Tékozló Homár

Lassan reagál a Teleshop

2013.07.22. 10:23 | jackyll | komment

Zsuzsi kiakadt, hogy a Teleshopban annyira lassan dolgozták fel a rendelését, hogy addigra elfogyott a hallókészülék. Teleshop, komolyan?

2013. július 7-én rendeltem a teleshopból apukámnak egy terméket, bár nem gondoltam jó ötletnek, anyu rábeszélt (végül is ő adta ajándékba). Az ára mellett 6-8 munkanap volt feltüntetve mint szállítási idő. Anyuéknak a házassági évfordulója 20-án van, ezért számoltam, mindenképpen ideér a csomag addig. Július 18-án rájuk telefonáltam, hogy megkérdezzem, hogy hogy áll a csomagom, mire a válasz annyi volt, hogy "ja, nincs raktárkészleten, majd július végén valamikor hozzák". Mondtam, hogy 6-8 nap volt írva a honlapon. Erre az hölgy azt mondta, hogy "igen, akkor még volt készleten"...

Felháborodásomban írtam gyorsan levelet nekik a következő szöveggel:

"Ezúton szeretném lemondani a megrendelésemet (V. Tiborné, cím. Volume Max készülék)

Felháborít a tény, hogy egy emailt/telefont nem tudtak megengedni irányomba, hogy ne várjam feleslegesen a készüléket. Ezek szerint nem annyira fontos Önöknek a Vásárló, hogy ezt megtegyék. Már azon is gondolkodtam, hogy van-e összefüggés aközött, hogy a telefonos üzletkötő által pluszban felajánlott egyetlen terméket sem kértem, és aközött, hogy habár a megrendelésem napján még volt raktáron a termékből, mire nekem kellett volna kiszállítani, addigra nem.

Az ajándék édesapámnak lett volna, aki sajnos nagyot hall, de önérzeti okokból nem foglalkozik vele. Reméltem, hogy ha ezt kipróbálja, akkor belátja, hogy igenis ez olyan dolog amivel foglalkozni kell. Sosem rendeltem Önöktől, mert túlságosan drágának, és ehhez képest nem túl jó minőségűnek véltem a termékeiket, anyu biztatására mégis megrendeltem.

Habár nem sikerült személyesen megbizonyosodnom a véleményem ellenkezőjéről, arról sikerült meggyőzniük, hogy igazán nem figyelnek oda a vevőkre.

Talán ezután jobban fognak.

Üdvözlettel:
V. Tiborné Zsuzsa"

Kidühöngtem magam.

Ám de jött a válasz, ami minden várakozásomat felülmúlta:

"Tisztelt V. Tiborné!

 Kérésére rendelését töröltük rendszerünkből!

 Tisztelettel:

ügyfélszolgálati ügyintéző"

Ennyit róluk.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ferand1979 2013.07.22. 10:31:34

2 db Sound MINI hallókészülék: 15000 Ft+ 2000Ft postaköltség 17000Ft, mely tartalmaz 2+2 db elemet is.

Read more: olcsoar.hupont.hu/7/hallokeszulek-olcso-aron#ixzz2ZlF2jYsv

Atörökk 2013.07.22. 10:31:47

Már megint egy Vadász.

Neela _ t 2013.07.22. 10:40:36

Így dühöngte ki magát? :D
Kész veszedelem

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.07.22. 10:41:38

Mit vártunk ettől a cégtől?
Mondjuk meglepően ügyfélbarát módon jártak el, azaz válaszoltak. Már a Homár és a Telesopp sem a régi? :D

Rosszindulatú Vászka 2013.07.22. 10:41:59

Mer külömbe az eladónak és az ügyfélszolgának releváns infó, hogy minek is venné azt a túlárazott dzsunka szart, nyilván más lesz az ügymenet eme értékes információk tükrében.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.07.22. 10:45:18

@Rosszindulatú Vászka: Próbált hatni a érzelmekre a hatásmechanizmussal szegény.
Mancika meg két kávé és körömreszelés között pont leszarta.

2013.07.22. 10:46:21

V. Tiborné későn szaladt
neki Volume Max már nem maradt
Zimme zum zimme zum,
Recefice bumbum bum!

2013.07.22. 10:48:18

Annyira még felhívnám a tisztelt poszter figyelmét, ha repjegyvásárláskor is V. Tibornénak nevezi magát az sokba fog kerülni!

Atörökk 2013.07.22. 10:48:52

Ha lekközelebb rendelek a Teleshoptól, a megrendelést egyből cc-zem a Homárnak is. Akutyaúristenitmá.

2013.07.22. 10:51:13

Anyuéknak a házassági évfordulója 20-án van,

És hallókészülék lett volna az ajándék? :)))))))))))))))

Rosszindulatú Vászka 2013.07.22. 10:51:43

Jut eszembe:

Üld a színházba az idős házaspár, mire eccercsak a nő odasúgja a férjének:
- Drágám, szelenettem néhányat, szerencsére teljesen hangtalan, csak nagyon büdös. Szted mit csináljak?
- CSeréjj elemet a hallókészülékedbe!

@ColT: gondolod, ha egyébként nincs, neki konkrét céllal kell és nem csak úgy általába, akkor hirtelen lesz?

2013.07.22. 10:53:16

A sok süket sinoszos elkapkodta a hallókészüléket!

2013.07.22. 10:55:36

@Rosszindulatú Vászka: Üld a színházba az idős házaspár, mire eccercsak a nő odasúgja a férjének:
- Drágám, szelenettem néhányat, szerencsére teljesen hangtalan, csak nagyon büdös. Szted mit csináljak?
- CSeréjj elemet a hallókészülékedbe!

Ennek a viccnek semmi realitása, mert a nyanya azt sem hallotta volna meg, hogy azt mondják neki hogy:CSeréjj elemet a hallókészülékedbe!

2013.07.22. 10:56:52

@Rosszindulatú Vászka: Üld a színházba az idős házaspár, mire eccercsak a nő odasúgja a férjének:

Amúgy milyen darab ment?

Rosszindulatú Vászka 2013.07.22. 10:57:46

@Cicmen: elfelejtettem szólni, hogy tud szájról olvasni, mert ugye a színházba amúgy sem szokat kurjászni a népek.

A férreértésért én kérek elnézést, hogy bocsánatot kérek.

" A sok süket sinoszos elkapkodta a hallókészüléket!"

Ez is tévedés, a snoszok nyilván tébére vesznek célszerszámot, a telesopba meg a burzsoá nyuggerek vesznek mindenféle haszontalan szart, amikor a sok eszükkel bedőlnek a jenki meg német nyuggerek által előadott pantmomes sónak.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.07.22. 10:59:24

@Rosszindulatú Vászka: Miből gondolnám :D Bár már lazul a Teleshop is, mert nem fizettették ki előre... :D

Rosszindulatú Vászka 2013.07.22. 11:02:31

@ColT: minek, ha úgyse szállítanak?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.07.22. 11:05:21

@Rosszindulatú Vászka: Hát, a 21. szd üzlleti modellje. Semmiért pénzt kérni, aztán esetleg egyszer visszaadni, vagy simán lelépni vele :D

Őslakos 2013.07.22. 11:07:23

Hallókészüléket csak hallásvizsgálat alapján szabad csak venni. A nem ismert hallásveszteség alapján vett készülék garantáltan nem lesz jó. Ezután biztos, hogy nem lehet majd meggyőzni arról, hogy a szakorvosi vizsgálat alapján felírt, audiológus által beállított készülék újra kinyitja előtte a világot.

Az apuka így járt jól.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.07.22. 11:09:16

@Cicmen: "@Rosszindulatú Vászka: Üld a színházba az idős házaspár"

Mindent nekem kell kijavítanom.

Öregasszony elmegy a dokihoz
- Doktor úr, nem tudom, mi a baj velem, de folyamatosan szellentek. Hála Istennek nem lehet észrevenni, mert nincs szaga és hangja sem, de engem mégis zavar. Most is, hogy itt beszélgettünk, már vagy ötvenszer szellentettem. Kérem adjon valami orvosságot!
A doki felír neki valamit és megkéri jöjjön vissza egy hét múlva.
Jön az öreglány magából kikelve
- Mi a fenét adott maga nekem, maga idióta! Mióta szedem, továbra is hangtalan, de olyan büdös, hogy az kibírhatalan!
Mire a doki
- Legalább a szaglása rendbe jött. Felírok valamit a fülére is, jó?

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.07.22. 11:11:59

"anyucikám biztatására mégis megrendeltem."

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.07.22. 11:13:24

Nem gügyögünk.

anyám
apám
édesanyám
édesapám

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.07.22. 11:13:47

@Őslakos: 10 millió fülorrgégész országa! A telesop jobban tudja, mer az orvosok meg mind hülyék, meg különben is a hálapénz, meg minden, izé-e. :D

duddva 2013.07.22. 11:14:13

- Doktor úr, úgy érzem, hogy engem semmibe vesznek - mondja a beteg a pszichiáternek. - Kérem a következőt!

Rosszindulatú Vászka 2013.07.22. 11:20:04

@atpijkamo: ezér nem báncsad, legalább tud magyarul, az utóbbi hónapokban kevés poszter írje egy az igekötőket meg ijeneket.

2013.07.22. 11:24:32

@atpijkamo: "anyucikám biztatására mégis megrendeltem."

Rendeld meg kislányom! Apád hülye is, impotens is, legalább hallja meg amit mondok!

Rosszindulatú Vászka 2013.07.22. 11:30:27

@Cicmen: pedig aki már több éve házas, az hamar kifejleszti magába a szelektív hallás igen gemütlih képességét.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.07.22. 11:31:23

@Rosszindulatú Vászka: Igazad van, kevesebb hibája van, mint sora, ez valóban ritkaságszámba megy.

Azért tudós emberek elhelyezhetik ezeket a szövegben:
,
úgy
hogy
-space (nagyot hall)
,

Miért akar valaki Tiborné lenni? Én biztos kézzel-lábbal tiltakoznék.

2013.07.22. 11:32:03

@Rosszindulatú Vászka: Az alkalmi süketekre gondolsz?

Mylady 2013.07.22. 11:32:14

Ti itten szórakoztok, miközben hatalmas dolgok történnek a nagyvilágban!? Katalin pl vajúdik. Érzéketlen banda! :)))
(Van percről-percre a Velveten, na, ez az igazán durva!)

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.07.22. 11:33:59

@Cicmen: :))

A süket gróf hazatér. Miközben az inas vetkőzteti, a szokásos szöveget mondja:
- Fogadjunk, hogy már megint a kocsmában voltál konyakot vedelni, vén fasz.
- Nem, Jean, ma a városban voltam és vettem egy hallókészüléket.

Rosszindulatú Vászka 2013.07.22. 11:34:05

@Mylady: hát tudod az a hejzet, hogy mink abba az ügybe nem voltunk érintettek. Majd ha előkerül a házivideó a fogamzásrúl, azt majd letölcsük.

@atpijkamo: jó meglátások, ezeken már én is törpöltem.

@Cicmen: hogy mi?

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.07.22. 11:36:40

@Mylady: :)) Mijóta nem lehet kommentelni, a velvetnek feléje se nézek. Csak a kommentekért volt érdemes odajárni. A homárt se a posztokért látogatom, hanem Értetek. Ha értetek.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.07.22. 11:38:03

@atpijkamo: Neked valami bajod van? Miattunk idejárni? :D

Manyecska 2013.07.22. 11:45:25

@Mylady: És? Ki nem sz..ja le?:D

Mylady 2013.07.22. 11:45:59

@ColT: Szerintem is beteges :)))

@Rosszindulatú Vászka: vagy a szülésről, nem?

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.07.22. 11:47:21

@ColT: :)) Vannak a normálisak, pl. te, meg Mylady, a nagyon viccesek, mint Cicmen és Malacc, a többiek meg simán viccesek. A negatív példa ritka.

És van néhány, akitől én is sokat tanulok. Csak el kell választani az ocsút a búzától. Gyógyítottam már meg ínhüvelygyulladásomat itteni tanácsokkal, kaptam befektetési tanácsot, stb.

Mylady 2013.07.22. 11:47:27

@Manyecska: A nagybritánok :) Röhejes, ami ott megy. Érdemes megnézni.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.07.22. 11:48:37

@Manyecska: "@Mylady: És? Ki nem sz..ja le?"

Bezzeg, ha a mi miniszterelnökünk szülne, mindenki a hírekre tapadna!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.07.22. 11:50:00

@Mylady: :D

@atpijkamo: Hűha. Súlyos dolgok ezek :)

"Bezzeg, ha a mi miniszterelnökünk szülne"
Nehogy legyen belőle még egy!!!!!

herk 2013.07.22. 11:50:54

erről a posztról ez a vicc jut eszembe:
"Kedves Jani!

Remélem, tudsz rajtam segíteni! Egy nap otthon hagytam a férjemet a tévé előtt, és elmentem bevásárolni. Talán 2 kilométerre járhattam a házunktól, amikor az autó motorja hirtelen leállt, és nem tudtam újra beindítani. Visszamentem a férjemért, hogy segítsen, és máig sem tudom felfogni a látványt, ami fogadott! A férjem a szomszéd lányával hempergett az ágyban! Én 32 éves vagyok, a férjem 34, a lány meg csak 19! A férjem beismerte, hogy már fél éve találkozgatnak! Nem tudom, most mihez kezdjek, kérlek, segíts!!!

-----

Kedves Magdi!

Annak, hogy ilyen rövid távolság megtétele után leáll az autó motorja, több oka is lehet. Először ellenőrizd, nem dugult-e el az üzemanyagtömlő. Ha tiszta, ellenőrizd az összes vezetéket ami a motorhoz vezet. Szintén ellenőrizd az összes kábelt is, nincs-e valamelyik elszakadva. Ha a probléma még mindig fennáll, nézd meg, nem hibásodott-e meg az üzemanyag szivattyú és kap-e a motor rendesen üzemanyagot. Remélem, hogy tudtam segíteni!"

Manyecska 2013.07.22. 11:55:14

@atpijkamo: @Mylady: ÉN bezzeg már hajnalban megjósoltam kíváncsi vagyok fiú lesz-e:) egy hete néztem róluk videókat tökvéletlen a juhtubon tényleg inkább ők mint valami VVIzé.
Most a kórház kapujában fotózkodnak:DDD
Szerintem náluk ez ilyen Szomszédok-fíling:P ! Hagyjuk rájuk:P!

Manyecska 2013.07.22. 11:56:21

@ColT: :DDDDD! én bejelöltem múltkor:P visszajelölt:D figyelemmel kísérem ténykedését:))

Manyecska 2013.07.22. 12:02:21

Olyan fiús hasnak tűnt szakmai szemmel:D már amennyit látni lehetett:( Sztem kb délután lesz csak bébi normál esetben.OFF

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.07.22. 12:06:02

@Manyecska: Szerintem írjál az angol homárra, amit a kórházi személyzet kommentel, és vezesd le a szülést így távolról.

Manyecska 2013.07.22. 12:07:28

@atpijkamo: az a durva hogy jeladót kap majd a bébi. Mer ezekben az van.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.07.22. 12:07:49

@Manyecska: Van aki attól lesz híres, hogy a királyi családnak drukkol.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.07.22. 12:12:11

A „Szegedi” jelző került 19 iskola neve elé a csongrádi megyeszékhelyen. A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) a fenntartásába került iskolák jelentős részét átnevezte az egész országban. A névváltoztatás meglehetősen furcsa módon zajlott a Délmagyar.hu szerint: június 3-án jelent meg az erről szóló hivatalos értesítés, amely mellesleg március 29-i keltezésű és január elsejére visszautaló hatályú. Vagyis az iskolákat a tanév végén értesítették arról, hogy öt hónapja más a nevük.

www.origo.hu/itthon/20130722-a-klik-atnevezte-az-iskolakat.html

Mylady 2013.07.22. 12:24:04

@atpijkamo: Most olvastam. A legszebb: a Szeged Városi Kollégiumot átnevezték Szegedi Városi Kollégiumra.

Rosszindulatú Vászka 2013.07.22. 12:28:42

@atpijkamo: vedd tudomásul, hogy ha Ő szülni akar, akkor szülni is fog!

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.07.22. 12:39:18

@Mylady: :))

- Márpedig itt rend lesz! - mondta Hoffmann Rózsi, és berúgta a szart az ágy alá.

Manyecska 2013.07.22. 12:40:00

@atpijkamo: a nemzetbiztonság. Mindegyikbe van. A durva az hogy egy francia nő azt írta: "ki nem sz...ja le"..de ezt én írtam előbb! ÉrtEDE?:DDD:O

England win The Ashes! 2013.07.22. 12:43:33

@Rosszindulatú Vászka: neked is jogod van szülni, ezt bele is vesszük a jegyzőkönyvbe.

panic_button 2013.07.22. 12:56:45

hallókészüléket az aldiból

igi1 2013.07.22. 13:53:01

@A.Snatch: tagadok minden felelősséget!

Nekem eddig minden rendelt árum +jött! :P

igi1 2013.07.22. 13:54:49

Hallókészüléket meg az őstermelőtől, fülvizsgálattal!

Vagyis, az öreget elnèzve, marad ahogy volt, mert kórházba ez se fog elmenni!

igi1 2013.07.22. 13:55:51

@ferand1979: az enyem egy nullával több volt...

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.07.22. 14:22:04

@atpijkamo: Hát, bki, én nem láttalak a Velveten.
Pedig nagyon figyeltem.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.07.22. 14:29:17

@herk: Ez nem így van, mert ez túl hosszú, hanem:
Tisztelt szerkesztőség! A férjem két hete lement ecetért a salátához, azóta nem láttam. Mitévő legyek?
Csepegtessen citromlevet a salátára. üdvözlettel

England win The Ashes! 2013.07.22. 14:31:12

@igi1: na jó, de gondolom ott is vannak kategóriák, mint "kiváló", "jó", "használható", "gagyi", "1 euró-boltos", "teleshopos".

England win The Ashes! 2013.07.22. 14:36:39

@agresszív kismalac: "A férjem két hete lement ecetért a salátához, azóta nem láttam."

- Hol voltál, kisfiam? Már mindenütt kerestelek. Tegnap délután azt mondtad, hogy csak pisilni mész.
- Kakiltam is.

igazságos 2013.07.22. 14:56:25

@Graeme Swann 4 Prime Minister: tévedés

Támogatottan, kell, ingyé szar

Vagy fèláron, kurvadragán és akkor se feltétlen a legszuperebbet kapod

100 körül voltak normálisabbak, 80 alatt meg ingyenesek

Csak ezekre közgyógy kell, amit most elvesznek, akitől csak lehet.

Szóval hallásvizsgálat, pénz, meg próbahordás kell

helianthus 2013.07.22. 15:22:30

@atpijkamo: nagyon érdekelne én melyik kategóriába tartozok nálad?

@Rosszindulatú Vászka: hol voltál, téged is kitiltottak?

@Graeme Swann 4 Prime Minister: téged tudom, hogy igen, mert írtad. Te azt mondd el miért?

Bocs fiúk, kíváncsi napom van, csak tudnám mitől lett ez nekem?

igazságos 2013.07.22. 15:30:38

@helianthus: nem így kell pasit fogni

érd el, hogy a pasik legyenek kíváncsiak rád

helianthus 2013.07.22. 15:35:16

@igazságos: jajj, kedves, hagyjál lógva.
Tudod, ha pasit akarnék fogni, én ÍGY is tudnék. ;)

helianthus 2013.07.22. 15:39:41

@igazságos: ha pasizni akarok, én ÍGY is tudok.

helianthus 2013.07.22. 15:41:10

És még a blogmoci is méltó bosszút állt, mert belökte mind a két kommentet, pedig azt mondta, egyet megeszik.
Na ezt intő jelnek veszem, mivel ma kíváncsi napom van, kíváncsi leszek és nem megyek bele semmi egyéb kommunikációba.
Igit rátok bízom, oktassátok helyettem.
Thx.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.07.22. 16:37:59

@agresszív kismalac: Vakegér!

Munkásságom: www.google.hu/search?q=atpijkamo+site:velvet.hu

Mondjuk ha már Kate Middleton (alias Herczeg Vilmosné):
velvet.hu/celeb/2011/04/28/monarchiaorult_oreg_rokak_es_ihatatlan_koktelok_varjak_az_ifju_part/

#2011.04.28 16:04:55 atpijkamo

"2011.04.28 15:15:27 Pharm_SD
Kate bikiniben jól néz ki"

Izlések és pofonok...

Mindenesetre a képen nem látszik a karikalába, ez alőnyére van.

nandras01 2013.07.22. 16:39:53

most mi is a gondod, kedves posztoló?
lemondtad a rendelést, csont nélkül elfogadták.
akkor..?
ja, és aki ilyen gagyisopból rendel, az megérdemelné még azt is, hogy szopassák és juszt is hat példányban küldjék meg neki soron kívül, extrafelárral a szart, amire annyira vágyott.

igazságos 2013.07.22. 16:48:40

@helianthus: figyeljé, neked elnézem, értem is :P

@nandras01: ez egy BOLDOGÜGYFÉL POSZT

mer most mondom el 100*or, hogy jól átb@szták volna, ha megkapták volna azt a készüléket

nandras01 2013.07.22. 16:52:56

@igazságos:
"ez egy BOLDOGÜGYFÉL POSZT"
ja, hacsakúgynem!
pedig én már tisztára azt hittem, hogy panaszkodik a kedves ügyfél.

le is mondom izibe, a telesoppból megrendelt félhomálytizedelőmet.
én is boldog akarok lenni.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.07.22. 17:00:37

@helianthus: Te a néhavicces kategória vagy, édes.

helianthus 2013.07.22. 19:32:52

@igazságos: biztos érted?

@atpijkamo: ne csaljál Mackópapa, ilyen kategória nincs is, akkor most ezt külön gyártottad, csak nekem, csak itt és csak most?

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.07.22. 19:41:13

@helianthus: "a többiek meg simán viccesek"

...de nem mindig.

Atörökk 2013.07.22. 19:45:20

@atpijkamo:
Kivéve engem, mert én rendkívül vicces vagyok.

helianthus 2013.07.22. 20:38:01

@atpijkamo: Hogy döntsem el, hogy hol a helyem? A simán vicces kategória a néhavicces kategória fölött van?
Vagy alatta?

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.07.22. 20:48:35

@atörökk: Igen. Nyugi!

@helianthus: Az ugyanaz.

- Jenő! Mondd, az egerek tényleg buta állatok?
- Igen, egérkém.

Gonoszfóka 2013.07.22. 21:42:22

Na akkor pontokba szedve, nem olvastam el a kommenteket, de lehet, volt már valamelyik:

1: ha a posztoló megveszi és megkapja ezt a cuccot, átverik. Tehát így jól járt.
2: készüléket csak szakorvos javaslata alapján szabad venni / választani, ő tudja, hogy az adott halláshoz melyik illene a legmegfelelőbb (illetve itt már bejátszik a pénztárca vastagságának kérdése is, de minden esetben a hallás az elsődleges).
3: ez személyes vélemény: a készülék egy, az életminőségre döntő befolyással bíró eszköz, és mint ilyen NEM SZABAD spórolni rajta. Sajna nekem is van készülékem, és nem véletlenül vettem a hallásomhoz mérten elérhető csúcsot (a tb-támogatott kategóriából, a nem támogatottból a csillagos ég lett volna a határ, de így is 6 számjegyű összegbe került 1 darab). Drága volt, de megérte, a tudását ki is használom.
4: a készülék akkor jó, ha egyedi. A fül alakjához képest is, és a hangtulajdonságokban is. Egy "mindenkinek jó" cucc se nem lesz komfortos, se nem biztosít jó hallást. És itt megint csak szakorvosnak kell belőnie az erősítést, és elkészíteni az egyedi készülékházat. Ezek nélkül szenvedés lesz.
5: A posztoló megspórolt egy kis pénzt, mindamellett a Teleshop tuskó volt.
6: a posztoló menjen el az apukájával kórházba / szaküzletbe. Többe fog kerülni, de ezerszer jobban jár majd.

Lady Ann 2013.07.23. 10:03:47

Bakker, apád szégyenli, hogy nem hall, erre kiposztolod, hogy a teljes Homár ezen csámcsogjon!?! Gyáááááá....

épaetekmogyoo 2013.07.23. 10:27:52

Ha nem elég szívbemarkoló a sztorid, tűzdeld meg terhes kismamával, beteg édesanyával, születésnapos kisgyermekkel, munkanélküli apukával és ezek kreatív kombinációjával.

Posztíró tanfolyam első lecke.

McZozo 2013.07.23. 12:47:31

Nem tudom mi a bajod a valasszal kerted toroljek ok meg tajekoztattak hogy toroltek :)Bezzeg ha hoszabbat irtak volna abba kotottel volna bele :)))

2013.07.23. 15:59:12

Meg leteznek ebben orszagban olyanok akik a teleshopbol kepesek rendelni?! Dobbenet.

manta77 2013.07.26. 15:26:02

Sziasztok!Tiborné vagyok,és meglehetősen érdekesnek találtam a kommenteket.Főleg aki azon akadt ki,hogy felvettem a férjem nevét.Az a színvonal.Max annyit vártam,hogy leírjátok,hogy ez a sztori nem ide való.De nem,kaptam mindent.Holott leírtam hogy én is hülyeségnek tartottam,valamint hogy figyelemfelkeltési célja lett volna az ajándéknak.Nem tudom tisztában vagytok-e vele hogy mennyibe kerůl egy egyénileg gyártatott hallókészülék,amit egyébként ki is fizetnénk,ha apu(kám - mert úgy hívom ahogy akarom) hajlandó lenne orvoshoz menni.A vicc hogy a sztori nem erről szól,mégis a szüleim megszólítása és menjen orvoshoz gondolatok igen fontosak ám a kommentekben.Egy kis negatív reklámot szerettem volna a Teleshopnak,mert ISZONYÚ sokan rendelnek tőlük,falun lakom a saját környezetemben is.És légyszi kommenteljetek erre további rosszindulatú válaszokat,vagy ha volt helyesírási hibám feltétlen emeljétek ki legyetek szívesek.Köszönöm és mondenkinek további szép napot.Tiborné aki szereti a férje nevét:-)
süti beállítások módosítása