Tékozló Homár

Újra lecsapott a mágnesterápiára a Versenyhivatal

2013.07.12. 11:49 | jackyll | 627 komment

Az Energiaspirálhoz hasonlatosan, összesen 12 millió forintnyi büntetés kiosztásával meszelte el a Gazdasági Versenyhivatal a Magneter és a Magnapress mágnesterápiás készülékek gyártóit/forgalmazóit, mert gyógyhatásukat nem sikerült bizonyítékokkal alátámasztani:

A Magneter FX Kft. által gyártott Magneter orvostechnikai eszköz népszerűsítése során a gyártó és a készüléket forgalmazó vállalkozások (Biyovis Hungary Kft., DiTec-96 Kft., Magneter Hungary Kft., Masterbalance Kft., Medical Magnetic Kft. és a RING ÁRNYÉK – MAGNETER Kkt.) a termékkel kapcsolatban azt állították, hogy az alkalmas különböző betegségek gyógyítására, illetve az egészségi állapot befolyásolására. A terméktájékoztatóban, illetve egyéb felületeken megjelent tájékoztatások alapján a fogyasztók azt hihették, hogy a készülékkel kezelhetőek például a szív-és érrendszeri-, anyagcsere-, illetve bőrbetegségek, megszüntethetőek az allergiás tünetek, továbbá fájdalomcsökkentő hatása is van – közölte a GVH.


A Magna Vitapress Kft. a Magnapress készülékkel kapcsolatban a GVH szerint arról tájékoztatta a fogyasztókat, hogy a készülék alkalmas betegségek megelőzésére, gyógyítására, kezelésére, egészség megőrzésére, illetve használatával testsúlycsökkentés érhető el. A nyomtatott sajtóban, a vállalkozás honlapján és termékbemutató rendezvényeken arról tájékoztatták a fogyasztókat, hogy a készülékek néhány használat után akár meg is szüntetnek több betegséget, valamint egyfajta betegségmegelőző, regeneráló hatást is tulajdonítottak a termékeknek.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Atörökk 2013.07.12. 11:50:22

Szorgos népünk odabasz, vagy mi.

Ádám 2013.07.12. 11:51:13

A vasorrú babát is odavonzza!

Manyecska 2013.07.12. 11:53:41

Pedig én már tizenéve is láttam állatorvosi rendelőkben ilyen mágneses ágyat meg ilyeneket, kiegészítő kezelésekre használták..:)

Ádám 2013.07.12. 11:54:13

@Neela _ t: nem szégyenled magad ?!

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.07.12. 11:57:45

ehhh, hát az egészségi állapot befolyásolására bármilyen eszköz alkalmas. egy nehéz kalapáccsal például folytonossági hiányt lehet okozni a cerebrum gyenge burkán, egy madzaggal meg simán el lehet tömíteni bármely könnycsatornát.

Manyecska 2013.07.12. 11:59:15

@zsiráfffff: a könnycsatornát egyszerűbb kotróhajókkal karbantartani.

Neela _ t 2013.07.12. 12:01:24

Van egy különleges neve az 50fok alatti pálinkáknak...
VÍZ! :DD

elwood 2013.07.12. 12:02:59

a végén a homeopátiát is betiltják, mi marad akkor a hülyéknek ?

VilMarci 2013.07.12. 12:12:54

Az rendben, hogy bírságot kell fizetniük, de hol marad a az, hogy a bírságon felül a cég fizesse vissza az emberek pénzét? Vagy most a GVH-ra hivatkozva be lehet perelni a céget, és soron kívül megítélik a kártérítést?

Atörökk 2013.07.12. 12:45:23

@Neela _ t:
50 fok alatt nem pálinka, hanem láz :D

É2I 2013.07.12. 12:51:29

@elwood: A homeopátia nálam tökéletesen bevált. Igaz az allergián nem csillapodott, de úgy fostam tőle, mint a nagyok.

todie2d 2013.07.12. 12:58:44

@VilMarci: nem, a ceg befizeti a birsagot, akik meg megvettek ezt a szart azoknak a zallam visszaadja rezsicsokkentes utjan.

England win The Ashes! 2013.07.12. 13:01:54

@Manyecska: De már akkoriban sem kellett a kutyának sem. :D

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.07.12. 13:02:04

@elwood: Mi, mi? Hát a kuruzslók, távgyógyítók, léleklátók és más sarlatánok műsora a TV2-n.

elwood 2013.07.12. 13:17:31

@VilMarci: "cég fizesse vissza az emberek pénzét?"

a károsultak mind le vannak szarva.

kivételt képeznek a kampányidőszakban esetleges konkurrenciát jelentő cégek vélelmezett károsultjai akik látványos kártérítésben részesülnek.

igi1 2013.07.12. 13:24:29

Vagy a szerencséjük.

@É2I: tökre nem értem, minek vannak gyógyszerek

1. Így is úgy is megdöglesz

2. Ha tovább akarnál élni, pénzzel lehet halasztani, de a rákot Jobba se élte tül, tehát megdöglesz

3. Ha Gyógyszert szedsz, ha nem, akkor is megdöglesz

Akkor meg!?

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.07.12. 13:53:49

"ElektroNmágnessel verte agyon posztolótársát"

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.07.12. 13:55:29

Igikét megnézem majd ugyanekkora hevülettel egy elõrehaladottabb korban vagy rákoságyon.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.07.12. 14:06:54

@igi1: úgy van, szerintem is dögöljön meg mindenki, aki saját erejéből nem képes leküzdeni egy szimpla agyhártyagyulladást. hadd hulljon a férgese!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.07.12. 14:07:31

És vajon mennyire hatja meg ezeket a cégeket?
2 hét múlva más terméknévvel, más cégnévvel folytatódik az átb@szás...

NAV nem volt kint? Miért nem? Biztos minden rendben lett volna? :D

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.07.12. 14:08:46

@igi1: Akkor te ugye nem jársz orvoshoz sem? :D

Ha irónia akart lenni, akkor tökéletes, de tőled nem szoktuk meg ^.^

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.07.12. 14:21:10

@ColT: "Ha irónia akart lenni, akkor tökéletes, de tőled nem szoktuk meg ^.^"

Te mindig is félreolvastad Igit.

Egyéves Önkéntes 2013.07.12. 14:26:35

@elwood: a fidesz, vagy az mszp, vagy a katolikus egyház, vagy a hitgyüli, vagy az atkins diéta, vagy a barátok közt, stb., stb.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.07.12. 14:34:12

@A.Snatch: jó, nem bánom, nyomja üket egy üveglaphoz. De akkor te nem is nő vagy.

AtiSnatch 2013.07.12. 14:43:07

@Kellemes Zérókomponista: mér,mondta valaki,hogy az vagyok? :D

Ádám 2013.07.12. 14:47:21

@A.Snatch: Talán abból gondolja, hogy úgy "ütsz" mint egy nő.....

Ádám 2013.07.12. 14:48:26

@A.Snatch: Vagy mint egy buzi....:):D

Atörökk 2013.07.12. 14:49:38

Ha buzizunk, vagy zsidózunk, van rá esély, hogy nem ez lesz a hétvégi poszt? :)

Ádám 2013.07.12. 14:51:05

@atörökk: Mit szeretnél? Aszerint teszek....:))) Cigányozás ?!

Ádám 2013.07.12. 14:56:03

@zsiráfffff: Talán, akik kapásból ELSŐNEK anyáznak ???

Atörökk 2013.07.12. 15:02:20

@vén szivar:
Most lebuktál, buzi vagy! :D

@zsiráfffff:
Az enyém most vörös, mint a házinyúlé :D

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.07.12. 15:39:17

Daily sportgéza recommended for Féli:
"...így igazából csak
abban bízhatott, hogy a
Szolnokival, Caneirával,
Stopirával megerősített
védelem kapott gól nélkül
lehozza a meccset. (Az első
nem meccsen játszottak.)"

England win The Ashes! 2013.07.12. 15:45:04

Csak így a margóra jegyzem meg, hogy arcoskodjam egy kicsit (na jó, nagyon): óriási meglepetésre csont nélkül átszambáztam az egy hónappal ezelőtti vizsgámon. :P (Mármint abban bíztam, hogy sikerült, de hogy ennyire...)
Úgyhogy ma aztán csapatás lesz... Minden értelemben... Csak a sorrendet ne keverjem össze...

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.07.12. 15:49:21

@agresszív kismalac: ez kutyafüle a legbaszurdabb számítógép-szervizhez képest :D

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.07.12. 15:49:45

@Dr Jozef Vengloš: Grat, biztospuskáztál, biztosadtálegytízezrest :D

England win The Ashes! 2013.07.12. 15:56:30

@ColT: Kösz. A pénzt nem próbáltam. :)

Puskázni meg lehetetlen volt. Szimpla asztalok voltak, közöttük másfél méternyi tér, én marha meg a táskában felejtettem a szemüvegem.
Minimum nyolc különböző tételsor, aminek negyven százaléknyi részét számítógép javította (értsd: kaptál egy totószelvényre emlékeztető lapot, aztán azon húztad a csíkokat, csak nem három, hanem hét lehetőség volt minden kérdésre).

@vén szivar: nem, de még lehet, ha belehúzok. :)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.07.12. 15:57:49

@Dr Jozef Vengloš: Különben mi leszel, ha nagy leszel? Lódoktor? :D

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.07.12. 15:59:34

@Dr Jozef Vengloš: Hehe :) De jó, hogy nekem ilyen nem volt ^.^

England win The Ashes! 2013.07.12. 16:00:02

@ColT: Miért, kezelésre szorulsz? :D

Amúgy nem.

England win The Ashes! 2013.07.12. 16:01:57

„Nem szégyen kikapni egy jobb csapattól, nem szégyen tapasztalatot gyűjteni egy nagyobb vereségből, de amit ez a csapat művelt már másodjára, az szégyen, gyalázat, bukás" - írja a Vilesti online, utalva arra, hogy a Celik tavaly 7-0-ra kapott ki a Metalurg Donycktől.
.
.
.
Azt emelték ki, hogy a kilecven perc során a montenegrói csapat egyszer sem került helyzetbe.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.07.12. 16:04:52

@Dr Jozef Vengloš: Náthás és allergiás vagyok mint atom, de amúgy nem :D

AtiSnatch 2013.07.12. 16:18:10

@ColT: akkor most elfognak altatni? :D

Atörökk 2013.07.12. 16:19:51

@A.Snatch:
Ha a karja sem szőrös, akkor le kell lőni. Ha szőrös, akkor is.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.07.12. 16:20:23

"Bódi Sylvi cége egyébként
foglalkozik ütletviteli, egyéb
vezetési tanácsadással,
fényképészettel,
divattervezéssel, sőt, fizikai
közérzetjavító szolgáltatással
is."
(Megjegyzem, a fenti elgépelés syl nevéhez fűződik, és az ilyesmi egyébként abszolúte nem jellemző rá.)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.07.12. 16:23:13

@A.Snatch: Mint állat. :D

@atörökk: Engem mindig lelőnek!
Meg utálom, amikor nem küldök tovább szerencseleveleket, és mindig meghalok.

AtiSnatch 2013.07.12. 16:24:25

@atörökk: szóval,ha jól értem, haa karja ,hanem lelövik! :D

Atörökk 2013.07.12. 16:26:13

@ColT:
Pontosan. Magadnak keresed a bajt. Fogadjunk, egyetlen keverékmacskát sem fogadtál még menhelyről örökbe :D

@A.Snatch:
Ámen! :D

England win The Ashes! 2013.07.12. 16:26:21

@agresszív kismalac: Mi lenne egyébként a helyes szó? Mert akárhogy is nézem a klaviatúrán elhelyezkedő betűket, kétesélyes: üzletviteli vagy ütlegviteli? :D

AtiSnatch 2013.07.12. 16:27:03

@ColT: te is olyan vagy,mint kenni a szószparkból? mer én is :D

England win The Ashes! 2013.07.12. 16:42:22

@agresszív kismalac: Köszönöm.

Lehet, hogy őrletvizeli. XD

England win The Ashes! 2013.07.12. 16:44:46

@A.Snatch: Igi ide vagy oda, kurvára nem értem, hogy Hattnak mi röhöghetnékje van ezen.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.07.12. 16:56:55

@A.Snatch: Ő is azért hal meg midig :D

@atörökk: nem :D Fajtiszta a dög :D

@agresszív kismalac: Közérzetjavítónak pl. elég, ha a tulaj vetkőzik :D

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.07.12. 17:04:01

@ColT: Azt talán inkább mégse.
Nekem legalábbis nem javulna tőle a közérzetem. Hanem.

Atörökk 2013.07.12. 17:05:31

@ColT:
Miért kell egy közértet javítani? :)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.07.12. 17:12:28

@atörökk: A köz érzetét! Te hogy érzed a közt?

@agresszív kismalac: Akkor neked kitől? :)

Tiborfalvi Tibor 2013.07.12. 18:35:54

De én abszolút nem értem, mi alapján számolják ki ezeket a büntetéseket... Hasukra ütnek? Vagy ez jobban átbaszós, mint xy termék? Egyszerűen tényleg nem értem a szempontokat.

És ugye megint az, hogy ez egy teljesen nevetséges összeg, nem tudom, mennyi egy ilyen csudamágnes, de szerintem szinte röhögve kifizették. Meg úgy kábé minden büntetést, amit kiszabnak, egy kisvállalkozó meg olyan büntetéseket kaphat ilyen-olyan szarságokért, hogy egyből le is húzhatja a rolót, upck meg 50 milliókat kapnak. Nevetséges.

rug82 2013.07.12. 18:40:45

12 millió??? Nevetséges!!! 12 milliárd - és ha nem tudnak fizetni, akkor Pillangó-féle magánzárkában napi 1 forinttal leülhetik!!! (Ez persze csak vágyálom - felcsúti cigányvajda alatt a csalók mentességet élveznek!)

Manyecska 2013.07.12. 18:59:25

Ez már a karácsonyi??

Anomalocaris (törölt) 2013.07.12. 19:20:11

Az újonnan nyílt Sparban volt Silverfish!! Ráadásul olcsón. Bespájzoltam. Örvendetes fejlemény.

Anomalocaris (törölt) 2013.07.12. 19:39:14

@Manyecska: Ilyenek vannak a fürdőmben. Ősi lények.

Manyecska 2013.07.12. 20:03:44

@The hordes of Nebulah: tényleg, nálunk is a falon szoktak mászkálni a toalettben: "A viszonylag magas páratartalmat kedveli. Gyorsan fut, de ugrani nem tud. Fatörzseken, mohán, sziklákon, régi épületekben, lakásoknak főleg a mellékhelyiségeiben gyakori. Keményítő- és szénhidráttartalmú anyagokat kedvel, de gyapjúféleségeket, bőrárukat is megrág (akárcsak ragasztóanyagot, papírt, fényképeket, cukrot és lisztet). 22 és 27 °C között érzi magát a legjobban. Világosban (vagy ha megzavarják és veszélyben érzi magát) úgy mozog, hogy gyorsan megtesz egy szakaszt, egy időre mozdulatlanná dermed, majd ismét gyorsan megtesz egy szakaszt. Akár egy évet is kibír élelem nélkül. faj az ősidőkből származik, még a csótányok előtt jelent meg a Földön (300 millió éve)." Vááááááá!:)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.07.12. 20:06:57

@Manyecska: Jaja, én is szereten fotózgatni őket, jópofák :) Amúgy szakálla van :)

Manyecska 2013.07.12. 20:32:17

@ColT: ja, mégse, nálunk ilyen fekete csíkok vannak egy centis, ezt utálom a kádban szokott néha őrjöngeni..

Anomalocaris (törölt) 2013.07.12. 20:44:51

@Manyecska: Az embik szerencsére kicsit gyorsabban el fognak tűnni.

Manyecska 2013.07.12. 20:50:43

@The hordes of Nebulah: szerintem összekeveritek az "érdes pinceászkával" ami rákfajta..:D

Atörökk 2013.07.12. 20:56:49

@ColT:
Attól függ, kinek a közét :D

igi1 2013.07.12. 21:13:13

@Kellemes Zérókomponista: sajnos volt alkalmam elég rákoságyat látni a hospice-ban, azért van e bölcselkedés.

igi1 2013.07.12. 21:18:24

@zsiráfffff:

én nem javasoltam, én megmondtam, hogy mindenki megdöglik úgyis előbb-utóbb

gyógyszer/nem gyógyszer kérdéssel meg a gyógyszergyártók járnak jól, akiknek nem érdeke, hogy te meggyógyulj

gyártják az újabb és újabb jobb gyógyszernek mondott pirulákat, eszközöket, jobb hallókészüléket esetemben, mégis, meg lehet nézni, hogy a tömegben a zajokat még a drágább készülékek se tudják jól kiszűrni, amik több százezreket érnek

akkor meg!?

a cigányok meg úgyis terjesztik a kórságot

ezekről a rákosokról tényleg mi bőrt lehúznak a semmit sem ható gyógyszerekkel, mágnessel, mégis mind megveszik, kivétel nélkül, mondván: mindent megtettünk a betegért, és maguk a gyártók is nagyon jól tudják, hogy olyan gyógyszer nincs, amivel tökéletesen meggyógyulsz bármiből

igi1 2013.07.12. 21:20:11

@A.Snatch: állat, köszi :P

behaltam rajta

igazságos 2013.07.12. 21:28:16

A GHV egyébként egy sz@rbanda, és az egész érvelésük elbukott, mégpedig egy ponton:

A nyomtatott sajtóban, a vállalkozás honlapján és termékbemutató rendezvényeken arról tájékoztatták a fogyasztókat, hogy a készülékek néhány használat után AKÁR meg is szüntetnek több betegséget, valamint egyfajta betegségmegelőző, regeneráló hatást is tulajdonítottak a termékeknek.

Namost, ez az akár szó a lényeg itt, vagyis tutibiztosra semmit sem ígértek, senkit nem vezettek félre, hanem azt mondták, hogy AKÁR EZ IS LEHET A HATÁSA, ha úgy használják az eszközt.

Ez olyan, mint az, hogy AKÁR ENNYI ÉVET IS KAPHAT X bűntettért, de nem kap semmit, mert megússza. AKÁR=LEHET=TALÁN

tehát a GHV, eme határozatát a bíróság úgy sikálja el, mint sz@rt a palánkon

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.07.12. 21:35:52

@igi1: gyereket ne szüljél. szegény belehalna egy szimpla tüdőgyulába a kezed alatt.

igazságos 2013.07.12. 21:44:34

@zsiráfffff: SZEMÉLYESKEDTEM ÉN VALAHA VELED?

mi a gondod? Ha nem tetszik a vèlemny, köss bele abba

igazságos 2013.07.12. 21:48:50

@agresszív kismalac: még várjál, most jöttem meg

Sült giraffe lesz a menü hamarost, ha nem fejezi be a találgatást meg a szemèlyes aurámba hatolást

Neela _ t 2013.07.12. 21:49:10

Láttam a Lalit meg a Gabit a mekibe! :D wuhu!

igazságos 2013.07.12. 21:51:25

@Neela _ t: és még bírta a gyomrod is mindezt? Nem semmi!

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.07.12. 21:54:57

@igazságos: hát te mondtad, hogy mindegy hogy kap-e gyóccert valaki vagy sem, mert úgyis megdöglünk.

namost akkor mi a kérdés?

Anomalocaris (törölt) 2013.07.12. 21:56:29

@agresszív kismalac: Még szerencse, az szar. De dinnyéd biztos van.

igazságos 2013.07.12. 21:59:20

@zsiráfffff: de hogy jön ide a kölök?

Amíg nem lètezik, nincs

Amúgy mind megdöglünk, csak a hülyèk szerencsèje van meg

igazságos 2013.07.12. 22:01:55

Majd a kölök miatt ráérek akkor aggódni. Ha lesz

A hülyèk szaporodnak is ám, tessèk figyuzzni

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.07.12. 22:01:59

@igazságos: arra próbáltam rávilágítani, hogy mekkora bődületes marhaságot írtál. mert ugye nagyon nem mindegy, hogy belehal-e a kölyköm egy tüdőgyulladásba kétévesen vagy sem. ami egyszerűen gyógyítható a csúnya gyógyszergyárak által gyártott pennicillinnel, ugye.

igazságos 2013.07.12. 22:05:15

@zsiráfffff: sajna, ma már a penicilin higíott, tovàbbfejlesztett vàltozatát kapod, és ha nem vigyàzol magadra, meg a kölökre, a gyógyszerek se fognak megmenteni

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.07.12. 22:05:32

@igazságos: Ez most ilyen önkritika-féle volt? Majd figyuzunk. Homáros szülés lesz?

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.07.12. 22:06:24

@igi1: kívülről más. Hirtelen az univerzumot is átugraná az ember, ha volt alkalma letekinteni a halál végtelenbe mutató torkincáján.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.07.12. 22:07:32

@igazságos: értem, tehát haggyuk a picsába a gyógyszereket oszt bízzuk magunkat a jóistenre kizárólag mint a sehova tanúi. szép és ezúttal gratulálok is az ötlethez.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.07.12. 22:08:13

Hej, az a régi jó penicillin! Abba' még vót anyag. Ma is itt az íze a számban.

igazságos 2013.07.12. 22:08:35

@agresszív kismalac: meg netes fogantatás

@Kellemes Zérókomponista: szerintem ebbe ne menjünk bele

Mer AKÀR sose halunk meg :P

igazságos 2013.07.12. 22:09:50

@zsiráfffff: vagy legallábbis tartózkodj a cigåny hordàtól és legyèl magàntanuló

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.07.12. 22:11:11

@agresszív kismalac: meg azok a régi rendes piócák, na azok még értek valamit!

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.07.12. 22:12:37

@igazságos: Az ám! Én a Zetorka nevet ajá'lnám.
Becézése: Zeki, Zetyus, büdös kölök.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.07.12. 22:14:44

@igazságos: de engemet érdekelnek a gondolataid, érted? Ámbár nem kívánok belegyalogolni abba a gonosz spirálciklusba, hogy te itten évekig kéreted magad, miferel én meg ugyanolyan kíváncsi maradhatok cserébe. Blogodban sem írsz ilyesmiről (most ezt bekamuztam, 2 sort olvastam belőle ever, de be fog jönni). Most de írj és legyen a címe Igi és a halál. Közben az ingnyakamba betévedt egy szúnyog, ott hajtotta fullon a motorjait, teljesen koponyahang-szerű effekteket produkált, majdnem megijedtem már, hogy fogorvosnál vagyok és fúrnak... Miket is változtatott rajtad az a sok haldokló? Te egyre bölcsebb vagy, jól sejtem?

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.07.12. 22:16:23

@agresszív kismalac: de én még mindig reménykedem! ez nem lehet, hogy módszeresen és kitartóan ne érjünk el eredményeket. bár néha csüggesztő a helyzet valóban.

igazságos 2013.07.12. 22:16:25

@agresszív kismalac: nekem a ZÉNÓ tetszik

@Kellemes Zérókomponista: okvetlen, sokst jártam a hospiceba, làttam két szemem előtt lezajló halált is

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.07.12. 22:19:58

Ilyen veszélyes világban élünk: hearinghealthmatters.org/waynesworld/files/2011/08/2.-why-gnat-bites-suck1.gif
A "My nasty white skin" című albumom már a blogo...őő boltokban.
@igazságos: ezt jól kifejtetted. Köszönöm, nem is gondoltam én sem 1 db összetett mondatnál többre. Jó volt veled.
@zsiráfffff: kibuktál, mer neked nem jutott egy picósa se, csak egy igicske! Ez a bajod, tudom én. Én mindig eltalálom az emberek baját, tudok én mindent!

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.07.12. 22:21:56

@igazságos: Nekem a Brúnó tetszett anno, de a feleségem leszavazott egy palacsintasütő segítségével.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.07.12. 22:23:14

@Kellemes Zérókomponista: sajnos betegesen vonzódom a lehetetlen küldetésekhez :D :D

igazságos 2013.07.12. 22:23:58

@Kellemes Zérókomponista: ipadem van, tudod, aztal nem lehet ojjat írni

@agresszív kismalac: figyelj, a palacsintasütő hasznos dolog, és még a hortobàgyiba is csirkèt raknak

Atörökk 2013.07.12. 22:26:22

Ma már a piócákban is alig van transzzsír, az a baj. Meg az, hogy istentelen másnapos vagyok.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.07.12. 22:28:13

@igazságos: Igazad lehet, de valami nálam értelmesebb embert keressél inkább, mert én nem mindig tudom követni a gondolatmenetedet.

igazságos 2013.07.12. 22:28:54

@atörökk: arra mi a gyógyszered!?

Csak ha egyszer én is az lennèk igaziból

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.07.12. 22:29:41

@atörökk: Erre a kékszakállú Wágnernak igen kiváló megoldása volt.

Atörökk 2013.07.12. 22:30:14

@igazságos:
Nincs rá gyógyszer. Különben is csak több kárt csinálna, ha volna.

Atörökk 2013.07.12. 22:31:25

@agresszív kismalac:
Tegnap meglehetősen magas fokon volt az este.

igazságos 2013.07.12. 22:31:55

@agresszív kismalac: nem is kell, elég ha èn tudom, mer ha én se tudnám, akkor mennék el ...

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.07.12. 22:35:41

@agresszív kismalac: ari, hogy feltételezel belé ilyet. Írja ami jön, hátha valami bejön. Ahogy én látom.
@atörökk: rosszéletű vagy, vagy betyár? Legalább sokfélét ittál?

igazságos 2013.07.12. 22:37:44

@Kellemes Zérókomponista: sose állïtottam, hogy értelmes lennék, szóval az csúfság vót tőled nem jogosan

Malact meg nem vàgunk. Csak jövőre

Neela _ t 2013.07.12. 22:42:54

@The hordes of Nebulah: nem a barátaim :) éjjel - nappal Budapest ( sorozat) ember szereplői :D

Anomalocaris (törölt) 2013.07.12. 22:44:23

@Neela _ t: Nem csak Spektrumot meg NatGeot nézel??

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.07.12. 22:45:15

@igazságos: nem is állítottam, hogy nem vagy az, amit én nem állítok, de te igen, hogy szerinted én úgy gondolom, hogy nem. Malac téma magas, de enni bármikor meghívhatsz.
@atörökk: a 4 az a 8-nak pont a fele, így hát nem.

Atörökk 2013.07.12. 22:46:36

@Kellemes Zérókomponista:
Akkor a hatásmehanizmus tanulmányozása végett lekközelebb ötfélét iszok.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.07.12. 22:46:49

@Neela _ t: öcsém. Ezekről gáz tudni, hogy kik! Esküszöm a bíró úrnak, hogy én még 1 epizódot se láttam. De még egy előzetest sem! Most hogy kihúztam magam.

Neela _ t 2013.07.12. 22:48:44

@The hordes of Nebulah: én? Pont azt mondtam a Lovas csávónak ( ha az/ Colt), hogy eszem ágában sincs megnézni a krokodilok szerelmi életéről szóló 45perces dokumentumfilmet! :D
@atörökk: ❤

Atörökk 2013.07.12. 22:50:07

@Neela _ t:
;-)
Pedig krokodilok nemi éélete izgalmas. Annál már csak az oposszumoké, a csigáké és a gilisztáké érdekesebb :D

Neela _ t 2013.07.12. 22:51:13

@Kellemes Zérókomponista: de a Lali ❤ aranyos akár mit is mondasz! :D szúratnám vele !
Én sem elejétől nézem ha ez számít... De ez is olyan, mint a való világ volt. Senki sem nézi, de mindenki tudja, hogy mi van benne :D

igazságos 2013.07.12. 22:52:33

@Neela _ t: pedig a krokodilok szívesen megnéznèk a te életedet filmen, arra fogadok!

De az együtt mozizasnak még jobban örülnének magányosak, tudod

Neela _ t 2013.07.12. 22:53:09

@atörökk: én csiga leszek a következő életemben.
Hímnős :D
Nem bajlódnék holmi férfiakkal :D

Atörökk 2013.07.12. 22:54:09

@Neela _ t:
Na látod. Erről baszélek :D

Neela _ t 2013.07.12. 22:54:53

@igazságos: én lennék a ropogtatni való :D

igazságos 2013.07.12. 22:55:05

@Neela _ t: én meg meleg milliárdos 30-as pali

Lehetőleg nem buzis kinézettel

igazságos 2013.07.12. 22:56:43

@Neela _ t: gondolod, hogy fennèk rád a fogukat? Olyan cuki vagy, biztos megkímèlnének, na

Mar amúgy se áll szóba velük senki, talan csak az anakonda..

Neela _ t 2013.07.12. 22:56:52

@atörökk: de basszus az utak túloldalára születnem kéne :S :D
@The hordes of Nebulah: póni? Inflálódott? :D

Atörökk 2013.07.12. 22:58:45

@Neela _ t:
Jogos. Azt nem látom át, hogyan oldják meg a csigák, hogy ne alakuljon ki beltenyészet :D

AtiSnatch 2013.07.12. 22:59:18

@The hordes of Nebulah: Közmunkások tüntetettek Bajnai ellen?
Az Együtt-PM a közzétett egy videót, szigetvári közmunkások állítják, kiküldték őket tüntetni. -FőCím

Neela _ t 2013.07.12. 23:00:07

@igazságos: cuki? O.o?
Már a szótól szivárványt lehet hányni :D
Miért pont meleg?
@The hordes of Nebulah: Lalikirály! :D
Amúgy utálom amikor képet linkelsz. Tegnap is megnéztem és tök félelmetes volt ! :(

igazságos 2013.07.12. 23:00:49

Én is 2*47000 ből élek

Csak hogy tisztázzuk

Az errefelé szuper kereset, mivel 55-67000 az átlag...

Neela _ t 2013.07.12. 23:02:35

@atörökk: hát ezt nem a széllkálmán és a batyi közt fogjuk kideríteni, mert itt meglehetősen sok a beton! :DD

Atörökk 2013.07.12. 23:04:17

@Neela _ t:
Így van. Természetes közegükben kell tanulmányozni a csigákat, egy gyorsreagálású kutatócsoport felállításával :D

2013.07.12. 23:04:28

@A.Snatch: Az Együtt-PM a közzétett egy videót,

Ezt nézed? Mondjuk egy fokkal jobb mint a Győzike!

Neela _ t 2013.07.12. 23:04:29

@igazságos: ami felétek átlagkereset azt CID mind bérletre költené.
Szerinte! :D

igazságos 2013.07.12. 23:04:47

@Neela _ t: mer nem kéne nőt eltartani, amúgy meg csak béranyáknak kellenènek..
Nem kène elviselni a női hisztit, rizsát, süket dumát, fúrást, kifogást

1 pasi mindenhová beteheti :P
Plusz állva pisilhet

meg hát meleg milliárdos.....

Oké, a cukit visszavonom. cuncli, csicsike, cinclimókus, vàlaszthatsz

AtiSnatch 2013.07.12. 23:05:09

@atörökk: te törökk,mink vagyunk a gyorsreagálásúhadtest?

Neela _ t 2013.07.12. 23:05:42

@atörökk: a gyorsreagálású az max ÉN lehetek, mert ÉN pontos vagyok :P :D

igazságos 2013.07.12. 23:07:00

@Neela _ t: nem akar hozzámgyünni aszonta

kamus

Neela _ t 2013.07.12. 23:07:31

@igazságos: egyik se :/ nincs esetleg még valami? :D hálás lennék érte!

Anomalocaris (törölt) 2013.07.12. 23:08:05

@Neela _ t: Sikoltoztál? Átveszed batgirl helyét lassan.

Atörökk 2013.07.12. 23:08:33

@A.Snatch:
Nem, ma a Teszkóba az árufeltöltő volt. Szóltam, hogy kurvagyorsan reagáljon, mert elfogyott a polcról az az akciós vörösbor, amiből be akartam tárazni :D

@Neela _ t:
Lassú víz, stb. :D

Neela _ t 2013.07.12. 23:10:55

@The hordes of Nebulah: nem sikoltoztam, de nagyon csúnya. Biztos ilyen okos muki lehetsz, de örülök, hogy személyesen nem ismerlek... Van egy gyomrod :/

@atörökk: jah :$

igazságos 2013.07.12. 23:11:05

@Neela _ t: cucus, cirmi, cece, coca :p

A csöcsi az enyém már

Anomalocaris (törölt) 2013.07.12. 23:11:50

@A.Snatch: A város központján végigvonuló tőntetők éppen a bölcsészkar elfoglalására készülnek.

Atörökk 2013.07.12. 23:12:32

@igazságos:
Még pár ilyen, és én is rókázok.

igazságos 2013.07.12. 23:14:56

@atörökk: cuna, cirmi, cukorfalat, cunamala

Na jö, ez már nekem is sok

Neela _ t 2013.07.12. 23:15:16

@igazságos: cirmi (2.) ha lehet :D
Mivel tartozom? :D
@The hordes of Nebulah: ponnn a bölcsészkart? :D ponnn? Aaaaaa

Atörökk 2013.07.12. 23:15:35

@igazságos:
Pfejj. Ez rosszabb, mint a ratyipornó.

Anomalocaris (törölt) 2013.07.12. 23:15:45

@Neela _ t: Sose értettem, mi köze ennek a gyomorhoz. Bizonyára lemaradtál akkor az arcevéses képekről is.

igazságos 2013.07.12. 23:17:25

@atörökk: gazdag a szókincsem, sokat olvasok

Eze tudok olyat írni, amit más tuti nem ért +

AtiSnatch 2013.07.12. 23:18:53

pokerólni,cigit tőteni,gyorsreagálni nnem egyszerűh

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.07.12. 23:19:14

@igazságos:
meleg
nem meleg
szívből
igazán
A következő életedben harmincas pasi leszel? Értem.

igazságos 2013.07.12. 23:20:10

@The hordes of Nebulah: én a csöcsike vagyok, ràmragadztottàk

Anomalocaris (törölt) 2013.07.12. 23:21:15

@atörökk: Ez már régi, még januári asszem, de az egyik kedvencem.

igazságos 2013.07.12. 23:21:19

@agresszív kismalac: meg vegetáriánus, ezt kihagytam

Neela _ t 2013.07.12. 23:22:36

@A.Snatch: pókerolni? Simán megverlek! All in :D és megadja!
@The hordes of Nebulah: jézusom. Fűrész filmeket szereted?

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.07.12. 23:23:29

@atörökk: Csigánál szinte mindegy, hogy szellemileg retardált e. Esetleg csökevényes valamelyik végtagja.

AtiSnatch 2013.07.12. 23:24:03

@Neela _ t: te vagy az klárikám? én jobban megverlek és utána kártyában is :D

igazságos 2013.07.12. 23:24:42

@The hordes of Nebulah: remélem malac nem növèny lesz a következő èletében, csak ezért

Atörökk 2013.07.12. 23:25:03

@agresszív kismalac:
Azon gondolkozom, milyen lehet egy be LSD-zett csiga. Milyen, amikor mégjobban belassul.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.07.12. 23:25:43

@agresszív kismalac: De az se tragédia, ha a sztenderdtől eltér a szőrzetének a színe.

Atörökk 2013.07.12. 23:26:28

@A.Snatch:
Nagyobb büntetés, ha énekelsz neki :D

igazságos 2013.07.12. 23:26:39

@atörökk: add ki. A főszakácsodnak a menüt

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.07.12. 23:27:10

@igazságos: A reinkarnációban már az előző életemben sem hittem.

Anomalocaris (törölt) 2013.07.12. 23:28:06

@Neela _ t: Jaj ugyan már. Az első még ötletes, de eléggé lájtos, a többi szóra se érdemes. Az ilyen tömegfilmeket sose merik igazán brutálisra csinálni. A régebbiek jópofábbak voltak.

Atörökk 2013.07.12. 23:28:35

@agresszív kismalac:
Nem?
Én pont most végeztem el egy reinkarnációs tanfolyamot. Drága volt, de hát egyszer élünk :D

AtiSnatch 2013.07.12. 23:29:14

@agresszív kismalac: ja én is beiratkoztam egy ilyen reinkarnációs tanf.-ra, gondoltam egyszer élünk :D

Neela _ t 2013.07.12. 23:32:06

@A.Snatch: én vagyok az gyurikám! :D
Ugyan, csak egyszer kéreckednél arra, többet nem kívánná a kis szervezeted ! :D
@The hordes of Nebulah: régebbi? Pl?

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.07.12. 23:33:20

Szerintem bőven elég, ha egyikőtök újjászületik.
Snóblizzátok ki.

AtiSnatch 2013.07.12. 23:36:21

@agresszív kismalac: majd akkor beváltom,ha meghalok! :D

Neela _ t 2013.07.12. 23:38:45

@A.Snatch: vagy belefeküdnék... Még nem tudom. Át kell gondoljam :D
Vagy befonom a szemöldököd

Anomalocaris (törölt) 2013.07.12. 23:40:17

@Neela _ t: Cannibal Holocaust, Nekromantik, Guinea Pig, ilyesmik, meg persze Lynch és Carpenter. Meg aztán van még számtalan alig ismert gyöngyszem, mint mondjuk az Angst vagy a Sadisticum.

Atörökk 2013.07.12. 23:41:01

@A.Snatch:
Engem érdekelne a látvány, hogy fekszik bent a gyomrodban és onnan fonja a szemöldököd :D

AtiSnatch 2013.07.12. 23:43:06

@atörökk: majd kiadjuk kislemezen :D

Neela _ t 2013.07.12. 23:44:11

@atörökk: nem mondtam, hogy egyszerre a kettőt! :D
Máshol nem tudok neked üzenni :( visszadobálja!!
@A.Snatch: ha te azt tudnád mennyi van ^.^ :D

Bálintka. 2013.07.12. 23:45:30

Nem értem a versenyhivatal bírságának alapját, szerintem ez a termék igenis jótékony hatású: Amióta használom azóta
- a megelőzött betegségeket nem kapom el
- azóta egy szervem sem mondta fel a szolgálatot
- a kihúzásra váró fogamat mikor kihúzták rájöttek az orvosok, hogy nem is volt semmi baja
- a sebeim gyorsabban gyógyulnak, bár meg sem tudok már sebesülni
- negatív lett minden olyan egészségügyi tesztem, amit előtte pozitívnek hittem
- azóta gumi nélkül sem esek teherbe
- végre a fizetésemben is nagy változás történt, megkaptam a fizetésemelésről szóló ígéretet.
- az alkoholt semmi elvonás nélkül le tudtam tenni, így tudván hogy bármikor leszokhatok róla, két óra múlva már bűntudat nélkül vedelhettem
- az energia háromszögek mindig a farzsebemben van, és annak hordása óta még egy alkalommal sem haltam meg.

Kell ennél több bizonyíték? Olvasás közben gondoltátok volna, hogy közben hátrafelé lovagolok?

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.07.12. 23:46:14

Én úgy döntöttem, hogy örökké fogok élni. Eddig sikerült.

Atörökk 2013.07.12. 23:46:52

@A.Snatch:
Csak ha énekelsz közben :D

Neela _ t 2013.07.12. 23:47:28

@The hordes of Nebulah: na majd szemezgetek, hátha ...
Köszönöm :)
@atörökk: látom szalagcímbe amit írsz, de levélben nem tudom megnyitni se válaszolni :(

AtiSnatch 2013.07.12. 23:47:54

@Bálintka.: sok lesz az ON-ból! és Colt mit szól ehhez?

Atörökk 2013.07.12. 23:50:16

@A.Snatch:
Várjuk meg igi véleményét is :)

AtiSnatch 2013.07.12. 23:50:32

mingyá hedzáp,csak nem biztos,hogy velem :D

Atörökk 2013.07.12. 23:51:27

Egy fejsze nem csinál nyarat.

Neela _ t 2013.07.12. 23:52:26

@atörökk: nem bánom, csak idegesít :S
:D
De a bagoly aranyos akkor is!

Anomalocaris (törölt) 2013.07.12. 23:54:30

@Neela _ t: Következő lépésben, majd zenelinkekkel is foglak traktálni. Ezt az itteni nyomorultak már ismerik és rettegik.

Atörökk 2013.07.12. 23:55:03

@Neela _ t:
Szerintem Cukkerberg gyomrát is megfeküdtük. Főleg te :D

Neela _ t 2013.07.12. 23:57:26

@The hordes of Nebulah: zene nem lehet félelmetes, ide vele ;) :D
@atörökk: akkor beszélgessen veled a szomszéd !

Atörökk 2013.07.12. 23:59:20

@Neela _ t:
:P
Beszélő iszonyban vagyunk :D

AtiSnatch 2013.07.13. 00:02:02

@Neela _ t: ha a képektől megijedtél,akkor nem tudod mmire vállalkoztál :D

Neela _ t 2013.07.13. 00:02:11

@atörökk: hál' isten...
Ember küzdj s bízva bízzál, de ha nem megy legalább engem hagyjál!

Anomalocaris (törölt) 2013.07.13. 00:02:35

@Neela _ t: Nem félelmetes, hanem jó. Nálad vajon milyenek mehetnek? És batgirlnél? Megannyi kérdés.

Atörökk 2013.07.13. 00:03:35

@Neela _ t:
Én magamban küzdök, mert másban nem bízom :D

Neela _ t 2013.07.13. 00:04:23

@vén szivar: akkor jó ebédhez szól a nóta! :D
@A.Snatch: miért?
Zenéről van szó... Talán egy halk hegedűszólót az üstdob hangja szakítja meg vagy mi? :D

AtiSnatch 2013.07.13. 00:05:32

@Neela _ t: zenésvidejó klipre gondolj!

Ádám 2013.07.13. 00:06:18

@Cicmen: Merre nyaraltál? Többet kaptál mint én?! Oszt miért?

Neela _ t 2013.07.13. 00:07:12

@The hordes of Nebulah: ecseteltem már, hogy minden zenét szeretek. De az izraellit különösképp , játszani is.
@atörökk: akkor off!

Ádám 2013.07.13. 00:07:35

@Neela _ t: "látom", páran elhúznák a nótádat....

Neela _ t 2013.07.13. 00:09:24

@A.Snatch: szerinted megnézem a klippet?
Szeretek én ám aludni :D ha megnézem akkor viszont tényleg kénytelen leszek valakibe belebújni el ne vigyen a rézfaszú bagoly! A nagy réz faszával :D

Neela _ t 2013.07.13. 00:11:18

@vén szivar: igen, azt keressük melyik ideális :D

Anomalocaris (törölt) 2013.07.13. 00:18:42

@A.Snatch: Nem is szokott video lenni hozzá. Mert nem is az a lényeg.

AtiSnatch 2013.07.13. 00:20:16

@The hordes of Nebulah: akkor elég ha elolvassa a címét a számnak! (már ha eltudja) :D

Anomalocaris (törölt) 2013.07.13. 00:20:21

@Neela _ t: Sznacs összevissza beszél. Bizonyára még új itt.

AtiSnatch 2013.07.13. 00:21:53

erről jut eszembe,olvasta valaki a hobbitot?

Anomalocaris (törölt) 2013.07.13. 00:23:43

@A.Snatch: Hát az már elég régen volt. De igen.

AtiSnatch 2013.07.13. 00:25:07

@The hordes of Nebulah: hagyjad a batgirlt! benne pihen a gyopárosfürdőben! :D

AtiSnatch 2013.07.13. 00:26:08

@The hordes of Nebulah: ebben is egy könyvön keresztül gyalogolnak,mint a gyűrű kúrába?

Ádám 2013.07.13. 00:28:23

@Neela _ t: 1000-est adok a réz kilójáért

AtiSnatch 2013.07.13. 00:29:15

@vén szivar: miért adná neked? van neki is méhe! :D

Anomalocaris (törölt) 2013.07.13. 00:33:24

@A.Snatch: Hát ez meg milyen kérdés. Most autóval menjenek?

Atörökk 2013.07.13. 00:33:41

@Neela _ t:
Lassan már magamat se értem :D

Ádám 2013.07.13. 00:34:17

@A.Snatch: egy nő, lóvéért mindenre képes... (ez ritka jó volt!)

AtiSnatch 2013.07.13. 00:37:14

@The hordes of Nebulah: hát például írhatta vón úgy is Tolkien mester, hogy: "Elindultak a mezőn, majd két hónap múlva megérkeztek az első csata helyszínére" a sok blabla nélkül. ne értsd félre szeretem a blablát csak egy kicsit lényegre törőbben :D

Ádám 2013.07.13. 00:40:04

NYALJÁTOK KI, nyomorultak! LÉPEM!

Anomalocaris (törölt) 2013.07.13. 00:40:23

@A.Snatch: Nekem sose volt unalmas. Nem úgy mint mondjuk a Bableves.

AtiSnatch 2013.07.13. 00:42:06

@The hordes of Nebulah: te a szar dinellát is megennéd minden nap :D

AtiSnatch 2013.07.13. 00:47:19

@The hordes of Nebulah: Németjuhászokat uszítottak a TEK-sekre
A kommandósok gépfegyverrel válaszoltak.

Atörökk 2013.07.13. 00:48:56

@A.Snatch:
Az mégsem várható el, hogy gépfegyverre németjuhászokkal válaszoljanak.

AtiSnatch 2013.07.13. 00:51:44

@atörökk: akkor már inkább a németjuhászok válaszoljanak tekesekkel!

AtiSnatch 2013.07.13. 01:05:13

@vén szivar: neked meg hány léped van?he?

Anomalocaris (törölt) 2013.07.13. 01:08:11

@A.Snatch: Ez a saját fejlesztésű szmájlim. "Dühös predátor".

AtiSnatch 2013.07.13. 01:10:45

@The hordes of Nebulah: és mé vagy dühös?azt ne mondd ,hogy a "TEK-sekre" helyes! :D

AtiSnatch 2013.07.13. 01:22:48

"Lehunyja négy szemét a két szemét"
-Kanyelho '24

Manyecska 2013.07.13. 07:17:06

Alszanak a nyomorultak.

2013.07.13. 07:56:55

@vén szivar: Nem nyaraltam. A digivel volt afférom.

Manyecska 2013.07.13. 08:14:44

@Cicmen: és ki nyelt izé nyert??

2013.07.13. 08:26:17

@Manyecska: Mindenki! Még ti is, mert nem fárasztottam a jónépet.@vén szivar: Neked mewg hun van az avatarod?

Manyecska 2013.07.13. 09:28:15

@atpijkamo: Gyopároson ülsz te is egy lavór víz mellett?:D

Neela _ t 2013.07.13. 10:04:35

Reggelt innen a Lehel piacról :D
Lángost? Kávét?

Anomalocaris (törölt) 2013.07.13. 10:50:08

@atpijkamo: Most miért kell mindjárt sértegetni szegényt.

Anomalocaris (törölt) 2013.07.13. 10:51:50

Milyen kár, hogy a háztetőn nincsen net. :/

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.07.13. 10:52:37

index.hu/tech/2013/07/13/lerobbant_autot_vett_egy_14_honapos_baba/

Sorella játszott a mobillal, véletlenül megnyitotta az eBay-alkalmazást, ahová apja be volt jelentkezve. Elkezdett kattintgatni és megvette a 225 dolláros autót.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.07.13. 10:53:50

@The hordes of Nebulah: Kilógatod a wifi routert az ablakon, vígan elér a net a tetőig. Vagy lelógatsz egy ethernet kábelt az ablakig.

2013.07.13. 10:54:07

@atpijkamo: csak lazulok.

Akkor szerezz be egy csavarhúzót! (vagy egy kontraanyát, de azt titokban, mert az asszony szétveri a szádat ha megtudja)

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.07.13. 10:57:24

Tizennégy centi az átlagos amerikai pénisz hossza

index.hu/tudomany/2013/07/12/tizennegy_centimeter_az_atlag/

A tanulmány legizgalmasabb eredménye azonban nem is az átlagos méret meghatározása volt, hanem az a rész, ahol a résztvevők kifejthették, miként érték el az erekciót. A pénisz orális stimulációja estében a férfiak nagyobb hosszról számoltak be, míg aki csak fantáziált, az kisebb méreteket vallott.

Ez arra utalhat, hogy az orális szex nagyobb erekciót eredményez. Vagy arra, hogy akinek nagy farka van, az jobban kedveli az orális szexet

Manyecska 2013.07.13. 10:58:02

Mágneses vihar a biliben.

Neela _ t 2013.07.13. 10:58:28

Azért az első 100m lerobban a vonattal felbecsülhetetlen :D

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.07.13. 10:59:58

@Cicmen: Ezermester kisokos:
Mozognia kell -> nem mozog -> WD40
Mozognia kell -> mozog -> kész
Nem szabad mozognia -> nem mozog -> kész
Nem szabad mozognia -> mozog -> Duct tape

Anomalocaris (törölt) 2013.07.13. 11:03:13

@atpijkamo: Ötletes. Már csak egy lapostop kéne hozzá.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.07.13. 11:04:07

@Manyecska: túl sok Film+ a manyecskaotthonban. Parancsolsz egy kis örvényáramot esetleg?

Anomalocaris (törölt) 2013.07.13. 11:04:37

@Cicmen: De gyorsan, mert mindjárt vége a Praktikernek.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.07.13. 11:06:10

@The hordes of Nebulah: 15-ért is vehetsz már. Majdnem olyan jó, mint a bor.

Neela _ t 2013.07.13. 11:08:19

Nem a győzelem a részvétel, hanem a fontos
:D

2013.07.13. 11:08:25

@atpijkamo: Tizennégy centi az átlagos amerikai pénisz hossza

Miután ebben benne van a sok köztudottan nagyfaszú néger, nem túl erős ott a felhozatal.

Anomalocaris (törölt) 2013.07.13. 11:10:00

@Kellemes Zérókomponista: Hát azt kell mondanom, mostanában egyáltalán nem jó a bor. Lehet valami újat kell találnom :/

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.07.13. 11:10:05

@Cicmen: Csak az IQ ne korrelálna vele. Hülyeamerikaiak.

Anomalocaris (törölt) 2013.07.13. 11:11:48

@atpijkamo: Olyat nem akarok, aminek a billentyűzetét izzadó embinyúlványok csapdosták évekig!

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.07.13. 11:13:26

@Cicmen: Mégegyszer így eltűnsz egy hónapra, kitiltalak. Kéretik több felelősséggel viselkedni! Szekény Atörökk meg Malacc tartotta itt a frontot. Hát Atlasznak is kell néha pihennie!

Meg EÖ, meg néha Elwood, de ők nem olyan megbízhatóak.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.07.13. 11:15:42

@The hordes of Nebulah: Íbélyen veszel egy vadiúj kíjbórdot.

Az enyim valami németé volt. Hát nem nagyon koptatta. Pedig azt hinné az ember arrafelé dolgoznak.

Anomalocaris (törölt) 2013.07.13. 11:18:33

@atpijkamo: Még nem teljesen batákoztam ennek a netes vásárlásnak a módszertanával.

Anomalocaris (törölt) 2013.07.13. 11:19:47

Na gyorsan tető, mielőtt befelhősödik a nyomorult northern sky.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.07.13. 11:29:29

@Manyecska: Feketének látszik ha nincs olyan sok fény. Kb. 1 centi, néha nagyobb kicsit.
Bár ti nők érdekesen értelmezitek a hosszt :D

@Neela _ t: :P

@atörökk: Kinek a _milyen_ közét...

@A.Snatch: Akármi volt az, én röhögtem a TV előtt, hogy ilyen "10 ember ott ácsorog pár táblával" ez inkább égés, mint tüntetés :D

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.07.13. 11:31:22

@The hordes of Nebulah: Akkor veszel egy használtat, majd kicserélteted, vagy kicseréled a billentyűzetét. Nem olyan hatalmas feladat :)

Manyecska 2013.07.13. 11:34:23

@ColT: tényleg, holott a vastagság talán fontosabb:P /többen most kalapácsot ragadnak../..

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.07.13. 12:02:34

@Manyecska: Nem az a kérdés, hogy melyik a fontosabb, hanem hogy nektek a cm nem akkora, mint a hivatalos mértékegység :D

Neela _ t 2013.07.13. 12:03:14

@ColT: kell hozzá kiscica vagy jó lesz az enyém? :D ;)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.07.13. 12:15:05

@Neela _ t: Na most ezt nem érteni, de ha már, akkor nem kell külön cica :D

Neela _ t 2013.07.13. 12:17:52

@ColT: " :P " ennek kell valami tokot keresni :D

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.07.13. 12:26:24

@Manyecska: Akkor eltaláltam :D

@Neela _ t: Akkor egyértelműen nem kiscica... :D

Manyecska 2013.07.13. 12:32:30

@ColT: hát figyelj ha már csinálok valamit akkor rendesen? Nem?? :D na, alámerülök. Megpróbálok képet készíteni a vízből:P

igazságos 2013.07.13. 12:32:44

@ColT: 1. Nekünk 3cm van

2. Èn is inkább vastagságpàrti vagyok, nem méretbeli

jó dolog a macska, de néha nagyon kivan tőle a zember,

AtiSnatch 2013.07.13. 12:37:21

jó reggelt,jó aszfaltozást!

2013.07.13. 12:40:28

@atpijkamo: Mégegyszer így eltűnsz egy hónapra, kitiltalak. Kéretik több felelősséggel viselkedni! Szekény Atörökk meg Malacc tartotta itt a frontot.

A két béna? Nem lehetett nagy vircsaft! :))))

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.07.13. 12:43:47

@Manyecska: Derosszneked, én meg megfáztam :D

@igazságos: A vastagság nem méret? :D

@Cicmen: Te dumálsz, hol itt vagy, hol nem!

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.07.13. 12:44:04

@ColT: "kicseréled a billentyűzetét. Nem olyan hatalmas feladat"

Azért egy notit szétszedni nem triviális.

igazságos 2013.07.13. 12:52:13

@ColT: az térfogat vagy űrtartalom

:()

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.07.13. 12:55:39

@atpijkamo: A legtöbbjéről a billentyűzet nagyon könnyen lejön. 2-3 csavar, esetleg ugyanennyi pöcök. Nem véletlenül ilyen, ezt csaerélik alegjobban (kávézó userek, eltérő nyelvet beszélő userek miatt :D )

@igazságos: MI? :D

igazságos 2013.07.13. 12:58:53

@ColT: nem vagy màma formába, biztos cicmen bolondított ki

:()

Neela _ t 2013.07.13. 13:06:15

@ColT: :$
Ilyenkor megfázni? Pedig jó idő van este is :D

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.07.13. 13:22:21

@Neela _ t: Jaja, ez az egyik speciális képességem.
Amúgy megfázás + allergiás reakció együtt :D

@igazságos: :P Sose szoktam formában lenni.
(Farmer kényelmesebb.)

Neela _ t 2013.07.13. 13:24:14

@ColT: más speciális képességet is kifejleszthettél volna ... :S
:D

Neela _ t 2013.07.13. 13:43:40

Indul a bakterház: öngyilkos lett Bendegúz !
O.o? Tényleg?

Anomalocaris (törölt) 2013.07.13. 13:59:51

Buszon tapizó bácsit keresnek
Fogdos, dörgölőzik, ha lebukik, lelép a BKV-járműről.

AtiSnatch 2013.07.13. 14:01:35

Bendegúz többé már nem becsületes :(

Anomalocaris (törölt) 2013.07.13. 14:08:59

@Neela _ t: Kösz a népszerűsítést, bendegóz, de úgy tűnik, a halott és a csók esete forog fenn.

Anomalocaris (törölt) 2013.07.13. 14:11:11

Benfegúz először megy támasztókerék nélkül.

Neela _ t 2013.07.13. 14:15:12

@ColT: későn értél oda? :D

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.07.13. 14:22:52

@Neela _ t: 1980-ban, ja. Az elég későn volt :D

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.07.13. 14:55:36

@igazságos: te nem károkozéol? Karakánozáol. Szóval az a mikrofonos-nyekergős. Mert akkor lehetne felkonferálni, hogy fellép: Iggy Csöcs. Ez itt az évszázad poénya.

Mindenáron eszembe jutott az, hogy Furaszem benedvesített mellbimbókkal, szétvetett lábakkal maszturbál a cserépháztetőn.:D Remélem nem bántottam meg ezzel. Annyira előttem van. Ki is verem erre a képre.

Anomalocaris (törölt) 2013.07.13. 14:56:55

Showing results for űűűűűűűűűűűűűűűűűűűűűűűűűűűűűűűűűűűűűűű

Anomalocaris (törölt) 2013.07.13. 14:59:23

@Kellemes Zérókomponista: Vigyázz, mert kiesel a kegyeimből, mint helianthuséból!

De most már gyanús, nem te írtad ezt a posztot?

praxis.blog.hu/2013/07/13/meztelenre_kellett_vetkozni_az_iskolai_vizsgalaton

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.07.13. 15:21:10

"a doktor nő", "fogasok voltak és székek voltak" :D Már jó.

CID 2013.07.13. 15:22:26

Hinnye bassza meg:))))))))))))

Manyecska 2013.07.13. 16:55:03

@ColT: én meg most fogok, olyan xar idő volt. Jó az avatarom? :D

Manyecska 2013.07.13. 16:57:02

@Manyecska: bal előre lefelé haladok a víz alá.. @agresszív kismalac: sajnos, sajnos. Pont az Indul a bakterházat olvasom!!

Manyecska 2013.07.13. 17:03:08

@Kellemes Zérókomponista: álllj alá...őőőő...bocsánat:DD!

igazságos 2013.07.13. 17:10:52

@Kellemes Zérókomponista:
1. a sinoszosok nem karaokéznak
2. a sinoszosok nem jelentkeznek tehetségkutatóra
3. a sinoszosok nem szavaztak Zámbó Krisztyánra sem

még valami? :P

Neela _ t 2013.07.13. 17:12:37

@ColT: 91-re már alig maradt valami... :/
Nekem már ilyenem sincs
:D

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.07.13. 17:40:21

Ha nem a SINOSZ-osok szavaztak a Zámbó gyerekre, akkor vajon ki???

igazságos 2013.07.13. 17:52:43

a sinoszosok nem néznek tehetségkutatókat se, mert minek, egyiket se feliratozzák, hála égnek

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.07.13. 18:47:13

@Neela _ t: Most ezen mit akadsz le? :D neked jobban áll ez az életkor :)

Neela _ t 2013.07.13. 18:50:58

@The hordes of Nebulah: ez csak ilyen hörgés :D
@ColT: remélem verseket azért nem írsz :D ilyen kedvességget ritkán hall az asszony! :D

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.07.13. 18:53:55

@Neela _ t: :D Ő idősebb nálam, 1 évvel :D De az ő életkorával sincs bajom :)

(Tudod, akkor veszed észre, hogy öregszel, amikor nem a középiskolás csajokat stírölöd, hanem a tanárnénit :D )

Neela _ t 2013.07.13. 19:00:32

@ColT: sosem stíröltem a tanárnéniket :D

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.07.13. 19:01:27

@Neela _ t: Pedig néha jól jönnek azok a hajlamok :D

Neela _ t 2013.07.13. 19:07:25

@ColT: rendes jány vagyok ! ;D

Anomalocaris (törölt) 2013.07.13. 19:19:25

@Neela _ t: Ez egy időtlen mestermű. Te se értesz ehhez, látom :(

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.07.13. 19:29:24

@ColT: Bki, nekem már az oviba' is a Gizi néni jött be leginkább.

Neela _ t 2013.07.13. 19:33:32

@The hordes of Nebulah: a bécsi klasszikusokon nevelkedtem, nézd ezt el nekem :D
@ColT: cöcöcö ;D

Anomalocaris (törölt) 2013.07.13. 19:40:49

@Neela _ t: Hát Nálam megfér a norvég black metal a klasszikus perzsa és a pakisztáni szúfizene mellett is. Szóval ez nem kifogás.

Manyecska 2013.07.13. 19:58:10

Ahhh itt meg buli van a parton /esküvő/ asszongya hogy Meghalok hogyha rámnézel..:DD ráztunk egyet, senkinek nem tűnt fel:P:D

Manyecska 2013.07.13. 20:00:32

Úgy nézek ki mint egy "kékgatyás szilverfish "...az avataron..
:DDD

Manyecska 2013.07.13. 20:05:16

Alszanak a nyomorultak..

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.07.13. 20:12:20

@igazságos: ja, tudom. Csak a szópoén miatt. Te hogy érzed magadon, magadban, mennyit érsz? A környezetednek mennyit és magadnak mennyit. Amennyiben ezeket szét lehet vagy kell választani egyáltalán. Nemmegy nekem ez a könnyed műfaj, kell a mélydráma mindig.:D
@Manyecska: van fantáziád. Ébren vannak a nyomorultak (melyik a rosszabb?).

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.07.13. 20:13:29

@agresszív kismalac: Gerontofil

@Neela _ t: Deeee

@Manyecska: Meghal? Olyan ronda a menyasszony? :D

Neela _ t 2013.07.13. 20:30:05

@The hordes of Nebulah: tág tűréshatár
@ColT: @atörökk: tuc kekszes milkát?

Atörökk 2013.07.13. 20:34:09

@Neela _ t:
Tudok. Legalább is pár hete árultak itt a közelben több helyen is.

Neela _ t 2013.07.13. 20:37:13

@atörökk: -.-' kínáltam... Lehelen már beszereztem :P

Atörökk 2013.07.13. 20:40:27

@Neela _ t:
tuc=tudsz :D
Fene... :D
Én csak Oreost eszem :P

Neela _ t 2013.07.13. 20:45:02

@ColT: de nem adok csak egy kockát :P
Jajjmár de bogár!!! :D
@atörökk: ilyen összefüggésben sosem használnám a tudsz szót :D

Anomalocaris (törölt) 2013.07.13. 20:50:19

@Kellemes Zérókomponista: Itt Rajtam kívül még a zenéhez se ért senki. Roppant szánalmas.

igazságos 2013.07.13. 20:58:01

@Kellemes Zérókomponista: fogós kérdés, de ne zavarj, most írom a halálos posztom :P

gabors 2013.07.13. 21:18:31

csak hogy a poszthoz irjak valamit ..

tudja valaki (ha nem is biztosra) hogy ez a bunti penz leirhato mint uzleti koltseg?

mert vegul is ez "csak" egy kiadas ... az uzlettel kapcsolatos ... mi a kulonbseg mondjuk egy olyan kiadashoz kepest amikor a "termek" megsemmisul mondjuk tuz/viz/foldrenges/foldonkivuli/ avagy akarmi mas okbol ???

gabors 2013.07.13. 21:20:16

avagy mi a kulonbseg ahhoz kepest hogy "kamarai dij" vagy "OV illetek" avagy atutalasi koltseg (bankban) ... mert ezek mind leirhatok .... ????

Atörökk 2013.07.13. 21:24:19

@gabors:
A törvény értelmében, pontosabban szellemében a vállalkozás bevételének megszerzése érdekében felmerülő, egy vállalkozás működésével kapcsolatos kiadások írhatóak le költségként, így a büntetések nem.
Ha a termék megsemmisül (ellopják, leég a bolt, stb.) akkor megfelelő hivatalos igazolások birtokában (biztosító, rendőrség, stb.) akkor veszteségként leírható.

gabors 2013.07.13. 21:30:44

@atörökk: koszonom... ennek van ertelme

de itt vegulis a bevetel megszerzese erdekeben volt a "megtevesztes" amit eleg ugyesen csinaltak ... vagyis ez a bunti akar bele is fer abba hogy "bevetel megszerzese legyen a cel"

Ha nincs egyertelemu szabalyozas akkor ezzel eleg konnyu jatszadozni..

Konyveltem BT-t Mo-on 3 evig de ez mar kb 23 eve volt.

udv

gabors 2013.07.13. 21:34:09

@atörökk: csak kerdezem ... pl. futar szolgalat leirhatja a parkolasi bunteteseket ???

itt ahol en ideiglenesen allomasozom ... UPS/FedEx siman leirhatja a parkolasi bunteteseket (legalabbis tobb mint egy gk-vezeto mondta mar ezt nekem... )

Atörökk 2013.07.13. 21:36:17

@gabors:
A büntetés nem fér bele, ellentétes a törvény szellemével. A kiadások között fel kell tüntetni, de költségként nem számolható el.

gabors 2013.07.13. 21:44:05

@atörökk: csak hogy ertsem ...

vagyis ezt csak adozott bevetelbol lehet fizetni de ettol meg legalis kiadas ... vagyis nem noveli az ado alapot ??

jol ertem ... ?? amit mondasz ??

Atörökk 2013.07.13. 21:46:42

@gabors:
Persze, hogy legális kiadás. Ha késve adsz be adóbevallást, stb. azért is jó eséllyel megbüntetnek, attól még "legális" kiadás. Hadd ne mondjak hülyeséget, hogy növel-e adóalapot. Az biztos, hogy nem csökkent, de most hadd ne kezdjek számvietli törvényt túrni :)

igazságos 2013.07.13. 22:27:28

@gabors: én arra tippelek, hogy nem mindegy, melyik rovatkába sorolod be, a számviteli törvény szerint

az átutalás, költsége az összktges eredménykimutatásban lesz majd fontosabb

a büntetést pontosítani kellene, hogy miért kaptad

tuz/viz/foldrenges/foldonkivuli/ avagy akarmi mas okbol ???

ez RENDKÍVÜLI KÁRESEMÉNYnek minősül, és ez szintén az eredménykimutatásban van ilyen rovatka, asszem a rendkívüli ráfordításoknál kell kimutati

kamarai díj, annak az összege mindig állandó, egyéb ráfordítás

igazságos 2013.07.13. 22:34:27

A kamarai hozzájárulás összegét a számviteli törvény hatálya alá tartozó gazdálkodóknál, a számviteli törvény 78. § (4) bekezdése alapján költségként, ezen belül az egyéb szolgáltatások értékeként indokolt elszámolni.

Neela _ t 2013.07.13. 22:34:35

@ColT: ... Annak nagy van! :P :D

igazságos 2013.07.13. 22:48:12

@atörökk: jól mondod

büntető kamat, késedelmi pótlék nem számolható el költségként, de fel kell tüntetni ezeket költségként

gabors 2013.07.13. 23:56:56

@atörökk: rendben ez most nekem nem egy komoly kerdes csak gondoltam van aki ert ehhez hogy ez mekkora "csapas" egy ilyen csalo cegnek...

Ádám 2013.07.13. 23:57:34

Dél van! Ez a szar a hétvégi?

gabors 2013.07.13. 23:58:57

@igazságos: koszi .... en nagyon amator vagyok ehhez mint irtam kb 25 evvel ezelott foglalkoztam ezzel komolyabban...

csak nagyon ugy tunik hogy ezt siman leirjak mint mukodesi koltseget ... vagyis nem nagy ugy ...

Neela _ t 2013.07.14. 01:54:36

@agresszív kismalac: a sötétbe?
Reggel nem fogod megtalálni :D

gabors 2013.07.14. 04:44:45

Na akkor Zimmerman nem bunos ... ha fekete ha 17 eves volt a punk ...

Manyecska 2013.07.14. 07:07:45

Pályadvar-themető-strand-állatorvos, békés vasárnap!!:P
Durmolnak. Nyomorultak. Meg számvitel mi?
:D

Manyecska 2013.07.14. 07:22:50

@gabors: fejlettebb országokban vastagabb a bőr is:DD?

Manyecska 2013.07.14. 08:03:24

Amíg lejár a mosógép durmolás: a Spektrumon szardíniák vs cápák horror van!!:D überhorror!

Manyecska 2013.07.14. 08:08:08

Cézár Milán most zabáltatja meg magát a natgeón! :P

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.07.14. 08:54:48

@Manyecska: te milyen veszélyes mutatványokban vennél részt, ha megfizetnének érte?
@The hordes of Nebulah: bizonyos témákat érdemtelenül felesleges felvetni nagyközönség számára. Az igazi műértő magányosan/cuppkultúrában létezheti csak ki magát.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.07.14. 09:34:09

@ColT: Ahogy a költő mondja:
A kockának megtiltani nem lehet,
Hogy ne nyíljék, ha jön a szép kikelet;
Kikelet a lyány, virág a szerelem,
Kikeletre virítani kénytelen.
(írta Petőfi Sándor verse)

Anomalocaris (törölt) 2013.07.14. 10:26:27

@Kellemes Zérókomponista: Van benne valami, hova jutnánk, ha mindenki Darkthrone-t hallgatna, még Knédlifilc válna belőlük.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.07.14. 11:37:53

@The hordes of Nebulah: Én ennyit akartam. A bulvársajtó már elkezdte verni a tamtamot (l. Bors). Megvan a jövő heti csámcsognivaló.:-/

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2013.07.14. 14:14:32

jónapot! lemaradtam valamiről?

Anomalocaris (törölt) 2013.07.14. 14:37:58

@agresszív kismalac: Szerintem őrjöng. Magán kívül, tombolva.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2013.07.14. 15:10:59

@The hordes of Nebulah: határozottan nem. szép vagyok.
szőke hullámos fürtök, és szemüvegetlen.
ja, és a rúzsom, (ha van) gyöngyházfényű rózsaszin.
És a szemem zöld.
és..határozottan szebb vagyok:P

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.07.14. 15:18:16

@batgirl: szimpla beírásra ezt nem hisszük el, ne is haragudj!

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2013.07.14. 15:20:57

@Kellemes Zérókomponista: nem haragszom..sajnos nem vagyok fénykép küldözgető, esetleg páran itt tudják tanúsítani, de ha nem az sem baj::)

Végül is nem oszt, nem szoroz:)

Anomalocaris (törölt) 2013.07.14. 15:21:12

A Candida-gyógyászok GYŰLÖLIK ezt az embert

Kattints ide a tájékoztatóért

Anomalocaris (törölt) 2013.07.14. 15:23:08

@Kellemes Zérókomponista: Batgirl most érettségizett, nem lehet ennyi idős fia.

Anomalocaris (törölt) 2013.07.14. 15:25:19

@batgirl: Állítólag az Én burkomé is zöld. Mások szerint barna. Szerinted? Én sárgát szeretnék, vagy vöröset.

Anomalocaris (törölt) 2013.07.14. 15:30:21

@batgirl: Mondjuk a rúzs értelmét sose sikerült feldolgoznom.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2013.07.14. 15:38:27

@The hordes of Nebulah: szerintem a a padlizsánlila burok, egész jól mutatna.

Majd akkor megérted, ha rúzsozni fogod magad. Addig meg ne törődj az értelmével.

Anomalocaris (törölt) 2013.07.14. 15:46:05

Csizmadiának fordulhataz Európai Bírósághoz

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2013.07.14. 15:46:50

@The hordes of Nebulah: nem azt írtad. mondjuk szemnek is jó a padlizsánlila. Ahhoz megy a zöldszem.

Anomalocaris (törölt) 2013.07.14. 16:11:04

@agresszív kismalac: A múltkor láttam a Spar kasszája mellett egy anyátlan rumcocos tasakot. Eszembe is jutott.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.07.14. 16:21:13

Már értem, miért mondják, hogy jobb adni, mint kapni.

Anomalocaris (törölt) 2013.07.14. 16:23:44

@agresszív kismalac: Egy újabb zenei analfabéta. A kollekcióm egyedülálló és csodálatos.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.07.14. 16:28:37

@The hordes of Nebulah: Sok van, mi csodálatos, de a te kollekciódnál nincs semmi csodálatosabb, ó, hatalmas mester! Nem is vagyunk méltók, hogy szerény hajlékunkban élvezzük azt.

Mylady 2013.07.14. 16:38:35

@gabors: A büntető tétel (bírság, késedelmi kamat stb) nem költség, hanem egyéb ráfordítás. Az adóalap nem csökkenthető vele.

Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár 2013.07.14. 17:11:12

@The hordes of Nebulah: Olyan Létrás jakabot olvastam!
A hölgy azon örömködött, hogy vetélytársnője antbiotikumoknak is ellenállő "élesztőfertőzést" szedett össze.
Nem, nem vámpírok.

Manyecska 2013.07.14. 17:35:16

Egy szép roma sírköves, akivel üzletelek, azt mondta a férjem közveszélyes, váljak el... és megkérte a kezem. Szerintetek?:D:P

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.07.14. 17:59:43

@Manyecska: Szerintem jó lesz. Úgy elmennék már egy cigány laKziba.
Amúgy mit üzletelsz egy roma sírkövessel?

Manyecska 2013.07.14. 18:27:42

@agresszív kismalac: sírkövet. A zuram leordította a fejét legutóbb, pedig az nem most volt, de a pasi emlékezett rá:P...:DDDD

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.07.14. 18:30:23

@Manyecska: Nalátod. Ha akkor hozzámész, most nem kellene sírkőre költeni.

Manyecska 2013.07.14. 18:31:29

Talán ez a dalt -"Meghalok hogyha rámnézel" küldjük neki: :DDD
www.youtube.com/watch?v=bSEMBHmZvYk
:))) Ez a kiscsaj tiszta olyan mint amaz!:D

Manyecska 2013.07.14. 18:32:38

@agresszív kismalac: de ez már két éve volt..akkkora nátzi állat ez az ember:DD:O
:P tényleg üvöltött:P pedig nem szokott, egyáltalán:))

Manyecska 2013.07.14. 18:34:14

Ver az isten, kutyát megfürdettem, aztán felrohant az ágyra és lehányta megin b++:DD!

Manyecska 2013.07.14. 18:36:13

@Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár: "Ébredj fekete raj":DDD
www.youtube.com/watch?v=l2P1vvr9elU
váhhhááá!!!:D Tele volt a strand fekete szemekkel! ugráltak..:D

Manyecska 2013.07.14. 18:57:43

@agresszív kismalac: nem velem. A Kárcsival--:P nátzi, mondom:P

Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár 2013.07.14. 19:14:21

@Manyecska: Heti egy tesióra keretében kötelező úszásoktatásvan "minálunk". A strandon gyönyörű fejeseket ugrik, az úszómedencétől sem irtózik egyik-másik raj. Mondjuk, még mindig lenne it kitiltani a strandról. Pl. a száztagú kiccsaládot, aki a kijelölt dohányzóhelyet* semmibe véve, ordíbálva bagózik, piál a strandon,és gondosan ügyel arra, hogy a dekket a járdán pottyantsa ki a mancsából.

*Na, az tényleg kib...szás. Egy kínzócölöp, rajta egy fémdobozzal és egy többnyelvű Kijelölt Dohányzóhely felirattal. Leülni az tud, aki "köp megy laposat, ül egy magasat". Anyám vitt magával széket. A semmiből előkerült személyzet tudatta vele, hogy ez BALESETVESZÉLYES, mert a kempingszéke lángra kaphat. wehehe.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.07.14. 19:35:26

@Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár: Állítólag a karcagi strandon van jó világ, mert a segílyke mellé ingyen bérlet is jár. Ennek okáért a nép úgy hívja a helyi fürdőt: Fekete-tenger.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.07.14. 19:40:39

@Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár: "...ordibálva bagózik..."
Helyesen: bagózás közben sem hagyja abba az ordítást.

Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár 2013.07.14. 19:45:35

@agresszív kismalac: Itt egyre többen vesznek megencét az Auchanból, yakuzát (helyi kiewjtés szerint) részletre, így valamennyire letisztult a strand. ÁM z uszodát ellepték a szaunázók. A legalja. Rothadnak a vízben beszólogatnak az úszóknak stb. Fehérek. Mondjuk, szolifehérek, de nem romákok. :(

Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár 2013.07.14. 19:51:54

@agresszív kismalac: Káromkodásal teli szájjal sem hagy fel azseszesital fogyasztással és a dohányzással.

Még nem sikerült felfognom, miért üvöltenek a közvetlenül mellettük álló egyednek.

Volt néhány kolleginám, akik minden egyes nap veszekedést szerveztek. Cseszegették az autistát, nemi életéről faggatták az öregasszonyt, politikai, gasztronómiai stb. vitákat robbantottak ki. Az egyik vezértehéntől kicsit sem kulturáltan megkérdeztem, mi a francért csinálják ezt. A válasz: Csak, hogy történjen valami. Te nem rothadsz meg az unalomtól?! Egyébként is, a többieknek tetszik.

Manyecska 2013.07.14. 20:03:16

@Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár: :)))) azaz! Az én kávémba belefolyt a vizes ruhájuk gondoltam már nem iszom meg, bár a padomat tiszteletben tartották..:D..itt kérlekszépen olyan maffia van, hogy a "vájdá" -két testőrrel!- csak felemeli a kezét szemköpszt és abbahagyja a csávó.:D Nem viccelek:)! Fuxok, stb. ahogy kell:D

igazságos 2013.07.14. 20:05:01

Hát én itt se vok, de már megy a rejtett erőforrás duma, ami nem járja, engem éppen ma átkozott el az egyik, mert a másik kéregetőnek adtam, neki meg nem akartam adni, mert félek tőle. Az asszonyszemélyektől nem tudom miért, de nagyon tudok rettegni, főleg a kövérebbektől, de azért sem adtam neki semmit.

Manyecska 2013.07.14. 20:07:38

@Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár: ezek nem gyerekek voltak az a baj, száztíz kilós koca is volt köztük. Ugráltak. Én elhatárolódtam gyorsan a medence legtávolabbi csücskibe.:D

Manyecska 2013.07.14. 20:09:26

@agresszív kismalac: sorolt strandok mind kicsik/hidegvizesek:)@igazságos: ugyan, te gyorsabban gurulsz tenáluk minden bizonnyal. Tegnap elhajtottam egy lúvnyát mert rátapadt szó szerint egy kiscsajra:(( mondom ez most zsebel vagy akar valamit??:(

igazságos 2013.07.14. 20:11:06

kövezzetek meg, de kurvára nem értem, mi a fasznak kell vasárnap kora reggel, hajnalok hajnalán, akármivel baszódni úgy általában kora reggel, lehetőleg a szomszédokra tojva, zajongva, az egész utcát felkeltve.

A másik, egyik helyen gyümölcsöt szedtek, a másik helyen fát fűrészeltek

noormális, maaargit, vasárnap hajnalban akármit is csinálni? jó, hát a gyümölcsszedés, az nem várhat

amúgy meg hagyma most már lelépett és a blikkbe írogat? :P

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.07.14. 20:13:24

@Manyecska: Dagály? Pala-pala-palatinusz? (Hív a hullámmedence./Divat a lasztex és a fecske/Hancúrozzunk, míg leszáll az este.)

Manyecska 2013.07.14. 20:13:42

@igazságos: pénteken láttam reggel hétkor az utcán egy csajt, kitárt karokkal az út közepén:D fullra be volt lőve:(!

igazságos 2013.07.14. 20:14:21

@Manyecska: harmadszorra már ordítottam vele, mire felfogta, hogy nem adok semmit

A beteg kölykének kért lóvét, közbe ott volt a szál cigaretta a kezébe, amit alkalomadtán a kölyök fölé is tartott :P

Az a baj, hogy ezek mindig járnak kéregetni, és olyankor be kell zárnom a kocsit is, csak most nyár van, és ezért az árnyékba ültem.

Azzal is tetéztem a szemétségtet, hogy egy másik kéregetővel viszont el szoktam néha beszélgetni, és két-három havonta adok is neki, bírom az ipsét na, annyira szerencsétlen. :P Erre feszt ma jött a vénasszony, akkora hassal, mint a ház, oszt számon kéri rajtam, hogy akkor minek adtam a másiknak lóvét. (több fia is van nekik, akik járnak kéregetni, és azok valahogy megtudták/látták a dolgot)

mondom, egyszeri alkalom, magyar vagyok és csóró, mi kéne?

igazságos 2013.07.14. 20:16:00

A mai nap tanulsága tehát:

VAGY MINDENKINEK, VAGY SENKINEK LÓVÉT. :P

igazságos 2013.07.14. 20:17:37

Meg azt is bírom, ahogy be tudják adni a süket dumát, páran meg félelmükben adnak ezeknek, csak hagyják őket békén. De nem hagyják, mert ilyenkor vérszemet kapnak, megjegyzik a fejed.

A múltkor pl. azt akarta, hogy vigyem el a kocsimmal a városba a kocsival

mondtam is neki, hé, mi van, nem vagyok én taxi

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.07.14. 20:17:58

A kabinra a szájrúzsoddal kifestem :/Te vagy az első Budapesten/És
csókolózhatsz a víz alatt velem.
Sálálálálááá....

Manyecska 2013.07.14. 20:18:28

@agresszív kismalac: majd küldök mélt. de most megyek strandolni a fürdőszobába:D@igazságos: fel kell dobni a levegőbe a manit:D

Manyecska 2013.07.14. 20:20:11

@igazságos: örüjjé neki hogy te nem kaptál házassági ajánlatot:P 1 vagyonőr is megtalált:P ma, elkísért egy darabon..:P,soha többet nem veszem fel a fekete-fehér tűpettyes ruhámat...:DD

igazságos 2013.07.14. 20:23:59

@Manyecska: megnézném a képét, ha valaki igent mondana neki poénból :P

Anomalocaris (törölt) 2013.07.14. 20:24:31

@Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár: Pedig minden vágyam, hogy meghívjon valaki a vampirefreaks.hu-ra.

Manyecska 2013.07.14. 20:24:59

@agresszív kismalac: már te is kezded???:P@igazságos: mellesleg annyira nincs melójuk a zsaruknak hogy megálltak a belső sávban, oszt egy csövest bevágtak a rendőrautóba :D,..átrohantak utána öt sávot a pirosnál..hát nem értem eszt..minek??? úgyis kiengedik másnap..

Manyecska 2013.07.14. 20:26:49

@igazságos: én ma már annyi disznót láttam.....:DD

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.07.14. 20:27:27

@The hordes of Nebulah: Ennek okán jómagam kénytelen vagyok ennek a szerencsétlen Handel György Frigyesnek a rozoga szerzeményeivel beérni. Eh!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.07.14. 20:31:03

@igazságos: +1. Én is bírom, amikor kéregetnek, és adok egy 20-ast, aztán néz, hogy csak ennyi?
...mé', én szarom a pénzt? Volt már, amelyiknek kivettem a kezéből, mert ha kevesli, akkor majd ad más nagyobbat...

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.07.14. 20:32:17

@Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár: Miért nem vitt tök fémből levő széket, esetleg full műanyagot? :D Akkor jól ki lehetett volna röhögni az idiótáját :D

igazságos 2013.07.14. 20:39:26

@ColT: a süket dumát néha kérem tőlük, mondván, dolgozzatok meg a pénzetekért :P

1. tudod is te, milyen az, ha éhes vagy, nincs kaja
2. tudod te, milyen az, ha beteg a gyereked, és nincs pénzed gyógyszerre
3. aggyá mán na

én is beadom a magyar vagyok és csóró, szerinted van nálam euró? még forint sincsen, haggyá mán

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.07.14. 20:40:39

@igazságos: "Születésnapom van, és kéne a pénz piára"
"- Ma is? :D "

Manyecska 2013.07.14. 20:52:10

@agresszív kismalac: nem előztek meg de annnyiszor hallottam már ezt a dumát:D ehh, hüvelyöblítést utálom azt helyettem csinálhatná valaki:P strand után ma duplán!!:D

Manyecska 2013.07.14. 20:55:41

@ColT: na és mit szólt hozzá??:D "rohagggyon ki a szííved":))?

Manyecska 2013.07.14. 20:57:24

Picsába már a nonprofit izével, tankönyv: hogyan lehet 2 Ft-ra végződő csekket kiállítani?? Mostmivan??:D

Manyecska 2013.07.14. 21:00:31

@igazságos: jut eszembe vazze kinézek az ablakon azt szembe /mert látok szembe is:D/ áll egy indiai csávó humuszban vagy burnusz hogy hívják? izé, olyan hosszú indiai ruhában, turbánnal a fején. Hová kerültem:D??

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.07.14. 21:01:09

Kurva szánalmas, hogy ide írogatunk. :)

Manyecska 2013.07.14. 21:02:13

@Kellemes Zérókomponista: én nem ide írok csak itt jelenik meg.

Manyecska 2013.07.14. 21:03:11

@Kellemes Zérókomponista: azt mondta a fiam hangosan csattogok a billentyűkkel..:D benéztem szokás szerint gyönyörködni benne azt integet csukott szemmel az ágyból:D..

igazságos 2013.07.14. 21:04:39

@Kellemes Zérókomponista: nekem nem, én dolgozok, és a homározásom is pénzt hoz
@Manyecska:
akkor neked a Ne lássam a gyerekemet! a megfelelő :P

Manyecska 2013.07.14. 21:11:03

Remélem, nem fognak késedelmi pótlékot felszámolni a 2 Ft hátralék után Koelhoék izé KELLO-ék...:D kitelik tőlük szerintem kb. na jó éjt csóka családnak stb:D

igazságos 2013.07.14. 21:12:09

@Manyecska: bezony, tőled még végrehajtanának is

igazságos 2013.07.14. 21:18:42

@The hordes of Nebulah: de legalább nem vagyunk fonnyadtak (még) vagy csoffadtak

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.07.14. 21:23:05

@Manyecska: Van, amelyik semmit, van, amelyik röhögött... :D

igazságos 2013.07.14. 21:23:22

@batgirl: még nem is szóltam hozzád, mi va?

Anomalocaris (törölt) 2013.07.14. 21:25:47

@igazságos: A múltkor mentem át az egyik Duna-hídon, pár rendőr valami bottal tartogatott ott egy zsákba tekert valamit. Puffadt lehetett.

igazságos 2013.07.14. 21:46:10

most írták az aquaparkot akvapartnak :P hát ezen még mindig röhögök

Anomalocaris (törölt) 2013.07.14. 21:51:41

Fontosch kérdések a címlapon. Nektek való.

Ateista
Miért lenne bűn a maszturbáció?
A maszturbáció kérdésében a vallás egy
teljesen felesleges problémát erőltet a hívőkre.

Anomalocaris (törölt) 2013.07.14. 21:53:42

És ez micsoda?

Á Sabmbatbeiyt Ürsaágós Bántetés-végrenajtási intézet tevékenységi kóre: a) a Központi Statisztikai Hivatal szakágazati besorolása aiapján.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.07.14. 21:55:52

@The hordes of Nebulah: Puffancsot pl. :D

Űrsaágós? Jönnek az űrgyíkok vaze!

Anomalocaris (törölt) 2013.07.14. 21:59:45

@ColT: Azok olyan Odrifélék lehetnek.

Anomalocaris (törölt) 2013.07.14. 22:35:15

:D

Ember

Természetvédelmi státusz
Nem fenyegetett

igazságos 2013.07.14. 22:59:19

600 komment hétvégére elég gyengus

tényleg mindenki lépett nyaralni

jövő héten én is megyek a balcsira kicsit a sinosz kártyámmal 500 ft-ér :P

Ádám 2013.07.14. 23:59:46

Messze van ez még a hatszázhoz!

Dél van?

gabors 2013.07.15. 00:15:08

hagyma ...

tegnap dramai kepeket lattam talan a CNN vagy Weather Channel?? Ashville-bol

jo nagy viharok lehettek arrafele ...

Székely Máté László · http://l4c1.blog.hu/ 2013.07.15. 01:13:24

@The hordes of Nebulah: Szardinella. Silverfish. Paradicsomos. Győr, Spar. Ajánlod-e?

Székely Máté László · http://l4c1.blog.hu/ 2013.07.15. 01:18:46

@igazságos: Hegyezd a füled, és tartsd szárazon a kétszemélyes melltartód, Igi :)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.07.15. 01:19:31

@gabors: csak a szokasos
ha itt esik, esik
bent a varosban nem gond
kint az erdoben meg megszoktak
: hat csak van olyan meret

gabors 2013.07.15. 01:43:09

@igazságos: egyenlore csak 567 ...

nalam meg csak kora este van ...

elkezdhetem a regi venszivaros egy pont ket pont vesszocske kommenteket ha az jo :-)

gabors 2013.07.15. 01:45:44

@hagyma: rendben de amit lattunk eleg szar ugy volt annak akiket erintett kocsik "usznak" a parkoloban,,,, hegyipatak ugy nez ki mint amazon nyaron :-)

gonodolom hegyes kornyek miatt a kis patakok konnyen kiontenek es akkor mar csak a viz az ur :-)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.07.15. 01:58:38

@gabors: te tobbet tudsz mint en
nem lattan kulonosebben semmit
majd most ranezek
vasarnap mincs helyi hirado
az osszes tobbi meg Zimmermannal foglalkozik
nincs veszhelyzet , arrol tudnek

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.07.15. 02:00:16

sot
ujkra viragzik a hibiszkuszpm es sut a nap, bar mar lemenoben

Székely Máté László · http://l4c1.blog.hu/ 2013.07.15. 03:18:58

@hagyma: Remélem, nem okoz gondot, itt Győrben igencsak rezgett a léc nemrég. Nem lett árvíz, kicsin múlott szerintem.

Székely Máté László · http://l4c1.blog.hu/ 2013.07.15. 03:33:21

@The hordes of Nebulah: Igen, az ember még nagyobb katasztrófák után is képes lehet túlélni. A galaxisban szinte egyedülálló képessége ez, az értelmes gondolkodás segítségével. Az ön faja képes erre? Ön miért emberi burokban lapul? Lehetne például hangya, ez is nagyon sikeres biológiai létforma.

gabors 2013.07.15. 03:35:57

@hagyma: valami nagy viharrol volt szo es csak azert maradt meg mert Ashwille NC rol muttak valami kepeket.

ha nem tortent arrafele semmi tragikus annal jobb

Székely Máté László · http://l4c1.blog.hu/ 2013.07.15. 03:36:33

A személyi titkárom azt javasolja, hogy RECECE!

gabors 2013.07.15. 03:38:27

: nem tudom milyen ven vagy nem de baromira beragott ram pedig csak azt csinaltam amit O ... barki tudd agyatlan vulgar lenni az nem nagy kunszt.

ugy tunik az ujabb verzio kulturaltabb ..

Székely Máté László · http://l4c1.blog.hu/ 2013.07.15. 03:40:43

@gabors: Remélem, nem történt semmi komoly. Itt Európában is néha szélsőséges az időjárás.

gabors 2013.07.15. 03:40:49

: en vaci vagyok ezert elegge aggodva neztem mi volt a Dunaval .. 2006-ban pont otthon voltam amikor az addigi legnagyobb volt a duna ... eletemben nem lattam olyat .. most meg annal is magasabbra sikerult a borton udvarba, ha igaz. most eloszor ment be a Duna...

mar nem kell sok a 600-hoz

Székely Máté László · http://l4c1.blog.hu/ 2013.07.15. 03:41:48

@gabors: Én úgy éreztem, hogy arra ideges, ha valaki kitelepül.

Székely Máté László · http://l4c1.blog.hu/ 2013.07.15. 03:44:23

Már először ráugrott Hagymára annak idején, az volt a baj, hogy Hagyma meg vitába szállt vele. Szerintem ez két szembenálló világnézet, nincs értelme vitázni.

gabors 2013.07.15. 03:46:46

:

ebben lehet valami .... nekem is feltunt hogy mindig az aamerikasokkal izmozott...

Csak azt nem ertem mi van abban hogy ki hol szuletik arrol nem tehet arra buszkenek lenni baromsag ... azt hogy mint felnott ember mit csinal vagy mit nem annal inkabb...

nekem igy sikerult ... nem mindig konnyu egy uj orszagban ... gondolom errol masok is tudnanak irni.

Székely Máté László · http://l4c1.blog.hu/ 2013.07.15. 03:50:17

@gabors: Szerintem az a megoldás, hogy ha valaki letámad durva szövegekkel, nem kell mellre szívni, hanem ott kell hagyni. Másra figyelni.

gabors 2013.07.15. 03:51:48

: Nekem semmi gondom nincs azzal ha valakinek azzal van gondja amit irtam mert velmeny valamirol .. de ahogy mondod csak belekot hogy aaaamerikas...

meg ez sem igazan zavar mert de az ocsmany szemelyeskedes mar igen .. ezert vettem fel a kesztyut par hettel ezelott is javasoltam Neki valamit amit megprobalhatna...

ebbol lett 1500-as hetvegi .. es egy csomo ilyen komment pl;

.

..

...

napokig

nem bantam meg azota sem

gabors 2013.07.15. 03:55:40

: Ez a Te velemenyed amit ugyan "tisztelek" de nem fogadom el mert ezzel pont azt erositenenk meg hogy IGY KELL EZEKKEL elbanni Hajra Magyar !!!

Semmi mast nem csinaltam mint kutyaharapast a szorevel ... mint gyogymod !!!

Székely Máté László · http://l4c1.blog.hu/ 2013.07.15. 04:02:19

@gabors: Értem. Láttam az eredményét, sok értelmetlen, gyalázkodó kommentet. Erről a háború jutott az eszembe, amiben végső soron nincs racionalitás. Szerintem ekkor Szivar visszalépett a gyermekkorába. Pedig alapesetben jó fejnek tartom, és kedvelem.

Székely Máté László · http://l4c1.blog.hu/ 2013.07.15. 04:03:36

@gabors: De akkor végtelen vendetta veszi kezdetét.

Székely Máté László · http://l4c1.blog.hu/ 2013.07.15. 04:05:48

Aki nem veszi fel a kesztyűt, nem párbajozik. Aki felveszi, lelőhetik.

Te döntöd el.

gabors 2013.07.15. 04:10:23

: "De akkor végtelen vendetta veszi kezdetét. "

szo nincs rola ... sot ugy tunik ha az uj ven szivar ugyanaz akkor ugy tunik valami valtozott ehhez mar csak egy "taho" komment jott amit kb viccnek is lehet venni...

ha igy nezem mar megerte ...

azert orulok hogy nem kell reszleteznem mi is tortent ...

gabors 2013.07.15. 04:12:29

: En is igy gondoltam sokaig hogy minek ??

De rajottem hogy NEM szabad csak "rajuk" hagyni ez csak erot ad "nekik"

gabors 2013.07.15. 04:13:27

meg 10 kell a 600 -hoz

gabors 2013.07.15. 04:19:20

: minden jot ... see you another time

☺ágica (törölt) 2013.07.15. 07:44:39

jóregg!

köszi mindenkinek aki válaszolt a múltkor

cuppanós

Manyecska 2013.07.15. 08:02:52

@☺ágica: férjhez mentél?? puszi a pocidra:D!!

☺ágica (törölt) 2013.07.15. 08:09:34

@A.Snatch: rákérdezek még arra a duós változatra ami elvileg mindkettőhöz jó, vagy marad az usb2

@Manyecska: ja, gondolatban mindenképp:)

Manyecska 2013.07.15. 08:22:46

- Áll egy tehén a buszmegállóban. Ha megjön a busz, hova fog felszállni?
- ???
- Legelőre.

AtiSnatch 2013.07.15. 08:27:02

@☺ágica: és mi lesz a farostlemezzel?? :D

☺ágica (törölt) 2013.07.15. 08:38:50

@Manyecska: facepalm

@A.Snatch: megmarad b tervnek. meg aztán arra túl nagy terítő kellene...

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.07.15. 08:48:02

@☺ágica: Duós. Elvileg mind a kettő jó mind a kettőhöz, szóval olyat kell keresni, mai a TV-ddel megy :D:D:D:D

☺ágica (törölt) 2013.07.15. 08:50:53

@ColT: nyilván, de azért jó lenne egy egész kupac legyet egy csapásra:)

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.07.15. 09:05:41

Az elmúlt 7 nap keresőkifejezései, amelyekkel erre a blogra találtak:
Höhr+Rezső+Rudolf%
:-)

Manyecska 2013.07.15. 09:26:54

Bár, nincs jobb egy szőrös férfihasnál. a disznóknak hány köldökük van vajon..

AtiSnatch 2013.07.15. 09:52:35

picsába már megint dolgozni kell :( :.(

AtiSnatch 2013.07.15. 09:53:48

úgyhogy következő poszthoz: Első!

AtiSnatch 2013.07.15. 09:55:04

@Manyecska: ááá csak sima szopás! :)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.07.15. 10:14:13

@☺ágica: Halálán :( Vagy rákos, vagy valami más baja van a tüdejének, de részemről remélem, hogy túléli :(

A lábában kanül van, rajta egy kis zöld kötés :(, naponta kap infúziót :(

☺ágica (törölt) 2013.07.15. 10:15:40

@ColT: jaaajjjjj:((((((( vuduzok, hogy jobban legyen:S

Manyecska 2013.07.15. 10:20:02

@ColT: brrrr, jobbulást neki /add át/:) .... kedvenc szomszédkutyusunk meg epilepsziás rohamokat kapott folyton -öreg volt - most pusztult el:(

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.07.15. 10:30:18

@Manyecska: :( Az sem szép betegség öregkorára...
A macsek meg két éves, még ha 12 lenne, érteném, de ennyi idősen :(

Manyecska 2013.07.15. 10:40:59

@ColT: "mi" cicánk eltűnt a szomszédból, már majd két hónapja:(( nem értem..

Atörökk 2013.07.15. 11:00:18

@Manyecska:
Nem nyílt kínai étterem a közelben?

Nagy Pálh 2013.07.18. 13:58:12

Az egy hazugság hogy a mágnesterápia hatástalan ! Rengeteg ember gyógyúlt meg így

Volt egy papír, ami hiányzott, miszerint nem lehett volna emberekísérleteket végezni. De maga a mágnesterápia kiváló gyógymód, szinte mindenre jó!
süti beállítások módosítása