Tékozló Homár

Egy hónap ingyen kárpótlásul a Telenortól

2013.09.20. 10:18 | jackyll | 125 komment

AllForSale ügyében pozitív fejlemény történt. Egy hónap ingyen előfizetést kapott kárpótlásul, amiért két hétig tartott az új előfizetés megkötése:

Miután megkaptam az e-mail címét a Telenoros ügyfélszolgálattól annak, aki ez ügyben illetékes, illetve elküldtem nektek az addig történteket, kaptam egy levelet, amely szerint csak a szerződésem lejárta előtt 5 hónappal, egy perccel sem korábban vehetek új telefont előfizetéssel. Ennek már megmondom őszintén, lusta voltam utánanézni, hogy ez mennyire valós információ, így hagytam az egészet.

Eltelt néhány nap, amikor felhívtak a Telenortól, és érdeklődtek, hogy milyen telefonról volt szó, illetve milyen előfizetést szerettem volna venni. Ekkor még úgy éreztem, hogy valami panaszkezelésről lesz szó, de végül kiderült, hogy megkapom a várva várt készüléket és előfizetést, amit kiküldenek futárral, de mivel csak én vehetem át, így inkább abban maradtunk, hogy bemegyek az üzletbe érte, ahol eddig is próbáltam megvásárolni. A telefonos ügyintézőtől még azt az ígéretet kaptam, hogy az elszenvedett kellemetlenségekért a cég elengedi az első havidíjat. Kíváncsi leszek rá.

 Mit ad Isten tegnap bementem, és fura módon minden simán ment, úgy ahogy annak az első perctől mennie kellett volna, illetve amennyiben létezik ez az 5 hónapos dolog, akkor arról ott rögtön tudomást kellett volna szereznem, hogy elkerüljem a közel 2 hetes procedúrát.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Manyecska 2013.09.20. 11:41:43

Be kéne frissíteni ezt a homár. Kóbor kutyák vérivel...
:D

Manyecska 2013.09.20. 11:46:58

@Kellemes Zérókomponista: még gyorsan elmesélem hogy pár évesen is folyton a pocsolyák közepében álldogáltam anyám nagy örömére, és elvoltam ott:DD valami bálna lehettem előző életemben..delfin bisztos nem az intelligens álat.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.09.20. 12:07:01

@Manyecska: :DDDD Mecsoda érték a leplezetlen önkritika!:D
@batgirl: elképzelek. Amint egy sikátorban agy zizáltan odamész a rosszarcokhoz, hogy ha ez így megy tovább, szóval ha ti is, meg én is itt vagyunk továbbra is, akkor belém fogtok kötni, ki fogtok rabolni, tán még meg is öltök!!!:D Profin hívod ki magad ellen a sorsot, miért pont ez a pószt generálna személyeskedést? Kérem a levezetést! De nem a Balatonra, hanem ide, ezt a gondolatot, hogy mééégis: ezt így most hogy?

ColT · http://kilatasgaleria.blog.hu/ 2013.09.20. 12:25:20

@Cicmen: Hát ja, a szívelégtelenség meg nem meglepő fiatal állatnál sem :(

@Manyecska: Azért az még csak menthető...

@batgirl: Az a lényeg :D Nem mindegy, mikor teszi? :D

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.09.20. 12:29:19

hat regen volt ilyen szar 7vegi, lehet dzseki kapott valamit ingyen a telenortol@dr. phil. Sün‼ ツ: es sapka sal

Manyecska 2013.09.20. 12:33:48

@hagyma: :D nem. elég egy fürdőköpet.köpeny..utána egy forró tea. A víz melegebb mint a levegő, mozogni kell abban meg nincs hijány. Ja, és szaunázni!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.09.20. 12:38:04

@Manyecska: mi annak idejen az egri nyitott uszodaban hogolyoztunk a vizben
es vegulis, valoban a viz melegebb volt mint a levego
az oltozoben meg olajkalyha volt:)

Manyecska 2013.09.20. 12:41:04

@hagyma: télen nyitottba járok én is. Fürdőköpeny és lélekjelenlét kérdése mert speciel itt kva messze van a bejárat..

Manyecska 2013.09.20. 12:41:34

@hagyma: mire kiérek jólesőn rohanok be a 25 fokos vízbe olyan jó meleg!!

AtiSnatch 2013.09.20. 12:44:53

a másikban én vagyok az első!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.09.20. 12:45:24

@Manyecska: oh
malunk 3 lepes volt az oltozo
nem jatszott a furdokopeny
a strandon meg csak a forrovizes medence volt nyitva telen, ott lehetett brugizni
volt mikor atfutottunk januraban az uszodabol furdigatyaban
a 60-as evekben szuletettekben meg volt anyag

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.09.20. 12:46:22

@Snatch_A: csekkolom
ha igaz, akkor tied a szines napernyo

AtiSnatch 2013.09.20. 12:47:51

@zsiráfffff: én már tegnap láttam!

@hagyma: hibás poszt! :)

Ádám 2013.09.20. 12:47:59

barom, ma mit lopsz?! Talán alu szegecses zabálni valót?

LÉPTEM!

Manyecska 2013.09.20. 12:48:36

@zsiráfffff: tökmindegy én írtam legelő szőr. Remélem felviszi vagy hússzor..:D

Manyecska 2013.09.20. 12:50:19

@vén szivar: mért azt máshogy kell..??

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.09.20. 12:52:20

@Snatch_A: szegecses
@vén szivar: en sosem lopok, nem vagyok cigo
@Manyecska: en is beprobalkoztam vagy negyvenszer:)

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.09.20. 12:52:35

@Manyecska: nem fogja. a blogmotorba kéne már pár szegecs!

@Snatch_A: akkor te vagy a posztoló! a posztolót már lehet?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.09.20. 12:53:36

de ez az igazi7 vegi
megeszed a szegecset es kussolsz

AtiSnatch 2013.09.20. 12:55:14

@zsiráfffff: nemnem, én dzseki vagyok :D a posztoló tegnapelőtt látta :D

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.09.20. 12:56:08

amugyis azt a cimet kellett volna adni, hogy
"jo ebedhez szol a szegecs"

England win The Ashes! 2013.09.20. 13:01:49

Az a kaja eleve el van baszva! Pennét gombás szósszal? Illetve gombás szószt pennével? Maaaaargit???

2013.09.20. 13:06:38

@England win The Ashes!: Pinás gomba, vagy gombás pina?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.09.20. 13:06:54

@England win The Ashes!: azert a szegeccsel fel lett dobva
igy ertelmezheto ez a degusztacios menu

de hogy miert pizzaboy a nevuk, ha szegecses pennet allitanak elo?

AtiSnatch 2013.09.20. 13:11:01

@England win The Ashes!: olyan szar a kaja, hogy nincs mit hozzáfűzni :D

England win The Ashes! 2013.09.20. 13:11:55

@hagyma: A szegecset értem, mert biztos csirke gyanánt a szélkakast rakták bele, de a tészta sehogy sem fér a fejembe. Gombás szószhoz a tagliatelle passzol, a penne inkább a paradicsomos mártásokhoz megy.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.09.20. 13:12:06

@Snatch_A: de hozzafuztek egy szegecset...
meg rendel parat es csinal egy salgo polcot

England win The Ashes! 2013.09.20. 13:13:06

@Snatch_A: Nem tudtak mit hozzáfűzni, ezért hozzászegecselték. :D

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.09.20. 13:14:32

@England win The Ashes!: ez ketsegtelen, de van csirketejszines megoldasa is, sot az enkedvencem a shrimpes
ha az van, abbol mindig hozok haza

England win The Ashes! 2013.09.20. 13:20:01

@hagyma: Nos, ez olyasmi, mint a bor. Vörösbort is lehet inni hal mellé, csak éppen vétek. :D

Neela _ t 2013.09.20. 13:22:28

Szegecset az ebédhez :D

AtiSnatch 2013.09.20. 13:27:41

@zsiráfffff: most a másik profilomban vagyok! :D

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.09.20. 13:28:57

@England win The Ashes!: kajaba ne vitatkozz velem, 14 eve dolgozom ekkorul
igen a legtobb pennere paradicsomszosz / vagy paradicsom szeletk akar / kerul de rengetg sok mas ujragondolasa van
de teny altalabn kap vaamennyi paradicsomot

amugy hal melle sem vetek a vorosbor, foleg ha mizben van egy file mignonnal
es az sem mindegy milyen a hal
de itt is teny, altalaban feherhusok melle feher- voros husok melle vorosbort "illik" inni
en altalaban mindenhez sort iszok

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.09.20. 13:31:43

ja es a legjobb sztrapacska a juhturos:)
de amugy szeretem a juhturos nokedlit/ galuskat stb./ is kaporral
a juhturos sztrapacskara meg kell sult szalonna es tejfol
szegecs nem

Manyecska 2013.09.20. 13:33:20

@hagyma: ez is carbonara spagettihez hasonlít bár abba kukoricát nem tesznek.

England win The Ashes! 2013.09.20. 13:38:49

@hagyma: "kajaba ne vitatkozz velem, 14 eve dolgozom ekkorul"

Igen, csak az a bibi, hogy "körül". Én évekig laktam két vasútállomás közvetlen közelében, mégsem vagyok bakter. :D

"amugy hal melle sem vetek a vorosbor"

Igen, vannak kivételek. Csak nem sok. :)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.09.20. 13:44:13

@England win The Ashes!: @England win The Ashes!: annal azert tobbet tudok ez ugyben mint egy bakter
egeszen pontosan 10 eve hotelekben szolgalok fel kajakat,/ es banquiten ami spezialis/ es hat tudni kell, mi miert es hogy, megha nem is vagyok szakacs
ahogy a juhturos sztrapacskanal is javasoltam
usd be a googleba
"penne"
ennyi

@Manyecska: ja
bar kukoricat szinte barmelyik teszta elbirja

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.09.20. 13:50:08

nade meg ebbol is van ezer valtozat
mi nem hasznalunk tojast de tejfolt igen
blablabla
a hagymasat kifejezetten nem szeretem pl, pedig az is letezik

akkor mar inkabb szegecses

England win The Ashes! 2013.09.20. 13:52:51

@hagyma: Én meg a múltkor is javasoltam, hogy ha annyira vágod a gúglt, akkor keress rá a konkrétumokra. Atpijkamo linkelte is, idézem tőle: "Fontos tudni, hogy Magyarországon sokan összekeverik a juhtúrós galuskával (bryndzové halušky), amelyben a káposzta helyett juhtúrót és a hús helyett többnyire sült szalonnát tesznek a tésztára." Ennyi meg egy bambi.

Ami a pennét illeti: lekvárral meg túróval is lehet enni, ahogy a hortobágyi palacsintát is hallal. Csak éppen, hogy is mondjam finoman, botorság.

A bakteros részt nem értetted. Akkor másképpen: szerintem te kb. 30 éve vezetsz kocsit, mégsem vagy Loeb. Így már világosabb kicsit, mire utaltam?

England win The Ashes! 2013.09.20. 13:54:15

@hagyma: Az NEM sztrapacska, hanem juhtúrós galuska. Lánykori nevén bryndzové halušky. :) A többit itt: @England win The Ashes!:

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.09.20. 13:57:54

@England win The Ashes!: nem keverem ossze
nem erted
a galuska lisztbol es tojasbol keszul
es arra leket tenni barnmit
juhturot is
csirkeporkoltet is meg amnit akarsz

a sztarapacska reszelt krumplibol es lisztbol, tojasbol keszul
a krumpli a lenyeg
attol sztrapacska
utana csinalhatod hagymasan vagy turosan
mi juhturosan es szalonnasan kedveljuk, ahogy ZSIRAFFF is irta
azert inkabb ra halgass, mint manora
csaxolok
es megegyszer, attol, hogy Te nem ismered a juhturos sztrapacskat, attol meg letezik
elnezest

a pennet bizony lehet enni paradicsomszosz nelkul is
ezert is elnezest

a hortobagyi palacsintat nem szoktak hallal

de ha nem hiszed google
receptek
-hortobagyi palacsinta
-penne
=sztrapacska

jo szorakozast, uj vilag nyilik ki elotted, ne csak az arsenal websitejat nezegesd

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.09.20. 14:01:21

@England win The Ashes!: amugy sem ertem, mit akarsz ezzel a faszom juhturos galuskaval?

igen az egy etel

es van juhturos sztrapacska is...

komolyan nem ertem
juhturot csak galuskara , bryndzové haluškta szabad tenni????

England win The Ashes! 2013.09.20. 14:05:05

@hagyma: "a sztarapacska reszelt krumplibol es lisztbol, tojasbol keszul
a krumpli a lenyeg
attol sztrapacska"

NEM! A káposztától az. Nade hogy konkrétabb legyek: "Strapačky is a Slovak dish, similar to bryndzové halušky where the base compound of the dish is halušky (dumplings), however instead of bryndza, stewed sauerkraut is used."

en.wikipedia.org/wiki/Strapa%C4%8Dky

Ha nem hiszed, kérdezd meg a munkahelyeden a tulajt (már ha beszélőviszonyban vagy vele). Továbbá: vicces, mikor egy svéd akarja elmagyarázni egy japánnak a kendo alapjait. Ha érted, mire célzok.

"ne csak az arsenal websitejat nezegesd"

Már leszoktam róla, nagyon pocsék lett a dizájnja, a cikkek meg túl rövidek.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.09.20. 14:05:24

@England win The Ashes!: ja es lehet sokan osszekeverik magyarorszagon
de en nem
en tudom mi a kulonbseg a juhturos galuska es a juhturos sztrapacska kozott

attol hogy sokan osszekeverik, meg ket kulonbozo etel

na megyek reggelizni

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.09.20. 14:07:30

@England win The Ashes!: OK
fingod sincs a sztrapacskarol
befejeztem
a kaposztas sztrapacska a hagymas es a turos mellett a harmadik variacio
de nem a kaposztatol lesz sztrapacska

itt nincs mit megkerdeznem, nem fozunk a hotelben sztrapacskat
de usdd mar be azt a kurva juhturos sztrapacskat
nat mindenki hulye csak Te vagy az esz?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.09.20. 14:08:27

hat igen a wikipedia a nyomorultak tankonyve:)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.09.20. 14:12:36

ha ez sem gyoz meg, akkor feladtam

England win The Ashes! 2013.09.20. 14:23:30

@hagyma: NE magyar forrásból bizonygasd! :D Próbáld arrafelé keresni, ahonnan származik. Persze biztos ők tudják rosszul, akik kitalálták. Ahogy már mondtam feljebb: szerinted a svédek is jobban tudják a kendót (vagy pl. a sotokant), mint a japánok?

Ádám 2013.09.20. 14:26:55

barom! te a rőt pofáddal 1000X rosszabb vagy, mint 1cigó! lopod az ennivalót! Már a moslékot zabálod s már "csak ritkán" kukázol!?! :).D barom!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.09.20. 14:28:53

@England win The Ashes!: jo
akkor egyezzunk meg
azt eszel amit akarsz
meg en is
a szlovakok is
meg a japanok is
meg mindenki
a reszelt krumplibol keszult /es * ami kell/ sztrapacska az magyarorszagon elterjedt etel kaposztasan juhturosan es hagymasan is
ha juhturot te csak nokedlire teszel, a kutyat nem erdekli
en teszek sztrapacskara is
te tegyel halat a hortobagyi palacsintaba
te dolgod
a s juhturos sztrapacska magyarorszagon egy autentukius kedvelt etel, es szlovakiaban is

a sztrap-acska marpedig reszelt krumplibol keszul
arra meg igen jo feltet a juhturos tejfol
es ennek az a nave es ha banskabisztrican nem igy eszik, hanem lustak krumplit reszelni, azt ki nem szarja le?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.09.20. 14:30:53

@vén szivar: ami "maradek-moslekot" en eszek az nalatok karacsonyi fofogas

csak nalatok az a baj , hogy mindig lezarjak a dogkutat

na cigo
teritsel
nalatok mi a sztrapacska?

Ádám 2013.09.20. 14:34:23

maria terézia "melózik" ?! :):D

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.09.20. 14:36:28

@vén szivar: alszik bazmeg

fel 9
sokat melozott
en 3-ra megyek
eskuvo lesz megint
na mi van a ciganysztrapacskaval?
en tudom a cigok juhturosan keszitik, vagy hagymasan, lopott kurmpli lereszelesevel

Manyecska 2013.09.20. 14:36:33

Tessék, hogy Apti is megnyugodjon:
"A szlovák konyha egyik nagy remeke a juhtúróból készült tésztaétel. A szlovák köznyelvben csak juhtúrós galuskának nevezik. " nem tűnt fel nektek tényleg hogy ugyanarról beszéltek..:DD ?:)

Manyecska 2013.09.20. 14:38:27

A Győzinek tegnap volt egy jó mondata a tévééébe: "ebben a családban csak egy normális van: A KUTYA! ":ddd XD!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.09.20. 14:39:11

@Manyecska: nem
mert nem erti, hogy ez reszelt krumplibol keszul
a sztrapacska
az hogy galuskanak nevezi, az neki automaitkusan nokedli
es van juhturos nokedli is
ez nem kerdes
csak az nem sztrapacska

Ádám 2013.09.20. 14:39:31

barom! bassza + inkább 100sivatagi teve!!! A beduinok IS jól fizetnek! barom! :):D

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.09.20. 14:42:40

@Manyecska: meg azt sem hogy a szlovak a krumplibol keszult galuskat is galuskanak hivja:)
vicc
@vén szivar: ezt most nem ertem
koran kezdted a kannasbort
az erdekelne cigoeknal milyen a sztrapacsaka

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.09.20. 14:44:31

@Manyecska: Nem is voltam izgatott. :))

Én értem Ashes-t.

Sztrapacska = káposztás krumplisnokedli
juhtúrós galuska (bryndzové halušky) = juhtúrós krumplisnokedli

Nem agysebészet.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.09.20. 14:46:39

@atpijkamo: az nem sztrapacska
a nokedli lisztbol es tojasbol keszul
a sztrapacska reszelt nyers krumplibol es lisztbol es tojasbol

nem agysebeszet

Ádám 2013.09.20. 14:49:15

barom! te soha semmit nem értesz! abból + a lopott moslékból "élsz"! :):D

AtiSnatch 2013.09.20. 14:52:39

A Nagy Sztrapacska Háború az úr 2013. évének 9. havának valahanyadik napján tört ki két nemzet között, 20-án ,mint minden háborúba, beszálltak az amerikaiak is és így megkezdődött a 3. Világ Háború. Csapataink harcban állnak...A vége látóhatáron kívűl esik...

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.09.20. 14:53:42

@hagyma: Trivialitásokon nem vitatkozom, értelmetlen. Guglizz utána, de hagyd ki az elrontott magyar recepteket. Szerintem a te képességeiddel megoldod. Ha mégsem, kérd Ashes segítségét, ő nagyon lelkes.

Manyecska 2013.09.20. 14:57:38

@atpijkamo: én asse tudom mi az:D a népiesch szál kimaradt valahol:P Részemről utálom ezt a sztrapacskát bárminek is álcázzák!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.09.20. 15:07:19

@atpijkamo: <iframe width="640" height="390" src="//http://www.youtube.com/embed/0rjwzvOEyAQ" frameborder="0" allowfullscreen></iframe>

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.09.20. 15:08:19

@Manyecska: Ma azt ebédeltem, mármint jutúrós-pörcös krumplisgaluskát, hogy pontos legyek. Nagyon egyszerű elkészíteni - még én is képes vagyok rá -, és baromi finom. Csak nagyon hizlal, de hetente egyszer megengedem magamnak.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.09.20. 15:09:00

www.youtube.com/watch?v=0rjwzvOEyAQ&feature=player_detailpage

kb ez egy jo magyar sztrapacska
de tobb szalonnaval es turoval-tejfollel

Manyecska 2013.09.20. 15:11:12

@atpijkamo: mondjuk abból pont 4-5 darabot ehetnél meg ha fogyni akarnál:DDD én egy hete diétázom és lement 1,5 kg szólnék és nem a kutya az ölemből:P:D

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.09.20. 15:15:10

mondjuk tojas nem is igazan kell hozza
a sztrapacska /szlovakul galuska/
nyers reszelt krumplibol es lisztbol keszul / a krumpli ereszt eleg levet/
kifizese utan raja sult szalonnaporc es juhturos tejfol kerul

azoknak is gratulalok, akik a juhturos galuskat szeretik, az sem rossz, csak nyomaba sem johet
jo napot jo etvagyat

Manyecska 2013.09.20. 15:15:20

@atpijkamo: vagy felezd meg minden adagod nekem így már egy tízest sikerült ledobnom....így most 20-al nézek ki fiatalabbnak!! :P:D

England win The Ashes! 2013.09.20. 17:14:26

@Manyecska: en tudom, hogy ugyanarrol beszelunk, csak az elnevezest vitatom.

@hagyma: UGYANAZ az alap, a nokedlihez semmi koze. Csak kaposzta nelkul nem "strapata". A lanyokat sem ugy nevezzuk, hogy "fiuk puncival". :)
De persze gondolom, te jobban tudod. A szlovakok a sajat nemzeti eteleiket bizonyara rosszul ismerik.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.09.20. 17:21:57

@England win The Ashes!: "lanyokat sem ugy nevezzuk, hogy "fiuk puncival""

:))

Végülis meg lehet érteni.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.09.20. 19:06:03

@England win The Ashes!: nem
az nem strapata
ez juhturos sztrapacska
amit szlovakoknal juhturos nokedlinek hivnak
eszem megall
amugyis szarok a szlovakokra
a labdarugast itt meg soccarnek hivjak akar pinasok jatszak akar akar buzik, akar futyisek
de a szabalyai ugyanazok mint az europai labdarugasnak
a halusky-t meg lehet kaposztasan
juhturosan vagy hagymasan is kesziteni
a lenyeg hogy reszelt krympli+ liszta
es az sztrapacska
a juhbturos nokedli meg nem sztrapacska hanem juhturos nokedli

@atpijkamo: latom, orulsz elojott a Te temad
nem baj ha lany a partnered, csak futyije legyen

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.09.20. 19:18:45

@hagyma: Nem én vagyok kettőnk közül a comingoutolt látens homoszexuális. Nem egészséges, hogy ennyire izgat téged a téma. De az a gyógyulás első lépése, hogy nem próbálod elfolytani.

Sztrapacskaszakértő növény nulla értelemmel. Eszem megáll.

England win The Ashes! 2013.09.20. 19:20:32

@hagyma: mondom, a "bryndzove halusky" az NEM nokedli. Semmi koze hozza, ugyanugy keszul, mint a strapacky, krumplibol, csak nem kaposztaval. Ezert mas a neve. Egy haromeves is siman felfogja, ezek szerint te nem.

Ádám 2013.09.20. 19:22:34

Hiszen ő egy érthetetlen barom....!:):D

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.09.20. 19:30:54

@vén szivar: "érthetetlen barom"

Azon filózom, hogy inkább érthetelen, mint értetlen, vagy fordítva.

Csodálom Ashes türelmét. Ilyen bonyolult dologra egy macskát se lehet megtanítani, nemhogy egy zöldséget. Egy macskának dobálhatok falatkákat, de egy zöldséget trágydarabokkal jutalmazok?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.09.20. 19:31:17

@England win The Ashes!: bazmeg Te egy hete nem fogod fel, hogy kurvara leszarom a szlovakokat, a haluskyt is
de a juhturos sztrapacska az egy magyarorszagon kedvelt etel
es igy hivjuk
juhturos sztrapacska
reszelt krumpli stb.
azota rohansz ezutan a kerdes utan, miota leirtad, hogy a sztrapacskaba nem kell juhturo
nem is kell bele
a tetejere kell
a juhturos sztrapacskanak
ezt meg egy 2 eves is megerti, meg ha anglia ront is a felfogokepssegen a sok paki miatt

@vén szivar: na itt vagy ven cigo
mar kerdeztem, nalatok sincs juhturos sztrapacska
pedig csak a szomszed krumplijat kell felszedni hozza
ha nincs juhturo, akkor jo a hagymas is, az is van szomszed kertjibe
kesz a vacsora
vizetek meg reszelotok csak van otthon

Ádám 2013.09.20. 19:36:50

@atpijkamo: Biz isten, hogy értetlent majd érthetetlent írtam. De a barom az barom!!!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.09.20. 19:37:50

@atpijkamo: bazmeg
10 millio magyar -3 az hulye mert juhturos sztrapacskanak hivja a juhturos sztrapacskat
eszem megall
OK , hogy ti utaltok mert sikeres vagyok, de hogy meg a juhturos sztrapacskat is atnevezzetek csak emiatt szlonenszky halyskanak, csask hogy ne legyen igazam, ez olyan Orban-Bajnai vita
a tenyek sem szamitanak, csaknekem legyen igazam
usd mar be, hogy juhturos sztrapacska
meg egy lionk
www.femina.hu/recept/az_eredeti_sztrapacska_receptje

anugy etelen vitatkozni?
bazmeg mas egy halaszle a bajainak meg a szegedinek
stb.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.09.20. 19:39:07

@hagyma: Vergőcc Lófasz. Még csak nem is vicces.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.09.20. 19:41:19

@vén szivar: igy van
a barom a z barom
neha igazad van

na mentem
pentek- szombat eskuvo:)
a kettobol meg tudnam venni a putridat, de lakottan nem kell!

Ádám 2013.09.20. 19:46:04

barom! Én veled már vagy egy éve NEM beszélek!

rólad! egy degenerált, félkegyelmű Münchausen s Hári János szindrómás szófosó tolvajról s mária teréziával is hivalkodó félnótásról, néha említést teszek.

ma mit loptál!?!mit zabálsz? barom!

Atörökk 2013.09.20. 19:46:13

@hagyma:
Ha egy mód van rá, az esküvői tortát ne lopd el.

England win The Ashes! 2013.09.20. 21:36:12

@hagyma: na, helyben vagyunk. Meg a vegen kiderul, hogy a sztrapacska valojaban hungarikum (sot, hungaro-amerikum), a szlovakok meg kussoljanak, ok ehhez nem ertenek.

England win The Ashes! 2013.09.20. 23:53:51

@hagyma: Azt amúgy nem tudom, tudod-e, hogy ezért a szövegért, hogy "anglia ront is a felfogokepssegen a sok paki miatt" akár le is sittelhetnek, mert kimeríti az uszítás és a rasszizmus fogalmát? Persze nem kell bepisálni, valszeg az amerikai hatóságok nem olvassák a TH-t, én meg nem vagyok házmester-jellegû.

Többit késõbb, most kezdek belejönni. :)

England win The Ashes! 2013.09.21. 01:09:44

@hagyma: Naszóval most, hogy lefrissültem :)

Jóhogy már nem a subbáról vagy a hírcsárdáról linkelsz. :DDD Szóval: a recept jó, csak az elnevezés oximoron. A többit lásd fentebb.

legeslegujabbkor 2013.09.21. 15:22:29

@England win The Ashes!: Ez egy olyan fontos kérdés, hogy bele kell szóljak :)
A sztrapacska szlovákul kicsi gombócokat jelent, amibe kell krumpli. Amit meg rátesznek, az hagyományosan valóban káposzta volt, de már mindenki juhtúróval eszi.

England win The Ashes! 2013.09.21. 17:25:23

@legeslegujabbkor: Kis korrekció: strapatý = kócos, strapačky = "kócoskák".