Tékozló Homár

Káosz a Postán: eltűnt az ajánlott levél

2013.07.03. 09:50 | jackyll | 91 komment

A tömeges csomagfeladás sosem volt a sorban állók kedvence, de az új rendszerben egy átlagosnak nevezhető ajánlott levélen is fenn lehet akadni egy jó negyedórára. Naiv ügyfél kifogta az ügyintézőt, aki már az aznapi dátumot sem találta el, ennek megfelelően az új szoftverből sem sikerült elővarázsolnia a küldemény azonosítóját. Lehet, hogy a régi adatbázisban maradt?

Egy apró szösszenet, hogy miért is van egekben az emberek vérnyomása. A történet ott kezdődik, hogy kapsz egy értesítőt a postáról, hogy egy önkormányzati levelet próbáltak meg kézbesíteni, amíg te nem voltál a címen, de ne izgulj, mert pár nap múlva újra kihozzák, készülj fel, ébredj korán, lessed a postást, főzz neki kávét, stb. A dolog ott kezd csavarodni, hogy bár az első és második alkalommal is otthon tartózkodtál, mégsem kaptál semmit. (Itt most ne menjünk bele abba, hogy kézbesíteni lustaságból nem szoktak, különben is a munka értékes időt venne el attól, hogy csomagot lopjanak a légkondicionált raktárban...) Emberünk fogja a cetlit, hogy átvegye a levelét, mégiscsak valami hivatalos, biztos valami, amit határidőre kell kifizetni vagy ilyesmi.

A posta természetesen átvariálta az egész épületet, így ott, ahol eddig a könyvelt küldeményeket lehet átvenni, most már csak bután pislognak, de sebaj, egy kis séta még nem a világ. A mocskos, izzadtságszagú és eleve undorító teremben tolongó tömeg, hiszen az összes ablak közül csupán 3 üzemel, ezek közül az egyik a "postabolt", amire igen nagy szükség van, hiszen DVD-t és meleg kólát is minden esetben itt vesz a polgár.

 Sorbanállást követően - amikor az összes ügyfélnek felkínálják, hogy vegyen süteményt, töltsön ki szeren-csekket, igyon valamit, kössön életbiztosítást, kössön lakásbiztosítást, vegyen kaparós sorsjegyet, adjon vért, vigyen spermát ingyen, kismacskákat fogadjon örökbe, adjon nevet a postai elefántnak, induljon a postamánia nyereményjátékon, stb. - emberünk laza csuklómozdulattal átnyújtja az értesítőt...

 NA, MOST TESSÉK KAPASZKODNI!

 Az értesítőt meglátva felnevet az ügyintéző:

 - hehe, háááát, ez nem hiszem hogy itt lesz, mert ezt ma viszik, ide van írva, hogy elseje!
 - csókolom, ma másodika van.
 - nem, elseje.
 - Juli, másodika van - kapcsolódik be egy kolláganője.
 - akkor biztos itt lesz... őőőő, ide mi van írva?
 - XY cégnév.
 - hát, akkor nekem szükségem lesz aláírási címpéldányra és személyi igazolványra.

 Ezt követően megkezdődik a rövid, 3 perces keresgélés illetve játék a duzzadó sor humán elemeinek idegszálaival. A játékidő leteltét követően a hölgy közli: NEM TALÁLOM!

 Itt érezhető, hogy többen spontán vizeletet eresztenek, valamint szitokszavak hagyják el a rózsás ajkakat, de emberünk arcán az izgalom legapróbb jele nélkül felteszi a kérdést:

 - hol lehet?
 - nem vették át?
 - ne haragudjon, de nyilván nem állok sorba munkaidőben feleslegesen.
 - pedig szerintem át kellett vennie.
 - nem tettem. Azért jöttem most, mert a kézbesítő nem hozta, noha mindkét alkalommal voltak a címen.
 - hát, ez a szám nincs is a rendszerben. Elmegyek hátra, megnézem ott.

 Újabb 8 perc vad keresgélés valahol, esetleg egy kávé is belefér... megjelenik egy halom cetlivel, amin a kézbesítőkhöz került levelek ragszámai olvashatók. A papírok heves pörgetése közben újabb gyöngyszem születik:

 - itt ilyen nincs, nem is értem ez a számot.
 - azt ne részletezzük, hogy én mit nem értek most.
 - nem én tehetek róla, de mindig rajtam csapódik az ostor! Hát, itt ilyen nincs. Vagy lehet, hogy ez lesz az, de itt nem stimmel a körzet.

 Újabb 3 perces keresgélés.

 - nem találom, egyszerűen nincs meg! Hívok egy ellenőrt. (felkapja a telefont)
 - ne haragudjon, de nem érdekel. Nekem nem ellenőrre van szükségem, hanem a levélre.
 - majd az ellenőr megkeresi, erre én nem érek rá!
 - megmondaná, hogy akkor ez mégis hogy működik? Én ráérek? Ha megbüntetnek a lejárt parkolóra miatt, Ön fizeti ki?
 - Hát, nincs bent ellenőr, majd utánajárunk. Kérnék egy telefonszámot.

 Itt tartunk most, emberünk várja a hívást... De azért adózni, járulékot fizetni, áfát utalni azt azonnal kell. Minden hivatalnak a rendelkezésére állni, segget nyalni, papírokat gyártani az szükséges. Az ostobábbnál ostobább jogszabályokat betartani, törvényt tisztelni, nem gyülekezni, kussolni az erősen ajánlott, de ha a posta miatt nem kapsz meg egy levelet, akkor erre nem tudsz hivatkozni a határidő csúszásánál.

 No comment.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Tiborfalvi Tibor 2013.07.03. 09:51:44

Nincsenek hozzászólások?

Tiborfalvi Tibor 2013.07.03. 09:54:43

Helyenként vicces, de már túl vicces a poszter.

Antalbaba 2013.07.03. 10:01:43

Egyszer úgy kaptam meg agy küldeményt, hogy megtippeltem, kb. mekkora lehet.
Eme paraméterekkel felvértezve újabb pár perc alatt meg is találták a HŰTŐJÜK tetején. Bammmeg...

Antalbaba 2013.07.03. 10:03:13

@Antalbaba: EGY, nem is agy volt;-)))

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.07.03. 10:05:53

"illetve játék a duzzadó sor humán elemeinek idegszálaival" Ez jó. Mégtöbb posztit irjunk a piszter.

elwood 2013.07.03. 10:13:13

speciel a mocskos, izzadtságszagú tömegről nem a posta tehet.

poszter fürödjön le, más is.

akkor tiszta és rózsaillatú tömegben tolonghat.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.07.03. 10:14:17

Teljesen fasza. Amúgy azt sem értem, miért van az, hogy az előző nap érkezett értesítőre odamegyek másnap reggel, és még nincs beleltározva az adott csomag/levél/akármi. rengetegszer előfordul.

asdf 2013.07.03. 10:19:46

En azt nem ertem meg mindig: egy onkormanyzat a halal faszaert kuldozget tertis levelet? Minden cegnek regisztralva kell lennie az emagyarorszagon, anelkul mukodni nem tud, adot fizetni se meg semmise. Ezen keresztul a banatos tokert nem lehet elkuldeni egy ilyen levelet?
(jo, a posta csodbe menne, de a jelek szerint nem biztos, hogy nem jarnank ezzel jol, hogy nem kezdene el valaki mas a nullarol epitve :D)

Manyecska 2013.07.03. 10:28:48

Tudok jobbat: szemészet szeptemberre ad csak időpontot /!/,..DE a felület még nincs megnyitva ezért nem tudnak adni most tessék majd visszatelefonálni../feltéve ha megtalálom a telefont:P/

Lady Ann 2013.07.03. 10:28:58

Kaptam egy levelet Ámerikából, egyik nap megjött a tértivevény, amiről se a postás se a postán nem tudták mi az, a következő nap megjött maga a levél. Ezek szerint nem találták érdemesnek ellopni, de ennek eldöntése 1 napig tartott.

siskalaszlo · http://vulgarian.blog.hu 2013.07.03. 10:29:45

idegtépő lehet... ungarise post :D
Németből egy levél megjön 2 nap alatt, de ha magyarból adom fel német címre 10 nap minimum :D

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.07.03. 10:30:07

@elwood: Posta klimatizáljon. A mi postánkon van klíma, de félgőzzel tolják.

Viszont a fürdés, az igaz.

bigmac 2013.07.03. 10:34:08

Posternek üzizem: j e g y z ő k ö n y v

Manyecska 2013.07.03. 10:41:03

@ColT: ott vannak kis üvegszekrények abban zuhanyozhatnának pl.térítés ellenében!

PITTA 2013.07.03. 10:48:25

@ColT: Nálunk pedig úgy működik, hiába sürgősségivel lett feladva valami aznap az értesítővel azt meg nem kapod :-) Bp. 18. kerület...

Link elek 2013.07.03. 10:56:27

>majd utánajárunk. Kérnék egy telefonszámot.
> Itt tartunk most, emberünk várja a hívást

hát azt varhatja, kizart, hogy ebben az evtizedben sorra keruljon

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.07.03. 10:57:28

@Manyecska: Több értelme van mint az árulásnak bennük

@PITTA: Aznap itt sem, mert a kézbesítő este ér vissza... de hogy MÁSNAP reggel még nincs leltárban? He?

klarky · http://kreport.blog.hu/ 2013.07.03. 10:57:34

Mindkét postával kapcsolatos poszt remek, mélyen megértem és együtt érzek az íróival.

Elképesztő, h ez a cég működhet Magyarországon, "szolgáltathat" az unióban. Szerintem nem igen van olyan állampolgár idehaza, aki ne utálná zsigerből az egész hóbelevancot.

Nálunk van egy közeli nagyposta, oda rendre gyomorgörccsel megyek, mert nincs alkalom, h nem kell vmiért összeveszni velük, csomagot feladni pl. egyáltalán nem megyek oda, mert már ismerem az alkalmazottak hozzáállását. Van egy távolabbi pici posta, ott talán, de csak ott is azért mert az családiasabb, kevés ember van és mondhatni már megismernek, így ott csak néha akarnak áthajintani a palánkon.

Nagyon gáz az egész, 20 éve kellett volna az egészet beszántani. És ezeket védik foggal körömmel kormányzati szinten. De miért? Kinek áll ez érdekében évtizedek óta? Pont olyan mint pld. a MÁV. Itt ragadt múlt szelleme.

Rosszindulatú Vászka 2013.07.03. 10:59:14

Én ezt az egész pósta dolgot nem értem.

Már, hogy minek az, úgy egyáltalába?

Be kéne zárni és sóval felhinteni.

Manyecska 2013.07.03. 11:02:45

@ColT: vannak néha jó cuccok de mire kijönne vki kulccsal addigra a tömeg nem csak maga alá csurrantana de meglincselnének tuti:DD sosem mertem ezér püssdínót vásárolni. Pedig olyan szép! :P

AtiSnatch 2013.07.03. 11:03:30

postás mindig kétszer csenget a homáron?

Manyecska 2013.07.03. 11:06:55

Mi kaptunk egy ajánlott levelet majd másnap az értesítőt, ezt adjátok össze. Most éppen intézkedik a postán az illetékes, ejj...

Rosszindulatú Vászka 2013.07.03. 11:13:10

Hüje, hüjébb, leghüjébb,
rendőr, póstás, vasutas!

England win The Ashes! 2013.07.03. 11:13:45

@ColT: Ez pl. itt is így van. Negyvennyolc óra türelmet kèrnek. A valósàgban persze nincs annyira szüksègük, sõt.

Rosszindulatú Vászka 2013.07.03. 11:15:04

@Dr Jozef Vengloš: jó meglátás. Valójába sokkal nagyobb türelem kell. Úgy általába a Zélethez. Meg minden.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.07.03. 11:27:42

@agresszív kismalac: hát pontezaz. hogy az istenbe lehet úgy nyaralni, hogy egy rakat büdös prosztó állat liheg a nyakadba, visíttattyák a kölküket, belefinganak a medencébe és éjjel hangostölcsérbe élveznek a falon túl?

Manyecska 2013.07.03. 11:28:21

@agresszív kismalac: oda most lehet nyerni Rékával Updét táborba jegyeket!!
:DD Szerintem mozdujjrá!!!

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.07.03. 11:28:47

és mindezt előre is lehet tudni, ugye. szeretnéd, hogy sajnáljam? :)

Pamutpipi 2013.07.03. 11:36:42

Engem ma olyan meglepetés ért, hogy az A4-es borítékba csomagolt levelemre közölték, hogy csak ajánlva adhatom fel. Mert júli 1-től változtak a szabályok. Vagyis, ha szerintük nem lehet levélszekrénybe berakni akkor ajánlva lehet csak. Mondtam, hogy ez egyrészt befér másrészt meg félbe lehet hajtani...de nem érdekelte. Kíváncsi vagyok, hogy ezek után az adóbevallásom vajon ajánlva érkezik-e.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.07.03. 11:38:53

@Dr Jozef Vengloš: 48 óra, addig már el is felejtem hogy jött valami...

@Manyecska: :D

Mérgező Hulladék 2013.07.03. 11:39:25

A kedvenc postás történetem: előfizettünk egy hetilapra, hat hónap időtartamra. Egy hónap után sem kaptunk meg egyet sem, a kiadó korrekt volt, visszakaptuk a pénzt. Teljesen el is feledkeztünk az egészről, aztán pár hónap múlva kaptunk egy értesítést, hogy küldeményt kell átvennem a kerületi legnagyobb postán. Elmentem érte, és kaptam 26 darab újságot külön-külön becsomagolva. A legszebb az egészben, hogy nem ám az előfizetési időtartam alatti 26 lapszámot, hanem 26 ugyanolyat az egyik utolsó heti kiadásból :D

Manyecska 2013.07.03. 11:40:26

@ColT: ! világoskék, hatvan centi kb, és ezertíz. tudom mért nem veszek inkább vibrit :P:DD, de azt nem láttam még, nem mintha..:P

Manyecska 2013.07.03. 11:41:53

@Mérgező Hulladék: :))))) az a remittenda volt szerintem!, lehet valakik jól kerestek ezzel:))

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.07.03. 11:46:06

@zsiráfffff: Asztal közepére szarás, jó mókának tartás. (l. még: sutka)

England win The Ashes! 2013.07.03. 11:48:11

@ColT: Az màr a Te egyèni szociàlis problèmàd. :)
Mondjuk èn màsnap szoktam menni, eddig mindig ott volt a küldemènyem.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.07.03. 11:50:35

@Manyecska: Nyerni??? Anyám!!!
Leszedhetnéd nekem a képet a Facebookról, ami ebbe' a cikkbe' van, és feltölthetnéd valahova.
Nehogy eltűnjön, míg megírom.
Ha még nem...
velvet.hu/blogok/gumicukor/2013/07/02/rubint_reka_aligruhaban_es_magassarkuban_mutogatja_a_lanyat/

England win The Ashes! 2013.07.03. 11:51:24

@Pamutpipi: "Mondtam, hogy ez egyrészt befér másrészt meg félbe lehet hajtani..."

Bravó, mondj mèg neki ilyeneket...

Manyecska 2013.07.03. 11:59:08

@agresszív kismalac: aki látja adja át..mert én nem találom!!! véletlenül rámentem a Szépségkir.oldalra és most besokkoltam..

Manyecska 2013.07.03. 12:02:38

@zsiráfffff: én szeretem ha a nyakamba lihegnek..:DD:P:DDD, de persze nálunk mint Ágnesasszony megy a tusolás folyton, szerintem belőlünk él a Vízművek:P

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.07.03. 12:03:22

@Manyecska: Hamar a repülősót!
(Amúgy mi az a repülősó? Neked tudnod kell!)

Troppauer_Hümér 2013.07.03. 12:07:04

@Lady Ann: Te vagy Hagyma anyja? Már 20 dollárt sem küld az a sóher?

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.07.03. 12:09:54

@Manyecska: A nyakadba lihegjek? Nem fogsz rám rossz szemmel nézni?

Troppauer_Hümér 2013.07.03. 12:10:05

@asdf: Mifelénk nagymejjű önkormányzatis picsa teker körbe a faluba mindenféle értesítővel, kommunális adóról szóló határozattal+csekkel, gépjárműadós határozattal, miegymással.

A legszebb az egészben, hogy egy 10 forintos borítékba sem tesznek bele soha semmit, maximum gemkapcsoznak, és úgy szűzen belegyűrködnek a postaládákba. Azsenemjó.

Valahol a kettő között kellene valami optimum levelt felállítani.

Troppauer_Hümér 2013.07.03. 12:12:57

@Manyecska: Az iskolában a gyerekek azt a feladatot kapják, hogy Március 15-e alkalmából olyan rajzokat készítsenek, melyek valamilyen módon a Szabadságharcról írt művekhez kapcsolódnak. Pistike egy ágyút rajzol. Ez melyik mű hőz kapcsolódik, Pistike? -kérdi a tanárnő. Gábor Áron rézágyúja.. Zolika vágtató lovas katonákat rajzol. Te melyik versről rajzoltál, Zolika? Trombita harsog, dob pereg, kész a csatára a sereg...Móricka egy meztelen nőt rajzolt, aki a pináját mossa a patakban. Csak úgy habzik a víz, a háttérben pedig egy elvágtató hadsereg látható. Ez micsoda, Móricka? Mit ránk kentek a századok, lemossuk a gyalázatot...

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.07.03. 12:13:26

@agresszív kismalac: "@Manyecska: ... Nem fogsz rám rossz szemmel nézni?"

De. Sajnos. De ez nem személyes.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.07.03. 12:14:23

@Manyecska: elég furcsa ízlésed van! én csak azt, ha a nyakamba liheg.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.07.03. 12:22:00

@Manyecska: Ágnes asszony a tus alatt/ fehér lepedőjét mossa...

Manyecska 2013.07.03. 12:40:44

@agresszív kismalac: az most mindegy, részletekbe ne menjünk bele! jut eszembe találtam én is békás bugyit most már jöhecc lihegni a békás alsódban..:DDDD

Manyecska 2013.07.03. 12:42:11

@zsiráfffff: nem is a postások szagszervezete:DD!!

Mitzimackó 2013.07.03. 12:46:58

Ne aggódjatok a zsebnéró levleleit mindenki megkapja! :-)

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.07.03. 12:53:26

@Manyecska: Suba a subával, guba a gubával. Béka a békával.
...de az enyém teknősbékásos.
Most mi legyen?

Manyecska 2013.07.03. 12:59:37

@agresszív kismalac: eccerű, majd te lassabban mész el:DD! bocs.

Manyecska 2013.07.03. 13:09:23

@agresszív kismalac: a kezedet nem használhatod olyan is lehet!!:P Na mi van a rékás posztval?

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.07.03. 13:11:36

@Manyecska: Nem tudok telefonról posztot írni.
De a kép az kellene.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.07.03. 13:14:08

@Manyecska: Szerintem jobb az neked, ha használhatom a kezemet...

Lady Ann 2013.07.03. 13:20:14

@stillmátyás: Már nem, mert mindig ellopták a postán. Ha átutalja, akkor meg a bank. Egyéb ötlet?

Manyecska 2013.07.03. 13:23:39

@agresszív kismalac: jobb mert glettelni kéne:D! :) Különben + ne nagyon posztoljál ki ilyen képeket szerintem..

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.07.03. 13:27:43

@Manyecska: Nem pont erre gondoltam.
Osztán mé' ne? Ha Rubintos Rékának nem zsenánt.

Manyecska 2013.07.03. 13:39:40

@agresszív kismalac: hát csóri gyerek igazán nem tehet semmirűl ugye:(..!:)

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.07.03. 13:42:26

@Manyecska: Ezt kéne elmagyarázni a jó édes anyjának.

RosszQtya · http://indafoto.hu/rosszqtya 2013.07.03. 13:43:30

én úgy járok általában, hogy a 2. 5napos intervallum elején-közepén megyek a levélért, és vagy már visszaküldték "nem kereste" vagy éppen a visszaküldős pakkból szedi ki mancika, de igazolást nem ad, hogy idő előtt visszaküldte.... azt igazold hivatalos helyen, hogy nem te xarsz rájuk hanem a posta!

Manyecska 2013.07.03. 13:58:42

@RosszQtya: nade kétszeri kiértesítés van,.. hogy lehet-ez?? az cirka két hetes intervallum vagy mi..

É2I 2013.07.03. 14:51:21

Esetleg menj be az önkurmányzatba, hátha ott legalább meg tudják mondani mit küldtek. Esetleg adnak egy másolatot is.
Bár az önkormányzatok is jobban hasonlítanak egy kuplerájhoz, de egy próbát megér.
Főleg, ha valami fizetni való, mert a bírság egyből jön, ha kicsúszol a határidőből.

Bálintka. 2013.07.03. 14:55:45

július 1-től bazmeg került a jogszabályba, és tömeges átvetetlen levelek fognak halmozódni a Postán, ha a főnök épp kiment ebédelni. A mi cégünktől a cégbejegyzési határozatszámát kérték, ami egyetlen egy 24 évvel ezelőtti alapítói papíron van elvileg. Na azt keresd meg egy 100 nm-es pincei irattárban...

Manyecska 2013.07.03. 16:17:21

@Bálintka.: hehe, nálunk meg meghatalmazásokkal és aláírási címpéldányokkal + cégkivonattal rohangált a postás napokig..sok hülye meg kiadja a kezéből az aláírásit...

England win The Ashes! 2013.07.03. 17:55:50

@stillmátyás: ... Gèzuka Orbàn Viktor (Gyurcsàny, Bajnai, Vona - kinek-kinek unszimpàtia szerint) portrèját rajzolta le.

- Ez melyik verssorra utal?
- "Sehonnai bitang ember"

nagyonköcsögduda 2013.07.03. 18:38:58

"Az iskolában a gyerekek azt a feladatot kapják, hogy Március 15-e alkalmából olyan rajzokat készítsenek, melyek valamilyen módon a Szabadságharcról írt művekhez kapcsolódnak. Pistike egy ágyút rajzol. Ez melyik mű hőz kapcsolódik, Pistike? -kérdi a tanárnő. Gábor Áron rézágyúja.. Zolika vágtató lovas katonákat rajzol. Te melyik versről rajzoltál, Zolika? Trombita harsog, dob pereg, kész a csatára a sereg...Móricka egy meztelen nőt rajzolt, aki a pináját mossa a patakban. Csak úgy habzik a víz, a háttérben pedig egy elvágtató hadsereg látható. Ez micsoda, Móricka? Mit ránk kentek a századok, lemossuk a gyalázatot... "

Ez is jó, de én így ismerem:

Mórica bevisz egy bazi nagy Lenin képet.
Tanítónéni kérdezi:
- Hát ez micsoda Móricka???
- Sehonnani bitang ember...

Igényes 2013.07.03. 21:46:32

@klarky: Tudod valahogy ez is olyan, mint a bkv. Poszt rengeteg, hőbörgés rengeteg, aztán amikor használom, minden flottul megy.
Ellenben akad néhány cég, csilivili kiállításban, és egy kanyi negatív vélemény nélkül akik lopnak, rabolnak, átbasznak, ha rákérdezek hogy ezt mégis hogyakurvaanyátokba gondoltátok, akkor nekik áll feljebb. Mindenki más meg a vállát vonogatja, hogy pereljem be, vagy tudjam rá.
No ez a gáz, nem a posta. Ajánlott levélből meg az szokott elveszni, amit sosem adnak fel, vagy nem akarnak átvenni.

BigPi 2013.07.04. 10:22:04

Nem értem. Hazánkban van még olyan posta ahol sorba kel állni?
Azt gondoltam, hogy már mindenűt a hívószámos rendszer működik.
Így még, ha nagy tömeg is van, akkor is gyorsan halad az ügyintézés.

janikahhh (törölt) 2013.07.04. 10:31:13

BEle se merek gondolni, hogy a főkirályi posta mit fog művelni a takarékszövetkezetekkel, amikor megkapják...

BigPi 2013.07.04. 10:45:54

@CID: Tényleg azt gondoltam, hogy ha kisvárosokban így működik, akkor máshol is, így.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2013.07.04. 10:47:28

@elwood: Az izzadságszagról azért tehet a posta is, mert gyakran 40 fok van épületen belül, hiszen nem mindegyik postahivatalban légkondicionált az ügyféltér.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2013.07.04. 10:52:11

@BigPi: A levélfeladásra van a nagyobb postákon hívószám, az ajánlott levelek, csomagok átvételére meg sorbanállás a posta túlsó végén.

Varga Gábor László 2013.07.04. 11:41:45

Kicsit off de gondoltam beírom ezt az érdekességet a postával kapcsolatban: kb 5 perce szembesültem azzal,hogy az új szabályok szerint ha kapok valami küldeményt ,köteles vagyok megadni a személyigazolvány számomat amit visszajuttatnak a feladónak! A postás elmondása szerint bárkitől kapok küldeményt , meg kell adnom a személyi számomat,ha magánember küld nekem valamit,akkor is ! A személyigazolvány szám bizalmas adat, milyen jogon kötelez engem arra a posta,hogy megadjam ,ha küldeményt kapok? Mit szól ehhez az adatvédelmi ombudsman? A postás szerint elég sokan felháborodtak ezen ,és ahogy elmondta bármilyen kamu számít is bediktálhatók, mert elvben nem ellenőrizheti az igazolványomat,ha viszont nem diktálok be semmit,nem kapom meg a küldeményt!

Meridian74 2013.07.04. 11:49:12

"...A mocskos, izzadtságszagú és eleve undorító teremben tolongó tömeg..."

Gondolom, emiatt árulnak szappant a postákon... meg felmosószert. ;) :P
Mondjuk nem sok eredménnyel.

oleszt 2013.07.04. 12:19:18

@Ksatrya: szerintem az nem bizalmas adat, mondjuk ha tanúként aláírsz egy szerződést oda is kell, aztán a felek vihetik bárhova mutogatni pl hivatal, bíróság, de bankban is szokták kérni pénzbefizetésnél, egy csomó helyen.

ugolog 2013.07.04. 14:09:22

panelben, nem jön fel a postás az emeletekre, egyenesen csak az értesítőt dobja be a földszinti postaládákba, postán arra hivatkoznak, hogy "nem talált otthon, stb...", megoldás az lett, hogy az emeleten van egy, minden mozgást rögzítő, biztonsági kamera, és a felvételekből természetesen kiderül, hogy a postás nem is járt az emeleten...persze változni semmi nem változott, csak most már senki nem számít arra, hogy kihoznak aláírandó levelet...

CID 2013.07.04. 14:19:58

@ugolog: b+, te tényleg elvárnád, hogy felcaplasson az emeletre a postás?Van kaputelefon, felcsörög, te meg lecaplatsz.

ugolog 2013.07.04. 14:32:04

@CID: jóbeszész... :), ha akarná használhatná mind a kaputelefont, és akár a liftet is, de nem akarja, gyorsabb így letudni 65 lakást...
süti beállítások módosítása