Tékozló Homár

Alvó sofőrt küldött az OrangeWays a külföldön maradt utasokért

2013.08.14. 11:35 | jackyll | 82 komment

Ha hihetünk legfrissebb informátorunknak, egészen elképesztő állapotban van az OrangeWays. Nagyjából azért követjük a leépülést, olyan is volt már, aki nem fért fel a kifizetett járatára. Helyhiány miatt külföldön felejtett naiv ügyfélekért azonban ezúttal küldtek egy mikrobuszt, amiről kiderült, hogy személygépkocsi. Ami nagyobb gondot jelentett ennél, hogy a sofőr aznap már vezetett 8 órát, úgyhogy állítólag többször elaludt a volánnál. Már kávéra se futja?

Előrebocsátom, hallomásból szerzett történet, nem saját, de volt benne olyan vérforraló rész, ami miatt érdemesnek tartom megírni. Állítólag, egyszeri emberék az egyik viszonylag közelebbi európai nagyvárosba utaztak ki OrangeWay-szel, jó előre megváltották a jegyet kifelé és visszafelé is. Visszafelé viszont úgy hírlik, közölték velük, hogy eladták a helyüket másnak is, aki már felszállt, gondoskodnának-e esetleg maguknak a hazajutásukról, alásszolgálja. Egyszeri ember még zsenge emberi lény, felhívja Budapesten lévő ősét, hogy mit tanácsol élettapasztalatára alapozva? Ős, ha hinni lehet a beszámolóknak, bemegy az OW irodájába, kiveri a balhét, ahogy kell, megígérik, küldenek egy mikrobuszt a hoppon maradt tiniknek.

Történik ez a délutáni órákban, a beígért mikrobusz hajnali egyre érkezne meg. Egyszeri embereink így beveszik magukat egy plázába, majd mikor az 10-kor bezár, kimennek a közeli parkba csövezni, ahol megzabálják őket a szúnyogok. Hajnali egykor mennek a találkahelyre, ahol mikrobusz helyett van egy db személygépkocsis OW-s fószer. Csomagokkal együtt alig férnek be a kocsiba, kérdik a fószert, mi történt? (Most jön a vérforraló rész, mert a kétszer eladott jegy már lassan megszokott történet.)

Nehezen hihető, de állítólag ez a fószer volt olyan balga, és elköpte, hogy ő aznap már ledolgozta a 8 óráját az OW-nél, de jött a drót, hogy kap zsebbe 40 ezer forintot, ha kibumlizik a kocsival a hoppon maradt egyszeri emberekért meló után. Elindulnak visszafelé, és a kimerült fószer lépten-nyomon elaludt a volánnál,csalinkázott, egyszeri embereink végigrettegték s üvöltötték az utat, mondták a fószernek, álljon félre, aludjon, hát kinyírja az egész bagázst. De azt tán sajnos nem lehetett, mert a fószernek reggel munkába kellett állnia OW-nél, ismét, szóval semmi félreállás. Úgyhogy, állítólag volt egy sok órás, halálfélelemmel átitatott, kényelmetlen útjuk hazafelé, ahol folyton azt figyelték, mikor kell az ébrenlétbe visszaüvölteni a fószert.

Üdvözlettel:

ködlámpa, nikkelből

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Démonmac1 2013.08.14. 11:36:57

"Előrebocsátom, hallomásból szerzett történet:)

Atörökk 2013.08.14. 11:37:43

@Démonmac1:
Ennyi... :D

Vadász utazni ment c. posztot olvashattuk.

Démonmac1 2013.08.14. 11:39:09

Node, miért nem lett valami bemásolva az urban legends kötetből?
Muszáj lezülleszteni a T.Homárt mesékkel?

England win The Ashes! 2013.08.14. 11:40:02

Ki kell cserelni a sofort, akkor nagyobb az esely.

Shagrath 2013.08.14. 11:40:06

ha velem ilyen történne én vennlk egy Aston Martin-t, hazajönnék vele és itthon eladnám. Minek telefonálgatni meg hepciáskodni?!

Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr 2013.08.14. 11:40:58

óóóóó, ez még a full kamu poszt! buzi aki ezt elhiszi!

Atörökk 2013.08.14. 11:43:10

@Horváth Lajos-kőmíves ( geek paraszt):
Navárjál, felhúzom a kakasos topánom, oszt' olvasok.

England win The Ashes! 2013.08.14. 11:44:20

@Horváth Lajos-kőmíves ( geek paraszt): perszehogy kamu! Az orindzs nem szokott kocsit kuldeni a kintrekedt utasokert.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.08.14. 11:44:24

" ő aznap már ledolgozta a 8 óráját az OW-nél, de jött a drót, hogy kap zsebbe 40 ezer forintot, ha kibumlizik a kocsival a hoppon maradt egyszeri emberekért meló után."
Sztem ez nem egészen törvényes, na.
Különben simán lehet menni az OW-hoz asztalt verni, fenyegetőzni :)

Egyébként ez már valami szánalmas :D Mi ez, busztársaság, vagy telekocsi?

Hartmy 2013.08.14. 11:45:03

Az a baj, hogy nem tudom végig olvasni, mert úgy röhögök, mióta ahhoz a részhez értem, hogy "bemegy az OW irodájába," :DDDDDDDDD

Könnyesre röhögtem a szemem :D

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.08.14. 11:45:38

@Démonmac1: Ja, akkor az előző kommentem visszavonom, bár amúgy is lenyelte a blogmotor. De ha már mikrobuszokat küldözget az OW, az se mindegy :D
Illetve ha annyi igaz az egészből, hogy a sofőr túlvezetett, az mikrobusz esetén még gázabb -> faszkorbács az OW-nak.

Hartmy 2013.08.14. 11:48:19

@England win The Ashes!: Igen közben az is eszembe jutott :D De ez a bemegy az irodába és kiveri szófordulat elég komoly röhögő görcsöt okozott :D

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.08.14. 11:48:51

@Hartmy: ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁáá most esett le

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.14. 11:50:41

"aludjon, hát kinyírja az egész bagázst. De azt tán sajnos nem lehetett, mert a fószernek reggel munkába kellett állnia"

Nem mindegy, mikor alussza ki magát?

Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr 2013.08.14. 11:51:54

@England win The Ashes!:
mán annak is örülni kell, ha kivisz oda, ahova menni akarsz
@atörökk: nem kell az, hacsak ne a vesztendbe utazol orindzsvájzel

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.14. 11:52:11

@atörökk: Hívhatod balhénak is. Van aki mindenféle beceneveket ad neki, megszemélyesíti.

Hartmy 2013.08.14. 11:52:32

Különben nem azért a 2 forintért, de nem volt senki másnak jogosítványa? Vittek nekik egy kocsit, nem tudom milyen idősek voltak, de gondolom a sofőr sem pusztán fejből ment, legalább ha nem is vezet az utat mutatva valaki haza vezethetett volna, feltéve ha volt jogsis ember közöttük.
Amúgy pedig ha tud ide írni, akkor tudnak innen olvasni is, az Oréndzsvéjsz egy Vadásztársaság!

Hartmy 2013.08.14. 11:54:18

@atörökk: Most már mindegy :DDDD

Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr 2013.08.14. 12:01:35

na elolvastam, kár vót!
nem vagyok egy félős ember,meg ha netán félek, akor iszok, oszt az alkohol hatása alatt meg csak felbátorodom, de az bisztos, hogy ha a faszi állandóan elalszik, akkor felajánlom neki, hogy ha szeretné még a golyóit a fasza alatt himbálódzni látni, akkor jobban teszi ha egyet se pislog, mert levágom a faszba, és kibaszom a sztrádára. na tuti, hogy onnantól kezdve nem lesz kedve aludni

Hartmy 2013.08.14. 12:06:16

Egyelőre ennyi, valamit most már dolgozni is kellene. Balra el... :D

Démonmac1 2013.08.14. 12:07:01

A yard különben is szankcionálja az ilyet.
és nem kevés zsére büntetik meg.

Másfelől, már halottam ezt a történetet, más szereplőkkel, de ugyanezzel a végkifejlettel.
A nagymamám unokájának a testvérének a szobatársa mesélte.

Manyecska 2013.08.14. 12:07:38

@Hartmy: :D nincs ezzel baj...van aki az asztalt veri, van aki kiveri, hisz az ujjaink sem egyformák, ugye!! :P

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2013.08.14. 12:17:44

Már meséket is olvashatunk a homáron.
Nincs valami büdös penészes sajtos kakasos tört üvegasztal???

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.08.14. 12:22:30

A tinédzserek a legritkábban nem hülyék. Ellenben profin tudnak méltatlankodni. De úgy mindenért. Valószínû akadt volna jogsi, csak vagy a sofõrd féltette a prémiumját a nekije vagy emezek akarták annyira a szolgáltatást, hogy inkább veszélyben a testnek épsége (elmére ilyen veszély nem leselkedett), mer' ezt pusholták belé a szüleik. Nagy úr az úrnak lenni akarás. Sebaj! Majd máskor szétpofozza üket az élet.

szgy 2013.08.14. 12:45:53

milyen sofőr az aki 8 óra vezetés után a következő 8-ban már elalszik? 30 órát is vezettem már végig kb. tankolásnyi megállásokkal. simán kibírtam, pedig rengeteg hegyi szerpentin volt az utolsó 20-30 km-en.

Páneurópai Harci Kos 2013.08.14. 13:00:03

@szgy: Mesebeli:)
Csakúgy mint a "levél" ilyen szavakkal, hogy"hallomásból szerzett történet, nem saját" "állítólag"

GNandor 2013.08.14. 13:04:56

@szgy: A hegyi szerpentinnel nincs is baj, ellenben az autópályán marha könnyű bealudni, mert monoton az egész. Nekem a rekord egy 1000 km-es út volt, de a végén már éreztem hogy hiába álok meg pihenni, és iszok kávét, nagyon tompult a figyelmem. Amikor végre megérkeztem bedőltem az ágyba és már aludtam is...

É2I 2013.08.14. 13:06:14

@atörökk: Jó lehetett a balhénak, csak úgy bemennek hozzá és kiverik neki

Napkutya 2013.08.14. 13:10:31

@szgy: Nekem a legtöbb, 16 és fél óra, négy-vagy öt megállóval, jórészt pályán, a végén 30-40 km, itt-ott lefagyott hegyi út, két eltévedés, (szar GPS program) a vége töksötétben...

SOHA többet!

Nem véletlenül van a kamionokban tachográf...

szgy 2013.08.14. 13:10:45

@Páneurópai Harci Kos: biztos a konkurrencia fizeti az ilyen írásokat.

KevinMulder 2013.08.14. 13:14:27

24 óra vezetés simán túlélhető (bár nem ajánlott) főleg, ha nagyrészt autópályás a menet ...

KevinMulder 2013.08.14. 13:16:04

Amikor kezdek álmosodni, akkor 20-40 percet alszok valamelyik pihenőhelyen. Az frissít annyit, hogy utána 2-3 óráig nincs gond.

Az OW meg magas ívről tesz az utasokra. Szóval nem hihető a történet.

elwood 2013.08.14. 13:17:47

ki kell venni a zsebéből a 40 ezret amíg alszik és buszjegyet venni belőle.

szgy 2013.08.14. 13:19:43

@Napkutya: @GNandor: nekem hajnal 3-4 körül volt egy rövidebb holtpont, azon kb. fél-háromnegyed órás pihenővel túljutottam, utána már nagyjából mindegy volt, a "pörgés" ébren tartott. a végén (az olasz csizma sarkánál) nem is voltam álmos, másnap éreztem hogy kissé kimerítő volt.

máskor volt olyan is hogy szinte vártam a végét, de olyan hogy tizen-valahány óra után ne tudjam jól irányítani a kocsit, kóvályogjak sávok között, stb., még nem fordult elő, pedig nem vagyok már fiatal, éjszakázó életmóddal. kb. 1500 km körül van egy napra amit különösebb gond nélkül simán kibírok.

vape 2013.08.14. 13:23:54

A kommentek alapján a "ki vezetett már többet, mint a másik" c. vetélkedőműsor indult el.
Chuck Norris pl. egyszer a 24 órás Le Mans-i autóversenyt 20 óra alatt teljesítette.

É2I 2013.08.14. 13:29:07

@szgy: Derék, de csak egyszer kell bealudnod :S
Napi szinten mennek árokba (főként) a környező ország kamionjai a túl sok órás vezetés miatti elalvással. És akkor az már nagy szerencse, ha nem visznek magukkal vala/kit/kiket a másvilágra.

Kalmin 2013.08.14. 13:30:10

Ez a poszt állítólag kikerült az Index főoldalára. Bár én személyesen nem tapasztaltam, de állítólag ez történt.

duddva 2013.08.14. 13:30:55

"Egyszeri ember még zsenge emberi lény, felhívja Budapesten lévő ősét"
Senkinek se tűnt fel, hogy ez mennyire modoros?

Napkutya 2013.08.14. 13:31:03

@KevinMulder: Szerintem, az autópálya a legveszélyesebb.

Amikor buzi fáradt az ember, sokkal könnyebben belemegy f.szságokba, és a pályának van egy hamis biztonságérzete.

Igaz, hogy sokkal átláthatóbb, de a sebesség is majd kétszerese a közútnak.

Egyszer majdnem úgy dobtam fel a pacskert, hogy egy átdolgozott nap, meg 3-4 óra vezetés után, egy hülye picsa berántott elém egy Cliót a belső sávba hatvannal a budaörsi bevásárló központoknál.

Szerintem, csak az új nyári gumi, meg az ABS miatt nem passzíroztam át egy másik sávba. Szerintem, észre sem vette.

Elment már a fenekem alatt néhány kilométer, nem is vagyok mai srác, de, basszus, úgy szálltam ki a kocsiból, hogy remegett a kezem. A zabszemet légkalapáccsal sem lehetett volna felverni.

Na ez a baj a fáradtsággal, meg a pályával.

Napkutya 2013.08.14. 13:33:44

@szgy: Szerintem ez adottság. Nekem nincs meg.

labi 2013.08.14. 13:36:26

@vape: "Chuck Norris pl. egyszer a 24 órás Le Mans-i autóversenyt 20 óra alatt teljesítette."

Az semmi, én 8 perc alatt futom a Cooper tesztet.

szgy 2013.08.14. 13:39:40

@Napkutya: "Szerintem ez adottság. Nekem nincs meg."

nem tudom, még nem gondolkodtam ezen. de általában szeretek vezetni, valamennyire élményszámba megy egy hosszabb út, útközben egyik kedvenc "szórakozásom" az úton levő dolgok figyelése, a többi autós viselkedése, táblák, lehajtók, pihenők, stb. ettől talán nem annyira monoton kínlódás.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2013.08.14. 13:43:12

@vape: CSAk Norris múltkor az összes fekvőtámaszt megcsinálta.

Én nem láttam, de valaki hallotta.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.14. 13:45:11

@Kalmin: Miről beszélsz?

Homár Alvás közben vezető sofőrt
küldött az Orangeways
A külföldön ragadt utasoknak halálfélelemben kellett ébren tartaniuk a túlórázó alkalmazottat.

Jobb oldali oszlop.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.14. 13:47:00

Álmos vezér volt a sofőr.

Hamarosan lehet Sólyom-jegyet venni
Vasárnap érkezik Álmos vezér.
index.hu/gazdasag/2013/08/14/hamarosan_lehet_solyom-jegyet_venni/

szgy 2013.08.14. 13:48:20

@Napkutya: "Szerintem, az autópálya a legveszélyesebb."

pedig a statisztikák szerint messze a legkevesebb baleset történik autópályákon.

"Amikor buzi fáradt az ember, sokkal könnyebben belemegy f.szságokba, és a pályának van egy hamis biztonságérzete."

az biztos, fáradtan könnyebb hibázni. különösen azóta szeretek inkább autópályán menni mióta a 8-ason éjszaka belementem egy akkora kátyúba hogy majd' szétszakadt a kocsi, a gps elrepült a kocsi másik végébe. a hamis biztonságérzetet illetően a szalagkorlátok zavarnak a legjobban amiket bevallottan úgy terveztek (nálunk) hogy egy 110-el haladó kocsit megfogjon. biztos kimaradt nekik hogy 130 a sebességhatár. egyébként szélesebb, simább út, több hely van kerülni, nincs szembejövő forgalom, stb. persze a fáradtságot illetően értem hogy valamennyire más a helyzet, mindenesetre kevesebb a veszélyes dolog mint egy sima közúton.

szgy 2013.08.14. 13:50:06

@Kalmin: "Ez a poszt állítólag kikerült az Index főoldalára. Bár én személyesen nem tapasztaltam, de állítólag ez történt. "

ott volt, nem a jobb szélső blogok között.

Alwares 2013.08.14. 13:51:05

Mi már tavaly is megszívtuk velük. Fos buszt küldtek és órákat késtünk Prága fele oké, de hogy visszafele a késő esti (23:30) járat indulása előtt pár órával szólnak, hogy bocsi, nem fog jönni busz, majd talán reggel. Egész éjszaka, még jó hogy nyár volt. Aztán egyszer megjelenik valami busz Berlinből ami elvitt Pozsonyig, aztán az 5 órás érkezés helyett megérkeztünk délelőtt 11-re Budapestre.... Ha 2-3 órás késések nem ritkák náluk. Soha többet Orangeways. Főleg azért zavar, mert pár éve még nagyon jó kis társaság volt, jó buszokkal és a pontossággal se volt baj.

szgy 2013.08.14. 13:53:58

@É2I: "Derék, de csak egyszer kell bealudnod :S
Napi szinten mennek árokba (főként) a környező ország kamionjai a túl sok órás vezetés miatti elalvással."

ésszel megyek neki, előtte általában rápihenek, ha meg elfáradok egyből megállok, tökéletesen tisztában vagyok a dolog veszélyével, nem kockáztatom egy pillanatig sem hogy menet közben elaludjak.

nem hivatásos sofőrként megyek így, nem hajt senki, mindig úgy megyek hogy semmi probléma nincs ha plusz pihenő miatt később érek oda. így az út is nyugodt és közben a pihenés is.

Napkutya 2013.08.14. 13:53:59

@szgy: Én is szeretek vezetni, de nagyon sokat járok ugyanarra.

Van egy csomó hely, ahova egyszerűen csak oda akarok érni, és VÁROM hogy elteljen az idő.

Tudom, hogy ez a legsz.rabb, -de nálam, sajnos ez van...

Én egy papírkutya vagyok, ha kolléga vezet, már egy Budapest-Bécs-nél is húzok a hátsó ülésre a kis újságaimmal...

jet set 2013.08.14. 13:54:57

Bécsbe mentünk-jöttünk velük, ugyanaz a sofőr volt reggel, aki este és több mint 8 óra volt a két járat között, szóval az igaz lehet, hogy magasról tesznek a munkaidőre.

Kalmin 2013.08.14. 13:55:59

@szgy: Lehet, hogy nem jött át, csak arra utaltam, hogy Index főoldalon kint van egy olyan Homár poszt, aminek a valóságtartalma még a többihez képest is erősen megkérdőjelezhető, háát :)

Vagy az Index csak vitaindítónak szánta :)

apanna 2013.08.14. 14:04:38

Annak idején a Jorgos ut irodával is megtörténtek hasonló esetek. Azért nem volt vicces, mert az egyik buszon én is rajta ültem. Egy utasnak köszönhetően kormányozta fel a felébresztett sofőr a buszt az úttestre, ami már a pálya széléről is leszaladt.
A sofőr egy ledolgozott műszak után ült megint volán mögé.

Napkutya 2013.08.14. 14:13:07

@szgy: Igen. De, ami a magyar pályát illeti: M5.
Egy valódi üvegló.

Jobb oldalon kamionok, nyolcvannal, időnkét tíz kilométeren át tartó sebességkorlátozások (amiket nem látsz a kamionoktól), terelésekkel, felmarásokkal, stratégiai pontokra kihelyezett "kaszás" traffipaxokkal, ideges sofőrökkel...

Vannak kollégák, akik inkább vonatoznak és taxiznak Szegedre, hiába drágább, hiába időigényesebb.

Európa legveszélyesebb valamije, amit autópályának hívnak.

szgy 2013.08.14. 14:19:23

@jet set: "ugyanaz a sofőr volt reggel, aki este és több mint 8 óra volt a két járat között, szóval az igaz lehet, hogy magasról tesznek a munkaidőre."

a több mint 8 óra lehetett pihenőidő vagy munkaidőn kívül is, hacsak addig nem zavart le egy bécs-pozsony járatot :-)

szgy 2013.08.14. 14:20:29

@Napkutya: igaz, az ilyen nem embernek való.

hüjehalyó · http://www.aldi.hu 2013.08.14. 14:22:59

Még szerencse, hogy az Aldiban ilyen nem fordulhat elő

Kalmin 2013.08.14. 14:31:18

@atpijkamo: Nem jobb oszlop, hanem főoldal.

És az Index miért rak ki egy ilyet főoldalra? Mi ez, a 444.hu? :D

szgy 2013.08.14. 14:31:42

@Kalmin: "Index főoldalon kint van egy olyan Homár poszt, aminek a valóságtartalma még a többihez képest is erősen megkérdőjelezhető, háát :)"

ja, hát ezeket a blogokat nem szabad komolyan venni. nagyon gyakran szubjektív véleményt akarnak kész tényként beállítani, pl. a véleményvezér rendszeresen ilyen volt. mintha szájbarágták volna az embernek hogy mi legyen a véleménye, ráadásul sok olyan kérdésben amire több másik elfogadható válasz is volt azon az egyen kívül amit azok írtak.

00000000-0000-0000-0000-000000000001 2013.08.14. 14:33:47

Ezt a droidot a HTC prágai szervizébe kellett volna elküldeni, ott cseréltek volna benne akkut és akkor nem alszik be lépten-nyomon...

rezsoatya (törölt) 2013.08.14. 14:51:11

@szgy: az nem szerpentin volt a vegen, hanem akkor mar aludtal! :D

kacagány 2013.08.14. 14:59:00

Előrebocsátom, hallomásból szerzett történet, hogy az Orangeways ezért a légből kapott hitelrontásért fasza kis pert akaszt az Index nyakába.

lutria 2013.08.14. 15:00:22

Esetleg átvehették volna a vezetést tőle,hagy aludjon szegény munkásember-20.000-ért,és így mindenki jól jár...

Napkutya 2013.08.14. 15:16:57

@szgy: Csak a statisztika kedvéért:

Budapest-Kecskemét, M5 ugye a navik szerint sem több 85-95 kilométernél.

Ez, a 130 szerint, amiért az ember matricát vesz az úthasználatra, egy órán belüli táv kellene hogy legyen.

EZÉRT fizetünk.

Írja meg, akinek szabályosan, (táblák szerint közlekedve) ez legutoljára sikerült.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.14. 15:25:44

@szgy: "szubjektív véleményt akarnak kész tényként beállítani"

Nem is csak akarnak. És a másik oldal nincs megkérdezve. Sokszor kiderül, hogy pont fordítva történt a dolog.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.14. 15:32:44

@Kalmin: "Nem jobb oszlop, hanem főoldal."

Mondom főoldal jobb oszlop.

"És az Index miért rak ki egy ilyet főoldalra?"

Kattintás maximalizálás?

"Mi ez, a 444.hu?"

Az index vadhajtása. Úgy gondolták, az index nem elég bulvár.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.14. 15:34:18

@Napkutya: "akinek szabályosan"

Őgy mág sose próbálam. 100 fölött +20-szal szabad menni, azért még nem szólnak.

Napkutya 2013.08.14. 15:50:31

@atpijkamo: Jó tanács az ötösre:

Kirakott (útépítés, útszűkület, terelés előjelző) 80, majd útszűkület, terelés 60 tábla AZ AUTÓPÁLYÁN.

(Szart se látsz belőle, mert már két-három kilométerrel előtte lassan megy már a kamionsor jobbról, -akik, ugye nem is előzhetnek, szóval inkább három-négy kilométer.)

A belső sávban, a terelés sárga vonala mögött közvetlenül TRAFI.

Csak onnan veszed észre, hogy az előtted járók, feszülő gerinccel, talpig állnak a fékben.

130?
Ott épp HATVAN!

Milliókat kaszálhatnak ezen a Bács-Kiskun megyei rendőrök. Azért is pakolják ki őket az ötven fokos aszfaltra, fél napokra...

szgy 2013.08.14. 15:50:53

@atpijkamo: "Nem is csak akarnak. És a másik oldal nincs megkérdezve."

ez még hagyján, azt tartom különösen durvának mikor egy adott jelenség, esemény valami több reálisan, józan ésszel is lehetséges (nem hajánál fogva előrángatott) következménye közül csak egyet kiemelnek nagybetűkkel vastagon hogy márpedig ez lesz, anélkül hogy a többit egyáltalán megemlítenék. ez elég egyértelmű manipuláció, bár mondjuk az éppen említett véleményvezér cím ezt magában foglalja, hogy megmondják mit kell gondolni valamiről, nem önálló gondolkodásra biztatják, késztetik az embereket.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.14. 15:53:24

@szgy: Igen, utálom, hogy a palimadarakat tarfizzák le, nem a keményvonalasokat.

2013.08.14. 16:20:46

@vape: igazából a legtöbbet a rézdrót vezetett.. igaz áramot...

2013.08.14. 16:25:02

@atpijkamo: hogy történt fordítva ?
Állandóan felébredt a sofőr és az utasok alig tudták elaltani újra és újra ?

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.14. 16:27:16

@Kulics: Mondjuk lekésték a buszt a kis kötsögök, az OW küldött értük egy mikrobuszt, azt lefitymálták, és végigordítozták az utat, még egy kávéra sem állhatott meg a sofőr. Mittomén.

szgy 2013.08.14. 17:07:04

@atpijkamo: "Mondjuk lekésték a buszt a kis kötsögök, az OW küldött értük egy mikrobusz"

:-)

vannak érdekes dolgok :-) változnak a történetek.

egyszer régen egy téli éjszakát az osztrák határ egyik vendéglőjében dekkoltunk mert ott derült ki hogy a busznak nem volt ott a forgalmija(!). reggel mentünk tovább, utána útközben beszedtek minden utastól még néhány ezer ft-ot mert a havazás miatt nem tudtak a rövidebb úton menni.

szgy 2013.08.14. 17:08:52

@Napkutya: "Kirakott (útépítés, útszűkület, terelés előjelző) 80, majd útszűkület, terelés 60 tábla AZ AUTÓPÁLYÁN."

nekem úgy rémlik hogy autópályán mindkét oldalon lennie kellene korlátozó táblának, nem?

England win The Ashes! 2013.08.14. 20:29:47

@labi: Assemmi!

Én egyszer 500 mérföldet vezettem egy szuszra, kb. 230 mérföldes átlagsebességgel.

Aztán kiléptem a játékból és kikapcsoltam a pécét. :)

jet set 2013.08.14. 22:15:38

@szgy: Visszajött Pestre, aztán meg ki Bécsbe. Persze az lehetett másik sofőr is, de kétlem. :-)

t0m973 2013.08.14. 23:33:39

nekem már győrnél fáj a térdem,egyszer tudtam sopronig elvezetni de utána 1 hét rehabilitáció és pszichológus segítsége kellett!

Prien-u47 2013.08.15. 13:08:11

A szó, amit a poszter keres: vérlázító.
süti beállítások módosítása