Tékozló Homár

Amikor a Vodafone igazoltat

2013.06.27. 10:13 | jackyll | komment

Balázsnak másodszor is be kellett ballagnia a papírjaival a Vodafone-hoz, miután állandó és levelezési lakcímét felcserélték, és emiatt jegelték megrendelt előfizetését. Az ügyfélszolgálat természetesen nem tudott telefonon segíteni, csak személyesen hiszik el, hogy az egyszer már ellenőrzött adatokat tényleg ők rontották el:

Tisztelt Balázs!

Rendelésével kapcsolatban adategyeztetés szükséges. Kérjük vegye fel velünk a kapcsolatot a 1270-es ügyfélszolgálati számon 2 napon belül, hogy a rendelés feldolgozását megkezdhessük. Visszajelzés hiányában kérését nem tudjuk teljesíteni és törlésre kerül. Megértését köszönjük!

Üdvözlettel:
Vodafone

 
Tisztelt Cég!

Milyen jó is, hogy írnak! Az illem határain nem tudok belül maradni, amikor olyan blődlivel találkozom, amilyet Önök elkövettek. Az Önök rendszerében a 1. utcai cím állandó lakcímként, míg a 2. lakótelepi levelezési címként szerepel. Ez pont fordítva van ugyan, de mivel az Önök nyilvántartásában -hibásan- valamiért így szerepel, nem hajlandóak a megrendelést teljesíteni.
 
Az, hogy mindkét címet megadtam a megrendeléskor (Önöknél is regisztrálva van, ugyebár), és a lakcímkártyámon az egyiket ellenőrizheti is a futár, valamint a másik címemen ott a névtábla és jómagam mint átvevő, nem segítene eloszlatni azt a borzasztó kételyt, hogy itt egy agyafúrt csalóval állnak szemben. Olyasfélével, aki nem az, akinek kiadja magát, csupán számára szerencsés véletlen folytán pont ugyanúgy hívják, mint a megrendelőt, és mit ad isten, a levelezési és lakcíme is ugyanaz- csak fordítva. És persze az én telefonomról reklamál, az ügyfélkódomat is ismeri, na. Nem érdemelné meg ez a tehetséges csaló azt a telefont? Jó, csak megkérdeztem.

Azt hiszem, lassan tudathasadnom kell, mert most köszönjem meg, hogy Önök ilyen ügyesen megvédenek a gonosz svindlertől, aki az én nevemben (bocsánat, mindkettőnk nevében, hisz ugyanúgy hívják a mázlistáját...) rendelget magának/magunknak/mindkettőnknek, gondoljam azt, hogy én nem én vagyok, vagy legyek inkább mérges. Az utóbbi mellett maradnék, ha megengedik.
 
Mert az Önök kedves, primitívvé és döntésképtelenné tökéletesített hierarchiájában már nyoma sincs annyi rugalmasságnak, hogy valaki a call center egyik intim bokszában vagy éppen a kocsijából kiszállva, a csomagot hozva azonosítson engem, a megrendelőt.
 
Nem, az ügyfélszolgálat szerint én két napon belül a papírjaimmal ballagjak el egy boltba -netes rendeléssel mintha ezt akartam vón' elkerülni- és igazoljam magam. Meg rakjuk rendbe ezt a címdolgot, mert ez így nem jó ám, nagyon nem.
 
Nem voltam abban a helyzetben, hogy azt mutassam, amit megérdemelnek, elballagtam hát. Látják, most, hogy én ilyen jó fiú voltam, legyenek Önök is, és árulják el, hogy az Önök briliánsra csiszolt rendszerébe hogy kerülhettek olyan személyes adatok rólam, amik egy iratban sem szerepelnek? Mert azt megtanította nekem az ügyfélszolgálat, hogy csak okmány alapján módosíthatnak címet. Ja, a gonosz csaló volt. Vagy a jugoszláv békaemberek. Azokra úgyis mindent rá lehet fogni.
 
Maradtam kevés tisztelettel továbbra is ügyfelük:

Balázs

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.06.27. 10:14:26

Én egy másik telefontársasághoz ballagtam volna, így elsőre.

Atörökk 2013.06.27. 10:14:36

Ürgebőr. Az ürgebőr volt.

Atörökk 2013.06.27. 10:15:47

Konklúzió: a cégek nagy része a vadász típusú ügyfelekből él.

Dr. Kix 2013.06.27. 10:18:33

Az űrgyíkok. Megcsippeltek mindent és mindenkit. Szóval ők voltak. NÓ CSIPP!

Ficak 2013.06.27. 10:25:16

Most mi történt?
Nekem zavaros a story.

duddva 2013.06.27. 10:25:48

Szerintem nem volt elég kemény, még az "Önök"-et is nagybetűvel írta.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.06.27. 10:31:24

Ezt nem a modorosblogra akartad küldeni, b+?

nandika68 2013.06.27. 10:32:32

Ott kellett volna hagyni a vodafost,tehát nem beballagni hanem elballagni tőlük.

duddva 2013.06.27. 10:35:54

ballag már a vén diák.. amúgy nagyon modoros volt!

Ficak 2013.06.27. 10:40:47

@duddva: Nem ballagnia kell, csak betelefonálnia. Feltételezem, hogy tisztázzák a két cím közül hova vigye a futár.
Őszintén szólva nem értem a felháborodást, de ha ilyen zagyván adta fel a megrendelést a poszt toló, mint a mit küldött nem csoda, hogy adategyeztetés szükséges. "Az Önök rendszerében a 1. utcai cím állandó lakcímként, míg a 2. lakótelepi levelezési címként szerepel. Ez pont fordítva van ugyan, de mivel az Önök nyilvántartásában -hibásan- valamiért így szerepel, nem hajlandóak a megrendelést teljesíteni." Ezmiez?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.06.27. 10:42:53

@Ficak: Ez egy értelmesen megfogalmazott mondat. Van egy állandó lakcíme, meg egy, ahova a leveleit kéri. Ilyet lehet. Ezeket sikerült a Vodának megcserélni. Semmi zagyva nem volt benne, csak kulturáltan meg volt fogalmazva.

Ficak 2013.06.27. 10:47:10

@ColT: Mindenesetre egy tisztázó telefonnal megoldotta volna ezt a diszkrepanciát.

AtiSnatch 2013.06.27. 10:50:57

@Ficak: "És persze az én telefonomról reklamál, az ügyfélkódomat is ismeri, na."

Szerinted telefonon el tudta intézni?

Atörökk 2013.06.27. 10:53:25

Ki kell rúgni a sofőrt a komondorjával együtt a Vodafonetól!!!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.06.27. 10:55:33

@Ficak: Már ha a Vodka elhiszi neki, hogy ő az. Nem hitte.

Mákony Béla 2013.06.27. 10:59:39

Az történt, hogy a kedves posztoló fordítva adta meg a megrendeléskor, és most jó magyar ügyfél módjára hisztizik.

Állandó lakcímet semelyik cég nem fog bemondásra lemódosítani.

Ez van, fiam.

AtiSnatch 2013.06.27. 11:08:10

@atörökk: még mielőtt neki áll pofozkodni egy kínai géppakolóval!

duddva 2013.06.27. 11:08:21

Észrevettem még egy kis hibát. A vifontól nekem mindig tegező esemeseket (hú) küldenek, Balázst hogyhogy magázzák? Vagy csak miután lepacsiztak, és aktív a szerződés?

SomethingWild 2013.06.27. 11:34:34

@duddva: A Vifon nem egy leves?

Sosem szoktam a poszter ellen kommentelni, de netes megrendelésről lévén szó, sanszos, hogy ő cserélte meg véletlenül.

horex · http://horex.uw.hu/ 2013.06.27. 13:31:35

@Ficak:
Mé nem olvasod el a posztot?
Ott van hogy nem tudta telefonon

horex · http://horex.uw.hu/ 2013.06.27. 13:33:00

@Mákony Béla:
PIN kódrol olvastál már?
Hát az van fiam

Lady Ann 2013.06.28. 15:52:45

Ha ez megnyugtatja kedves Poszttolót, az ELMŰ a bejelentett lakcímemre küldi a csekket, bár a szerződésben direkt nem oda kértem, és szerződésben nem is szerepel az a cím. A hab a tortán, hogy hiába ikszeltem be a bediktálós számlázást, valahogy már előre tudják, mennyit fogok fogyasztani augusztusban.

az övezet gázai 2013.07.29. 15:30:46

Bár már régi történet, és nem tagadva, hogy bizonyos vélemény szerint egy barom vagyok:
1. tényleges adatokat adtam meg a rendeléskor,
2. a Vfone nyilvántartásában fordítva szerepelt,
3. ezt a cserét csak okmányokkal igazolva tudtam visszacsinálni, holott semmi közöm nem volt a hibához
4. Mailben magáztak, nem sms-ben,
5. a cég felhívott, elnézést kért, és elengedte a köv. havi díjat.

6. Hogy ne legyek modoros, kapja be, aki csak azt lesi, hol hülyézhet le akárkit, aki nem ő maga.

az övezet gázai 2013.07.29. 15:44:00

@SomethingWild:
Régi sztori, de miért is barom Balázs? De komolyan? Az alliteráció hozta ki belőled?

SomethingWild 2013.07.29. 17:48:47

@az övezet gázai: Minden bizonnyal nem nekem akartál írni, hanem az alattam kommentelőnek.

az övezet gázai 2013.07.29. 20:47:12

@SomethingWild:
Igen, mellédurrantottam. Annyit azért akkor neked: nem én kevertem el semmit. Képzeld magad a helyembe; szétrobban az agyad egy ilyen buta helyzettől, elutazol, visszaérkezésed utánra várod a telefont, erre jön -először- az sms, azután a mail, hogy menj be egy v. boltba az irataiddal adatot egyeztetni.
Hogy papírral igazold azt, aminek az ellenkezőjét mindenféle papír adatai ellenére hibásan tartják nyilván...
És akkor engem meg lebarmoznak itt kedvesen, ismeretlenül. Egyben meg is hazudtolnak. Mindegy. :-(

az övezet gázai 2013.07.29. 20:51:18

@Graeme Swann 4 Prime Minister:
Akkor neked teszem fel a kérdést, hátha előbújsz valahonnan. Miért is barom Balázs? Győzz meg, nem várok mást.

az övezet gázai 2013.07.29. 21:01:03

@ColT:
Köszönöm neked az értő olvasást.
Nem vártam, hogy Szabó Adalbert helyett Csőgörényi Szigfridnek kézbesítsenek, ráadásul Sopronkőhida helyett Márianosztrára, de az istenért, ha a név és a város stimmel, a X állandó és Y levelezési cím helyett a helyzet ennek a fordítottja, akkor mi a f..t kell ezeknek kötözködniük? Mindkét cím valós és ellenőrizhető, csak más címkével.
Ráadásul az ügyfélszolgálat előbányászta, hogy tavaly még a valódi helyén volt a levelezési és az állandó cím, tehát nem volt semmi kockázatuk. :-)
süti beállítások módosítása