Tékozló Homár

Fantomizálta a repülőjegyét a Budavár Tours

2013.08.24. 13:07 | jackyll | 204 komment

Naiv ügyfélnek felárral kellett újrafoglalnia a repülőjegyét, mert hiába utalta át a pénzt, a Budavár Toursnak nem sikerült elsőre rögzítenie:

Remélem sikerül ezt is bele tenni, tanulságos, hogy sose vegyél repjegyet online a BUDAVAR TOURS-on keresztül mert majd 420 euród elveszik, ők mégcsak szólni is elfelejtenek róla, hogy hoppá nincs foglalásod, a pénzed pedig úszik. Pedig mindent úgy csináltam, ahogy azt kell.

A minap rendeltem (volna) meg a jegyemet a Kanári-szigetekre. Gondoltam megkeresem azt a szolgáltatót, ami kevésbé drága, de megbízható. BUDAVAR TOURS. A kedves, sokatmondó, de surmó szolgáltató, ahol nemcsak a cégen belüli kommunikáció nem megy, de a visszautaló pénzzel is még engem akarnak terhelni, hát köszi! Mint kiderült, rossz a szerverük, legalább is nem ugy működik ahogy kéne (észrevételek), a kártyával való fizetés kampó, és az átutalás is csak úgy, hogy 1000-szer írok online az ügyfélszolgálatosokkal talán sikerül.

Aztán egyszercsak kiderül, hogy se foglalás se semmi. De a pénz ott van, valahol.

Amikor észrevettem a furcsaságot azonnal írtam is nekik. Semmitmondó szöveget kaptam, nulla utánanézés. Aztán a párom felhivta őket. Hosszas beszélgetés után, két lehetőséget ajánlottak:

1. megoldásként egy újabb foglalást ajánlottak, ami a hétvége eltelte miatt kb. 10 000 forinttal drágább volna. Csakhogy felháborodásom tiszta legyen, ezesetben ugyanazon szolgáltatásért felárat számítanának fel az ő hibájuk miatt.

2. megoldásként a pénz visszautalása jött szóba, ami az én és az én általam felkeresett ügyfélszolgálatos munkatárs leveléből kiderítve ugyancsak az ügyfelet terhelné.(az az engem)

Hát mit képzelnek ezek? Kizsákmányolás és a többi finomság. Még tart a herce-hurca, de nem tudom miben reménykedek. Az biztos, hogy nem hagyom annyiba és hogy ne feledjük : a BUDAVARi TOURS-nak megvan a maga 'szépsége' , leginkább az, hogyan tegye tönkre a majdnemnyaralást...

üdv. F

U.I. Már nem tart a herce hurca, de természetesen én jártam meg...Nekem kell még hozzáfizetnem ahhoz, hogy repülhessek, ha mégsem akkor visszautalással is kevesebb pénzt kapok. Hát ez aztán az utaztató cég! Lojalitás NULLA...

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

AtiSnatch 2013.08.24. 13:18:39

ment volna az orangewayessel! ső

Atörökk 2013.08.24. 13:23:37

A Wizzairnál ilyen nem történhet meg.

Hogy egy pillanatra ON legyek: tényleg gusztustalan a cég, hogy -feltételezhetően- saját hibájuk miatt okozott kárt az ügyfélre terhelik.

England win The Ashes! 2013.08.24. 13:24:19

De miért nem te magad vetted a repjegyet, kedves poszter?

Leadfoot 2013.08.24. 13:25:29

"Gondoltam megkeresem azt a szolgáltatót, ami kevésbé drága, de megbízható."

Látszólag ez hibátlanul sikerült is.

Csak azt nem értem, miért nem lehet közvetlenül a légitársaságnál jegyet foglalni. Túl egyszerű lenne tán?

Rathelor 2013.08.24. 13:42:40

A csodálkozók kedvéért: nem fapados járatoknál simán előfordulhat, hogy utazási irodákon keresztül olcsóbban kapod meg ugyanazt a jegyet, mint közvetlenül a légitársaságtól. Mert fixen lefoglalnak 5-10-20 jegyet, stb, stb. A lényeg, hogy a kiszámíthatóság miatt lehet nekik olyan kedvezményt adni, amit egy mezei utasnak nem.

stickfly822 2013.08.24. 13:51:21

@Rathelor: de tekintve, hogy csődben az egész biznisz, nagyobb a valószínűsége hogy a kedvezményt negatív szorzóval érvényesítik az ügyfél felé

Anomalocaris (törölt) 2013.08.24. 14:30:06

@England win The Ashes!: És te nem érted, miért nincs összefogáa.

Anomalocaris (törölt) 2013.08.24. 14:31:24

@England win The Ashes!: Az árai közelítenek a fapados légitársaságok repülőkegy áraikhoz

Pamuk 2013.08.24. 15:13:20

Édes drága jó istenem, olyan buta emberek vannak a világban, tegyél ellene valami!
Tanítsd őket, vagy küldjél dögvészt.

1. Rendes ember nnem megy utazási irodába. Rákeres a neten, és megveszi ott. Ha mégis irodában fizetne, csakis KÁRTYÁVAL teszi.

2. Értelmes ember nem fizet eyy Kanári-szigeteki jegyért 400 eurót. Ha arról sopánkodsz, 150 eurót adtál egy ilyen jegyért, azt mondom, amatőr voltál.
Ha százat, azt, ügyesebb.

Drága jó istenem, küldjed azt a dögvészt, kérlek. Megérett már rá e világ.

gabors 2013.08.24. 15:31:00

akkor most ez a hetvegi ???? vagy varjunk ... meg

ja oriasi szemelyes prbolemaja lett a postolonak mert homokszemek kerultek a kanari szigetekre valo repules utjaban

baszki hamar oda mesz akkor mit kell a nem tul draga szarokkal foglalkozni ... ??

Csak kerdezem mit ad az utazasi iroda pluszban??, Mert en meg nem vettem semmit utazasi irodan keresztul pedig voltam mar egy ket helyen az elmult 20 evben ...

Manyecska 2013.08.24. 15:37:43

Úristen, a Jazz tévén egy kb 85-90 éves néni játszik szintetizátoron, virágos pongyolában:P fekete bazi nagy masnival a hajában. Közben énekel. Megérett a Kanári-szigetekre:)!! Különben egész jó de a látvány feldobott a fotelból..

Taxomükke (UK) 2013.08.24. 15:48:46

A "lojális", "lojalitás" Ön szerint mint jelent magyarul, kedves Panaszos?

t0m973 2013.08.24. 16:26:42

én most jöttem meg a kanáriról
nem nagy durranás
lehet jobban jár a poszter ha el se megy és megköszöni a BT-nak a bakit

CID 2013.08.24. 16:29:51

@t0m973: Na jó, de ő a Kanári szigetekre szeretne utazni, csörike valóban nem nyújthat nagy élvezetet, max. cicmannek :)

England win The Ashes! 2013.08.24. 16:41:11

@Nattramn: "A versenyszituációtól függően a sprintereknek maximum hat etapon reményekedhetnek győzelemben, közte az utolsó napon, a mindig látványos madridi finálén. Mindegyik héten két-két olyan szakasz szerepel a programban, amikor a sprinterknek lehet esélye."

sportgeza.hu/sport/bringa/2013/08/24/vuelta_a_espana_utvonal/

"A két spanyol kihívója legveszélyesebb kihívója Vincenzo Nibali lesz"

(Plusz "Fuglsgang". A második g nem kell.)

sportgeza.hu/sport/bringa/2013/08/24/szivarra_gyujt_rodriguez/

Manyecska 2013.08.24. 16:52:52

De mért pont Alaszka..???

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.08.24. 17:01:07

hat most vagy az egesz utazasom egy irodaval intezem, vagy ha magan akkor a repjegyet is magam veszem
/az kizart, hogy a budavartoursnak akkora kedvezmenyt ad a Lufthansa, hogy olcsobb, mint nekem lenne
mert meg ha a neckerman lenne

England win The Ashes! 2013.08.24. 17:03:58

@Nattramn: "Messi meccs közben is sokat masszírozta combját, ami már az Atlético Madrid játékosoknak is feltűnt, és ki is használthatták volna ezt, ha Tata Martino nem cseréli le a barcást."

sportgeza.hu/futball/2013/08/24/veromlenye_miatt_marad_ki_messi_a_barcabol/

serfecs (törölt) 2013.08.24. 17:03:58

Miért kell ahhoz egy utazási iroda, hogy lefoglaljak egy (vagy akármennyi) repülőjegyet?

England win The Ashes! 2013.08.24. 17:07:30

@Élő Fa: Alaszka jó hely, mert szép nagy. Illetve ez relatív, mert Szibéria pl. nagyobb, mondjuk inkább úgy, hogy megfelelő méretű. Mi persze csak álmodozhatunk erről, nekünk nem adatott meg a természet eme csodája. ;)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.08.24. 17:09:20

@England win The Ashes!: egyszer megnezem kozelebbrol
de ott elni, az kizart /nekem/

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.08.24. 17:41:08

Istenhez szólok már én is. De oly geci, hogy csak a butákat szaporítja, a sütnivalósat alig. Az égetnivalóból van a több. Fel fogok adni Szuperinfóba a hirdetést egy: Keresem az intelligenciát! Visszaírna egy hülye: mennyit érne meg neked?;) vagy: mit adsz cserébe?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.08.24. 17:48:25

azt irja az index, tomott gepeken mennek a magyarok repulovel egyiptomba
ezek normalisak?
miert nem inkabb sziriaba?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.08.24. 17:50:11

a masikban meg azt irjak hazahoztak az egyiptomban nyaralo magyarokat
dogojjek meg ha ertem

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.08.24. 17:57:15

Az embik jellemzõen nem tudnak a picsájukon maradni. Ezért mennek. Nem csak egy irányba. Érted?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.08.24. 17:58:55

@Kellemes Zérókomponista: najo de az egyik tarsasag rinyal kint, hogy vigyetek haza HELP
a masik meg vigan megy ki
hat en tudom, hogy hulye vagyok, de egyiptomba tuti nem utaznek most
de hat kinek mi a nyaralas, az igaz

Aureliano Buendía 2013.08.24. 18:21:08

Én Észak-Koreába mennék szívesen.

Aureliano Buendía 2013.08.24. 18:25:30

@Kellemes Zérókomponista: bízom benne, hogy engednék:)

De azt a skanzent látni kéne.

Anomalocaris (törölt) 2013.08.24. 18:28:04

@Kellemes Zérókomponista: És utána jön a sikoltozás, nyomorult életért való könyörgés, majd véres fejjel a sivatagi porba hullás.

Anomalocaris (törölt) 2013.08.24. 18:31:31

@England win The Ashes!: ""Fuglsgang". A második g nem kell"

Anélkül is olyan, mintha valaki részegen lefejelte volna a billentyűzetet.

Aureliano Buendía 2013.08.24. 18:31:38

@Nattramn: meg a család részéről a kártérítés követelése, merthogy mégiscsak milyen dolog már, hogy a Bécit csak úgy lefejezik, oszt na!

Manyecska 2013.08.24. 18:56:01

@hagyma: Alaszkát vagy Szibériát? nekem a kollégám járt ki dolgozni oda, mínusz harmichat fokok voltak nappal, kucsma, minden játszott..@uraaam: haggyad már kezdődik ez a Gazda torkosborzt játszik vagy mi sorozat, azon röhögök egy hete, szegínyek úgy beválasztottak:(:DD

Anomalocaris (törölt) 2013.08.24. 19:18:30

@England win The Ashes!: Júliusban átadják a megőjult sárvári kórházat

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.08.24. 19:21:56

@Élõ Fa: ilyenkor érzem, hogy nincs tévém. Mármint szerencsémnek. A Gèmkapcs. Okról Jut. Eszembe: a pause után tovább nézem épp a Szekretári címû avit. (2002)

Anomalocaris (törölt) 2013.08.24. 19:28:54

@Kellemes Zérókomponista: Igazából nem is gémkapcosk voltak a fejemben amikor írtam, hanem tűzőgép, de valamiért gémkapocs lett. Talán a Gem Géza miatt.

Hartmy 2013.08.24. 19:38:32

Mondtam, hogy munka nap van :D

Nem értek a repjegy foglaláshoz, mert még nem játszadoztam ilyennel, de ha egyszer a Kanári szigetekre akar utazni nyaralás céljából, ami mondjuk nem itt van, akkor miért próbál rajta spórolni? Ahelyett, hogy biztosra menne?

Hartmy 2013.08.24. 19:41:33

@hagyma: Vannak akik nem bírják a feszkót és menekülnek előle és vannak, akik kifejezetten katasztrófa turisták. Illetve fegyvert csempésznek a lázongóknak repülőn. A titkos magyar fegyver gyári lobbi...

Atörökk 2013.08.24. 19:58:48

Én elmennék Szírijába, olyan ollinkluzíve útra. Harckocsivezetés, vegyifegyver-bemutató, stb.

Ádám 2013.08.24. 20:03:55

Még tavasszal egy nagy beteg ismerősömnek megígértem, hogy elviszem Egerbe....
Ma ez megtörtént. Azt mondta, hogy Eger egy fos! Viszont meghívott, hogy mennyünk ki Törökbe (Isztambulba).

Sosem akar megmurdelni! Persze nekem nincs útba a krapek, de nem vágyom ARRA felé!
Az ikea kimaradt, talán holnap.:)

Hartmy 2013.08.24. 20:08:25

@vén szivar: Volt egy rokonom, aki 70 éves korában beteg lett, akkor elszörnyülködött, hogy úristen mindjárt meghal és sosem látta még a tengert. Mikor kicsit jobban lett, elutazott a tengerhez. Aztán elutazott 75 éves korában, 77 évese, 80 évesen és 85 évesen is...

Ádám 2013.08.24. 20:12:36

@Hartmy: Kérdezted anyádat a többi rokonaidról.....???

Egyéves Önkéntes 2013.08.24. 20:14:44

Nincs most valami jó devizahitel, amiből kiugorhatnék Hurghadába?

Hartmy 2013.08.24. 20:15:36

@vén szivar: Előfordult, de mindegyik jól behatárolható és egyik sem kétséges vagy tölt be több szerepet egyszerre a családban.

Atörökk 2013.08.24. 20:17:09

@Egyéves Önkéntes:
A Best Reisenen keresztül lehet intézni.

Egyéves Önkéntes 2013.08.24. 20:18:58

@atörökk: Kösz a tippet. Gondolom német makit is elfogadnak!

Ádám 2013.08.24. 20:19:08

@Hartmy: Ezt még csiszolni kéne, de nem várom meg!

LÉPEM!

Atörökk 2013.08.24. 20:20:26

@Egyéves Önkéntes:
Én 2010 februárjában fizettem be egy utat náluk, szó nélkül elfogadták a 7500 márkásomat, most várom a visszaigazolást.

Anomalocaris (törölt) 2013.08.24. 20:23:58

@Hartmy: Jómagam például vidéki nagyvárosban élek és diolomás vagyok.

panic_button 2013.08.24. 20:27:07

Kellett a poszttolonak ilyen puccos helyre vagyodnia, a balaton mellett meg cbaban is vasarolhatott volna

Hartmy 2013.08.24. 20:32:29

@Nattramn: Én kis városban és diplomásnak készülök, ettől mondjuk még nem vágyódok most Egyiptomba.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.08.24. 20:34:46

@Élő Fa: alaszkat naturlich
menne a tokom sziberiaba
alaszkabol is eleg lesz 3-4 nap, az tuti

CID 2013.08.24. 20:36:05

@Hartmy: :)))))))) ez, 10/10 volt.

Anomalocaris (törölt) 2013.08.24. 20:36:38

@Hartmy: nyaealni vagyok itt.jövő hétvégén már megyek vissza Békés megyébe :-(

Seggturkász Agyturkász 2013.08.24. 20:37:23

A vadász azt hitte vadász lesz, de nem volt meg a 2/3-ad.

Hartmy 2013.08.24. 20:38:16

@Nattramn: Ne mondd, hogy földim vagy... :)

Anomalocaris (törölt) 2013.08.24. 20:45:05

@Hartmy: nem monfom hogy gáz mert nem de fura xD ...

Hartmy 2013.08.24. 20:47:13

@Nattramn: :DDD na szép... :D gáznak nem gáz, csak nem gondoltam volna...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.08.24. 20:55:32

@Hartmy: nem is megyek oroszorszagba, de nem csak a hideg miatt
alaszkaba sem a hideg miatt, csak erdekel eloben, milyen a helyzet

Hartmy 2013.08.24. 20:55:32

@Nattramn: Mondjuk itt egy vidéki nagyvárost tudok :D Én attól kicsit messzebb vagyok, de a megye az stimmel.

Anomalocaris (törölt) 2013.08.24. 20:55:43

@Hartmy: En is megleopdtem mikor elkattintottam.DDDD

Hartmy 2013.08.24. 20:57:33

@hagyma: Személy szerint nem szeretek fázni. Inkább a melegben szenvedek. Viszont Ojmjakon-t megnézném, hogy milyen. Filmekből emlékezve Alaszka szép lehet.

Hartmy 2013.08.24. 20:58:49

@Nattramn: Feltűnően sok a hiba, a nyaealni vagy részt meg mindenki behelyettesíti? :D

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.08.24. 21:00:58

@Hartmy: hat filmeken mar en is sokat lattam es mostanaban is rendszeres nezoje vagyok az alaszka state troopers-nek

neet 2013.08.24. 21:03:09

Ezt a dínót ti is látjátok a poszt és a hsz-ek között? Azt hittem, az az átverős dínókiállítós poszt lesz megint.

Ja, nem, utazás. Kanári sztk, na persze, mikor más meg éhezik....
irónia off.
Ment volna Füredre. Ott van egy tuti szálláshely, és ingyen van a repzi.

Anomalocaris (törölt) 2013.08.24. 21:06:37

@Hartmy: Kíváncsi Voltam mikor esik le, hogy valami nem stimmel. Ugye mondtam, hogy egész sokáig lehet így "beszélgetni" :D

igazságos 2013.08.24. 21:08:35

nem is értem, elcapplatsz a repülőtér társaság honlapjára, oszt ott foglalsz

sose utazz utazási irodán keresztül, ha nem vállalod a tuti pénzelúszást

nekem anno a csődbe ment a-betűs társaság ajánlott olyan repülőjegyeket, amik soha nem létező gépekre szóltak

tudom, mert utána a repülőtéren megmutatták a fél évvel későbbi géplistát :P és azon nem volt olyan járatszám, amit az utazási iroda nyújtott volna

Hartmy 2013.08.24. 21:09:39

@Nattramn: Igen tudom :D de nem gondoltam hogy szándékos. Azt hittem, hogy csak puszta véletlen, ezért nem is akartam rá reagálni direkt :D

igazságos 2013.08.24. 21:13:46

@England win The Ashes!: mer nem olyan lusta, mint én vagyok! :PD

érted, én még a sinosz kártyámmal is kicapplatnék ferihegyre :D

igazságos 2013.08.24. 21:15:16

@hagyma: valahogy a visszaútról mindenki elfeledkezik, oké, hogy odajutsz :P

Anomalocaris (törölt) 2013.08.24. 21:16:17

@Hartmy: Mindegyik mondat megtalálható így a neten, nem változtattam rajtuk semmit. Ez művészet, és Én Vagyok A Művész.

Hartmy 2013.08.24. 21:17:50

@Nattramn: Alá szolgája Művésznő/asszony/úr :D

Akkor a békés-megye sem stimmel :D

Anomalocaris (törölt) 2013.08.24. 21:23:16

@Hartmy: Jódmezővásárhely adóssága több mint 20 milliárd

Hartmy 2013.08.24. 21:25:17

@Nattramn: :D

Az már arrébb van egy megyével :D

England win The Ashes! 2013.08.24. 21:28:15

@hagyma: De ha anno II. Sándor cár nem adja el, akkor gondolom most leszarnád. :D

England win The Ashes! 2013.08.24. 21:30:04

@Nattramn: Ez már volt! Büszke is vagyok erre a találatra. :DDD

Atörökk 2013.08.24. 21:30:56

@England win The Ashes!:
Naná. Hát Oroszországba utazni? Hülyevagy? :D

Hartmy 2013.08.24. 21:32:20

@atörökk: Az már messze lenne :D

Atörökk 2013.08.24. 21:33:32

@Hartmy:
Meg veszéjes. Elrabolják és bezárják a gyanútlan turistákat a piramisokba meg ilyenek :D

Anomalocaris (törölt) 2013.08.24. 21:33:36

@Hartmy: De ahhoz tényleg van valami közöm is. Odri ATEV-szökevény.

igazságos 2013.08.24. 21:33:40

@atörökk: nem az, ott jó igazán összebújni kettesben a takaró alatt! :P

igazságos 2013.08.24. 21:36:09

én a két végletre szavazok nyaralás terén

kurvahideg a hegyekben, aztán kurvameleg a tengerparton :P

Hartmy 2013.08.24. 21:37:37

@atörökk: A híres orosz piramisokba... és utána turbános emberek csadorba öltöztetett nőket kényszerítenek, hogy medvét vezessenek be hozzátok... óóóó istenem, de szép is az orosz vadon. De amint eladták az amcsiknak, azok lerombolták a piramisokat, a turbánosokat meg a csadorosokat haza küldték a medvék felét pedig haza költöztették Oroszországba és inkább halász falukat létesítettek.

Anomalocaris (törölt) 2013.08.24. 21:38:33

@England win The Ashes!: Most ollózom össze éppen a sportcsütörtökös találataidat. Mert az fontos, hogy az időrend stimmeljen, nem lehet összevissza.

Hartmy 2013.08.24. 21:39:08

@igazságos: Ojmjakon és utána irány a Szahara. Illetve egy szauna az Antarktiszon hasonló hatást tud elérni :D

igazságos 2013.08.24. 21:51:05

@Hartmy: az sosem az igazi, ezek önmagunk becsapása, ámítása lenne :D

érted

Hartmy 2013.08.24. 21:52:47

@igazságos: Mármint a szaunás? :D Egyszer azért kipróbálnám... még ha becsapom saját magam, akkor is :D Ez megy a bakancslistára :D

igazságos 2013.08.24. 22:01:02

@Hartmy: elviekben ott is jókat lehet dugni

fene tudja

akkor inkább a tengerpart! :P

azért kár, hogy Görögország után Egyiptom dől be

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.08.24. 22:07:04

@igazságos: Kurvahegyek a hidegben.
Hogy ez nekem nem jutott eszembe!?

Hartmy 2013.08.24. 22:07:15

@igazságos: óóóóó a szauna jó...
Tengerpart nem is tudom, sok a homok... erdei tisztáson meg esetlegesen a bogár. Viszont nagyon hidegben van nyomós indok a közös takaróra, akár kivel is vagy ott :D

Én mondjuk azt hittem a spanyolok lesznek a következők.

Hartmy 2013.08.24. 22:08:22

@agresszív kismalac: Grönland prosti takarta vidékei a világörökség részévé lettek már...

igazságos 2013.08.24. 22:13:49

@Nattramn: há érted, mindent a dugással akarnak eladni :P

ki fáradt hegymászás után, dugjon egy jót, ki a tengerparton, ki szaunázva

mondjuk búvárkodva nem igazán lehet, de fene tudhassa, ha úgy már házasodtak is, na

sose értettem, hogy a tandemugrásnál miért nem döntötték meg a levegőben való szeretkezés világcsúcsát, ugrás közben :P

Hartmy 2013.08.24. 22:22:48

@Nattramn: NÉhol egész autentikus. Bár ahhoz, hogy telefonra rakjam, még mindig az a véleményem, hogy kell hozzá egy hangulat.

Hartmy 2013.08.24. 22:24:22

@igazságos: Ha azok az ejtőernyők mesélni tudnának :D

Én mondjuk az űrhajós küldetéseken jobban elgondolkozok, mikor van fent velük egy nő is... nekem ne mondja senki, hogy a Nasa minden zugot figyel. Így fogják eladni a legtöbb leendő űrturistának a jegyet :D Mert ugye mindent ezzel adnak el.

Hartmy 2013.08.24. 22:27:07

Az öreg cowboy egy napon belovagolt a városba.
A helyi seriff a kocsma előtt a székében ülve nézte, ahogy az öreg leszállt a lóról és kikötötte a kocsma elé.
- Jó napot, idegen!
- Jó napot, seriff!
Az öreg ezután a ló farához lépett, felemelte a ló farkát, és egy hatalmas csókot nyomott oda, ahova sose süt a nap.
Utána leengedte a ló farkát, és elindult a kocsma ajtaja felé.
- Elnézést, uram... - szólt a seriff.
- Igen?
- Hihetek a szememnek, valóban jól láttam?
- Bizony, jól... ugyanis rémesen ki van száradva a szám!
- És ez segít?
- Sajnos nem, de legalább nem nyalogatom állandóan.

Anomalocaris (törölt) 2013.08.24. 22:39:55

@Hartmy: Hát Nálam sokszor van ilyen hangulat. Ez nem is telefonra való. Bármennyire is szeretem mondjuk a Rammsteint vagy a Burzumot, Nattramn után valahogy már nem az igaziak. Olyan mintha lerombolt volna mindent ami eddig volt és hirtelen már csak Én állnék ott. Hú de költői.

Hartmy 2013.08.24. 22:41:42

@Nattramn: Ohhh be lírai. Tegnap hallgattam épp Rammstein koncertet. Burzumot azt meg még életemben sem. De mostanában Volbeat megy, az meg még csak nem is ugyanaz a stílus.

Hartmy 2013.08.24. 23:28:53

Mindenki húzza a lóbőrt?

Ádám 2013.08.25. 00:01:52

@stillmátyás: Pl. az ilyenek miatt jár batgril máshová homokozni.....:)

Ádám 2013.08.25. 00:03:42

@igazságos: Te ugye még mindig csak elviekben dugsz!?! Bárhol is lennél v. éppen vagy.

England win The Ashes! 2013.08.25. 00:27:35

@Nattramn: Címlap (oldalt): Tornócky Anita szakított a Plyayboy főnökével.

igazságos 2013.08.25. 00:39:13

@vén szivar: ne kérdezzé hülyeségeket, nem a te stílusod

Akkó nem ide írogatnék, hanem azt csinálnám?

Gyakorlatilag! :P

Hartmy 2013.08.25. 00:39:52

@Nattramn:

Ez egy kicsit hajaz az Odri stílus felé. De annál több árnyalattal enyhébb. Nem tudom, inkább a Rammstein. Jó pár éve még a Craddle of filth volt amit meg meg hallgattam, most így rám jött a nosztalgia...

www.youtube.com/watch?v=6dW6aNAZGTM

Hartmy 2013.08.25. 00:41:06

@Hartmy: Bár a klippjeiket csak most látom először, úristen :D

Troppauer_Hümér 2013.08.25. 01:39:18

@vén szivar: Már épp kérdezni akartam, hová tűntek a MILF-ek, Manyi, Zsiráf, Gerle, barátnőd, Mylady?

Majd keresek neked valami hagymás poént, hátha megnyugszol. :D

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.08.25. 05:58:23

@England win The Ashes!: akkor mar elfoglaltuk volna
nem kerdes
de valoban nem szivesen mennek, ha orosz terulet lenne
de nem az:)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.08.25. 06:01:27

@atörökk: van meg rengeteg hely ahova nem akarok utazni sziberian kivul is
pl egyiptom, sziria, del afrikai kozt. kina stb.
nem erdekel
minbdenhova ugysem lehet eljutni, hat oda igyekszem amire kivancsi vagyok es meg amerikaval sem vegeztem
/europa nagy resz azert meg volt mielott kijottem, utana meg ha akartam volna se mehettem volna kulfoldre innen, most mar mehetek, megyunk is:)/

England win The Ashes! 2013.08.25. 06:33:11

@hagyma: Jabizony! Hát mi látnivaló van pl Kínában? Némi fal, némi Tiltott Város, a Taj, a Szan-csing vagy a Huang-san hegy, a Terrakotta sereg, Konfuciusz temploma, a Mennyek temploma és ilyesmik.

Szíriában is mi a franc van? Damaszkusz? Aleppó? Palmira? Hol vannak azok Las Vegashoz képest? :)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.08.25. 06:43:09

@England win The Ashes!: engedd meg, hagy dontsem el mi erdekel
de javaslom menj most Damaszkuszba:)
most nevetni fogsz, Las Vegas sem erdekel
hegyeket szeretem, de ahhoz nem kell kinaba mennem
az ilyen turistacsoportos templom - es nagyfalnezesek meg nem hatnak meg

Rosszindulatú Vászka 2013.08.25. 07:22:23

Sztem ezek az alávaló hirigek mind nem történnének meg, ha szépen mindenki otthon haradna, ahogy köll. Főleg így vasárnap. Elég buzgár dolog turpistáskodni, meg direkt rossz hírünket kelteni külhonba.

@stillmátyás: hol van már a tavaji hó, illetve és vagy, valamint továbbá sic transit gloria mundi. Teccikérteni.

England win The Ashes! 2013.08.25. 08:34:02

@hagyma: Jujj, de megsértődtünk! :DDD Hegyeket? Kínában olyanok nincsenek ugye?

Persze érdekelne, akárcsak Damaszkusz, ha az zusához tartozna. :) Javaslom foglaltasd el a kormánnyal, mint Vietnamot. Ja, nem, az nem jött össze. :)

"akkor mar elfoglaltuk volna
nem kerdes
de valoban nem szivesen mennek, ha orosz terulet lenne"

Ahamm, elfoglalni. Még saját nevet sem tudtak adni neki az amerikaiak.

Ádám 2013.08.25. 09:11:44

@stillmátyás: pali(k)! A geciséged meg van hozzá. Miféle alkut kötöttél, hogy megúsztad?
Még meddig keresel? Látom ígérni azt tudsz....

Locsoltam, szüreteltem, pár kiló gombát már megpucoltam, most hátradőlök s várom az ebéd vendégeket s az F-1-et!
Ha valami baromság az eszedbe is jut....13h-16h-ig NE ZAVARJ!

Manyecska 2013.08.25. 09:29:03

Én nem érek rá, nyertem a lottón!
Tapasztalatot:( 11-est jáccottam meg erre kihúzták a 10-est és a 12-est:( asszem eszt tényleg nem kéne erőltetni:D rohaggyon meg.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.08.25. 09:47:30

@hagyma: @England win The Ashes!:

elég nehéz eldönteni melyikőtök a röhejesebb és szánalmasabban kapálózó versenyző ezzel a verejtékes ámerikaszar/ámerikaszuper anyáknapi műsorral :D

Troppauer_Hümér 2013.08.25. 10:12:14

@vén szivar: :DDDDD

F1 alatt én is leszarom a sületlenségeidet, Spa a legkirályabb pálya a naptárban. Kár hogy nem fog esni.

Ádám 2013.08.25. 10:13:14

@zsiráfffff: :D Én értem amit írtál, de az "anyáknapi" célzás kissé sántít.

Igazad lehet! Kötelezni kéne Englandot, hogy küldjön a barom anyjának 20$-it a békessége jeléül.....:):D

Atörökk 2013.08.25. 10:14:04

@zsiráfffff:
Mindkettő nincsen fasorba' se mert Hollandiában sokkal szebb hegyek vannak :P

@stillmátyás:
Máshol azt írják, várható eső.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.08.25. 10:22:16

@vén szivar: amíg egész picik voltak a gyerekeim, ők vitatkoztak vérremenően ilyen fontos és objektíven eldönthető dolgokon, hogy a palacsinta finomabb vagy a szilvásgombóc :D :D

@atörökk: tuttam, hogy te meg fox érteni! :D

Troppauer_Hümér 2013.08.25. 10:25:20

@atörökk: @vén szivar: Délelőtt!

Délután az előrejelzések szerint maximum nedves pályán rajtolnak el, de 13-16 között nem várható eső. Kár.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.08.25. 10:27:49

@stillmátyás: hát én nem értek hozzá, de ha annyira kell az az eső, akkor mérnem locsolják fel a pályát??

Atörökk 2013.08.25. 10:28:11

@zsiráfffff:
Egyértelműen a szilvalekváros derelye a legjobb :)

Ádám 2013.08.25. 10:30:27

@zsiráfffff: A PALACSINTA!!! Hisz az lehet túros, mákos, kakajós, fahéjas, ízes akár 4-5 féle , tökös-mákos, mogyoró krémes, juhar szirupos, csilis, stb.
Tehát annak a gyermeknek volt igaza, ki a palacsintára szavazott. Remélem a szilvás gombócos lesz az usa (valamelyik)következő elnöke.....,de min. Kaliforniáé.:):D

Manyecska 2013.08.25. 10:34:37

@stillmátyás: én most igazán nedves pályán rajtolok mingyár, 25 m-t fél percen belül lazán megteszek naggyon büszke is voltam magamra! stopper rajtam van:P:D olyan csobogást rendezek mint szivar a klotyón:P

Manyecska 2013.08.25. 10:36:11

@Élő Fa: már nem távvizelő verseny hanem gyorsúszás. Fáj is a hátam rohadtul igen. És rohatt éhes vagyok DE nem lehet úszás előtt enni mert levegővételnél kijön az orromon az anyag:DDD

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.08.25. 10:37:13

@vén szivar: a szilvásgombóc is lehet barackos vagy málnásgombóc...ööö, izé.. :)

Manyecska 2013.08.25. 10:39:25

A barinőm nagymamája -"aki szép órákat okozott nekem"-pedig nem buzultunk, már a barátnőmmel csak egyéves korunk óta együtt csináltunk mindent, aztán elfajzott mert diplomatafeleség lett:D:P - NA szóval csinált mindig csokival töltött sárgabarackos gombócot. Hüpp.

Ádám 2013.08.25. 10:42:18

@zsiráfffff: Kimaradt a HÚSOS a csokis.

-barackszilva
-málnaszilva

TE! Be vagy szívva!?!?

Hartmy 2013.08.25. 10:48:27

@zsiráfffff: Palacsinta minden körülmények között!

Ádám 2013.08.25. 10:57:48

@Hartmy: Felébredtél rokony?!

igazságos 2013.08.25. 10:58:04

@Élő Fa: nyugi, nekem négy darab egyesem violt, és majdnem kettestől egy számmal kisebb

Troppauer_Hümér 2013.08.25. 11:00:11

@zsiráfffff: Mer' nekik annyira nem kell az eső, csak a köcsög nézőknek, ilyen eccerű.

Troppauer_Hümér 2013.08.25. 11:02:36

@Élő Fa: Na erről eszembe jutott a csigás vicc, vagyis hogy miért van a nőknek lába? :D

Hartmy 2013.08.25. 11:02:56

@vén szivar: Nekem elég régen volt reggel. Most csak pihenek kicsit.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.08.25. 11:27:15

@Kellemes Zérókomponista: hülyeség. a tüdőgyula meg a szívizomgyulladás pontakkor fáj ha megkapod.

Hartmy 2013.08.25. 12:00:44

Van vasárnapi post! Tádááááámmmm...

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.08.25. 12:47:40

@zsiráfffff: és a vezetõ cigány halálok, a szívrepedés? Az vajon fáj-e?

Ádám 2013.08.25. 12:48:29

@Hartmy: Inkább törnéd a kukoricát v. pláne a napraforgót.:)

Ádám 2013.08.25. 12:59:47

@Hartmy: Azóta rájöttem, hogy más töri ill. tömi....

LÉPEM!

England win The Ashes! 2013.08.25. 13:00:26

@zsiráfffff: Akkor pontozzunk: fünfkomazechsz, fünfkomadráj... :D

Mit szeretnél így vasárnap délre (DÉL VAN! in memoriam Sün!!), felvonulók kértéket?

England win The Ashes! 2013.08.25. 13:03:24

@atörökk: Francnak kellenek a hegyek, a Vénusz-domb sokkal szebb panorámát nyújt. :DDD

@vén szivar: Váháhá, jó ötlet. :)

helianthus 2013.08.25. 13:09:19

@vén szivar: elég gyenge riposzt volt ahhoz képest, hog leházitrolloztalak. Azért szerecc ugye?

helianthus 2013.08.25. 13:21:31

@Kellemes Zérókomponista: ? Akarsz róla beszélni? Nekem speckó van olyan, amit nem és fáj. Biztos azért mert én ilyen izé vagyok. :D

gabors 2013.08.25. 13:29:33

@uraaam: miert ne !!!

menjel vigyel 2-3 bibliat ..... aztan maradhatsz kommunista muszakolni 7 nap hetente ....

Manyecska 2013.08.25. 13:36:09

@igazságos: :DDDD!@stillmátyás: hogy én is gusztustalankodjak: a nagy rohanásban gyorsabban süllyedtem el levegővételnél és királyul beszívtam a vizet hogy az orromon is jött, köhögőroham fuldoklással egybekötve megvolt, azt kénytelen voltam még beleinni egy nagy kortyot a medencébe..:D! tuti frankó látvány ahogy valaki áll a vízben és a tenyeréből iszik a medencéből:DD

gabors 2013.08.25. 14:01:53

Na akkor nezzuk mi lesz Spa-ban ....

good speeed !!!

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.25. 14:12:51

Alonzó gyönyörűt startolt, és nagyon okosan választotta a belső ívet.

helianthus 2013.08.25. 14:18:40

@atpijkamo: áhh! Még szerencse, hogy megint mennem kell. Mire visszajövök vége legyen és adjátok elő Furát is! Hiányzik.

gabors 2013.08.25. 14:18:43

eddig nagyon jo persze vettel megint elso .. semmi uj :-(

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.25. 14:21:13

@helianthus: :)) Két óránál nem tarthat tovább.

helianthus 2013.08.25. 14:27:34

@atpijkamo: az azért jó mert 3 órát leszek oda. :))

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.25. 14:30:38

A boxuccából kijőve Alonzó eldobott valami celofánt. Miaszar volt az?

Troppauer_Hümér 2013.08.25. 14:39:26

@atpijkamo: Sisakfólia egy rétege. Annyira nincs idejük törölgetni a buksijukat, megtisztítva bogaraktól, gumitörmeléktől, miegymástól, miközben egy Boeingnyi kapcsolót tekergetnek futam közben. Ja és praktikusabb is. Így mindig letépnek egy réteget, és kész.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.25. 14:46:29

@stillmátyás: Jaj, de okos! Na, most megint tanultam valamit.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.08.25. 14:47:15

@stillmátyás: Lófaszt! Felnyitott egy meggybefőttöt. A magyar nagymamájától, özv. Alonzó Jánosnétól kapta.

England win The Ashes! 2013.08.25. 16:03:00

@stillmátyás: Ja, egyszer régen volt, hogy egy fószer letépte a teljes cuccot, aztán mehetett leparkolni a gépet a fűre. :D

nandras01 2013.08.25. 16:17:22

@Egyéves Önkéntes:
" Gondolom német makit is elfogadnak!"
csak, ha rókától veszed.
(és nincs tévéjük)

Ádám 2013.08.25. 16:20:15

@stillmátyás: Angol v. német szenes mozdonyvezető.......
Mi van vele? A nagyfaterom is nézett így ki, néha, Bp-Szob után.

Troppauer_Hümér 2013.08.25. 16:24:55

@vén szivar: Ez Sir Stirling Moss, még szőrtelenül, a legendás Mille Miglia után.

Ádám 2013.08.25. 16:46:37

@stillmátyás: A nagyfaterom is szőrtelen volt, ha néha megborotválkozott.:):D

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.25. 17:15:58

@stillmátyás: "a régiekben még volt anyag!"

Niki Lauda volt a király!

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.25. 17:18:28

@agresszív kismalac: "Felnyitott egy meggybefőttöt"

:)) Először valami ilyenre gondoltam. Mondjuk zacskós Traubiszóda.

Érdekes, hogy idáig nem figyeltem föl rá, most meg mindenki tépkedte, dobálta.

Troppauer_Hümér 2013.08.25. 17:21:26

@atpijkamo: Már várom jövő hónapban a Rush-t.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.25. 17:32:05

@stillmátyás: :))

Elment repülni, elfogyott a pénze, visszament, és megint győzött.

"Dennis szerződést ajánlott neki, de a légitársasága megmentéséért is küzdő osztrák hárommilló dollárt kért, ezért csak részben állapodtak meg. Miután Lauda megnyerte az évad harmadik futamát, az 1982-es nyugat-amerikai nagydíjat, újra leültek, és Lauda évi négymillió dolláros szerződést kapott."

"Laudának 7 évet kellett várnia az legutóbbi vb cím óta, hogy egy újabbat szerezzen meg, ilyen senki mással nem fordult még elő."

Asszem megvan még a légitársasága.

lordjim 2013.08.25. 18:09:39

@t0m973: most voltam ott,98 ájróért

Troppauer_Hümér 2013.08.25. 21:45:10

@atpijkamo: Veszélyes dolog ez a fólija: f1vilag.hu//hirek/banalis-hiba-okozta-raikkonen-kieseset

Na ilyen kiesésről sem tud még a legendárium.

gabors 2013.08.25. 23:56:36

na most ... mi van?????

Ulbert István [Biyadhoo] (törölt) · http://v-one.hu 2013.08.26. 06:36:05

@t0m973: Aztán melyik szigeten voltál? Tenerifén vagy Gran Canarian?

Ulbert István [Biyadhoo] (törölt) · http://v-one.hu 2013.08.26. 06:39:26

@lordjim: Vesztettél.:)) Vettem két jegyet CRL-FUE kerek 180 ért:))))
süti beállítások módosítása