Tékozló Homár

A legjobb kifogás, miért nem jön negyedéve a szerelő

2013.09.19. 10:02 | jackyll | komment

Naiv evezőpadtulajdonos egész nyáron várt a fitneszgep-szerviz.hu visszahívására, aztán a napokban feladta és ő kereste meg őket, immár sokadszorra, hogy ugyan jöjjenek már ki. Nyár elején mindig a következő hétre ígérték magukat, aztán másfél hónap után feladta a harcot, úgyhogy most ő is meglepődött, hogy váratlanul visszaigazolták az akciót. Aztán persze megint közbejött valami... elfogyott a parkolóhely!

Van egy evezőpadom ami elromlott, gondoltam hívok szerelőt, 2013-ban ez nem okozhat gondot. Dehogynem okozhat. A szervizzel való csörte első felvonása nagyjából 6 hétig tartott, ez idő alatt telefonálgattam minden héten egyszer, hogy aztán némi szabadkozás után a jövő hétre ígérjék magukat. Tudom, nem kellett volna elnyújtani, de kitartok a választásom mellett sokáig, ilyen a természetem. Július elején meguntam, amúgy is nyár van, értelemszerűen a kültéri testmozgás elhomályosította a szobában porosodó evezőpadot. Eltelt a nyár.


Round 2

A második felvonás 2 hetes volt, gyaloggalopp. Újra telefonáltam, hogy július eleje óta, cirka 2 hónapja elfelejtettek visszahívni (szeptember elején járunk). Egyeztettem időpontot, megkérdeztem, hogy:
én -"ugye akkor most sikerülni fog ideérni?"
ők -"megpróbáljuk"
én - "lehetne, hogy ne próbáld, hanem tedd?"
ők - "rendben"

Na, azt mondta rendben, mi baj lehetne.

Eljött a hőn áhított időpont, jön a telefon, hát hogy izé, nem tud leparkolni, emiatt nem tudja megnézni a gépet.

én -"parancsolsz?"
ők - "hallod, nem tudok leparkolni. Figyi, be tudnád hozni a gépet a szervizbe?"
én - "szóval azt mondod, feleslegesen vártam rátok egész nyáron, és bár itt vagy a közelben nem fogod megnézni a gépet mert nem tudsz leparkolni? Itt? Te hülyének nézel?" (volt parkolóhely)
ők - "jó, akkor hagyjuk"
én - "ezek után még neked áll feljebb és lerázol?"
ők - "figyelj már, nem tudok pa..."

Illetlen módon kinyomtam a telefont, de módfelett felkúrt az a paraszt. Nyilván nem vagyok egy fitneszterem, de akkor mondja, hogy csak nagyüzemi javítást vállal, bánom is én. Ez ellenben a suttyóság teljesen új dimenzióját ismertette meg velem. Szóval levelem lényege, hogy kerüljétek a fitneszgep-szerviz.hu- t. Az összes esélyt megadtam nekik, mindenki helyett is ha úgy tetszik, sokkal többet, mint amennyit érdemelnének. Ezek alapján ki merem jelenteni, hogy a fitneszgep-szerviz.hu SZAR. Ne próbáljátok ki, mert rábasztok.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.09.19. 10:47:44

@duddva: :))

@helianthus: Opel evezőpadot kell venni. "Opel sose kop el."

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2013.09.19. 10:48:59

dzsekill drága! itt már mindent elmondtunk! Penészes sajtos nincs?

helianthus 2013.09.19. 10:49:17

@atpijkamo: persze. De legyen benne fiat motor mert úgy halkabb.
Na léc van játszatok szépen.
:}

Lord Redund_ 2013.09.19. 10:52:47

Jobb lenne minél hamarabb közös evezőre jutni ebben az ügyben!

Lord Redund_ 2013.09.19. 10:55:06

Albániából kell evezőpadot rendelni, ők adnak hozzá ingyen egy görögöt, aki evez helyetted!

Lord Redund_ 2013.09.19. 10:59:42

@atpijkamo: Ráérek. Evezőpad szervÍzem van és a kutya sem hív!

England win The Ashes! 2013.09.19. 11:02:45

Versenycsónakot vegyen, aztán húzza, mint a Kolbe meg az a másik!

duddva 2013.09.19. 11:04:29

Nem lehet, hogy a szerelő véletlen a 8.kerületbe ment (ugyanolyan utcanév stb), és ott már tényleg nem volt parkolóhely?

Manyecska 2013.09.19. 11:07:56

Bisztos tönkrement benne a lengéscsillapító, az a stiglic vagy mi..szinter?

England win The Ashes! 2013.09.19. 11:26:42

@atpijkamo: Velence (Fejér megye) helyett Velence (Venezia, ITA)? Mondjuk ez megmagyarázná a három hónapot meg a nehéz parkolást. Nagy ott a forgalom: www.youtube.com/watch?v=KWlmUHjuQRo

2013.09.19. 11:33:05

Bírom ezeket az akciós edzőgépeket. Szart sem érnek és különben is gép nélkül is lehet olyan gyakorlatokat csinálni ami használ.

bekbórd! 2013.09.19. 11:40:46

Eveznék, de nem bírja a karom,
Eltörött az evezőlapátom.

..aztán káromkodtam, mint a barom.

Manyecska 2013.09.19. 11:43:44

@bekbórd!: "eveznék, de már késő" vagy:

"Nem nyafognék, de most már késő, most látom, milyen kis fóbiás ő - betonfeje villog a tévében, szürke kis folt az EU kék vizében."

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.09.19. 11:45:25

@Cicmen: de gép nélkül nem vagy annyira kúúúúl és nem kelted sportember benyomását se. meg az ülés alatt lehet rejtegetni a spanglikat is!

2013.09.19. 11:47:35

@Lord Redund_:Evezzünk más vizekre!

Atörökk 2013.09.19. 11:48:34

Hamar munka ritkán jó.

2013.09.19. 11:48:58

@zsiráfffff: nem kelted sportember benyomását se. meg az ülés alatt lehet rejtegetni a spanglikat is!

És a Matróz rumot! :)

2013.09.19. 12:05:10

@atpijkamo: Szerintem a szervíz a hibás!

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.09.19. 12:06:15

A stílus maga a paraszt, aazaz hogy izé, az ember, és te ezzel "én - "lehetne, hogy ne próbáld, hanem tedd?"" kimeríteted a parasztság tényállását. Valahogy kell próbálkozni az életben, meg elege is van az embernek, értem én, de erre nincs mentség (látod, ettől sem jöttek előbb, sem utóbb ki hozzád). Ettől még ultragáz a produkciójuk. Továbbá egyéni keserűség kollektívvá konvertálását érzem a levegőben, a nagybetűs szar a szupportjukra mondható, az egész cégre - termékekkel együtt - nem hinném, hogy ennyiből, s ennyire nagybetűsen lehetne következtetni. Mindemellett nem árt a pofájuknak a nyilvánosság sem, mivelhogy másból nem igen szoktak tanulni, pl. nem alkalmaznak ilyen szinten töketlen mobilszervizest. Csak azt tudom hangsúlyozni, ami a bánatom: nem sok semmi remény van arra, hogy érdemben egyik fél is fejlődik, valamerre is.:(

2013.09.19. 12:07:59

@atpijkamo: Már volt hosszú ível:

Akkor valakivel egy padon evezek!

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.09.19. 12:09:13

Erősem elkúrtam a mondanivalómat (lehet, hogy le is kell mondanom emiatt). Tehát nem konvertálását, hanem konvertálni akarását. Nem mindegy.
Csúcsszuper, extrákkal alaposan megrakott spgaettit készítek. Ti ezt nem érthetitek. Nekem már nem is kell többé éterembe mennem, annyira jó lesz.

2013.09.19. 12:10:38

@zsiráfffff: Hehe! Én is így képzelem!

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.09.19. 12:10:59

A tudódok felfedezték, hogy már a középkorban is csempésztek drogot: Történelemkönyvben találtak 3,5 millió forint értékű kokaint

index.hu/belfold/2013/09/19/torikonyvben_talaltak_kokaint_ferihegyen/

England win The Ashes! 2013.09.19. 12:14:39

@atpijkamo: Mer' hülyék! Rakták volna kémiakönyvbe, aztán ha kérdik, azt felelik, hogy a "practice kit" része. :)

Manyecska 2013.09.19. 12:18:28

@atpijkamo: még mindig nincs fiaméknak irodalomkönyük!!..Lehet hogy ezért:P??

2013.09.19. 12:20:00

@Manyecska: még mindig nincs fiaméknak irodalomkönyük!!

Gondolom egészen lelki toprongy miatta a gyerek! :)

England win The Ashes! 2013.09.19. 12:23:08

@Manyecska: Azért nincs, mert a borítóra még nem tudták rávésni a faszt. :D

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.09.19. 12:24:23

@England win The Ashes!: :))

@Manyecska: :)) Majd csekkold le, mielőtt a gyerek kezébe adod.

England win The Ashes! 2013.09.19. 12:26:05

@Manyecska: Nekem tegnap hozott a futár egy bazi nagy csomagot, kilenc tankönyvvel, hét dévédével meg némi egyéb cuccal, szóval a fiad csak ne panaszkodjon.

Manyecska 2013.09.19. 12:33:36

@England win The Ashes!: de egy batyu f..szt küldenék a kiadónak..:D@Cicmen: tekintettel arra hogy nem tudja elolvasni a saját írását:P:D nemtom hogy fogja három hét anyagát pótolni könyv nélkül:(!

Manyecska 2013.09.19. 12:36:11

Kancsó vizet adnak az evezőpad mellé??@Cicmen: a futógépek szerintem tutik azzal szemezek egy ideje mert múltkor is megtámadtak kutyák futás közben:D nem egy félhülye gondolat..! Fiam folyton noszogat hogy menjünk ki futni a Margiccigetre:) Tényleg, szatírt adnak a gépek mellé??

Atörökk 2013.09.19. 12:37:13

A poszt hatására szervíziszonyom lett!

Lord Redund_ 2013.09.19. 12:42:57

@Cicmen: Nem bánom, csak ne kelljen evezési díjat fizetni!

2013.09.19. 12:45:03

@Manyecska: nem tudja elolvasni a saját írását:P:D nemtom hogy fogja három hét anyagát pótolni könyv nélkül:(!

Vidd le a füzetet a patikába, azok mindent el tudnak olvasni!

2013.09.19. 12:46:03

@atörökk: Veri a padtársát?

Az evezőpadtársát!

Manyecska 2013.09.19. 12:49:10

@Cicmen: nem, de ha nagyapámmal horgásznak kiskorától profin vágja kupán a halat:(( :D

Atörökk 2013.09.19. 12:54:40

@Cicmen:
Remélem, az evezővel!

helianthus 2013.09.19. 13:00:49

@Lord Redund_: Te vagy az? Hát persze, hogy te.

:}
Hol bújkálsz mindig?
Már elbírna a bányászlift. Ha még emlékszel rá mennyi volt a súlyhatár.
Na annál eggyel kevesebb vagyok. :)

Lord Redund_ 2013.09.19. 13:05:31

@helianthus: Milyen kérdés ez már?
Persze hogy én vagyok!
Hisz mindenki ő maga!

2013.09.19. 13:05:48

@atörökk: Remélem, az evezővel!

Nem, az letört. A paddal! :)

Atörökk 2013.09.19. 13:11:18

@Cicmen:
Egy állat, wazze!
Csaxólok, ezért evezekelnie kell majd.

Bálintka. 2013.09.19. 13:12:56

uborka poszt

jöhetne már valami eredeti

Lord Redund_ 2013.09.19. 13:14:28

@atörökk: Szerintem mi egy csarnokban evezünk!

Atörökk 2013.09.19. 13:18:25

@Lord Redund_:
Igen, ez egy ilyen evezetes nap!

Manyecska 2013.09.19. 13:19:18

@atörökk: hát meg az apja, annál tuti nincs kerek földön nagyobb állat :DD

elwood 2013.09.19. 13:19:22

"kültéri testmozgás elhomályosította a szobában porosodó evezőpadot"

ez a veszélye a kültéri testmozgásnak.
homályos lesz tőle az evezőpad.

Manyecska 2013.09.19. 13:20:19

@Cicmen: ja, jártak evezni de amióta belefordultak a Dunába a tízfokos vízbe!, nem lelkes annyira:DD

elwood 2013.09.19. 13:20:51

"kültéri testmozgás elhomályosította a szobában porosodó evezőpadot"

ez a veszélye a kültéri testmozgásnak.
homályos lesz tőle az evezőpad.

helianthus 2013.09.19. 13:24:18

@Lord Redund_: na, na! Nem győztél +. :)
Te vagy az, vagy nem te vagy az?
Mit szoktunk ősszel szedni és enni?

Lord Redund_ 2013.09.19. 13:27:35

@helianthus: Ősszel érik a szardinella! Remélem nyertem valamit a válasszal!

@atörökk: Evezzük evén a dolgokat!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.09.19. 13:28:28

Lassan megyed éve várjuk a POSTOT

helianthus 2013.09.19. 13:29:14

@Lord Redund_: :)) Nyertél. A nyeremény egy törött evezőlapát kékszalaggal átkötve.
3 perced van az átvételre.
Ha nem vesz át, a második helyezett fogja kapni, te meg evezhetsz balra el.

Atörökk 2013.09.19. 13:30:48

@helianthus:
No és milyen alapon evezted ki csak úgy nyertesnek???

elwood 2013.09.19. 13:33:04

valszeg a szervizes is csónakkal jött és nem tudott kikötni.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2013.09.19. 13:34:17

Evezőpadhoz nem jár rezsócsökkentés?

Manyecska 2013.09.19. 13:35:32

@elwood: nem az a művészet hanem kiszállni meg beszállni mert kurvára billeg:D mondjuk ha nem móló mellett áll meg /mondjuk akkor is/:DDD anyám úgy sikoltozik mint akit nyúznak mire a szigetre ér nagyfaterral...az meg odalép a motornak rendesen mert jó ember az.

2013.09.19. 13:36:12

@atörökk: Egy állat, wazze!

Mit vársz attól, akinek az anyja homározik! :))))

helianthus 2013.09.19. 13:36:37

@atörökk: de hát ő tudta a szardinellaérést! :O
Most mi a baj?
Akarsz második lenni?
Letelt a 3 perc!
Itt állok a petrezselymeskosarammal, ja, nem, a törött evezőlapátommal.
X)

2013.09.19. 13:37:16

fitnesszgépet csak őstermelőtől !

2013.09.19. 13:37:33

@Manyecska: hát meg az apja, annál tuti nincs kerek földön nagyobb állat :DD

Egy normális ember mellett te unatkoznál! :)

Manyecska 2013.09.19. 13:42:41

@Cicmen: dehogy is:)@batgirl: rezsóhoz hófehér konyharuha jár, elegánsan tartva..

Manyecska 2013.09.19. 13:44:49

@Cicmen: a gyerek is pont ezt mondja ha izélgetem hogy ne gépezzen: "te meg folyton homározol még a munkahelyeden is!":D Há érted, megmondja a tutit.:D

2013.09.19. 13:47:27

@helianthus: Az ezermester sajnos ezerszer többet kér mint egy mester. Baromi drága magyarul.

2013.09.19. 13:48:43

@dr. phil. Sün‼ ツ: megint nem szóltál mikor van dél, pedig már rohatt éhes vagyok !!

Atörökk 2013.09.19. 13:52:40

@helianthus:
Most nem érek rá, nemsoká átveszem a doktori kievezésem.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.09.19. 13:52:48

Nincsen olyan, hogy evezőpad, Maóóórgit! Hát a pad... az nem evez sehová! Hát nem? Hát de!
Nooooormááális???

Atörökk 2013.09.19. 14:03:32

@agresszív kismalac:
Ha nincs, hát nincs. De hát akkor minek evezzem?

@YoZan Ace:
Nem tudjuk, van-e rajta akvárium. Vagy gps.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.09.19. 14:10:25

@atörökk: Olvassad el Petőfi Sándor Minek evezzelek? c. versét.
Hátha okosabb lesző' tőle.

helianthus 2013.09.19. 14:13:57

@Kulics: én haver ezermesterre gondoltam, aki két pofa sörből kijön.
@atörökk: ezzel azt akarod mondani, hogy várnom kell? A jó dolgokra szívesen. :)

YoZan Ace a.k.a. A Lenyalthaj Nevű Strici 2013.09.19. 14:16:28

@atörökk: Gps nélküli evezőpad, nem is evezőpad! Különben eltévedhet az ember, aztán Törökországban találja magát.
Talán ott könnyebb parkolni is.

Manyecska 2013.09.19. 14:18:14

@atörökk: na, gyereket beoltották hepatitis ellen. Ma bisztos nem verekszik. Dupla karja lett:D

helianthus 2013.09.19. 14:22:01

@YoZan Ace: de ha lefrissül a GPS? Akkor meg Ámerikába kerül?
@Manyecska: dupla karral duplát lehet ütni. :)

YoZan Ace a.k.a. A Lenyalthaj Nevű Strici 2013.09.19. 14:29:32

@helianthus: Kifrissülésnél igen. Lefrissülésnél Zambiában.
Felfrissülésnél Hollandiában.
Befrissülésnél Magyarországba.
Frissülésnél Norvégiába.

lutria 2013.09.19. 17:01:44

Dolgoztam csomagkézbesítőként,kár hogy nem jutott eszembe ez a "nem tudok parkolni"kifogás,tök hamar végeztem volna mindennap...

Tiborfalvi Tibor 2013.09.19. 18:55:25

@batgirl: Vagy nem-e tudna-e eljönni a munka hozzád. E.

taknyos zsiráf 2013.09.19. 22:05:05

Te poszt toló! Munkába járáshoz használod az evezőpadod?

Honnan tudja az indián, hogy kiszáradt a folyó???
Porzik a kenu után a meder!!!
süti beállítások módosítása