Tékozló Homár

Tovább bomlik a poroszlói termálhotelkastély

2013.06.20. 14:09 | jackyll | komment

poroszlothermalkastely1.jpgZsuzsannáék felmérték, mi változott egy év alatt a felújított Club Thermal Hotelben. A neve hotelről kastélyra változott, de ezt leszámítva nem sok:

Türkménbasi "Elmenekültek a hónap szállodájából" írására szeretnék reagálni. Igaz eltelt egy év. 2013. junius első hétvégére foglaltunk szállást  a Club Hotel Termálba Poroszlón.  Már a recepciónál éreztük, hogy nem volt szerencsés a választás. Reméljük nem fogadta el májusi megnyitóra a meghívást. A felújítás elmaradt. Sőt ... Az állapotok még szörnyűbbek:

Az udvari medencének nevezett építmény a 60-as évekből ott maradt betonvályú, melyben 40 cm -es víz rohadt, békáknak és szúnyogoknak ideális tenyészhelyet biztosítva. Inkább ne lenne ott semmi, mert ez erősen ront a szálloda egyébként is drámai imázsán. A szolgáltatásként feltüntetett sporteszközök: kőkorszaki beton pinpongasztal, minigolf rozsdás vaslemez, tekéhez 30 éve javítás céljából nem nyúltak. A kert rendben volt (nem nevezhető extrának) A beltéri medence (termál fürdő ??? ) kék undorvány,  a vízvonalat 10 cm-es vastag fekete zsírcsík jelzi. A kék csodába a belépés lehetetlen, mert a  lépcső helyét a földből 10 cm-re kiálló két roszdás vascsonk jelzi, ami abszolut balesetveszélyes . Azért, hogy mégis legyen a vízbe be- és kijutási lehetőség a medencében a víz alatt egy szobalétra volt elhelyezve. Az emberi leleményesség határtalanságát jelezvén, ám eközben a bátor fürdőző brutális veszélynek van kitéve. Felháborító!  

poroszlothermalkastely.jpg

poroszlothermalkastely6.jpg

A szobában 3 csillagos kategóriát meghazudtolva, 70-es évek végéről ott ragadt 30 cm képátlójó TV készülék volt a szoba fénypontja. Régi nyikorgós heverők,  törülközőt, az ágymenűt egy jóérzésű kóborkutya nem érintette volna. Kérésemre a recepción némi szájhúzogatásra a törölköző ki lett cserélve. A kétágyas szobába  1 db pohár volt bekészítve.

poroszlothermalkastely3.jpg

poroszlothermalkastely2.jpg

A WC kagyló nem volt az előírás szerinti streil szalaggal ellátva és áraztotta az erős húgyszagot. A lefolyó, a rohadó szekrényalj, a gusztustalan zuhanyfüggöny.......

poroszlothermalkastely4.jpg

poroszlothermalkastely5.jpg

Sajnos semmi nyoma nincs a felújításnak, de még a törődésnek sem.

Az ételek minősége megdöbbentően szerény, ha létezne V. osztály,  azt talán elérné.
Azt gondolom ennyi elég, nem akarom újból átélni az élményt. Rendszeres kirándulóként az országot járva  szerencsére ilyen "minőséget" még nem láttunk.

Továbbra is elképesztő, hogy a hónap szállodája címet megkapta, az meg elfogadhatatlan, hogy a tulajdonos engedélye kell a vendég véleményének publikálásához. A szálloda  honlapjára feltett fotókkal szemben a vendég fentiekkel találkozik, igencsak becsapva érzi magát. Jogosan.

Ezt a Hotelt sajnos nem javaslom imerőseimnek, viszont Igazgatójának és Törkmánbasinak javaslom nézze meg a szintén 3 csillagos Hotel Orchidea -t Tengelicen és akkor végképp érthetetlen lesz hogy létezik, hogy mindkettő 3 csillagos, mert ég és föld távolsága a különbség. A  Hotel Orchidea a valóságban is olyan, mint a képeken. A kert, az uszoda, a konyhája  kifogástalan , a személyzet udvarias. Szuper.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Dr. Kix 2013.06.20. 14:14:57

Csipkebokor vessző.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.06.20. 14:17:51

Kastély, csak kissé ódon.
A TV-t meg ne nézd, nem azért vagy szállodában :D
Különben mit kóstál itt egy éjszaka? :D Hadd röhögjek...

atpijkamo* · http://deciki.blog.hu 2013.06.20. 14:19:25

Az a vascső az fenomenális! Abban akkorát lehet taknyolni, mint egy ház.

Panelproli 2013.06.20. 14:19:34

Ez felújított? Biztos hogy nem LE?

Atörökk 2013.06.20. 14:20:33

Posztoló bevette a fogalmazásgátlót? :D

Hét! !!!

atpijkamo* · http://deciki.blog.hu 2013.06.20. 14:21:39

@holdlányka: "Minekmentoda?"

Kalandtúra. Olvasta egy éve, hogy millyen szar. Gondolta, egy évvel több rozsdával milyen pompás homár cikket fog írni.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.06.20. 14:21:40

@atörökk: picsába bele, nem lehet írni a vendégkönyvjükbe! haggyadmár a fogalmazást, az most mindegy.

Vörös Szonja, a tetovált lány 2013.06.20. 14:22:31

kétszer is prosztói kastélyt olvastam a címben, pedig légkondis irodában ülök. Biztos nem véletlen :)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.06.20. 14:23:15

@atpijkamo: Az valójában a vízbe ugrást segítő eszköz. Megbotlik benne, és beleesek.

FDToth 2013.06.20. 14:23:29

Ha megnézed a foglalás előtti képeket a szálódáról, akkor tuti nem foglalsz. Már a narancssárga ágynemű elveszi a kedvedet, nemhogy a wellness feliratú lábmosó-kép....

atpijkamo* · http://deciki.blog.hu 2013.06.20. 14:25:21

@ColT: :))

Kanadfürdő. Lábtörés garantálva.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.06.20. 14:27:20

@atörökk: ellenbe ha megnézed a virtuális galériát, akkor ott is csupa rozsda az uszómödansz. bár a létra még benne volt.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.06.20. 14:30:20

ezis milyen kedvesen perverz:

"1 szál virág és pezsgő bekélszítés"

TaKy99 2013.06.20. 14:30:57

lábtörés???
Elcsúszás, vascső fejjel levétel... RIP:

Konkrétan, be kellene zárni ezt a helyet!

Egyébként ez egy reklámposzt?
" A Hotel Orchidea a valóságban is olyan, mint a képeken. A kert, az uszoda, a konyhája kifogástalan , a személyzet udvarias. Szuper."

Panelproli 2013.06.20. 14:36:11

Ez mitől thermál?
És mitől kastély?
Panziónak is gyenge.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.06.20. 14:40:56

@zsiráfffff: Mondjuk ennyiért mit várunk - csak hát reklámozva meg kacsalábon forgó kastélynak van.
Ennyiért valami kis apartmant is találni néha, per fő per éj áron. Lehet, hogy normálisabb beltérrel.

Igényes 2013.06.20. 14:41:37

@ColT: már 29.990,-Ft/2fő/2éj/félpanziós áron!

Jóócsó.

Panelproli 2013.06.20. 14:42:51

@zsiráfffff: "Ki olvas minket
Oldalainkat 47 vendég böngészi"
Abból 45 a Homárról!

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.06.20. 14:44:12

@Panelproli: még a végén összeomlasztjuk a rencert, ennyi tán még sose volt egyszerre. mostmár 50 :)

Panelproli 2013.06.20. 14:46:19

"Elő és utószezon szobára és ellátásra lebontva
2012. január 1. – 2012. április 30. ( előszezon) kivétel ünnepek
2012. október 1. – 2012. december 20. ( utószezon) kivétel ünnepek
Az ünnepek minden esetben a főszezoni árakkal megegyezőek."

"Főszezon
2012. június 20. - 2012. augusztus 31. és Ünnepek."

Nem kéne nekik szólni, hogy 2012 az tavaly történt?

Panelproli 2013.06.20. 14:47:25

@zsiráfffff: A dátumokból úgy látom, a rencert kilőttük!

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.06.20. 14:52:25

mondjuk a posztolót nem igazán értem. miért teccettek ott maradni? szeretik a magányt?

Panelproli 2013.06.20. 14:53:46

A vendégkönyvben egy 2009 márciusi és egy 2010 júliusi bejegyzés olvasható.
Tudva tudván a nem dícsérő hozzászólásokat kilövik, ez vagy azt jelenti, hogy nem volt vendég, vagy azt, hogy csak rossz értékelést kapott.
Vagy mindegyik vendég lutsta volt írni néhány szót.
Vagy tényleg a rencer.
@zsiráfffff: Akkor ez most egy gerillamarketing a kastélyhoteltherm(in)ál (vagymi) részéről? Kevés volt a' olvasó.

Panelproli 2013.06.20. 14:55:26

@zsiráfffff: 65! (en olvasták a Homár eme posztyát:)

atpijkamo* · http://deciki.blog.hu 2013.06.20. 14:55:40

www.ittjartam.hu/poroszlo/szallasok/club-thermal-kastely/

"Ha valaki komolyan veszi azt, ami erről a helyről a saját honlapjukon illetve a hirdetésekben olvasható, nagyot fog csalódni! Ez a hely gyakorlatilag minősíthetetlen, azt sem értem, hogy egyáltalán működhet egy ilyen rémálom 2013-ban Magyaroraszágon."

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.06.20. 14:56:29

@atpijkamo: Úgy működhet, hogy még nem tud róla az ÁNTSZ :D

atpijkamo* · http://deciki.blog.hu 2013.06.20. 14:56:53

"Már az elején 4 hónapba telt, hogy időpontot tudtunk foglalni. A telefont nem vették fel, az e-mailre nem válaszoltak. Ellenszenves személyzet - köszönni nem tudnak. A kábeltv nem működött. A belső medence vize koszos és hideg, a jakuzzi forró. Ételválaszték csekély."

"Hatalmas csalódás! Semmi nem olyan. mint a képeken! Beteg kislányomat akartuk meglepni 1 hétvégével kárpótlásként a sok kórházban eltöltött nap után! 5 héten keresztül nézte a képeket a neten a szállásról és a medencéről, minden nap,majd mikor megérkeztünk közölték,hogy nem lehet használni a medencét azon a hétvégén!"

serfecs (törölt) 2013.06.20. 14:57:11

@atpijkamo: de ha ügyesen esel, pont a létrán landolsz!

holdlányka 2013.06.20. 14:57:21

Mi az a virág és pezsgő bekélszítés? 1 szál ezekből hány méteres?

Az ÖkoCnetrumot mivel isszák?

Panelproli 2013.06.20. 15:04:12

@atpijkamo: Hasznos az ittjartam.hu olvasása, mert már tudom, ki törte el a medence lépcsőt!
(Pézsandusz) :D

AtiSnatch 2013.06.20. 15:13:56

@atpijkamo: "Ránk fogták a medencelépcső eltörését, amikor már az első nap nem tudtunk bemenni." - :D :D

Ádám 2013.06.20. 15:14:10

Azért olyan rozsdás minden, mert3 naponta Kubából hozatott tengervíz van a medencékben... úgy könnyű! :)

Őrjöngő Sandy (törölt) 2013.06.20. 15:15:54

Micsoda plasztikus leírás!
A halál és elmúlás sikolya visszhangzott a lepusztult fürdőben, ahogy a hullaképű hajnal gennysárga fáradt fénye egy negy napos rohadó dögön marakodó hiénafalkára hullott.

Őrjöngő Sandy (törölt) 2013.06.20. 15:18:13

@Panelproli: Hát Ede! Így számol le a konkurenciával.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2013.06.20. 15:19:31

Ez volt az a kastély, ahova egyszer lett volna lehetőségünk 5000/éj áron menni, de a település nevét hallva azonnal kételkedtem és a képeket nézve azonnal belőttem gyenge ** színvonalra, kis jóindulattal...

Szomorú, hogy mennyi hasonló hotel van az országban. Volt egy olyan hely, amelyiknél a képeknek köze se volt a valósághoz, megérkezés után elgondolkoztam a feljelentésen, de szerencséjükre meglepően jó vacsorát adtak és normális volt a pincér is, ez mentette meg őket.

Igényes 2013.06.20. 15:29:25

@Távmunka blog: Minden hülye úgy gondolta, ilyenekkel nagyot lehet kaszálni. Ez így is van, 30 rugó két ócska ágy kölcsönadásáért két napra szép pénz, akárhogy nézem.
De hogy ezért valamit el is várnak, az már nem fért a szűk agyukba.

elwood 2013.06.20. 15:39:05

"A KÜLSŐ MEDENCE TECHNIKAI OKOK MIATT SAJNOS AUGUSZTUS VÉGÉIG NEM ÜZEMEL. HELYETTE EGY KISEBB MOBIL MEDNCE KERÜL ÜZEMBE HELYEZÉSRE."

ha az is elromlik kiteszünk egy vödröt.

AtiSnatch 2013.06.20. 15:48:52

@elwood: de olyan november december környékére már jó lesz :D

Manyecska 2013.06.20. 15:49:51

..a 2. képen ugye az férfi? csakmer a fiamnak is pont ilyen szőrös a lába..különben szörnyűség és felháborító, ez a szobalétra röhejes.

Atörökk 2013.06.20. 15:53:30

Még jó, hogy bele nem lépett.

fess86 2013.06.20. 15:53:51

Ha 40 cm mély a medence,akkora mekkora a létra ami teljesen elmerül benne? Akkora létra minek?

Manyecska 2013.06.20. 15:56:50

Szólnék hogy salétromos a fal!:) vagy csak ázik.. :O

elwood 2013.06.20. 15:57:16

ezért tart itt ez az ország

Őrjöngő Sandy (törölt) 2013.06.20. 16:10:30

@agresszív kismalac: Közgépre. Ők betonozták be a létrát 250M+Áfa áron. Ez egy hosszú távú beruházás, mert vízitrafik nyílik nemsokára a helyén. Vízipipa kölcsönözhető.

Őrjöngő Sandy (törölt) 2013.06.20. 16:24:20

Megjegyzem egyébként, hogy bár Szili utólag visszautalgat a Homár kommentelőinek nácizmusára és a stílusra, de vannak sokkal durvább helyek is a neten.

Magyar Hírlap kommentfal, ma:

"ZSIDERÁTOR, NE SZÁLLJ RÁM, MERT CUMIZTATLAK AMEDDIG AKAROD TE GANÉ!

Vagy:

BUDAI-JUDAl-BUDI-sunabunda- Happypapa- Shadowbull_1- Lɐv , Qccam-BSA.
Hebron rózsája, sátán ajándéka, mondd csak, te moslékzabáló, genetikailag alávaló állat!
Ugye, ma megint hallod kikiabálni a fejedből Gyurcsány kicsinyített mását, te faxomöccse, büdös, libsi-komcsi barom?
Már írtam: mennyivel jobban jártunk volna, ha anyád ráül a retyerátra, amikor kipottyant magából?!
Mert akkor egyből a helyedre kerültél volna, te állat! Oda, ahová való vagy!

Atörökk 2013.06.20. 16:29:08

@Őrjöngő Sandy:
Ha Hír24-en Alföldi Roberta úgy ánblokk lefastisztázhatja azokat, akik őt nem szeretik és az belefér a véleménnyilvánítás szabadságába, akkor ennek is bele kell férnie. Függetlenül attól, hogy melyikkel értesz egyet, vagy melyikkel nem.

Őrjöngő Sandy (törölt) 2013.06.20. 16:31:34

@atörökk: Persze, én a veretes és kiváló fogalmazásra, a jelzők egyedülállóan sokszínű használatára mutattam rá, politikai állásfoglalás nélkül :)

Atörökk 2013.06.20. 16:33:23

@Őrjöngő Sandy:
Ó, hát mindenhol vannak ily parádés gyöngyszemek. Az a baj, ha igazán elragadtatnám magam, nem tudnék annyi nicket gyártani, amilyen ütemben tiltanának mindenhonnan kifelé :D A végén tán még az internet előfizetésemet is felmondaná a szolgáltató :D

atpijkamo* · http://deciki.blog.hu 2013.06.20. 16:34:45

@atörökk: Én csak azért szeretem, mert a fasiszták kiütéseket kapnak tőle.

Atörökk 2013.06.20. 16:36:19

@atpijkamo:
Én nem kapok tőle kiütést, viszont élmény volt látni, mikor egyszer egy kocsmából úgy vágták ki, mint a macskát szarni, miután 3X szóltak rá, hogy viselkedjen, mivel ide kultúremberek járnak. Ennyi :D

Őrjöngő Sandy (törölt) 2013.06.20. 16:39:25

@atörökk: Szilit?
Nem mondta, hogy ő az Index Zrt. kulturális főmunkatársa? Tényleg az volt.
Akkor lenni kellett volna nála egy kulturális igazolványnak, ez minden főmunkatársnak jár.

Manyecska 2013.06.20. 16:39:34

@atörökk: :DDD tényleg? ez királysirály.

Atörökk 2013.06.20. 16:40:22

@Őrjöngő Sandy:
Nem, Alföldit. Monnyuk akkor még nem volt a Nemzeti igazgatója, de ez lényegtelen az ügy szempontyából.

England win The Ashes! 2013.06.20. 16:43:10

Nem olvastam végig még a kommenteket, de minek ment a posztoló Poroszlóra? Ment volna Balatonfüredre fürödni, műemléki környezetbe. Ott nyugodtan és önfeledten hűsölhetett volna a megfelelő méretű hűtő mellett.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.06.20. 16:50:03

@Dr Jozef Vengloš: Poroszlani, minek ment volna.
Bár biztos érdekes egy porosz ló.

Manyecska 2013.06.20. 16:51:33

@Dr Jozef Vengloš: kékszalagos- kikötözős szex..hmm..:DDDDDD

Igényes 2013.06.20. 16:54:39

@atpijkamo: Én is kiütést kapok tőle, pedig nem vagyok fasiszta. Attól hogy buzi, még nem kéne ocsmánynak lennie.

Igényes 2013.06.20. 16:56:26

@Őrjöngő Sandy: A szily? Nemár. Mondjuk meglátszik az indexen, de azt hittem, véletlenül lett ilyen.

É2I 2013.06.20. 16:56:46

Szóval akkor ez egy Hotel Orchidea reklám ?
Amúgy amiatt a páros vascső csonk miatt, tényleg konkrétan be kellene zárni ezt a pucerájt.

AtiSnatch 2013.06.20. 17:01:47

nem báncsátok a porosz lót,mert még a végén magától megy a románokhoz hamburgernek!
Ahogy JFK mondaná : Ich bin Hamburger!

Neela _ t 2013.06.20. 17:14:17

nyeeeeem bíírom eztet a meleget :O :D

AtiSnatch 2013.06.20. 17:16:31

@Neela _ t: nem segítettél túl sokat :D

Panelproli 2013.06.20. 17:20:52

Az a lépcső meg azért szakadt ki, mert a vendég átesett egy vak porosz-lón.

Neela _ t 2013.06.20. 17:36:21

és "ilyen" helyen bőr van neki :D

England win The Ashes! 2013.06.20. 17:38:27

@ColT: Poroszkál egy porosz ló, hátán ül egy poroszló, úticélja Poroszló, mögötte a por oszló.

igazságos 2013.06.20. 17:43:07

Hát ez nagyon jó, szék a vízben. :P már ezen röhögök egy jóideje

ha meg nem léptél le azonnal, jogodban áll kussolni, neked ez jár

Ádám 2013.06.20. 17:43:13

@Neela _ t: a nem zsidóknak, bizony ott bőr van nekünk.....

Ádám 2013.06.20. 17:46:09

@Neela _ t: Jégkockákat nyaldosok :)

Anomalocaris (törölt) 2013.06.20. 17:47:03

Miért fotózta le a nyúlványait is?? Főleg ebben az idétlen papucsban. Bár tény, hogy illeszkedik a szálloda hangulatához.

Anomalocaris (törölt) 2013.06.20. 17:48:40

@Dr Jozef Vengloš: "viszont Igazgatójának és Törkmánbasinak javaslom"

Neela _ t 2013.06.20. 17:54:25

@Dr Jozef Vengloš: igen erre a szőrös lábra előnyösebb :D

igazságos 2013.06.20. 17:55:21

@Dr Jozef Vengloš: mondtam én nevet? na ugye :P

hiányolom a fekete bogarakat

England win The Ashes! 2013.06.20. 18:02:42

@igazságos: Tényleg nem. Milyen figyelmetlen vagyok! :)

AtiSnatch 2013.06.20. 18:10:15

@Lhokseumawe: mi van? nincs a szekrénybe elég cipő? vagy ,hogy a pitába kerültél arra az oldalra? :D

igazságos 2013.06.20. 18:15:14

@Dr Jozef Vengloš: csak meleg van, meg eleged :)

@Lhokseumawe: én meg megyek jelentkezni a megüresedett állásra

retteghettek nyomorultak

Anomalocaris (törölt) 2013.06.20. 18:18:19

@A.Snatch: Kismama vagyok, kellenek cipellők a kis manócskának.

England win The Ashes! 2013.06.20. 18:18:55

@igazságos: Melegem nincs (kellemes tizenkilenc fok van kint), elegem meg pláne. Kiből is lenne? :)

Anomalocaris (törölt) 2013.06.20. 18:21:28

@igazságos: A villamos nem a legjobb jármű rampage-re.

igi1 2013.06.20. 18:25:22

@Lhokseumawe: a tengeralattjáróban viszont nem lehet terrorizálni az utasokat vészfékezéssel.

igi1 2013.06.20. 18:30:45

@Dr Jozef Vengloš: a meleg kihozza belőlem az aggressziót :P

England win The Ashes! 2013.06.20. 18:32:00

@igi1: Nem arra értettem (de jó lesz ezt is észben tartani :) ), hanem hogy egy pillanat alatt "igazságos"-ból "igi1" lettél.

CID 2013.06.20. 18:32:20

Jesszus, hogy be vannak dagadva a bokái! Szìv, keringés, vérnyomás rendben?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.06.20. 18:33:04

@Dr Jozef Vengloš: Jájdeszípvót

@igi1: Tiszta rossz. És a traktoron?

England win The Ashes! 2013.06.20. 18:33:48

@ColT: Pedig még a por(ig rombolt) Oslo nincs is benne.

igi1 2013.06.20. 18:36:02

@Dr Jozef Vengloš: mondtam, két címet használok a comment:com miatt

@ColT: azzal strandra kell járni, mer sinosz kartyával ingyé van a dízel is

England win The Ashes! 2013.06.20. 18:40:15

@igi1: azt tudom, csak a hirtelen váltás lepett meg. :)

Őrjöngő Sandy (törölt) 2013.06.20. 18:41:53

@Neela _ t: Margit annyira frigid volt, hogy hűlni járt belé a lélek :) Kánikulában előnyös, mert a fagyi hizlal.

igi1 2013.06.20. 18:43:20

@Dr Jozef Vengloš: nyugodj meg, most nem bírnád a traktort

Meg egy kis önfegyelmet gyakorolok mostwntól

Reggel 5től este 9ig megy az ipar, légkondi nèlkül

mi falusiak nem vagyunk perverzek hétvégén strandra menni.

England win The Ashes! 2013.06.20. 18:46:43

@igi1: "nyugodj meg, most nem bírnád a traktort"

Hát igen, ez most téves megállapítás volt. :)

igi1 2013.06.20. 18:49:07

@Dr Jozef Vengloš: végül is igen, hiszen nem tudhatjuk, mïg nem próbáltad :)

Neela _ t 2013.06.20. 18:52:11

@Őrjöngő Sandy: most pókhálósodjon be? :O
Áááá esélytelen :D
@Dr Jozef Vengloš: háát nem! :D

Anomalocaris (törölt) 2013.06.20. 18:55:47

@Dr Jozef Vengloš: Na pont valami ilyesmi járkált az Én fejemben is.

Fejesrob 2013.06.20. 18:59:51

Micsoda lepra hely. Amúgy mielőtt bárhová is mész, Google.

England win The Ashes! 2013.06.20. 19:03:59

@igazságos: Sajnos zártkörű rendezvény volt, a média teljes kizárásával. :)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.06.20. 19:04:14

@Dr Jozef Vengloš: :D

@igi1: Ja, hát jobban megnéznek vele a beachen, mint egy kabrióval :D

England win The Ashes! 2013.06.20. 19:05:06

@igazságos: @Dr Jozef Vengloš: De ha gondolod, majd kifejtem bővebben, hogy történt. :)

igazságos 2013.06.20. 19:06:44

@Dr Jozef Vengloš: jöhet!

@ColT: na ugye, arcoskodni tudni kell.

lutria 2013.06.20. 19:14:05

A földszinti szobában egy múzeumba való 30 éves Lehel hűtő...

Manyecska 2013.06.20. 19:16:35

@CID: :)))) továbbá tesztoszteron az egekben.

igazságos 2013.06.20. 19:17:13

@lutria: mondjuk azt nem 5 évre tervezik, mint a maiakat :P

én megvenném :P

Manyecska 2013.06.20. 19:17:59

@Lhokseumawe: nekem ez tetszett múltkor: "nagyon örülök hogy ól vagy"

igazságos 2013.06.20. 19:19:02

@Dr Jozef Vengloš: ipademen igi vagyok, olyankor a helyesírásom is rossz, ha meg a gépnél vagyok letöltés közbe akkor a rendes nevem van

ha így érthető :P

igazságos 2013.06.20. 19:20:14

@Manyecska: naon örülök, h ól vagy helyesebben

England win The Ashes! 2013.06.20. 19:20:39

@Manyecska: Nyehehe!

(Ugyanott: "bocs: dezoziribonuklinsav=dezoxiribonuklinsav")

Manyecska 2013.06.20. 19:22:48

@igazságos: @Dr Jozef Vengloš: ez ilyen "gyere a disznóklubba" fíling volt:D

England win The Ashes! 2013.06.20. 19:24:25

@Manyecska: Ugyan már, vissza kell, hogy utasítsam ezt a durva sertést. :)

P.Boby 2013.06.20. 19:26:12

Remélem nem áll meg a poszt toló T.Homárnál, és megy tovább az ÁNTSZ, meg még nem tudom mi irányába. Ott is kéne jelezni, ahol a hónap szállodájának titulálták eme műintézményt.
Egyszerűen gusztustalan, undorító, baleset- és fertőzésveszélyes.
Hajrá!

Ádám 2013.06.20. 19:38:01

. A köcsögöt áll. nem zavarja, hogy az anyja egy büdös nagy ribanc...

Lelenc lehet a szardarab! :):D

Manyecska 2013.06.20. 19:47:34

Rajtam most Szarozki papucs van :P:P

Ádám 2013.06.20. 19:51:05

@Manyecska: A füledben v. a nyakadban?!

CID 2013.06.20. 19:59:17

@Neela _ t: akar a gutera sírt ásni ebben a melegben. Pusztán jeleztem a poszternak,valami gond van:) Nagyritkán segíteni próbálok, osztmenten fíkáznak:(

CID 2013.06.20. 20:00:35

@Manyecska: Ezt a tosszteszteron nem értem;(

Ádám 2013.06.20. 20:04:24

Az USÁ-ban betiltották a kanyalíntást s az anyázást ?!?
Tud valamit az a nigger.....

Biztos bűzlenek már a k.eu-i menekültek!

igazságos 2013.06.20. 20:04:25

@Manyecska: malacokkal nem foglalkozunk a káros hatások miatt: bűz és patkányok tömege :P

egyébként a moslékot a tyúkok a macska és a kutya eszi, úgyhogy soha nem marad maradék a kukába

CID 2013.06.20. 20:05:57

@igazságos: Neked, egyébként sincs semmi félnivalód;)

igazságos 2013.06.20. 20:07:14

@CID: hát, én legalább TUDOM, mi az említett dolog :P

England win The Ashes! 2013.06.20. 20:10:21

@igazságos: Nagy dolog! Én még a képletét is le tudom rajzolni, igaz, csak ha pisztolyt nyomnak a fejemhez. :)

igazságos 2013.06.20. 20:11:28

@Dr Jozef Vengloš: nna, szájtépésnek nem hiszünk itt! :)

amúgy meg gyakorlat teszi a mestert, na

igi1 2013.06.20. 20:14:24

@CID: te még azt se ezek szerint :)

CID 2013.06.20. 20:15:31

@Neela _ t: Ma sem hoztál kv-t, szóval húzd meg magad, ha már más nem teszi:)

England win The Ashes! 2013.06.20. 20:16:07

@igazságos: Nem is kértem, hogy hidd el, mindössze tényként közöltem. :)

(Rémlik valami három darab hatos meg egy ötös gyűrű, egy -OH és egy =O csoport, meg néhány -H, amit mindig rossz helyre raktam, vagy rossz orientációval, ezért H. tanár úr mindig szívatott.)

England win The Ashes! 2013.06.20. 20:17:18

@CID: Rendelj netről, akciós a fekete Lavazza.

CID 2013.06.20. 20:17:50

@igi1: hát nem most volt,a krumplit is ha nem gurul el. Kezdek válogatós lenni:)

Manyecska 2013.06.20. 20:18:33

@CID: nem is kell érteni, érezni kell:D:P

igi1 2013.06.20. 20:18:38

@CID: ja meg kv is kéne

Lángos nincs ilyen melegben

England win The Ashes! 2013.06.20. 20:21:09

@Manyecska: Megint avatarváltogatós nap van?

Neela _ t 2013.06.20. 20:21:38

@CID: gyere, van jeges is ;)

AtiSnatch 2013.06.20. 20:22:12

na óriásölő! addig jók legyetek!

Ádám 2013.06.20. 20:24:17

@Neela _ t: te össze állnál minden paraszttal...

Neela _ t 2013.06.20. 20:25:56

Akinek melege van nyomja a meztelen testét a hideg csepéhez! :D
190e?

England win The Ashes! 2013.06.20. 20:27:46

@A Vak Komondor: Várjámá, beszállok én is, csak megnézem, miből élünk.

Ádám 2013.06.20. 20:28:27

@Neela _ t: Találd már el néha (191-193)

England win The Ashes! 2013.06.20. 20:30:25

@Neela _ t: A villamosos poszt közelít az ezerhez, csxólok, hátha érdekel.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.06.20. 20:31:06

@igazságos: Én meg embert nem tartok. Mindenbe belepofázik, mindent megfogdos, megrágcsál. Büdös.

igi1 2013.06.20. 20:32:41

@agresszív kismalac: és még a kajámat is kinézi a számból meg néha ellopja

CID 2013.06.20. 20:35:03

@Neela _ t: Az nem lehet, hogy lehűtöd egy részed, oszt oda nyomom:)

@gabors anyja egy büdös ribanc kurva: kus szájpenészes:)

@A Vak Komondor: a dagadt bokát?Nekem, más szokott;)

Manyecska 2013.06.20. 20:35:39

@Dr Jozef Vengloš: :DDD ez milyen már, az olimpiai maci:D

CID 2013.06.20. 20:36:46

@Dr Jozef Vengloš: Te meg pakoljad má vissza az avatarod.

Manyecska 2013.06.20. 20:37:03

@Dr Jozef Vengloš: 1980??:P kb @CID: remélem nem a melegtől mert most keddig az lesz:DD

Neela _ t 2013.06.20. 20:39:18

@CID: az is egy megoldás ;) :D

igi1 2013.06.20. 20:43:46

@Dr Jozef Vengloš: tudom én, hogy szereted a Rózsa Gyurit, de ennyire!? a köcsög, mindig szerettem volna fekete macskát, de nem adott

Manyecska 2013.06.20. 20:43:54

@Dr Jozef Vengloš: ez sokkoló! lefekvés előtt ne b..ssz már ki velem:DD! Csináltam a tükör előtt is..:P

England win The Ashes! 2013.06.20. 20:46:27

@igi1: Ebben hol látsz te Rózsa Gyurit? :)

CID 2013.06.20. 20:47:24

@Neela _ t: oké, mennyi fagyit küldjek, és milyet? Pisztácia az elfogyott:)

Neela _ t 2013.06.20. 20:48:43

Hogy jön le az oroszlán a fáról?
Hát csak úgy lion :D

CID 2013.06.20. 20:49:16

@Dr Jozef Vengloš: így tabon akár Uhrin Benedek is lehetsz...
Dobd be a közösbe, Rebekát

Neela _ t 2013.06.20. 20:50:23

@CID: jajjmár :D meg fuuuuuuj :D

CID 2013.06.20. 20:50:46

@Neela _ t: Te tuti, szívsz valamit. Adsz? :(

England win The Ashes! 2013.06.20. 20:51:03

@CID: Vegyél szemüveget! Ez Mihail Tyimofejevics, kezében a "névjegykártyájával". :)

England win The Ashes! 2013.06.20. 20:52:27

@agresszív kismalac: De finnyás vagy! Lancashire-i rokonaid nem ennyire válogatósak:

www.youtube.com/watch?v=_in8vsu7nXY

CID 2013.06.20. 20:52:44

@Neela _ t: Ha kiderül, hogy egy szőrös homér vagy, isten bizony bezáratlak egy apácazárdába:)

Neela _ t 2013.06.20. 20:54:57

@CID: nem szívom, fújom nem látod?
Nem valék szőrös , én nincs lássuk a medvét se :D

igi1 2013.06.20. 21:24:36

@Manyecska: én már elhantoltam magam

megint jött egy kurva eső, így hiába forgattam meg a levágott füvet

már a második

kurva időjárás, hogy nem bír 5-6 napig meleg lenni csak

CID 2013.06.20. 21:25:06

@Neela _ t: medvédre, a róka kíváncsi. Mókusod van? Nincs, hát:)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.06.20. 21:26:48

@agresszív kismalac: Nem mind.

@igi1: Amikor meleg van, akkor meg az a bajuk.

CID 2013.06.20. 21:26:50

@igi1: füvet forgatsz?? Pénzt kellene cuncimókus:D

igi1 2013.06.20. 21:28:46

@CID: hát az a vissza nem térítendő EU-s támogatásból van leginkább

forgatom én a zsét is a két mellem közt

mer nem vagyok olyan hülye, hogy betegyem a bankba, aztán még kevesebbet kapjak kivételkor :)

Manyecska 2013.06.20. 21:29:47

@Dr Jozef Vengloš: :DD olyan vérzékeny izé érzékeny vagy!:D

igi1 2013.06.20. 21:30:35

@ColT: nem meleg, száraz napsütéses idő, hogy pontoSCH legyek

Neela _ t 2013.06.20. 21:30:43

Csirkecici sült ... Csakszólok ;)

Manyecska 2013.06.20. 21:32:37

@Dr Jozef Vengloš: inkább lefekszem, éjjel lefejeltem a szobaszökőkutat..pontosabban az egyik szereplőt rajta:P,...ott csobog mellettem:)

igi1 2013.06.20. 21:32:38

@Manyecska: hát ezt minden magyarra el lehet itthon mondani

túlérzékeny nyomorultak

@Neela _ t: az tudod-e, hogy annak, amit vettél, 60%-A víz meg hogy csinálják a csirkéknek, hogy olyan nagy mellük legyen?

nem is értem, miért nem csinálnak ilyen szereket a zembernek is, műtét nélküli mellnövesztő tabletta :P

England win The Ashes! 2013.06.20. 21:34:53

@igi1: Én-e??? Jó múltkor meg érzéketlen tuskónak neveztél. :)

Manyecska 2013.06.20. 21:36:14

Pápuszi, na, mellékvesém..

igi1 2013.06.20. 21:37:09

@Dr Jozef Vengloš: én!? na most hantoltam el magam végleg

England win The Ashes! 2013.06.20. 21:37:48

@igi1: De, komolyan. :) Nem mostanában volt. És jogos volt.

Neela _ t 2013.06.20. 21:43:11

@igi1: hát ha most kiderül hogy műanyag akkor bizony gumit fogok Nah :D

igi1 2013.06.20. 22:05:15

@Dr Jozef Vengloš: nyugi, lusta vagyok sïrt ásni magamnak

igi1 2013.06.20. 22:06:47

@Neela _ t: nem műanyag, hanem drogos csibe van csirkének titulàlva :)

Ádám 2013.06.20. 22:07:31

@CID: Kinyílt a redvás pofád paraszt!

Neela _ t 2013.06.20. 22:08:51

Lopták a meggyet azt a mama kiszólt ! :D

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.06.20. 22:10:58

Szobaszökőkút, b+!
Szereplőkkel, b+!!
Az, b+!!!

England win The Ashes! 2013.06.20. 22:16:16

@igi1: Viszont nem csak arra vagy lusta. :P

Ádám 2013.06.20. 22:16:53

mi van faszopó ááámerikás menekült, ki a ribanc anyjáról is híres, ja meg a kultúrálltságáról..... kémkedsz ? :):D
mocsodék!

igi1 2013.06.20. 22:21:07

@Dr Jozef Vengloš: nem akarok tovább a vádlottak padján ülni!

mindent beismerek! :P

England win The Ashes! 2013.06.20. 22:23:49

@igi1: Rendben! Arra ítéltetsz, hogy ...

(nagyvonalú vagyok, ide azt gondolsz, amit akarsz. :P )

CID 2013.06.20. 22:25:30

@igi1: Bekajáltál belőle, ugyi?

CID 2013.06.20. 22:27:03

@gabors anyja egy büdös ribanc kurva: Ne ugass cigány, kenyéradó gazdádnak, beszólsz te rühes? ;)

igi1 2013.06.20. 22:28:01

@Dr Jozef Vengloš: elő a farbával, mit tegyek? :P

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.06.20. 22:28:28

@Neela _ t: Közbe' állítólag van olyan szálloda, ahol egy háztartási létrán kell lemenni az ótvar medencébe.

Ádám 2013.06.20. 22:29:30

@CID: a nejed kúrják a cigó testvírek, ezért rísz paraszt ?!

igi1 2013.06.20. 22:32:00

@CID: én alkatilag vagyok ilyen, te kis gonoszka

England win The Ashes! 2013.06.20. 22:33:39

@igi1: Őhmm, izé... hát ha én ezt most elmondanám... :)

De kezdetnek megteszi mondjuk az, hogy ... :)

CID 2013.06.20. 22:34:59

@gabors anyja egy büdös ribanc kurva: KUsS . Egyrészt, nem ment el az eszem, mint neked, hogy megnősüljek, másrészt életem értelme legalább annyira utálja azt a rühös fajtádat, mint én. Tényleg, kedves nejedért, mit fizettél?Vagy a dögkútból ástad, mint a vacsorádat?:)

igi1 2013.06.20. 22:38:17

@CID: jajjmár

te most rácáfolsz, ezzel pedig bizonygatod azt, ami nincs, hiszen az bizonygat, aki magát fényesíti a többiek szemében, teljesen feleslegesen persze

CID 2013.06.20. 22:42:19

@igi1: na fejcsed mán ki, sok sört ittam és a sörök összefojnak:(

England win The Ashes! 2013.06.20. 22:42:20

@igi1: Valójában nem arra a kommentedre akartam válaszolni, amire végül sikerült, hanem az eggyel előttire, de elszúrtam.

England win The Ashes! 2013.06.20. 22:43:26

@CID: Sört ittál vagy Drehert/Borsodit?

igi1 2013.06.20. 22:47:38

@CID: á, nem, jobb lesz ez így mindenkinek

jó éjszakát itten, ilyenkor nem szabad amúgy se annyi sört inni, mert megárt a melegben

egyébként jó falusi lányként kötelességem jó sört tartani a hűtőben a férfi munkásember számára, na

England win The Ashes! 2013.06.20. 22:52:25

@CID: Nekem ugyan nem, ha neked sem.

CID 2013.06.20. 22:54:00

@igi1: jóvan, csicsikáljál, és álmodj szépeket traktoros fiúkkal:)

AtiSnatch 2013.06.20. 22:56:29

amíg nem vagyok itt nem kell belőlem idézgetni! és a borsodi az sör! :D

CID 2013.06.20. 22:57:02

@Dr Jozef Vengloš: Ezt akkor megbeszéltük. Gondolom, fejlettebb országokban.......:)

CID 2013.06.20. 23:08:47

@Dr Jozef Vengloš: Alkoholmentes Stella?????? Kezeltesd magad. Inkább iszok vizet.

AtiSnatch 2013.06.20. 23:09:43

@Dr Jozef Vengloš: na jó sör még a heinekem,a stella se rossz, naszdravit mèg nem ittam vagy legalább is nem emlèkszem :)

England win The Ashes! 2013.06.20. 23:12:03

@CID: Jaj, bocsánat, csak a márkanevet néztem, a típust nem. Szóval attól vonatkoztass el.

Ádám 2013.06.20. 23:13:54

@CID: akkor azért ekkora a tetves pofád, mert lóhugyot ittál, aztán az erjed rákos beledben!

CID 2013.06.20. 23:21:24

@Dr Jozef Vengloš: Semmi gond, ha kilyukad az asszony, szólj, küldök gumiragasztót.

CID 2013.06.20. 23:24:04

@gabors anyja egy büdös ribanc kurva: A szájpenészes pofádat, nem kellene kezelni? Küldok, alolamkrémet:)

CID 2013.06.20. 23:25:49

@Neela _ t: tetszenek a disznóviccei. Te sperverz:D

Ádám 2013.06.20. 23:25:56

Na a redvás rühes ribanc kurva anyjára büszke gabors, már fogalmazza, hogy miért is nem tehet ő az egészről...

anyád rothadó bűze, már belengi európát...:):D

AtiSnatch 2013.06.20. 23:26:35

@Neela _ t: ja meg mert nem dolgozol :)

Neela _ t 2013.06.20. 23:28:06

@CID: alkoholmentes sörért játékpénzzel kell fizetni?
Plussz adnak hozzá guminőt úgy hallottam ! :D

England win The Ashes! 2013.06.20. 23:28:46

@CID: Á, kösz szépen, látom, szakértő vagy. Ezt gyorsan fel is írom a kéménybe korommal, szükség esetén te vagy az első, akit értesítek. :)

Ádám 2013.06.20. 23:29:24

@CID: te paraszt, ha nem iszol, akkor olyan kis pöcs vagy. Persze így is! Csak legalább te most elhiszed, hogy frappáns, nagymenő tudsz lenni...holnapra elmúlik!

Neela _ t 2013.06.20. 23:29:25

@A.Snatch: agyunkát végzek! Kikérem magamnak :D mehetsz szövegtanból szóbelizni köBükyhez

AtiSnatch 2013.06.20. 23:31:19

@Neela _ t: pardon? ( ezt ma tanultam egy másik blogon) :D

Neela _ t 2013.06.20. 23:33:54

*agymunkát ( fekve nehéz írni)
@A.Snatch: jajj nagyon ügyes vagy. Akihez szerdán megyek szóbelizni te / ti is ismeritek. Mézga család meséből ő köBüky. Róla mintázták a meseszereplőt.

Neela _ t 2013.06.20. 23:36:13

@A.Snatch: amúgy meg jah, az állam pénzén élek. Közvetve az adódból. Szóval kösszmár, hogy délben kelhetek. Igazán jófej vagy :D ❤

AtiSnatch 2013.06.20. 23:36:22

@Neela _ t: még mindig nem jó! lemaradt egy ékezet! ágymunka ,így van értelme is :D

CID 2013.06.20. 23:36:55

@Dr Jozef Vengloš: ugye ugye, aztatmondják, az alkohol mentes sör, az első lépés a guminő felé. Vigyázz magadra. Privátban elárulhatnád, milyen a Stella non alkoholic:)

@gabors anyja egy büdös ribanc kurva: KUSS cigó, a döglött desznyók nem reklamálnak a kukid miatt ugyi:)

@Neela _ t: te biztos jány vagyó?

AtiSnatch 2013.06.20. 23:39:10

@Neela _ t: remélem azt tudod , hogy semmit nem adok ingyen! ;D

Neela _ t 2013.06.20. 23:40:42

@CID: most miért?
Egy ember már innen meg tudja erősíteni , ha jófej akar lenni :D
@A.Snatch: nem, nem ágymunka. Verekedés lesz :D

AtiSnatch 2013.06.20. 23:43:08

@Neela _ t: végülis te is meg tudod erősiteni, hogy kockahasam van :D

CID 2013.06.20. 23:44:36

@Neela _ t: Haha, nőnek, akkor hiszünk, ha ló legel a sírján.

Melyik szarházi a pasid? :)

AtiSnatch 2013.06.20. 23:49:38

@Neela _ t: ne dicsekedj vele! csak ennyi :D (délig alvás)

Neela _ t 2013.06.20. 23:49:45

@A.Snatch: neked sose volt, hagyjuk mááár :P
@CID: ez egészen gonosz mondat. Senkiseee :D
amúgy is nekem a szép szál barna ( NEM néger:D ) kockáshasú legények tetszenek. Aki itt ilyen paraméterrel létezik azért írjonmááár :DD

England win The Ashes! 2013.06.20. 23:49:48

@CID: Nem tudom, mert nekem még sosem mondták. :)

Másrészt nem iszom sört, legalább két éve, utoljára, ha jól rémlik vagy DAB, vagy Foster's volt, amit kortyoltam. Aztán szépen lejöttem a szerről.

Neela _ t 2013.06.20. 23:51:49

@Dr Jozef Vengloš: pedig ezt a kedves mondást én is ismerem :D

AtiSnatch 2013.06.20. 23:52:12

@Dr Jozef Vengloš: részvétem! :D

@Neela _ t: de az is lehet, hogy nem a te segged láttam :D

England win The Ashes! 2013.06.20. 23:54:39

@A.Snatch: Egy korábbi lakótársam mesélte, hogy valamelyik cimbije dohányos volt, aztán leszokott. Pontosabban átszokott a fűre. :)

CID 2013.06.20. 23:55:42

@Neela _ t: na ne már, barna, tudod te, milyen fárasztó felüléseket csinálni a szoliban?

AtiSnatch 2013.06.20. 23:55:58

@Dr Jozef Vengloš: akkor most kólát tolsz? :O :D

Neela _ t 2013.06.20. 23:57:00

@A.Snatch: a dicskvést nem ígérhetem meg :P
Azt meg te (is) akartad :P én mondtam véged lesz tőle / vagy így vagy úgy/ amúgy meg tényleg! Te is a szemtanúk között vagy! :D
De miért kétséges jány mivoltom? O.o?

AtiSnatch 2013.06.20. 23:58:59

@Neela _ t: amiért nekem nincs kockahasam :D

CID 2013.06.21. 00:00:06

@Dr Jozef Vengloš: Nehéz, volt lejönni az anyagról. Próbáltál volna sört inni:(

Neela _ t 2013.06.21. 00:00:21

@CID: annyira kellemetlen egyedül röhögni !!! :DD jaaaajj erre nem gondoltam, mert én néha állóba tolom :D de most hogy odapirított az a fonnyadt nő/ lány/ büdöskurva mert nem szól, hogy .... Ááá azóta nem...

Neela _ t 2013.06.21. 00:02:18

Amúgy a barna legény mióta jelent a bőrszínt? Itt még barna haj/ barna szemet jelent :S :D

England win The Ashes! 2013.06.21. 00:02:30

@Neela _ t: Látod, én meg most hallom/olvasom először.

Cserébe te meg nem fogadjunk, nem ismered azt, hogy az alkoholistának nincs se tegnapja se holnapja se mája. :D

Neela _ t 2013.06.21. 00:03:24

@A.Snatch: nincs? :/ rajzoljunk rá! De ha rossz lesz nehogy ide kiírd! :D

AtiSnatch 2013.06.21. 00:03:52

@Neela _ t: ilyen jól kilehetett venni a képet amit felraktam? :D

England win The Ashes! 2013.06.21. 00:04:11

@CID: Nem hiszem, hogy bölcs dolog lenne olyasvalakire hallgatni sör témában, aki az Arany Ászokot is annak tartja. Kábé mint mikor Egervári szakért a BL-meccsek félidejében. :D

Neela _ t 2013.06.21. 00:06:35

@A.Snatch: egy nagy vakuvillanás volt ott csak! :D nem láttam én azt rendesen ( igen , van szemüveg, majd felteszem :D)
@Dr Jozef Vengloš: egy újszülöttnek minden új! Ezt tényleg nem hallottam még :D

Neela _ t 2013.06.21. 00:08:14

Kőbambi sör?
Csak tudjam ember -e vagyok :D

England win The Ashes! 2013.06.21. 00:10:27

@A.Snatch: Jahogy olyan kólát! Azt nem, köszönöm. Olyan jellemes vagyok, mint a nyúl, aki ül a fűben, de nem szívja. :D

AtiSnatch 2013.06.21. 00:14:27

@Neela _ t: szerintem ha aranyászok nem, erre a kijelentésre ne várj dicsértet :D

AtiSnatch 2013.06.21. 00:16:14

na lépes! jóccakát

CID 2013.06.21. 00:29:19

@Dr Jozef Vengloš: kinek mi. Majd halgatnak arra, aki sörügyben Stellat linkelget, mitöbb alkoholmenteset. Na fussál még pár kört a kanálisodd körül.;)

CID 2013.06.21. 00:31:28

@Neela _ t: Csapolva finom. Egyébként, te csaje vagy. Ha, minden igaz:)

Neela _ t 2013.06.21. 00:39:39

@CID: nem hiszel nekem... Hát mondom. Jány gyerek vagyok 91' óta (előtte nem lehettem semmi max gondolat :D)

England win The Ashes! 2013.06.21. 01:08:43

@CID: Hát mondjuk így látatlanban is inkább legyen alkoholmentes sör (SÖR, érted), mint Arany Ászok. :DDD

gabors 2013.06.21. 03:53:54

@gabors anyja egy büdös ribanc kurva:

Kedves taho venszivar ehhez (a pontokon es kettos pontokon kivul) ma ezt tetted hozza a Te stilusodban.

Senki mas nem tehet am arrol hogy Te vagy az aldozat hogy anyadba kuldott valaki:

--- ma ehhez ezt tette hozza venszivar:

"Azért olyan rozsdás minden, mert3 naponta Kubából hozatott tengervíz van a medencékben... úgy könnyű! :) "

ez szellemes !!! + pont.

". A köcsögöt áll. nem zavarja, hogy az anyja egy büdös nagy ribanc...

Lelenc lehet a szardarab!"

"Az USÁ-ban betiltották a kanyalíntást s az anyázást ?!?
Tud valamit az a nigger.....

Biztos bűzlenek már a k.eu-i menekültek! "

"Kinyílt a redvás pofád paraszt! "

"mi van faszopó ááámerikás menekült, ki a ribanc anyjáról is híres, ja meg a kultúrálltságáról..... kémkedsz ?
mocsodék! "

"a nejed kúrják a cigó testvírek, ezért rísz paraszt ?! "

"akkor azért ekkora a tetves pofád, mert lóhugyot ittál, aztán az erjed rákos beledben! "

"Na a redvás rühes ribanc kurva anyjára büszke gabors, már fogalmazza, hogy miért is nem tehet ő az egészről...

anyád rothadó bűze, már belengi európát..."

"te paraszt, ha nem iszol, akkor olyan kis pöcs vagy. Persze így is! Csak legalább te most elhiszed, hogy frappáns, nagymenő tudsz lenni...holnapra elmúlik! "

Na igy irsz TE venszivar .. csak a "pontokat" es talan meg egy masik "kommented" nincs itt EZ A TE STILUSOD szoval amit irtam egy felteteles modban az semmi

lehet hogy van benne valami hiba (probaltam korultekinto lenni)

Szoval :

A felteteleidre csak annyit kedves taho kommentelo venszivar hogy varrjal gombot ra !!

Te ugy gondolod hogy mindent megengedhetsz magadnak akkor turjed Te is ..

A homogatoban valo ijesztgetest altalaban 3-4 osztalyban kinovik (kisegito talan 6.-ik osztaly ) De Te meg csak itta tartasz.

De ne feledd kitartas a gyozelemed napja kozeleg ...

CID 2013.06.21. 06:14:08

@Dr Jozef Vengloš: persze persze, látatlanban:)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.06.21. 06:52:21

@igi1: Ha süt a nap, meleg van :)

@Dr Jozef Vengloš: Nana! Inkább ne igyál, mint alkoholmentes. Az olyan, mint nő p!na nélkül...

Ádám 2013.06.21. 07:11:56

Jól van, indulhat a nap! lófasz benyögte érthetetlen elsőzését, ami a piás miatt csak a második lett.....

England win The Ashes! 2013.06.21. 07:13:53

@ColT: Nana, inkább legyen víz, mint mosogatólé. :)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.06.21. 07:30:45

@Dr Jozef Vengloš: Az alkoholmantes sör rosszabb a víznél :D

England win The Ashes! 2013.06.21. 07:33:50

@ColT: a szaranyászoknál viszont jobb.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.06.21. 07:36:05

@Dr Jozef Vengloš: Ez már a te ízlésed, én szeretem :) Vallási kérdésekről nem vitatkozunk :D

England win The Ashes! 2013.06.21. 07:37:56

@ColT: Akkor már egy csomó dolgot értek. ;)

Neela _ t 2013.06.21. 07:58:12

@A.Snatch: nemdélbekeltem Csak! A kedvedért :D

AtiSnatch 2013.06.21. 08:09:01

@Neela _ t: vagy le se feküdtél? :D

Neela _ t 2013.06.21. 08:12:13

@A.Snatch: deee, amúgy meg a nevem napja van... Igyál egy sört az egészségemre! Ha, van pénzed :D

AtiSnatch 2013.06.21. 08:20:13

@Neela _ t: alajoshoz van szerencsém? :D

AtiSnatch 2013.06.21. 08:23:16

@Neela _ t: egyébként boldog névnapot Orgona hercegnő! :)

AtiSnatch 2013.06.21. 09:11:48

@atörökk: támogatom az interpellációdat! :D

Manyecska 2013.06.21. 10:32:34

Én is támogatom a fellációt /magyarán mindenki leszophat/ :DD:P !

Ádám 2013.06.21. 10:45:30

na te bunkó suttyó geci maradék. ugassál már érthetőbben. esik még az esso? netán mit kéne tenni a homogatoban?
a ribanc anyád megtaníthatott volna szopáson kívül pofázni is,te alsó tagozatos köcsög duda! :):DDD

Manyecska 2013.06.21. 11:05:49

Ez mért nem megy már a k.anyjába? Volt már??

Manyecska 2013.06.21. 12:04:29

Klassz ez a kis anyáknapi stand-up..

Ádám 2013.06.21. 17:15:43

Akkor mit hőzöngsz?! élvezd!

Manyecska 2013.06.21. 18:15:53

@gabors anyja egy büdös ribanc kurva: vegyé mer vissza mert elmegy a gyereked:DD!!

Igényes 2013.06.21. 20:06:01

De ki a fene az a gabors?...
süti beállítások módosítása