Imre nem sikeresen választott rolókat a Barkácsplázában, mert a fele felrakás után esett szét, a másik fele pedig már a csomagolásban elhunyt. Egyelőre nem sok sikerrel panaszkodott, de állítólag küldenek szakvéleményt:
A Barkácsplázától vettem rolókat, amik egyszerűen szétestek: az árnyékoló anyag és a rúd - amire fel kéne tekerednie – közötti ragasztás adta meg magát. Volt amit már fel se tettem, mert már a csomagolásban szétjött, volt amit feltettem és csak azután esett le (egyszerűen elvált a ragasztás). A sztori izgalmas része most következik miután visszaküldtem:
A cég közölte, hogy nem szép a csomagolás ahogy küldtem… (én összefóliázva kaptam tőlük és vastag áttetsző szalaggal összefogva küldtem vissza). Több nap telefonálgatás után (mindig nem kellett hívni őket, ők nem jelentkeztek) közölték, hogy nem szép a csomagolás ahogy visszaküldtem :) Illetve hogy tönkretettem a rolókat…, azt nem tudta részletezni - az egyre ellenszenvesebb hangot megütő hölgy – hogy mire gondol ezalatt.Ez egy cinikus hazugság, ismétlem, egyszerűen szétestek, ehhez nekem semmit nem kellett tennem, a saját súlyát nem bírta el a ragasztás. Most várok a kegyes szakvéleményükre, hogy méltóztatnak-e visszafizetni a pénzemet (~20 ezer Ft) vagy sem.
fghjk · http://sorry.google.com/sorry/?continue=x 2013.07.16. 15:35:11
Ádám 2013.07.16. 15:38:20
Ádám 2013.07.16. 15:39:26
Ádám 2013.07.16. 15:43:14
Ádám 2013.07.16. 15:47:27
Már instandban is kapható?
Segítenének az "idősebbek", hogyis híták s mi is vót az?
Ádám 2013.07.16. 15:49:07
tartom itt a frontot egyedül!
Ádám 2013.07.16. 15:50:58
Jelentkezzetek be huncuttul s más v. semmilyen pofával!:)
ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.07.16. 15:51:32
Naív-e vagy? :( Sztem maguktól nem nagyon szeretnék...
Ádám 2013.07.16. 15:52:51
Ádám 2013.07.16. 15:59:17
Ádám 2013.07.16. 16:07:03
Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.07.16. 16:08:22
A kézben széteső rulut meg elképzeltem. :D Kérdés, szájban olvadt volna-e, ha már kézben nem.
Ádám 2013.07.16. 16:09:16
Az elefántra "gondoltam"!!! Persze ahogy szeretitek....én, elhatárolódok.
Ádám 2013.07.16. 16:10:33
Akkor nagy baj nem lehet!?
batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2013.07.16. 16:34:35
Atörökk 2013.07.16. 17:08:27
AtiSnatch 2013.07.16. 17:08:27
Üdv.: Aszagértő Snatch
Atörökk 2013.07.16. 17:10:16
Rolót szerelek b+.
AtiSnatch 2013.07.16. 17:12:33
Atörökk 2013.07.16. 17:17:15
Nem. Én a spájzban vagyok :D
Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.07.16. 17:19:04
bocsánat.
AtiSnatch 2013.07.16. 17:21:19
Atörökk 2013.07.16. 17:32:36
Nem volna szabad eszt engedély nélküli kommenteléssel elvicceskedni. Odalesz a hatásmehanizmus.
AtiSnatch 2013.07.16. 17:33:20
Atörökk 2013.07.16. 17:39:02
Igen, önhomárkodunk. Közöd??? :D
AtiSnatch 2013.07.16. 17:40:33
batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2013.07.16. 17:40:46
AtiSnatch 2013.07.16. 17:41:42
AtiSnatch 2013.07.16. 17:42:45
Atörökk 2013.07.16. 17:51:52
Ne legyél türelmetlen. Nekem is van itthon sárgabarcklekvárom, és szépen megerjedt :)
AtiSnatch 2013.07.16. 17:57:42
batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2013.07.16. 18:05:47
de! lekvárt tudok főzni, pálinkát nem.
Ádám 2013.07.16. 18:33:20
Ennek a srácnak aztán korán lement a roló! VAJH MITŐL?!
Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.07.16. 18:34:24
Manyecska 2013.07.16. 18:36:33
Manyecska 2013.07.16. 18:39:26
Manyecska 2013.07.16. 18:46:43
ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.07.16. 18:57:17
@Manyecska: Nekem is van, csak a műanyag ablakra már nem lehet feltenni, szóval most bezsákolva pihen, amíg kedvem nem lesz újra visszarakni.
De a függönyt se tettem fel, mert azon kívül, hogy porosodik, és néha ki kell mosni, nem sokat számít.
Manyecska 2013.07.16. 19:00:22
Anomalocaris (törölt) 2013.07.16. 19:13:01
AtiSnatch 2013.07.16. 19:25:07
ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.07.16. 19:26:19
www.facebook.com/photo.php?fbid=616156698417332&set=o.120851528121610&type=1&theater
@Manyecska: :D
Anomalocaris (törölt) 2013.07.16. 19:31:12
Manyecska 2013.07.16. 19:52:35
igazságos 2013.07.16. 20:10:09
Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.07.16. 20:40:29
igazságos 2013.07.16. 20:49:54
a bricostore-ra céloztam amúgy
Anomalocaris (törölt) 2013.07.16. 21:21:45
igazságos 2013.07.16. 21:25:30
Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.07.16. 21:31:22
Anomalocaris (törölt) 2013.07.16. 21:32:00
Anomalocaris (törölt) 2013.07.16. 21:35:05
igazságos 2013.07.16. 21:36:46
egyébként már megvan a napi 15-20 látogatásom
nem számítottam ám ekkora sikerre :P
én csak a romantikus kategóriába mozgok
Atörökk 2013.07.16. 21:40:57
A romantikus ratyipornó az milyen?
igazságos 2013.07.16. 21:41:10
gyanúsak ezek ketten nekem
ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.07.16. 21:42:26
igazságos 2013.07.16. 21:42:40
nem vitt rá a lélek, hogy elolvassam, de ha erre vágysz
Atörökk 2013.07.16. 21:43:44
Komolyan kérdeztem, ne kezdj el szokás szerint mellébeszélni.
igazságos 2013.07.16. 21:45:21
a mellébeszélés meg felesleges
Anomalocaris (törölt) 2013.07.16. 21:45:29
igazságos 2013.07.16. 21:46:25
igazságos 2013.07.16. 21:48:14
Atörökk 2013.07.16. 21:54:21
Legendás látnoki képességed ismét cserben hagyott.
igazságos 2013.07.16. 21:57:31
Anomalocaris (törölt) 2013.07.16. 22:06:20
Szerintem durmoljatok.
igazságos 2013.07.16. 22:08:03
Atörökk 2013.07.16. 22:12:48
Most néztem a szilvalekvárt. Az még nem akar erjedni :D
igazságos 2013.07.16. 22:15:20
atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.07.16. 22:59:58
www.origo.hu/itthon/20130716-sorra-zarjak-be-a-horroraru-ettermeket.html
Neela _ t 2013.07.16. 23:06:48
igazságos 2013.07.16. 23:23:47
AtiSnatch 2013.07.16. 23:48:56
na alukáljatok nyambik!
igazságos 2013.07.17. 00:00:31
AtiSnatch 2013.07.17. 07:13:54
AtiSnatch 2013.07.17. 07:52:40
- Szeretnél apáddal élni?
- Nem szeretnék - válaszolja a gyerek - mert mindig megvert.
- Akkor inkább anyádnál maradsz?
- Nem, ő is sokszor megvert.
- Akkor, hol szeretnél lakni?
- Szeretnék a magyar fociválogatotthoz költözni, ők sosem vernek meg senkit
Neela _ t 2013.07.17. 08:13:04
Meg ez a rossz vicc? :D
agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.07.17. 08:13:34
Na, vendégposzt odaát:
kismalac.blog.hu/2013/07/15/ars_poetica_794
agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.07.17. 08:14:56
Sznaccs kétszer kimarad a dobásból!
agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.07.17. 08:18:44
Manyecska 2013.07.17. 08:32:44
5.25-kor kelek! Már hajnalban megfőztem, kimostam, mindenkit megetettem /tényleg, én még nem ettem:O/:) sza nem kell a rizsa, mer van itthon is:P
Azt álmodtam egy nyilvános vécében a Márgit nevű népdalénekes néni volt, kértem egy jegyet:D és azt mondta ad havi bérletet 2500-ér én meg mondtam köszi akkor inkább a metrósínekre pisilek. Nórmális??
:D
AtiSnatch 2013.07.17. 08:40:21
ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.07.17. 08:43:59
ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.07.17. 08:47:05
Manyecska 2013.07.17. 08:51:02
agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.07.17. 08:52:56
Manyecska 2013.07.17. 09:07:01
Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.07.17. 09:08:10
*saját kula esetén. Cégünk szentül hiszi, hogy az önismeretnek nincs párja. Segítünk szembe nézni önmagával! Ön csak kulázzon a kijelölt helyre, a többit bízza ránk. Nekünk nem kell kétszer mondani, hogy ami a következő fázis aztán, sőt, elég, ha nem mond semmit, a meglepetés már az öné! Azzal, ha olvassa ezt, az már egy bón! Ki kell vágni és kész is a szarba nyomás, ezt már a zsebében érezheti! (Ha tojik eleget, oda jut, haza viheti!)
Módszerünk évszázados ellenkezési hagyományok tanulmányozásával történt ez. Az úrimódi teljesen ellehtetlenítette a vizetnek ivását, de nem is baj, eljuthatott a tudomány az ún. ATM (abszolút tuti módszer) kifejelesztéséhez. Ha öN szembesül saját maga gammamolekuláival, azok automatikusan kiütik a cétamolekuláit (mert ezek ellenségek magában, tudja?) így pozitív és negatív, angyal és ördög harca az öN!!(néhéégy) testében játszódhat le, rendelje meg most önmagát! Mi bemutatjuk igazi énjének, leszállítjuk a lényegi énjét, csak tolja le a picsáját mihozzánk, úgy megkopasztjuk..! Háh', most kérem menyen el a falig, érintse meg a falat a levelkettő szintre rálépéshez. Ez meg már totálisan az angyalvilág, mert ki kell nyitni egy ajtót és akkor ott van a z egész frontfalon a kivetítve az újposzt. De ezt a tudati szintet már nagyon nehéz elérni, hogy újposztot lásson az ember. De erőlködni kell! Ja, ja, meg várjál, a hit, az rendkívüli erény a hit, mindegy milyen szarban hiszel, érted? De ha van hited, akkor kellően nagy szar vagy ahhoz, hogy felnézzen rád a többi, szintén valami értelmetlen trutyiságnak hódoló h' birka.
- Akarunk szintet lépni?
- [tömeg] Igeeeen!
- Mikor akarjuk?
[tömeg] Moooost!
- Miért akarjuk?
- [tömeg] Mer' azt mondtáááák!
Öhm. :(
batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2013.07.17. 09:10:02
Süssön terád a nap,
legyen teljes örömöd mindenben.
Manyecska 2013.07.17. 09:11:00
Manyecska 2013.07.17. 09:17:01
Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.07.17. 09:19:33
@Manyecska: ezek amott bezáratlan zárójelen agonizálnának. Kérdem én, hány olvasó dob syntax errort egy formai hibát felfedezvén? Saynos, mivel politikáról íródik, befogadni nem tudom.:( Ha egymondatba összefoglalhatnád miket mondanál? Kíváncsi vagyok, de nemmegy, tényleg. Ez egy ilyen politikai hátrány nállam. És csak 38 vagy!! Most gondold el..
Manyecska 2013.07.17. 09:23:59
agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.07.17. 09:27:40
AtiSnatch 2013.07.17. 09:28:01
agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.07.17. 09:28:55
Manyecska 2013.07.17. 09:31:06
Manyecska 2013.07.17. 09:32:48
batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2013.07.17. 09:34:39
AtiSnatch 2013.07.17. 09:43:15
batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2013.07.17. 09:45:24
Ádám 2013.07.17. 09:48:23
Manyecska 2013.07.17. 09:49:53
igi1 2013.07.17. 09:51:11
batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2013.07.17. 09:55:59
igazságos 2013.07.17. 09:57:49
nehogy felizgasd már magad, tudod, én mindig csak piszkálkodok
ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.07.17. 09:57:56
@agresszív kismalac: Azt csak akkor mondom, ha szakálla van a poénnak :D Mondjatok olyanokat, amiket nem ismerek :D
@batgirl: DE GONDOLTAD :D
igazságos 2013.07.17. 09:59:50
batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2013.07.17. 10:07:31
@ColT: azt még szabad:))
igazságos 2013.07.17. 10:11:23
én magam valamiért a kásásabbat szeretem, asszem az az akácfaméz, de van sima is
kiengesztelésképp kérésre küldök :P
igazságos 2013.07.17. 10:13:05
mikor lefoglalják az árukat már jóelőre, pl. eperszezonnál
2013.07.17. 10:15:09
A plémet?
2013.07.17. 10:19:39
Aaaatómatikus! :) A roló vödrös e volt?
2013.07.17. 10:21:49
A traktoristalyányon kívül nem nem kommentál senki?
batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2013.07.17. 10:24:37
Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.07.17. 10:28:42
@igazságos: adapter. Adapter, adatpter. Háh. Már csak ez a szó hiányzott a vidéki javas- és háziasszonyok szájából.:D
"mikor lefoglalják az árukat már jóelőre, pl. eperszezonnál" - valami nekem azt súgja, nem te szoktál lenni az a lefoglaló. Előled foglalják le.:( Milyen tésztákat fogsz gyártani? Mantraszerűen, mélylélektani állapotba kerülve fogod tekergetni a kallantyút és anyukád, ha benéz - amit nem veszel észre, mer ugye nem lesz rajtad a hallókészüléked - akkor aranyosnak fog látni ő? Hogy a pici lánya, akit megszült (placenta mellékelve vót), az utóbb ilyeneket csinál, ilyenné fejlődött, hogy önállóan tekerget és alkot? Így kell elképzelni?
Atörökk 2013.07.17. 10:29:09
Csak a vászon. A pálcája az kuponos vót.
Manyecska 2013.07.17. 10:30:31
Manyecska 2013.07.17. 10:32:24
Manyecska 2013.07.17. 10:33:47
igazságos 2013.07.17. 10:35:15
van ravioli, lasagne, eperlevél, szélesmetélt, cérnametélt, angyalhaj, csavart laska, canneloni készítő
amúgy való igaz, nem én intézem az ügyeket
amúgy meg van motor is már a tésztakészítéshez, nem kell tekergetni
2013.07.17. 10:35:44
2013.07.17. 10:37:22
Lapultam, mert valami többmázsás férjről mesélgettél.
Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.07.17. 10:42:45
Atörökk 2013.07.17. 10:43:49
Addig vagyok a spájzban, amíg jólesik. Igen? :D
@Cicmen:
Lehet, próbálta, csak a ragasztó is el volt romolva.
Manyecska 2013.07.17. 10:44:01
Manyecska 2013.07.17. 10:46:09
Itt dolgozik a szomszédban állítólag:)
Manyecska 2013.07.17. 10:48:08
igazságos 2013.07.17. 11:06:16
AtiSnatch 2013.07.17. 11:08:00
AtiSnatch 2013.07.17. 11:10:59
igazságos 2013.07.17. 11:15:01
hajh, nehéz az élet egy könyvekkel foglalkozónak
még van 100 oldal szerkesztés is
Manyecska 2013.07.17. 11:17:16
igazságos 2013.07.17. 11:17:17
:P
néztem, azzal lett vége, hogy megöregedett a csaj :P
Székely Máté László · http://l4c1.blog.hu/ 2013.07.17. 11:19:29
Székely Máté László · http://l4c1.blog.hu/ 2013.07.17. 11:22:15
Ha semmi nem segít, jöhet a piócás ember.
Székely Máté László · http://l4c1.blog.hu/ 2013.07.17. 11:24:17
Manyecska 2013.07.17. 11:33:19
AtiSnatch 2013.07.17. 11:36:04
Atörökk 2013.07.17. 11:37:29
Mindent elfoglalok, aztán vissza :D
batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2013.07.17. 11:44:14
Az általános iskolával szemben.
Gratulálok.
Remélem az összes nemzeti cigi árus tönkre fog menni.
Manyecska 2013.07.17. 12:07:50
Manyecska 2013.07.17. 12:09:58
AtiSnatch 2013.07.17. 12:31:57
igi1 2013.07.17. 12:36:47
igi1 2013.07.17. 12:38:13
mondják neki: hé, ez nem fog szétosztódni :P
Manyecska 2013.07.17. 12:39:43
Manyecska 2013.07.17. 12:40:49
igazságos 2013.07.17. 12:42:11
hogy a kórházaknál, a gyógyíttatási költséget is ráverjük ezekre
igazságos 2013.07.17. 12:44:22
mer nem működik a rendszer, lefagy a rendszer, nem azt számol, amit kéne, ami kéne, abból nincs, nem ismeri a rendszer, nem lehet azt rendelni, ami kéne, így kénytelen a júzer ezeket járni
AtiSnatch 2013.07.17. 12:45:39
helianthus 2013.07.17. 12:46:34
Férjhez mentem, mert annyira tanácsolták ezt nekem.
Nagyon jó, igazából semmi sem változott, csak a szexet nem kívánom már.
agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.07.17. 12:47:07
központjában..."
Na, az szép lehetett. Kép nincs?
agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.07.17. 12:48:11
helianthus 2013.07.17. 12:48:26
Nem én voltam!
Benéztem a szekrénybe, de ott sincs, becsszó!
igazságos 2013.07.17. 12:48:42
én csak akkor vagyok beteg, ha el kell mennem egy papírért a kórházba
Manyecska 2013.07.17. 12:49:51
igazságos 2013.07.17. 12:49:53
@agresszív kismalac: ha bótba van, nem lehet ilyet nyitni, rendesen féltek is a többiek, hogy vasárnap is nyitva kell lenniük
egy szabadnap meg mindenkinek kötelező elviekben a héten
Székely Máté László · http://l4c1.blog.hu/ 2013.07.17. 12:49:55
2013.07.17. 12:50:29
Gondolom most, hogy összeházasodhatnak gyertyafényél elhálják az elsőseggélyt! :))
igazságos 2013.07.17. 12:51:46
Székely Máté László · http://l4c1.blog.hu/ 2013.07.17. 12:52:06
Free Manyecska!
atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.07.17. 12:52:32
agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.07.17. 12:52:58
AtiSnatch 2013.07.17. 12:53:48
Székely Máté László · http://l4c1.blog.hu/ 2013.07.17. 12:54:14
agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.07.17. 12:54:16
Manyecska 2013.07.17. 12:54:34
igazságos 2013.07.17. 12:54:59
igazságos 2013.07.17. 12:56:03
még jó, hogy egy évbe kétszer megyek orvoshoz a fülem miatt
Manyecska 2013.07.17. 12:56:07
igazságos 2013.07.17. 12:58:23
2013.07.17. 12:59:32
Válás után kefélni linkség! Ha lecsillapodik a hevület újra előjönnek a "régi nemszép" emlékek!
2013.07.17. 13:01:51
Fülenként egyszer?
Manyecska 2013.07.17. 13:02:37
igazságos 2013.07.17. 13:06:04
mivel illesztéket kell venni, félévente, mivel keményedik a füledben
na meg elemet, ami lemerül
tehát egy évbe 2* 10 000 ft, meg csomag/1000 ft-ot kell költsek, három hónapra veszek olyan 5 csomagot
régen mindez ingyé vót, de ma már mindenkinek perkálni kél
Manyecska 2013.07.17. 13:08:43
igazságos 2013.07.17. 13:10:34
Székely Máté László · http://l4c1.blog.hu/ 2013.07.17. 13:11:21
igazságos 2013.07.17. 13:13:30
amúgy nekem meg fogyatékossági járna, de mivel dolgozni merészelek, nem jár
AtiSnatch 2013.07.17. 13:13:45
Lesz új poszt? mer van még :D
Székely Máté László · http://l4c1.blog.hu/ 2013.07.17. 13:13:58
Manyecska 2013.07.17. 13:15:06
Székely Máté László · http://l4c1.blog.hu/ 2013.07.17. 13:15:42
igazságos 2013.07.17. 13:16:08
igazságos 2013.07.17. 13:17:25
akit lehet, vissza a munka világába
soha többet nem fogok támogatásért kuncsorogni, az orszi vizsgálat óta
Székely Máté László · http://l4c1.blog.hu/ 2013.07.17. 13:19:10
ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.07.17. 13:21:49
Nem a fogyatékosokon volt itt spórolás, hanem azokat kellett kiszűrni, akik csaltak. Igaz, a módszerek nem voltak éppen a legmegfelelőbbek, de hát ettől a kormánytól kb. erre telik :S
AtiSnatch 2013.07.17. 13:22:08
Székely Máté László · http://l4c1.blog.hu/ 2013.07.17. 13:31:00
A kérdés, hogy mennyire érint ez személyesen. Másrészről, szerintem a jövőben dől el, hogy milyen társadalmi hatásai voltak egy ilyen intézkedésnek.
Manyecska 2013.07.17. 13:32:21
Székely Máté László · http://l4c1.blog.hu/ 2013.07.17. 13:32:42
AtiSnatch 2013.07.17. 13:33:44
Székely Máté László · http://l4c1.blog.hu/ 2013.07.17. 13:43:54
AtiSnatch 2013.07.17. 13:45:26
Így kell ezekkel bánni, egy kis terrorizmus és má megy is :D
Ádám 2013.07.17. 13:49:59
Ha eljössz hozzánk falu alsóra, akkor ott leszek vele középsőn v. felsőn, esetleg É v. D-en, de lehet, hogy K-en.
Na ott +veheted!
Manyecska 2013.07.17. 13:54:05
helianthus 2013.07.17. 14:05:12
helianthus 2013.07.17. 14:06:18
Székely Máté László · http://l4c1.blog.hu/ 2013.07.17. 14:06:20
agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.07.17. 14:11:19
igazságos 2013.07.17. 15:31:38
senilla004 2013.08.23. 09:56:26
senilla004 2013.08.23. 10:03:07