Naiv bliccelő sérelmezi, hogy köszönés és bemutatkozás nélkül vágták hátba, amikor megpróbált elmenekülni a megállóból, miután jegyhiány okán 3 ellenőr leszállította a villamosról:
Ma (2013. szeptember 22-én vasárnap) a 14:39-kor Kelenföldről induló 19-es villamosra szálltam fel. Jegyet sajnos elfelejtettem váltani, amelynek kellemetlen következményeit pár perccel később tapasztalhattam meg. Kis idő múlva ugyanis három ellenőr szállt fel a villamosra. Miután nem tudtam érvényes jegyet felmutatni, egyikük az irataimat kérte a pótdíjfizetési csekkhez. Személyi igazolvány azonban nem volt nálam. Az intézkedő ellenőr ekkor rendőri asszisztenciát helyezett kilátásba ("Na majd jól megbasz a rendőr, figyeld meg!") és kedvesen az utazás megszakítására szólított fel ("Akkor most letakarodsz innen!").
Így is tettem, a Karolina útnál leszálltam. Az ellenőr két társával (mindhárman férfiak, 25 és 35 közöttiek) ekkor elém állt, és kijelentették, hogy addig nem hagyhatom el a megállót, amíg nem érkeznek meg a hatóság emberei. Én viszont ezt nem kívántam megvárni, és elindultam előre. Erre szorosan körém álltak a derék ellenőrök, és nem engedtek elmenni. Próbálkoztam egy irányba kijutni a gyűrűből, ekkor az ellenőr "Ne lökdössél bazdmeg, ne lökdössél!"-kiáltásokkal állta el utam.
Láttam, hogy reménytelen a megálló elhagyása, és mivel fizikailag és verbálisan is fenyegetőnek ítéltem meg a fellépésüket, átbújtam a korláton, és az úttest felé indultam. Ekkor emberünk utánam ugrott, és ököllel erőteljesen hátamba vágott. Megfordultam, mire emelt hangon hozta tudomásomra, hogy ennél csak rosszabbra számíthatok ("Megverjünk, geci?! Hárman vagyunk, te jársz szarabbul!..."). A másik két ellenőr közül az egyik szintén közeledni kezdett hozzám, ezért egyetlen lehetőségként megfordultam, és sietősen távoztam.
Szabálysértésem tényével tisztában vagyok; elismerem, hogy hibáztam, blicceltem. Erre mentséget nem is keresek. Ugyanakkor megengedhetetlennek tartom, hogy útszéli stílusban (bemutatkozás, köszönés nélkül, káromkodva), agresszíven és fenyegetően léphet fel három ellenőr. Azt pedig végképp tolerálhatatlannak és balkáninak, hogy dühében/frusztráltságában arra vetemedhet a közlekedési társaság embere, hogy fizikailag bántalmazza az intézkedés alá vont személyt.
Az utolsó 100 komment: