Tékozló Homár

A Telenor ragaszkodik a régi címéhez

2013.06.13. 11:47 | jackyll | komment

Málnácska bő fél éve szeretné elérni, hogy ne 180 kilométerrel arrébb küldje a Telenor a számláit, de a rendszer megállíthatatlan:

Tavaly szeptemberben költözés miatt tudtam, hogy nem kapnám meg időben a Telenoros csekkeket ezért Aréna Pláza beli partnerüzletükben jeleztem, hogy csoportos díjbeszedéssel szeretném számláimat kiegyenlíteni. Ekkor 2 hetes átfutási időről volt szó. Mivel decemberig folyamatosan kaptam a régi, tőlem 180 kilométerre lévő címre a csekkeket gondoltam az új lakcímkártyámmal bejelentem az új címet az újpesti üzletükben. Az ott dolgozó hölgy azt mondta, hogy minden rendben van, visszaállította a csekkes fizetést ( eleve azt se értettem mit kell visszaállítani, ha egyszer a váltás meg se történt a bank szerint) illetve azt mondta, a következő számlám (3 hét múlva volt esedékes a számlazárás) már Budapestre fog érkezni. Sajnos a május 22.-én kelt számlán is még régi címem szerepel.

Mai napon érdeklődtem (Mammut I., 1. emelet), hogy miért nem megoldható ez a rendkívül bonyolult feladat, erre az ügyintéző hölgy csak annyit tudott mondani, hogy a rendszerben a budapesti cím. Akkor viszont nem értem, mi a probléma? Tényleg ennyire nehéz átírni egy címet? Vagy ha már sikerült, az új címre küldeni a leveleket?


Előző hónapban a telefonom szervizelése miatt nem kaptam meg időben a figyelmeztetést, ezért nem sikerült időben befizetni a számlát, emiatti 7500 Ft-os "szolgáltatás" visszaállítást is nekem kellett állnom. Ezeken felül külön kellemetlen, hogy régi lakhelyem új lakójának is ezzel kell foglalkoznia, mivel 7 hónap után egyedül a Telenornál nem sikerült elintézni a címváltoztatást.

Ötleteket várok, hogy lehet ezt megoldani, mert én feladtam és egyszerűen nevetségesnek érzem, hogy 2013-ban ennyire se legyenek képesek, nekem meg minden hónapban ezért keljen 20-30 percet várakoznom a Telenornál...

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

England win The Ashes! 2013.06.13. 11:53:24

"Ötleteket várok, hogy lehet ezt megoldani"

Feltegla

Atörökk 2013.06.13. 11:55:55

A Telenor malmai lassan őrölnek...
Bemutatótermbe bemegy, főnököt kér, illetve annak főnökét, megfelelőő grandezzával mindezt, ügyelve arra, minél többen legyenek a bemutatóteremben.

elwood 2013.06.13. 12:04:38

úgy látszik telenor nem szereti az ügyfelet, köszönjön hát el.

Manci néni, a szomszéd 2013.06.13. 12:08:11

Drágáim, a férjem vállal kíséretet minden hasonló helyre, ahol ügyet kell intézni, mindössze 10 darab ezresért és 4 unikum 4 sörért. A 10 darab ezres előre fizetendő nekem, a 4 unikum és a 4 sör pedig a férjemnek, ha szeretnétek, hogy az ügyetek el legyen intézve.

Panelproli 2013.06.13. 12:20:20

A csekkes befizetés teljes elhagyását javaslom.

Panelproli 2013.06.13. 12:24:50

@Dr Jozef Vengloš: Az ominózus jelenetben egy szerződés felmondása látható?

jézushka 2013.06.13. 12:32:11

Komolyan ötleteket vár, mert magától még nem jutott eszébe, hogy elektronikusan kérje a számlákat???? Mit csinál velük? Tapétázza a szobát?

bigmac 2013.06.13. 12:40:22

Együtt érzek a postertel telenor velem is ezt csinálja....hiába ugat nekik az ember hiába adsz meg nekik levelezési cimet mindig lesz olyan levél ami az állandóra megy...szerintem valami automatika lehet a rendszerükben mert nekem se voltak hajlandóak megoldani...

yaksi 2013.06.13. 12:47:01

@bigmac: A hivatalos levelek, felszólítók az állandó lakcímre mennek, akármit csinálsz, ez nem véletlen, ez szándékosan így van.

Brrrrrrrrrrrrr 2013.06.13. 12:53:05

2013 közepén roppant bonyolult lenne elektronikusan számlára átállni...

bigmac 2013.06.13. 13:30:36

@yaksi: akkor ez egy szándékos hülyeség...apám kapja a leveleket állandóan hogy lehet valaki elöfiziut vett a nevemre..me kábé 2heteket csúszok befizetéssel...én még egy ilyet nem kaptam össeimmel ellentétbenn..ráadásul annyira nem is vagyok vele yónan plusz yó volna ha nem tudná a számomat nem adná meg boldog boldogtalannak.átjelentkeznem körülményes mivel albiban lakok...emberek fele amúgy sem ott lakik ahol kártya szerint kéne...szivás az egész:(

oleszt 2013.06.13. 14:13:53

online.telenor.hu oldalon regisztráció és online a számlázási cím módosítása, vagy 1220 felhívása, ügyintézővel cím átíratása. Nem mindenféle üzletbe bejárkálás. Nekem elsőre sikerült telefonon, akkor még papír számlám volt, vagy 8 éve, mostmár elektronikus számlát kérek

Panelproli 2013.06.13. 14:31:19

2005-ben felhívtam a mobiltelefonos cégemet , hogy legyenek szívesek helyesbíteni a nevemet, mert a vezetéknév stimmel, de a keresztnevem nem. Későbbiekben meg is szüntettem ezt az előfizetésemet.
Fél évvel később aztán jött egy felszólító levél, természetesen a rossz keresztnevemmel, hogy fizessek be 27 ezer magyar forintot, mert ez bizony a kamatokkal növelt tartozásom még régről.
Mondtam is nekik, én ilyen nevű embert nem ismerek, bár a vezetéknév stimmel, a keresztnevem nem.
Abban maradtunk, ne idegeskedjek, akkor nekem semmi tennivalóm.
Azóta is így teszek velük.

CsakMintTe 2013.06.13. 14:40:44

@oleszt: Online elég érdekes a dolog... Pár hónapja költöztünk, belépek Telenor online, teljesen simán megváltoztatom a számlaküldési címet, hátradőlök... Onnantól első számla jó helyre érkezett, aztán sehol semmi. Amikor már nagyon hiányoltam, újra beléptem, hát látom ám a régi címünket... Változtat, elment, közli, hogy siker, majd megint a régi cím... (Amúgy csoportos beszedéssel megy, azzal nincs is gond, csak nagyon kéne a papíros számla. Hamarosan érkezem a Telenorhoz egy kis asztalborogatásra, mert az online felületükön nem ez az egyetlen dolog, ami nem műxik...)

Lesből Támadó Szárítókötél 2013.06.13. 14:58:34

Egyszerű a megoldás:

1. Írásban (=postai úton) kéred, hogy igazolják vissza a számlaküldési cím beállítását, illetve írják le a beállított számlázási címet.

2. Amennyiben az új címet írják meg neked, azonban a következő számlát is a rossz címre küldik, és emiatt bármilyen retorzió ér, külön értesítés nélkül felnyomod őket az NMHH-nál.

Hurrá Torpedó · http://www.youtube.com/watch?v=br-D7UneS0E 2013.06.13. 15:35:50

hagyd. a mi településünkön két irányítószám is van, de a rendszerük csak az egyiket ismeri. így a papíros amit küldenek rendszerint pont a másik postára megy. mire kiderítik a postások hogy nem oda való átküldik a mi postánknak. emiatt olyan +2-3 nap míg megjön a levél. még szerencse, hogy ritkán küldenek.

de nem értem, van online számla, és online is be lehet fizetni az miért nem opció nálad?

Bilok 2013.06.13. 15:52:45

Nekünk meg a pöcs unicredit küldi a lakáshitellel kapcsolatos leveleket a régi címre, szerencsére jó ismerőseink laknak ott. Érdekes, minden mást meg tudnak jó címre küldeni. Ilyenkor nem lehet valami adatvédelmi vagy mittudoménmilyen hatóságnál felnyomni őket, hogy privát adataimat máshoz küldik el?

szombi 2013.06.13. 19:07:02

Egy gépfegyver mindenre megoldást jelent!

Tormas Torontal 2013.06.13. 21:25:33

Van a te címednél fontosabb tennivalójuk is!

Mákony Béla 2013.06.14. 09:22:23

@bigmac: vannak olyan levelek, amiket az állandó lakcímre _kell_ küldeni.

A szabadon változtatható levelezési cím csak a számlaküldésre és ügyintézéssel kapcsolatos kommunikációra való, viszont a tartozásokról és a hivatalos értesítésekről (pl. tartozás miatt felvettek a közös tiltólistára, visszaélés, stb) a lakcímkártyán szereplő állandó lakcímre kell tájékoztatást küldeni.

bigmac 2013.06.14. 09:58:00

Értem...köszönöm az infot én is sejtettem hogy valami ilyesmi állhat a háttérben mivel pont az ilyen tipusú levelek mennek óhaza...szerinted ha bemennék a hajócsavaros és megmutatnám nekik a csöves lc kártyámat akkor offolnának? Vagy megvárnák még lejár a hüségszeri és utána? Vagy nem lenne semmi? Bank az nem feszült miatta (vagy csak megvárják még lemegy a hitel:) )....

Gál Ilona 2013.06.14. 11:53:37

@Blue23: Én másfél éve eladtam a házam,uj cimem van.Azóta kétszer bementem az Ujpesti Telenorba,BEMUTATTAM AZ UJ LAKCIMKÁRTYÁT,KAPTAM PAPIRT,HOGY ÁTVEZETIK AZ ÁLLANDÓ CIMEM.Ennek másféléve és még nem sikerült.Tegnap irtam panaszlevelet a Telenornak,azt válaszolták,fénymásoltassam le a lakcimkártyám és küldjem el nekik.Most azért fizessek,rohangáljak fénymásolni,mert az ügyfélszolgálaton ilyen bénák.Felháboritó.

rooter 2013.08.07. 13:26:23

"...hogy miért nem megoldható". Mi ez, valami újmagyar módi? Hová a picsába jártál iskolába, ahol nem tanították meg az igekötők használatát? "nem megoldható, nem elérhető": helyesen: nem oldható meg, nem érhető el. Idióta.
süti beállítások módosítása