Tékozló Homár

Éjjel is késik az Orangeways 3 órát

2013.08.21. 13:30 | jackyll | 62 komment

Múltkor volt egy orangeways ügyfél, akik légkondicionált Mercedes buszt kaptak, amikor ottfelejtették őket Prágában. Emiliáé viszont annyira szakadt buszt kaptak, ami 3,5 óra késéssel érkezett meg hajnalban:

Augusztus harmadikán Prágából szerettem volna hazatérni az este 11 órai járattal. Megjegyzem az odaúton semmi baj sem volt, pontosan érkezett a busz Népligetbe és időben érkezett Prágába. Tehát 11 előtt kivonultam a kocsiálláshoz, elmúlt 11 óra, a busz sehol, aztán éjfél is, még mindig semmi. Egyedül fiatal lányként ez annyira nem szórakozatott, egy nagyon kedves magyar pár volt a közelemben, így egy kicsit kevésbé volt félelmetes a pályaudvaron, ahol csak mi, az Ow utasai ücsörögtünk, magyarok és külföldiek egyaránt. A pályaudvar személyzete akkurátusan zavarta el az alvó hajléktalanokat a padokról, tőlünk csak annyit kérdezett: Orangeways? Az ügyfélszolgálaton nem vették fel a telefont. A bizonytalan wifibe kapaszkodva végigböngésztem a reggeli járatokat, a vonatot, de sehol nem volt szabad hely, úgyhogy kezdtem kissé kétsegbe esni, ami teljesen érthető, joghallgatóként elég vádirattal találkoztam már, amiben szerepelnek a fiatal-lány-éjszaka-egyedül kulcsszavak, így amikor már ismerősöket hívtam az éjszaka közepén, hogy kocsival értem jönnének-e, 3 és fél órás késéssel, kettő óra harminc körül megérkezett a busz.


Hát ennél a járgánynal kevés kétségbeejtőbb eszközt láttam, a buszsofőrökről ugyanezt tudom elmondani, elhangzott a "Te, Sanyi fel fognak ezek férni? kérdes is, de én akkor már egy angol ferfiú az én térfelemre átlogo rasztafészkét probáltam kikerülni a rozoga ülésemen. A busz meleg volt, kifejezetten büdös és mintha még a fűtés is ment volna, az első emelkedőnek többször is neki kellett futni, a semmi közepén kellett néha megállni, mert a busz feladta és meg tudnék mesélni a modor és a körülmények nem megfelelő mivoltáról, de 10 órakor megérkeztünk Népligetbe.

Mindig mindennek utánanézek az interneten, még egy botmixer vásárlása esetén is, hogy mit írnak róla a fórumokon, most voltam olyan naiv, hogy ez a szolgáltatás megbízható lesz, hiszen nagyon sok emberről van szó egy busz eseteben. Hozzátenném, hogy előző év októberében Eurolinesszal utaztunk Prágába és az égvilágon semmi gond nem volt vele, 10 ezer forint volt a jegy oda vissza, akarcsak az Ow esetében, csakhogy a buszon volt konnektor, szabályozható légkondi és mosdó is, azonban sajnos az Ow-t kellett választanom, hogy elérjem a csatlakozást.

Azt tudom javasolni, hogy senki ne utazzon az Orangewaysszel, hiszen a szolgáltatókat a kereslet tartja el, így tud működni és még több embert hasonló módon megszívatni. Nem azért dolgoztam, hogy egy ilyen utazásban legyen részem. Én többet nem tartok igényt erre a fajta kínálatra és aki szeretne megspórolni egy ilyen kellemetlen élményt, ne vegyen náluk jegyet.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.08.21. 13:34:27

posztoló meg íratkozzon be valami önvédelmi tanfolyamra ha ennyire félős vagy ne menjen sehova testőrök nélkül.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.08.21. 13:36:52

hámeg a bobmerlyvel utazhatott egy sorba és nem is örült neki, ki érti ezt?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.08.21. 13:42:46

"Éjjel is késik az Orangeways 3 órát"
Szerintem könnyebb, mint nappal. Biztos pontosan érkezett, csak nem találta meg a kocsiállást.

Hartmy 2013.08.21. 13:47:47

Ma csak ilyen vicces postok lesznek úgy látom :D

fiatal-lány-éjszaka-egyedül-vadászni kulcsszavak

2013.08.21. 13:49:58

ez már biztos, hogy a konkurrens volánbusz lejárató kampánya ez a sok ow-s poszt.

unalmas már.

lapozzunk.

England win The Ashes! 2013.08.21. 13:54:20

"úgyhogy kezdtem kissé kétsegbe esni"
Hat az bizony kellemetlen, meg egybe is. :)

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.08.21. 13:54:58

@Kulics: úgyvan, tematika kell a homárba meg rencer! hétfő: trészar, telefon/posta és díjcsomagnap. kedd: orandzsvéj és máv/bkk-szidalmazás, szerda: random hoteles/szállásos problémák, csütörtökön gasztronap: kukacospizzák/gombás narancslevek és retkes bisztrók, pénteken meg ami a többiből kimaradt.

Bálintka. 2013.08.21. 13:58:00

Hogy hogy csak 3,5 órát késett? ow-n minimum egy nap a trendi.

ergbertegon 2013.08.21. 13:59:39

Fiatal lány egyedül/éjszaka/ hehe...engem hívni és én menni ki érte. Owskodaát fel tudom ajánlani. Van légkondi és WC is ha megállunk egy kútnál.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.08.21. 13:59:54

Járgány-nyal.
"tőlünk csak annyit kérdezett: Orangeways?" :D A posztíróban létezik a helyzetkomikum felismerésére való hajlam vagy csak a történések narrálta minékünk? Akármelyik is, ezen felröhögtem. Na nem öblösen, de azért fel.
Más: a nők mindig félnek. Furaszem beöltözhetne kedves magyar párnak és ijesztgethetné a várakozókat, leleplezve igazi, Odrilágbéli önmagát. A sikongatásokra befizetek.
Tanulság: minden Oranga Wáys járaton van egy SANYI.

Hartmy 2013.08.21. 14:06:24

@zsiráfffff: Egy jó júpíszíset szívesen olvasnék vagy egy nem túl hosszú bankosat.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.21. 14:06:25

Ha éjjel fél a sötétben, miért indul az este 11 órás busszal?

Meg ne utazzon egyedül.

Meg egy internet-gugli iskolát vegyen. Ha botmixerre rá tud keresni, az OW-ra csak könyebb.

Hartmy 2013.08.21. 14:08:25

Egyébiránt, lengyelből hazafelé eszembe jutottatok. Megálltunk egy benzinkúton, azt hiszem az M3-on, volt ott egy Gastland étterem, de nem mertem bemenni, nehogy mindenfelé köpködő embereket lássak.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.08.21. 14:09:20

@Hartmy: mazopista vagy? :)

@atpijkamo: nem, mer a botmixer az magyarul van, az orindzsvéj meg külföldiül!

fghjk · http://sorry.google.com/sorry/?continue=x 2013.08.21. 14:11:26

nézzük a jó oldalát a dolgoknak: ez az az orangeway, amivel végül a bkv nem kötött szerződést.

Hartmy 2013.08.21. 14:11:37

@zsiráfffff: Nem, azért írtam, hogy nem túl hosszút :D Miért, Te mit olvasnál szívesen? :D

Hartmy 2013.08.21. 14:12:51

@atpijkamo: Ne legyenek illúzióink, az, hogy valaki joghallgató (függetlenül attól, hogy hogyan megy neki), az még nem jelenti, hogy kifejezetten intelligens.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.08.21. 14:14:31

@Hartmy: nekem mindegy, én már mindenféle homárposztnak megtanultam örülni.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.08.21. 14:15:38

@Hartmy: sőt! köztudomású, hogy a jogi kar az egyetlen, amit nem ésszel szokás elvégezni hanem seggel. :D

Hartmy 2013.08.21. 14:18:45

@zsiráfffff: Bármilyen értelemben :D Amúgy igen, ismerek olyan jogász csajt, aki nagyon tudja a szakmáját. Az összes jogszabály a fejében, de azon kívül neki minden más bűvös kocka.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.08.21. 14:22:32

@Hartmy: nem, hanem azért mert nem gondolkozni kell hozzá vagy problémát megoldani, hanem leülni és bemagolni a sok csúnya jogszabályt. (megkockáztatom, hogy nem véletlenül annyi sok a jogász a politikusok között.. :D)

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.08.21. 14:22:36

@Hartmy: ez olyan, mintha lenne egy adatbázisod és hadrendbe kellene állítani, de ha mondjuk fing-fogalmad sincsen hogyan kezdj neki, mert se szintaktikai ismereteid, sem logikád a megvalósításhoz, akkor hiába az "adattömb" a lexikális tudás. Szóval most csak kötözködöm, biztosan jó is a szagmájában, de ez így pongyola, még egyesek aztat hiszik. Hogy annyi tényleg elég. (Reméljük nem).

Hartmy 2013.08.21. 14:25:23

@zsiráfffff: Igen, mert leül és bemagolja és aktív gondolkodás nem sok kell mögé (megjegyzem, akiket ismerek jogász csajokat, egy sem bányarém, épp ellenkezőleg :D)

Hartmy 2013.08.21. 14:27:54

@Kellemes Zérókomponista: Az, hogy a jogi tudását hogyan használja, arra is megvannak a szabályok amiket megtanul. A programozásban is van egy csomó dolog, ami igazából seggeléssel tanulható (ilyet is látok nem egyet). A lényeg, hogy a jogi inkább seggelős, mint logika.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.21. 14:30:34

@zsiráfffff: "a jogi kar az egyetlen, amit nem ésszel szokás elvégezni hanem seggel"

Nem egyetlen. Tudok közgazdászt, aki végiseggelte ötössel, és fingja nincs a dologról. Nem hiszem, ha nem a saját szememmel látom.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.21. 14:35:05

@ColT: Akkor megyek vonattal vagy repülővel. Kell nekem, hogy az éj sötétjében megbasszanak?

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.08.21. 14:35:11

@atpijkamo: akkor ő mégiscsak egy tehetséges és okos ember, nem? közgázt ötösre imitálni úgy hogy hülye vagy hozzá az nem könnyű, szerintem.

Ensiada Arkoveitie (törölt) 2013.08.21. 14:37:20

@atpijkamo:
A közgazdászoknál és a jogászoknál ráadásul erősen felül van reprezentálva az a réteg, akinek a tanulás jól megy, de semmi nem érdekelte, ezért ment közgazdásznak vagy jogásznak, de az sem érdekli, elvégezni meg el lehet seggeléssel.

A posztolóról onnan lehet tudni, hogy nem az extrém, csak seggelni tud esete, mert például az éjszaka várakozásról az jutott eszébe, hogy milyen éjszaka megtámadós eseteket tanultak, ez némi érdeklődést feltételez, hogy bármire is emlékszik.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.08.21. 14:38:06

@zsiráfffff: ettől pár árnyalattal elüt az én véleményem.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.21. 14:38:52

@zsiráfffff: Telibe trafáltál, tényleg tehetséges és okos ember. De ha számokat lát, egyszerűen kikapcsol. És még az a jobbik eset. Az Univerzum nagy rejtélyei után rögtön ez a számomra legérthetetlenebb, hogy miért ment közgázra, és hogy tudta elvégezni.

Ensiada Arkoveitie (törölt) 2013.08.21. 14:39:36

@zsiráfffff:
Attól is függ hol, melyik egyetemen csinálta, de általában nem tartoznak a gazdász szakok a legnehezebben elvégezhető szakok közé. Meg még az egyetemi matekot is be lehet seggelni, ha valaki jó a seggelésben.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.21. 14:39:50

@Ensiada Arkoveitie: "némi érdeklődést feltételez, hogy bármire is emlékszik."

:))

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.08.21. 14:40:28

@Ensiada Arkoveitie: én meg a női ösztön félelmét látom benne csupán. Posztolónk 24-nél nem több. De a fasznak témázgatunk ezen? Újposztót ide.

Hartmy 2013.08.21. 14:41:05

@atpijkamo: Mert semmi más sem érdekelte igazán, ahogy ez sem. Vagy elkövette azt a hibát, mint amit sokan, hogy nem azt csinálják, ami érdekli őket, hanem amiről úgy gondolják, hogy mennyire sok pénzt lehet vele keresni, de nem érdekli őket. Profit orientáltság mindenek felett.

Ensiada Arkoveitie (törölt) 2013.08.21. 14:41:40

@Kellemes Zérókomponista:
Ok, de az ösztönös félelemhez tananyagot tudott társítani. Az igazi magológépek csak a vizsgához tudják a tananyagot társítani.

duddva 2013.08.21. 14:42:36

Vadászat:
A vadászat azon tevékenységek összességét jelenti, amely a vadállatokkal való foglalatosságokat összegzi, beleértve a vadgazdálkodást, a vadvédelmet, az állatok gondozását, elfogását, elejtését. A vadászattal foglalkozó szakembereket vadásznak nevezzük .

Napjainkra a köznyelv a vadászaton általában azon tevékenységet érti, melyeket az állatok elejtése vagy elfogása érdekében folytatnak, húsuk vagy más részeik megszerzése, kikapcsolódás, szórakozás, valamint kereskedelem céljából. Vadásznak nevezhető ilyen módon a vadgazdálkodással foglalkozó szakember, de hozzá hasonlóan szintén vadásznak nevezik a vadakat kikapcsolódásból, szórakozásból kilővő azon civil személyt is, aki rendelkezik hivatalos vadászengedéllyel.
[wikipédia]

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.08.21. 14:43:50

@Ensiada Arkoveitie: azér ennyi asszociációs készség még egy vak mezei nyúltól is elvárható :)

duddva 2013.08.21. 14:47:24

@atpijkamo: Semmi, csak definiáltam a posztoló szakmáját, ami viszont elég távol áll a jogásztól.

Ensiada Arkoveitie (törölt) 2013.08.21. 14:47:29

@zsiráfffff:
Azért elég sok egyetemista van, nem csak jogon, akik alul tudják múlni a mezei nyulat is.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.08.21. 14:47:57

@Ensiada Arkoveitie: ha te mondod.. Nem érintkezek hülyegyermekekkel (szándékom szerint).
@zsiráfffff: mindenki segíti öket egy kis punci reményében. Nem is olyan bonyolult ez a teória, most, hogy így elnézem. Így születnek mindenféle tévútra került "készszemélyiségek", de mivel továbbra is csak egy punciigény-vezérelt univerzumba csapódik ide-oda szegény fejük (meg testük), így rendbenlévőnek élik mag saját dolgukat, éltüket, sikerre vittnek gondolják. Deamennyibe' azt tekintjük sikernek, hogy munka és állás, elismercség (cöcö, itt ez már az érzetek mezeje), akkor télleg igazuk is van.
Szal én ettől behányok, de sok ilyen van.

Hartmy 2013.08.21. 14:54:20

@Kellemes Zérókomponista: :DD Szebben nem is lehetne fogalmazni. Néha komoly csodálattal olvasom amiket írsz.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.08.21. 14:54:30

@atpijkamo: talán unatkozott?

@Kellemes Zérókomponista: ja vagyúgy. nemtom, sose jártam se közgázra se jogra :D :D

amúgy: ha nekik ez megfelel és sikeresnek gondolják magukat mert összebasztak egy diplomát/állást, hát lelkük rajta. (lassan már nekem is rémisztő, hogy mennyire leszarok mindent)

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.21. 15:16:35

@duddva: :)) Kedvesem, akkor azt mondd, hogy "Hát ez vadász, nem jogász!" és akkor én is értem.

duddva 2013.08.21. 15:39:49

@atpijkamo: nana, azért ne bizalmaskodjunk má'
A tömör összefoglalás viszont tetszik.

panic_button 2013.08.21. 16:53:19

Mindig mindennek utánanézek az interneten, még egy botmixer vásárlása esetén is, hogy mit írnak róla a fórumokon, most voltam olyan naiv, hogy ez a szolgáltatás megbízható lesz, hiszen nagyon sok emberről van szó egy busz eseteben.

Tajgetossz

Atörökk 2013.08.21. 17:00:09

@zsiráfffff:
Lehet, a tehnót szereti és jobban örült volna a Scooternek :D

helianthus 2013.08.21. 19:12:26

@Hartmy: " azon kívül neki minden más bűvös kocka. "
Ez mekkora szöveg.
Megtanultam.
:)

Peti817172M · http://peti817172m.atw.hu 2013.08.21. 19:44:06

Azért az Eurolines-t nem említeném egy lapon az Orangeways-szel. Már a Népligetnél gyanúsnak kellett volna lennie, hogy az Orangways-es megálló egy tábla lebaszva az út szélére, az Eurolines meg a pályaudvarról indul. Ebből azért látszik a szolgáltató színvonala.

bibok 2013.08.22. 13:14:47

Én utaztam többször ow-el de nekem nem volt gond....
Ha lehetne én biztos utánajárnék, hogy mi volt a befolyásoló tényező, hogy késet stb...
Elég egyoldalú így

2013.08.23. 10:29:18

@zsiráfffff: És ede mikor lesz ? meg a rövidnadrágos menedzserek ? meg a fospunpa ?

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.08.23. 10:32:41

@Kulics: esetleg mefordíthatnánk a posztok időrendi sorrendjét, akkor lenne még kiaknázatlan téma a sor tetején :D

Lxxxx 2013.08.29. 14:25:03

Miért megy OW-vel éjszaka? Mert mazohista. Ez egyértelműen látszik abból, hogy posztolt ide.
süti beállítások módosítása