Tékozló Homár

Majdnem visszakapta a fényképezőgép árát a Tescóban

2013.06.11. 11:14 | jackyll | komment

Szabinak több mint egy hónapjába telt, amíg kiderítette, hogy a Tesco rossz helyre küldte szervizbe a fényképezőgépét, azért nem csináltak vele semmit. Az igazi mulatság csak ezután jött, amikor kártérítést kért, és eleinte úgy tűnt, hogy hajlanak rá, aztán elrepült két óra és semmi:

2012.05.21.-én vásárolt fényképezőgépem, már másodszor- 2013.04.04.-én - vittem vissza garanciában ugyanazzal a hibával a mélyen tisztelt miskolci NAGY Tesco áruházba. Természetesen újból elfogadtam a javítást, nem ellenkeztem, nekem is jobb ha minél hamarabb használhatom. Egyébként kb. 2-3 hetet ígértek. A géphez egész jó árérték arányban, árleszállítással jutottam hozzá. Panasonic Lumix FS30 8x optikai zoom, 14 mp. 2013. május 5.-én személyesen érdeklődtem, amire azt a választ kaptam, hogy másnap (hétfőn) de. felhívnak, hogy hol tart a javítás. ,,Miért nem néz utána most?” Azért, hogy sürgetőnek érezzék a dolgot közöltem, hogy elég kellemetlen ha az ember nem tudja megörökíteni 11 hónapos gyermeke fejlődési szakaszait, pl. az első felállásokat, lépéseket. Ígéret szerint hívtak is, bár azzal az indokkal, hogy ahhoz hogy tovább fusson a javítás menete, keressem meg a blokkot és diktáljam be nyugta számát. ,,Mi van?” Hiszen a blokkot nyilván le kell adni a jótállással. Szerény személyem is dolgozott már kettő teljes évig hasonló, minimálbérért foglalkoztató milliárdos árbevételt produkáló cégnél. Visszatérve az eredeti témához a blokkal kapcsolatban kértem még aznap du. -ra visszahívást, de már itt gyanúsnak tartottam, hogy totál hülyének akarnak nézni. ,,Ha tőlem kérik a blokkot, akkor hol tarthat a javítás, egyáltalán mit tudnak a gépemről?” A visszahívás természetesen nem történt meg, ezért még ismét nekem kellett befáradnom 6 nappal később, immáron másodszor saját benzinköltségemen.

Mondanom sem kell a termék még ekkor sem volt kész, ill. semmi konkrétat nem tudtak mondani, így felháborodva megoldást kértem. Abban állapotunk meg, hogy csereutalványt kérnek, intéznek. Ezúton is ígértek másnapra – 2013.05.13.-ra - egy visszahívást. Ekkor már az a hölgy hívott aki felvette eredetileg a jegyzőkönyvet sűrű bocsánat kérések közepette és pár nap türelmet kért míg a csereutalványt elintézik.

Ebből a pár napból pontosan kettő hét lett, így 2013.05.27-én hívott, amikor közölte is, hogy végül is azért tartott ilyen sokáig a javítás, mert nem is jó szervizbe küldték a gépet és csak annyi probléma van, hogy a gyártó nem engedte a csereutalvány kiadását, hiszen a termék még javítható. Megint hülyének néztek!

Azért megnyugtatott, hogy nincs baj mert már itt van a termékem, elvihetem, kicserélték az objektívet. Ráadásul még úgy állította be a dolgot, hogy még szinte köszönjem is meg, hogy a szerviz megjavította a gépet ingyen, mert valami belefolyt. Biztosan állíthatom, hogy kizár dolog, hogy belefolyt bármi is, hiszen minden egyes esetben ha nem használtuk a gépet tokban, elzárt, száraz helyen tartottuk,! Egyébként ezt a gép állapota is tanúsítja, hiszen még egy karcolás sincs rajta. Kérdem én! ,,Garanciálisan javítanak valamit ingyen ha a fogyasztó hibájából történik a meghibásodás?” Ugyan már! Tudomásom szerint a gépemben van bizonyos nedvesség érzékelő indikátor, ami azonnal elszíneződik ha a terméket nedvesség éri. Az utólagosan kikért munkalapon csak az szerepel, hogy belefolyt valami, ez akár fényképpel, vagy bármilyen formában nincs bizonyítva. Mondva csinált indok. Már megint hülyének néztek!

Tesco áruházunk nem megfelelően kezelte a javítás menetét, nem ,,törekedtek” arra, hogy minél gyorsabban intézzék a javítást, főleg úgy, hogy 1 hónapot pihentették is egy másik szervizben a terméket. Egyébként jogszabály nem írja elő a javítás határidejét, azt viszont igen, hogy törekednie kell a hiba mielőbbi kijavítására, főleg a termék használatának fontosságát figyelemben tartva. Nekem ez nem úgy tűnt, mint akiket sürget a dolog. Magasról leszarták, csak az időt húzták, hogy azt az egy hónapot valahogyan kimagyarázzák úgy, hogy az nekem ne legyen feltűnő, bosszantó. Ráadásul tudták is, hogy miért fontos számomra a fényképezőgép, melyet előző beszélgetéseink során nyugtáztak, elismertek,megerősítettek. Ezt lényegesen hátráltatta a forgalmazó sőt érthető türelmességem miatt vásárolnom is kellett azonnal használtan ugyan 15 ezer Ft-ért egy másik gépet,ami mellesleg közel sem tudja az eredeti gép paramétereit, de időközben meg is történt amitől ,,tartottam”, kisfiam megtette már szinte járásnak nevezhető lépteit. Ezáltal szükséges plusz kiadásba kényszerítettek, amit nyilván megengedhetek magamnak, kíváncsi voltamki és hogyan fogja nekem megtéríteni, kompenzálni.

És akkor a végkifejlet…

Ezen felbuzdulva úgy döntöttem, hogy ugyan bemegyek a gépemért, de valamilyen ügyfél elégedettség címén kárpótoljanak. Időm, pénzem áll a dologban. És most jön a hab a tortán. Azonnal kértem a műszaki cikk osztály világvezetőjét, mire a csákó maximális figyelmet fordítva rám lehajtott fejjel, nem túl kellemes hangsúllyal kérdezi. ,, Minek?” Gondoltam én is hasonló stílusban válaszolok. ,,Csak!” Minden energiáját belefektetve, felhajtja fejét, másodszorra is rám néz, hirtelen egy Rubint Rékás tekintet néz vissza rám. Időközben felismert, hiszen már beszéltünk előtte. Ő volt aki a csereutalvány kikérését elsősorban elindította. Telefonál. ,,Máris jön.” 10 perc múlva odajön a csaj, aki az egész javítási tortúrát szerinte kellő figyelemmel és odafigyeléssel elkezdte. Csak a gépemet küldte 1 hónapos Wellness pihenésre rossz szervizbe. Közben mosogatta magát. Még 15 perc elteltével befutott az általam kért hapsi, mire azzal kezdte, hogy ő nem tud semmit intézni, ő nem kompetens személy és a Panasonic tehet róla stb, stb ,stb meg egy kis blablabla. ,,Na itt álljunk meg”- mondtam és egy 10 perces levegővétel nélküli ordítós monológba kezdtem. Fejből elmondtam neki az ügyre vonatkozó összes jogszabályt, amire köpni-nyelni sem tudott, sőt pánikos tekintetéből és hallgatásából azt vettem ki, ,, Bassza meg ez tényleg tudja mit beszél, most mit tegyek." Gyakorlatilag egy gyorstalpaló tanfolyamot tartottam, arról amit neki a 6 hónapos OKJ-s képzésben nem oktattak le.Körül is állta a hasonló képességű és rendkívül segítőkész másik két kollegája.

Azt mondja. ,,Felhívom az igazgató helyettest.” 10 perc konzultálás után azzal a remek ötlettel állt elő, hogy visszafizetik az árát. Azzal én miért járnék jól? 21E Ft-ért még egy szar olympus gépet sem veszek! Illetve elmagyaráztam a nagy tudásúnak, hogy nem a géppel van bajom, számomra a paraméterei minden igényemet kielégítik. Egy laza fejszámolással kiszámoltam neki, ahhoz, hogy ne járjak rosszul adják ki a javított gépemet és 10 E Ft vásárlási utalványt. Mivel két gép nem kell, a másikat 5 E Ft bukóval eladom 10E-ért , csak hogy attól minél hamarabb megszabaduljak és ne álljon benne a pénzem, így 20 E Ft bevételem lesz, 15 E Ft-os befektetéssel. Ezáltal marad 5 E Ft ,,hasznom” kárpótlásként, aminek a fele már előzőekben elment benzinre a többszöri bejövetel miatt. Egyébként szarul járnak, mert ha visszaadják a gép árát az nekik 100%-os veszteség. Olyan mintha 21E-et odaadnak egy vásárlónak a gépet meg kibasszák a kukába. Hacsak nem árusítják ki a gépem, amit szerintem nem tehetnek meg. A vásárlási utalványt meg bár nem szívesen, de levásárlom ott.

Elkezdtünk Áll az alkut játszani, mire mondtam ,,Gundelnak” adja már ide az igazgató urat, merek én vele is ordítani, darab-darab. Erre elment, hogy hamarosan választ kapok. 20 perc után üzente, hogy ,,nem áll az alku”, még csak az orcáját sem merte visszatolni. No akkor úgy voltam, hogy vásárlók könyve, békéltető testület stb, majd ők elintézik.

Bele is írtam, amikor egyszer csak csörög az ügyet intéző hölgy telefonja, hogy pontosan milyen kártérítést is szeretnék. No lám itt Big Brother is van, úgy tűnik ezek azt hitték, hogy csak fenyegetőzök a fogyvédőkkel. Vajon meglátták, hogy nem? A csaj beszól ,hogy ,,döntsem el hogy mit akarok mert felmegy az agyában a vér”. Elnézést és az én kurva anyám! Két infós egy világvezető, egy igazgató helyettes és egy igazgató nem tudja eldönteni 10E Ft sorsát. Majdnem meg kellett várnom, hogy az alapító tagot exhumálják és kikérjék a véleményét, beleegyezését adja az amúgy a 10-es kasszánál egy tized másodperc alatt jelentkező bevétel sorsát. Hát harmadszor ugyan, de elmagyaráztam még egyszer, mire megkönnyebbülten közli hogy jól van, elfogadható a kérésem.

Ezután Vásárlók könyve áthúz, további ügyintézés, papírózás, gép vissza, utalvány előkészítve, amikor is újabb telefon. Alku lefújva. Na megkérdeztem, hogy,, ezt tudják- még fokozni?” Mire a csaj viccesen. ,,Igen tudjuk!” Ergo, minden érőfeszítésem ellenére tényleg hülyét csináltak belőlem! Nem tudom, szerintetek ezt hobby szinten csinálják? Ez a legutóbbi ügyintézés is mellesleg 2 órát vett igénybe, ami ha rajtam múlott volna - a mellé beszédet és az egymásra mutogatást mellőzve - negyed óra alatt megvan. Fejben már teljesen átírtam az orális sex definícióját, véleményem szerint ez meríti ki a szopás, szopatás teljes körű megfogalmazását.

Újból össze kellett firkálnom a vásárlók könyvét, kurvára tele lett a tököm, a gépet otthagytam, úgyis 5 évig meg kell őrizniük, addig míg a bíróság el nem intézi fényképezgetek a 15 E Ft-os használt szarral.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

England win The Ashes! 2013.06.11. 11:43:05

@zsiráfffff: Te mikor láttál utoljára fényképezőgépet, Daguerre idejében? :D

Manapság már videjókat is lehet ezekkel készíteni*, a poszter gondolom a gyermekét majd egy "A baba élete" című remekmű tízórás rendezői változatával akarja meglepni (és égetni) a tizennyolcadik szülinapján.

* nekem van egy olyan masinám, ami rögzít mozgóképet is, de mellé hangot már nem. :) Mentségemre szolgáljon, hogy nem azért vettem, eredetileg azt sem tudtam, hogy van ilyen funkciója is.

Martinicske 2013.06.11. 11:43:29

@P.Boby:

Ilyenkor gondolom azt, hogy meg kellene kérdezni a másik felet is, hogyan miképpen kezdődött az ordítozás. Az, hogy valahol hibáznak nem jó dolog, de ordítozni ezekkel a szerencsétlenekkel... hát nem tudom.

Nekem is van boltom, itt én saját zsebből azonnal cserélem a garanciát és utólag verem le az importőrökön, de ha valaki úgy jön be ide, hogy ordít meg hőbörög köszönés helyett, akkor én sem leszek segítőkészebb annál, mint amire a törvény kötelez.

Persze nem mondom, hogy a post alapját képző sztoriban ez így történt, de jó lenne ilyenkor mindkét felet meghallgatni.

vape 2013.06.11. 11:44:27

www.axmann.hu/
A miskolci Panasonic márkaszerviz, ami fényképezőgépekkel is foglalkozik. Ide kellett volna vinnie a posztolónak a gépét, nem a Tescoba. Nem született volna meg ez a poszt, a világ is csak nyert volna ezzel...

atpijkamo* · http://deciki.blog.hu 2013.06.11. 11:46:46

Kurvahosszú. Azért a két sutkáért nem volt érdemes ennyit elolvasni. Kárpótlást kérek az elvesztegetett időmért, vagy beírok a vásárlók könyvébe.

atpijkamo* · http://deciki.blog.hu 2013.06.11. 11:47:50

Aki először beírja hoszú í-vel a szervizt, annak a fejére lépek.

leonito77 2013.06.11. 11:48:31

Szerintem a poszternek valahol igaza van. Nem hinném, hogy bármilyen másik stílussal elért volna 10 ezres vásárlási utalványt, de így majdnem és ez is szép eredmény.

Sajnos az ügyfélkezelés a legtöbb ilyen helyen katasztrófa. A vevőszolgálaton egy picit is bonyolultabb ügy azonnali problémát okoz az ott alkalmazott munkaerő hozzá (nem) értése miatt, mert nem fizetik meg a pozíciónak megfelelő kvalitású munkaerőt.

Ebbe sajnos az ember lépten-nyomon bele szalad. És előadódik olykor, hogy betelik a pohár. Normális esetben az alkalmazott bocsánatot kér, hogy igen, sajnos rossz helyre küldte, elnézést, mindent megtesz a hiba kijavításáért, stb... szerintem ebben az esetben nem is fajulnak a dolgok idáig.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.06.11. 11:49:45

@Dr Jozef Vengloš: nemtom, az én portrémat megfesttették a szüleim gyerekkoromban :P

atpijkamo* · http://deciki.blog.hu 2013.06.11. 11:49:52

@P.Boby: "hogy-hogy nem mindenhol kedves, hozzáértő, udvarias emberek dolgoznak?"

Mert érteni is kell hozzá.

"Udvariasan, hozzálértéssel vagy gyorsan dolgozunk. Ön választ."

Neela _ t 2013.06.11. 11:50:56

XX. századi világirodalom... : 5ös! :D yeeep

Atörökk 2013.06.11. 11:52:39

Ostoba, baszatlan agyhalott modoros kurva.

Manyecska 2013.06.11. 11:54:55

@Neela _ t: XXI.század van már, de ne zavartasd magad! Új személyit esetleg csináltassál..

atpijkamo* · http://deciki.blog.hu 2013.06.11. 11:55:24

@atörökk: Szerintem fiú. Csajok nem modoroskonak így. (Nem írásban.)

Meg az egója is túl nagy egy csajhoz.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.06.11. 11:55:59

@atörökk: rendkívül vigyázz, mert mindjárt jön a magasfelbontású horex és vénszivarhon' hasonlít! Azt te sem akarod.

Manyecska 2013.06.11. 11:57:52

@atörökk: ezért nem rendelünk kurvát telefonon..:DD

Atörökk 2013.06.11. 12:03:58

@atpijkamo: @Kellemes Zérókomponista: @Hurrá Torpedó:
Akkor is baszatlan :D

@Manyecska:
Nem hát, mióta ott a zinternet :D

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.06.11. 12:04:01

@Hurrá Torpedó: a szabina is kedvelt név volt egy időben, az összes svédet úgy hítták a faluba.

mrZigi 2013.06.11. 12:22:51

@Dr. Kix:
"Avagy a stílus maga az ember."

Ezt az érvet eddig még mindig csak bzitól meg beszipókázottól hallottam.
Ez valami meleg-libsi félre duma? Mert nagyon gyenge.

Amúgy meg a T. vásárlónak van igaza.
Úgy is mint vásárló (és annak mindig igaza van), meg úgy is, mint totál jogos igény.
Ha valaki elgyurcsánykodik valamit, akkor VÁLLALJA ÉRTE A FELELŐSSÉGET !

Igen, rühellem, hogy ebben a következmények nélküli curvaországban senki sem vállalja a SAJÁT tetteiért a felelősséget, és senki sem számoltatja méltón el érte.

AtiSnatch 2013.06.11. 12:30:07

@Neela _ t: mire? hogy még nem menstruálsz? :)

Manyecska 2013.06.11. 12:33:19

@A.Snatch: azóta ezen gondolkozom!!:)

Neela _ t 2013.06.11. 12:35:59

@A.Snatch: én nem tehetek róla ha keveset ölelt a muttid!
Mondjuk ezek szerint már te se :D

csarli firpo 2013.06.11. 12:41:23

Help! Mi a f..sz az a "világvezető" ?

AtiSnatch 2013.06.11. 12:44:29

@Neela _ t: már majdnem megdicsértelek,de nem elég frappáns... nem kapcsolható a mondanivalód az én bejegyzésemhez. de azért kitartás,kevés gyakorlás és menni fog :)

Atörökk 2013.06.11. 12:47:04

@A.Snatch:
Anyós boldogít még? nem ám szégyent hozni kis feleségedre ;)

Manyecska 2013.06.11. 12:47:53

@A.Snatch: nem egyszerűbb lelőni??:DD

AtiSnatch 2013.06.11. 12:50:36

@atörökk: (anyósjelölt,feleségjelölt ez tegnap lemaradt :D) most a meló boldogít! 4től meg ő :D

Atörökk 2013.06.11. 12:51:26

@A.Snatch:
No para! Elvégre még nem írtál alá semmit!!! :D

Neela _ t 2013.06.11. 12:52:26

Remek koherencia van a kettő közt, nincsen azzal a világon semmi baj.
Nem gond ha nem érted. A kis rózsaszín lelkem attól teljesen ki van simulva :D

Atörökk 2013.06.11. 12:56:26

@Neela _ t:
Ez úgyszólván koejjói magasságokat súroló lett :D

AtiSnatch 2013.06.11. 12:59:22

@Neela _ t: majd, ha nagy leszel elmúlik, ne aggódj :)

Neela _ t 2013.06.11. 13:01:34

@A.Snatch: és nem is aggódom :/ :D

Atörökk 2013.06.11. 13:02:48

@Neela _ t:
Még mindig azon a szóképen rágódok, hogyan lehet egy rózsaszín lélek kisimulva :D

Neela _ t 2013.06.11. 13:06:49

@atörökk: mert nekem rózsaszín lelkem van :D és hiába gyűri itt nekem pár néni .. Attól az ki van simulva
Na! :3

Neela _ t 2013.06.11. 13:07:56

Persze mikor már szivárványszínű hányok akkor azért megütök valakit és elmúlik :D

AtiSnatch 2013.06.11. 13:12:35

@Neela _ t: megütöd a színvonalat? :)

Dr. Kix 2013.06.11. 13:17:43

@mrZigi: Márpedig a fejesek helyében 10 perc ordítozást (+ az apró) nem fogadnék el vásárlótól és kész. Igaza van vagy nincs. Kitetetném szépen a biztonságiakkal és megkérném, hogy jöjjön vissza, ha tud ember módjára kommunikálni.

Nemegyszer intéztem már mindenféle dolognak a garanciáját mint vevő, sőt, volt amit meg is kellett reklamálnom, de érdekes módon mindet sikerült kulturáltan megoldani.

És ott van még az a szempont is, hogy ha gyökér módon viselkedsz az eladóval, ne csodálkozz, ha kevésbé lesz segítőkész.
(olcsónarkóslibsibuzidumádtólfügetlenül)

Neela _ t 2013.06.11. 13:21:58

@A.Snatch: valahogy úgy ...
"Halkan szitál a tört fény"

Manyecska 2013.06.11. 13:24:13

@Neela _ t: mi, átment rajta egy kamion?:D

Supreme* 2013.06.11. 13:24:57

Ahahaha :) Szerintem bitangjò sztori, ez tényleg kétpofára szopás a javából. A szöveg és a stílus megérdemelt volna egy heppiendet, komolyan drukkoltam, bár az elején a szokásos bullshit önsajnáltatás nem kellett volna.

Manyecska 2013.06.11. 13:36:03

@Neela _ t: ez valami nagyajak-plasztika volt???:DDD drága mulaccság az!:D

Neela _ t 2013.06.11. 13:37:21

@Manyecska: nem, nincs kamion.
Sokat gyakorlod a cseszegetést?
Kell még / csakszólok/ mert ettől még éjjel nem sírom tele a kispárnám :D

Manyecska 2013.06.11. 13:38:10

@Neela _ t: :P Ááááá! Csak nosztalgiázik a néni, na!:D

klarky · http://kreport.blog.hu/ 2013.06.11. 13:42:54

Ezt képtelen vagyok végolvasni, mi lett a vége?

Atörökk 2013.06.11. 13:44:12

@Neela _ t:
Hiába no, az én eccerű barázdálatlan agyam nem érhetik fel ezekbe a magasságokba :D

P.Boby 2013.06.11. 13:48:35

@Martinicske:
Egyetértek, ordibálni nem kellene, nem visz előrébb.
De amikor az eladónak, vevőszolgálatosnak, pénztárosnak messziről látszik az arcán, hogy én zavarom őt, csak a baja van velem, egyáltalán mi a francnak mentem én oda, akkor azért elgondolkodom, hogy neki meg mi a francért van munkája? Nem érdemli meg.
Sajnos sok embernél még mindig nem esett le a tantusz, hogy eladóként például a vevőkből él. Nem csak kisbolt szinten, hanem mondjuk tesco szinten is. Vagy a vevőszolgálatosra is csak addig van szükség, amíg valaki panaszt is tesz. Ha senki nem szól semmiért, előbb-utóbb őket is kirúgják.

P.Boby 2013.06.11. 13:49:58

@atpijkamo:
A "hozzáértő" ezt jelenti. Már bocs.

Agyalap 2013.06.11. 13:54:18

Szabi nagyon belebonyolódott az ön-matemetikába.
Ha meg is érdemli azt az 5 ezer forintot amit nyert volna a tortúrán, az már az elején sem annyi lett volna...
Mint tudjuk nyert egy valag ezrest, mert bevallása szerint sem venne hasonló gépet 21 ezerért.
Ez meg, hogy nekiáll alkudozni, röhej. Rá is b@szott és még csodálkozik is...

vénszivar 2013.06.11. 14:00:48

@Neela _ t: JÉ! Beszélsz is? Azt hittem, hogy matematikus vagy...:)

Neela _ t 2013.06.11. 14:11:16

@vénszivar: olyan egészen bölcsész vagyok... Csak írni meg olvasni tudok felsőfokon :S :D

vénszivar 2013.06.11. 14:15:15

@Neela _ t: Beléd szerettem! Ó, HA decemberben nem nősültem volna meg...
Habár egy kisebb "malőr" még nem akadály! Kifejthetnéd véleményedet.:)

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.06.11. 14:19:10

"Acélváros, nehéz, szürke nappalok..."

gabors 2013.06.11. 14:38:38

Miert lehet 200000 karakteres posztot irni mikor micsak 5k-t kommentelhetunk.

Hegyirablo 2013.06.11. 14:54:32

Azt gondoltam, hogy proli a prolinak nem vájja ki a szemét. Ezek szerint tévedtem.

England win The Ashes! 2013.06.11. 16:36:44

@gabors: Te is kerekítesz, mint az oson? Kilencezer sincs meg.

Neela _ t 2013.06.11. 17:10:24

@vénszivar: sok idő ugye míg hazavonatozok... de nem kockáztatok egy hajtépést, de mindenképpen kedves ajánlat :D

McZozo 2013.06.11. 17:17:56

MEgjegyzem totalisan egyetertek vele, de hogy egyeseknek mire nincs ideje raadasul most se gep se love se semmi. szal nagy business volt :)

McZozo 2013.06.11. 17:26:43

@Martinicske:
Ezzel egyetertek csak sajnos manapsag meg ha nem is a tied a bolt es csak alkalmazott is vagy sok helyen arra kepeznek ki h ogy razd le a hulye usert elsokorben. MAjd ha nem hagyja magat akkro mocanni csak meg. Pl soha eletembe nem voltam az az uvoltozos fajta nem is szeretek konfrontalodni, de pl anno vettem alkatreszeket nagykerbol aztan osszedobtam beloluk egy gepet es eladogattam kis tetelben. Es volt olyan nagyker ahol 10 eladott termekbol 8 volt hibas es aznap mondjuk mar 3x mentem vissza hogy ugyan csereljek mar ki es ezzel mar a benzikoltseg miatt a hasznom is oda volt de mondom ha mar megigertem a gepet atadom na erre a nagykerbe ugy altak hozzam hogy en rosz vevo vagyok es biztos direkt szorakozok veluk es majd jo tiltolistara raknak es nem vehetek tobbet naluk. Na ezen mondatok utan kattant el az agyam es ott tenyleg hangosan leosztottam a szervizvezetot tobb mas ugyfel elott aki ezutan ha morogva is de mindjart c serelte a hibas alkatreszeket. De miert kellett odaig eljutni? Miert nem lehetett elsore igy?

vénszivar 2013.06.11. 17:36:53

@Neela _ t: Merre az a haza s menyi az az idő? Aztán meg nem hajat kéne tépni, hanem az asszonnyal "téphetnétek" együtt a fáról a termést. A részleteket közben tisztázhatnánk....:):D

LÉPEM!

Neela _ t 2013.06.11. 17:39:36

@vénszivar: :D hááát nem ma kezdted
Szegedtől 62km centire pontosan

RosszQtya · http://indafoto.hu/rosszqtya 2013.06.11. 17:57:56

@atpijkamo: azt hiszem azért ázott be a poszter kamerája, mert szerVÍZbe vitte!

gabors 2013.06.11. 18:16:09

@Dr Jozef Vengloš: nem kerekitek csak egy jo nagy szamot odairtam arra plane nem vetekedtem hogy megszamoljam de most kivancsiva tettel

nem talamo a szamologepemet .... egyenlore

gabors 2013.06.11. 18:21:11

@gabors: @Dr Jozef Vengloš:

az editorom szerint

szokozok nelkul 8982 betu 1366 szobol all azert majdnem duplaja es a bloggmotor igeenis szamolja "space" vagyis 10,000 karaktert meghaladja :-)

Charles63 2013.06.11. 18:36:55

Arra azért kíváncsi lennék, hogy mit csinált közben az igazgató: a kamera szobában figyelte az üf reakcióját, amikor közölték vele, hogy megkapod, azután mégse, aztán mégis, stb. Közben a biztonságiakkal együtt röhögtek rajta? Végül felteszik a netre, mint kandis TESCO-videót? Nem tudom a posztoló milyen messzire lakik a tecsótól, de sztem az eredeti árnál többe fájt már neki a benzinköltséggel, idővel, energiával, stb.

Én nem hagytam volna abba a beírást, addig, míg nincs a kezemben az utalvány. Egy kört megspórolt volna magának. Mint végül kiderült, később ugrott rá a brére. Ez a vége? Remélem megírja a folytatást is!

mrZigi 2013.06.11. 18:48:52

@Dr. Kix:
Szerintem hagyd el ezt a béna szöveget.
Az ember elsőnek nyugodtan, kedvesen mondja el a problémáját, másodjára még szintén, harmadiknál már megemeli a hangját ... és amikor negyedjére kell ugyanazt a totál egyszerű, egyértelmű dolgot egy egy bites biorobotnak elmondani, akkor már igen JOGOSAN kel ki magából.

Pláne, ha a másik szimplán hülyére próbálja venni. Ő is tudja, hogy igazad van, de mivel neki kellemetlenséggel-munkával járna a helyes intézés, ezért inkább a veled szembeni konfliktust válassza (munka-undor)

És ha már fokozásnál tartunk, igen gyakran az eladó aki olyan lekezelő módon beszél, hogy az embernek önkéntelenül is ökölbe szorul a keze.
Láttam már olyat, hogy az eladó (palotapincsi) próbálkozott be a lealázós dumával egy méretes srácnak (roti ... vártam mikor nyeli le keresztbe vagy tépi ketté), de elég volt csak erőteljesebben ráordítania a fszra.

@RosszQtya:
Szervizek szokása direkt eláztatni, hogy ne gariba kelljen javítani.
Velem is bepróbálkoztak már, csak én pölö alaposan lefotózok mindent mielőtt kiadom a kezemből. Mert megtehetik a mocskok.

England win The Ashes! 2013.06.11. 18:49:14

@gabors: namost én vaskorszakbeli módszerrel számoltam meg. Bekpoiztam a kommentdobozba, miután alul a következő szöveg jelent meg:

"-4007 karaktert írhatsz még."

Ezek után kimatekoztam, hogy ez így kilencezer-hét karakter.

Charles63 2013.06.11. 19:01:09

@Martinicske: Azt mindenki tudja, hogy a multiknál minimálbérért dolgoztatják a rabszolgákat, szegény pénztárosok még pisilni se mehetnek ki, akkor, amikor akarnak. Csakhogy ezt akkor is tudták, amikor odamentek. És munkaidőben a minimálbérért kellene normálisan dolgozni/hozzáállni/ügyintézni/viselkedni.
Ezt vállalták. Szted 150e nettóért is így viselkedne? Biztos jobban igyekezne megtartani a munkahelyét! Bár manapság már nincs nyugdíjas állás, lehetsz akármilyen élmunkás............

Charles63 2013.06.11. 19:14:32

"Tényleg bedöglik a mosógép, ha letelik a garancia?"

privatbankar.hu/biztositas/tenyleg-bedoglik-a-mosogep-ha-letelik-a-garancia-felkeszulhet-ra-258610

Az enyém bedöglött 3 nappal utána. Összeesküvés elmélet a programozott elavulás??

vénszivar 2013.06.11. 20:00:10

@Charles63: Nekem egy Samsung TV-m volt, ami akkor igen drága volt (pl.kép a képben.....stb.)40. hónapos volt! Szerelő, de inkább megnéző kijött s 10-12 perc/5000-ért "szakvéleményezte", hogy 75-90 000 Ft is lehet a jav. Októberben lesz 3 éves az új, tehát van még 6-7-8 hónapja!? Van bennük egy "ketyegő ön megsemmisítő"!? :)

vénszivar 2013.06.11. 20:14:03

@Neela _ t: Szinte 99,9%, hogy semmit nem ma kezdtem... De, hogy Te mire gondolsz?
Nemrég egy "lány","nő" miatt már utaztam-tunk pár száz km-ert TEJESEN FELESLEGESEN (a nejemmel együtt). Igaz, az "üzleti" út lett volna.
Úgyhogy egyenlőre csak óvatosan ígérgetnék, mert azt még tudok, de ígérgetni nem szeretek. A távolból, majd sokat gondolok rád! (IS!) :)

Charles63 2013.06.11. 20:57:53

@vénszivar: Ráadásként elmondom, hogy a gép elektronikája egy blokkban van, ami be van öntve valami szilikonba. Ezt még meg is érteném valahol, mert egy mosógépben van víz, pára, rezonancia, stb. Viszont ha elromlik az elektronikában valami, csak kompletten cserélhető. Nincs az mint régebben volt, hogy kiforrasztunk egy rossz alkatrészt, csere és kész! És ehhez jön még a Szegedi szerviz hozzáállása: még ki se vettem az autóból a gépet, tehát nem is látta, de már mondta, hogy komplett elektro-blokk csere:30.000 Ft! Na ettől dobtam egy hátast, mert a gép már nem volt garis. Ha hozzáteszek egy 20-ast, vehetek egy új gépet. Gondoltam előtte még megmutatom egy öreg szakinak. Ő ajánlott egy Kecskeméti szervizet, kis utcában kis üzlet, de nagyon pozitív hozzáállás. Szerelő látva a tipust, egyből megnézte a számítógépben és lásd mi derült ki: visszahívott sorozat, mert szériahibás, vagyis ingyen cserélik a komplett elektronikát. Így a javítási költséggel és a benzinnel együtt 7.500-ból megúsztam, míg Szegeden a nagy központi szervizben simán átvertek volna. Gondolom megrendelték volna a ingyenesen járó cserealkatrészt, amit velem kifizettettek volna. Azóta oda egy elektromos fogkefét se vinnék javíttatni.

Charles63 2013.06.11. 21:23:38

Visszatérve az eredeti poszthoz, vagyis az ügyfélszolgálatosok viselkedéséhez: kb. 10 éve feltörték a kocsimat. Volt CASCO, bementem a G...rali-hoz, ahol éppen a vezető kárszakértő vette fel a jkv.-et, de benézte a szerződésem tipusát, nem avult, hanem új autós szerződést írt be, majd mondta csináltassam meg a kocsit. Kérdeztem:márkaszervizbe is vihetem.Persze,mondta. Így 2,5-szeresébe(25e Ft) került , mint ha maszekhoz vittem volna. Másnap vittem a számlát. Az ügyfélszolgálatos nálam kb. 15 évvel fiatalabb férfi a számla láttán közölte, hogy csak 11e Ft-ot tudnak fizetni, mert avult Cascom van. Mondom tudom, a főnöke mondta, hogy márkaszervizbe vigyem, ahol ugye drágább. Erre a fiatalember közölte velem, hogy "ÍGY JÁRTÁL!" Ledöbbentem, hogy jól halottam e, ezért rákérdeztem. Emberünk megismételte: "így jártál, mert az avult Casco-ra ennyit tudunk fizetni". Mivel nem vette a lapot, hogy nem az összeg, hanem a beszólás akasztott ki, kértem, hívja oda a már említett vezető kárszakértőt, aki a főnöke volt. Akkor már leeshetett neki, hogy valamit rosszul szólt, de kereste a főnököt,aki nem volt bent, ezért visszahívást ígért.Hívott is nemsoká és elmondtam neki a történteket. Másnap reggel sűrű elnézések közepette közölte, hogy ő nézte be a Casco típust, természetesen kifizetik a magasabb összeget, fáradjak be érte. Mentem is, de fiatal barátunkat nem láttam a pult mögött, ezért rákérdeztem. Közölték, hogy már nem dolgozik ott! Számomra rendkívül tanulságos a történet, azóta minden hasonló szituációban ez jut eszembe, és arra gondolok, hogy ha ráhagyom az elbaszott adminisztrációt a prosztó ügyfélszolgálatosra, akkor "így jártam!"

gz0zg74 2013.06.11. 22:26:07

Szintén hazai nagyáruház T...Ó , vasalót vásároltam (5290 Ft), 3 hét után bedöglött,nem gond űrtechnika, sebaj vissza a T...ó -ba , gond egy szál se , megy a szervízbe 2 hét javítás. Telefon szól , elkészült, mehetek érte nagy öröm. 15 perc használat után megint bedöglött, újra T...Ó , kérem őket, cseréljék ki, mert talán hibás a készülék, ha csak ennyit "ért " a szervízelés. Erre közlik, hogy csak 5000 Ft alatt van csere. Kérdezem a szegény ügyfélszolgálatos csajt, melyik törvény szabályozza ezt. Erre a válasza : -Hát a TESCO- s törvény ! Na ez ám a f..sza, már ők a törvény! Újbóli szervízelést nem vállaltam, mivel 0 (nulla!) garanciát nem láttam arra, hogy újra sikerül a vasalómból egy darab vasnál komolyabb működő szerkezetet csinálniuk, ráadásul már így is közel a vasaló árát elköltöttem üzemanyagra, amíg 2Xszer bementem az áruházba. Vásárlók könyvébe történt beírásomra a határidőre érkezett válasz szerint a T..Ó -nak túl nagy költség lett volna a csere ( na b...meg , nekem nem volt az a kétszeri + út), de szívesen újból bevihetem és akkor szervízelik majd. ( az idők végezetéig, meg amíg bírom idegekkel és üzemanyaggal)KÖSZÖNET nekik ezért ! Ha lehet SOHA többé nem vásárolok náluk !

imi60 2013.06.11. 22:34:35

1.tescoban nem szabad műszaki cikket venni.
2.garancia érvényesítéséhez nem kell a számla.
3.Garis cuccnak van javítási határideje.
4.mielőtt kiadod a kezedből a számlát,blokkot másold le.a másolat is jó de egyébként NEM KELL a blokk a garis javításhoz.
5....nem oktattak le...hova le? a pincébe? tessék már magyarul írni, nem össze vissza alkalmazni a LE-t.

imi60 2013.06.11. 22:37:24

@gz0zg74: a nem ismered a jogaidat akkor ne a tesco-s pulton próbáld megtudni.Hívd fel a fogyasztóvédelmiseket vagy írj nekik mail a gondoddal. Fognak válaszolni . Nem fölöslegesen utazgatni.

vénszivar 2013.06.11. 23:09:40

@Neela _ t: Nagyon vártalak!!! Ja s 111.!

panic_button 2013.06.12. 06:23:14

Fényképezõgépet fényképezõgép boltból? Ja tudom, ott nem volt akciós!

clior 2013.06.12. 07:42:03

Magyar valosag, szakkepzetlen ostoba emberek a kereskedelemben es szinte mindenhol. A nagyaruhazi vezetoket szinten nem lehet minositeni, tisztelet a kivetelnek. Nem csodalkozom, hogy kiakadt a polgarunk meg ha nem is ertem a garanciat miert az aruhazban intezte....?
Alapveto hiba ott tortent, hogy 27%-os Afa-val vasarolt az orszagban, ekkora luxust elkovetni nem szabad, foleg azert mert minden kornyezo orszagban jobbak a garancialis feltetelek, tavolabb pedig szinte felfoghatatlanul vasarlo orientaltak az ertekesitesi pontok. A fotouzlet tulajdonosanak csak annyit, ne varja el -nem is varhatja-, hogy tole vasaroljunk, ha extra arkulonbozet van. Sajnos, o is a kedvezobb arat keresi a sajat beszerzeseiben, igy van ez rendjen. Hirdessen tobbletszolgaltatast, hogy megerje nekem tole vasarolni es ne okoskodjon utolag.
A garancialis javitas ideje legjobb tudomasom szerint szabalyozva van, a leirtak alapjan ezt tullepte az aruhaz a felveteltol, siman keszulekcsere lett volna a megoldas...

Dr. Kix 2013.06.12. 08:26:47

@mrZigi: Hát akkor üvöltözz kedvedre az eladókkal. De aztán ne csodálkozz, ha úgy jársz mint a poszt-toló. (Már ha nem kamuzott. Se fényképező, se pénz, se kártérítés. Helyette fogyasztóvédelem, békéltetőtestület és egy esélyes per. Ha az fájt neki, hogy 3x vissza kellett mennie a Tescoba, vajon mennyire fog fájni neki az ezzel járó hercehurca?)

mrZigi 2013.06.12. 08:51:53

@Dr. Kix:
Igen, tényleg jobban járt volna a posztoló, ha mosolyogva nem kap lóf.szt se :)

Neki legalább volt vér a pucájában, és harcolt az igazáért.
A sok sz.rjankó meg csak mosolyog, és leírja magában veszteségként.

István József 2013.06.12. 09:13:33

Tudom, hogy sablon szöveg, meg kisembernek tesco az isten, de fényképezőgépet tescoban nem! Sem 20 ezerért, sem 200 ezerért. Autót sem vennék tescóban, ha lehetne kapni, így aztán mást sem. Főleg nem elektronikai dolgokat. Még a 20 dekás párizsit is kételkedve teszem a kosárba. Köztudott, hogy mindent átcímkéznek és minden szart a nyakunkba sóznak. Ha az élelmiszerrel megteszik, akkor a fényképezőgéppel is és minden mással is. Vannak dolgok, amik sosem fognak változni: a patikában akkor is félórát fogsz sorban állni, ha 5-en vannak előtted, és akkor is, ha csak egy valaki. A vasútállomások retkesek és büdösek, akár nagy város, akár bokor megálló. Stb. stb. Ennyi. Mindennek megvan a védjegye. A tesconak az, hogy jó áron hozzá lehet jutni mindenféle szarhoz.

Dr. Kix 2013.06.12. 09:59:11

@mrZigi: (egyrészt a reged több, mint gyanús - 2013.06.06. óta tag. 0 bejegyzést írt és 5 hozzászólása van szóval lehet, szólíthatlak ezentúl Szabinak?) Azt sosem tudjuk meg, mi történt volna, ha normálisan viselkedik(viselkedsz), mert nem így tett(él).

Flekko 2013.06.14. 23:08:18

@Dr. Kix: Egyetértek veled. A poster bunkó volt. A Tesco elcseszte, de a poster se valami észkombi, hogy 15e-ért használtan vesz gépet mikor annyiért már újonnan is tud venni egy másikat. Az egészet lehetett volna normálisan intézni, és elsétálhatott volna pénzel pozitívan a poster, de az írásból látszik milyen ember. Ráadásulkitudja igaz-e amit ír szerintem itt ferdítés van.
süti beállítások módosítása