Tékozló Homár

Telefonálás Angliában

2013.09.02. 15:25 | jackyll | 142 komment

Miközben mi a napi 40-100 MB adatroaminggal nyomorgunk, a britek végtelen megabájtokat eregethetnek feltöltőkártyával is:

Csak olvasom a magyar szolgáltatók által kitalált átveréseket akciókat és nagyon jókat mosolygok rajtuk. Igazából egy ideje érlelődik bennem a gondolat, hogy megírjam, nekem milyen tapasztalataim vannak a külhonban a mobilozás terén, ugyanis lassan fél éve már, hogy lefalcoltam.

A történet úgy kezdődik, hogy viszonylag korán megismerkedtem a mobilozás világával, ugyanis már a kilencvenes évek derekán Westeles voltunk, a kocsiba volt beépítve valami  böszöm nagy rádiótelefon. Aztán 1998-ban elébb Westeles, majd flottás Pannonos lettem (volt egy kis kitérőm a frissen indult Vodafonnál, de valahogy egy hét alatt 24 ezres credit alertet kaptam, minekután soha többet nem használtam a kártyát). A Pannon, majd Telenornál viszonylag király dolgom volt, lévén hogy flottában voltam a családdal, nagyon nem kellett odafigyelnem a telefonálásra, általában 5 ezer körül megállt előfizetéstül a dolog. Aztán persze jött az első okostelefonom 2010-ben, egy iPhone 3G, így kellett mobilnet is, ami 5 GB-os volt. Mire oda jutottam, hogy elhagyom az országot, addigra már jött a két forint+ÁFA különadó, melyet a szolgáltatók ugye teljesen másképp értelmeznek, mint a törvényi kötelezettség, így előfordul, hogy többet fizettetnek ki az előfizetővel, mint amennyit alapból be kéne szedniük, mivel átlag alapján számolták ki a drágulást. Végül is a szolgáltató csak jól járt a különadóval. Most már végre eljutott a Telenor is oda, hogy napi 40 megát adnak roamingoláskor napi 500 forintért, ami egyrészt semmi,  másrészt szánalmas, hogy előre meghatározott időre meg kell váltani a „jegyet”. Persze még mindig jobb, mint a több tízezres számla, mert valaki bekapcsolva felejtette az adatforgalmat.

Nos, én miután megérkeztem az Egyesült Királyságba, még egy-két napig a Telenort voltam kénytelen használni, de aztán hamar váltottam a Three-re anélkül, hogy bármit is tudtam volna a tarifájukról, a szokásokról. Egyszerűen csak kellett egy angol SIM a munkakereséshez, ügyintézéshez. A Three-nél egyféle feltöltőkártyás rendszer van, az úgynevezett Pay As You Go, vagyis PAYG. A történet egyszerű: megveszed a SIM kártyát 75 pennyért, veszel hozzá egy 10 fontos feltöltést (voucher). A kártyát behelyezed a szigorúan 3G-képes készülékedbe és vársz egy picit, amíg a szolgáltató beállítja a készülékedet. Az operáció végén a szolgáltató küld két linket, amiről díjmentesen letölthető két aprócska csomag, minek a telepítése után a telefon teljesen működőképes. Igen ám, de nincs rajta kredit. Elő a frissen vásárolt vouchert és már fel is lehet hívni a számot. Itt megadjuk a kódot, pont mint otthon, majd jön egy üzenet, hogy jóváírták azt. Bármilyen összegű a feltöltés, egy biztos: minimum 125 megabájt adatforgalmat kapsz ajándékba, ami 30 napig él. Ezzel már lehet valamit kezdeni. Például le lehet tölteni a Three applikációját, külföldiként pedig akár térképezni, minimálisat posztolni is lehet vele.

A PAYG tarifa
 Alapvetően nem arra találták ki, hogy nyersen használd a kártyát, hanem a feltöltött pénzedet bizonyos Add-On-okra válthatod. Ezt az applikáción keresztül könnyedén megteheted. Persze ha csak haza szeretnénk telefonálni és nem roamingolni akarunk egy vagyonért, akkor ez így alapban is tökéletes, hiszen egy speciális kóddal (431 – mobil, 432 – vonalas), melyet az országhívó és a telefonszám elé kell rakni, pl. 431003620xxxxxxx, percenként 11 pennyért, vagyis 35 forintért felhívhatunk bárkit otthon. A vonalas ennél még olcsóbb. Az AddOn azonban már más tészta. Öt fontért pl. vehetünk egy 500 megás netet, vagy 300 perc beszélgetést országon belül, esetleg 5000 SMS-t. Ha 10 fontot költünk rá, akkor az egészet egybe megkapjuk. Ha viszont 15 fontért vásárolunk AddOn-t, akkor már korlátlan megabájtot kapunk (na jó, van korlátja, ami 1000 GB), 5000 SMS-t és 300 belföldet. És itt már nem is kell részleteznem, hogy a mobilnettel már Skype-olhatunk, Viberezhetünk kedvünkre, nincs extra költsége. Sőt! A lefedettség kiváló, jár a 10-20 megabit is vele, nem valami gagyi 3G. Ha pedig év végére LTE lefedettséget kapunk, akkor se fognak változni a feltételek. Ezt többször is megígérték a hirdetésekben, SMS-ben. Vagyis korlátlan elérést biztosítanak a szélessávú internethez havi 15 fontért. És ez csak feltöltőkártya. Nekem előfizetésem van.

(Amikor pedig hozzáadtam a bankkártyámat a PAYG fiókomhoz, instant kaptam 10 fontot és 125 megabájtot.)

The One Plan
 Nos, én a legdrágább előfizetést választottam, amihez ajándékba választottam egy iPhone 5-öt. Valójában az egyel olcsóbb előfizetéshez is ingyen adták volna a készüléket, de nekem kellett az, hogy megoszthassam a netet rajta keresztül, ugyanis a lakásban jó ideig nem volt internetünk. Most már van, de néha erősebb a mobilnetem, mint az előfizetett internetünk (1 MB/mp). A 32 fontos, vagyis durván 11 ezer forintos előfizetés helyett én a 35 fontosat választottam, ami 12 ezer forint. Ezért a pénzért minden hónapban kapok 5000 hálózaton belüli percet, 5000 SMS-t és 2000 perc belföldi hívást. A korlátlan, felső határ nélküli adatforgalom garantált, mint ahogy az is, hogy ha jön az LTE a Three-nél, akkor se változnak majd meg a feltételek, se az árak.

Roaming internet az EU-ban? Nem gond!
 A Telenor napi 40 megabájt öccáért akciója csapta ki nálam a biztosítót. A Three konkrétan napi 5 fontért, ami kb. 1700 forintnak felel meg, amolyan napijegyet árul. A jó benne az, hogy nem kell előre megvenni, hanem ha kérem, akkor elutazás előtt jelzem a fiókomban a weboldalon és aktiválják ezt a feature-t. Ha megérkezem az országba, akkor csak annyit kérnek, hogy ha aktiválni akarom arra a napra, akkor kapcsoljam be az adatforgalmat, ellenkező esetben aznap ne. Az egyetlen hátulütője annyi, hogy az angliai időszámítás számít, vagyis ha otthon vagyok, akkor hajnali egytől másnap hajnali egyig él a napijegy. Ez nem kellemetlen magyarként, ausztrálként már talán. Ezért a pénzért ugyanannyi adatmennyiség áll a rendelkezésre számomra, mint Angliában, ráadásul a magyar T-Mobile LTE-jén akár komplett filmeket nézegethetek a Three-s telefonommal, a szolgáltató túl sokat nem tehet ellene, szemben a magyar előfizetők korlátozásával.

Érezd magad otthon!
Mától indította el a Three a fenti kampányát, mely során néhány országban mindenféle extra díj, roaming nélkül telefonálhatunk Britanniába, használhatjuk a mobilntetet, mint ha otthon lennénk. Ez érvényes az előfizetésekre és a feltöltőkártyásokra is (PAYG). Vagyis ha például átugornék Ausztriába, ugyanúgy élne az 5000 SMS-em, mint ha Angliában a vonaton ülve írnék valakinek angol számra. A szerencsés országok a következőek: Ausztrália, Olaszország, Dánia, Ausztria, Svédország, Hong Kong és Írország. A lista bővülni fog és hamarosan otthon fogom érezni magamat Magyarországon is. A lehúzós magyar szolgáltatók nélkül is.

Szóval köszönöm, de a magyar szolgáltatókból nem kérek többet.

üdv;
Koci

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.09.02. 17:35:06

@Élő Fa: ha nem toled, akkor az apjatol....

00000000-0000-0000-0000-000000000001 2013.09.02. 17:36:33

Valahol a gyarmaton ki kell termelni az otthoniak jólétét. Angliának már kb. fél évezredes gyakorlata van ebben!

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.09.02. 17:39:01

@hagyma: "en buszke vagyok ra, hogy amerikai pincer lehetek"

Már megint ökörségeket beszélsz. Egy amerikai cincér semmivel sem jobb vagy rosszabb, mint egy francia vagy etióp.

Az a lényeg, hogy a feladatodat lelkiismeretesen elvégezd, arra valóban büszke lehetsz, senki nem bánthat ezért.

McZozo 2013.09.02. 17:41:39

@atpijkamo:
Ez az alapdij mert szerzodeses.
Ugy szamoltam ki hogy elotte 15£-ot fizettem pay as you go ba ugyanezert a csomagert:
300 perc 3000 sms es unlimited net. Aztan valtottam szerzodesre kaptam egy szifont nullaert es fizetek ket evig 32£-t
Igy en ugy szamolom, hogy a csomagom ugyanaz 15£ es fennmarad 17£.
A 17£-ot felszorzom 24-el (ket ev) amig a szerzodesem el. Az 407£ ket ev alatt. A 32 GB os szifont kaptam annak az ara tobb volt mint 407£ (Ha jol emlexem valami 600£ korul volt azidoben) Igy vegulis olcsobban kaptam a telot ket eves kamatmentes hitelre. En igy szamoltam. A 15£-ot meg amugy is ki kene fizetnem havonta mert az a minimal osszeg ahoz, hogy all you can eat datam legyen.
Igy skypolok, voipbusterezek, internetezek, szukseg eseten backupolom az othoni netet, es egesz nap webradiozom 8 oraba. Neha meg tv zek a szifonon. A sima telefont nem is hasznalom tulajdonkeppen ki
Szerintem 50 percem sincs havonta telon.

Manyecska 2013.09.02. 17:41:42

@hagyma: 75 kg. A gyerek. Pofám leszakad, akkora mint egy ámerikai favágó:) asszongya egy fejjel kisebbek lettek az osztálytársai...Mondom mivan?:P

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.09.02. 17:42:04

@atpijkamo: akkor te menny etiopiaba
na hogy mondja a cigany
majam
vagy lepem, vagy mi
unalmas megint a nap
nincs kedvem posztot irni, hogy telefonalunk amerikaban

McZozo 2013.09.02. 17:44:06

@hagyma:
Ezzel vitatkonek:) Bankarkent 4szereset adjak itt mint otthon. Ezzel az erovel Amerikara is irhatnad ugyanezt :)

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.09.02. 17:44:40

@hagyma: "nincs kedvem posztot irni, hogy telefonalunk amerikaban"

Megköszönöm a közösség nevében! Egy csomó embernek megspórolsz egy pédzsdáunt.

Anomalocaris (törölt) 2013.09.02. 17:47:29

Mi helianthus másik rege. Tudni akarom.

fghjk · http://sorry.google.com/sorry/?continue=x 2013.09.02. 17:48:00

kinek elég manapság az 5000 ingyen sms...

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.09.02. 17:49:25

@McZozo: Hát valóban szomorú. De ha jobbat akarsz, nem kell hazajönnöd, Angliában is elérhető a legtöbb VOIP szolgáltató.

AtiSnatch 2013.09.02. 17:49:49

@fghjk: nekem elég, kb egy életre az 5000percről nem is beszélve :D

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.09.02. 17:51:25

@hagyma: "@Élő Fa: ha nem toled, akkor az apjatol...."

Csak a férje meg ne tudja!

Flekko 2013.09.02. 17:53:01

Ugyan ilyen cucc Magyarországon is van. Napijegy például van itthon roamingra. 1000 Ft-ért kapsz adatforgalmat és lebeszélhető perceket is. Sok szolgáltatónál lehet kártya mellé ingyenes adatforgalmat és lebeszélhető perceket kapni ezen nem tudom mi a meglepő. Rögtön ott van a telnornál is a havi 50 meg 100mb ingyen a feltöltés mellé vodafon 1gb-ot is ad vagy 100 meg 50 lebeszélhető percet.

Nem tudom mit kell nyáladzani, hogy itt milyen rossz mikor 3 cég is versenyzik egymással.

Manyecska 2013.09.02. 18:00:47

@atpijkamo: baxki le se üvölthetem mert egy fejjel magasabb:P más taktikát kell alkalmazni:(D

Anomalocaris (törölt) 2013.09.02. 18:01:06

@atpijkamo: Keresett forgatási helyszín: Balatonfüred, Reformátua Általános Iskola.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.09.02. 18:14:15

@Élő Fa: Térddel ágyékon?

Különben jók lesznek ugyanazok a módszerek, amik a kutyánál már beváltak.

- Ül!
- Jó fiú!
- Nesze, jutalomfalatka.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.09.02. 18:19:00

@Nattramn: Ezzel a hamus prájmminiszternek kedveskedjél, én nem tudok sehogyanse felizgulni rajta.

De ha mrgmagyarázod, hogy öccáz éve mér építettek az arabok toronyházas belvárost Sibámban a semmi közepén, akkor lovaggá ütlek.

Anomalocaris (törölt) 2013.09.02. 18:19:15

"Tévéképernyőn a Nyomorultak" :))

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.09.02. 18:20:36

toochee.postr.hu/post-031
Egy afrikai város, ahol ötszáz éve már toronyházak álltak.

Anomalocaris (törölt) 2013.09.02. 18:23:02

@atpijkamo: Jemen mikor hajózott át Afrikába? :DDDDD

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.09.02. 18:25:56

@Nattramn: Eh, te értetlen. A kontinensek vándorolnak, ezt már a hatvanas évek óta tuggyuk.

A politikusok vonalzóval húzogatják az országhatárokat bizonytalan térképeken...

Meg Trianonról hallottále már?

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2013.09.02. 18:26:02

Kedves Koci!

Írod, hogy "A lista bővülni fog és hamarosan otthon fogom érezni magamat Magyarországon is. A lehúzós magyar szolgáltatók nélkül is.
Szóval köszönöm, de a magyar szolgáltatókból nem kérek többet."

Tisztelettel kérdezném: A Magyarországon működő mobilszolgáltatók közül melyik is a magyar?
Szerintem az sem, amelyik állítólag most indul.

Anomalocaris (törölt) 2013.09.02. 18:39:46

@atpijkamo: Egyébként Én arra tippelek, hogy védhetőség miatt voltak hasznosak a magas épületek. Elég sok bandita császkál arrafelé, akik barátságtalanok tudnak lenni.

Anomalocaris (törölt) 2013.09.02. 18:51:26

A grafikán vélhetően az a férfi szerepel, aki augusztus 25-én hajnalban Kecskemét belvárosában egy nőhöz odalépett, majd ismeretlen szándékkal szorosan átkarolta őt.

Anomalocaris (törölt) 2013.09.02. 18:56:31

@atpijkamo: Ne vonakodj Engem kérdezni, ha valamit nem tudsz! Csak ez így nem hangzik olyan jól, és nem is rímel.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2013.09.02. 18:59:10

@stillmátyás: Mitől magyar egy multináci (jelentős részben nem pravoszláv orosz) tulajdonosi hátterű cég? Attól, hogy itt van a központja?
Nem ismerem a menedzsmentjét, de nem lennék meglepődve, ha tele lenne halmozott állampolgárságú* vezetőkkel...
______________________________
*Nem, nem a szomszédos országokba szakított magyarokra gondolok.

Anomalocaris (törölt) 2013.09.02. 19:00:51

@atpijkamo: Sajnálatos módon nincsen neki olyan.

Anomalocaris (törölt) 2013.09.02. 19:02:03

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: A földgáz gáz halmazállapotú. Az eljárással cseppfolyósított, tehát folyékony gázhoz nem kell vezeték, tankereken szállítható. Gyurxaány érte ajánlotta fel Katarnak hogy vegyenek magyarországi termőföldeket:)

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2013.09.02. 19:03:23

@Nattramn: Mondjuk a nagy európai uralkodó, Salamon idejében a mai Etiópia jogelődjének a területe volt (—> Sába királynője). Emiatt nagyon sok fekete arab (és talán még zsidó is) él ott.

Atörökk 2013.09.02. 19:05:14

Szép nap ez a mai vasárnap.

CID 2013.09.02. 19:06:39

Hát kedves postoló, ha igazán sikeres ember lennél, nem érdekelne az a párezer forint és itthon maradtál volna;)

Anomalocaris (törölt) 2013.09.02. 19:07:50

@atörökk: Szerencsére már hétfő van, szardinellanap.

CID 2013.09.02. 19:08:42

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: Jé, előkerültél:) Van már munkád, most láttam egy álláshirdetét, Csongrád megyében keresnek inszeminátort.

CID 2013.09.02. 19:11:17

Jah, itthon már majd fél éve megy az LTE ( bár fingom nincs minek mobilon az a 60 mega). A lófejűeknél még nincs? Szánalmas....

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2013.09.02. 19:18:57

@CID: Köszi, munkahelyem nincs, viszont a természetes megtermékenyítés híve vagyok és gyakorlója voltam, háztájiban.

helianthus 2013.09.02. 19:48:52

@Nattramn: nem mondom meg, úgysem tetszene.
Kaptál valamit, láttad már?
Ráérsz válaszolni.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.09.02. 20:31:08

@McZozo: oooo
attol fugg mit ertunk bankaron
Csanyi biztos jobban keres nalad
amerikara nem irhattam mert aki igazan sikeres az /vagy akar lenni/ az ide jon
ez 500 eves te4ndencia

Ádám 2013.09.02. 20:53:47

@napalm: A gyémánt, AZ a kemény, meg más is....

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2013.09.02. 20:54:08

@atörökk: És a lényeg? Délelőtt a templom, és ebéd urán a szieszta, nappali házasélettel?

Atörökk 2013.09.02. 20:55:20

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger:
Minden vót. Házasélet a templomba', utána szijeszta ebéd közben.

England win The Ashes! 2013.09.02. 21:11:14

" A történet egyszerű: megveszed a SIM kártyát 75 pennyért"

Máris rosszul indítottál: ingyen is be lehet szerezni.

England win The Ashes! 2013.09.02. 21:37:55

@agresszív kismalac: Épp most olvastam a Müntyen honlapján. :(

Pár éve volt vele (asszem) az origón egy interjú, szépen rávilágított a magyar foci körüli nihilre.

RIP

helianthus 2013.09.02. 21:53:49

@atörökk: félrekettyin...őőő...kattintottam. :D Bocsánat!

Atörökk 2013.09.02. 21:55:48

@helianthus:
Nagyon helyes, csak így tovább ;-)

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.09.02. 23:07:43

@England win The Ashes!: Sopronból is elég volt neki hat hónap. Majd' húsz éve.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.09.03. 06:24:34

"aktiválják ezt a feature-t". Epic fail expression?
Bevett szokás a hátrahagyott ország fikázása, fogást találni bármin lehet. Bennem kis szánalmat kelt, hogy pont e mentén gondolta megragadni érzelmi migrációjának elõsegítését. De így megy ez. Mint a tinédzserkorban: mire való egymás kurvaanyázása? A szülõi, érzelmi háttérrõl való leválasztódást szolgálja az is. A cél érthetõ és ösztöni. A kivitelezés tudat alatt zajló és ösztöni. Itt most egy ilyet láthattunk. Bye-bye, anyaország, egyre erõsödöm.

Mákony Béla 2013.09.03. 09:33:09

Poszt lényege:

Én multikulti világpolgár vagyok mer a' anglijába élek.

Lilu Dallasz Világjegy.

Kíváncsi lennék, hogy mosogatófiú vagy kézilány.

Ja és persze a kolbász is kerítésből van.

McZozo 2013.09.03. 10:00:34

@hagyma:
Az igaz hogy csanyi tuti jobban el :)
A masodik reszevel mar nem ertek egyet mert igaz hogy az elmult 500 evben ez volt a tendencia viszont az elmult 20 evben azert mar nem annyira. Most lehet hogy mexikonak meg del amerikanak meg mindig csabito, de azert sok helyrol mar USA nem az ami volt. Tartom hogy ami most ott folyik az nem fenntarthato es elobb utobb borulni fog az USA es ha ez bekovetkezik akkor igen nagyot fog szolni sajnos

McZozo 2013.09.03. 10:02:29

@atpijkamo:
Nem igazan tudom ertelmezni a valaszod. NEm emlexem hogy valahol mondtam volna hogy haza akarok menni. Ha mar egyszer eljottem es evek ota itt epitem eletem mi a turonak mennek oda vissza :)

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.09.03. 10:04:58

@McZozo: Mondom, ha nyomorod van, a legtöbb VOIP szolgáltató Angliából is elérhető. Ott tényleg jók a percdíjak.

McZozo 2013.09.03. 11:56:44

@atpijkamo:
Meg mindig nem vagom miert lenne nyomorom. A posztomban pont az irtam hogy unlimited netem van es ezert a Voipket hasznalom ha lehet mert meg 3g rol is stabil. anno meg allasinterjuztam is london belvarosaban 3g s voip szolgaltatast hasznalva mikozbe az utcan setaltam. De szerintem ne ragozzuk mert ugy erzem valahol valami felresiklott es most valszeg elbeszelunk egymas mellett.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.09.03. 12:23:06

@McZozo: "miert lenne nyomorom"

Nem tudom, te panaszkodtál, hogy milyen drága.

McZozo 2013.09.03. 12:37:51

@atpijkamo: Valamit felreertettel en nem panaszkodtam pont azt irtam hogy szerintem nem draga. vagy valakivel osszekeversz vagy felreertettel valamit

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.09.03. 12:47:49

@McZozo: "407£ ket ev alatt"

Az 350 000 Ft. Nem mondható olcsónak. De biztos van ennél drágább is, nem kétlem.

Panelproli 2013.09.03. 12:57:38

2.000Ft.- TréHome Havi 3Gb mobilnet
2.500Ft.- Telefos flotta csomag beszéd+ havi 1Gb mobilnet
Költsön a f@szom 12ezret mobilra. Ezeknek?!
Még ez is sok(k)!

Hurrá Torpedó · http://www.youtube.com/watch?v=br-D7UneS0E 2013.09.03. 13:09:41

hát koci.ha a magyar szövegedbe angolt fűzöl akkor az nem menő.
és értsd meg, hogy az operáció magyarul azt jelenti hogy amikor az orvos műt. amit te akartál mondani azt művelet magyarul.
bár végülis egy mosogatónál tökmindegy hogy hogy beszél angolul, magyarul...

Hurrá Torpedó · http://www.youtube.com/watch?v=br-D7UneS0E 2013.09.03. 13:12:27

ja nálunk itthon van olyan flotta, amiért 12 rugóért 0 Ft-os a percdíj, 0 Ft-os az SMS, korlátlan a mobilnet.

8000 körül van ennek az egyszerűsítettje: 5 Ft körüli percdíj, 1 GB mobilnet.

3500 körül meg az alapcsomag. 11 Ft percdíj mindenhova, de ebbe asszem nincs mobilnet.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.09.03. 13:13:30

@Hurrá Torpedó: Megfigyeltem, az unintelligens emberekre jellemző, hogy az adott ország nyelvét még nem beszélik, de az anyanyelvüket már elfelejtik. Nézd pl. hagymát.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.09.03. 13:17:03

@Hurrá Torpedó: "12 rugóért 0 Ft-os a percdíj"

Faszom fog ennyit telefonálni. Fél éve fizettem 10 eurót, és az istennek se tudom lebeszélni. (Igaz, 4 hónapig mindig ingyenes.)

Én nem a faszbúkon élek, valódi embrek az ismerőseim, és tudok velük találkozni. A családi kapcsolatokat se pusztán telefonon tartom fenn.

Hurrá Torpedó · http://www.youtube.com/watch?v=br-D7UneS0E 2013.09.03. 13:20:46

@atpijkamo: hát jó, persze. én sem tudom 100%-ban lebeszélni a havi előfizetési díjamat. nekem is csak azért van előfizetéses telóm, mert a tököm akarja figyelni hogy akit hívok az milyen szolgáltató, meg most csúcsidő van e vagy sem. meg persze nem akarok egy 5×1 perces esti sörözés megbeszéléshez 2 sör árát eltelefonálni.

Hurrá Torpedó · http://www.youtube.com/watch?v=br-D7UneS0E 2013.09.03. 13:22:10

@Hurrá Torpedó: ja nem nekem nem a 12-es csomag van... csak azért írtam hogy nálunk is van jó opció, ami sokkal jobb mint a fennt hájpolt britt.

2013.09.03. 13:37:58

Three-nel is van occsobb (ha csak sim kell es nem reszletre akarsz telot).

Giffgaff. Havi 12 fontert vegtelen net, 250 perc, vegtelen sms, halozaton belul mindig ingyenes. Es ez feltoltos, nem kell elkotelezned magad.

Magyar vonalast 3 penny, mobilt 5 penny hivni. Olcsobban hivom a vodas csaladtagokat, mint otthon a vodas szamomrol tettem... Pontosan feleannyiert.

Koszi a figyelmet.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.09.03. 13:43:15

@agresszív kismalac: Mert?

Ténleg sokszor tapasztaltam ezt a jelenséget idegenbe szakatt hazánkfiaival. Az intelligensek sok évtized múlva is gyönyörűen beszélik az akkori (mikor kimentek) nyelvet. És az idegen nyelvet is hamar megtanulják.

Mondjuk a kiejtéssel nehezebb megbírkózni. Egyik ismerősömről több évtizedes újságírói gyakorlat után is megmondják az angolok, hogy nem közülük való. Azt mondta, hogy az angolok egymásról azt is megmondják, hogy valaki milyen társadalmi osztályból való, és hogy melyik egyetemet végezte.

McZozo 2013.09.03. 13:45:03

@atpijkamo:
azt hogy szamoltad ki ez nem cuiprusi font :) 407x350 el ami a igencsak felfele kerekites mert mar vagy egy eve 330 ert valtja a bankom de mindegy szal 350 el szamolva is csak 142,450 Ft es ezt kell 24 reszletben kifizetnem ugymond

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.09.03. 13:49:48

@McZozo: 355,91*407 = 144855,37

www.mnb.hu/arfolyamok

Részletekben sokal olcsóbb, ezt mindenki tuggya. :)) Te jöttél két éves díjjal, magadnak panaszkodj.

McZozo 2013.09.03. 14:53:22

szerintem azt se tudod miert veszekszel velem.
Azt irtam le hogy 15 font a pay es you go baugyanexz a csoamg igy ezt igyis ugyis fizetnem es fennmaradt 17 font havonta igy jon ki a total 32 es ezt irtam hogy en ezt akar reszletfizetesnek is felfoghatom a telefonert ami igy meg olcsobb is mintha besetaltam volna megvenni aa szifon boltba 600 korul. Igy minden hiozzaszolasom pozitiv volt hogy itt nem draga sot osszesegeben olcsobb havidijastol mint otthon. igy meg mindig nem ertem mire akarsz belem kotni de mindegy nem ragozom tovabb legyen neked Akkor vergodok es visitok :)

England win The Ashes! 2013.09.03. 22:36:08

A posztolóhoz (lehet, hogy már esett róla szó, ha igen, akkor bocsesz):

"... hanem a feltöltött pénzedet bizonyos Add-On-okra válthatod."

Azt nem tetted hozzá, hogy a feltöltött pénz is megmarad. Pl. én (Orange) 15 pénzért 120 percet kapok havonta (már amikor nem felejtem el feltölteni), amit nemzetközi hívásokra fordíthatok, a 15 font viszont nem veszik el, az is marad a kártyán.

EvilHedgehog 2013.09.05. 09:56:54

Csakhogy ekézzem a posztolót: Magyarországon már több mint egy éve van LTE.

3.10 Fontért pedig kapok a Magyar T-Mobile-nál 1 Gb mobilnetet. (csak azért írtam fontba mert a forintot már nem értené)

PannonBoy 2013.09.05. 23:54:27

A poszthoz: Nos, ennek tökre semmi köze nincs a homárhoz. Elvileg itt olyan posztok vannak, ahol devizabelföldi személyek jártak rosszul belföldi vagy külföldi de magyarországi telephellyel rendelkező cégekkel.
Szóval kurvára nem érdekel, hogy neked milyen tarifacsomagod van, mellesleg interneten minden meglelhető, még újdonságot sem mondtál.

Hagyma megint hozta a formáját, hogy USA az überkirály, a többiek meg le vannak szarva. Hát, akkor kellemes élvezkedést neki, én nem az USA-ba fogok menni, így biztos nem találkozom vele.

Amúgy meg, hogy nálunk ilyen rosszak a percdíjak, az azért is van, mert az itteni emberekkel meg lehet tenni. Analfabéta birkák. Bármit le lehet nyomni a torkukon. Ezért is lett plusz tranzakciós adó. Ezért tart itt ez az ország.

BuckHoward 2013.09.09. 15:12:47

a 3 a legnagyobb bohóc itt Angliában.
tmobile: 41/hó, korlátlan ADAT(tethering+voip)/perc/sms, egy hónapja átcsábított az EE (valójában egy és ugyanaz) és megfejelték mindezt +10 GB LTE adattal, ugyanannyiért persze. ja és mindezt egy szifon5-tel az elején, két év hűségért cserébe. 6. éve vagyok itt, ismerem nagyjából az összes szolgáltatót, messze a legjobbak. 60 mbit jelenleg, év végéig duplázzák. hja és a 41 nemhogy nem sok, de konkrétan 3 munkaóra.

Bracha79 2013.10.07. 12:36:45

Itt Izraelben 99 shekel havidijert (kb 5000 ft, itt egy normal napi bevasarlas az elelmiszerboltban) korlatlan beszelgetes es sms belfoldon ingyen, korlatlan beszelgetes kulfoldre vezetekes halozatba szinten ingyen, Amerikaba mobilra is. A tobbi orszagba fel shekel percenkent a mobilhivas (kb 30 ft). Es a mobilon az internet is korlatlanul ingyen van. Azert ez mar megeri :)

Bracha79 2013.10.07. 12:57:12

Ja es bar szamlas, nincs husegido. Barmikor at lehet menni masik szolgaltatohoz. Szamhordozassal ami kb 1 ora alatt megvan.

Bracha79 2013.10.07. 13:26:18

Most latom hogy elirtam. Nem kb 5000 ft-ot, hanem kb 6000et akartam irni a havidijnal. Bar a lenyegen nem valtoztat. :)))
süti beállítások módosítása