Tékozló Homár

Nem annyira superior a Hotel Hévíz Superior

2013.08.21. 12:17 | jackyll | komment

Éváék belefutottak egy kuponos hotelnek látszó szakadt putriba:

Aug. 15-17-ig voltunk Cserszegtomajon a Hotel Hévíz Superiorban az önök ajánlatával: "Álomnyár, Hévíz! 3 nap/2 éjszaka 2 fő részére all inclusive light ellátással 29.800 Ft-ért a Hotel Hévíz Superior jóvoltából". Sajnos az elvárttól igen távol állt a szolgáltatások színvonala, főképpen az árak pozicionálását illetőleg voltak meglepő dolgok. Én szerencsére utánanéztem a feláraknak, így nem ért meglepetés, hogy majdnem még egyszer annyit kellett fizetnünk a helyszínen, mint magáért a kuponért, de többekel is beszéltem, akik ugyanezzel a konstrukcióval voltak akkor nyaralni ott, és meglepetésként érte őket, hogy mi mindenért számoltak még fel plusz pénzt.

Egyébként ezzel sem lett volna különösebb baj, ha a ezután nem tapasztaljuk a következőket:

A pincérek, kiszolgáló személyzet stílusa elképesztő volt, egy hoteltől nem várná az ember, hogy érkezéskor felajánlják (ők!), hogy ugye tegeződhetünk? Ezek után az ízléstelen poénkodásaikon meg sem lepődtem.

A szolgáltatások köszönőviszonyban sem voltak azzal, amit reklámoztak, a szobák színvonala (975 Ft/fő/éj felár SUPERIOR szobáért!) erősen útszéli motel-fílinget idézett. Az zuhanyzó tetején egy borotvát találtunk, ami arra enged következtetni, hogy a takarítást sem végzik kellő alapossággal. A kinti medence előtti zuhanyzó rossz, használhatatlan.

A szálloda, amely sportcentrummal reklámozza magát (röhej), nem tudott a röplabda pályához röplabdát adni, csak focilabdát. A pingpong asztalra nem lehetett hálót rögzíteni, egy keresztbe fektetett fa deszka volt erre a megoldásuk! Mikor szóvá tettük, közölték, hogy majd szólnak ezügyben (kinek?), mire mondtam, hogy mi akkor már nem leszünk itt (utolsó este), vihogás kíséretében "ja tényleg!" volt a válasz.

 A jakuzzi nevetséges volt, nem bírtunk ki benne 10 percet, mert annyira klóros volt, hogy köhögőrohamot kaptunk. Konkrétan hófehér volt a víz a klórtól. Értem én, hogy fő a biztonság, de azért ez túlzás. Mellesleg olyan frappánsan oldották meg, hogy az étkező részből is le lehet menni a wellnessbe, így töményen jön fel a klórszag étkezéskor, hányingert lehet kapni tőle.

Nem ajánlanám senkinek ezt a helyet és a KuponVilágot is eléggé rossz színben tünteti fel, ha ilyen "szállodákkal" köt szerződést. Remélem, hogy a levelem eléri a célját, és a közeli jövőben majd nem lehet olyan szolgáltatókat találni önöknél, akik ilyen kicsinyes, szarrágó módon húzzák le a vendégeket, és emellé még a szolgáltatásuk színvonala is egyszerűen gyagyi.

Igazából Éváék még kiméletesek voltak, mert más vendégek szerint az egész hely egy nettó átverés:

180 km utazás után, képesek voltak az utolsó negyed órát is kiváratni velünk, mivel a szobát csak 15 órától lehet elfoglalni. A vendégfogadás nem volt túl kedves. A szoba katasztrófa. 40 fok meleg légkondi nincs. A fürdőbe 2 ember nem fér be. Az ígért gyertyafényes vacsorából, csupán a gyertyafény hiányzott. A vacsora (ha annak lehet nevezni) katasztrófa volt. Az egész műkaja volt. Ezt a Lidliben is megvehetem és felmelegítve akár otthon is megehetem negyedannyi pénzért dupla adagot. Kíváncsiságból kértünk egy étlapot amin 5! fajta étel szerepelt ami csirke és sajt kombinációt tartalmazott. A párom felhívta a figyelmemet hogy ez egy "Halász csárda", de semmiféle halétel nem szerepelt az étlapon. A reggelit már az előttem szólók leírták, amit csak megerősíteni lehet. Nem szeretnénk még egyszer idejönni még ingyen sem, hát még 2 éjszakára potom 42 ezerért ami napi 1300 Ft parkolási díjat is tartalmazott, tök mindegy hogy a zárt parkolóban vagy a "Csárda" mellet az út szélén parkolsz.

Vagy:

Az utalványt ajándékba kaptuk. De ingyen sem mennénk vissza...Önmagában is elég gyenge hely, ár-érték arányban botrányos. A szobánknak egyetlen ablaka és bejárata a többi szobával közös "gangra" nézett, tehát ha a szomszéd szobában diszkréten beszélgettek, már pihenni nem lehetett. nem is beszélve arról, hogy ha a szoba előtti "saját" asztalnál dohányoztak, azt egy az egyben szívtuk mi is. Persze az ablakot be is zárhattuk volna a 30 fokos melegben. Légkondi nincs. Az ingyen wifi-t a nálunk lévő három eszköz közül egy sem látta. Vasárnap reggel fél 8-kor ellenben fűkaszálás hangjára ébredhettünk. A szuperior vacsora nem kínált alternatívát, egy félét ehettünk. A reggeli azonban ezt is alulmúlta. Fél órával a kezdés után már az egyféle meleg reggeliből nem volt és a későbbiekben sem töltötték fel. Másnap reggel már csak azért is odamentünk 8-ra. Ekkor pontosan 13 szelet szalámi volt kirakva. Ha ebből nem jutott, maradt a legolcsóbb, nem túl bizalomgerjesztő sonkaszerű képződmény. A kávé annyira rossz volt, hogy kínomban sem tudtam meginni. A parkolásért külön díjat kellett fizetni, ami azért érdekes, mert autó nélkül nem is nagyon lehet ide eljutni. A masszázs utalvány megtévesztő, mert nem ingyenes masszázst takar, hanem csupán kedvezményre jogosít.

És:

Ez egy átverés !! Erről a szállásról gyalogosan meg sem lehet közelíteni a Tó fürdőt !!! Nincs járda vagy gyalog út !! 2.5 km autóval !!!! Nem is értem miért nem Hotel Cserszegtomaj a neve ??? Hogy jót is írjak a szoba elfogadható-csak minden áthallatszik a szomszédoktól !! A kaja ?? Első este,híg gulyás tele krumplival 2db lehelet vékony palacsintával !! RÖHELY !! A további ellátás is gyenge !! Mondhatnánk azt is szegényes !! Nem mondható rá hogy félpanziós!!! A vellness rész nem igazán élvezhető ! Röviden csak ennyi !! ÉN MÉG EGYSZER NEM MENNÉK ODA MÉG FÉL ÁRON SEM !!

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Shagrath 2013.08.21. 12:23:03

első

a posztolót lehet már?

hobbitroll 2013.08.21. 12:26:00

Másodix, és el is olvastam

hobbitroll 2013.08.21. 12:29:34

@Shagrath: ebben az esetben szerintem nyugodtan. Ott voltak a negatív minősítések, mégis belement a biznyicbe. Azt hiszem kijelenthessük, hogy a posztoLÓ házhoz ment a pofonért.

FDToth 2013.08.21. 12:31:05

Kuponos szállás tuti nem lehet jü! Mikor tanulnak már belőle! Egyszer voltam, álladóna azt kérdezték h kuponnal vagyk e vagy sem. A kuponosok hátrányt élveznek és kb. mint a csicskák vannak ott a szállóhban, akik a nomrálfizető emberek alatt helyezkednek el...

Hartmy 2013.08.21. 12:31:37

"És akkor a vadászok nagy istene mondá: menjetek és kuponozzatok, mert az jó. Ettetek a tiltott fáról ezért azzal is iszonyatosan szopni fogtok minden alkalommal, de titeket ez nem fog érdekelni, mert kupont fogtok vásárolni mindenhez. És mentek a vadászok és vették a kupont és használták étteremben és használták nyaraláson és szoptak is vele minden alkalommal. Mert homárt olvasni bizony bűn volt, mert tele volt az minden okossággal és bizony vadásznak az nem illő..."

- Vadászok könyve 12.31

Manyecska 2013.08.21. 12:35:29

Mi van, a kuponon kellett aludni?? Hosszú!

Hartmy 2013.08.21. 12:36:57

@Élő Fa: Nem olyan hosszú. A lényeg az az első 3-4 bekezdés, a többi csak ráadás, ha jól olvasom. Arról szól, hogy szar a hely ahová mentek és ezt mindenki más is alátámasztja.

Manyecska 2013.08.21. 12:37:47

Elolvastam. nekem tetszik ez a hely!!!
:DD "Álomnyár -nekik, nem neked..

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.08.21. 12:38:03

nem lehet, hogy véletlenül az ikeába ment nyaralni a posztoló? követve volt-e? legalább a szopóálarc ingyér volt-e?

Manyecska 2013.08.21. 12:38:54

"nem tudott a röplabda pályához röplabdát adni, csak focilabdát.":DDDD!
fálydalmas lehetett:D!!!@Hartmy: bazmeg én kész vagyok nem bírom tovább olvasni:DD!!!

Manyecska 2013.08.21. 12:40:56

Mér, a Balcsin reggel háromnegyed hatkor permetezett felettünk a gép, sokszor:DD

Manyecska 2013.08.21. 12:42:12

Szerintem a röplabda a borotva mellett volt. Mind1.
:DDDD ON

Országúti Ninja 2013.08.21. 12:45:15

"all inclusive LIGHT"
Van még kérdés?

Taxomükke (UK) 2013.08.21. 12:51:50

RÖHELY pontos ly. Csaxólok.

Hartmy 2013.08.21. 12:58:07

@Élő Fa: Nagyon komoly :D A Lidl-s kaja sem semmi :D

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.08.21. 12:59:32

"A párom
felhívta a figyelmemet
hogy ez egy "Halász
csárda..."
Vadász csárda lesz az.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.08.21. 13:01:06

@Országúti Ninja: Ez olyan lehet, mint a "vattacukor light" (ti. hurkapálcika).

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.08.21. 13:03:14

Mi a baj a 13 szelet szalámival? Tán babonásnak teccik lenni?

duddva 2013.08.21. 13:17:02

A jakuzzi nevetséges volt, nem bírtunk ki benne 10 percet, mert annyira vicces volt, hogy röhögőgörcsöt kaptunk.

2013.08.21. 13:48:15

nem kuponos, hanem vödrös szállodába köll menni !

Artie 2013.08.21. 13:48:51

Röhely!

Az.

Az összes posztoló. Kuponos szállás, homárnemolvasás, internetnemhasználás, utólag interneten rinyálás, az megy.

Nemfizetés a szarért helyszínen, az nem megy.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.08.21. 13:49:39

@duddva: telibe kell fosní.@FDToth: így van, ennek ellenére a kicsinyes hülyék - nem is tudják magukról, hogy azok - hajtják a világrengető kedvezményt. Méltóság, embernek maradás, mérlegelés, miegyéb, ilyenek nem kerülnek láttotérbe, mert hát a kedvezmény..
Jó, szóljunk azokról a félreeső és ritka esetekről, amikor valahogy a szokásosnál minimálisabb hatásúvá sikeredett a kuponmannek nézés és fogjuk rá: megérte (vót ilyen pizzázós komment, hogy jó vót, aszt állította).
Amíg lesz kuppon, lesz lószar is. Az ember a légy. Óvakodj a légyemberektől, sokan vannak, tízezren, nem tévednek. Felülírja, erősebb ez még a molyember legendájánál is. Mer ez valóság. Cudar-féle valóság.
Enter.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.08.21. 14:04:50

29.800 Ft - "idáig" olvastam. Mások 1 hónapig esznek - de még élnek is! - ennyi pénzből, basszátok meg. Ezek meg itt a nagyeszükkel - ismét csak az urizálás - elmennek és költik. Tegyék. Uriázálássá pedig attól lesz, hogy az ilyen nem legokosabb népeket rendszerint az hajtja, hogy legyenek már valahol kiszolgáltak (amiből, ha kiszolgáltatottság lesz, akkor rettenetesen tudnak csodálkozni), elcsúszott (cseszett) egójukat nyalogassa már a személyzet csöppet. Érzésem szerint ez messze nem analóg a környezetváltozásra, kiruccanásra való igénnyel, hiába jelöli ugyanaz a szósor a cselekményt. Szóval ezért baszja a csipogóm ez a 29.800 és ilyeténképpeni felhasználási módja.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.21. 14:20:31

Ez a kuponos dolog az miért jó? A kuponnal kifizeted, hogy hirdetik a helyet, a szállodának már semmi bevétel nem marad.

Ugyanilyen 3/2 teljes ellátással nyararaltam Hévizen egy központban lévő nagy szállodában. Nem harmincezerér per kpof, hanem negyvenért. Régi szocialista épület, de az ellátás modern. Olyan vacsorát levágtak, tíz féle kaja, bármiből bármennyit lehet enni, nagyon-nagyon finom volt. A személyzet is kedves, az én pechem, hogy velem mindig udvariasan viselkednek, nem tudok homárposztot beküldeni.

Hévizen meg a tóba megyünk fürödni, értem?

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.21. 14:25:09

@Kellemes Zérókomponista: Kivételesen nincs igazad. Az, hogy valaki ennyiből éhezik egy hónapban azért hadd menjek el már 2-3 napra lazulni a Hévizi tóra.

Veszel ilyen modern úszóövet, és benn dagonyázol a melegvízben, aztán kiúszol a szabadtérre kicsit sportolni, aztán vissza a dagonyába. 3 napot pompásan eltöltöttünk, megyek még vissza, az fix.

Hartmy 2013.08.21. 14:36:01

@Kellemes Zérókomponista: Afrikában is éheznek. Meg Ázsiában, meg a világ sok részén. Itthon is van, aki éhezik. Ha 12 milláért vett volna Rolexet, akkor tényleg igazat adnék neked.

Tr0LL 2013.08.21. 15:27:28

Nem kuponoztam, hanem facebokoztam. Kerestem, találtam úgy 7500 Ft/éjszakáért Klímásat, Wi-fi-set, vendégváró söröset. Igaz 800km-t autóztam érte, de legalább tengerpartra nézett, kényelmes volt, jó volt, kupon sem kellett hozzá, és még így is olcsó volt, az élmény meg megfizethetetlen.
Igen, ez egy elégedett vásárló riposzt! :)

Tr0LL 2013.08.21. 15:28:49

Ami lemaradt.
Nyaralni ésszel, nem kuponnal kell.
Na meg azért némi pénz is kell hozzá, vagy ne erőlködjünk, mert otthon is el lehet szórni kellemesebb élményekre bármennyi pénzt, utazgatni a pofonért nem jó, főleg ha nyilvánvaló.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.08.21. 15:55:24

@atpijkamo: de igazam van a magam szerint. Mert épp erre volt hivatott rávilágítani a kiegészítésem: amit íról az rendben van, szerinted is, szerintem is. A fals indíttatásból való flancos-buta - így gyakorlatilag törvényszerűen meg is szívós - pénzköltés, az már egy picit más kérdés. Így is az övék, ők találják ki mire fordítják, de nem ésszel. Nah, ezt most nem tudom jobban átadni.
@Hartmy: álljál meg, te ebben lineárisan gondolkodsz, én pedig nem. Nem azt mondom - bár tényleg könnyedén kiolvasható ez belőle -, hogy ezen meg azon mennyi minden mást lehetett volna venni, nem. Azt mondoom, hogy ÍGY - hogy ők is kidobott lovettának érzik - mehetett volna jobb helyre is. Megint csak az ész és annak hiánya és persze az érzelmi élet silánysága. Ha picivel jobban ismernék önmagukat, kiadósabb kikapcsolódási módokat találnának az emberek, neadj isten még olcsóbban is. Én csak ennyit bátorkodtam.
So, összeghatár nincs ha valaki saját magáért veszi a 12 millás órát és _tényleges_ örömét leli benne, ahhoz sincs semmi közünk, a felhördülésem nem ítélkezésről szólt. Mindenki tegyen úgy, ahogy ő jónak érzi, amiben örömét leli. De könyörgöm, ezek a drága emberek, kik idenyomták most nekünk a történetüket, ők nem lelték örömüket. Ez a különbsegg. Reméljük tanultak.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.21. 16:00:49

@Kellemes Zérókomponista: "mire fordítják, de nem ésszel"

Ebben egyet tudunk érteni.

Manyecska 2013.08.21. 16:04:07

@atpijkamo: gondoljátok azok olvassák itt??

Hartmy 2013.08.21. 16:19:14

@Kellemes Zérókomponista: Így már megértve a felszólalásod, csak azt nem tudtam belőle leszűrni, ahogy te gondoltad. De azt meg kell azért jegyezni, hogy elsőre ők sem gondolták, hogy ez majd milyen pénzkidobás lesz és lehet, hogy utólag ők is úgy érzik, hogy inkább adták volna árváknak.

panic_button 2013.08.21. 16:48:26

Pár napja láttam a hirdetésüket, de pár perces keresés után rájöttem hogy szar hely, nem is vettem kupont, nem is lett belőle homár poszt.

Atörökk 2013.08.21. 17:04:29

Olcsó húgynak híg a leve.
Van vendégkönyv:
www.whh.hu/index.php?modul=vendegkonyv

cz80 2013.08.21. 18:30:50

Egy ezres volt a superior szóba felár. Komolyan, mit gondolták, mit kapnak ennyiért?? Normális helyeken ennek a sokszorosa a felár. Nem beszélve a teljes üdülés áráról, őszintén, ennyi pénzért azt várták, kinyaljak a picsájukat?
Ugyanennyi pénzből elmegy egy normális helyre, félpanzió, oszt szarra eheti magát. Ja, de így spóroltak.
Jó, nem olvas mindenki homárt, beszámolókat, de akkor is, józan ésszel lehetne gondolni, hogy kevesebb pénzért kevesebb minden jár.

helianthus 2013.08.21. 19:05:38

Ugye tegeződhetünk?

pizzaboy 2013.08.22. 08:36:22

Ismerek én olyan helyet ahova köztársasági elnökök, meg ex-országos rendőrfőkapitányok járnak, mégsem jár klima a recepciós személyzetnek (ezáltal ugye a vendégnek sem), mégis állandóan tele van. (Most egyéb igénytelenségek felsorolását kihagynám, de sok embernek érdemes lenne kinyitni a szótárat a "tudatos vásárlónál" - már aki annak képzeli magát.)

sangria 2013.08.22. 10:01:11

Jaj, már megint ezek “a kupon szar, aki azzal megy az szarrágó idióta” komment.
Én már jópár helyen voltam kuponnal, eddig csak pozitív tapasztalatom van.
A titok, hogy előre utánanézünk a szállodának, ha rosszak az értékelések, akkor nem megyünk oda, se kuponnal, se anélkül, ha jók, akkor a kuponnal se lesz baj (csak igen, nézzünk utána, hogy mi fizetendő külön).
Én mondjuk nem fizetnék ki listaáron 70-80e Ft-ot egy wellness hétvége, nem azért, mert nem engedhetem meg magamnak, hanem mert nekem nem ér meg annyit. 35e-t már igen.

IP gyűjtögető 2013.08.22. 13:01:40

@Hartmy: bammeg!!! ezt elrakom! felhasználni csak engedélyeddel, de sok rossz pillanatomon fog segíteni, az biztos:))))))

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.22. 13:04:34

@Hartmy: Ááááá, kurvajó! Nekem ez kimaradt. De jó, hogy most felhívták rá a figyelmet, örök veszteség lett volna.

rooter 2013.11.19. 13:55:56

konkrétan soppingoltál egy fílinget. Fillérbaszó kuponos, tanulj inkább magyarul!

ArGa 2013.11.21. 22:01:11

Sziasztok!

Mi is voltunk ott, és lincshangulat volt.A vendégek nagyon ki voltak akadva!

Volt a HOXA-n egy topik a Hotel Hévíz Superiorról.A tulaj is megjelent és kiosztotta a jó népet, hogy senkinek nincs igaza, csak neki.
Mondjuk nem lepődtem meg, mert hallottuk amikor ott voltunk ahogyan azt mondja a vendégeknek, hogy gyakorlatilag hazudnak és aztán felállt, hogy neki nincs ilyenekre ideje és otthagyta őket az asztalnál!
Ilyet én még soha nem láttam!
A fazon tudja, hogy mindent megengedhet magának és meg is csinálja a vendégekkel.Nincs olyan hely ahol ezt el lehet mondani, a legtöbben sehol nem tudnak utánanézni.
Lásd a fórum is megszűnt, pedig sokan mondták el a véleményüket.

Rabi Jánosné Panni 2014.05.09. 22:25:29

2014. 05.05.-töl 07-ig voltunk itt mondhatom szép helyen.Bevallom kicsit rossz "szájízzel" indultam útnak férjemmel akinek meg sem mertem mondani mennyi negatívot olvastam a szállodáról.Nem tudom hogy embereknek mi érdekük ennyire "lealázni" a hotellt!? Én csakis jókat tudok mondani igenis finom bõséges volt a svédasztalos reggeli és folyamatosan pótolták.A személyzet udvarias és kedves volt.A hely tiszta csendes.Mi nagyon jót pihentünk és jól éreztük magunkat.A plussz felárak fel voltak tüntetve aki reklamált az ottani fizetésért az olvasta volna el és nem háborgott volna!!!!!Egyet sérelmeztünk csak de ennek utána néztem máshol is így van sajnos-- a 3 nap igazából csak 2. Az érkezés napja 3ó-tól elhagyni pedig a 3.-ik nap 10-ig.Ezért úgy lenne helyes hogy 2nap/2éjszaka :(

zsuzs76 2014.07.26. 20:41:00

Nem valtozott ez a hotel semmit ugyanolyan mint akik elottem szoltak sajna mind igaz amit leirtak a vendegek ; (
3nap 2ejszakat toltottunk ott sok is volt amit lattunk
Minden a lehuzasrol szol, este 8kor elkuldenek aludni 6-7 ora korul mar wellness sincs , reggel 10kor nyit ha nyit; (
A kaja nem volt most rossz a pincer is normalis volt .
Az viszont nagyon nem tetszett hogy cipovel vezetnek vegig a furdobe
Osszegezve ugy ereztem magam mint egy szellemi fogyatekos akit allandoan terelgetnek, hova mehet mit mikor csinalhat ;(
Aki a Norman Bates hotelt kedveli neki ajanlom aki viszont nem az nezze meg pszicho filmet es megerti h mirol irtam ; (

Emese Fehér 2014.07.30. 13:34:25

Hát köszönjük a tájékoztatást....2 év után akarunk a párommal végre lazítani,külde a "mai utazás.hu" az ajánlatot. Ó milyen jó persze az első reakcióm,de hát amint olvasom nem nagyon csábít a dolog. Ahelyett h normalisan adnak azt a színvónalat,amit ígérnek,elbukják és hamarosan senkinek nem lesz ott állása,mert be kell zárniuk! HÁLA ISTENNEK ,H VAM EZ A BLOG ,ÍGY NEM KELLETT ÚGY JÁRNUNK,AHOGY SAJNOS TI! Millió köszönet érte ,h az az éves pár pihenő nap,nem lett elszúrva!!!!

Gurmann 2014.12.23. 15:51:36

Az a baj, hogy Magyarországon sokhelyen félrevezetőek a "wellness" szállodák mert még csak meg sem közelítik - kivételtől eltekintve - ami az igazi elvárás lenne. Bezzeg Ausztriában 100-ból 95-ben tutira nem lesz csalódás és az ár sem sokkal magasabb. Érdemes azt választani mint az itthoni lehúzást ha wellnessezni adja az ember a fejét.
süti beállítások módosítása