Tékozló Homár

Leordították a fejét a Nemzeti Dohányboltban

2013.09.10. 11:43 | jackyll | 185 komment

A wannabe gégerákosok valahogy mindig pont akkor bírnak drogért leugrani, amikor leltározás vagy áruátvétel folyik az éjjel-nappali dohányboltban. Naiv ügyfél azért viccesen kikérte a panaszkönyvet az utcáról, de nagyon durván elhajtották:

A Bartók Béla úton lakom, immár 20 éve. És szégyen, gyalázat, dohányzom is, körülbelül ugyanennyi ideje. Eddig a megszokott napi rutin részét képezte valamelyik környékbeli boltban, vagy ha az nem volt nyitva, akkor vendéglátóhelyen beszerezni a dohányárut. Azonban ez a trafiktörvénnyel megváltozott. Tegnap (vasárnap) este fél8, 8 óra magasságában két nyitva tartó Nemzeti Dohánybolt üzemelt a Bartók Béla úton a Szent Gellért tér és a Móricz Zsigmond körtér között. Az egyiknek egy hónapra megvonták a dohánytermék-árusítási jogát (kérdem én, akkor minek van egyáltalán a bolt, és miért kell kinyitnia?), a másik egy 0-24-es nyitvatartású üzlet, amely áruátvétel miatt zárva volt.

Mivel időre mentem valahová, és siettem, udvariasan bekopogtam utóbbi bolt ajtaján, hátha mégis kivételt tesznek, és kiszolgálnak. Az ajtót egy "kedves, antipatikus fiatalember" nyitotta ki, majd üvöltve a következők iránt érdeklődött tőlem, a zárva táblára mutogatva: "ENNEK MELYIK RÉSZÉT NEM ÉRTED, BA**MEG???"

Én teljesen meglepetten közöltem vele, hogy "Jó estét. Csak mivel Önök vannak nyitva egyedül a környéken, gondoltam megkérdezem, hogy nem lenne-e lehetőség..." - "MONDOM MELYIK RÉSZÉT NEM ÉRTED, BA**MEG???? MI A F***T AKARSZ EGY BEZÁRT BOLTTÓL???" Én már csak egy panaszkönyvet kérnék, hangzott a válaszom, mire fent említett fiatalember közölte, hogy "Na azt nem kapsz, ba**meg, mert azt csak a boltban lehet kérni, te meg kint vagy, úgyhogy sz**tad, kö***g... Ja, és vissza se told a képed, mert be sem engedlek ma már!"

A történet pozitívuma, hogy fél órával később visszajutottam a fent említett helyre, és a velem lévő Kedvesem, aki az incidens után fél perccel ért oda, tehát nem ismerték az arcát be tudott menni, és tudott nekem venni cigarettát... De kérdezem én, szerényen... Egy 0-24-es nyitva tartást elvállaló bolt megtehet olyat, hogy az áruátvétel idejére bezár? Ha igen, akkor ezt a naiv vásárlóval feltétlenül ilyen hangnemben kell közölni? Ha igen, akkor egy "Bocs, ba**meg!" nem fér bele a végére esetleg? Vagy az, hogy dohányos vagyok, egyben tesz kitaszítottá, és kiszolgáltatottá is?

Elfogadtam az új rendszert, és próbálom is betartania szabályokat, nem dohányzom buszmegállóban, villamosmegállóban, azok 15 méteres körzetében, kocsmában, étteremben, szórakozóhelyen, ha babakocsi, vagy kisgyerek jön szembe, felemelem a cigarettámat a fejem fölé, hogy ne érje a füst, és ne égesse meg magát véletlenül, ha épp elsétál előttem valaki, nem fújom ki a füstöt, amíg át nem ér előttem, hogy ne az arcába kapja, a csikket nem dobálom szét, hanem elnyomom a cipőtalpamon, és a legközelebbi szemetesbe dobom, vagy éppen van nálam hamutartó, de ha csak ott tudok hozzájutni a mérgemhez, akkor engedtessék meg nekem, hogy kiszolgálást, és ne bunkóságot várjak el egy fárasztó munkanap végén...

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

igazságos 2013.09.10. 13:02:15

értem, hát a nikotin, meg a koffein

megiszol a kávét, az legalább finom, van benne cukor, tej, tejszín, meg tejszínhab, meg lehet ízesíteni, meg feldob

a kóla szintén, van íze, van benne cukorféleség, nem büdös, nem keserű, és nem mérgezel vele mást

egy kávéillatot is jobban elviselsz, mint egy büdös bagózót melletted

a feldobást értem, meg hogy a rutin, akkor is, inkább olyannal mérgezném magam, ami finom ízű

a sört se értem ezen okból, bár az ízesített sörök finomak nyáron

AtiSnatch 2013.09.10. 13:03:31

rájöttem, nem szeretem a cigis posztokat, Dzseki ezért kérlek a közeljövőben hanyagold ezen posztok kirakását! Köszönettel hű "olvasótok": A.Snatch

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2013.09.10. 13:03:53

@igazságos: te még soha nem dohányoztál.
én harmadik éve nem gyújtok rá. De, bármikor képes volnék. Erről nem lehet leszokni, csak nem gyújt rá az ember. Néha jön egy gondolat, hoyg mennyire jó lenne..ilyenkor nem túl kellemes, de a következőkre szoktam gondolni:
1. Rohadt drága, és napi 1 doboz mindig meg volt.
2. Nem épp a legolcsóbb ciginek vagyok kívánósa.
3. Büdös a hajam, a szám, a ruhám, bármit csinálok, minden cigiszagú.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.09.10. 13:04:08

@England win The Ashes!: Sokkal szórakoztatóbb, mint a wikipédiás leírás. Vajon a wikipédián írás előtt kötelező humorgátlót bevenni?

Akkor is bolondok mind.

És sose értettem a krikettet.

YoZan Ace a.k.a. A Lenyalthaj Nevű Strici 2013.09.10. 13:06:17

@igazságos: Vannak ízesített dohányok, melyeknek jó íze, és kellemes illatuk van. Plusz még nem láttam olyat, hogy a cigi miatt tönkre mentek volna családok, házasságok, gyerekek (kivéve akik rákot kaptak). Szerintem az alkohol még fosabb dolog, mint a cigi.

épaetekmogyoo 2013.09.10. 13:06:19

Nälunk - fejlett nyugatajropäban - a dohänyboltokat török es koszovoi bevändorlok uzemeltetik, ami mondjuk senkit nem erdekel itt.

Sokkal erdekesebb, hogy Ursula röstit fözött ebedre bratwurst-tal, ez a kombo nem fingat meg annyira, mint a knoblauchbrot.

Nem ertem a magyarokat. Miert nem szoltok a presidentnek, hogy csapjon szet a mutyiboltos rokonok között? Vagy nälatok nem demokräcia van?

elwood 2013.09.10. 13:08:00

a lényeg, hogy elkötelezett jobboldalinak kell lennie.
ez a hozzáállása alapján stimmel is.

"Vagy az, hogy dohányos vagyok, egyben tesz kitaszítottá, és kiszolgáltatottá is?"

Nem ez, hanem az, hogy ügyfélorientált piacgazdaságot lebontó, létező szocializmust építő csapatra szavaztál. Szokj hozzá a hiánygazdálkodáshoz. Te akartad.

Ensiada Arkoveitie (törölt) 2013.09.10. 13:11:52

@Mérgező Hulladék:
A függőség betegség, azt kezelni kell(ene), vagy saját akaratból leszokni róla. Azok, akik ezt nem látják be, és még meggyőződésükkel szemben is hajlandóak pénzelni a maffiát (mert pl. ez esetben rühellik a Fideszt), azok saját magukat köpik szembe.

England win The Ashes! 2013.09.10. 13:13:48

@atpijkamo: Én sem. Aztán megnéztem egy-két meccset, és kitisztult a kép. (Amúgy a fentebb linkelt blog első pár posztjában szépen, érthetően elmagyarázza a blogger, hogy mi fán terem. Nem annyira bonyolult, mint első blikkre látszik.)

Ensiada Arkoveitie (törölt) 2013.09.10. 13:16:31

@igazságos:
A cigit én sem értettem sosem. Mert nyilván aki már függő, annak kell, gyerekek meg szeretnek vele vagizni, de hogy valaki élvezetnek találja, azt nehezen értem. Ha iszol, attól legalább berúgsz, ha füvezel, beállsz tőle, ha LSD-zel, még haluzol is, ezek mind-mind élvezetet okoznak. A ciginek a nikotin miatt ugyan van ilyen hatása, de elhanyagolható a többi kábítószerhez képest, viszont a függősége az egyik legrosszabb, mert a legtöbb kábítószer használatának hiányát legalább 1 vagy fél napig kibírja a függő, a cigi hiányát sokan 1 óráig nem bírják ki.

igazságos 2013.09.10. 13:16:46

@batgirl: mármint a nem leszokást ismerem

amire egyszer rászoktál, abba tudod hagyni, de akkor is mindig eszedbe fog jutni, emlékezel rá, hiányzik

tünetmentes lehetsz egy ideig, ám a kísértés mindig ott lesz

@YoZan Ace: való igaz, az alkoholizálás durvább, mert az jobban hat az egyénre (aggresszív lesz, megváltozik az idegállapot, majd a végén leépülsz, a lábadat levágják)

viszont ahol cigiznek, az esetek nagy részében alkoholizálnak is

Ensiada Arkoveitie (törölt) 2013.09.10. 13:17:58

@igazságos:
Én meg a sör ízét szeretem, a kávét viszont utálom, nem tudom hogy lehet meginni azt az undorító, keserű lötyit, még agyoncukrozva is undorodok tőle, szóval ez ízlés kérdése. Más kérdés, hogy a szaga nem különösen zavar.

igazságos 2013.09.10. 13:18:36

való igaz, sosem volt igényem arra, hogy kipróbáljam a cigit

nekem annyira érzékeny a gyomrom, hogy öklendezni tudok, már ha valakin megérzem a bagószagot

még hogy azt valaha is a számba vegyem

ám a rászokást és ezt a dolgot ismerem, mivel én is rá vagyok szokva a diétás kólára

épaetekmogyoo 2013.09.10. 13:19:10

@Ensiada Arkoveitie: ne ältalänosits.
Mi, fejlett nyugatajropaiak kiülünk a hegyekre nezö teraszra, es kejes euforiaval gyujtjuk meg a Montechristo szivart, miközben szänakozva gondolunk a kis kubai gyerekkezekre, akik huszcentes oraberet sodorjak nekünk.

Eszünkben sincs leszokni erröl a mämoros erzesröl, ez jär egy fejlett orszagnak!

igazságos 2013.09.10. 13:19:48

@Ensiada Arkoveitie: a kávét sütibe is teszik, meg a sört is öntik a csirkére

de a cigit nem szórod bele a kajádba! :DDD

szóval a kávé, sör, más kombóra szokást megértem, a cigit viszont nem, mégis azt szívják a legtöbben!!!!

Ensiada Arkoveitie (törölt) 2013.09.10. 13:21:19

@zwiebeln:
A szivar ugyanaz a kategória, mint mikor a gyerekek vagiznak a cigivel, csak más korosztály, más kultúrkör. Nem hiszem hogy lenne ember, akinek az első cigi vagy szivar jól esett volna, de persze megszokni bármit meg lehet.

épaetekmogyoo 2013.09.10. 13:28:39

@Ensiada Arkoveitie: a szivar stätusszimbolum, kifejezi a felsöbbrendüseget, megüzeni a csoringereknek, hogy husz perc alatt elszivom felhavi bérét.

Ez az erzes nem csupan füstöles, meg környezetszennyezes, hanem kejes üzenet is egyben.
Van ennel csodalatosabb erzes?

horex · http://horex.uw.hu/ 2013.09.10. 13:33:23

De kérdezem én, szerényen....

Szerény koldusnak üres a tarisznyája.
A téglát ami nálad volt, mé' nem vágtad oda szerényen?
Az ilyenért rabolják ki a köcsög trafikokat

Ensiada Arkoveitie (törölt) 2013.09.10. 13:37:44

@zwiebeln:
Pont erről beszéltem, ez nem más mint vagizás, csak magasabb szinten, mint mikor a hülyegyerek cigizik.

Az emberek nagyobb része kifelé szeret élni, na én ebből nem kérek.

horex · http://horex.uw.hu/ 2013.09.10. 13:40:27

@MacskaÖsszeZavaróKft:
Mit düdörögsz?
KGST
Lövöd a rigót, vazze?

CID 2013.09.10. 13:42:30

Te @igazságos: , úgy hallottam a nikotin serkenti az agyműködést, kipróbálhatnád :D

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.09.10. 13:44:20

@zwiebeln: "Ez az erzes nem csupan füstöles, meg környezetszennyezes, hanem kejes üzenet is egyben.
Van ennel csodalatosabb erzes?"

Szóval még szűz vagy.

IP gyűjtögető 2013.09.10. 13:44:59

@elwood: "Nem ez, hanem az, hogy ügyfélorientált piacgazdaságot lebontó, létező szocializmust építő csapatra szavaztál. Szokj hozzá a hiánygazdálkodáshoz. Te akartad. " hát az esetleges alternatívák sokat tettek azért hogy inkább a kezét törje bármely homo sapiens , mielőtt rájuk szavazna..

épaetekmogyoo 2013.09.10. 13:58:27

@Ensiada Arkoveitie: "Az emberek nagyobb része kifelé szeret élni, na én ebből nem kérek."

Kevesen vagyunk, akik így látják.
Emiatt aztán lúzernek tart a társadalom nagyobbik gyökér fele. Ha nincs lavór a füledben, nem pörgetsz Panamera kulcsot az ujjadon és ha nem szakadsz ki Svájcba vagy Amerikába, hogy centekért/rappenekért pucold a szart az őslakosok alatt, akkor csak vesztes lehetsz.

Ha nem arcoskodsz, akkor csak vesztes lehetsz.
Vagy boldog...

épaetekmogyoo 2013.09.10. 14:01:47

@atpijkamo: "Szóval még szűz vagy."

Akkor mär inkäbb impotens.

épaetekmogyoo 2013.09.10. 14:15:39

@horex: Na de hogy lehet lenullázni a numerákat?
Pénisz-reset?

Vagy az is elég, ha nem ismerem fel a punciszagot? :)

horex · http://horex.uw.hu/ 2013.09.10. 14:57:47

@zwiebeln:
Nem kell reset, arhivalni kell és néha leporolni "átgondolni" , mi hogy volt
:)

elwood 2013.09.10. 14:58:24

@igazságos: "sosem volt igényem arra, hogy kipróbáljam a cigit"

fél napja osztod róla az észt úgy hogy ki sem próbáltad.

nem akarsz esetleg pap lenni és testi szerelemről prédikálni ?

igazságos 2013.09.10. 15:01:59

@elwood: azt is meg kell hallgatnod

Mi a gondod

Nem utàlhatok, érthetek úgy valamit, higy nem próbáltam?

Hülye vagy, kisfiú

épaetekmogyoo 2013.09.10. 15:02:45

@horex: nem fog ez menni nekem.
Alzheimer nevű köcsög miatt csak a gólyáig tudok visszaemlékezni, az meg elég uncsi. :)

elwood 2013.09.10. 15:12:54

@IP gyűjtögető: hát erre azt szokták mondani, hogy a legrosszabb demokrácia is jobb mint a legjobb diktatúra.

de sajnos igen sok homo nem elég sapiens ahhoz, hogy ezt megértse.

elwood 2013.09.10. 15:16:46

@atpijkamo: de. azért mondom. hamár úgyis észt oszt arról amiről fogalma sincs.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.09.10. 15:19:03

@elwood: A protestánsok nősülnek, a katolikus papok meg gyereket molesztálnak, meg amiről még nem tudunk.

Atörökk 2013.09.10. 15:24:43

Le is zsidózhatták volna :D

polly graph 2013.09.10. 15:27:02

Fogd fel úgy, hogy ez egy intő jel volt. Szokj le, ba**d meg!

VT Man 2013.09.10. 15:40:06

A posztoló olvasni nem tud ("Zárva tábla") vagy a "zárva" szó jelentését nem érti?

Tény, hogy az eladó egy jó nagy paraszt volt, de a zárva az zárva.

NyilasMisi 2013.09.10. 15:55:32

"Vagy az, hogy dohányos vagyok, egyben tesz kitaszítottá, és kiszolgáltatottá is?"
Senki sem kényszerít rá, önként teszed tehát viseld a következményeit.

Panelproli 2013.09.10. 15:57:36

Azon morfondirozom, hogy ha ki van írva egy ajtóra, ZÁRVA, akkor miért kell bekopogni?
Ha pedig ki van írva egy ajtóra, hogy ZÁRVA és kopogtatnak rajta, akkor meg minek kell kinyitni?!
Legjobb döntésem volt 2001-ben leszokni a cigiről. Egészségemnek jót tett és ezt a nemzeti mutyifilter társaságot sem támogatom többé.

Panelproli 2013.09.10. 16:02:03

Ja és még valami! Az antipatikus fiatalember beszédéhez csak annyit fűznék, nem kell ahhoz lingvisztikai ismeretekkel rendelkezni, hogy rájöjjön az ember, olyanok is nyithattak Nagynemzeti Trafikbótot, akiknek nemhogy a kereskedelemhez, de a jómodorhoz sincsen semmi köze.
Hogy basszák meg!

A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél · http://www.planetside.blog.hu 2013.09.10. 16:22:09

Posztolónak agyára ment a nikotinéhség? Mondjuk én biztos nem küldtem volna be a KEDVESEMET abba a boltba, ahol akármilyen okból leköcsögöznek, aztán elhajtanak, mint a magzatot...

De tényleg. Ha zárva, akkor zárva, mit nem lehet ezen érteni?

elwood 2013.09.10. 16:37:58

az én KEDVESEM egy olyan lány aki,
cigarettát vesz nekem,
ahol leordították a fejem,
rendesen.

ő az én KEDVESEM.

Tiborfalvi Tibor 2013.09.10. 17:06:58

Nem értem azokat, akik a posztert parasztozzák...

Ha így van, ahogy leírta, akkor igenis a boltosnak jár a faszkorbács. Kit érdekel, ha 15-en kopogtak be már, hogy 'csakegykékmultitmá, léccives' ? Az ilyen ember menjen ki a tanyára, kétszáz disznó közé, ott nem kell szólni senkihez, ha meg szívrohamot kap, akkor a disznók bezabálják szépen.

Egy boltban dolgozik, könyörgöm... De amúgy nyilván én is nyugodtan anyázgatnék mindenkit, ha 20 évig biztos helyem lenne az iparban

Tiborfalvi Tibor 2013.09.10. 17:11:13

@Panelproli: Megkérdezni mondjuk, hogy 10, vagy 120 perc múlva nyitnak ki megint? Nyilván nem egy nyolcig nyitva tartó boltnál dörömbölt hajnal kettőkor, mert mozgolódást látott!

A boltosnak az az érdeke, hogy minél többen vásároljanak nála, nem? Joggal feltételezte a poszter, hogy esetleg beengedik egy 25 másodpercre, de legalábbis nem küldik el ordasan anyázva...

Tiborfalvi Tibor 2013.09.10. 17:12:16

Megették két kommentem is, hallatlan.

Ensiada Arkoveitie (törölt) 2013.09.10. 17:28:23

@elwood:
Szerintem gumi nélkül az igazi a bungee jumping, de aki még nem próbálta, az nem tudhatja.

Panelproli 2013.09.10. 19:21:21

@Tiborfalvi Tibor: Világos, megkérdezni.
Abból is látszik, hogy a Nemzeti trafikos nem gondolkodó humanoid, hogy egy non-stop boltnál illik kiírni, mikor nyit. Már ha éppen a non-stop éppen stop.
A mi utcánkban 3 ilyen nacionális dohányos bolt van. Az egyikben minden héten leltároznak, a másikban eddig még soha.
Gondolom az előbbi boltos bizalmatlan. Vagy csak kiabálni szeretne valakivel aki bekopog.

Panelproli 2013.09.10. 19:22:17

@Panelproli: A harmadikról meg fingom sincs.

Manyecska 2013.09.10. 20:13:59

@Tiborfalvi Tibor: ja, ha annyira nem ér rá minek nyitogatja??

igazságos 2013.09.10. 21:12:17

@elwood: nem rímel kicsicsíra

@atpijkamo:

ugye! :DDDD

Lajos ghr 2013.09.10. 21:47:32

a boltosnak teljesen igaza van, mert így nem lehet dolgozni, h 30mp-ként bekopog a sok őrült aki tényleg nem fogja fel az agyával a feliratot. nikotinéhség?:))))

PannonBoy 2013.09.10. 22:45:27

A dohányosokkal mindig csak a baj van!

ancsika 2013.09.10. 22:46:50

a zárva feliratból tényleg melyik rész nem világos? :)

Megoldó 2013.09.10. 22:49:15

Majd a forradalom....

t0m973 2013.09.10. 23:08:47

nem fejtem ki bővebben de a boltosnak van igaza

Vincenzo90 2013.09.10. 23:38:36

A boltosnak igaza van, de egy ordenáré tahó. Pofán kéne vágni őt is, meg a kedves vevőt is.

kewcheg 2013.09.10. 23:40:35

..Én még a nyári montenegrói cigit szívom,szigorúan csak hétvégén és buliban..:) 1.20 euro/doboz volt minden utcában lehetett venni...)

jpmjpm 2013.09.11. 01:16:45

a panaszkönyv az nem ilyen kommunista/szocialista maradvány?

nekem még sosem jutott eszembe, hogy elkérjem.

Szondi két apró tesztje 2013.09.11. 01:18:03

A minap Kairóban jártam. Filmre fotózom, vittem is magammal de elszámoltam magam és sajnos hajnal 2-kor kifogyott. Még szükségem lett volna egy tekercsre, ezért tébláboltam a bezárt boltok között, amikor valaki rámkiabált egy ablakból, hogy mit keresek. Elmondtam, hogy filmet. Erre az ember, hogy várjak, szól a szomszédnak. Pár perc múlva előcsoszogott egy bácsi köntösben, odament egy lakathoz, kinyitotta, felhúzta a redőnyt, villanyt gyújtott, beállt a pultba és megkérdezte mit kérek. Mondtam egy tekercs filmet. Mondta tessék, majd megköszönte a vásárlást, megvárta míg kimegyek, lekapcsolta a villanyt, lehúzta a redőnyt, felrakta a lakatot és visszacsoszogott aludni.

Gerilgfx 2013.09.11. 02:44:45

nem értem a meglepettséget. a fidesznek nem volt programja, így simán benne volt a pakliban, hogy egy ilyen országot csinálnak, ilyen trafikokkal. minek kellett rászavazni?

belgabela 2013.09.11. 04:55:10

Majd legközelebb egy másik boltba mész.

belgabela 2013.09.11. 04:56:26

@Gerilgfx: Amiért 2014-ben is rájuk szavaznak. Mert szarok, de a bolsiknál fényévekkel jobbak.

trix 2013.09.11. 05:30:06

@Szondi két apró tesztje: A minap jártál Kairóban?? Bátor ember lehetsz!

És még filmre fotózol? Hihhhetetlen!

BKV reszelő 2013.09.11. 06:00:03

@duddva: Csak semmi panaszkodás, üvöltve üdvözölted a buszmegállós szabályozást. Szabályosan strázsálnak? Igen. Akkor kussolj és örülj a vívmánynak. ...és fürödj meg vagy válts dezodort!

halaloszto 2013.09.11. 07:08:35

@Hartmy: igy van, turelmetlen. ahogy haladunk a kommunizmus utjan, egyre turelmesebbe kell valjunk. vannak amiket eddig lehetett, mostmar nem lehet. de ettol jobbak leszunk elvtarsak!

elore

Vajk

Szűcslaci 2013.09.11. 07:46:18

Melyik részét nem értette annak a táblának, hogy: ZÁRVA ?

fannie · http://elet-uton.blog.hu/ 2013.09.11. 07:54:00

Ez az egész pont a dohányzás visszaszorítására lett kitalálva, nem? Úgy tűnik, hatékony. Főleg, ha ilyen kedves a kiszolgálás, és még választási lehetőség sincs.
Sok sikert a leszokáshoz. :)

fannie · http://elet-uton.blog.hu/ 2013.09.11. 08:04:50

@jpmjpm: Nem. Az egy fontos eszköz arra, hogy gyakorold a jogaidat.

elwood 2013.09.11. 08:41:38

@belgabela: ez igaz. kádár népének kádár kell. jónak is látják.

Bafana 2013.09.11. 09:04:24

Aki dohányzik, nálam eleve hátrányból indul, már ami a szimpátiát illeti. Tehát én is megkérdezném: Ha ki van írva, hogy áruátvétel miatt zárva, akkor melyik részét nem érted, bazdmeg??? Hiába van kiírva, hogy 0-24, egy eladó van, még szarni sem mehet, mert éppen akkor akarsz pöfékelni? Én a srác helyett szellemesebben válaszoltam volna, mondjuk azt, hogy várj egy picit, most törlöm épp a seggem.
De fogd fel úgy, mint aki az életedet akarta megmenteni, le akar szoktatni a dohányzásról. Végül is jót akar neked.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.09.11. 09:07:30

@elwood: Az urambátyám rendszer és mutyizás volt a legrosszabb a kádár rendszerben a szabadság hiányán túl. a tanácselnök mondta meg, ki csinálhat micsodát. Most ugyanez van de van szabadság, viszont nincs biztos munka. Egyre kevésbé érzem, hogy előrébb vagyunk.

2013.09.11. 09:08:11

Baromira fáj a liberálisoknak a trafik téma. Meglehet sok zsebbe ment pénz a dohány árúsításból. Jó, hogy kivették a kezükből. Csak így tovább FIDESZ!

2013.09.11. 09:16:58

@Lindalinda: biztos a te zsebedbe megy ezentúl. Hajrá fidesz, hajrá korrupció !

elwood 2013.09.11. 09:35:19

@atpijkamo: a közmunka smafu ? előre a teljes foglalkoztatottságért. kapun belüli munkanélküliséget.

duddva 2013.09.11. 09:40:28

@BKV reszelő: A dezodornak mi köze a témához? Ja, csak trollkodtál, értem.

okoskodó fórumlakó 2013.09.11. 09:45:16

Ez a poszt kb. annyira életszagú, mint Fletó kisgyermek-találási sztorijai.

Kimérten belépő dohányos, és idegbeteg eladó: én úgy gondolnám, hogy ez általában fordítva van. Ráadásul most, hogy a trafikosok minden egyes rezdülését nagyítóval nézik az ellenőrök (NAV, fogyasztóvédelem) meg a jóakarók, kurvára kamunak tűnik az, hogy a boltos ilyet megenged magának.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.09.11. 09:45:32

@Lindalinda: Nem csak a libsiknek, hanem minden jóérzésű embernek fáj a mutyizás. Úgy látszik, nem tartozol közéjük.

Drago Brutic 2013.09.11. 09:45:36

Legalább kiderült, melyik részét nem értetted, bazmeg?

digitime 2013.09.11. 09:54:46

A stílus valóban nem elegáns, de azért valljuk be, boltosfiúnak volt némi igaza...

Aeval 2013.09.11. 09:58:19

Nem értem a posztolót. Ha egy bolt zárva van, akkor zárva van és kész. Lehet azért volt ilyen reakciója az eladónak, mert nem az első kóros nikotinfüggő zargatja ilyenkor. A másik, hogy nem lehet kibírni fél napot bagó nélkül?

eßemfaßom meg áll 2013.09.11. 10:20:52

Multkor mentem volna a spárba, erre ki van írva, hogy leltár miatt zárva. Gondoltam, biztos vannak azért bent dolgozók, nekem meg kell a budget tejfől, hát bebasztam az üvegajtót egy féltéglával, mer a kopogtatásra nem reagáltak. Erre bezzeg rögtön ráértrek kiszaladni hozám,meg rámhívni a rendőröket. kaphatok én is egy homárposztot?

Állítsuk meg a ......... 2013.09.11. 10:36:06

Nem lehetett volna lefényképezni azt a népnemzeti seggfejt, aki vasárnap este bezárja a boltot áruátvétel miatt és úgy beszél a vevővel, mint ahogyan azt a fideszes képviselők és államtitkárok teszik a Parlamentben(főleg nőkkel)?

Démonmac1 2013.09.11. 10:42:06

HüJe bagós fordujjá fel.

Comandante en Jefe · http://local.blog.hu/ 2013.09.11. 10:55:27

@zsiráfffff:

"értem én, hogy csikarja a nikotinhiány és emiatt egy szál cigiért képes lenne akár az annyát is a ravatalon de ez mégis túlzás."

Ebben az a szép, hogy utána még ő örült, hogy a barátnője a boltost gazdagíthatta... és gondolom, ezen túl is ott fog vásárolni, álarcban. Csak akkor ne tessék csodálkozni azon, hogy a kereskedők mit meg nem engednek a vevővel szemben.

(Engem egyszer dobtak ki hasonlóan -jóval finomabban- a környék egyetlen elvileg nyitvatartó kajáldájából. Hát nem mentem vissza, azóta se, ellenben elmeséltem pár embernek a történetet.)

eßemfaßom meg áll 2013.09.11. 11:03:47

Mondjuk az érdekes, hogy a posztololónak annyira azért nem volt "antipakitukss" az őt leordító fiatalember, hogy fél órával később ne zavarja be az asszonyt egy kis pénzt adni az antipatikusnak.

Hiába, a függőség nagy úr.

Taxomükke (UK) 2013.09.11. 13:58:31

@atpijkamo: EL NEM ÉRHETŐ
NEM ÉRHETŐ EL
MÉRHETŐ ELEN
MÉRHETE LENŐ

Ja, és NEM KELL DOHÁNYOZNI, BAZMEG

Bafana 2013.09.11. 13:58:50

@eßemfaßom meg áll: :)) DDD
Én egyszer egy bankba akartam menni zárás után pár órával. Volt nálam fúró, kalapács, meg egy üvegvágó, az OBI-ban nemrég vettem. Kint hideg volt, fázott a fülem, csak egy harisnya volt kéznél, ráhúztam. Gyalog mentem, a nénóautó vitt, még meg is kértem, hogy szirénázzanak.

randomuser1 2013.09.11. 14:07:34

Jé, modortibi vendégposzt és még kommenteli is lehet, hurrá!

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.09.11. 16:07:01

@eßemfaßom meg áll: Mitröhogsz? Ezt is mi szívjuk. Gondolod, a hiányzó adóbevételt majd a lézerjóska befizeti?

jpmjpm 2013.09.11. 23:29:18

@fannie: nem hiszem, hogy egy magánvállalkozót/annak alkalmazottját egy panaszkönyv jobb belátásra bír.

a kommunista rendszerben volt értelme, mert egy beírás után kirúgta a párt gizikét. manapság nincs értelme. (bár lassan, de biztosan haladunk vissza a kommunizmusta eszmék által vezérelt magyarországba)

jpmjpm 2013.09.11. 23:30:48

@fannie: egyébként pedig én nem akarom a jogaimat gyakorolni egy magán trafikban. még ha a büdös franca küldenek, akkor sem.

jpmjpm 2013.09.11. 23:31:57

@jpmjpm: kommunizmusta = kommunista

fannie · http://elet-uton.blog.hu/ 2013.09.12. 06:47:58

@jpmjpm: Én meg azt gondolom, hogy ha nem gyakorlod a jogaidat, akkor nem érdemes, sőt hülyeség panaszkodni. Mint itt a posztoló: sérelem éri, megbántják, és visszamegy vásárolni (vagy visszaküld valakit, ami mindegy). Ennek semmi értelme, szerintem csak még jobban megalázza saját magát. A panaszkönyv meg eljut a boltvezetőhöz, akár a hatóságokhoz is, ha többen elégedetlenek ugyanazzal, talán történik valami.
Én sem dohányzom. Gondolom, ezt jelenti, hogy nem akarod a jogaidat gyakorolni egy magán trafikban. Ha mégis dohányzol, akkor nem értem. Miért nem? A magános a saját bőrén érzi, ha elhagyják a vevők. (Aztán ő is panaszkodhat a gazdasági válságra.)

Gerilgfx 2013.09.13. 01:31:07

@belgabela: inkább csak egy árnyalatnyival. alapvetően ezek is az országot felzabálva mutyiznak, és ugyanúgy elárulják a szuverenitást az euroatlantista erőknek, aláásva a demokráciát, és a magyar nép függetlenségét. ha az mszp fos, akkor ezek csak szar. nem annyira híg, de ugyanúgy büdös lesz tőle a lábunk.

Ottovár Béla 2013.09.17. 10:48:22

Hogy lehet valaki akkora fogyatékos, hogy ezek után még visszamegy oda vásárolni? Az ilyen sötét barom meg is érdemli, hogy így beszéljenek vele.
süti beállítások módosítása