Gergő nem tudja tovább fizetni autója lízingjét, ezért további 2,2 millió forintot kellene befizetnie. A hitellel felvett 3,6 millió forintot ugyan visszafizette, de az autóját csak 1,4 millióért számították be, bár rövid időn belül, a lökhárító karcolásainak korrekciója után továbbadták 2,1 millióért:
Még a vérzivataros CHF árfolyamemelkedés előtt 2007-ben kötöttem kölcsönszerződést új autom vásárlására. Mindig időben, megállapodás szerint, sírás-rívás nélkül törlesztettem, bár ennek következtében már a futamidő félidejében, 2013-ban megfizettem a felvett kölcsön (3,6mHUF) teljes összegét. 2012. december 31.-vel váratlanul elvesztettem állásomat, így háztartásom finanszírozása és 2013.februárban született kisgyermekem ellátása komoly veszélybe került. Munkajogviszonyom elhúzódó rendezetlenségére hivatkozva kértem kényszerűen Raiffeisen Lízinget 2013.05.15.-vel a kölcsönszerződés végelszámolásának megindítására bízva abban, hogy az tisztességes, egyenlő és átlátható feltételekkel fog lezajlani. Mielőtt megindítottam az eljárást persze tájékozódtam a feltételekről, de azt legkeményebb rémálmaimban sem képzeltem volna, ami eztán következett. A kölcsönszerződés mielőbbi lezárásában bízva jóhiszeműen aláírtam a végelszámolási megállapodást mely az aktuálisan fennálló tarozásomra, illetve finanszírozott, tulajdonomban lévő gépjármű várható értékére vonatkozóan semmilyen információt nem tartalmazott, de csak ezen dokumentum aláírásával lehetett megindítani a végelszámolási folyamatot. A szerződés tartalmazta azonban a Raiffeisen Lízing opciós gépjármű vásárlási jogát egy, az aláíráskor nem ismert, Raiffeisen Lízing. Zrt. által megbízott külső igazságügyi szakértő által, EUROTAX alapján a jövőben meghatározott vételáron. (!!!!!)
Az igazságügyi szakértő a gépkocsi műszaki állapotával és felszereltségével kapcsolatos tévedések (felszereltség, műszaki állapot) alapján gépkocsimat 1.438.000 Ft-ra értékelte, mely súlyosan, úgy 40%-al múlta alúl a gépkocsi piaci- illetve EUROTAX adatbázisban meghatározott értékét. A kölcsönszerződés végelszámolásának lezárásához így a bank, a gépkocsi ~1,4mHUF értéken való berablása felett további 2.2mHUF-ot követelt.
Időközben persze, amint a kocsi megállapított értékéről Raiffeisen Lízing engem informált én igyekeztem minden létező formában kezelni a helyzetet, de RL Lízing minden felajánlott megoldástól elzárkózott kezdve a szerződés visszaállításától, előtörlesztéstől, de még a teljes, hátralévő tartozás egyösszegű kifizetésétől is (bár nem tudom honnan szedtem volna össze hirtelen további ~3,6mHUF-ot, de ha ezért cserébe visszakaptam volna a kocsim úgy annak későbbi értékesítésével is jobban jártam volna...). Utolsó levelükben pedig közölték, hogy a kocsit már eladták így bármi egyéb alternatív megoldás számukra nem elfogadható.
A kocsi alul értékeltségét mi sem jelzi jobban egyébként, mint hogy azt, a kölcsönszerződés lezárását persze nem bevárva-, Raiffeisen Lízing Zrt. időközben sietve, saját belső zárt kereskedő partnereinek fenntartott licit oldalán, az 1.438.000 Ft-ot ~20%-al meghaladó, magasabb áron értékesítette egy autókereskedőnek, majd az nem egész 2 hét leforgása alatt 2.099.000 Ft vételáron sikeresen továbbértékesítette a kocsit egy természetes személynek. A kereskedővel telefonon egyeztettem, ő elmondta, hogy a kocsi kifogástalan állapotban volt, azon kizárólag a hátsó lökhárító jobb sarkán lévő karcolásokat fényezte le eladás előtt!
Mindezt követően panasszal éltem a Raiffeisen Lízing felé az egyenlőtlen végelszámolási feltételek (nem tudom milyen áron fogja beszámítani a kocsit egy olyan ember, akit Ő bíz meg, és ha az az érték számomra nem elfogadható, akkor nincs visszaút...) illetve a gépkocsi értékfelmérésével kapcsolatban. Erre kaptam egy érdekes, sajnos elutasító válaszlevelet, melyben röviden a végelszámolási szerződés alárására hivatkozva közlik hogy nem áll módjukban felülvizsgálni a történteket, de akár részletekben is megfizethetem a még fenálló 2.2mHUF tartozásom. Megküldték továbbá műszaki szakértő levelét is, melyből egyértelműen kiderült, hogy a kocsit téves felszereltségi szinten, elég gyanus hibákkal került 1.4mHUF-on értékelésre.Gyanus hibák például a szélvédőre sejtett kavicsnyom és a személyes favoritom a tengelykapcsoló hiba. Az autót folyamatosan márkaszervizben hordtam, a soron lévő 15 ezres átvizsgáláson épp csak néhány száz kilóméterrel leadás előtt voltam, 110 ezer km volt benne, legutóbbi szervizben cseréltek rajta fékbetétet, olajat, szűrőket, de a kocsival soha semmi kopóalkatrészen kívüli hiba nem volt, egyszerűen makulátlan állapotban volt!! A létező majd összes gyári extra csomag benne volt a tempomattól a digit klímán át az ülésfűtésig minden, Veszprémben vásároltam, az első néhány garanciális átvizsgálás után már egy budapesti szakszervizbe hordtam. Miután elmeséltem nekik a kálváriámat és levegőt kaptak átküldték a szerviztörténetet, amit az Eurotax online-ról lehívott értékbecsléssel és vásárlást igazoló számlával együtt csatoltam a PSZÁF Békéltető Testületéhez benyújtott kérelmemhez.
A történtek után teljesen tanácstalanul és totál pesszimistán várom a Békéltető Testületi köröket, amiken persze majd munkaidőben, szabadság terhére képviselhetem magam, Raiffeisen Lízing pedig nem írta alá az egyezményt a Testület döntéseinek betartásával kapcsolatban, így jó eséllyel évekig tartó polgári peres úton próbálhatom majd elérni, hogy a 2007-ben felvett 3,6mHUF kölcsön nekem "csak" dupla annyiba kerüljön...
AtiSnatch 2013.07.22. 11:49:13
Neela _ t 2013.07.22. 11:51:24
atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.07.22. 11:51:54
Én úgy tuttam, azért jó a lízing, mert a szerződés teljesítésekor lesz csak az enyém a dolog, addig bármikor kiszállhatok. Cserébe a lízing kicsit drágább, mint egy hasonló kölcsön.
Oktassatok!
ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.07.22. 11:53:28
Mondjuk a szerviztörténettől függetlenül az utolsó szerviz óta akármi is történhetett az autóval - le kellett volna fotózni az átadáskor.
Ádám 2013.07.22. 11:55:15
AtiSnatch 2013.07.22. 11:56:05
ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.07.22. 12:00:12
atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.07.22. 12:03:58
autom
31.-vel
alúl
alul értékeltségét
Ő
márkaszervizben hordtam
kilóméterrel
És ezeket dobja hozzá: , , , , , , , , , , , , , a a a a a
Viszont rövid i-vel írja a szervizt, ami egy nagy PIROSPONTOT érdemel.
elwood 2013.07.22. 12:08:27
legalább valami elővételi jogot kellett volna az ügyfélnek kapnia.
England win The Ashes! 2013.07.22. 12:09:14
elwood 2013.07.22. 12:11:12
magánszemély munkaviszonnyal. miért nem vesz egy autót egyszerűen. (amire futja)
Rosszindulatú Vászka 2013.07.22. 12:14:48
Attól még, hogy a tőkerészt szerinte kifizette, még a kamatokkal tartozik. A banktól pénzt kapott kölcsön, nem kocsit. Hát így megy ez.
England win The Ashes! 2013.07.22. 12:16:09
upho 2013.07.22. 12:23:59
elwood 2013.07.22. 12:29:09
a rafi-t viszont farba kell billenteni, ha túl olcsón adja el az autót.
ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.07.22. 12:29:59
Rosszindulatú Vászka 2013.07.22. 12:32:53
cett · http://cettblogja.blogspot.com 2013.07.22. 12:37:50
atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.07.22. 12:40:29
index.hu/kulfold/2013/07/22/kegyelmet_kapott_a_reg_halott_meleg_tudos/
Mennyire elmaradott ez az Anglia! Tiszta balkán.
todie2d 2013.07.22. 12:45:05
ingyenkolcsont az anyukatol kerjen!
atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.07.22. 12:45:44
index.hu/kultur/cinematrix/2013/07/22/a_google_glass_forradalmasithatja_filmipart/
Leadfoot 2013.07.22. 12:47:48
Leadfoot 2013.07.22. 12:51:29
kdog 2013.07.22. 12:54:02
Ne haragudjatok, de a beküldőt nem értem. Ha nem volt pénze autóra miért vett fel hitelt? Minden autó hitelestől kérdezném ugyan ezt....
Szomszédoknak villogni? Ha csak X összeged van, akkor annyiért veszel. Vagy ha kevés hiányzik, akkor max pici hitelt. De itt ugye 3-4-5 milliós autóról van szó. Miért kellett? KELLETT? Ja... akkor jó volt még a bank..... Most már gonosz a bank.
A nép szerintem sosem tanulja meg, azt a bizonyos "nyújtózkódás aránya a takaró méretével" szabályt. Az ilyeneken csak nevetni tudok.
Persze sajnálom is. És a bank se egyszerű. de egyértelműen maguknak kedveznek.
panic_button 2013.07.22. 12:59:05
igi1 2013.07.22. 13:04:43
Rosszindulatú Vászka 2013.07.22. 13:06:24
Innen kezdve nincs olyan állapota a kocsinak, ami elég fedezet lenne a fennálló tartozásra.
De még tetézte is, hogy hosszú lefutású hitelre vette. Ráadásul még a vételi és eladási árak közötti különbséget sem hajlandó észlelni.
kdog 2013.07.22. 13:12:01
Sok ilyet láttam... ismerek... stb... egy 5-800 ezres használt kis autó nekik nem jó.... inkább éhezik, meg viszi a bank, de addig is "menő".... lol.... ez annyira magyarország (direkt kisbetű).... Tudnék mesélni ezt azt... Volt közöm eurotax számoláshoz egy kis ideig, de eléggé könnyű átlátni a magyar vásárlási szokásokon. Utána meg sírnak, meg segítsen az állambácsi....
igi1 2013.07.22. 13:16:43
Aztán van a kölcsön, ami nem összekeverendő a harmadik kategóriával, a hitellel.
A lízingelés, hitelezés és a kölcsönszerződés közül a kölcsönszerződés a legrosszabb választás.
A kölcsönadásnál, ugyanis az üzembentartó fog változni, aminek külön költsége van, és az a trükkje, hogy nem lehet erre biztosítást kötni, a kocsi nem az ő nevén lesz, hiszen csak használja a kocsit.
Nagyon úgy tűnik, hogy a poszter tartós kölcsönadási szerződést kötött, amiért bérleti díjat fizet. Ebben minden benne van, a biztosítástól kezdve az adóig.
ÚJ AUTÓ VÁSÁRLÁSÁRA NEM LEHET KÖLCSÖNSZERZŐDÉST KÖTNI, mert új autót kaphatsz ugyan így, de az sosem lesz kölcsönszerződéssel a tiéd, csak használhatod.
Szóval, a poszter most maga sem tudja, mit is vett igénybe pontosan, mert a három fogalmat keveri.
A lízingelésnél van az, hogy használod, béreled, fizetsz érte díjat, és később kedvezményesen megvásárolhatod.
igi1 2013.07.22. 13:18:49
Fogalmi képzavarok vannak keményen.
Akkor vagy kölcsönszerződést kötött, bérleti díjjal, vagy lízingszerződést, hogy később megvásárolhassa a kocsit.
Valószínűleg ez az utóbbi lehet.
igi1 2013.07.22. 13:19:53
atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.07.22. 13:19:58
movhu 2013.07.22. 13:21:29
A postoló téved, félideig nagyobbrészt csak kamatokat fizet az ember.
Az autót meg el kellett volna adni bank nélkül, és akkor nincs reklamáció. Hiába az opciós vételi jog, ha a postoló vitte volna a vevőt, akkor neki is eladhatta volna. Igaz, ebben az esetben a még fennálló 2.2 milliót is azonnal be kellett volna csengetni valahonnan.
Rosszindulatú Vászka 2013.07.22. 13:22:09
"A lízing olyan ügyletfajta, ahol két szereplõ, a lízingbeadó és a lízingbevevõ meghatározott idõre köt egymással szerzõdést. A lízingbeadó vállalja, hogy a szóban forgó eszközt, a lízingtárgyat megvásárolja, és a lízingbevevõ részére átengedi annak használati jogát. Cserébe a lízingbevevõ köteles lízingdíjat fizetni, amely a vételár kamatokkal növelt értékének adott naptári idõszakra esõ része (hónap, év… stb.).
A lízingszerzõdés lejártakor a lízingtárgy automatikusan, vagy maradványérték megfizetése ellenében a lízingbe vevõ tulajdonába kerülhet, attól függõen, hogy hogyan állapodtak meg a lízingszerzõdés megkötésekor. A lízing jellemzõen több kiegészítõ szolgáltatást is magában foglalhat, például: biztosítási, vagy vámügyintézés, szállítás… stb."
Az a havidíjas kocsi, amiből bármikor ki lehet szállni, az bérelt vagy kölcsönzött kocsi.
Rosszindulatú Vászka 2013.07.22. 13:23:17
Ha lízing, akkor a kocsi nem a poszter, hanem a lízing cég tulajdona.
movhu 2013.07.22. 13:26:17
Alapvetően a lízing esetében a pénzintézet marad a tulajdonos, tehát kisebb önerővel is odaadja a hitelt, hiszen a saját autóját nem kell visszaperelgetni, csak kiküld érte akármikor egy autómentőt és felrakatja rá, míg a hitel esetében végrehajtást kell kezdeményeznie, hiszen az autó tulajdonosa nem ő.
De több más különbség is van. Magánszemélyeknek alapvetően mindig is hitelt adtak, nagyon kevés a valós pénzügyi lízing.
Az viszont tévedés, hogy a lízingelt autót bármikor vissza lehet adni. Vissza lehet adni, de a nagy több száz autót céges lízingszerződéseket leszámítva pont olyan rossz feltételekkel, mint mikor a hiteles autót a bank árverezi.
atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.07.22. 13:28:24
movhu 2013.07.22. 13:28:55
Jelen esetben a 2,2 előteremtése lett volna kérdéses, de szerintem a bank még úgy is belement volna a saját értékesítésbe, ha tudják, hogy a 2,2 millió nem kerül csak később kifizetésre.
igazságos 2013.07.22. 13:29:17
1. lízings???? kölcsön???? zerződés, későbbi vásárlásra.
2. elveszítette a munkahelyét, nem tud fizetni pontosan
3. végrehajtás, felmérik az autót értékén alul, ami azonban már kicsit megrongált volt (karcos, sérülések)
4. továbbértékesítés, második, majd harmadik személynek, 1.5-ről 2 millára, miközbe a poszternak maradt az 2,2 millás beszámítás + a tartozás + a végelszámolás költsége
A poszter még örüljön, hogy a 3,6 milla felvett kölcsönre csak a dupláját akarják visszakérni
Nekem volt ismi, aki 500 ezres személyi kölcsönre 1,8 millát fizetett vissza, úgy, hogy a banknak nem tetszett, hogy egy összegben akarta kifizetni.
Azt sem feledjük, vastag betűvel:
2007-ben még arra az 5 millára is jobb kocsikat adtak, mint most.
Rosszindulatú Vászka 2013.07.22. 13:31:56
movhu 2013.07.22. 13:32:30
igazságos 2013.07.22. 13:33:05
igazságos 2013.07.22. 13:35:23
az valóban igaz, hogy egy bizonyos összeg után, a lízingelésnél nem tudsz bukni
még mindig a kölcsönszerződést tartom a legrosszabbnak a három megoldás közül
jó dolog a lízing, már annak, aki tud vele élni
Agyalap 2013.07.22. 13:37:37
Lízing volt tényleg? Ezek szerint nem. Ha kölcsön volt, megint mi a probléma?
Hogy nem olvasta el a szerződést?
A tőke- és kamattörlesztés fogalma nem volt benne esetleg?
ha valaki felvett 10 milla kölcsönt, és törlesztett 5 millát, attól nem 5 maradt a tartozása, mert szimpatikus módon kb 30% tőketörlesztés és 70% kamat került befizetésre. Ehhez számolva a valuta erősödését, bizony a fennálló tartozás több is lehet az eredetinél (forintban).
Azt ne firtassuk, hogy ez mennyire jófejség, de így van...
atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.07.22. 13:39:43
És magánszemélynek?
Rosszindulatú Vászka 2013.07.22. 13:46:29
elwood 2013.07.22. 13:55:47
az érthető, hogy a bank nem töri kezét-lábát, hogy mennyiért adja el, mert neki nem érdeke.
de illene a vételárat tudatni a vevővel és felajánlani, hogy hozhat egy jobb vevőt.
igi1 2013.07.22. 13:59:31
Azzal a különbséggel, hogy èn még soha nem voltam érintett a dolgokban
De bármifle szerződéskötés előtt a google a barátod, meg minimum 2 hét gondolkodási idő...
chloe queen 2013.07.22. 14:02:33
De Raiffeisen meg egy ritka szemét banda, mint a legtöbb bank.
rug82 2013.07.22. 14:08:43
2013.07.22. 14:21:10
Mondjam ?
A lízing kocsikkal pedig egyszerű: golyóstoll betéttel ki kell piszkálni a pöcköt és utána már kézzel is kitolható.
2013.07.22. 14:24:18
Rosszindulatú Vászka 2013.07.22. 14:31:10
Meg ugye, mint ahogy azt már kitárgyaltuk, a kocsi nem a Poszter tulajdona, hanem a banké, így meg aztán a bank annyiért adja el, amennyiért nem szégyelli. Ettől lízing ugye. Többek között.
agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.07.22. 14:35:00
2013.07.22. 14:35:11
zavaros ez az egész mint a XX.század.
neet 2013.07.22. 14:35:54
Kloinak meg üzenem, hogy ha másnap ellopják vagy tk-ra törik, akó micsi?
A fentebb említett 5-800 ezressel nem lehet szállítani, mi?
Lakást (picit, kezdőt) nagyjából muszáj hitelre (hacsak nincs akkora mázlid, h a segged alá tegyék, örökölj, stb), de plazmát meg 4 kereket kasztnival meg nyaralást meg jegygyűrűt.... noooormális Margit?
Rosszindulatú Vászka 2013.07.22. 14:36:32
Manyecska 2013.07.22. 14:36:37
neet 2013.07.22. 14:37:34
agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.07.22. 14:39:05
Valószínűleg a kuplungpedál gumija volt kopott.
Tehát első körben az ún. igazságügyi szakértőt kellene lelőni.
neet 2013.07.22. 14:39:20
Manyecska 2013.07.22. 14:41:13
rug82 2013.07.22. 14:41:36
rug82 2013.07.22. 14:43:36
Ergo sacc/kb 2,5 év alatt egy garzon HITEL NÉLKÜL!!!! összeszedhető!
AtiSnatch 2013.07.22. 14:43:37
kakukk11 2013.07.22. 14:44:34
Szerintem ennek örülj, mert a 2.2M HUF-ra fedezete már nincs a banknak, mégse kezdi elperelni minden ingó és ingatlan vagyonodat.
AtiSnatch 2013.07.22. 14:44:51
rug82 2013.07.22. 14:46:03
agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.07.22. 14:47:24
metal · http://electric.blog.hu 2013.07.22. 14:48:34
AtiSnatch 2013.07.22. 14:48:52
Manyecska 2013.07.22. 14:51:19
AtiSnatch 2013.07.22. 14:52:27
Atörökk 2013.07.22. 14:54:35
Vagyis vadászunk 120 hónap futamidőre, nyilván 0% önerővel vásárolt új autót. Meraznekijárt. Ezúton küldeném neki a Szomorú vasárnap c. nótát.
Manyecska 2013.07.22. 14:56:14
bigmac 2013.07.22. 15:19:50
Rosszindulatú Vászka 2013.07.22. 15:22:45
bigmac 2013.07.22. 15:24:49
duddva 2013.07.22. 15:27:03
Atörökk 2013.07.22. 15:27:13
Hát jó nagy üzlet, 10 év alatt mondjuk egy 4 millióba kerüló autó ára lesz kb. 8, mire kifizeted, viszont a futamidő végén jó eséllyel ér olyan 6-800.000 forintot. Szóval a hülyének is megéri. Csak neki éri meg.
Rosszindulatú Vászka 2013.07.22. 15:28:28
azér ez így eléggé fals, a bank nem autónepper, gyorsan vissza akarja kapni pénzét, nem hónapokig árulni a verdát meg foglalkozni a vevőkkel, hiszen neki alapból amúgy sincs semmi köze a kocsihoz, ő a pénzet adta, a kocsit a júzer vette másik cégtől. Hát így megy ez.
Rosszindulatú Vászka 2013.07.22. 15:30:30
agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.07.22. 15:33:49
Atörökk 2013.07.22. 15:33:51
Ez igaz. No de elmúlt évekbe is ugye ezek a 0%-os kezdőrészletes vevők úgy csinálták, hogy átírást Providentből, első pár hónap részletet meg személyi kölcsönből. Mer majleszvalahogy. Hát lett. Há nem? Há de.
bigmac 2013.07.22. 15:34:18
Rosszindulatú Vászka 2013.07.22. 15:35:54
bigmac 2013.07.22. 15:36:07
Gergely Homola 2013.07.22. 15:37:54
Szupernaivan úgy gondoltam hogy a végelszámolásban nem érhet -10/-15%-nál nagyobb kocsi piaci árához mért "plusz költség" mivel a Raiffeisen a végelszámolási megállapodásban leírta, hogy Eurotax áron fog kocsit értékelni. Félre értés ne essék, a többi tartozást szerettem volna kifizetni egyösszegben, fel is ajánlottam Nekik azt az összeget, de mivel szerintük a kocsi piaci ár -40%-ot ér így már plusz 800k-t kérnek a lezáráshoz.
Annak a tiszteltnek, aki azt kérdi miért veszek kocsit kölcsönre...mert úgy gondoltam meg fogom tudni engedni magamnak, keresek úgy, élek olyan körülmények között, sőt én azon kevesek egyike vagyok, aki fizette is volna a CHF árfolyamváltozás következtében megnövekedett részleteket tovább a végéig sírásrívás nélkül.
Kérdem én, hogy miért nem hívta fel a figyelmem a bank, hogy Náluk bizony nem fog Eurotax ide vagy oda annyit érni a kocsi, mint a piacon és akkor kifizetem a teljes számlát egy összegben, utána eladom a kocsit és mindenki ott van ahol kalkulála. Ezt is felajánlottam Nekik egyébként, ez sem volt jó...vajon miért?!?!
Rosszindulatú Vászka 2013.07.22. 15:39:29
Atörökk 2013.07.22. 15:40:52
Autófinanszírozó cégnél dolgozó barátom egyszer kiszámolta, típustól függően, de kb. 40-50% önerő, és max. 5 éves futamidő, akkor van az -ha nagyon el nem száll az árfolyam-, hogy az autó aktuális értéke nagyjából fedezi a mindenkori tartozást.
Rosszindulatú Vászka 2013.07.22. 15:42:49
metal · http://electric.blog.hu 2013.07.22. 15:44:13
Gergely Homola 2013.07.22. 15:45:32
Gergely Homola 2013.07.22. 15:47:55
2013.07.22. 15:48:31
Rosszindulatú Vászka 2013.07.22. 15:49:39
agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.07.22. 15:52:48
2013.07.22. 15:53:56
metal · http://electric.blog.hu 2013.07.22. 15:57:11
Azért megnézném azt, aki ad neked kb. 3 millát, miközben anyagi gondjaid vannak:)
Amúgy fenn tartom, hogy, ha kicsit is utána nézel, akkor tudhattad volna, hogy nem kapod meg az autó értékét, sőt sokkal kevesebbet. És kár további anyagi terheket vállalni egy esetleges perben, mert azt a szakértői véleményt amit csatoltál nem fogod tudni érdemben támadni. Szépen meg van benne minden magyarázva:)
bigmac 2013.07.22. 16:04:36
"neki alapból semmi köze a kocsihoz"
azért van neki köze hozzá mivel ő a tulaj...és azzal hogy áron alul adja el megkárosítja sajátmagát...ezzel nem is lenne baj csak utána nem kéne kitalálniuk hogy az ő kárjuk az én károm plusz kamat....kötelességük lenne piaci áron eladni de semmikép sem félár alatt...regél erröl btk is....
Rosszindulatú Vászka 2013.07.22. 16:09:38
És nem, hitelnél nem a bank a tulaj, csak a lízingnél. No meg az eladásnak is vannak kölcségei. Ki van ez találva, ha jogilag ingoványos, vagy vitatható volna, most sok boldog ember lenne itt.
FDToth 2013.07.22. 16:09:54
Rosszindulatú Vászka 2013.07.22. 16:11:35
bigmac 2013.07.22. 16:13:57
mindenkori tartozást."
Fedezné, ha fix kamatozású lenne a hitel...de mivel változó igy még forint alapon is sucks mivel taxár plusz amortizációval jobban pattog lefele a guruló ára mint amennyi a hittyó rajta.....ha rajtam mulna autóhitelt csak fix kamatra adnék....és igen olyan 30 százaléktól....ki van ez találva:(
Atörökk 2013.07.22. 16:15:48
A kamat nem szokott csak úgy 4-ről hirtelen 14%-ra emelkedni. Arról nem beszélve, van fix kamatozású autóhitel is. Ja, hogy az eleinte drágább havonta 3000 forinttal? Akkor nemkő.
Rosszindulatú Vászka 2013.07.22. 16:16:04
2013.07.22. 16:17:12
Rosszindulatú Vászka 2013.07.22. 16:22:10
bigmac 2013.07.22. 16:22:11
bigmac 2013.07.22. 16:24:01
Atörökk 2013.07.22. 16:24:56
Gugli a barátod.
Rosszindulatú Vászka 2013.07.22. 16:25:03
igazságos 2013.07.22. 16:25:43
amiről én beszéltem, a kocsi kölcsönszerződése, olyan is van, van tartós és nem tartós kölcsönadási szerződés autóknál
de a poszter kölcsönt vett fel kp-ban!!!!, és abból vette a kocsiját, úgy, hogy megengedhette magának akkor
azt is értem, hogy neki az fáj, hogy miért áron alul számították be a kocsit, és miért ennyivel többért adták tovább, ha egyszer neki nem annyit számoltak
az a baj, hogy mindig utólag okosabb az ember, és mennyivel jobb lett volna az akkori 2 millás kocsit egy az egybe, saját pénzből megvenni...
igaz, nem lett volna full-extrás
bigmac 2013.07.22. 16:26:31
Atörökk 2013.07.22. 16:27:05
Tessék, ennyire nehéz volt. Csak így hirtelen.
www.otpbank.hu/merkantil/hu/MNB
Gergely Homola 2013.07.22. 16:27:32
Tudom, hogy igazam van és a magad fajták hangoskodásától csak még biztosabb leszek a dolgomban, egy viszont tanácsot fogadj el kérlek, ha nem megy más csak a további hangoskodás, úgy nyugodtan lerakhatod már a lantot...
igazságos 2013.07.22. 16:29:32
800 k valóban nem annyi, amennyit bárki is lenyelne
azért az elég szégyen, hogy még mindig nem tanultad meg a leckét, sosem fogod, vegyél vissza, mert a szerénység a kifizetődő
bigmac 2013.07.22. 16:29:54
igazságos 2013.07.22. 16:31:35
a múltkor pl. volt itt is a homáron, hogy a csóka egy öreg barátjának csak úgy, papírok nélkül kölcsönadta a kocsiját, és arról érdeklődött, hogy is áll a szóbeli szerződés dolog....
Rosszindulatú Vászka 2013.07.22. 16:33:52
@Gergely Homola: használt autóban a felszereltég már olyan nagyon sokat nem dob az áron. Ellenben árletörő tényező, hogy gyorsan akarod eladni. Ez a kapitalizmus lényege: a kereslet-kínálat egyensúlya.
Rosszindulatú Vászka 2013.07.22. 16:34:59
Gergely Homola 2013.07.22. 16:35:52
én vagyok az az ember, aki soha semmiért, sehol nem szokott nyivákolni, ordibálni, inkább kifizetem, lenyelem, csak élhessem az életem a maga útján tovább...de egy ilyen történet mellett már nem tudok elmenni...mindig mindent fizettem, fair és korrekt eljárást szerettem volna, nem nyerni akartam ezen, csak korrektül, a szerződésben leírtaknak megfelelően lezárni a szerződést.
bigmac 2013.07.22. 16:36:23
igazságos 2013.07.22. 16:37:55
amúgy meg mondtam azt is, hogy jogos volt a rendszered, csak kicsit arrogánsan közölted a dolgokat, pedig a fogalmazáson kellett volna javítanod
Atörökk 2013.07.22. 16:38:51
Nem baj. Aki keres, az talál. Persze aláírom, ehelyett egyszerűbb picsogni mindenen. Jut eszembe, el ne felejtsd: beléééééégzés, kiléééégzés.
Ja, amúgy keresd mág meg, hol írja, hogy nem vehető igénybe akár egyetlen autó megvásárlására? Kösz.
bigmac 2013.07.22. 16:48:25
bigmac 2013.07.22. 16:52:24
Gergely Homola 2013.07.22. 16:52:37
Mikor még NEM adták el a kocsit felajánlottam Nekik alábbi alternatívákat:
A/állítsuk vissza a kölcsönszerződést eredeti állapotába, én megfizetem a tárolás, szakértő, kiesett kamat minden egyéb kínjuk költségét SŐT ha gondolják még elő is törlesztek. RL Válasz: NEM
B/kifizetem a szerződésből még hátralévő összes kintlevőséget kp, de adják vissza a kocsit. RL Válasz: NEM
szerintem ez kizárólag a lenyúlásra ment, hogy Tisztelt "független" értékbecslő, RL autoértékesítés és a végén Tisztelt Kereskedő jól járjon. Megjegyzem a Kereskedő, vagyis Alkalmazottja hihetetlenül emberséges és segítőkész volt, jó tudni, hogy néha néha ilyen embereket is erre fúj a szél.
igazságos 2013.07.22. 16:58:25
EGYEDÜL ültél le ezekkel tárgyalni
pofátlannak, rámenősnek kell ezekkel lenni, itt simán látták, hogy nagy pácba vagy
esetleg a híradóval fenyegetőzni, ha magas körökből jöttél, banki ismerőst keríteni
de ilyet nem ajánlgatunk fel, mert kapásból elutasítják
esetleg van ugye, a hiteleseket segítő szervezet, ezen keresztül egyezkedni velük
Gergely Homola 2013.07.22. 17:18:52
kószalány 2013.07.22. 17:41:55
igazságos 2013.07.22. 17:45:00
én biztos, hogy képviselővel fordultam volna már eleve hozzájuk, lehetőleg minél befolyásosabbal :P
mondom, nálunk az 500 ezres személyi kölcsönből lett 1,8 milla úgy, hogy szinte kényszerítettük a bankot, hogy kifizethessük egybe, mert semmiképpen se akarták engedni
bigmac 2013.07.22. 17:45:02
kószalány 2013.07.22. 17:50:11
kószalány 2013.07.22. 17:55:21
Atörökk 2013.07.22. 17:57:25
No. Légy oly' drága, és sorold, melyik része az. Ja, nem baj, ha nem teszed, mivel nagy részét úgysem érted.
igazságos 2013.07.22. 18:01:24
kószalány 2013.07.22. 18:03:39
Atörökk 2013.07.22. 18:04:40
Tényeket. Melléduma nem érdekel.
kószalány 2013.07.22. 18:11:29
Nahát ezért nem írok semmit te okos!!!!
bigmac 2013.07.22. 19:10:27
Atörökk 2013.07.22. 19:17:22
No bogárkám:
Ez volt az eredeti kérdésed:
"lökjed má lécci melyik pénzintézet ad hitelt fix éves kamatra gépjérműre?"
Ekkor: bigmac 2013.07.22. 16:24:01
Semmi, ismétlem semmi egyéb kitétel. Az a konstrukció, amit linkeltem fix kamatot ad? Igen. Innentől pofád lapos, köszöntem :)
igazságos 2013.07.22. 19:18:51
na, erre gondoljatok, bigmac, meg török.
Manyecska 2013.07.22. 19:26:05
Még a kocka is serceg..
kószalány 2013.07.22. 19:28:56
bigmac 2013.07.22. 19:29:29
Atörökk 2013.07.22. 19:32:11
Mindenkitől egyfolytában megkapom. Az élettől meg főleg. Ha adsz egy címet, küldök egy fotót magamról, még vuduzhatsz is.
@bigmac:
Ne aggódj, még pár hónap, és talán belejössz a szövegértésbe ;)
kószalány 2013.07.22. 19:37:24
bigmac 2013.07.22. 19:38:54
kószalány 2013.07.22. 19:39:05
bigmac 2013.07.22. 19:40:35
Atörökk 2013.07.22. 19:41:07
Nahát. Milyeneket írok? Humorérzéked meg fogadjunk, a spájzban maradt ;)
bigmac 2013.07.22. 19:44:26
kószalány 2013.07.22. 19:44:29
Pofád lapos meg ilyeneket írsz..persze,hogy kapod és nem hagyják magukat..:)Nekem van humorérzékem nevetek is egy pár hozzászóláson..:)
kószalány 2013.07.22. 19:45:58
Én miért rajzoljak? Nekem akarnak küldeni..:)
Atörökk 2013.07.22. 19:47:21
Prüntyőkém... mostan itten romantikálunk, kicsiszívedegyemmeg?
bigmac 2013.07.22. 19:51:14
bigmac 2013.07.22. 19:52:28
igazságos 2013.07.22. 19:52:28
Ismertem valaki hasonlót, asszem kacagójány vt a neve?
Valahol láttalak mn, pedig elvileg új lennél itten
igazságos 2013.07.22. 19:53:38
Úgy, hogy nem vagyok vele jóba! :D
Atörökk 2013.07.22. 19:53:44
Ne keseredj el, ha nem fog menni.
bigmac 2013.07.22. 19:56:01
bigmac 2013.07.22. 19:59:14
dekiemlékszikmáerre? :)
Manyecska 2013.07.22. 20:00:02
igazságos 2013.07.22. 20:00:49
kószalány 2013.07.22. 20:02:01
Én nem ismerlek,és igen új vagyok...:)
Atörökk 2013.07.22. 20:02:55
Megvan, vagy kölcsön adjam? Kiváló film.
bigmac 2013.07.22. 20:03:21
kószalány 2013.07.22. 20:04:54
Sajna nem vagyok jó rajzoló,de lehet,hogy kérek inkább egy képet róla ha már így felajánlotta..:)
Manyecska 2013.07.22. 20:05:59
igazságos 2013.07.22. 20:06:33
Lehet keverek
Manyecska 2013.07.22. 20:07:52
:DD egy disznó az avatarja kendővel:)
kószalány 2013.07.22. 20:09:07
biztos,hogy keversz valakivel..:)
agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.07.22. 20:10:46
Manyecska 2013.07.22. 20:11:38
Atörökk 2013.07.22. 20:11:51
Ez még nem az igazi. Disznók elé csak igazhiriget.
agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.07.22. 20:12:30
Malac csak egy van.
bigmac 2013.07.22. 20:12:59
Atörökk 2013.07.22. 20:14:39
Egy "l"-el is kiváló. Ha szatyorban nem is, zsákban futottam, remek szórakozás volt annak idején.
agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.07.22. 20:14:42
Nem lehet mindenki 1ből CicaAnyu.
kószalány 2013.07.22. 20:16:28
Lehet,hogy nem fog menni felvenni a stílusát..:)
Atörökk 2013.07.22. 20:16:31
Én a magam részéről drukkolok neki. Még nem döntöttem el, látok-e benne potenciált.
agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.07.22. 20:16:51
bigmac 2013.07.22. 20:17:02
kószalány 2013.07.22. 20:18:56
Adj neki...:):)
agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.07.22. 20:19:22
Oszt vagy megszokik, vagy megszökik.
kószalány 2013.07.22. 20:19:55
hirig van...:)
kószalány 2013.07.22. 20:21:13
haha
kószalány 2013.07.22. 20:22:22
Miből következtetsz arra,hogy cica anyu vagyok?
Atörökk 2013.07.22. 20:22:34
Az üdvösséghöz ide ennél több kell ;)
@agresszív kismalac:
Hát osszuk be. Én szerdán nem érek rá, holnap is csak úgy 5 óráig. Csütörtök-péntek szintén nem jó.
Úgy emlékszem, Girotti megszokott. Hátha itt is beválik a rencer.
agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.07.22. 20:23:30
Coming soon!
kószalány 2013.07.22. 20:25:09
Mert te több vagy igaz? Sokat képzelsz magadról nem gondolod????
Atörökk 2013.07.22. 20:26:02
Nem gondolom. Tudom. És minden okom megvan rá.
kószalány 2013.07.22. 20:26:37
agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.07.22. 20:26:42
Ilyet ugyanis nem írtam.
agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.07.22. 20:28:10
De most már tökéletes vagyok.
kószalány 2013.07.22. 20:28:38
agresszív kismalac · kismalac.blog.hu 2013.07.22. 20:14:42
@atörökk: Majd kószalyány is fejlődik egy kicsit, oszt akkor felkerülhet a fakóból.
Nem lehet mindenki 1ből CicaAnyu.
metal · http://electric.blog.hu 2013.07.22. 20:29:06
Na a te ügyedre visszatérve. Ne hangoztasd a dupla visszafizetést, mert ebbe nem most kell beletörődni, egy 10 év futamidejű kölcsönre alapból (árfolyamkockázat nélkül) kb. dupláját fizeted vissza. Tehát felvételkor kellett volna ebbe beletörődni.
Amúgy számoljunk egy kicsit. Te kaptál 1.5misit a kocsiért (nem te, de annyit vontak le a tartozásodból), a bank eladta 1.8-ért, a szakértő szerint ilyen autókat már 1.9-ért lehet kapni (mivel típust nem adtál meg, nem lehet ellenőrizni, de valószínűleg nem ír le hazugságot hivatalos jegyzőkönyvbe). Akkor hol vágtak át téged 800k-val? Max 400k-val, de abban benne van még az ügyintézés ára. És máris nem vagy annyira átvágva. Mondom jól gondold meg, hogy még több lóvét költs el egy perben, mert ez valószínűleg bukó lesz.
Egy jó tanács, csak olyan ügyvédet fogadj, aki kizárólag sikerdíjért vállalja, ha ilyet nem találsz, akkor bukó a dolog, és ezt az ügyvéd is tudja:)
Atörökk 2013.07.22. 20:29:27
Nekem egyetlen hibám van már csak, túlzott és indokolatlan szerénységem.
kószalány 2013.07.22. 20:31:51
:)
bigmac 2013.07.22. 20:36:21
"Nekem egyetlen hibám van már csak, túlzott és indokolatlan szerénységem"
...Meg a gagyi karórád amit magadon felejtettél a kiválllló eksönmúvidban
Atörökk 2013.07.22. 20:39:14
Az kellett, hogy tudjam, hány órát dolgozom és mennyi órabér jár. Bocs.
Manyecska 2013.07.22. 20:47:49
Manyecska 2013.07.22. 20:52:40
:DDD :D
Atörökk 2013.07.22. 20:55:58
Igen. És én ezt mindenkin számon követelem!
atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.07.22. 20:56:48
Nekem egyetlen hibám van már csak, túlzott és indokolatlan szerénységem."
Végre van egy új tag, és nem is látszik futóbolondnak, ne ijesszétek el!
@kószalány: Szia, üdvözlünk a fedélzeten! Ne ijedj meg tőlük, csak úgy csinálnak. Itt mindenki normális.
Manyecska 2013.07.22. 20:57:15
Atörökk 2013.07.22. 20:57:42
Ne már. Most elrontod a hatásmehanizmust.
Manyecska 2013.07.22. 20:59:31
Manyecska 2013.07.22. 21:00:49
Atörökk 2013.07.22. 21:01:19
Fenti gyöngyszemért a csók nem tőlem illet :DDD
atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.07.22. 21:01:39
@Manyecska: Na jó, nem vagyunk egyformák.
atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.07.22. 21:02:59
- Apa, hogy csajozzak?
- Kínáld meg a lányt, és fitogtasd az erődet.
...
- Iszol egy kólát?
- Köszike, nem.
- Kell egy pofon?
Manyecska 2013.07.22. 21:03:56
Atörökk 2013.07.22. 21:03:58
Én hagyom, csak erőtejjes aggyonisten volt ;)
bigmac 2013.07.22. 21:05:59
agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.07.22. 21:58:29
agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.07.22. 22:04:31
Majd az "értő olvasás" órát is felvesszük a tanrendbe.
agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.07.22. 22:07:17
Ezt gondold át még egyszer.
Atörökk 2013.07.22. 22:08:25
Máshogy normális, na. De hát ezt te érted.
atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.07.22. 22:10:51
igazságos 2013.07.22. 22:15:45
rooter 2013.10.01. 13:24:35
Manyecska 2013.10.01. 13:41:50