Tékozló Homár

A BKK szerint kétszer kezelték a jegyet, az utas szerint nem

2013.07.25. 12:34 | jackyll | 105 komment

nemketszerkezeltjegy.JPGA BKK szerint ellenőreik nem állították, hogy hamis volt naiv ügyfél elvett jegye. A probléma az volt szerintük, hogy kétszer kezelték a jegyet. Naiv ügyfél viszont határozottan emlékezik, hogy ő biztosan nem kezelte kétszer a jegyet, aminek a párját immáron Önök is megtekinthetik. Erről állították a BKK ellenőrei, hogy "olajos", és hogy "már kétszer kezelték". Hallottunk mi már jegykezelőhibáról korábban többször, de egyáltalán semmi nyoma gyengén nyomott bélyegzőnek (eredeti felbontásban itt vizsgálható közelebbről). Úgyhogy sajnos továbbra sem tudjuk elfogadni, hogy naiv ügyfél bármiben hibás lett volna.

Azért néhány hasznos információ kiderül (kiemelések tőlem), például, hogy a karszalagot viselő biztonsági őrök is ellenőrizhetik a jegyeket, de nem pótdíjazhatnak. Illetve hogy a belső ellenőrzések során BKK pénztárban még nem találtak hamisított jegyet, mindenhol máshol viszont igen. Arról is tudnak, hogy ipar alakult a használt jegyek kimosására. Már nagyon várjuk az elektronikus jegykezelést, és a teljesen új típusú problémákat, mert ezeket már nagyon unjuk!

A Tékozló Homár blogon Hamis jegyet árul a BKK - vagy hazudnak a munkatársaik címmel megjelent bejegyzéssel kapcsolatban az alábbiakról tájékoztatjuk. Határozottan visszautasítjuk a blogbejegyzés címét és annak bevezetőjét, ugyanis tartalma egyértelműen valótlanságokat tartalmaz. Eddig egyetlen egyszer sem bizonyosodott be az, hogy hamis jegyet árusítanának a BKK jegypénztáraiban, s visszautasítjuk azt a sugalmazást is, miszerint a BKK rendszeresen ellopja az utasok érvényes jegyét. A bejegyzés írója – azon túl, hogy leközölte egy utasunk észrevételeit – sajnos kritika nélkül vette át azt, valamint egyoldalúan és hatásvadász módon kommentálta az esetet, ami véleményünk szerint a bejegyzés hitelességét vonja kétségbe.


A leírt esettel kapcsolatban vizsgálatot folytattunk.

A vizsgálat során kiderült, hogy az említett hölgy utasunk pótdíjazása július 22-én 8:30-kor történt a Batthyány térnél. A jegyellenőrzést végző kollégánk a meghallgatása során elmondta, hogy kérésére a hölgy utasunk egy olajjal átitatott, kétszer érvényesített vonaljegyet mutatott fel és adott át neki. A jegyen a kétszer megtörtént kezelés jól megkülönböztethető és látható volt. Kollégánk a hölgyet erről tájékoztatta és pótdíjazást kezdeményezett vele szemben. A kétszer kezelt jegyet a pótdíjazást elismerő nyilatkozathoz csatolta, hogy egy esetleges vizsgálat során a pótdíjazás oka egyértelműen bizonyítható legyen. Munkatársunk azt is jelezte, hogy - a blogban leírtakkal ellentétben - nem mondta, hogy a jegy hamis lenne. Az adminisztrálás során a jegy kétszer történt kezelését tüntette fel a pótdíjazás okaként. A jegyellenőr azt is közölte, hogy az utas egy másik jegyet is mutatott neki, ami szintén olajjal volt átitatva, de már azon is két érvényesítés volt látható. Kollégánk elmondása szerint, erről is tájékoztatta az utast, de azt a jegyet nem vonta be.

Annak körülményeit nem ismerjük, hogy az utas miként tudott lejutni a metróba.

Előfordulhat olyan, hogy az ellenőrzést végző személyek nem veszik észre, hogy valaki nem rendelkezik érvényes jeggyel vagy bérlettel és az utas "átcsúszik" az ellenőrzésen. Ám ilyen esetekben mindig az utas felelőssége, hogy az utazás során érvényes jeggyel, vagy bérlettel rendelkezzen. Ennek kapcsán, a blogbejegyzésben kérdéseket fogalmaztak meg a metróvonalakon dolgozó biztonsági őrök munkáját érintően is. Tájékoztatjuk, hogy a BKK jegyellenőrei mellett valóban végeznek biztonsági örök is jegyellenőrzést, akik előírás szerint karszalagot és kitűzőt viselnek. Fontos azonban megjegyeznünk, hogy a biztonsági őrök korlátozott jegyellenőri feladatokat látnak el, azaz pótdíjazást nem végezhetnek, de kizárhatják az utazási jogosultsággal nem rendelkező személyeket az utazásból.

A blogbejegyzés egyik fontos momentuma, hogy a hölgy utasunk állítása szerint az érvénytelen jegyet a BKK jegypénztárában vásárolta. Jelen esetben viszont irreleváns, hogy utasunk hol vásárolta a jegyet, ugyanis senki sem állította arról, hogy hamis lenne. A probléma azzal volt, hogy a jegy kétszer volt kezelve.

Hamis jegy esetében, amennyiben a panaszos a kérdéses jegyet vizsgálatra át tudja nekünk adni, mód van a kereskedelmi rendszerben történő visszaellenőrzésre (hol, mikor, ki adta el), illetve független szakértői vizsgálatot is el lehet végeztetni. Az eladás helyének és idejének pontos ismerete esetén a pénztárakban kiépített kamera rendszer felvételei kikérhetőek, a felvétel megtekintése elősegítheti a panasz elbírálását. Ehhez azonban mindenképp szükséges utasunk együttműködése. Az ilyen helyzetek tisztázására ez lehet az egyik legjobb megoldás. Viszont ismételten hangsúlyozzuk: a blogban leírt esetben nem hamis jegyről, hanem kétszer kezelt jegyről volt szó!

Vitézy Dávid, a BKK vezérigazgatója néhány hónappal ezelőtt pont az ilyen panaszok miatt döntött egy független értékesítés-ellenőrzési szakterület felállításáról.

Az említett szakterület munkatársai folyamatosan próbavásárlásokat végeznek a jegy- és bérletértékesítési területeken (a BKK jegypénztáraiban és szerződéses partnereinknél, bliccelve teszik próbára az ellenőröket). Kollégáink a munkájuk során eddig egyszer sem vásároltak hamisított jegyet, vagy bérletet BKK pénztárban. Egyéb értékesítő helyeken, viszonteladóknál (pl.: kisbolt, újságos pavilon) viszont már több esetben vettek hamisított vonaljegyet és gyűjtőjegyet, minden esetben büntetőfeljelentést tettünk és együttműködünk a hatóságokkal. Rendszeresen tapasztaljuk azt is, hogy ismeretlen személyek felhasznált jegyeket, lejárt érvényességű bérletet kéregetnek az utasoktól különböző közterületeken. A begyűjtött jegyeket és bérleteket különböző módszerekkel újra felhasználhatóvá teszik. Rendszeres, hogy az érvényesítő bélyegző lenyomatát vegyszeres kezeléssel eltávolítják és később azt hivatalos jegypénztárak, viszonteladók közvetlen környezetében értékesítik, hogy a hivatalos eladás látszatát keltsék. Az elektronikus jegyrendszer erre végleges megoldást jelent majd.

A feltárt ügyekben minden esetben rendőrségi feljelentést tettünk. Az újfajta ellenőrzési mód eredménye tehát már most is látszik, így utasaink érdekében a jövőben is folytatni kívánjuk ezt a fajta munkát.

Üdvözlettel:

Budapesti Közlekedési Központ
Sajtókommunikációs Iroda

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

PITTA 2013.07.25. 13:03:43

Vadász vadász...

fghjk · http://sorry.google.com/sorry/?continue=x 2013.07.25. 13:04:14

aki csak tudja újrafelhasználja a jegyet, nincs ebben semmi új.
az meg h ideraktok egy másik jegyet az egy igen erős bizonyíték.

igazságos 2013.07.25. 13:04:42

@Kellemes Zérókomponista: az van leírva, hogy a kolléga nem mondott olyat, hogy hamis volt a jegy, kétszer érvényesített!

Ha hamis lett volna a jegye, rendőrt hívnak rá, nincs kecmec

Ráadásul itt két jegyről is szóvan, tehát az utast duplán büntethették volna, ha akarjàk.

Ami viszont érthetetlen, hogy ki az a hülye, aki még egy kètszer érvényesített jegyet mutat

Itt csak az lehet, hogy elfelejtette, hogy már volt a jegy hadználva, meg az olajfolttól sem látta

Atörökk 2013.07.25. 13:05:30

Két hamburger között cigánypecsenyét kell enned.

igazságos 2013.07.25. 13:05:57

Viszont az ellenőrnek meg sasszemük van, nekm is kiszúrták, holott nem vettk kézbe.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.07.25. 13:06:24

"A probléma az volt szerintük, hogy kétszer kezelték a jegyet."
És a jegypénztár adhat el kétszersült jegyet?

igazságos 2013.07.25. 13:07:10

@ColT: azé az egy nem vak embernek feltűnne, na meg ha bedugod lyukasztani is/nyomtatni

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.07.25. 13:07:47

@Kellemes Zérókomponista: Az meg a másik...

@igazságos: Akkor a nem vak ellenőröknek is fel kellett volna, ahogy Zérókompi is írta.

igazságos 2013.07.25. 13:10:26

@Kellemes Zérókomponista: simán lejuthatott, csak azt nézik, aki lyukaszt, van jegy, el van intézve

az nem is veszi kézbe a jegyet, itt megvolt

Tron65 2013.07.25. 13:12:52

1: Egyre borzalmasabb a hegyek kinézete. A folytatás szerintem az lesz, hogy ZÖLD lesz a jegyek alapszíne és erre sárgával nyomják rá az érvényesítést.
2: "a belső ellenőrzések során BKK pénztárban még nem találtak hamisított jegyet, mindenhol máshol viszont igen"
Akkor mi lenne, ha kinyitnának azok a pénztárak? Az Örsön pl 1 db nyitott BKK pénztárra 2 db viszonteladó jut. Már ha egyáltalán van nyitott pénztár.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.07.25. 13:14:04

@Tron65: ""a belső ellenőrzések során BKK pénztárban még nem találtak hamisított jegyet, mindenhol máshol viszont igen""

Az nem azt jelenti, hogy nem is volt... ^.^

igazságos 2013.07.25. 13:14:28

Engem is beengedtek a metróba kétszer érvényesïtett jeggyel simán

Azé is lepődik meg, ha nincs tudomása arról, hogy volt lyukasztva

Kiddy (dugnám nikki sixx-et!) 2013.07.25. 13:15:22

@Kellemes Zérókomponista: Válaszoltam a csillagkocsmás (csakazértis) posztban.

igazságos 2013.07.25. 13:16:58

@ColT: szt nem is ïrják

csak látod, ha van nyomtatva, kivétel ha nem tudod, nem figyelsz erre

Nálam a nem tudás nem mentesït játék vót

egyébként tud igen halvány is lenni a nyomtatás, vagy kètszer bedugod, és még rányomtat

Dr. Kix 2013.07.25. 13:28:35

Jó nagy adag mellébeszélés, ide jutottunk. Mondjuk ez is vártuk. Gondolom, olyan munkatárs még nincs a a békávénál, aki ismeri a fotosoppot, azért nem küldtek egy képet a duplán érvényesített jegyről bizonyítékként.

Takács Sándor hentes és mészáros (Hatvan) 2013.07.25. 13:32:37

@igazságos:
"Engem is beengedtek a metróba kétszer érvényesïtett jeggyel simán"

Fentebb írják, hogy aki felmutat bérletnek kinéző tárgyat, illetve kezel valami jegynek kinéző fecnit, azt leengedik a biztőrök...
Az igazi ellenőrzés az kifelé van, ha van, illetve pl. a földalattin szoktak jönni ellenőrök.
Tehát az nem mentség, hogy "mé engedtek be a bejáratnál"...

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.07.25. 13:38:22

Kétszer kezelték a jegyet - és egyszer lábalták!

@igazságos: Nem mentesít, de nem lennék meglepve, ha a pénztárosok is árulnának hamis jegyeket.

@Hoppácska: Akkor f*sznak vannak a lejáratnál is...

Takács Sándor hentes és mészáros (Hatvan) 2013.07.25. 13:40:19

@ColT:
"Akkor f*sznak vannak a lejáratnál is..."

1. Jó kérdés.
2. Ha szerintük így jó...
3. Ha x ember csak emiatt kezel jegyet, mert az orkok nem engedik be másként, akkor már megéri, ugyebár.

labi 2013.07.25. 13:43:24

@ColT:
Most az akkor a baj, hogy a duplalyukasztós trükk csak 50%-ban vállt be? :)

Tron65 2013.07.25. 13:43:56

@ColT: Én se állítottam ilyesmit.
Max engem meg nemzetiségi, hogy van-e lejárt bérletem. Gondolkodtam egy darabig, hogy vajon mit szólna a '94-es szelvényemhez ...

Egyéves Önkéntes 2013.07.25. 13:44:22

Államosítani kell a BKK-t és akkor megszűnnek az ̶A̶m̶m̶ó̶n̶i̶á̶k̶,̶ ̶A̶m̶á̶l̶i̶á̶k̶,̶ Animáliák!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.07.25. 13:46:55

@Hoppácska: Elég lenne az egyik helyen ellenőrizni :D

@labi: Nem, csak ha ellenőriznek a lejáratnál, akkor miért nem elelnőriztek? Ha nem ellenőriznek, akkor miért vannak ott?

Nem járok amúgy BKV-val, a pécsi buszokra meg bérletem van - csak megitn BKV logika volt.

@Tron65: Ezt most nem érteni

Fedup Sári 2013.07.25. 13:47:23

"akik előírás szerint karszalagot és kitűzőt viselnek"

Az Üzletszabályzat szerint: "A jegyellenőröket azonosítja az arcképes, sorszámozott szolgálati kitűzőjük, amelyet (bal oldalt, mellmagasságban) jól látható módon, a felsőruházaton kell viselniük, valamint karszalagjuk, amelyet az ellenőrzés megkezdése előtt bal felső karra téve kell hordaniuk. A jegyellenőrök mind egyenruhában, mind polgári ruhában végezhetnek jegyellenőrzést. Az ellenőr nem köteles az utas részére előre igazolnia magát, de az utas kérésére köteles az utólagos azonosításához szükséges információkat megadni, valamint az ellenőrzés végzésére felhatalmazó megbízást felmutatni."

Tehát ha valakin nem bal felsőkaron van a karszalag vagy nem mellmagasságban a felsőruhán a kitűző (van aki már látott ilyet?), akkor annak nem kell megmutatnod a jegyetbérletet. Ha ott van, még akkor is elkérheted tőle a megbízását.

igazságos 2013.07.25. 13:49:48

@Egyéves Önkéntes: én sem értem, minek van BKV, hiszen a BKK-hoz került mára minden

vagyis a BKV-sok csak ülnek egész nap az irodában és homároznak, jó sok pénzér

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.07.25. 13:50:42

Zagsón, velem is megtörtént már, hogy kéccer dugtam be.

Takács Sándor hentes és mészáros (Hatvan) 2013.07.25. 13:50:48

@ColT:
"Elég lenne az egyik helyen ellenőrizni :D"

Nyilván ha tudnának állítani minden helyre 4-5 darab ellenőrt...
de nyilván olcsóbb minden helyen BEFELÉ 2 darab orkot, akik - mint írják - nem büntethetnek, legfeljebb nem engednek be, ha nem kezelsz jegyet, nem mutatsz fel bérletet.
Na most nyilván ha alaposabbak lennének ezek - akkor sokkal lassaban haladnánk befelé...

igazságos 2013.07.25. 13:51:50

@Hoppácska: hamarost elvileg nem lesznek

Komponista barátom nem értette a dolgot, én meg megmagyaráztam neki

azt tényleg nem értem, hogy lehetett az utas olyan hülye, hogy még egy ugyanolyan, kétszer lyukasztott, olajos jegyet felmutat ????????

Takács Sándor hentes és mészáros (Hatvan) 2013.07.25. 13:53:40

@ColT:
Olcsóbb minden lejárathoz két darab orkot (akik nem ellenőriznek) állítani, mint 4-5 darab ellenőrt (+ rendőrt)

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.07.25. 13:53:50

@igazságos: jó van má. Na, a kétszerérvényesítettre gondoltam. De akkor is félre van magyarázva: a találgatás állításnak van beállítva. Na meg ugye ezzel az olajjal való operálás. Gagyit gagyira halmoznak érvrendszerükben BKK-ék. Férgek vagytok ti ott, kollegameghallgatással vagy anélkül, jobb, ha tőlem tudjátok. (Most istentelenül megmondtam...)
@Tron65: szerintem ez sokkal szolídabb, szederlila, mint az a narancssárga volt. Az árával egyre inkább nem tudok megbarátkozni. Szerencsére nem szorulok ilyen szarokra, repülővel járok mindenhova. Alig van hozzászólás ehhez a poszthoz, erre még felhevítenie sem érdemes magát az embernek. Nah, jöjjön mostmár valami új! Mondjuk egy vadiúj világ!

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.07.25. 13:55:32

@Hoppácska: Tanult barátom erre azt mondaná:
-Látom, okos vagy, de nem nagyon.
És mélyen igaza lenne.

Yo! Maaan! 2013.07.25. 13:55:49

Hogy lenne ketszer ervenyesitve, ha el se indul a nyomtato leharapott sarku jeggyel? :)
Amugy meg koztudott, hogy kiscsajokkal szivoznak. Az egyik ismerosom is ott vette a jegyet ahol felszallni akart, kezeles utan az orkok nem engdtek le, mondvan, hogy hamis a jegye. Aztan csak lejutott egy igen hangos karomkodas utan.

igazságos 2013.07.25. 13:57:42

@Kellemes Zérókomponista: na meg azt ők is elismerik, hogy árultak végül is az alvállalkozóik hamis jegyet, nem azt mondja, hogy márpedig ők sohasem (a pénztárt kizárják)

pedig nálam is volt olyan eset, amikor kértem róla számlát, másik tömbből adott, nem az előtte levőkből, amiket sorba szoktak kirakni

oké, hogy férgek, de jól kereső férgek, akiknek hogy, hogy nem, nem szűnik meg a munkahelyük! :P

BKK-ék azért még mindig egy fokkal jobbak, mint a BKV-sok! legalább tényleg van egy-két húzásuk is, aminek van foganatja

szerintem

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.07.25. 13:57:48

@igazságos: de ércsed már meg, hogy kurvaerősen fennforog az esélye, hogy kurvára hazudnak és semmiolaj nem vót, de inkább az vót/lehetett, mint kétszerérvényesítés. Érted? Gagyi szöveg ez, mégis bevetik, mert nincs másuk, eszük sincs, csak BKK-sok, mert pesti szelvényesek. Gondolom ezt a verziót teljesen elképzelhetetlennek tartod. Az ellenségből meg, mivel hogy ugye 42 kilogramm, nemigen tudjuk megállapítani, hogy ő maga az abszolút igazság, az életértelme, illetőleg szőke nő avagy még lehet hazugnő, de még igazmondó is lehet. BKK-s emberfivéreinket meg már némineműképpen ismerjük, persze lehetnek köztük csillagszórószemá true-t mondó juhászok, még véletlenül sem általánosítunk, DE NEM VALÓSZÍNŰ. Sokkal inkább valószerű az, hogy könyörgő kérésünknek eleget téve megjelenik a 42-es user ebben a törénetben itt majd most és mi meg jól elolvassuk.

Ádám 2013.07.25. 13:59:01

Ezt a szart olvassa el, kinek sok felesleges ideje van!

Biztos, hogy háromszor volt kezelve s egyszer lesz fejelve, ha sokat dumálsz...

igazságos 2013.07.25. 14:00:25

@Kellemes Zérókomponista: figyeljé, azt nem értem, miért nem fényképezték akkor le a másik jegyet is

és akkor tényleg nincs vita

igazságos 2013.07.25. 14:01:56

@Kellemes Zérókomponista: ja, szerintem pedig tényleg a poszter volt a hülye és pont

az írásból is az látszik, hogy saját maga szerint is

ha meg tokban volt a jegy, és mégis kifolyt rá az olaj, ott biza vót anyag, vagyis más is olajos lett

Ádám 2013.07.25. 14:03:07

Napolaj? v. nyakolaj?

Takács Sándor hentes és mészáros (Hatvan) 2013.07.25. 14:03:53

@igazságos:
"Nem, csak ha ellenőriznek a lejáratnál, akkor miért nem elelnőriztek? Ha nem ellenőriznek, akkor miért vannak ott?"

Én is az olajos szendvicsem mellé szoktam tenni a jegyet...

labi 2013.07.25. 14:04:27

@ColT:
Ilyen szép motorozós jóidőben én is jegyezek ha éppen kell néha. bérleteseket ellenőrzik (szép nagy szám a bérleten) a jegyesekkel (már nem úgy) nem foglalkoznak, mert mire egy átlag középkorú ellenőr kisilabizálja azokat a pici számokat, hát bizony vad utascsorda halmozódna fel a mozgólépcső előtt és azzal lenne tele a homár.

Kifelé menet - főleg ha éppen nem túl izmos a tömeg - jegyeseket inkább kihívják a sorból, ott nagyobb a buktaesély.

A nagy

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.07.25. 14:05:22

@igazságos: foghúzásuk? Nehogy aszidd má, hogy nincs ott fluktuáció, alsóbb szinteken ugyanúgyvan. Felsőbb szintek végkielégítéseit meg halljuk, látjuk mindig. Úgyhogy amit írsz nem áll meg. Értem amit közölni akarsz, de ezek ökörcsíra ösztönlények önmaguk ellen dolgoznak, bár látszólag önmaguk fennmaradásáért. A kisstílű gecik végül ugyanúgy megszopják, értéktelenek, kisemmizve széjjel-utcára fluktuálják őket, jön haverebb haver a helyükre, ami persze ugyanúgy szivtani fogja az utast. Nincs vége a dolognak sosem. A jegy meg mér lett volna lefényképezve ott és akkor a helyszinten? Hát te lefényképezted volna, tudatosan a jövődre gondolva, ugye, hogy nem? Most ezt nem értedm miért nevezed hülyének, hiszen csak 42 kiló! Ilyet nem tehetsz. Szerintem áldozat, nem hülye. Egy ilyen mindennapi inverz hős. Hús.

Jó, akkor ha elismerik, akkor már rendben van. Én meg lopottelefont adok el neked, lebux, megszívod. De utólag elismerem, hogy az volt, de attól te még ugyanúgy bukta. Boldog leszel ettől? Hát van egy észjárásod.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.07.25. 14:06:10

@Hoppácska: Csak értelme meg?

"Na most nyilván ha alaposabbak lennének ezek - akkor sokkal lassaban haladnánk befelé..."

Főleg így. Mondom. BKV logika.

Amúgy meg Magyarorkszág jobban teljesít, teremtenének egy csomó BKV ellenőr munkahelyet, a rendőrség statisztikái javulnának... :D

igazságos 2013.07.25. 14:06:34

@Hoppácska: persze, oszt még be is tuszkolod őket a zsebedbe :P

amúgy most azon gondolkodom, van-e olyan szendvics, ami olajos?

hát van a halas, van a hamburger, van a giros, mi lehet még olajos, amiben ennyi sok van

az oké, hogy olajos kézzel fogod meg, de hogy még rá is menjen az olaj a tokban levő jegyekre?

gondolkodjunk hangosan

slenderman 2013.07.25. 14:08:25

Életem legszebb kétszeres kezelése a felcsúti stadion harmatos gyepén történt meg. Sosem fogom elfelejteni.

igazságos 2013.07.25. 14:08:34

@Kellemes Zérókomponista: én sose neveztem hülyének, pláne 42 kilónak

Én azt mondtam, hogy lehet valaki olyan hülye, hogy még egy olajos jegyet felmutasson? érted, ez olyan, mint egy öngyilkosság

nem a posztert neveztem hülyének és 42 kilónak, csak az adott helyzetben a viselkedést

azt mondtam, hogy a poszter vót a hibás és pont

Takács Sándor hentes és mészáros (Hatvan) 2013.07.25. 14:10:43

@ColT:
"Csak értelme meg?"

Hát elmondtam az értelmét...
De ha nem is akarod megérteni, akkor nem tudom jobban elmondani :)

Az más kérdés, hogy nyilván régesrégen elektronikus jegy stb. kellene...
De hát addig, amíg a bkv emberi erővel és paírfecnikkel akarja megoldani ezt az egészet, addig ez lesz, és nyilván az egy olcsóbb megoldás, hogy befelé kisebb a ellenőrzés, és néha van egy-egy igazi...

Azért ez nem mozi, hogy egy/két ajtón mész be, és ha bementél, akkor mindenki elfogadja, hogy volt jegyed, és többet nem ellenőriz...

Ádám 2013.07.25. 14:11:20

Akkor mégsem gépzsíros? KÁR!

Takács Sándor hentes és mészáros (Hatvan) 2013.07.25. 14:12:15

@igazságos:
"az oké, hogy olajos kézzel fogod meg, de hogy még rá is menjen az olaj a tokban levő jegyekre?"

Tokhal!!!
Az elég olajos nem???
A szibériai tok vagy lénai tok (Acipenser baerii) a sugarasúszójú csontos halak porcos ganoid csoportján belül a valódi tokfélék (Acipenseridae) családjába tartozó faj.

igazságos 2013.07.25. 14:12:29

@vén szivar: jó hogy nem vazelines

ennyi erővel

igazságos 2013.07.25. 14:13:42

@Hoppácska: ehhez nem értek, csak azon gondolkodtam, mennyire lehet ilyen olajos szendvicset kapni itthon, ami így folyik

Kifordított kacagány 2013.07.25. 14:21:19

vitéz dávid azért döntött független értékesítés-ellenőrzési szakterület felállításáról góliát alatt, mert az jó biznic egyeseknek.

igazságos 2013.07.25. 14:23:02

@Kifordított kacagány: má mondtam, őt itt nem bántani! :P

flimo13 2013.07.25. 14:23:41

@Yo! Maaan!: Combino nem harapja le. Én is jártam már így, hogy alig látható valamit nyomtatott rá a csudavillamos, és metrónál ugyan az dugtam be. Szerencsére a portás kiszűrte, még befelé menet.

(F)ordító · http://aztirjaa.blogspot.hu/ 2013.07.25. 14:26:11

olajos jegy? már ezzel is olajoznak a szőkék? Ehh

igazságos 2013.07.25. 14:28:13

@triumphator: a következő lépés a spermafoltos jegy lesz

hogy nem találta ki ezt eddig még senki! :P

Hurrá Torpedó · http://www.youtube.com/watch?v=br-D7UneS0E 2013.07.25. 14:36:24

az előző posztban a kiemelésben a Homár nagyon benézett valamit egyébként, és most ez jön vissza több embertől:

Homár: "aki egy megállóval korábban vette a jegyét"
Ügyfél: "elővettem az egyik pénztárban korábban vásárolt jegyeket"..."ha jól emlékszem, a Deák téren"

tehát valamikor vett jegyet az ügyfél, de nem aznap, és nem frissen a kasszától vett jeggyel ment a metróba.

Ebből az következik hogy:
1. Ettől függetlenül vehetett kezelt jegyet korábban
2. Már korábban valamikor kezelte, és a pénztárcába tette, majd most véletlenül ismét azt kezelte

Mérgező Hulladék 2013.07.25. 14:37:25

Van egyébként a jegyeknek egyedi azonosító száma (és erről a konkrét esetben feljegyzés az utasnak átadva), ami alapján a BKK bizonyítani tudja, hogy a szerintük már kétszer kezelt jegy valóban az, amivel az utas utazott?
Az ő "hamis" kategóriájukban benne vannak a már egyszer felhasznált, majd némi preparálás után újraértékesített jegyek?

Kifordított kacagány 2013.07.25. 14:38:10

@igazságos: nem bántottam. se nyolc napon túl, se innen.

spermafoltos jegy akkor lesz, ha rendőrt hívnak. azok majd lekezelik valami sikátorban.

igazságos 2013.07.25. 14:48:57

@Hurrá Torpedó: a poszter ezt TUDTA ELLENŐRIZNI, hiszen nála volt a másik jegy

erről nem regélt a korábbi posztban, elhallgatta ezt a másik jegyet, ez új információ

-> a poszter hazudott

flort 2013.07.25. 14:49:22

A levél legjobb része ez: "Annak körülményeit nem ismerjük, hogy az utas miként tudott lejutni a metróba."

Ennek kapcsán talán azt a kérdést kellene feltenni, hogy

1. mi a taknyos rossebet keresnek ott az embernek látszó biztonsági őrök, ha nem végzik el a munkájukat, miért nem tesznek ki egy guminőt, annak legalább nem büdös a szája, nem rövidlátó és nem bunkó.

2. A XXI. században talán megkockáztatható, hogy ha megvan a technológia, miért is nem képes a BKK (vagy mi) vonalkódos jegyeket / bérleteket előállítani, amiről egy lézeres kütyü (az a vörös fényű izé, amit a boltok pénztárainál is látni lehet) a másodperc töredéke alatt eldönti, hogy érvényes-e vagy nem.

3. Továbbá: a jelenleg felesleges gorillaként foglalkoztatott lények értelmesebbjeit (akik tudnak olvasni például) miért nem képzik át olyan szakmukivá, aki a jegykezelőtől egy köpésre álló, de ezidőtájt az év 365 napján használhatatlan jegyautomatákat bütyköli? Mert az, hogy szökőévenként akad egy nap, amikor működnek, nem biztos, hogy segít a kedves kuntschafton, aki estefelé vetemedik az utazás gondolatára. Az analfabéták meg esetleg takaríthatnák a buszokat.

Előre is köszönöm a megtisztelő válaszukat, stb.

Takács Sándor hentes és mészáros (Hatvan) 2013.07.25. 14:51:45

@flort:
"1. mi a taknyos rossebet keresnek ott az embernek látszó biztonsági őrök, ha nem végzik el a munkájukat"

Fentebb erről több komment is szól...

Takács Sándor hentes és mészáros (Hatvan) 2013.07.25. 14:57:36

@flort:
"Annak körülményeit nem ismerjük, hogy az utas miként tudott lejutni a metróba."

Ja, a saját szememmel láttam a minap, hogy egy derék magyar állampolgárnő "sietek, most nem veszem elő a bérletemet, de van!" felkiáltással keresztülnyomakodott a két orkon, és simán lement a mozgólépcsőn.

Nem barna bőrű volt - ugye nálunk ez a legfontosabb.

Akkor most a két ork közül egynek utána kellett volna rohannia, és csak azért is visszacibálni? Akár odalentről?
Nem tettek semmit, nyilván elmorzsoltak a foguk közt egy kedves szót, és kész.

És ez a drága hölgy vajon mit mondott amikor a céljához érve belefutott egy ellenőrzésbe? Esetleg azt, hogy "már átmentem egy ellenőrzésen, ezért nem vagyok hajlandó elővenni a bérletem"?...

flort 2013.07.25. 14:57:41

De válasz nincs rá. Egy kék színű mozijeggyel is le lehet sétálni reggelente a Nyugatinál. Azaz, szarul végzik a munkájukat. Viszont rettentően fel tudják tartani a sort, mivel csak libasorban engedik a népet. Így biztos valakinek érzik magukat.

Tisztviselőtelep 2013.07.25. 14:58:25

Én az utolsó szóig mindent elhiszek a Békávénak csupa szeretet és jóság árad az összes ott dolgozóból.
Csúnya néni úgy kellett neki örüljön, hogy nem lökték a metró alá az ellenőrök. Inkább hálás lenne hogy életben van.

flort 2013.07.25. 14:59:17

@Hoppácska: még egyszer felteszem a kérdést: elvégezték a munkájukat? Vagy az a dolguk, hogy lassítsák a közlekedést?

Hurrá Torpedó · http://www.youtube.com/watch?v=br-D7UneS0E 2013.07.25. 15:01:39

@igazságos: De írta hogy volt másik jegye is. Meg hogy azzal most majd nem mer utazni. :)

Bár azt nem értem, hogy azt minek mutogatta az ellenőröknek? De tényleg minek?

Hacsaknem bepróbálkozott a "oppábocsánat benéztemvéletlenül a már használtat lukasztottam deitta másik az teljesen jó üres engedjenekel pótdíjnélkül légyszireggel koránvan féligalszom nemvettemészre 42kilós nővagyok hggyámán" lehetőséggel.

Takács Sándor hentes és mészáros (Hatvan) 2013.07.25. 15:03:06

@flort:
"még egyszer felteszem a kérdést: elvégezték a munkájukat? Vagy az a dolguk, hogy lassítsák a közlekedést? "

1. Fentebb már tisztáztuk, hogy a mi a dolguk.

2. Ha nem végezték el (bizony, van ilyen), és leengedték az illetőt egy kék színű mozijeggyel, az nem azt jelenti, hogy akkor most már minden rendben van az illetővel!

Nem értem mért lenne az mentség, hogy "a múltkor semmi gond nem volt ezzel a jeggyel"...

Ha engem elkap egy rendőr hogy kétszázhússzal hajtottam a közúton akkor mondhatom azt, hogy "a múltkor is ennyivel mentem, és elhajtottam egy rendőrautó mellett, és az nem állított meg!!!!!!! Akkor most mért????"

AtiSnatch 2013.07.25. 15:09:22

@flort: bélyeget rakjál rá! :)

Takács Sándor hentes és mészáros (Hatvan) 2013.07.25. 15:09:43

@flort:
Én meg szomorú vagyok, hogy ennyire értetlen vagy.

igazságos 2013.07.25. 15:11:02

@Hurrá Torpedó: azt sem írta, hogy azt a másik jegyet megmutatta volna

érted, így nem viselkedik olyan ember, akit elkapnak

hogy még felmutat egy súlyosbító körülményt

tényleg az játszhatott, hogy

1. valóban már érvényesített jegyet adtak el neki

2. elfelejtette, hogy már volt érvényesítve

3. esetleg valaki más már használta azokat a jegyeket, és visszadugta őket

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2013.07.25. 15:14:05

Pestiek!
Olajozzatok már be pár jegyet, hogy előhívja-e korábban kimosott bélyegzést az olaj!
Vegyészek! Mi oldja a bélyegzőtintát?

Hurrá Torpedó · http://www.youtube.com/watch?v=br-D7UneS0E 2013.07.25. 15:15:07

@Hoppácska: nem ennyire egyszerű a kérdés hogy megcsinálta e vagy sem a munkáját az ork a lefele menő lépcsőnél.

nincs igen-nem válasz. ő nyilván azt mondaná hogy igen el. te nyilván arra próbálsz kilyukadni hogy nem, és emiatt fasság következtetéseket készülsz levonni. és ezt a nem-et most itt egy kommentelőtől próbálod kiprovokálni.

válaszold meg magadnak, azt sírd el végre hogy mi a faxt akarsz utána mondani azt szakadjunk le a faszba a témáról, mert nem fog kapcsolódni úgysem a poszthoz.

Tisztviselőtelep 2013.07.25. 15:15:38

Én mindig mondtam Mrs Lipton túl sokan utaznak a metrón.

Tron65 2013.07.25. 15:16:55

@ColT: engem állított meg nemzetiségi (kb 2 méterre a csőszöktől amúgy)

Tron65 2013.07.25. 15:18:34

@Kellemes Zérókomponista: "szerintem ez sokkal szolídabb, szederlila"
Igen. És ha ehhez hozzávesszük az ócska papírt, a helyzetük magaslatán álló, amúgy kékes színnel dolgozó automatákat ...

Hurrá Torpedó · http://www.youtube.com/watch?v=br-D7UneS0E 2013.07.25. 15:19:13

@Hurrá Torpedó: bassza meg elkúrtam. nem neked szántam hanem a másik jóembernek a flort nevűnek

@igazságos: de megmutatta, mert ebben a posztban meg a BKV-s mondta hogy a másik jegy is többször volt már kezelve, ráadásul már kétszer!

Egyezzünk meg hogy a BKV egy kalap szar, de azt is meg kell említeni hogy az emberek nagy része is. Ebbe akár a posztoló is beleeshet. Jelen esetben mindegyik lehet bűnös, de nem megállapítható.

Javaslom innentől mindenki azt szidja (BKV, Ügyfél) aki neki jól esik, merthogy itt nem derül ki az igazság.

Hurrá Torpedó · http://www.youtube.com/watch?v=br-D7UneS0E 2013.07.25. 15:21:25

@atpijkamo:
borotvapenge. régen azzal kellett levakarni papírról bármit.

gyakorlatilag lehámoztál az 1 mm vastag papírról egy réteget ahol a szöveg volt. K nehéz munka, türelmet, és kézügyességet igényel.

igazságos 2013.07.25. 15:21:54

@Hurrá Torpedó: az nem, de a poszternél ott a második bizonyíték még mindig

az a döntő elviekben

A bkv-nak meg minimum fel kellett volna írnia a sorszámot a másik jegynek is azért, hogy ha azt a poszter máshol felmutatja (mondjuk itt lefényképezi és kirakja), akkor ők is visszakereshessék, tényleg az volt-e.

mer így a poszter is azt mondhat, amit akar, meg a bkv is

a végeredmény meg akkor is az, hogy a büntetést be kell fizesse

datam 2013.07.25. 15:23:15

Ujpest-kozpont aluljaroban vettem ketto darab vonaljegyet a BKK jegypenztarbol, kilyukasztottam annak rendje es modja szerint. Le sem engedtek a metrohoz, mert ketszer volt kezelve. Kertem az ellenort(biztonsagit), hogy mutassa meg, mibol tudja. Megmutatta a ketszeri belyegzest, mindketto epphogy lathato volt, ha nem meresztem a szemem egyiket sem.vettem volna eszre. Igaza volt, valoban ketszer volt kezelve. Ezek utan kerdeztem, hogy kinel lehet panaszt tenni ezugyben, a kezemben levo blokkot lobogtatva. Atiranyitott a forgalmi iroda vezetojehez. Benyitottam az irodaba, egy uriember ult ott, elmeseltem neki mi tortent, es kertem, hogy adjon egy Vasarlok konyvet, vagy barmit, ahol hivatalosan panaszt emelhetek. Kozolte, hogy nala lehet panaszt tenni, es o ugy veszi ez mar meg is tortent. Tobbszori keresemre sem vett fel jegyzokonyvet, igy nyoma semmi sem maradt. Ezek utan visszaballagtam a jegypenztarhoz, ahol szinten kertem a Vasarlok konyvet, amire az a valasz erkezett, hogy megkaphatom, de irni nem tudok bele mert betelt. Ezek utan ugy gondoltam, talan jegyzokonyvet csak irnak. Ezzel szinten vakvaganyra futottam, mert a penztaros kozolte, hogy neki ketto perc mulva lejar a munkaideje, keressem a forgalmi ugyelet vezetojet. Mondanom sem kell, mi lett az eredmeny..... Hivatalos panasszal nem fordulhatsz a ceghez ezek szerint.... Es akkor ezek utan jonnek az ilyen humbug levelek.... Nevetseges. Ideje volna vegre bevezetni a chip vagy magneskartya, bar akkor a buszokon fognak sertepertelni ezek a secutiate emberek....

Takács Sándor hentes és mészáros (Hatvan) 2013.07.25. 15:25:17

@Hurrá Torpedó:
"válaszold meg magadnak, azt sírd el végre hogy mi a faxt akarsz utána mondani azt szakadjunk le a faszba a témáról, mert nem fog kapcsolódni úgysem a poszthoz."

Ezt most én nem értem...
A kérdést "flort" tette fel. Ő arra akar kilyukadni, hogy két eset van.
1. Ellenőrizték befelé, és nem volt gond, tehát a jegy jó.
2. Nem ellenőrizték, tehát ők a hibásak, miért nem ellenőrizték rendesen.

Én viszont azt mondom:
Lényegtelen, hogy ellenőrizték-e, és hogy milyen tüzetesen. Tőlem megkereshetik és kirúghatják ezeket az orkokat - a lényeg akkor is az, hogy a jegy kétszer volt-e kezelve vagy sem.
(Hogy ezt hogy döntik el, hogy jön ide az olaj, nekem fogalmam sincs, nekem húsz éve bérletem van, azt se tudom, hogy lecsippent-e az automata a jegyből vagy sem, stb.)
Ez viszont az utas felelőssége.
Fentebb írták, de más máshol is, hogy lejárt bérlettel is simán leengednek embereket. Lehet, de az utas akkor sem hozhatja fel érvként, hogy "ugyanazzel a tavaly lejárt bérlettel utazom már ötödször és eddig nem volt semmi baj", mert a korábbi ellenőrzés hiányossága nem lehet érv amellett, hogy akkor teljesen ezek szerint rendben van a lejárt bérlet...

Sokorai_Atala 2013.07.25. 15:28:54

Azért az eredeti történet is legalább olyan homályos volt, mint a jegy meg a válasz.

Takács Sándor hentes és mészáros (Hatvan) 2013.07.25. 15:33:33

Egyébként ha nem csippent le egy darabot a jegyből, akkor ez teljesen a bkv általános sara... Márminthogy miért kellett megszüntetni ezt a teljesen egyértelmű jelzést arra, hogy a jegy már fel van használva???

Miért jó az, hogy a jegyre CSAK rányomtat valamit - amikor eleve tudható, hogy abból ilyen zűrök keletkeznek, mint hogy halvány a szöveg rajta, le lehet mosni róla stb.

Miért jó ennek az országnak, hogy minden rendszere úgy működik, hogy abból kétértelmű helyzetek adódnak????

Hurrá Torpedó · http://www.youtube.com/watch?v=br-D7UneS0E 2013.07.25. 15:36:42

@Hoppácska: igen neki szántam, csak rosszul linkeltem.

de az ő gondolatmenete eleve hibás. mert mi vagyok én? kutya? nem. tehát macska.
ez hülye felfogás. nincs hibamentes munka.

Volti 2013.07.25. 16:03:46

@flort: épp erre gondoltam én is, minden kisebb helyen is van infrás jegyolvasó, de BKK-nál ez nem megy még,pedig

1. Nem kellenének az orkok
2. kizárt lenne a hamisítás
3. ezért a kis csövi boltokat sem kéne ellenőrizni
Ki lehet számolni milyen hamar térülne meg a beruházás, csak BKK is olyan szűk látókörű, mint az állam maga.

bigmac 2013.07.25. 16:05:20

Az elektronikus vám még egy yó ideig nem lesz bevezetve....5 éve megy ez a lemez hogy jövőre....pénz az persze sose lesz rá kicsit horribilis az összege....meg akkor nem maradna annyi jutalomra...meg habiszti eredményjelző táblára amit nem képesek beüzemelni(de telepiteni muszály volt hogy lehessen számlázni puncsoséknak)...meg különben is mifasznak....majd államfater kisegit ugyis az a pár kampányreklám meg elfér az amúgy értékesíthető felületeken....tök mindegy épp ki van hatalmon;)

Volti 2013.07.25. 16:07:31

amúgy valóban iszony unalmas már ez a probléma, a hogy BKK ezen a " viaszbélyegző" szinten van, idejön valaki Európából és tényleg azt hiszi hogy Brezsnyev még él és ő ül a parlamentben

Pierr Kardán 2013.07.25. 16:38:26

@Volti: "épp erre gondoltam én is, minden kisebb helyen is van infrás jegyolvasó, de BKK-nál ez nem megy még,pedig

1. Nem kellenének az orkok"

Ja, majd ha az infrás jegyolvasó átjárhatatlan kaput képez (vizesárokkal!) a nem érvényes jeggyel érkezők elé, akkor le lehet építeni az orkokat :-)

Többen kérdik itt, hogy ha a metróba bejutnak páran érvénytelen/kétszer kezelt/kezeletlen jeggyel, akkor minek kellenek az orkok.

Akik kérdik, azok végezzenek má' el egy gondolatkísérletet: ha nem lennének ott az orokok, akkor többen, vagy kevesebben mennének le érvénytelen jeggyel ???

Na ugye :-))

hobbitroll 2013.07.25. 18:21:50

T. propagandaügyosztály!

gugli, keresés : hamis bérlet bkv
csak 3, az első 10-ből
lopasesatveres.network.hu/blog/lopas_es_atveres_klub_hirei/hamisitott-bkv-berletek

bkvfigyelo.postr.hu/hamis_berletet_arul_a_bkv

bkvfigyelo.blog.hu/2013/06/24/hamis_berletet_adtak_el_a_bkk_jegypenztaraban

nem zörög a haraszt, ha nem fújja a paraszt

Yo! Maaan! 2013.07.25. 19:39:08

@flimo13: Ja, nem tudtam. :) Berletem van. Amikor lejar, neha van, hogy jegyet veszek. Azt is metrora. Amugy meg wc-re is kocsival, csak meloba nem.

Volti 2013.07.25. 22:59:00

@Pierr Kardán: pedig hidd el Europa nagyvarosaiban mukodik ez. Vannak kamerak, kapuk es egy ember, aki segit ha idegen vagy es elakadtal.

Amugy a kapuk valoban jol meg vannak csinalva, ha betorik akkor a kamera mindent lat,ha atugorjak akkoris. Mellesleg nem annyira konnyu azokat atugralni, meg akkor utana is menne egy rendor vagy az a bizonyos allomasor.

Xezs 2013.07.27. 22:08:38

@Volti: Miért, nem Brezsnyev ül a parlamentben? Lemaradtam valamiről?

torcipepe 2013.07.30. 12:35:41

és mi van, ha az ellenőr úgy csatolta a jegyet, hogy azt még utólag bele lehessen nyomni a automatába? gyakorlatilag elveszi a jó jegyet, beírja, hogy kétszer kezelt, majd mikor távozunk, ő hajtja végre a másodszori jegykezelést.
süti beállítások módosítása