybevételével.

5. A páciens becsomagolása hidegvizes lepedőkbe.

Voltak bátor emberek, akik végigtűrték a kínzásnak mindezt az öt fokozatát, s azután egyszerű deszkakoporsóban kivitették magukat a katonai temetőbe.

De voltak gyönge lelkek is, akik a beöntéshez érve kijelentették, hogy már jól érzik magukat, és semmi egyebet nem kívánnak, csak hogy az első menetszázaddal kimehessenek a lövészárokba."

Igényes 2013.05.31. 14:24:05

@horex: Ez Svejk. A másiknál szabadagizda.

Egyéves Önkéntes 2013.05.31. 14:26:08

@horex: és mellékelje hozzá a 13000 forint tervezési díjról szóló számlát is?

Igényes 2013.05.31. 14:42:42

@Egyéves Önkéntes: Embereket nem sétáltatunk ingyen. Annak hogy valaki nem otthon vakarja a tökét, hanem az éppen aktuális senkiházi baromságai után szaladgál, ára van.

horex · http://horex.uw.hu/ 2013.05.31. 14:48:06

@Igényes:
Svejk az is, Lukas főhadnagy mondja Svejknek

horex · http://horex.uw.hu/ 2013.05.31. 14:50:43

@Egyéves Önkéntes:
Akkor fizesse a kiszállást

Lakásfelújitás-villanyszerelésnél, eldpórolják a tervezést mert nem kötelező
Ugyis meg tudja azt maga csinálni
Ja meg tudom, de emnnyiért
Az árat meg persze sokalják, nem úgy mint a márványburkolattol, mert a villanyhálózat ugyse látszik

horex · http://horex.uw.hu/ 2013.05.31. 14:57:53

@horex:

Segíts neki, segíts neki!
Kinek segítsek?
Segits neki!
Segíts a bombázó tisztnek!

Egyéves Önkéntes 2013.05.31. 14:57:56

@Igényes: aha, ezt nem tudtam eddig!
kösz, hogy szóltál!

dani27bpbp 2013.05.31. 15:01:08

Valaki tud jó ablakost Pesten, aki nem olcsón,de nem is horror áron épít be műanyag ablakot? Na nem olyat, aki a nemlétező rácsomat ellopja :)

Igényes 2013.05.31. 15:03:31

@Egyéves Önkéntes: Jegyezd meg jól, ez a boldog élet egyik titka!
(ez egyszer ingyen.)

horex · http://horex.uw.hu/ 2013.05.31. 15:07:55

@dani27bpbp:
Nem ablakost, de kőműves komálósomat
Ablakot purhabbal rögzitik be
Garancia , én!

horex · http://horex.uw.hu/ 2013.05.31. 15:10:03

@horex: És teszem hozzá, a mezei ablakos nem dolgozza el utána a bontási nyomot, illetve nem dolgozza össze a fallal

Citaro G (törölt) 2013.05.31. 15:12:20

Miért nem hívtad ki a tavalyit? Vagy lested el tavaly, hogyan csinálta... gondolom amilyen balfék vagy a post alapján, a villanykörtét is apád cseréli ki, mert Te arra sem vagy képes...

Igényes 2013.05.31. 15:12:31

@horex: Akkor mi a fenéért fizetünk nekik? A miénk eldolgozta, mondjuk megkentük.
Létezik még tisztességes szakember?

horex · http://horex.uw.hu/ 2013.05.31. 15:23:03

@Igényes:
Mit is kérdeztél?
Ablakos.
Az csak cseréli.
Ha megkentétek, jól meg kellett
mert elvakolni és glettelni, a festést nem emlitem

Na, ezért irtam a komálósomat
Barátnőmnél ugyanigy csak cseréltek, én dolgoztam el a többit

horex · http://horex.uw.hu/ 2013.05.31. 15:25:38

@horex:
Ja!
Jóbarátnál meg úgy purhabozták, hogy befújt a szél
Kérdem ez igy hogy
Azt mondta elfogyott a purhab, majd a kőmúves bevakolja
Ablakos, akinek nincs a kocsijában elég és fel sem készül

Igényes 2013.05.31. 15:48:20

@horex: Nem kértem el a szakmunkásbizonyítványát, őt küldte a cég. Nem kentük meg nagyon, egy ötezrest kapott pluszban, de természetesnek tűnt, hogy megcsinálja.

horex · http://horex.uw.hu/ 2013.05.31. 16:01:17

@Igényes:
Korrekt iparos lehetett, elismerem

horex · http://horex.uw.hu/ 2013.05.31. 16:02:27

@Igényes: És adott-e számlát az 5ezerröl?
:)

Igényes 2013.05.31. 16:06:08

@horex: Dehogy adott. Borravalóról miért adna? :)) Nekem ablak kellett, nem számla.

horex · http://horex.uw.hu/ 2013.05.31. 16:09:52

@Igényes:
A borravaló adóköteles
A posztban is kifogásolta a poszt toló hogy nem kapott a kiszállásrol

horex · http://horex.uw.hu/ 2013.05.31. 16:11:02

@horex:
Erre valaki? mert elhúzok lassan

Igényes 2013.05.31. 16:29:24

@horex: Attól hogy nem ad számlát, még bevallhatja, nem?

FDToth 2013.05.31. 16:29:32

Engem speciel rohadtul idegesit h netto arakkal dobalozik szinte minden jomunkas. Bar ennek van jo oldala is, hiszen en a kovetkezot teszem: irasos ajanlatot kerek, a legtobben ugye netto arat irnak oda. Elvegzik a munkat, kerik az osszeget. Ekkor azt modnom: kapja, ha adja a szamlat! Szamlaval egyutt persze mindig magasabb! Hogy kepzeilk h szamla nelkul dolgoznak??? Na mindegy, en nem fizetem ki, csak azt, amiben irasban megallapodtunk: ket valasztasa van, vagy a megallapodott arrol ad szamlat, vagy nem fizetek egy kanyit sem es meg a NAV-nal is feljelentem. Csodak csodaja 10-10-szer adnam szamlat es a megallapodott arral (persze ha a szamlan 0% afa szerepel, akkor az mar gyanus, de az engem mar nem izgat, ott van nalam a szamla)
Pl. E heten hivtam egy badogost. Kijon, megnezni es ravagja h ez biziny 400 rongy. Azert gondoltam megkerdem: szamlakepes? Aszongya nem. El is kuldtem a francba azonnal, oruljon eztuan h nem nyomom fel a navnal a kis ferget...

Atörökk 2013.05.31. 16:38:48

@FDToth:
Arról nem is hallottál még, ugye, hogy vállalkozóként választható alanyi áfamentesség is? Okostojás.

horex · http://horex.uw.hu/ 2013.05.31. 16:47:23

@FDToth:
Kemény vagy mint a vidia
Biztos valami államgépezetben üldögész az iróasztal mögött

Windozod legális-e?

horex · http://horex.uw.hu/ 2013.05.31. 16:49:23

@FDToth:

egtobben ugye netto arat irnak oda."
Igen, de nomális árajánlat végén, ha áfás, ott van az összegzésben hogy + ÁFA

igazságos 2013.05.31. 16:56:14

@atörökk: ez egy igazhitű töröknél csúnya kérdés volt

FDToth 2013.05.31. 17:10:33

@atörökk: dehogynem, eppen azert irtam h gyanus;)

Atörökk 2013.05.31. 17:12:36

@FDToth:
Mert miért is gyanús? Egyébként meg NAV honlapon kb. két kattintás kideríteni, hogy az illető vállalkozó áfakörös, vagy nem.

FDToth 2013.05.31. 17:13:20

@horex: mindenem legalis;) na jo szoktam youtube-rol letolteni es atkonvertalni zeneket:) es feketemunka-ellenes vagyok.
Jaja, csak nincs ott at irasos ajanlet vegen az afa;) meg lakossagi ajanlatoknal boven ekeg a brutto, minek a netto +afa???

FDToth 2013.05.31. 17:14:45

@atörökk: eppe ezert irtam h nem baj ha 0 afas, a navon megnezem es ha az, akkor gaz;)

Atörökk 2013.05.31. 17:16:42

@FDToth:
Elrebegnéd, hogy miért is gáz?

Here Comes The Pain 2013.05.31. 18:50:36

@horex: Nem, szimplán csak kimegyek, eltöltök fél órát, majd eljövök. Ugyanazt tudom, mint a posztban szereplő szakember, és még gyorsabban is csinálom.

dvdnam 2013.05.31. 19:45:39

Ezt az ügyet a JóSzaki már korábban rendezte az értékelést író Gáborral, bővebben itt: joszaki.blog.hu/2013/05/31/valtozasok_az_ertekelesek_kezeleseben

Csáknorissné 2013.05.31. 21:25:06

Van a fészbúkon egy olyan oldal, ahol szívesen megcsinálnak munkákat jó szakemberek és még csak fizetség sem kell érte, legfeljebb legközelebb majd az illető segít valakinek, vagy egy finom tepsi süti a munkabér!
Nézzetek itt körül és ha gondotok van, biztosan akad segítő kéz, vagy ész.

www.facebook.com/groups/megjavitjuk/

vénszivar 2013.05.31. 21:30:26

@Csáknorissné: SEMMI NINCS INGYÉÉÉ! SEMMI!

Csáknorissné 2013.05.31. 23:29:31

@vénszivar: Ki beszél ingyenességről?
Olvasd el alaposan.
Nem csak pénz lehet a fizetőeszköz.

vénszivar 2013.06.01. 01:14:30

@Csáknorissné: Kommenizmusos vagy szeretős v. hit v. más gyülekezetes? :D

Csáknorissné 2013.06.02. 10:10:36

@vénszivar: Na hagggyámámaragggyámá! :D

Vonatos Flash játék · http://trainhelp.i-host.hu 2013.06.03. 14:25:49

Nem tudom mennyire hiteles értékelés, ha a felesége, meg az ismerősei adnak neki 5 csillagot... Így használhatatlan az oldaluk...

fixman 2018.09.06. 14:59:30

Hát ez nem minden olfalon fordul elő :) itt példáúl biztos nem: www.fix24.hu