Tékozló Homár

Büntetés érvényes jeggyel

2013.09.16. 12:09 | jackyll | 95 komment

Naiv ügyfél csapatát a kaller a megállóban álló rendőr segítségével leszállította a villamosról, annak ellenére, hogy érvényes jegyük volt. Szerinte ugyanis csak akkor lyukasztottak, amikor meglátták őt. És? Amúgy vele együtt szálltak fel. Végül kétszer vehették meg a jegyet és még büntetést is kaptak:

Tisztelt MVK Zrt!  2013. szeptember hetedikén alulírottak, F.V., M. Gy. és K. M. este tíz után az 1-es villamosra szálltunk fel a Szent Anna téren (Felső-Majláth felé). A megállóban az ellenőr a leszállóktól kért jegyeket, bérleteket, miután végzett, szállt fel a villamosra, mi követtük. Ő a vezetőfülke irányába indult, mi kezeltük jegyeinket. Visszafordulva azonnal személyi igazolványt és lakcímkártyát kért tőlünk. Mutattuk érvényes, kezelt jegyeinket, de hajthatatlan volt, azt állította, hogy már korábban a villamoson voltunk, s csak akkor kezeltünk jegyet, amikor őt megláttuk.

Mondtuk, hogy nem adjuk át iratainkat, erre leszólt a megállóban várakozó rendőrnek, hogy „He, gyere már!” A rendőr leszállított minket a villamosról és felvilágosított, hogy ha ő veszi fel az adatainkat, többe fog kerülni a dolog, jobban járunk, ha az ellenőr ír fel minket. Mit tehettünk, átadtuk az iratokat. Amikor a rendőr eltávolodott néhány méterre, az ellenőr kompromisszumot próbált kötni, mondva, hogy ha két büntetést helyben fizetünk, a harmadikat elengedi. Mivel érvényes jegyünk volt, ebbe nem mentünk bele. A jegyzőkönyvet aláírtuk (itt nyilván hibát követtünk el, de ez talán érthető az ideges hangulatban), viszont csak kettőnknek adott át csekket, valamint semmilyen más papírt nem kaptunk a büntetés tényéről.

 A villamos közben természetesen elment, a következőre az ellenőrrel együtt szálltunk fel, ismét jegyet kellett kezelnünk, tehát kétszer fizettünk ugyanazért az útért, valamint büntetést is kiróttak ránk. Nem a kétszeri fizetést reklamáljuk, csak kérjük, vizsgálják ki az ügyet, s engedjék el a pótdíjat, hiszen érvényes jeggyel utaztunk. Nem tételezzük fel, hogy csalni próbált az ellenőr (a száma: 23), de ő is tévedhet.

 Másolatot kap:
 Nemzeti Közlekedési Hatóság
 Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelőség
 Tékozló Homár

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

igazságos 2013.09.16. 12:11:29

mondva, hogy ha két büntetést helyben fizetünk, a harmadikat elengedi.

izé, ilyen van??? hát hülyének lennének ilyet tenni

ha már egyszer felvették az adatokat, bukta van úgyis

amsz · http://www.amator-szexvideo.com 2013.09.16. 12:12:49

Hát nekem hívhatott volna rendőrt. Ha ott vagyunk 3-an érvényes jeggyel tuti nem hagytam volna magam.

amsz · http://www.amator-szexvideo.com 2013.09.16. 12:14:04

Mellesleg elkérni a nevét stb, és azonnal bejelentést tenni.

igazságos 2013.09.16. 12:14:28

hogy már korábban a villamoson voltunk, s csak akkor kezeltünk jegyet, amikor őt megláttuk.

és ha tényleg igazat mondott???

ezé kell sinosz kártyával utazni

sajnálom a posztert, mert hát ketten voltak hülyék

azért a rendőrnek se semmi úgy odaszólni:

- Hé, te gyaur kutya, told mán ide a seggedet! stílusban :DDD

sajnos ilyenekből él a bkv, akik nem tudják a jogaikat, mert egy cigányasszonyhoz oda sem mernének szólni :P

fogadjunk, két csajról van szó

igazságos 2013.09.16. 12:15:36

@amsz: persze, mer te ki vagy tanulkozva, vénszivarnak meg amúgy sem kell jegy

nem kell név sem, ha azonosítószáma megvan

mondjuk azt itt nem kellett volna közölni

Atörökk 2013.09.16. 12:16:53

@igazságos:
"Tisztelt MVK Zrt!"
Eddig megvan?

igazságos 2013.09.16. 12:18:29

@atörökk: akkor sem viszlek magammal

igazságos 2013.09.16. 12:19:41

@atörökk:
amúgy meg egykutya vállalat! :)

Hartmy 2013.09.16. 12:19:52

Ma BKV nap lesz... én már érzem.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2013.09.16. 12:23:58

@atörökk:
Vagy pl ott a MÁV...

Amúgy ez a 23-as ellenőr csapdája.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2013.09.16. 12:24:25

Amikor jöttem reggel az M0-son, lassan kellett rohannom, mert baleset volt. Ez ér? CSak hogy közlekedjünk nap van.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.09.16. 12:26:31

"A jegyzőkönyvet aláírtuk"

Tehát elismerted, hogy blicceltél. Nem értem. Akkor minek írtad meg ezt a levelet?

Atörökk 2013.09.16. 12:26:43

@dr. phil. Sün‼ ツ:
És a Sólyom még el sem indult :D

@batgirl:
Tömeg volt az MO-áson?

Manyecska 2013.09.16. 12:28:08

@batgirl: az út menti őzek, ugye?:) Itt nincsenek. Sajnos.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2013.09.16. 12:28:29

@batgirl:
Hogyan lehet lassan rohanni?
Alacsonyan repültél, vagy mi?

killerkaller 2013.09.16. 12:29:50

Teljes mértékben elhatárolódok az esettől:)

igazságos 2013.09.16. 12:30:21

@batgirl: és suzukis, vagy audis???

@atörökk: olyan már nincs

átalakult!!!

@Hartmy: látod, már én is bkv-s posztot vizionálok, amíg a török nem szólt! :)

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2013.09.16. 12:30:44

@dr. phil. Sün‼ ツ: hehe..úgy hogy rohansz, de csak lassan. Főleg ha rendőr bácsit látsz. Akkor meg kifejezetten lassulsz. (de azért rohansz)

Hartmy 2013.09.16. 12:32:03

@igazságos: Egy az anyjuk... :D
De akkor pardon, sünt az MVK-nak is.

AtiSnatch 2013.09.16. 12:33:21

a volt már, hogy hülye békávésok? :D

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2013.09.16. 12:34:32

fiatal koromban volt olyan, hogy a társasággal körbe álltuk a jegykezelő automatát, és amikor gyanús emberke szállt föl a buszra, akkor gyorsan lyukasztottunk.
Elképzelésem szerint, itt is hasonló történhetett.
Régebben, a nagymamám még lefizette az ellenőrt, amikor nem együtt mentünk, és nem lyukasztottam. Sajnos, pont az állatkerti belépőre szánt pénzzel.

andand 2013.09.16. 12:36:19

Ha az első ajtón szállt volna fel és ott kezeli a jegyet, akkor nem került volna ilyen helyzetbe.

igazságos 2013.09.16. 12:36:28

@batgirl: hát, a te korodban akkor még sokat nem veszítettél! :)

Atörökk 2013.09.16. 12:36:30

@batgirl:
Akkor nem ér :)

@igazságos:
www.orangeways.com/
Nem zavar, hogy megint (még mindig) hülye vagy?

Manyecska 2013.09.16. 12:37:31

@Ati Snatch: nem, de elhúzhatnának Borsodba:)!

AtiSnatch 2013.09.16. 12:39:30

@Manyecska: téged, borsodig? egyébként meg ne bántsd szegény borsodiakat, van ott elég hülye így is :D

igazságos 2013.09.16. 12:40:22

@atörökk:

hát most is megmutattad, milyen is vagy valójában

sok boldogságot

igazságos 2013.09.16. 12:41:42

@Manyecska: ez diszkrimináció, mikor miskolcot is mondhattad vóna!!!! meg úgy az egész országot

Manyecska 2013.09.16. 12:42:34

Akkor járjanak tevével. Majd akkor szóljatok ha korbáccsal büntetnek, megnézném:D!!

igazságos 2013.09.16. 12:43:05

@Ati Snatch: ja, szegeden mér nincs ilyen????

@Manyecska:
a teve állítólag elég büdös, azzal nem fognak járni :)

Manyecska 2013.09.16. 12:44:38

@igazságos: kéne egy teve most aminek szorongathatnám a izé púpját, megyek fogorvoshoz délután:)

AtiSnatch 2013.09.16. 12:45:28

"Félbeszakították a negyvenes nőt, aki erre kiabálni kezdett." Jobb, mint egy csótány... :D

Manyecska 2013.09.16. 12:46:52

@Ati Snatch: :DDDD igen, annak a fejét is leszakíthatod..:D most szívesen elkülönülnék én is a fejemtől :P

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2013.09.16. 12:47:12

@Ati Snatch: hát én sem álltam volna meg kiabálás nélkül :D

igazságos 2013.09.16. 12:47:25

@Manyecska: mir sírsz, mikor kapsz érzéstelenítőt

igazságos 2013.09.16. 12:49:10

@Ati Snatch: a kiabálás sosem old meg semmit

keménynek kell lenni, és határozottnak

:P

na meg ismerni kell a jogaidat, jogállamban :DDD

Steckdose 2013.09.16. 12:50:43

Azon ritka alkalmaknál, amikor BKV-zek, én is csak akkor lyukasztok, ha meglátom a kallert. Sose szól egyik se semmit. Lehet, hogy örülnek, hogy valaki egyáltalán lyukaszt :)

AtiSnatch 2013.09.16. 12:51:04

@Manyecska: index , a gyerekrablásos hír

Manyecska 2013.09.16. 12:51:13

@igazságos: hát pont azér!! :DD@dr. phil. Sün‼ ツ: nem, a jobb felső hatos. Villamos.

igazságos 2013.09.16. 12:52:14

@Manyecska: de majd a doki megigazíjja kemény 8000 forintér :DDD

Benoke2 2013.09.16. 12:53:38

Ha akkor lyukasztottak mikor meglátták az ellenőrt, akkor ez így nem gáz.

igazságos 2013.09.16. 12:55:56

@Benoke2: elviekben, fejlettebb országban az ELLENŐR LETAKARJA A LYUKASZTÓT

tehát

ideje sincs azt nézni, ki van a buszon, legfeljebb, ki szállt fel

és nem 1 db ellenőr van, hanem kettő-három

és úgy szállnak fel, hogy ajtónként 1

rögtön letakarják az egy lyukasztót a kezükkel, nem lehet mismásolni

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2013.09.16. 12:58:38

@igazságos:
Hát ez nem az én szakterületem.

@Manyecska:
Elektromos fogad van?
Ráz is?

igazságos 2013.09.16. 12:59:05

tényleg, és hol a kaller társa????

Manyecska 2013.09.16. 12:59:31

Pfff..lebuktam...kocogó rendőrnőket vetettek be tegnap a Margiccigeten:D

igazságos 2013.09.16. 13:00:38

@Manyecska: na jó, nálunk is, csak nagyítottam :) de számlát nem ad

viszont profin tud az öreg

@dr. phil. Sün‼ ツ: nem is kell mindenhez érteni :D

bezzeg azokat nem tartoztatják le, akik nyilvánosan szexelnek??? szegény szatírok!!!! :DDDDD

England win The Ashes! 2013.09.16. 13:00:50

@atörökk: "És a Sólyom még el sem indult"

3/5-ös oddszal fogadok, hogy bazi nagy bukta lesz.

Tiborfalvi Tibor 2013.09.16. 13:01:51

@igazságos: büntetési akció a bkvnál! Hármat fizetne, kettőt kap!

igazságos 2013.09.16. 13:02:08

@dr. phil. Sün‼ ツ: neki nem ráz, hanem vibrál!!!!!

cccc

igazságos 2013.09.16. 13:03:13

@Tiborfalvi Tibor: kettőt fizet, hármat vihet!

:)

Manyecska 2013.09.16. 13:03:38

@dr. phil. Sün‼ ツ: áánem. csak kilukadt a teteje és fáj. Valójában a szatír verte ki tegnap, ellenkezett:D!

Tiborfalvi Tibor 2013.09.16. 13:03:55

Amúgy tényleg nem értem ezt az egészet... Érvényes jegyetek volt? Volt.
Akkor felőlem hívhatják az atyaúristent is, vagytok hárman összesen hat betűnyi monogrammal, az ellenőr meg egyedül, aki látta, max kettő.
Még akkor is, ha akkor lyukasztottak, akkor se tudnak mit mondani, volt mindenkinek érvényes jegye, innentől meg hiába keménykedik bárki...

Manyecska 2013.09.16. 13:04:44

@igazságos: épp erről akartam beszélni reggel csak félbeszakítottak, hogy önvédelmi fegyver helyett /automatikusan nyúlok oda már/:D a rúzsomat vettem elő a tréningfelsőmből:DD

igazságos 2013.09.16. 13:04:45

@England win The Ashes!: @Ati Snatch: pedig nincs igazatok, majd a mi pénzünkből állam bácsi nyereségessé teszi azt!!!

igazságos 2013.09.16. 13:07:30

@England win The Ashes!: ja, stratégiai ágazat lesz az is ! :)

AtiSnatch 2013.09.16. 13:07:49

@igazságos: az már régen nem nyereséges,ahol a mi pénzünk van ;)

Atörökk 2013.09.16. 13:08:27

@England win The Ashes!:
Nem biztos. Én ugyan nem látok rá, van ismerős, aki eléggé benne van a szakmában, bár vannak fenntartásai, de azt mondja, komolynak tűnnek. Majd kiderül.

igazságos 2013.09.16. 13:09:58

@Ati Snatch: az attól függ, hogy mennyire vagy sikeres ember, és hol állsz, melyik végén a dolognak :)

igazságos 2013.09.16. 13:11:38

@Manyecska: én a rendőröktől mindig csak a sokkolót irigyeltem :)

gumibotom már volt, meg kínai viperám is ajándékba :)

a bilincsnél meg jobb a kikötés

AtiSnatch 2013.09.16. 13:12:24

@igazságos: akkor mondd úgy, hogy neki nyereséges lesz :D

2013.09.16. 13:14:10

gondolom nincs meg a neve/száma... se a zsarunak

Manyecska 2013.09.16. 13:14:45

@igazságos: de tényleg, jött egy gyanús külsejű embör a sötétben mondom ebből közelharc lesz, rúzzsal mit kezdek?? Mondjuk szép színe van:DD

AtiSnatch 2013.09.16. 13:17:06

@Manyecska: és kiderült, hogy egy teve?

igazságos 2013.09.16. 13:18:32

@Ati Snatch: oké, pontoSCH-nak kell lennem, mer a török is ki akar heréltetni már :DDD

Manyecska 2013.09.16. 13:23:33

@Ati Snatch: nem, egy fokkal jobb volt:)

England win The Ashes! 2013.09.16. 13:29:42

@atörökk: Ha igaz az a pletyka, hogy valójában az Emirates áll mögöttük, akkor lehet belőle valami. Nekem a nyilatkozataik gyanúsak, főleg az, hogy máris Sir Richard Bransonnak képzelik magukat.

Tölgyasztal 2013.09.16. 13:49:44

Ilyen esetben érdemes lenne betelefonálni a rendőrségre és jelezni a kialakult helyzetet
Volt érvényes jegy? Igen..

horex · http://horex.uw.hu/ 2013.09.16. 15:04:29

és felvilágosított, hogy ha ő veszi fel az adatainkat, többe fog kerülni a dolog, jobban járunk, ha az ellenőr ír fel minket. "

jOGHALLGATÓK LEHETNEK A POSZTTOLÓK

JunkieeeBoy · http://junkieeeboy.blog.hu 2013.09.16. 16:46:09

Ellenőrnek nem adunk ki személyi adatot! Viszont tény itt rendőr is beállt, mondjuk kérdés mutatott igazolványt a rendőr!? (én biztos felírtam volna az "adatát" ha igen, ha meg csak azt mondta, hogy rendőr / közterület felügyelő - értsd nincs egyenruhája - igazolványa, akkor átbasztak és az egy másik jegyellenőr volt)

Továbbra nem tagadom előfordulhat olyan felállás, amikor mondjuk siet az ember és inkább nyel és fizet, bár ha 100%-ig úgy történt minden, ahogy a posztoló leírta, akkor nem fizettem volna...
Így itt valami nem stimmel!
Vagy hülye a posztoló vagy hantázik valami kis apró részletben!

JunkieeeBoy · http://junkieeeboy.blog.hu 2013.09.16. 16:48:47

Ismételt jegykezelést nem értem szintúgy...
Tudtommal büntetéssel aznap még "utazhatsz ingyen"!

Valami bűzlik az egész történetben!

bigmac 2013.09.16. 19:42:51

Még egy ilyen balek postert:)...

Taxomükke (UK) 2013.09.16. 21:51:07

@Steckdose: Azért erre ne legyél büszke.

Denton85 2013.09.17. 01:08:33

@JunkieeeBoy: Esélyes, hogy közterületfelügyelő volt az ember. Elég okos lépés amúgy, hogy tűvolról hasonlítanak a rendőrökre. Megtévesztés.
Persze a jogkörük is hasonló. Mondhatni majdnem csendőrök szerencsétlenek.

Viszont én se értem. Postoló aláírja a papírt meg elismeri, hogy ő bliccelt. Akkor vagy bliccelt vagy ostoba.

Noh de nagy kérdés:

Megtagadnom az adataim átadását mert nem blicceltem. Közterületisnek joga van kiszedni tőlem vagy rendőr érkezéséig visszatartani. A végeredmény mindenképpen az, hogy a bkv-s tetűnek átadják az adatokat. Írnak egy jegyzőkönyvet és max jöhet a per.

Talán még a rendőr is feljelent valamiért.

Noh de. Hogyan igazolom, hogy én szabályosan utaztam? Mondjuk egy héven, ahol lukasztós jegykezelő van. Kötve hiszem, hogy minden reggel dokumentálnák, hogy az adott járaton milyen lukak voltak beállítva. Ergó az érvényes jegyemmel nem tudok bizonyítani semmit.

Ha pedig nyomtatós-harapós a jegykezelő, akkor mi van ha elmosódik, vagy eltűnik a tinta?

Az a probléma, hogy jeggyel szinte totál esélytelen bizonyítani az igazunkat. szerintem.

bigmac 2013.09.17. 03:26:51

@Denton85:
" Noh de. Hogyan igazolom, hogy én szabályosan utaztam? Mondjuk egy héven, ahol lukasztós jegykezelő van. Kötve hiszem, hogy minden reggel dokumentálnák, hogy az adott járaton milyen lukak voltak beállítva. Ergó az érvényes jegyemmel nem tudok bizonyítani semmit."

Érvényesítéskor a jegyre nyomódik az érvényesítés dátuma...de ne mondd el senkinek;)
(mehy rá egy sorszám a vége a détum ill. az idő

Nem neked kell bizonyítani az ártatlanságodat (még egyenlőre)
Hanem a bkks fkfs majmoknak az ellenkezőjét...szükség esetén rendőr intézkedik

Takács Sándor hentes és mészáros (Hatvan) 2013.09.17. 08:08:23

@Steckdose:
"amikor BKV-zek, én is csak akkor lyukasztok, ha meglátom a kallert."

Én is csak akkor fizetek anyád kisboltjában, amikor ő látja, hogy leveszek valamit a polcról, egyébként zsebre vágom és kimegyek.

Denton85 2013.09.17. 09:21:54

@bigmac: Szeretettel meginvitállak a Gödöllői hévre ahol nem nyom dátumot a jegyre.

És mint írtam, a dátumos se eléggé jó ha nem olvasható.

A törvényt én is ismerem, de nem vagyok benne biztos, hogy minden esetben kiáll az utas mellett.

De ha már reagáltál, akkor arra is adhatsz választ, hogy leszállás után mivel bizonyítom, hogy a 90-es évekbeli lukasztott jegyemet hol érvényesítettem.

Takács Sándor hentes és mészáros (Hatvan) 2013.09.17. 10:25:03

@JunkieeeBoy:
"Tudtommal büntetéssel aznap még "utazhatsz ingyen"!"

Egész nap?

Akkor én átadom a haveroknak a büntetőcédulámat, és utazhatnak ők is ingyen vele aznap...

Esetleg át lehet írni a dátumot? És akkor holnap is ingyen utazom!!!!!

bigmac 2013.09.17. 11:13:24

@Hoppácska: a büntin rajta van a név hoplálá...amúgy asszem csak arra a járatra yó amin megvágtak.....
Látom te is nagy bkk fan vagy...dávidka fasza megvolt már?
A boltból csórás meg a bliccelés elviekben kicsit más dolog bármennyire is érthetetlen számodra...

bigmac 2013.09.17. 11:18:47

@Denton85: megvolt köszi...de valamit dátumot a régi lyukasztó is nyom rá...különben nem sok értelme lenne....
Az hogy nincs benne tinta nem látszódik nem a te bajod...
Ha lejutottál a járatról és nincs közteres mehetsz a dolgodra nem ér feltartani...ha van és vita van akkor rendör...

Denton85 2013.09.17. 13:26:55

@bigmac:
img17.aprod.hu/images_aprodhu/665613_1_644x461_bkv-lyukaszto-elado-xiv-kerulet.jpg

ez sajna nem nyom rá semmilyen dátumot. És én heti rendszerességgel ezzel lukasztok a héven. Ilyen van még sok buszon is.

Rendőr ide vagy oda, a gond, hogy dátumos jeggyel is évekig pereskedhetsz majd, mire esetleg téged hoznak ki nyertesnek. Ha kihoznak. Mivel ez Magyarország.

bigmac 2013.09.17. 14:08:07

@Denton85: hát ya az egy régi szar..de valamit csak rányom...pár hete mentem rajta mondjuk bérlettel...de nekem úgy rémlik hogy azon már újabb lyukasztó volt..de lehet hogy nem...

Egyébként nem életszerű hogy megvágnak érvényes jeggyel (post is büzlik valahol, sztem kicsit késön kapcsoltak a balek lánykák), de ha mégis csesztetnek indokkal indokolatlanul ott kell hagyni kallert azt annyi...

Denton85 2013.09.17. 14:25:10

@bigmac: nem nyom rá semmit, csak 3 lukat.
Az tuti, hogy ostoba az is aki aláírja a jegyzőkönyvet. Én tuti megvártam volna a rendőrt ez tény.

Amúgy az egész tömegközlekedés gány itthon. Múltkor bnőm vásárolt jegyet volánnál online. Levonta a pénzt, de nem kaptunk jegyet. kb 2-3 hétig tartott mire visszaküldték a pénzt többszöri fenyegetőzés után.

Ezért járok ahova csak lehet kerékpárral, illetve csinálom a jogsit béna 28 éves fejjel, hogy az életbe ne kelljen többet használnom se a bkv-t se a volánt, se a mávot.

De még egyszer visszatérve a postra, igen tutira ostobák voltak a lányok.

Denton85 2013.09.17. 14:27:16

@bigmac: a lyukasztóhoz kapcsolódva még, az az izgi amikor el van tömítve az összes a szerelvényen. Ugyanis akkor is megcsesznek az ellenőrök. És itt most ellenőrökről beszélek, nem a héves jegyvizsgálókra. Azok jó fejek, őket csípem, korrektek.
süti beállítások módosítása