Tékozló Homár

Nyilván kamu a 334 forintos szállás

2013.07.15. 10:52 | jackyll | 132 komment

Lehelék szó nélkül vették, hogy a napi 2000 forintért kibérelt Pirike vendégház igazából napi 7000 forintba kerül. Másnap délután viszont ugyanígy összepakoltak és elhúztak, amikor kiderült, bár ők az egészért fizettek, mégis kiadták külön a másik szobát:

Azt terveztük, hogy leutazunk Jászapátiba a családdal, mivel nemrég jártunk ott és nagyon tetszett nekünk a gyógyfürdője… A szallas.hu-n szoktunk keresgélni és bele is akadtunk egy nagyon jó ajánlatba. Egy teljes ház 6 főre 3000 Ft.-ért. A holnap le is szokta osztani a gyengébbek kedvéért hogy az 500/fő. Le is foglaltuk, 1 hónappal indulás előtt, bár még nem tudtuk hányan megyünk… Egy héttel indulás előtt újra böngésztük a szallas.hu-t és észleltük, hogy változott az ár, azaz most már 2000Ft.-ért hirdetik a teljes házat, azaz 333/fő 6 fő esetén. Lemondtam az előző foglalást, mert nem volt megadva semmilyen lemondási feltétel és telefonáltam a szálláshelyre, hogy mennénk csütörtöktől szombatig, ha él még ez a 2000 Ft.-os ár. Azt mondta a szállásadó hogy természetesen mehetünk, szabad a ház, majd csak szombaton jönnek vendégek. Az volt a furcsa, hogy a telefonbeszélgetés végén rákérdezett, hogy hányan mennénk? Én meg rávágtam hogy 4en, de arra gondoltam hogy akkor annyi ágyat készít elő nekünk… Csütörtökön megérkezünk Jászapátiba, kedvesen fogadnak, körbevezetnek a házban, már kezdünk kipakolni, mikor mondja a tulaj, hogy lehet hogy péntek este jön még két fő, de nem biztos.

Arra gondolt, hogy majd összezsúfol négyünket egy szobába és a másik két főt meg a másik szobába fogja elszállásolni, ami nem igazán tetszett, hiszen közös volt a fürdő és a konyha, meg nem is lehetett zárni a szobákat, idegenekkel nem fogok aludni, hiszen nem ismerem őket, meg különben is én a teljes ház bérlését fizetem. Mondtam a szállásadó hölgynek, hogy rendezzük le az anyagiakat még az elején. Elkezdett számolni, hogy 3 felnőtt és egy gyerek, az 3X2000+1000 a gyerek/ éjszaka, azaz két éjszakára kijött 14.000 Ft végösszeg. Teljesen beláttam, hogy ez a reális ár és szó nélkül kifizettem a 14.000 Ft.-ot a 4000 helyett, amennyit elvileg telefonon beszéltünk meg és amennyiért hirdeti a szallas.hu-n.


Kimentünk a fürdőre, a büfénél 200ért hirdették a cappuccinot, de 3ért 750et kértek el, gondolom azért, mert fújt rá tejszínhabot, amit meg se kérdett, hogy kérünk-e rá plusz 50 Ft.ért…

Másnap kimegyünk a piacra kukoricát venni, mivel a fürdőn csak az ára volt kint 350 Ft. de nem volt nyitva az a büfé… Kérdem az árust hogy mennyi a főzni való kukorica? 120! A párom meg pont hallotta, hogy az előttünk lévő vásárlónak 100ért adta és felháborodva rákérdett, hogy „Előbb még 100 volt, idegeneknek 120ért adja?” Elkezdett habogni, hogy ez előző vásárló 7 db-ot vitt és 7től 100 Ft. Ekkor rávágtam: „Nyolcat kérünk!”, annyit is terveztünk venni…

Péntek késő délután bográcsoztuk, este olyan 7 körül épp hogy jóllaktunk belőle, mikor jön a szállásadó és szól, hogy fél óra múlva megérkezik a két fő…

Na ekkor gurultam be és mondtam neki, hogy ez így nincs rendben, hiszen én az egész házat vettem ki, nem fogok senkit kerülgetni meg nem közösködök senkivel, meg az ár se annyi volt amennyiért hirdeti, nézze meg a honlapot mennyire elírta! De nincs semmi gond, gyorsan összepakolunk és itt se vagyunk, hozza csak vissza nekem a fele pénzt! Kicsit megszeppent, hiszen nagyon határozottan léptem fel, egy mukkot nem szólt, összepakoltunk, visszaadta a 7000 Ft.-ot és jöttünk is haza.

Örültünk is, hogy nem kell ott aludni még egy éjszakát, mivel hiába volt szépen felújítva az egész lakás, a bútor az 50-es évekből származott, az ágy meg annyira ki volt feküdve, hogy 20 centis vályúba kellett aludnunk… Azért ez durva, hogy egy bútorboltos számlát adott, hiszen a panzión kívül bútorboltjuk is van…

A mikrót és a hűtőt nagyon hiányoltam nyár közepén a "felszerelt konyhából".

A Szallas.hu azóta is a véletlenül elírt árat mutatja:

pirikevendeghaz.jpg

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2013.07.15. 11:26:11

@Manyecska: idegenekkel nem fogok aludni, hiszen nem ismerem őket"

Ez így helyes! Legalább a keresztnevét illik tudni akivel együtt "alszol"! (ha jó volt, másnap jöhet a vezetéknév is!)

Atörökk 2013.07.15. 11:28:04

@zsiráfffff:
:DDD

@Cicmen:
Az hát. Rongyos öccáz forintér nem várható el, hogy megkapja a Pirike vendégház superior ötcsillagos elnöki padlását.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.07.15. 11:30:21

Biztos a kukorica is azért volt 120, mert az eladó fújt rá tejszínhabot.

Manyecska 2013.07.15. 11:31:23

@agresszív kismalac: :DDDDDDDD@Cicmen: há' csak megkérdezem előtte mit susogjak a fülébe:D??? @atörökk: turistaház, kérlekszépen, ebben a formában..:)

igazságos 2013.07.15. 11:32:24

@atörökk: most mé, gonosz vagy, a poszter is azt hitte, hogy MEGKAPJA!!!!

vidám kis poszt hétfő reggelre, így kell kezdeni a hetet

igazságos 2013.07.15. 11:34:00

@Manyecska: és még nem is számoltuk bele az árfolyam-ingadozást

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.07.15. 11:38:03

na megen elóvastam. szal a poszternek senki sem mondta, hogy az egész házat meg fogja kapni ha négyen mennek a hat helyett. ha az egész házat akarja, akkor ki köll csengetni az árat hat főre oszt mehet egyedül is ha akar. vidióta.

Manyecska 2013.07.15. 11:39:08

@igazságos: de volt bogrács!! háládatlan a poszter:D

AtiSnatch 2013.07.15. 11:41:07

na majd HONLAP kiveszem!
Ugyanitt 100ft/fő* szoba kiadó!

*bocs csak elírás történt 10.000ft/fő

igazságos 2013.07.15. 11:42:07

@zsiráfffff: de ezt meg közölje vele a szállásadó gyökér, na

két gyökér ha találkozik a fenti poszt lesz az eredmény :P

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.07.15. 11:46:16

@igazságos: szerintem ez teljesen logikus. ha van egy házad hat hellyel, akkor nem fogod kiadni egy személynek az egész házat kétezeröccázér csakmer a jóskapista nem bírja az idegenszagot.

ha a hülye júzer aszonta volna, hogy kell az egész ház és hat főre fizetek, akkor megkapta volna.

igazságos 2013.07.15. 11:47:17

amúgy meg a poszter védelmében (nem vagyok biztos benne, hogy megérdemli) a szállásadó ennyi erővel

1. vagy adja ki a kecót annak, aki lefoglalja

2. vagy adja olyan áron, amiért ad is valamit

3. közölje a poszterral, hogy mások is jöhetnek-e, vagy kifizet többet a teljes nyugalomért

4. ha a poszternak nem dívik óccsóért ilyen körülmények, FIZESSE MEG A JÓT, oszt kuss

Manyecska 2013.07.15. 11:49:13

Ezt írja a honlap:
"A pontos árak és akciók megtekintéséhez válaszd ki az érkezésed és elutazásod napját! " poszter nem tud olvasni??:)

igazságos 2013.07.15. 11:50:25

lemaradt az első pontból az ingyé, ennyi erővel :P

ki a szart érdekel 500 ft hát ebből még adót is fizetsz, mer adott bútorszámlát

korrekt is vót, mer adott vissza pénzt, én nem adtam volna, hiszen használták a szobát, hogy idő előtt önszántukból elmennek, arról ők tehetnek, nekik nem tetszenek a körülmények

Manyecska 2013.07.15. 11:51:37

@igazságos: mi állt a számlán? Konyhabútor/2 nap..?:D

Atörökk 2013.07.15. 11:52:20

@A.Snatch:
Vednékgönyvvel ocslóbb!!!

igazságos 2013.07.15. 11:52:41

@Manyecska: én félnék egy poszter félének kiadni a kecómat

Manyecska 2013.07.15. 11:52:49

Csak közölném hogy egy egész ház lefoglalása Aug.végén protekcióval is 50.000 Ft/hét! :)

Manyecska 2013.07.15. 11:53:48

@igazságos: nincs lengőteke otthon???:DD

igazságos 2013.07.15. 11:55:43

@Manyecska: ja, ilyen kis vendégház még Észak - Magyarországon sincs kiadó 8000 ft alatt nagyon, de tényleg 6-7000 ft a határ

viszont 8-10 000-ért kaját is adnak már, sokan jönnek karácsonyozni is

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.07.15. 12:01:11

@igazságos: Én leugranék most a hétvégén karácsonyozni. Sznyegórocska benne van az árban?

Manyecska 2013.07.15. 12:01:18

@igazságos: ja, ha nyáron karácsonyoznak..:D

Manyecska 2013.07.15. 12:02:39

@agresszív kismalac: akkó te hozod a fát én meg a habcsókot!:DD dzsinglöbelllsz!:D beöltözök mikulásnak:P:P

igazságos 2013.07.15. 12:03:15

@agresszív kismalac: hogyne! meg a beigli is

@Manyecska: ennyi erővel, na

há érted, nyáron kell venni a karácsonyfát is, mer óccsóbb 600 ft-tal

Manyecska 2013.07.15. 12:05:10

@igazságos: kizárt hogy a malaccal egy légtérbe aludjak, mi van ha horkol? :D

igazságos 2013.07.15. 12:05:13

@Manyecska: majd okvetlen hívd el Andy Vajnát is, és nem is kell akkor már télapó

igazságos 2013.07.15. 12:06:12

@Manyecska: az biztos, hogy nem vagytok itt megértőek, és nem értitek, hogy is gondolkodnak gazdagéknál

nem is értem, miért nem megy ingyé nyaralni az ilyen szponzorpénzzel

Manyecska 2013.07.15. 12:10:38

@igazságos: mer' ott nincs Kékszalag:)))..!!

igazságos 2013.07.15. 12:13:41

@Manyecska: az biztos

na de hogy főztek, ettek ott a népek, ha még rendes ágy se vót?

amúgy nézem most ezt a mautner zsófit, na ez se normális, az már biztos

menne mindegyik traktorozni, oszt meggondolná, mit főzzön a mozsárral

Manyecska 2013.07.15. 12:16:52

@igazságos: "ne gondolkodj, gombolkoggy"
ON KV sztem kb.

igazságos 2013.07.15. 12:16:54

@agresszív kismalac: ne kérdezzél már hülyeségeket, ma nagyon nem megy a kérdezés

nem tudjátok, mi a rendszer, na

Manyecska 2013.07.15. 12:17:59

@agresszív kismalac: yess, ki evett a tányérkámból??:D:P:D

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.07.15. 12:19:27

Hány nógrádi kell egy villanykörte becsavarásához?

igazságos 2013.07.15. 12:19:44

úgy látom, nemsoká felvilágosító oktatást kell tartanom a blogomba, hogyan is megy gazdagéknál, vidéken

igazságos 2013.07.15. 12:21:59

@agresszív kismalac: jászapátiban

ahol még a nógrádiaknál is csóróbbak, hiszen még rendes ágy sincs, nemhogy üvegasztal

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.07.15. 12:22:17

@Manyecska: Mink, malacnépek, nem horkolunk.
Problem solved.

Manyecska 2013.07.15. 12:24:08

@agresszív kismalac: :DDDD "ki aludt a lámpa"
@igazságos: !:D "Üdvözöljük Jászapátiban, a 18. Kékszalag-Nagydíjon":DD

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.07.15. 12:26:39

@batgirl: "a képen látszódó házba én nem mennék."

A képen nem látok problémát. De Pirike nevű házba nem mennék, az tuti.

igazságos 2013.07.15. 12:27:35

@Manyecska: pedig aszittem, nálunk csak a baranyaiak csóróbbak, te tévedtem

Manyecska 2013.07.15. 12:31:52

@agresszív kismalac: itt van Attila-ház is..a Szentendrei-úton...:DDD

igazságos 2013.07.15. 12:32:48

printyőke ház nincs!?

Manyecska 2013.07.15. 12:38:27

@igazságos: nekem van zoltános kólásüvegem:P

hobbitroll 2013.07.15. 12:42:00

@Neela _ t: nem sok időt hagytál

egyébként pedig házat bérelni csak EDÉTŐL! üvegasztalra pedig qrvára vigyázni

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.07.15. 12:45:29

@Manyecska: Az én anyukám uborkát is ad a hurkához.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.07.15. 13:15:27

@Manyecska: Szerintem a húszcentis vályú azért volt az ágyon, mert ott kell tüzet rakni.

vape 2013.07.15. 13:22:29

Most mi van?
Poszter lemondta a 3000 Ft/ház/éj foglalást, mert 2000 Ft/ház/ éj áron akart menni hétvégézni. Utána meg szó nélkül kifizetett 7000 Ft/éj árat 3 felnőtt és 1 gyerek után?
És ezek után csodálkozik, hogy még a strandon is átvágta a büfés a kávézásnál?

Manyecska 2013.07.15. 13:28:42

@agresszív kismalac: :DDDDDDD! vagy emeletes az ágy..:P

Atörökk 2013.07.15. 13:29:02

A Gellért strandján ingyen adnak kukoricát a kávéba. Csaxólok.

Manyecska 2013.07.15. 13:36:20

@agresszív kismalac: röhögni fox a mi franciaágyunk bal sarkában van egy majd tíz centis mélyedés de nem tudom mikor került oda:DD?.../tippjeim lennének/

igazságos 2013.07.15. 13:52:02

@vape: tömören összefoglaltad a lényeget

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.07.15. 14:00:55

@Manyecska: Akkor a férjed tudja.
...esetleg a szomszédasszony is.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.07.15. 14:18:57

@Manyecska: Anyám, ekkora magaslabdát!

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.07.15. 14:20:04

Ez a poszt... Mint egy szürreál Kusturica film vegyítve A kukorica gyermekei legszarabb részével (mind szar). Egyszóval tetszett. A holnap nekem is mindig segít: megmutatja a tegnapi jövõt.

Manyecska 2013.07.15. 14:25:56

@agresszív kismalac: :D férjem is leszbikus. Érted.

É2I 2013.07.15. 14:44:18

Ja bútor számla, ühüm az IFA (nem a szürke platós) meg szépen elsunnyogva.
Olvassa-e a NAV a homárt?

duddva 2013.07.15. 15:34:06

most tényleg senki nem lőtte még le az üvegasztal - bútorboltos számla poént?

▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2013.07.15. 18:11:53

@zsiráfffff: Az neked mond valamit, hogy "2000 Ft / apartman / 1 Éj"? Lehet, hogy neked más a logikus, de nekem az apartman az előszobástul, sufnistul az összes szobát jelenti.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.07.15. 18:19:55

@▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓: hát nem. az összes szoba az az egész ház. nézzél szét azon a weboldalon, aztán kiderül.

kicsi zöld tündér 2013.07.15. 18:37:47

Jól felszerelt konyha hűtő nélkül????? Kínos.
De az is, hogy a lefoglalt szállást lemondja, hogy ezer forintot spóroljon, majd 4000 forint helyett kifizet 14 ezret. Ezt mondjuk nem is értem.

Na és hát Pirikéék sem maradtak el kínosságban,ha igaz a történet.

Teljesen abszurd az egész. Azt megnézném, hogy valaki további vendégeket próbálna berakni az általam kibérelt apartmanba. :DDDDD

Nem iszom kapuccsinót, de ha mégis tenném és valaki plusz 50 forintért tejszínhabot tenne rá, kiröhögném.

A kukoricához annyit, hogy szabad piac van és mindenkinek olyan árat mond az árus, amit nem szégyell. Van egy nagy arc öreg néni a piacon, olyan kis ártatlannak tűnik, közben meg akkora kofa bújik meg benne, hogy ihajj:)Tegnap is előadta, hogy azért egy százas már csak a kukorica, mert mindjárt bezár és akciós. Csakhogy én aznap már egyszer megfordultam a piacon és akkor is annyi volt :)De csípem és szép mindig az áruja, úgyhogy gyakran vásárolok nála.

kicsi zöld tündér 2013.07.15. 18:39:25

@zsiráfffff: A hülye juzer egy apartmant bérelt ki, nem négy ágyat.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.07.15. 18:49:19

@kicsi zöld tündér: ehh, már feljebb leírtam. ha kifizette volna mind a hat ágy árát, akkor övé lett volna az egész ház. ez így megy ebben a bizniszben, ha egyedül akarsz lenni az egész házban, akkor az össze férőhely árát ke kell perkálni. ezt csak valami tirpákiából/erdőből/bányából szalasztott fillérbaszovicsok nem értik. ámber, hát lemondta a 3000 HUF összegű foglalását mert talált egyet még egy ezressel olcsóbban.

kicsi zöld tündér 2013.07.15. 19:05:26

@zsiráfffff:
Na de ha Te mondod jól, akkor nekem vannak szövegértési problémáim:

"Egy héttel indulás előtt újra böngésztük a szallas.hu-t és észleltük, hogy változott az ár, azaz most már 2000Ft.-ért hirdetik a teljes házat, azaz 333/fő 6 fő esetén."
Nyilván hülyeség jelen esetben a teljes ház, nyilván egy külön lakrészről van csak szó, de az ár a posztoló szerint az egészre vonatkozott. Béreltem már néhányszor apartmant, van ahol függ a személyek számától, van ahol nem, de olyat még nem olvastam, hogy részletekben adják a vendégeknek :)

kicsi zöld tündér 2013.07.15. 19:08:28

És a képen is az szerepel, hogy apartman/éj 2000 pénz.

▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2013.07.15. 19:10:56

@zsiráfffff: Én tirpákiából származom és az eddigi pályafutásom során kivettem 2 db komplett házat. Egyszer 5 fővel egy 8 férőhelyest, egyszer pedig 6 fővel egy 10 férőhelyest. Mindkét alkalommal csak csupán a megjelentek után fizettem. És fel sem merült ilyen hülyeség, hogy idegenek a kertkapun belülre kerüljenek...

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.07.15. 19:18:44

@kicsi zöld tündér: értelek. csak éppen az az ár arra vonatkozott, ha hatan mennek. ellenben ők négyen voltak, itt bukott el a dolog. egész biztos vagyok benne, hogy pirike néni nem dugott volna az ágyukba két kóbor turistát, ha ők hatan mentek volna.

@▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓: kiveheted egymagad is a 10 férőhelyes házat, csak olyankor kifizeted az egészet, illetve egy olyan minimálisan meghatározott árat, amennyiért a tulajnak már megéri egy társaságnak kiadni akkor is, ha nincs teltház. az erre való hajlanadóság általában nő az eltöltött éjszakák számával.
és normálisabb helyeken (amik jellemzően kicsit drágábbak) egyszerre csak egy társaságnak/családnak adják ki a házat, én se mennék másmilyenbe, de nem tirpákék ezt képesek előre letisztázni :)

kicsi zöld tündér 2013.07.15. 19:27:06

Nem @zsiráfffff nem értesz. A hirdetésben az szerepel, hogy 2000 froncsi/apartman/éj. Nem személyenként. Most csak 334/fő/éj.<----- Ez értendő személyenként.
Ez van a hirdetésben. Ha én kifizetem az apartman árát, akkor mindegy, hogy egyedül megyek vagy hatan, vagy csak a levelibékámat utalom be arra az éjszakára, enyém az egész apartman. Alighanem Pirikééknél is az volt a probléma, hogy ezt nem vágták:))))

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.07.15. 19:48:01

@kicsi zöld tündér: most megnéztem már megint, igazad van, ez tényleg a háznak csak egy része, az egész az 10 fő részére alkalmas. aszittem a ház hatszemélyes. szal egy ház és két apartman benne. ez esetben viszont megen a posztoló a hülye (pirike meg zimmerferi bácsi) mert ha az én lakrészembe óhajottak volna bedugni potyaturistákat, akkor finoman és nagyon nőiesen akkora kibaszott hisztit rendeztem volna nekik, hogy lehullot volna a vakolat is a falról.

kicsi zöld tündér 2013.07.15. 20:07:14

@zsiráfffff:
Na akkor ebben egyetértünk.:)Engem sem kellett volna félteni egy hasonló helyzetben.

A posztoló szegény amúgy nagyon hülye. Nem elég hogy hagyta magát, hanem még világgá is kürtöli, felturbózva kukoricával, tejszínhabos kapuccsinóval...
Mondjuk megérne még egy pár szót, hogy a szabadidő ("szabad idő") aktív eltöltését vajon hogy gondolja a szállásadó a tévézéssel. Labda helyett dobáljuk a tévét? Visszapofázunk a tévének? (Mondjuk azt én szoktam, a családom szerint nem is vagyok normális.)

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.07.15. 20:12:36

@kicsi zöld tündér: hát, a múltkor volt szerencsém átböngészni ezeket a szállásadó oldalakat, mert valami hasonlót kerestem magunknak, siralmas a helyzet. falusi vendéglátás címén a szállásadók saccra nyolcvan százaléka kiad valami düledező hodályt a dédi által leselejtezett bútorokkal és nem átallnak azt mondani, hogy ennek ez a bája. ami meg nem poloskás és tiszta, rendezett, nem lehúzós az meg mind ki van adva már :(

Manyecska 2013.07.15. 20:16:01

"Apartman
Gazdagon felszerelt lakosztály."
..van olyan is ahol a konyha és a fürdő közös, az elég gáz!
..ez esetben gazdagon turistákkal felszerelve:DDD

Manyecska 2013.07.15. 20:17:09

@zsiráfffff: igen, már márciusban le kell foglalni a házakat!

Manyecska 2013.07.15. 20:24:11

@zsiráfffff: komolyan, mi évekig béreltünk egyet onnan tudom. Három szoba egy nappali, konyha, minden.. Emlékszem valami helikopter nagyságú bogár repült be éjjel a paplanba és kihajítottuk sikongatások közepette.., majd visszadobtuk a kertből..reggel gratuláltak többen:D

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.07.15. 20:30:25

@Manyecska: jó kis vidéki romantika. ahova mink járunk soxor, ott van a közelben egy lovarda meg egy ilyen reggeliztető panzióféleség egyben. namost ott a kaját rohadt gyorsan kell eltüntetni mielőtt a kismilliónyi zöldlégy az istállóból megneszeli, hogy kész a reggeli :D :D

Manyecska 2013.07.15. 20:33:48

@zsiráfffff: boooáááá! ez most volt a híradóban: www.youtube.com/watch?v=FtWVdcx7BaI pékségnél reggeliznek a mosoni kacsák /:D!/

kicsi zöld tündér 2013.07.15. 20:51:08

@zsiráfffff: Ezért jó, hogy vannak fotók. Zimmer Pirikéék képein kiválóan látszik, hogy milyen bútorok vannak. Hogy az ágy ki van feküdve az még a képeken is látszik, nem kell hozzá nyomozónak lenni, hogy rájöjjön az ember.
Aki ilyet lefoglal kétezer forintért, az ne számítson jobbra, ne nyávogjon utána, hogy kényelmetlen volt az ágy. Mondjuk a kert az kellemesen néz ki, van hintaágy is, nincs azzal semmi baj. Az gáz, hogy nincs hűtő, ez barátok közt is említésre méltó hiányosság.
Én Horvátországban olyan apartmant béreltem tavaly, hogy a legigényesebb olvtárs is megnyalná mind a 10 ujját utána. Akkor még új volt, azóta sajnos jóval drágább lett, és már decemberben foglalt volt a teljes szezonra. De így jár, aki ügyes :)
Aztán jött, hogy a Tátrában kell foglalni szállást, hát elképesztő, hogy milyen pénzeket akartak szakítani az emberről. Meg is írtam az egyiknek, hogy nevetséges, hogy szezonon kívül egy ótátrafüredi, négyemeletes házban lévő apartmanért annyit kér, mint a horvát tengerpart egyik legkiemelkedőbb helyén júliusban egy luxusapartmanért. És nem is találtam a neten jobbat és olcsóbbat. Oda kellett menni és helyben találni. Fele árért ugyanolyat, vagy inkább jobbat. Észnél kell lenni az ilyen foglalásoknál.
Tavaly Balatonon béreltünk ki a neten egy apartmant. Tökéletes volt, minden ami szem szájnak ingere. Nagy nappali, szép szobák, hatalmas terasz, mosogatógép a mindennel ellátott, modern konyhában, wifi, kellemes háziak, teljesen különálló házrész. De előtte mindent megkérdeztem, voltak képek, tudtuk a pontos helyet. Jó, mondjuk nem 2000 forint volt.

kicsi zöld tündér 2013.07.15. 20:56:41

@Manyecska: A tavalyi balatoni nyaralásunknál nekünk is volt egy ilyen zoológiai vetület.
Időről időre támadtak esténként ezek a kolibri méretű lepkeszerű képződmények. Tavaly még a nevüket is tudtam. Egy horror volt. A végén már egész komoly harcmodort fejlesztettünk ki a tollasütőkkel. A bátrabbak szembeszálltak komolyan a támadókkal. Én is közöttük voltam, mai napig is büszkén emlegetem. Kismadár méretű repkedő bogarak. Nagyon durva volt :)

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.07.15. 21:15:01

@kicsi zöld tündér: az összes nyaralásban amúgy az a legszarabb, hogy másmilyen a matrac, mint ami otthon van. legalább két éjjel forgolódás garantálva bárhol is, még akkor is ha valami hipermatrac van :)

kicsi zöld tündér 2013.07.15. 21:19:46

@zsiráfffff: A megoldás, hogy nagyon kimerülten kell nyugovóra térni:)

Atörökk 2013.07.15. 21:21:14

@zsiráfffff:
Mikor legutoljára Balatonon voltunk, nem volt ilyen probléma. Remekül aludtunk az árokparton, míg hajnalban fel nem ébredtünk a hidegre :D

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.07.15. 21:23:23

@atörökk: jóvan, de te még fiatal vagy!

@kicsi zöld tündér: nem használ, nyilván örexem :)

Atörökk 2013.07.15. 21:35:14

@zsiráfffff:
Az én koromban te se voltál idősebb nálam :D

kicsi zöld tündér 2013.07.15. 21:59:15

@zsiráfffff:
Én meg már olyan öreg vagyok, hogy bárhol remekül elalszom. Második gyerekkor:)

euAgWzgmmtq7K 2013.07.16. 16:41:30

Mint szállásadó, hadd mondjam el, hogy minden évben meggyűlik a bajom a posztoló féle, fillérbaszó paraszttal. Mert, ha annyira fontos a nyugalom, akkor vegye ki az egész apartmant, mint itt, 6 fő / nap áron, ahány ágy van, de nyilván 5 fő áráért is megkapja, ha több napig marad. És leszarom, hogy egy ember fog-e ott lakni, vagy kettő vagy három stb., csak az idegenforgalmi adó miatt fog érdekelni. HA viszont nem veszi ki az egészet, akkor ne csodálkozzon, ha kiadom a maradék ágyakat másoknak.
De ahogy látom a súlyos problémákat, hogy a kukorica 20 forinttal drágább, meg a tejszínhabért is kell fizetni, szerintem inkább valami szanatóriumba kellene menni pihenni.

euAgWzgmmtq7K 2013.07.16. 16:45:13

Lehel,egyébként annyit még segítenék, hogy a 2000 forint nyilván a per felnőtt/ éjszaka ár volt, idegenforgalmi adót meg nem is fizettél. Erre egyébként ha rákérdezel, akkor meg is mondják.

00000000-0000-0000-0000-000000000001 2013.07.16. 18:27:22

"Azért ez durva, hogy egy bútorboltos számlát adott, hiszen a panzión kívül bútorboltjuk is van…"

1. nem kell átvenni a számlát és közölni kell vele, hogy a fogyasztóvédelmen kívül megy a bejelentés a NAV-hoz is.

2. számla bútorboltból? hm... garanciális igény érvényesítésével felhívni.

euAgWzgmmtq7K 2013.07.16. 18:39:35

@00000000-0000-0000-0000-000000000001:

1. a számla nem a vevőnek kell, hanem az eladónak, úgyhogy le van sz.va, ha nem veszi át, a másodpéldányt kell a szállásadónak bemutatni

a többi okoskodás is felesleges, ha benne van a tevékenységek között bármilyen vendéglátás, akkor adhat számlát - vagy csak nyugtát, ugyanis nyugtát kell adni lepecsételt nyugtatömbből az a kötelező, nem a számla.

Atörökk 2013.07.16. 20:14:28

@d.hardman:
Ezt egy NAV ellenőrzésen azért ne nagyon told bele a revizor arcába. Nem lesz érdemes, hidd el.

euAgWzgmmtq7K 2013.07.16. 20:21:23

@atörökk: igen, persze, kisfiam. ne fensőbbségeskedjél itt velem, és több ellenőrzésen vagyok túl. úgyhogy olvasgasd még a szabályokat, mielőtt osztasz másokat.

Atörökk 2013.07.16. 20:25:25

@d.hardman:
Te, várjál már... most beszéltem apámmal, ő nem homározik. Akkor itt valamit csúnyán félrenéztél.

▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2013.07.18. 20:15:04

@d.hardman: Mint szállásadó, nem akarsz inkább kazánban dolgozni, ahelyett, hogy ilyen hozzáállással emberekkel foglalkozzál?

euAgWzgmmtq7K 2013.07.18. 21:06:16

@▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓: mi a baj a hozzáállásommal? attól még, hogy szállás adó vagyok, léteznek élhetetlen, fillérbaszó parasztok és be is találnak. visszajáró vendégeim vannak évek óta, nyugodj meg, hogy velem nincsen semmi gond.

McZozo 2013.07.20. 00:43:19

Mondjuk nem ertem miert kell mindig azokat szapulni akik olcson probalnak dolgokat szerezni es lefikazni oket hogy ha nem tudta hogy ennyiert ezt kapja akkor meg is erdemli. Ez a lehuzosdi csak otthon divat. masutt elfogadott hogy neha promocios okokbol holszezonba bizonyos helyek akar veszteseggel is kidobnak szobakat. en par eve egy ejszaka araert kaptam 4 ejszakat furdobelepokkel casino es cukraszda belepovel meg csomo egyeb ajandekkal baden badenbe egy 4 csillagos hotelbe. es minden szuper volt korulugraltak minket mint a keves vendeg egyiket es soha nem mondtak hogy na maguk menjenek lakni a kazan melle mert csak negyedaru szallast foglaltak.
süti beállítások módosítása