Tékozló Homár

Hátbavágták a bliccelőt az ellenőrök

2013.09.23. 15:14 | jackyll | komment

Naiv bliccelő sérelmezi, hogy köszönés és bemutatkozás nélkül vágták hátba, amikor megpróbált elmenekülni a megállóból, miután jegyhiány okán 3 ellenőr leszállította a villamosról:

Ma (2013. szeptember 22-én vasárnap) a 14:39-kor Kelenföldről induló 19-es villamosra szálltam fel. Jegyet sajnos elfelejtettem váltani, amelynek kellemetlen következményeit pár perccel később tapasztalhattam meg. Kis idő múlva ugyanis három ellenőr szállt fel a villamosra. Miután nem tudtam érvényes jegyet felmutatni, egyikük az irataimat kérte a pótdíjfizetési csekkhez. Személyi igazolvány azonban nem volt nálam. Az intézkedő ellenőr ekkor rendőri asszisztenciát helyezett kilátásba ("Na majd jól megbasz a rendőr, figyeld meg!") és kedvesen az utazás megszakítására szólított fel ("Akkor most letakarodsz innen!").

Így is tettem, a Karolina útnál leszálltam. Az ellenőr két társával (mindhárman férfiak, 25 és 35 közöttiek) ekkor elém állt, és kijelentették, hogy addig nem hagyhatom el a megállót, amíg nem érkeznek meg a hatóság emberei. Én viszont ezt nem kívántam megvárni, és elindultam előre. Erre szorosan körém álltak a derék ellenőrök, és nem engedtek elmenni. Próbálkoztam egy irányba kijutni a gyűrűből, ekkor az ellenőr "Ne lökdössél bazdmeg, ne lökdössél!"-kiáltásokkal állta el utam.

Láttam, hogy reménytelen a megálló elhagyása, és mivel fizikailag és verbálisan is fenyegetőnek ítéltem meg a fellépésüket, átbújtam a korláton, és az úttest felé indultam. Ekkor emberünk utánam ugrott, és ököllel erőteljesen hátamba vágott. Megfordultam, mire emelt hangon hozta tudomásomra, hogy ennél csak rosszabbra számíthatok ("Megverjünk, geci?! Hárman vagyunk, te jársz szarabbul!..."). A másik két ellenőr közül az egyik szintén közeledni kezdett hozzám, ezért egyetlen lehetőségként megfordultam, és sietősen távoztam.
 
 Szabálysértésem tényével tisztában vagyok; elismerem, hogy hibáztam, blicceltem. Erre mentséget nem is keresek. Ugyanakkor megengedhetetlennek tartom, hogy útszéli stílusban (bemutatkozás, köszönés nélkül, káromkodva), agresszíven és fenyegetően léphet fel három ellenőr. Azt pedig végképp tolerálhatatlannak és balkáninak, hogy dühében/frusztráltságában arra vetemedhet a közlekedési társaság embere, hogy fizikailag bántalmazza az intézkedés alá vont személyt.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

AzUtazó · http://utazzunk.blog.hu 2013.09.23. 15:17:38

Én nem dicsekednék, hogy bliccelsz, aztán meg meg akarsz lógni és végül neked áll feljebb mikor koppansz egyet.

kamushamus 2013.09.23. 15:17:40

Jegyet köll venni. Ha meg nem, nme kell háborogni!
Majdnem első :)

Faus to 2013.09.23. 15:17:47

Ezért tart itt az ország (akarom mondani szemétdomb).

bumbi 2013.09.23. 15:21:45

csák norrisz elintézte volna őket

ongyilkos_hajlam 2013.09.23. 15:26:58

tényleg járjál biciklivel.

Andie 2013.09.23. 15:28:06

És ezt itt a Homáron?
Ejj, vadász, vadász... :)

Takács Sándor hentes és mészáros (Hatvan) 2013.09.23. 15:29:17

A gicányok is mindig fel vannak háborodva, ha uborkalopás után szívózik velük a rendőr...

Az a kérdés, kedves levélíró, hogy ahhoz hogy viszonyulsz?

kalipeter 2013.09.23. 15:29:55

megérdemelted, nagyobbat kellett volna kapnod, de anyádtól...

Amusing 2013.09.23. 15:30:31

nebassza meg a világ, lógtál, le akartál lépni, nem akarták hagyni és még ők a hülyék?????
Hát öreg, ritka egy gyökér vagy!
ez majdnem olyan, hogy szegény betörőt megagyalja a tulaj és még ő van felháborodva

horex · http://horex.uw.hu/ 2013.09.23. 15:33:02

Akár dulván az asztalra is daszhatták volna

Jó napot!

chloe queen 2013.09.23. 15:33:51

Ez most komoly? Remélem ezt csak azért tették ki, hogy aki esetleg eddig nem tudta, az most már tudja, hogy mekkora ökrök vannak a világon!

kalipeter 2013.09.23. 15:35:28

csak nehogy feljelentsenek, hogy háttal beleszaladtál az öklükbe

Bálintka. 2013.09.23. 15:35:31

Ha elhagyod a megállót, akkor már nem csak a BKK szolgáltatását loptad meg, hanem konkrétan 3 személy jogos prémiumának egy részét is elloptad. Ha tőlem pénzt lopnál, akkor lehet nem elégednék meg azzal, hogy az öklöm megálljon a hátad felületén, csak miután már látom az ujjaimat a mellkasodból túlsó részén is, amin a tüdőd és/vagy szíved cafatjai díszelegnek.

horex · http://horex.uw.hu/ 2013.09.23. 15:35:39

Szabálysértésem tényével tisztában vagyok; elismerem, hogy hibáztam, blicceltem."

A többi lapot kitépte a gyerek a törvénytárbol, hogy nem tudtad ilyenkor mi van, hogy visszatarthatnak?
És még a Homárhoz fordul!

Vadász vadász....

bl4ze 2013.09.23. 15:35:49

Ha bliccel, ha nem bliccel: ez nem eljárás. Tettleg bántalmazni. Mi ez? Hol vagyunk? "Nyelje be" az ellenőr ha a bliccelő elfut, elmegy. De azért ne vágja már hátba meg trágárkodjon. Milyen jogon? A rendőr sem tesz ilyet, egy ellenőr se tegyen... Bázz :(

A posztoló meg monnyonle, hogy bliccel - de akkor is , ne üssék már meg ezért ! Max az édesanyja, ha szégyenli a kicsi fiát mert bliccelő ! :)

Tisztviselőtelep 2013.09.23. 15:35:56

@zsiráfffff: kis buzi, eriggy biciklivel, ehhh.

Amúgy a bicikli tényleg jobb ötlet.
Egyrészt nem büdös és nem ragadsz oda a hajléktalanok által összepisilt üléshez és nem szedsz össze mindenféle fertőzést, ami a jegy mellé jár.
Grátyisz!

YoZan Ace a.k.a. A Lenyalthaj Nevű Strici 2013.09.23. 15:36:42

Szóhoz alig jutok.

Ilyet!

Hogy történhetett ilyesmi???

Elmész megkúrod Lakatus Jolandát, és csodálkozol hogy écet kapsz? Pedig tudtad te...

horex · http://horex.uw.hu/ 2013.09.23. 15:38:48

Egyböl ekézni a poszttolót?
Gondolom mindnyájan/LOL/ keresztény szavazók vagytok

Hol a poszttoló? Állj ki az igazadért!

Tisztviselőtelep 2013.09.23. 15:38:49

Tényleg amúgy mikortól tiltja az alkotmány a buszok villamosok takarítását?

horex · http://horex.uw.hu/ 2013.09.23. 15:41:19

@bl4ze:
Debizony a rendör is lezavar neki a gumibottal ha megpróbál elszökdösni

Van még gumibotjuk egyáltalán?

Kezibe is nyomhattak volna egy levelet az édesanyjának címezve, hogy majd vonnya össze a szemöldökét, ha a fia átaggya neki

AtiSnatch 2013.09.23. 15:42:06

inkább lettél volna angol kismama...

Baluci 2013.09.23. 15:42:45

Nem akarom védeni a bliccelőt, DE ÓRIÁSI TÉVEDÉSBEN VANNAK itt sokan! Nevezetesen: ha valaki önként kizárja magát az utazásból, ergo leszáll a következő megállónál, akkor az ellenőrnek nincs visszatartási lehetősége. Az utas ezt - érvényes jegy, vagy bérlet nélkül - JOGOSAN MEGTEHETI!... Ha hiszitek, ha nem ez a szabály! Úgyhogy ez akár egy sima feljelentés is lehet az ellenőrök ellen!... Én biztos nem hagynám annyiban!

YoZan Ace a.k.a. A Lenyalthaj Nevű Strici 2013.09.23. 15:44:38

Éreztem én!

Megannyi diétás poszt után itt egy igazi fehérjében, és szénhidrátban gazdag, mondhatni még ropogós
"(2013. szeptember 22-én vasárnap) a 14:39-kor Kelenföldről induló 19-es villamos"
vonaltól, azé', hogy erősödjünk.

Illik megköszönni a finom étket!

Takács Sándor hentes és mészáros (Hatvan) 2013.09.23. 15:45:10

@Baluci:
Ok. Legyen neked. Ennek a kurva bliccelőnek van igaza.

Rathelor 2013.09.23. 15:46:11

Bár ezt a nyomorékot a helyszínen kellett volna agyonverni, amiért az én költségemen (is) lóg, de azért vegyük észre a jövőbeni lehetőségeket: ha a három ellenőr valóban azt csinálta, ami itt el lett mesélve, akkor a kedves posztoló jelen jogszabályi környezetben gond nélkül kivégezhette volna mind a hármat csoportos támadással szembeni önvédelemre hivatkozva és jó eséllyel meg is ússza, hiába közfeladatot ellátó személyekről van szó.

Szóval legközelebb videózz, aztán darálj..

cobre 2013.09.23. 15:49:09

Erre most csak egy vicc jut eszembe. A kannibálokat nyugodtan helyetesítsétek be bkv ellenőrrel vagy közteressel. :)

A dzsungelben túristákat ejtenek foglyul a kannibálok. Megkérdezi a főnök az elfogottakat, mit választanak: halál vagy UngiBungi? A tőrzsfőnököt látva inkább a halált választják, mire a tőrzsfőnök: jó, de előtte egy kis
UngiBungi!

Baluci 2013.09.23. 15:49:13

@Snatch_A: Nem tudom linkelni, de vagy 15 éve láttam többször is valamilyen utazási szabályzatban! Nem hiszem, hogy változott!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.09.23. 15:50:18

" Szabálysértésem tényével tisztában vagyok; elismerem, hogy hibáztam, blicceltem. Erre mentséget nem is keresek."
Akkor miért akartál elmenekülni? Ej-ej...

Ettől függetlenül a BKV rokok viselkedése felháborító. Normális helyen így nem viselkedhet egy ellenőr.
Kíváncsi lennék, ha nem idén barnult volna apostoló, és nem egyedül van, akkor merték volna-e hátbavágni.

Anomalocaris (törölt) 2013.09.23. 15:53:05

Menjetek el gyermekpszichológushoz, ha van rá pénzetek, akkor orivát szférában

Takács Sándor hentes és mészáros (Hatvan) 2013.09.23. 15:53:24

@ColT:
"A rendőr hatóság, az ellenőr nem. "

Jó, akkor: ha a gazda nyakoncsapja, a rajtakapott tolvajt...

Rathelor 2013.09.23. 15:56:10

@Hoppácska: ön/birtokvédelem - megint más tészta.

A bkv ellenőröknek egész pontosan kuss van közteres vagy rendőri kíséret nélkül.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.09.23. 15:59:21

@Hoppácska: Na ez már jobb :)
Igazából nincs bajom ezzel, de a azda sem egy állami szolgáltatócég alkalmazottja, akinek szabályozva van a jogköre.
A gsazdának is van, de tőle max. a bíróságon megkérdik, miért vágta pofán, ami jogos is volt.
a BKV ellenőrnek azért kicsit bonyolult a jogi helyzete.

Démonmac1 2013.09.23. 16:01:20

Ma az elmebetegen napja van a homáron?
Milyen önsorsrontó poszt ez már megint?
én mélyen kussolnék hasonló helyzetben.

A következő poszt mi lesz, tettenért betörő siránkozik, hogy ráharapott a kutya a lábára vagy mi?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.09.23. 16:02:20

@Hoppácska: Na @Rathelor: leírta.
Nem véletlenül vannak a metróban is metrózsaruk. Felszínre is kéne, akkor nem lenne ilyen eset, hogy elmenekül a bliccelő.

YoZan Ace a.k.a. A Lenyalthaj Nevű Strici 2013.09.23. 16:02:36

@Baluci: @Rathelor: Na de! Létjogosultsága van a kérdésnek:
Melyik ellenőr vágta hátba a 3 közül? Nem mindegy!

Pl.: Az elejétől kezdve videózol. Lement a fent említett forgatókönyv. Ám. Nem hátba csapással végződik részükről, hanem telefonodat elveszik (ha videóztál volna), széttörik, kártya ki belőle, széttör, azt is, meg a pofáját. Majd megbeszélik, hogyan zajlottak az események "igazából". Az ellenőr aki betörte a pofáját, hókon üti #2-es társát, mondván a bliccelő volt, így akart kitörni, menekülni. Ezért jogos önvédelem gyanánt, nincs kiút alapon pofát kellett törjön, hogy védje társát, társait, önmagát. Majd sztori egyeztetés ismét, 3-an vallanak ellene. A szemtanuk meg, meg lettek invitálva ingyen utazásra az adott vonalon x ideig, vagy sörre, vagy fenyítésre, vagy ingyen biztosítás az Allinál...

elwood 2013.09.23. 16:04:33

hogy itt hogy bánnak a gyökerek a gyökerekkel, felháborító.

poszternek jó utat kívánok az én pénzemen.

remélem legközelebb kifogástalan modorú ellenőrök szállítják le, és elnézést kérnek, hogy zavarják a lopásban.

Anomalocaris (törölt) 2013.09.23. 16:05:17

@Démonmac1: Jaj! Ójaj! Arab telivéren érkezik a Végzet, fusson ki merre lát.

Atörökk 2013.09.23. 16:07:10

Vegyél jegyet, bazmeg.

Démonmac1 2013.09.23. 16:07:53

@Nattramn: Bár az a része, hogy az ellenőr bunyózik, nem túl szerencsés.
(elmegy tevének is)

Takács Sándor hentes és mészáros (Hatvan) 2013.09.23. 16:14:18

@Rathelor:
"ön/birtokvédelem - megint más tészta."

A bkv-s ellenőr nem a saját "birtokát" védi?????????

Anomalocaris (törölt) 2013.09.23. 16:15:11

@Démonmac1: A tevék jópofa lények, de még nem láttam tevelábkezű énekest. De az ötlet nem rossz.

jjc 2013.09.23. 16:17:04

ebben az országban mindenkinek csak jogai vannak, kötelességei meg senkinek se. eh.
csak ez megy meg az éjjel-nappal budapest. eh.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.09.23. 16:17:40

és még bocsánatkérő levelet se írtak neki belecsomagolt ajándék évesbérlettel.

Takács Sándor hentes és mészáros (Hatvan) 2013.09.23. 16:17:47

Egyébként megismétlem a legelső felvetésemet: ha legközelebb Lakatos Efraim fog beírni ide, hogy egy gazda "hátbavágta", amikor levett a fájáról pár (kiló) almát, akkor ugyanilyen állásponton lesz mindegyikőtök, mint most?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.09.23. 16:18:27

@Hoppácska: Nem, ő egy állami dolog alkalmazottja, amire sokkal szigorúbb szabályok vonatkoznak, mint a birtokvédelem.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.09.23. 16:19:53

@Hoppácska: Nem-nem. Nem leszünk.

A BKV-s esettel sem az a baj, hogy feltartóztatták, és megvágták. A tettlegesség, és a hangnem. Ez nem egy kulturált városra jellemző.
Ráadásul amíg törvényileg nem tartóztathatja fel a bliccelőt az ellenőr, addig nem tartóztathatja fel.

Takács Sándor hentes és mészáros (Hatvan) 2013.09.23. 16:20:19

@ColT:
Értem.
Akkor elfogadom, hogy jogilag a kurva bliccelőnek van igaza.

Atörökk 2013.09.23. 16:20:28

@Hoppácska:
Ki a faszom az a Lakatos Efraim? Vagy neki szabad lopni, vagy miért kéne, hogy ide írjon, vagy miért kéne lezabálja más almáját?

Rathelor 2013.09.23. 16:20:39

@Hoppácska: nem az övé a villamos..

Anomalocaris (törölt) 2013.09.23. 16:22:11

@ColT: Miféle kulturált város? Hol?

Takács Sándor hentes és mészáros (Hatvan) 2013.09.23. 16:22:48

@Rathelor:
"nem az övé a villamos.."
Nem, de a tulajdonos bízta meg, hogy ellenőrizzen/szankcionáljon stb.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.09.23. 16:24:36

@Baluci: ez fantasztikus. tehát bármikor utazhatok jegy nélkül és ha leszállok amikor jön a kaller akkor bünti sem jár érte. én balga meg dobálom ki a pénzt az ablakon feleslegesen.

Anomalocaris (törölt) 2013.09.23. 16:24:43

@Snatch_A: Az ombudsman szerint nem jó az új szabály, miszerint a rendőrség bemondásra bütethet.

elwood 2013.09.23. 16:26:12

@ColT: a bkv-s az én pénzemet is védi. ha egy notórius bliccelőt elkap (nincs nála személyi ... persze), a minimum, hogy hátbavágja.

Rathelor 2013.09.23. 16:27:45

@YoZan Ace: hárman vannak (csoport), előtte beszóltak és fenyegettek - ez már elég ahhoz, hogy törvényesen megelőző támadást indíts, bár csak korlátolt eszközökkel.

Abban a pillanatban, ahogy valamelyik erőszakot alkalmaz, nyugodtan előveheted a kést/pisztolyt/bármit. Nem fognak odáig eljutni, hogy teljesen tönkretegyék.

Bónuszként abban a pillanatban, ahogy elveszik a telefonod, rablást követnek el, szóval a végén még téged fognak megdicsérni, hogy de ügyesen elkaptad őket..

Anomalocaris (törölt) 2013.09.23. 16:28:11

index.hu/belfold/2013/09/23/szarvasmarhacsontokat_szortak_szet_varaljan/

Ha valaki arra jár, szedjen már össze Nekem egy zacskóval. Marhakoponyám még nincs.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.09.23. 16:29:33

@elwood: "a bkv-s az én pénzemet is védi"

Hát nem igazán. Kitalicskáztak már annyit belőle, hogy meredeken veszteséges legyen.

elwood 2013.09.23. 16:31:22

@atpijkamo: ezt nem látom elég indoknak a bliccelésre.

Anomalocaris (törölt) 2013.09.23. 16:31:33

@atpijkamo: Dakota, felreteve a fszsgaidat, most komolyan, rendben van ez a byolcvan szazalek feletti hiany?

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.09.23. 16:31:48

@Baluci: "az ellenőrnek nincs visszatartási lehetősége"

Még pofozkodási és hátbavágási lehetősége is van. Joga persze nincs.

horex · http://horex.uw.hu/ 2013.09.23. 16:33:13

@Hoppácska:
Lakatos Efraim ???

Cigány ül a Duna parton és könyv a kezében
Jön egy szkinhed és kérdi
Minek az a könyv a kezedben, olvasni sem tudsz?
Héberül tanulok
Ne fokozd, ne fokozd!

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.09.23. 16:33:22

@Rathelor: értem. tehát ha bemegyek egy bankba bankot rabolni fegyver nélkül és három biztonsági őr a földre teper és fejbevág, akkor feljelenthetem őket erőszakosság miatt. ez is csodás tényanyag és jó tudni!

2013.09.23. 16:34:17

Szabálysértésem tényével tisztában vagyok; elismerem, hogy hibáztam, blicceltem. Erre mentséget nem is keresek.

"Ugyanakkor megengedhetetlennek tartom"

Még jó, hogy valami értékrended van.
persze az nem rád vonatkozik, mások viselkedjenek rendesen!

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.09.23. 16:34:21

@elwood: "ezt nem látom elég indoknak a bliccelésre."

Nem is annak írtam.

Egyébként szerintem eleve ingyenesnek kellene lennie.

@Nattramn: Pontosabban nem hiány, hanem a BKV alulfinanszírozott. Meg lehetne szervezni, hogy csak moderált mennyiségű pénzt kelljen beleönteni.

helianthus 2013.09.23. 16:34:32

@Démonmac1: "önsorsrontó poszt ez már megint?"
Ez de gyönyörű! +1!

horex · http://horex.uw.hu/ 2013.09.23. 16:35:39

@elwood:
"a bkv-s az én pénzemet is védi."
Hahahaha
OK volt a villamos vonaljegy 0,50Ft
Blicceltek sokan, felemelték az árát
Lett sok ellenőr
Lement a villamosjegy ára?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.09.23. 16:36:01

@Hoppácska: Senki nem mondta, hogy igaza van. Csak az ellenőrnek a jelenleg hatályos jogszabályokat kell betartani (ahogy a bliccelőnek is).

Imádom, amikor ilyen fekete-fehéren gondolkodnak az emberek.

@elwood: Ld. fentebb. Senki nem védte itt a bliccelőt.

@Nattramn: Hát ha ilyeneket hagyunk, akkor nem is lesz az :D

Agyalap 2013.09.23. 16:36:29

"Szabálysértésem tényével tisztában vagyok; elismerem, hogy hibáztam, blicceltem" - de a felelősséget nem vállalom, inkább gyáván megpróbálok elsunnyogni, majd az úttestre ugorva bátran elszaladni.
Ezzel nem az ellenőrök viselkedését dicsérem, de amilyen az aggyonisten...

2013.09.23. 16:36:36

@Nattramn: Az ombudsman szerint nem jó az új szabály, miszerint a rendőrség bemondásra bütethet.

Hát ne is bütessen, igaza van a bucimacinak!

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.09.23. 16:36:47

@zsiráfffff: A betöröt, tolvajt fizikai erőszakkal is vissza lehet tartani a rendőr megérkezéséig. A részleteket enm tudom.

Nyilván, ha közben a saját lábában megbotlik a tolvaj és betöri a pofáját, akkor nem lehet a többieket elővenni ezért.

Baluci 2013.09.23. 16:37:49

@zsiráfffff: Tulajdonképpen igen!... Azért bérlettel, jeggyel mehetsz tovább! Röhej, de így van! Próbáld ki egyszer! Közöld az ellenőrrel, hogy "kizárod magad az utazásból"... Ha látszik rajtad, hogy komoly vagy meg fogsz lepődni!...

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.09.23. 16:37:50

@Cicmen: A rendőrök nagyon gyakorlott, összeszokott hazudozók. Már persze tisztelet a kivételnek.

Takács Sándor hentes és mészáros (Hatvan) 2013.09.23. 16:38:02

@ColT:
"Imádom, amikor ilyen fekete-fehéren gondolkodnak az emberek."

Mint pl. a levélíró??? Azt én is imádom.

Rathelor 2013.09.23. 16:38:26

@Hoppácska: igaz, de a törvények akkor sem adnak nekik semmilyen jogot ami felhatalmazná őket bármilyen extra "védelemre". Ha a bliccelő teszem azt hangosan hőzöngene, nekiállna szétrugdosni a villamost, akkor persze nyugodtan lecsaphatnák (mint bárki más).

De elég megnézni a vagyonőröket, ők is gyönyörűen le vannak korlátozva, pedig nekik tényleg a védelem a munkájuk..

Anomalocaris (törölt) 2013.09.23. 16:38:36

@atpijkamo: csak a komenisták elloptűk a pénzt.

elwood 2013.09.23. 16:40:57

@horex: meg a benzin is drágább lett. de mi köze ennek az ellenőrhöz ?

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.09.23. 16:43:28

@Baluci: nem olyan családbul származom én. nyilván túl szigorúan lettem nevelve, de ha ezt a sztorit én adtam volna elő otthon, akkor apám sajátkezűleg csavart volna le egy csillagos taslit. nem a bliccelés miatt, hanem a csigagerinccel vetexő viselkedés miatt.

helianthus 2013.09.23. 16:43:39

@Nattramn: nagyon tetszett amit írt. És már odaadtam, nem tudom visszacsinálni*. Most mi lesz?
*Nem is akarom.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.09.23. 16:44:27

@Hoppácska: Nem gondolkodott az sehogyse, ha gondolkodott volna, akkor vesz jegyet...
Meg nem írja meg...

De azért elismerte, hogy a bünti jogos volt. Azt én is elismerem. A tettlegesség, viszont nem jogos _ebben_az _esetben_ .

Anomalocaris (törölt) 2013.09.23. 16:44:56

Sass Miklóa: Az ivarszervek. Eötvös Kiadó, Budapest, 1999.

Takács Sándor hentes és mészáros (Hatvan) 2013.09.23. 16:46:02

@ColT:
"De azért elismerte, hogy a bünti jogos volt."

Becsületrendet neki!

2013.09.23. 16:52:24

@atpijkamo: A rendőrök nagyon gyakorlott, összeszokott hazudozók. Már persze tisztelet a kivételnek.

Reménykedjünk hogy ez nem így van, mert ha ők nem becsületesek alapból akkor tényleg szarni ment minden. Különben volt egy tanmese az egyszeri becsületes szakszerű rendőrjárőrről aki szolgálatban a saját feleségét megbírságolta mert tilos helyen szambázott az úttesten, aztán csodálkozott hogy hetekig se kaja, se pina nem volt otthon! Most dönts el hogy korrupt vagy vagy becsületes! :)))

Anomalocaris (törölt) 2013.09.23. 16:54:31

Hatt még mindig nem került elő. :/

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.09.23. 16:55:17

@Cicmen: Azért javuló a tendencia. Húsz éve nehezen találtam rendőrt, aki nem zsebre birságol, most nehezen találok olyat, aki zsebre.

Anomalocaris (törölt) 2013.09.23. 16:55:34

@ColT: Jo hallani ezt az iteletet egy bujtatott / dedelgetett horogkereszt profilkep mellol.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.09.23. 16:56:17

@Hoppácska: Nekem is a sajátom.
Elég sok olyan sztori akad, ahol az ellenőrök olyat büntettek meg, akit nem kellett volna.
Másrészt amit az elején írtam, az megvan?
Ha 3 KolompAIR lett volna a delikvens, hátba merik vágni?

Tiborfalvi Tibor 2013.09.23. 16:59:47

Kurvajó ez a gyerek :D

Édes f*szom, az egész leveled arról szól, hogy te megpróbáltál elhúzni onnan a picsába, aztán meg csodálkozol, hogy nem kértek meg szofisztikáltan a maradásra :D Úgy gondoltad, hogy majd elszaladhatsz? Vagy mi? Van még pofád ide írni?

Anomalocaris (törölt) 2013.09.23. 16:59:49

@ColT: Csak jól szórakozom a nyomorult arckönyves top commentereken :D

maximum1 2013.09.23. 17:00:02

Gondolom ha azt mondta volna, nincs baj srác, gyere leszállunk iszunk egy kapucsínót amíg jön a yard, akkor megvártad volna.

Emlékszem egy srácra aki ugyan így gondolkodott mint Te.
Csak amikor leszálltak és elakart futni jött egy kocsi, elütötte, meghalt.

Úgyhogy nincs igazad és ne írogass mert jönnek a Trollok!

Minyimányi Monyó (törölt) 2013.09.23. 17:00:59

Szerintem mindenki megvenné azt a kurva jegyet,ha módjában állna és megtehetné!
DE sajnos igen sokan,nem tehetik meg,hogy megvegyék a havi bérletet!
A kommentelők szerint lassan de biztosan teljesen elfogadott lesz az,hogy halálra verjenek egy bliccelőt vagy egy tilosban horgászó nyomorultat,pusztán azért,mert CSÓRÓ!
Elképesztően szánalmasak a kommentek,mindenki elfelejti,hogy bármikor lecsúszhat ő maga is,és akkor RÁ FOG KÉNYSZERÜLNI arra,hogy lopjon,csaljon,blicceljen és ne fizessen ha nem muszáj.
Tehát a gyűlölködő és halálba kívánó kommentárok nem mást tesznek,mint magát a SZEGÉNYSÉGET gyilkolnák és büntetnék!
Nem a 7 % bliccelő miatt nincs pénze ennek a nyomorult BKK-nak!
El lehet húzni mindegyik verekedős kommentárnak és meg kell nézni a Rumbach palotájukat Vitézi Dávidkáéknak,és a benne lévő töménytelen mennyiségű kis és középvezetőt,fölösleges irodistát és azonnal rá fogtok jönni,hogy hova a kurvák faszába folyik el a tetves pénzetek!
Aztán el kell tiplizni a másik gigantikus BKV épületbe,ahol a kommunista bagázs bassza a minden napjait,a TI pénzeteken!
És akkor még nem beszéltünk arról,hogy mennyit lopnak a fehérgalléros BLICCELŐK,akik nem egy menetjegy árát lopkodják el,hanem milliárdokat!
Tehát tegyétek súlyba a pofátokat idióták,és inkább próbáljatok meg gondolkodni,mielőtt csoportosan halálra köveztek pár nyomorult csóringer fillérbaszó bliccelőt!
Pöcsfejek!

Anomalocaris (törölt) 2013.09.23. 17:01:10

Kodály: Háry Jánoa - "Hej, két tyúkom..."

Takács Sándor hentes és mészáros (Hatvan) 2013.09.23. 17:01:56

@ColT:
"Ha 3 KolompAIR lett volna a delikvens, hátba merik vágni?"

Na látod, te is a gicányokra hivatkozol...

Én meg azt mondom, hogy semmi különbség nincs bőrszinre nézvést a bliccelők között... Mindegyik mocskos tolvaj.

Az, hogy egy ellenőr fél a barnább bőrűtől, mert annak eeekkora bicskája van, az azt jelenti, hogy mással sem lehet nagylegény?

Én csak akkor szólhatok rá egy kiskölyökre, aki éppen összefirkálja a busz ülését, ha rá mernék szólni egy tízfős tagbaszakadt társaságra is, amikor ugyanezt teszi????

Takács Sándor hentes és mészáros (Hatvan) 2013.09.23. 17:02:53

@Minyimányi Monyó:
"Szerintem mindenki megvenné azt a kurva jegyet,ha módjában állna és megtehetné!
DE sajnos igen sokan,nem tehetik meg,hogy megvegyék a havi bérletet!
A kommentelők szerint lassan de biztosan teljesen elfogadott lesz az,hogy halálra verjenek egy bliccelőt vagy egy tilosban horgászó nyomorultat,pusztán azért,mert CSÓRÓ!"

Én már sok bliccelőt láttam, és egyik se csóró volt.

Minyimányi Monyó (törölt) 2013.09.23. 17:04:35

@Hoppácska: Nyilván ránézésre megállapítottad.
Hülye gyerek!

Anomalocaris (törölt) 2013.09.23. 17:04:44

@Minyimányi Monyó: Te vagy a poszt toló? Magadon kívül, tombolva őrjöngsz, mint a bóbitás a szekrényben.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.09.23. 17:05:50

@Minyimányi Monyó: félreolvastad. nem azért nincs jegye mer a haldokló anyja lélegeztetőgépére kellett a pénz, hanem mert egy kis buzgár aki szeret ingyen utazni, ennyi. de még ezzel se lenne gond, utazzon ingyen ha már annyira feledékeny. de ha elkapják, akkor ne szaladgáljon sehova. egyébként meg járjon biciklivel ha nincs pénze, más is túlélte már. ettől még a békávé egy foshalmaz, szó se róla.

Minyimányi Monyó (törölt) 2013.09.23. 17:06:04

@Nattramn: Nem,nem én vagyok a posztoló.
DE akár lehetnék ÉN is,lehetnél TE is és most ne írd azt,hogy TE bezzeg soha!Mert soha nem tudhatod mit hoz a holnap neked!

2013.09.23. 17:06:35

@ColT: Elég sok olyan sztori akad, ahol az ellenőrök olyat büntettek meg, akit nem kellett volna.

Ja persze! Három jegyet is váltott és udvarias hangnemben érdeklődött az ellenőr családjának a hogylétéről,dicsérte az ellenőr külsejét, illatát, műveltségét,eljárásának jogosságát,haját, ruházatát,azt, hogy éppen ezt a találkozást hiányolta és mégis meg akarta bírságolni ok nélkül az a szarfaszú! :)

Bluemotion 2013.09.23. 17:07:12

A tipikus, kiszólt a gödörből a lyuk. Nem vesz jegyet és neki áll feljebb. A homár biztos segíteni fog e kedves úriembernek.

CID 2013.09.23. 17:08:05

@YoZan Ace: Mijafaszért hozod hírbe, vénszivar nejit?

2013.09.23. 17:10:36

@Minyimányi Monyó: meg kell nézni a Rumbach palotájukat Vitézi Dávidkáéknak,és a benne lévő töménytelen mennyiségű kis és középvezetőt,fölösleges irodistát és azonnal rá fogtok jönni,hogy hova a kurvák faszába folyik el a tetves pénzetek!

Hát ebben bazmeg kurvára igazad van.

Anomalocaris (törölt) 2013.09.23. 17:11:08

@Minyimányi Monyó: Elég ha Engem írsz nagy betűvel. Te is szoktál lopni? Szardinellát a Sparból, például? Miattad tűnt el a Silverfish??

Anomalocaris (törölt) 2013.09.23. 17:13:58

köszi Getgő, h megcsináltad!

CID 2013.09.23. 17:14:45

@Minyimányi Monyó: Sétáljál baszod. Ámerikában nem ököllel, hanem diabetikus macskával baszták volna hátba.

Bluemotion 2013.09.23. 17:14:54

@Minyimányi Monyó: Ezért felesleges volt beregelned. :(

Minyimányi Monyó (törölt) 2013.09.23. 17:16:56

@Nattramn: Még nem,de sosem lehet tudni,mikor kényszerólök rá.
Érdekelni fog szerinted majd,hogy agyonver a biztonsági őr,ha a gyerekemnek kell enni adni?
Téged érdekelni fog e vajon majd az,hogy mi van az elbaszott alkotmányban,érdekelni fog e vajon hogy bűnt követsz el vagy sem,ha a gyereked vagy te magad fogsz éhezni holnapután,pusztán azért,mert a fizetésed nem fog érni egy guriga taknyot sem?
Érdekelni fog?
Éhen fogsz halni,vagy elbliccelsz a spárig és ellopod?

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.09.23. 17:18:46

@CID: ezeknek lábuk sincs! azt is elvette a kormány.

horex · http://horex.uw.hu/ 2013.09.23. 17:20:01

@elwood:
Az, hogy hülyitik a népet
Kevesebben bliccelnének, olcsób lenen a jegy
Kevesebben lopnák az áramot stb.
"Te fizeted a lopások árát is"

Hülyeségek, mert az ellenőrzés keményen megszigorodott, mégse olcsóbb az adott árú/szolgáltatás

horex · http://horex.uw.hu/ 2013.09.23. 17:21:59

@Minyimányi Monyó:

Mos' mé' kell ilyen hamar a poszttolót ekézni?

Minyimányi Monyó (törölt) 2013.09.23. 17:22:37

@horex: Az még semmi,de szépen előkészítettek egy polgárháborúnak is,cigány- magyar ,szegény -nem szegény között.
Tulajdonképp találtak egy réteget,melyek kikiálthatnak bűnbaknak.
A következő majd az lesz,hogy a bliccelők miatt van lecsúszva az ország,vagy a nyugdíjasok miatt (végül is mindkét réteg napirendi pont már mostanában) és jönnek majd a beteg állat kommentárok,hogy hát agyon kell őket verni mert ne élősködjenek és kész!

2013.09.23. 17:23:33

@Minyimányi Monyó: Érdekelni fog szerinted majd,hogy agyonver a biztonsági őr,ha a gyerekemnek kell enni adni?

Azért maradjunk már annál az opciónál, hogy tisztességesen keressük meg a betevőre valót, mert a lopásnak a károsultja nagy eséllyel nem tehet a te helyzetedről ellentétben veled és nem neki kéne eltartani a gyerekedet úgyhogy a lopás helyett valami más megoldáson törd már a kis fejedet!

Minyimányi Monyó (törölt) 2013.09.23. 17:23:57

A legvégén pedig elfogadottá fog válni,hogy a Dunába kell lőni az összes szegényt.
Ilyen randa dolgok szoktak kikerekedni az ilyesmikből.
Remek jövőnek nézünk elébe.

bigmac 2013.09.23. 17:24:04

Könnyfakasztó történet..vagy inkább eksönmúví..amúg meg elefántcerka az összes ellenör meg a felszopó közteeületeseik pucájába...

CID 2013.09.23. 17:24:35

@Minyimányi Monyó: Hát baszod, ne a kölyködnek lopj kaját, hanem gondolkodj, és csenj kotont....

Minyimányi Monyó (törölt) 2013.09.23. 17:25:48

@Cicmen: Tisztességesen megkeresed a betevőre valót,ami egyik napról a másikra nem fog érni szart sem.
Volt már ilyen a történelemben?
Mit fogsz tenni?
Most csak lassan nem ér szart sem,anno mikor eldobálták a pénzeket az utcán,ugyan ez volt,csak gyorsabb folyamat játszódott le.
Szóval mit fogsz tenni?

Anomalocaris (törölt) 2013.09.23. 17:26:52

@Minyimányi Monyó: Gyerekem? Én nem koitálok! De ha most látnék egy raklap Silverfisht, hát lehet hogy elcsábulnék. Ez a Hamé azért nem a csúcs.

Anomalocaris (törölt) 2013.09.23. 17:28:36

@zsiráfffff: Jó hogz nem ajánlottam ey ügzben syakértőt.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.09.23. 17:28:40

@Minyimányi Monyó: remélem a 14-ik évedet már betöltötted és nem szociális segélyből a mi pénzünkből pazarlod a sávszélességet.

horex · http://horex.uw.hu/ 2013.09.23. 17:29:31

@CID: Ne hivatkozz Ámerikára

Majd gyön hagyma és elmondja ott hogy van

Vazzze, ott még a végállomáson az utasok forditják vissza a villamost és kötélen húzzák

Kultúrnép!

Minyimányi Monyó (törölt) 2013.09.23. 17:29:52

@CID: Primitív állatfaj!
(ez a megszólítás,ami kijár neked)
Amikor ezek a gyerekek születtek,akkor még normális világ volt,ami mostanra felfordult és barommá vált!
Eljött az éj a fidesz kormánnyal és tele van iszonyattal.
A szó minden létező értelmében.
Aki nem látja mi veszi körül,az vak!

bigmac 2013.09.23. 17:29:57

@Bálintka.:
" Ha elhagyod a megállót, akkor már nem csak a BKK szolgáltatását loptad meg, hanem konkrétan 3 személy jogos prémiumának egy részét"

Szerintem kezdj el gyüjtést rendezni szegény szerencsétlen ellenőrök megsegítésére...igazi hasznos cselekedet lenne...te igazi hülyegyerek:)

Minyimányi Monyó (törölt) 2013.09.23. 17:32:02

@zsiráfffff: Nem,nem!
A szociális segélyt meghagyom a parlamenti fehérgalléros bűnözőknek!
Nekik szükségük van rá,és élnek is vele,nyugodj meg kisbarom!
Mi magunk pedig megélünk a havi közalkalmazotti minimálból!

2013.09.23. 17:32:39

@Minyimányi Monyó: Tisztességesen megkeresed a betevőre valót,ami egyik napról a másikra nem fog érni szart sem.
Volt már ilyen a történelemben?

Jó páran csinálják nap mint nap, azért nem hal éhen a sok hozzád hasonló szarházi!

horex · http://horex.uw.hu/ 2013.09.23. 17:32:55

@Minyimányi Monyó:
Amiket sorolsz az már megvan
Az egyik legnagyobb, népére rontó , idegenszívű réteg a nyugdíjas
De ez naponta változhat és változik is
Anno a békeidőkben csak kulák volt meg feketéző a nép ellensége

labi 2013.09.23. 17:33:58

@Minyimányi Monyó:
Hát miért nem ajánlod neki, hogy lopjon magának egy kerékpárt és akkor nem kell tartania ezektől a gonosz ellenőröktől, mikozben lopni megy az éhező gyerekeinek?

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.09.23. 17:35:10

@Minyimányi Monyó: értem én, hogy nem jut elég punci neked, node ki is verhetnéd néha magadnak. hidd el, az is jobb ám a semminél és nyugtattya az idegrencert.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.09.23. 17:35:38

@Hoppácska: Nem, azt jelenti, hogy az ellenőr vagy mindenkivel legyen kurvakemény, vagy senkivel, mert amúgy ha nem így van, az kicsit visszatetsző.
De leginkább a törvény adta lehetőségeivel éljen a munkája során, azok ugyanis rá nézve kötelezőek. Ennyi.

@Cicmen: Homáron azért olvastunk már pár meredeket. Nem kell adni az ártatlant.

@Minyimányi Monyó: A BKV ellenőrök a narancsbanda előtt is bunkók voltak, cak szólok. Nem helyes mindent az aktuális kormányokra kenni. Ugyanúgy nem helyes, mint mindent helyeslni, amit csinálnak.

horex · http://horex.uw.hu/ 2013.09.23. 17:36:05

Valaki fűt fával vagy szénnel?

labi 2013.09.23. 17:37:16

@Minyimányi Monyó: "Most csak lassan nem ér szart sem,anno mikor eldobálták a pénzeket az utcán,ugyan ez volt,csak gyorsabb folyamat játszódott le.
Szóval mit fogsz tenni?"

Kérdezd meg édes drága felmenőidet, talán elmesélik, hogy mit tettek akkor amikor tényleg szar volt a helyzet, háború, válság ilyesmi. A tieid mentek rabolni, fosztogatni? :)

Manyecska 2013.09.23. 17:38:07

@horex: igen, és jól jönne mer kirúgták a sógornőmet pedig vezető volt, vmi alkoholista kollégájának kellett a hely:((

Anomalocaris (törölt) 2013.09.23. 17:38:15

@zsiráfffff: Most miért akarod ilyen gusztustalanságokra rávenni? Én szép óvatosan próbálom rávezetni a szardinellára, nincs annál nyugtatóbb, mint amikor 20:45-kor beleszúrod a villát a paradicsomszószos gyönyörbe.

Minyimányi Monyó (törölt) 2013.09.23. 17:39:24

@labi: ÓÓóóó nem!
De bűnöztek baszki!Tudod mivel bűnözött szerencsétlen dédikém a háború után?
Pedig baszki tilos volt,de vagy 5 kőccöt kellett eltartani!
Kacsáztak!
Néma kacsákat tartottak a padláson!
Bűn volt,tilos volt,még sem ölte volna meg őket a többi hasonló sorsú nyomorult!
Bezzeg most,elég csak megnézni a kommenteket!
Jöhet az armageddon!

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.09.23. 17:39:39

@Nattramn: na és? a jobbal veri, a ballal meg eszi a szardinellát. jójaz.

bigmac 2013.09.23. 17:40:28

@zsiráfffff:
"ez fantasztikus. tehát bármikor utazhatok jegy nélkül és ha leszállok amikor jön a kaller akkor bünti sem jár érte. én balga meg dobálom ki a pénzt az ablakon feleslegesen"
Yo hogy rájöttél vazze...sárga mellénykés vöröses fejű bácsikra kell még figyelni ill. leszállás formájában biztosítani nekik felszálláskor a zökkenőmentes semmittevést...nyugi ezt a részét így is úgyis kifizeted;)

Anomalocaris (törölt) 2013.09.23. 17:42:05

@zsiráfffff: A jobb kéz a kenyérszeletek kezeléséhez szükséges. Látszik hogy még sose ettél Silverfisht!

jpmjpm 2013.09.23. 17:42:09

jó módszer simán elgyalogolni. én már csináltam. ha jól emlékszem le sem akartak szállítani én mondtam, hogy leszállnék, erre mondták, hogy jó akkor ott megírjuk. leszálltunk én meg elmentem. láttam rajtuk, hogy nem tetszik nekik, de nem csináltak semmit.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.09.23. 17:43:35

@bigmac: nem szeretek kicsinyeskedni. hamár tolvajlásra adnám a fejem, akkor minimum a nemzeti bankot pakolnám ki. vagy titokban betömnék egy túrórudit a teszkóban ha senki se látja.

McZozo 2013.09.23. 17:44:49

Azzal egyetertunk hogy a posztolo nem egy finom ember, es neki is vaj van a fulen.
Masik hogy az ellenor akkor se vaghat semmibe meg ha meglepsz is.
A ket dolgot szet kell valasztani
Az elsoert a posztolot igencsak meg kene buntetni esetlegesen tobbedik alkalom utan beultetni gondolkodni egy idore.
A masodik dolog testi sertes hataskorrel valo visszaeles es ilyenek ezek szerint kene kezelni.

Viszont plane az ilyen esetek utan nem ertem mi a turoert nem tudjak meg mindig bevezetni mindenutt ezt az elso ajtos felszallas dolgot. Itt a albionban minden buszon van egy leolvaso ami kepes leolvasni vagy levonni a viteldijat az elektronikus berletekrol jegyekrol. es kozbe van egy kassza a sofornel amibol tud jegyet adni, ami megjegyzem joval dragabb mint az elore megvaltott kartyas. Szal ket legyet utnek egy csapasra egyreszt ha kell azert vegso mentsvarkent tud venni jegyet barki, es nem is tud jegy nelkul felszallni. Ketto az elore megvaltott jegy es a helyszini jegy kulonbozeti araval mindenkit afele terelnek hogy legyen ilyen jegye elore. igy nem fogja feltartani asort az utazokozonseg 85% a. A fennmarado 15% meg mar kibirhato . Es mint mar tobbszor irtam is a Trollhadsereget is szelnek lehetne ereszteni, igy az o berulet is meg lehetne sporolni.

Minyimányi Monyó (törölt) 2013.09.23. 17:45:00

@zsiráfffff: És cserébe a biztonsági őr kiverné a fogsorod az itteni kommentárok meg felkötnének?

jpmjpm 2013.09.23. 17:46:05

elolvastam az első 20-30 kommentet. tükrözi a homár kommentelők agyi szintjét.

CID 2013.09.23. 17:47:18

@Minyimányi Monyó: Te barom, amikor lopsz a boltból, szerinted azt ki fizeti ki, talán a retkes orbán, vagy az alkalmazottak? Menj már a picsába te idióta, lopjon mindenki mert a szarháziak azt teszik, gratula te szerencsecsomag...

Minyimányi Monyó (törölt) 2013.09.23. 17:47:47

@Nattramn: Kisanyám,nem kéne ezzel viccelődni kicsit sem,főleg azért,mert 4 millióan élnek a létminimum alatt,ami azt jelenti,hogy ők keményen éheznek.
Voltak is és vannak, jelenleg is ilyen munkatársaim!

Manyecska 2013.09.23. 17:48:00

sztem kábé én voltam a legfiatalabb profi biccelő a nyolcvanas években Szentendre és Megyer közt-- a kiegészítő jegyeknél..:DDD

Minyimányi Monyó (törölt) 2013.09.23. 17:48:52

@CID: Melyik szarházi lopós rétegre gondoltál?
Arra,melyik a túlélése miatt lop,vagy a fehérgalléros szarháziakra?
Csak mert nem mindegy!

Minyimányi Monyó (törölt) 2013.09.23. 17:50:27

@zsiráfffff: Akár.
De mivel engem megedzett már az élet veled ellentétben,mindemellett nem csak szép,de okos is vagyok és ügyes,így sokkal nagyobb a véletlenszerű valószínűsége,hogy te végzed hamarabb a Dunában, kisbuzi!

jpmjpm 2013.09.23. 17:52:04

@Nattramn: nem. szervízben volt a kocsim. bérletem nincs és hogy-hogy nem a villamos megállóban nem árulnak jegyet. amit a 2 ellenőr úgysem értett volna meg, ezért el sem kezdtem magyarázni.

bigmac 2013.09.23. 17:53:36

@Hoppácska:
" Én már sok bliccelőt láttam, és egyik se csóró volt."
...És még többet nem láttál akiknek kurvára nincs 10ezre egy bérletre vagy 420(vicc!) egy jegyre...
Viszont közlekedni muszály valahogy és napi 1 2km nél többet senki nem fog gyalogolni..még az is sok....

Anomalocaris (törölt) 2013.09.23. 17:53:47

@Minyimányi Monyó: Utálatos Vagyok. Ez a rémisztő valóság.

Minyimányi Monyó (törölt) 2013.09.23. 17:54:57

@Nattramn: A jövőt tekintve sokkal jobb lenne,ha inkább okosabb lennél.
Ez a rémisztő valóság.

2013.09.23. 17:55:03

@ColT: A BKV ellenőrök a narancsbanda előtt is bunkók voltak,

Na most ajánlanék egy próbát, persze ehhez becsületes emberekre van szükség. A próba lényege az, hogy mindenki becsületes legyen, vagy ha ebbe gikszer csúszott akkor ismerje el férfiasan a hibáját. Na ezek után ha valaki ezen dolgokat betartja én készséggel elismerem az ellenőrök hibáit, bunkóságát, mittomén micsodáját,,,,, de kéremszépen amíg valaki azzal kezdi hogy se jegyem se bérletem, se semmim addig mi a bánatos faszomat akar hogy együttérezzünk vele basszameg akármi is történt azután, nem vagyok én ombudsman hogy a világ seggfejeinek pártját fogjam!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.09.23. 17:55:41

@McZozo: Na mingyá' te is megkapod a sok kétbitestől, hogy a bliccelőt véded :D

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.09.23. 17:57:00

@bigmac: érdekes dolog, én napi ötszáz kilométert gyalogoltam mindennap a bányába meg vissza. mivel napi 28 órát dolgoztam, így sajnos mire hazaértem, már két óra késében voltam a munkakezdéssel. és hideg salakot ettünk. de csak minden másnap, a közbülső napokon meg magunkat ettük meg. bizonyám.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.09.23. 17:58:17

@Cicmen: Olvass vissza a Homáron, bkv címkével.

Nem érzek én együtt senkivel, le is írtam, nem igaz, hogy nem lehet felfogni. Csak a BKV esetében nem érzem jogosnak, hogy ortó parasztokat alkalmaznak, akik se viselkedni nem tudnak, sem a munkakörüket szabályozó törvényeket nem ismerik.
A bliccelőt büntessék meg, de ne baszkodják hátba. Ez ráadásul a távozást sem feltétlen akadályozta volna meg.

". Na ezek után ha valaki ezen dolgokat betartja én készséggel elismerem az ellenőrök hibáit, bunkóságát, mittomén micsodáját,,,,,"
De ki védte a postolót? Mer' itt senki nem nagyon, aki felháborodott, az az ellnőrök tahóságán tette, jóember!

2013.09.23. 17:58:30

@bigmac: ...És még többet nem láttál akiknek kurvára nincs 10ezre egy bérletre vagy 420(vicc!) egy jegyre...
Viszont közlekedni muszály valahogy és napi 1 2km nél többet senki nem fog gyalogolni..még az is sok....

Hát, ha 12 Km-re van a legközelebbi Tesco ahova lopni jársz hogy életbe tartsd a purdéidat, akkor lógjál tényleg, mert kifáradnál a gyaloglásban és fáradtan nem tudnád elszállítani a lenyúlt cuccot!

Anomalocaris (törölt) 2013.09.23. 17:59:57

@Minyimányi Monyó: Mindenkinél okosabb Vagyok. Ezért nem vernek hátba a villamoson se.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.09.23. 18:02:13

@Cicmen: hámeg tiszta hülye, teszkóba járni lopni. ki kell rabolni a szomszédot, ahhoz nem köll buszozni se!

Minyimányi Monyó (törölt) 2013.09.23. 18:02:55

Egy szónak is 100 a vége!
Ha tolvaj(BKV) tolvajt(bliccelő) etet, Isten nevet!

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.09.23. 18:07:33

@Minyimányi Monyó: te biztos ámerikai vagy. tolvajtól lopni rendben van, gyilkost gyilkolni is rendben van, buzit seggberakni szintén rendben van, ugye?

Minyimányi Monyó (törölt) 2013.09.23. 18:08:35

@Minyimányi Monyó:
Fordítva!
Ha tolvaj (bliccelő) tolvajt (BKV) etet (meglop),Isten nevet!
Na,így valahogy..

Minyimányi Monyó (törölt) 2013.09.23. 18:09:43

@zsiráfffff: Holló a hollónak,szemet szemért,tolvaj tolvat stb stb stb

Putyur 2013.09.23. 18:09:54

@Minyimányi Monyó:

Jézusom.
Ekkora ballib bértollnokot, mint ez a MM... :-/

Hartmy 2013.09.23. 18:11:42

Őőőő nem olvastam csak a postot.
Szóval drága barátom, a lehető legjobb helyre írtál :D
Bliccelsz, lelépsz a helyszínről, persze elismered, hogy vétkeztél, de ennyivel általában csak templomban úszod meg a dolgot. Ha már elismered, akkor megvárod a rendőrt, további atrocitások nélkül gyanítom elég könnyen megúsztál volna mindent. Van egy sejtésem, hogy azóta sem jelentkeztél a BKV/BKK illetékes épületében a panaszoddal.
Ha még nem lenne kutyád, akkor azt hiszem tudok még egy kis vizslát eladót. Vadászathoz ideális kutya fajta. :D

CID 2013.09.23. 18:14:40

@Minyimányi Monyó: Nem az a lényeg, hogy 100 forintot, vagy 100 milliárdot privatizál, hanem hogy LOP, tőled, tőlünk, tőlem. Érted?

horex · http://horex.uw.hu/ 2013.09.23. 18:15:08

@Manyecska:

Nem nem!
Én hamut keresek, hogy fejemre szórva szőrcsuhában bocsánatot kérjek a poszttolótol hogy ilyen bunkók voltunk
Monyo olvtárs felnyitotta a szememet

Atörökk 2013.09.23. 18:15:09

Dógozzatok, héló! Naplopó henye gyülevész horda. Pfejj :D

Anomalocaris (törölt) 2013.09.23. 18:16:50

@Hartmy: Pedig érdemes a kommenteket is. Volt őrjöngés.

YoZan Ace a.k.a. A Lenyalthaj Nevű Strici 2013.09.23. 18:18:27

@Minyimányi Monyó: Majdnem minden posztnál el lehet dalolni az örökzöldet, fos ország, fos bérek, blablabla.
Nincs pénz jegyre? Gyalogolj, biciklizz, szomszéd, ismerőst megkéred vigyen el. Fussá', tágítja a tüdőkapacitásod, hogy még több drága magyar levegőt szíhassá', orrodat is tiszticcsa.

De aktuálisak legyünk, és személyeskedjünk is, mert az buli. Neked kurva komoly frusztrációid vannak.
1. Mostanában jöhettél rá, hogy homo vagy, és ezt próbálod kompenzálni avval, hogy dühöngesz, haragot zúdító, vetíted ide az agyad(?) által szentségekként igazolt nagy igazságokat, esetünkben faszságokat.
2. Állástalan lettél, tán még BKK-s is voltál, akik a mély szegénységbe taszítottak, de a bliccelés intézménye révén te, majd jól visszaadod nekik.
3. Volt, politikai hangyafasznyi körből kibasztak, az agytekervényed szűk labirintusba való körbe-körbemászkálásé, ahonnan azóta sem szabadulsz.
4. A te puma cipőd is kilikadt, de senki le sem szarta, fosta, fél szemmel sem.
5. Anyakomplexusos szociopata csipetnyi alkohol, vagy drogfüggőséggel.
6. 12 éves pubi, akinek izgatja a fantáziáját, kicsit a történelem, meg okosmondás.
7. Actionjunkie, és kell az adrenalin löket, mert már impotens vagy.

Válassz! Melyik vagy?

Anomalocaris (törölt) 2013.09.23. 18:18:30

@horex: Majd ha éhezik a lélegeztetőgéped, te is lopni fogod a villamosokat, meglátod!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.09.23. 18:18:50

@Cicmen: 1-2 -t akart írni, csak nem ismeri az írásjeleket, vagy éppen elgépelte. :D

Hartmy 2013.09.23. 18:20:01

@Minyimányi Monyó: A becsületes ember nem attól becsületes, hogy csak a tolvajtól lop, hanem attól, ha senkitől sem lop.
Tolvajtól lopni nem bűn. Ha már a mondásoknál tartasz. Nem bűn, de nem is becsületes dolog, akkor sem.
Lehet itt mondani, hogy de bezzeg azoknak mekkora villája van, de amennyiben azért lopsz, mert nanénám hát ők is lopnak, akkor én is lopok, akkor ugyanakkora suttyó vagy, mint akikkel a bizonyítványodat akarod magyarázni. (De anyu, a Pistikének is csak kettes lett a dolgozata.)

Hartmy 2013.09.23. 18:21:07

@Nattramn: Látom, igyekszek felvenni a fonalat... Azt hiszem mára a hagymáék pihenhetnek :D

Manyecska 2013.09.23. 18:21:50

Akkor full hangerőn ismét ő is ellenőr vagy mi : www.zene.hu/20130921_dobbenet_xfaktor_2013_sarkozy_jozsef_tovabbjutott
mulassunk :DDD

bigmac 2013.09.23. 18:22:07

@Cicmen: látom neked cigófóbiád van....biztos mindig elvették tőled a zsebpénzed meg a tízóraid azért vagY ilyen gyík:)

Egyébként én sem szeretem öket..de ha az lennék az sem lenne szégyen:)
Meg a teszkót se...hamár lopáson törném az agyam biztos nem oda mennék

Gyereket se tervezünk habár kéne naon dehát a mai bkv jegyárak melett..

Egyébként meg a MELóBA járásra gondoltam....

Ha majd pár év múlva kijárod a nyólcat és kezdödik a tescóbaárúfeltöltés akkor megsejted miről beszéltem (egy óra munkád lesz egy darab jegy ára...és kettő kell majd belöle ha csak nem akarsz bennt aludni grabowskyékkal;)...

Manyecska 2013.09.23. 18:25:02

@Hartmy: tolvajtól lopni nem bűn??:D jókor szólsz:D Egyébként nekem marha sokat kellett gyalogolnom Pomázon ha apámhoz mentem mert anyám mindenen spórolt /apám csak skótnak titulálta mindig../, felfelé a hegyen fater is mindennap négy távolsági buszmegállót megtett, ehh..

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.09.23. 18:28:20

@bigmac: há szerintem eriggy kubába lakni. ócsó a buszjegy, jók a szivarok, dögösek a csajok és ingyen szól a zene egész nap az uccán. dolgozni se kell, mert van hal a tengerben elég. és a legfontosabb, hogy nincsenek rohatt imperrialista kapppitalllisták se.

dBLOOD 2013.09.23. 18:29:05

Nem helyes a fizikai erőszak alkalmazása egy ellenőr részéről senki ellen, még akkor sem, ha önmagát védi. Nem helyes, de ha rákényszerítik, kénytelen alkalmazni.
Viszont arcátlanság egy hátbavágásért panaszkodni.
Mellesleg senkit nem érdekel van e pénzed a jegyre, vagy sem. Ideje felnőni, az élet mindenkinek pénzbe kerül.

Hartmy 2013.09.23. 18:29:58

@Manyecska: Valahogy így hangzik a mondás...
Rendszeresen gyalogoltam a városközpontig és haza nyáron. Ez így röpke 12-13 kilométer legalább. Plusz amit még ott a városban megtettem utat a boltok között. Egy tesco nagy bevásárlást 3*6db ásványvízzel nem ejtenék meg, de egyébként teljesen vállalható.

@Nattramn: Nagyon komoly...

horex · http://horex.uw.hu/ 2013.09.23. 18:30:21

A további viták lezárására
"Az alapvető jogok biztosának
Jelentése
az AJB-1312/2012. számú ügyben

www.ajbh.hu/documents/10180/143994/201201312.rtf/065c0172-4160-4c94-96b5-2af48ba54ea0

Hartmy 2013.09.23. 18:32:02

@dBLOOD: Az hagyján, hogy egy hátbavágásért arcátlanság panaszkodni. Főleg arcátlanság úgy, hogy tudja, hogy meg kellett volna várni a rendőröket is és felelni azért, hogy nem vett jegyet.

Amúgy nem azt mondja, hogy nem volt pénze jegyre, hanem, hogy elfelejtette.

horex · http://horex.uw.hu/ 2013.09.23. 18:33:41

@Nattramn:
Arra várhacc amikor én bkv-zok!
Dehamégis, nekem az már ingyen JÁR
:)

horex · http://horex.uw.hu/ 2013.09.23. 18:36:02

Vén szivar-t hiányolom, olyan "szép szája" van ilyen esetben
:)

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.09.23. 18:36:41

@horex: tuttam én, hogy hülyeség ez az elsétálósdi.

CID 2013.09.23. 18:37:27

@horex: siket, vagy vénfasz vagy?;)

2013.09.23. 18:37:36

@ColT: Homáron azért olvastunk már pár meredeket. Nem kell adni az ártatlant.

Van egy fogalom, hogy betyárbecsület!
Hibázunk mindannyian szerintem, de az isten áldjon már meg mindenkit, ha elbassza ismerje már el! Nehogy már az ellenőr legyen a hibás és én nem Pécsen élek, láttam egy két lógós elkapást hogy hogy viselkedtek az ellenőrrel szemben, biztosíthatlak, hogy az ellenőr minden volt csak nagyságos asszony nem! Rohadtul unalmas ez az úgynevezett demokrácia ami itt annyit jelent hogy a hülyéknek áll a világ!

dBLOOD 2013.09.23. 18:39:35

@Hartmy: Elnézést, a hozzászólásom második része egy a pénztelenséggel kapcsolatos előző hozzászólásra vonatkozott.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.09.23. 18:41:56

"A leszállás utáni jegyellenőrzés és az emberi méltóság összefüggése"

ejjede kurvára ráér ez az alapjogi biztos. zavarnám kifelé ezt is kapálni a szőlőbe.

YoZan Ace a.k.a. A Lenyalthaj Nevű Strici 2013.09.23. 18:42:34

@Cicmen: Pécsett. Pécsiek nem szeretik a Pécsent.

Egy pécsi.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.09.23. 18:43:46

@Cicmen: Elismerte, nem is azzal volt a baja, hogy megbüntették.

" láttam egy két lógós elkapást hogy hogy viselkedtek az ellenőrrel szemben, "
Ellenben ezt nem az ellenőrnek kell megtorolni, hanem az igazságszolgáltatának.
Illetve majd ha az lesz a törvényben, hogy az ellenőr, ha őt inzultáják, leütheti a delikvenst, akkor semmi gondom nem lesz.

Másik, meg, ha egy 120 kilós állat (akkor most nem is norvégozok) lóg, azzal mit csinálnak? Biztos hátbavágták volna.

Én meg szerencsére nem élek Butapesten, bár itt is vannak érdekes dolgok ellenőri részről, de nem teng túl így a tahóság. Sem ellenőri, sem polgári oldalról.

Anomalocaris (törölt) 2013.09.23. 18:44:27

@zsiráfffff: És a földönkívüli méltóság? Azzal nem foglalkozik?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.09.23. 18:45:45

@zsiráfffff: Máskor nem lenne hülyeség, amit csinál, csak olyankor meg senki nem figyel oda.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.09.23. 18:45:53

@Nattramn: drágám, a méltóság az egy emberi attribútum, az számotokra nem értelmezhető :D

Hartmy 2013.09.23. 18:47:05

@zsiráfffff: Valami hasonló jutott nekem is eszembe, ahogy olvasom :D Elég durva dolgozatot iderittyentett. Kíváncsi lennék, hogy mennyi idő alatt és milyen gyorsan válaszolt.

Anomalocaris (törölt) 2013.09.23. 18:47:23

@YoZan Ace: Pécsről vasi pecsenye jut eszembe, ha már itt járunk.

horex · http://horex.uw.hu/ 2013.09.23. 18:47:33

@CID:
Az utóbbi!
Az biztos hogy voltam fiatal, de az nem biztos hogy te leszel vénfasz
:)

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.09.23. 18:47:58

@ColT: ehh, álszenteskedés, szócséplés, hiábavalóság. szép dolog soksok munkaórában ilyen faszfejek ügyeivel foglalkozni csak nem érdemes.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.09.23. 18:49:25

@zsiráfffff: Ja, csak amikor kideríti, hogy valamilyen törvény lehetőséget ad visszaélésekre, az nem olyan baj.
Az egy dolog, hogy itthon ezt is sikerült lezülleszteni, egy emberre, de alapvetően az ombudsman intézménye, ha jól működik, akkor segít felderíteni a törvényalkotás hibáit. Azt fantáziára bízom, hogy itthon miért nem elég erős ez a hivatal.

Anomalocaris (törölt) 2013.09.23. 18:49:45

@zsiráfffff: Az álca egyelőre még szükséges. De egynap eldobom, és akkor kétmarékkal viszem ki a Silverfisheket a raktárból. Fizetés nélkül!

horex · http://horex.uw.hu/ 2013.09.23. 18:50:42

@zsiráfffff:
méltóság az egy emberi attribútum"

De nem rendszer fájl, hogy nélküle nem lehet élni

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.09.23. 18:52:24

@ColT: hát ja. akár a likas zsákot hálóval foltozni.

2013.09.23. 18:53:54

@bigmac: látom neked cigófóbiád van....biztos mindig elvették tőled a zsebpénzed meg a tízóraid azért vagY ilyen gyík:)

Hát öreg! Én még tiszta iskolába jártam, nem volt cigány a suliba, azok oda jártak akkor ahova a kulturális színvonaluk predesztinálta, a GyP-re! A tízóraimat sem nagyon tudták elvenni, de mint említettem cigány nem volt az osztályban mások meg nem olyan férgek hogy csapatosan támadjanak! Különben akit szerettem azzal elosztottam a kajámat és sok barátom volt! Cigányokról most különben nem szóltam úgyhogy személyes érintettséget vélek ebben a hepciáskodásban, úgyhogy csak arra tudlak biztatni hogy ne lopj, ne csalj, ne lógj a buszon , dolgozz becsületesen, tartsd el a büdös családodat ahelyett hogy segélyre várnál tetves cigány! :)

horex · http://horex.uw.hu/ 2013.09.23. 18:53:59

Még annyit, mielőtt elhúzok
hogy a bkv nem biztositja megfelelően a jegyvásárlást

Este, külterületen, hegyekben és még sok más helyen jegyet nem lehet venni.
Az nem válasz hogy vegyen nappal, vagy vásároljon be előre ha majd utazni akar.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.09.23. 18:55:03

@horex: BKV, én így szeretlek! Még jó, hogy nem utazom veled.
Itt a szar vidéken meg lehet a sofőrtől jegyet venni.

horex · http://horex.uw.hu/ 2013.09.23. 18:55:17

És Lhúztam
További jókat!

Atörökk 2013.09.23. 18:56:22

Múltkor én is bliccoltam, oszt hátbaverdestek az ellenőrök. Sajnos ippeg pisálás közbe'.

2013.09.23. 18:56:39

@YoZan Ace: Pécsett. Pécsiek nem szeretik a Pécsent.

Csak a pöcsöt mi? Na ne nyelvtannácizzunk, kivéve ha nincs két bölcsészdiplomád!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.09.23. 18:57:22

@Cicmen: Vigyáz, mert jön egy bölcsészmérnök, és összerak! De lehet, hogy hátba is vág :D

horex · http://horex.uw.hu/ 2013.09.23. 18:57:36

@ColT: Mer nálatok meg elspórolják a kalauz bérét
Ezért tart itt az ország!
/ez ma még nem vót!/
:)

AtiSnatch 2013.09.23. 18:59:39

bocs hogy késtem, de benzint kellett lopnom a kocsiba, mert valamelyik kötsög megint leszívta :) :(

YoZan Ace a.k.a. A Lenyalthaj Nevű Strici 2013.09.23. 19:03:25

@Cicmen: "Csak a pöcsöt mi?"
Pozitív. A pöcsünket szeretjük, pinában tudni.

"ha nincs két bölcsészdiplomád"
Abból nincs. Egyébként a gyerekek 5 perc alatt rajzolnak, ha egyszer talán arra lenne szükség.
Ha lenne irigykednél?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.09.23. 19:04:45

@horex: Vannak ellenőrök, az jó kalauznak? :D

@Snatch_A: De remélem blicceltél, amikor lopni mentél!

Atörökk 2013.09.23. 19:08:17

@Snatch_A:
Hát miattad nem indult a busz, te rohadék!!! :D

Atörökk 2013.09.23. 19:08:17

@Snatch_A:
Hát miattad nem indult a busz, te rohadék!!! :D

AtiSnatch 2013.09.23. 19:08:23

@ColT: ja, meg is kellett küzdenem két ork őőő bkk ellenőrrel :)

Hartmy 2013.09.23. 19:09:01

@atörökk: Én az útszélén állókra szoktam rádudálni :D Aztán lesem a tükörben, hogy sikerül-e saját magát eltalálni :D

CID 2013.09.23. 19:09:04

@horex: Emmá igaz, mitöbb, szinte biztos;)

Hartmy 2013.09.23. 19:10:42

@Snatch_A: A sajátodból szívtad le fogadjunk... azért nem értél ide mert aztán meg kifogyott. :D Kezdj el visszaolvasni, majdnem olyan jó mint a folklór :D

AtiSnatch 2013.09.23. 19:11:21

@atörökk: benzines a buszotok? :D

@Hartmy: szóval te voltál... :D

2013.09.23. 19:11:49

@ColT: Vigyáz, mert jön egy bölcsészmérnök, és összerak! De lehet, hogy hátba is vág :D

Vágjon ha megérdemlem! Régi ismeretségünk alapján feltételezem hogy érted miről van szó. Mondjuk a Pécsettes barátunk csak fel akarta venni a kapcsolatot úgyhogy sajnálom a kissé paraszt lepattintást de különben esküszöm egyik kulturális hiányosságom a sok közül ez a Pécsen meg Pécsett, ráadásul ez a Pécsett elég nyakatekert és nehogy valami zsidó nyelvész magyarázatát citáld, mert az is "ember" tévedhet meg minek fogadjam el a nézeteit!(Remélem nem vagy héber, és hogy PC legyek egy csomó zsidó, meg cigány barátom van! :)))) )

AtiSnatch 2013.09.23. 19:13:05

@Hartmy: azon má túl vagyok! kádba nem hoztam be a popkórnt :D

Atörökk 2013.09.23. 19:13:42

@Hartmy:
Én csak a részeg biciklisbácsikra, némelyik ijettébe' gyönyörű csukafejest ugrik az árokba a drótszamár hátáról :D

@Snatch_A:
KÖZÖD??? :D

Hartmy 2013.09.23. 19:14:04

@Snatch_A: :D esélyes, bocs a foltos nadrágért :D

bigmac 2013.09.23. 19:17:14

@zsiráfffff: kuba szar hely ott nem lehet érvényesülni ezt már Tony is megmonta

Hartmy 2013.09.23. 19:17:36

@atörökk: :D Múltkor az egyik elindult az árok felé és ahelyett, hogy lassított volna egyre gyorsabban kezdett tekerni, azt hittem berosálok a röhögéstől :D

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.09.23. 19:17:50

@Hartmy: sorozatlövővel kell a fejük fölött szórni egy sort, akkor olyan folt lesz a gatyán, amit ki se lehet mosni.

AtiSnatch 2013.09.23. 19:18:24

@atörökk: na jó, leszívtam a gázolajat, a közeli spárba becseréltem silverfishre, és natti adott két lityó benyát... lebuktam most őrülsz? :D

bigmac 2013.09.23. 19:18:26

@Cicmen: és valóban, ha nem lett volna egyértelmü akkor egy illetve 2 kilométerre gondoltam...

Atörökk 2013.09.23. 19:21:54

@Hartmy:
teljességgel kiszámíthatalan népek :D

@Snatch_A:
Igen, kéBzeld, sokkal jobb. Máris kék-zöld a seggem, ahogy a padlóhoz verdestem örömemben :D

2013.09.23. 19:22:10

@bigmac: , ha nem lett volna egyértelmü akkor egy illetve 2 kilométerre gondoltam...

És az hogy nem tudtad érthetően kifejezni magad, az a cigófóbiások, vagy a BKV ellenőrök hibája?
Csak hogy tudjam!

Hartmy 2013.09.23. 19:22:20

@zsiráfffff: :D az tuti...

@Snatch_A: Vajon miért tartott otthon külön két lityó benyát?

AtiSnatch 2013.09.23. 19:24:23

@Hartmy: ha elmondanám, megkénne hogy öljön... téged is meg engem is :D

@atörökk: mai jó cselekedett pipa :D

Ádám 2013.09.23. 19:24:51

Viszket a hátam s a tenyerem!:)

Hartmy 2013.09.23. 19:25:19

@atörökk: Bepanthen :D Marci popsiját is azzal kenték :D
Egyébként itt a kocsma egy utcával arrébb, elég komoly síkterep rally szokott menni már olyan 10 óra tájban, mikor a masszívok elindulnak hazafelé :D Először is túl kell nekik jutni az első megrőkönyödésen, hogy a kocsmából kilépve az első betonkerítés beszól nekik :D

2013.09.23. 19:26:36

@vén szivar: Hátbaruglak ha akarod, a tenyered meg vakard meg mert nem szeretem ha pofánvágnak!

helianthus 2013.09.23. 19:27:25

@Snatch_A: "a közeli spárba becseréltem silverfishre, és natti adott két lityó benyát... "
Te ne viccelődj Félivel.
Nem tudod, hogy a védelmem alatt áll?
Ahelyett, hogy megértően támogatnád a Silverfishmentes korszakában, pojénkodsz itt Vele.
Lárifári!
:)

helianthus 2013.09.23. 19:28:38

@Hartmy: "Vajon miért tartott otthon külön két lityó benyát? "
Neked meg ahhoz semmi közöd! Ez a mi titkunk marad. Mármint Furaszemé és az enyém, nem a tiéd és az enyém.

helianthus 2013.09.23. 19:29:38

@zsiráfffff: "akkor olyan folt lesz a gatyán, amit ki se lehet mosni. "
Aztán szegény asszony kínlódjon otthon vele? Van neked szíved? :))

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2013.09.23. 19:30:13

@ColT: De igen, feltartóztathatja a szabálysértés/bűncselekmény helyszínén. A kis ügyes meg olyan ártatlan volt, hogy + megtámadta az ellenőröket (garázdaság), majd az autók közé ugrott (közlekedési bűncselekmény, szándékos veszélyeztetés, közveszély-okozás) Közben gondolom becsületsértő kijelentéseket is tett, itt meg nagy nyilvánosság előtt rágalmaz. Becsületes ember, ha nem szocioparazita, hanem nincs annyi pénze, vagy nem volt ideje jegyet venni, megvárja a rendőrt, igazolja a személyazonosságát.
Remélem, az egész szerkesztőséget beidézik tanúnak!

Atörökk 2013.09.23. 19:30:17

@vén szivar:
Tán mosd meg. :D

@Hartmy:
Jaja, a terminátorok. A sok élő szövet a fémvázon :D

Ensiada Arkoveitie (törölt) 2013.09.23. 19:30:39

@bl4ze:
Ugyanezt gondolod akkor is, ha mondjuk ellopják a tárcád, a biztonsági őr meg szeretné feltartani a menekülő tolvajt?

Hartmy 2013.09.23. 19:30:55

@helianthus: Tisztelettel kihátrálok a kérdésből :) Biztos fűnyíróba kellett...

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.09.23. 19:31:15

@Cicmen: Heh, köpönyegforgató vagy mi?! Aljas ellenség, lehet, hogy még romkocsmák félhomályában is fetrengesz :D
Fogalmam sincs, mitől Pécsett a Pécsett, de aztat tudom, hó' úgy köll írni hejessen.

"És az hogy nem tudtad érthetően kifejezni magad, az a cigófóbiások, vagy a BKV ellenőrök hibája? "
A emeszpéjé. Meg elmútnyócév. Bajnai Gordon.

Atörökk 2013.09.23. 19:31:35

@helianthus:
Ilyedős ember horgyon barna nadrágot. Pont.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.09.23. 19:31:58

Látom, ma mindenki cigánnyá változott. Jó szar téma és rendesen kritikán aluli a légkör majdnem mindenki részéről..
@bigmac: öket, naon, nyólcat, kezdödik, árú, belöle, bennt, g.

helianthus 2013.09.23. 19:32:11

@atörökk: "Jaja, a terminátorok. A sok élő szövet a fémvázon :D "
Ezt még nem hallottam. Sírok. :D

Hartmy 2013.09.23. 19:33:46

@atörökk: Meg egy pót nadrágot is. :D

Ensiada Arkoveitie (törölt) 2013.09.23. 19:33:49

@Baluci:
Aha, tehát akkor igazából az ellenőrök nem is büntethetnek, hiszen ha rajtakapnak a bliccelésen, akkor egyszerűen elsétálok, esetleg egy későbbi járattal tovább is megyek. Akkor bérletet miért érdemes venni?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.09.23. 19:34:22

@Kitalátor = másként_gondolkodó: A feltartóztatás nem egyenlő a bántalmazással, illetve " Az intézkedő ellenőr ekkor rendőri asszisztenciát helyezett kilátásba ("Na majd jól megbasz a rendőr, figyeld meg!") és kedvesen az utazás megszakítására szólított fel ("Akkor most letakarodsz innen!")."

Ez sem egészen olyan, amilyennek lennie kéne.

helianthus 2013.09.23. 19:34:47

@atörökk: és a szag? Arra mit hordjon?

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.09.23. 19:35:04

@ColT: az haggyán, de még mondani is! Ha valaki, én nem szoktam asztikokratikus raccsolásért kiakadni vagy bármiféle sznobságnak titulált dedikált, felsőbbrendű élvezetekért (kivéve a butaságon alapulóakat), NA DE ez a Pécsett ez engem irritál. Mi a szent szarnak a ciráda? Minek a cifra? Jó, legyen így, de akkor tényleg, tudjuk már az okát. A sok birkaember - nem te - meg átveszi és terjeszti, önnön intellektüell-forrásaként. Mert ettől nagy. Á.
Na, tényleg miért. Valaki tudja? Megígérem, hogy próbálkozni fogok a hajlandóságra. Hogy megbékéljek vele. De eredő nélkül biza nem megy.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.09.23. 19:35:42

@Kellemes Zérókomponista: ". Valaki tudja? "

Gúgli a haverod, az megmondja :)

helianthus 2013.09.23. 19:35:51

@Hartmy: ne hátrálj! Ne hátrálj!

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.09.23. 19:36:11

@helianthus: ja kérem, ment volna inkább valami herceghez feleségül :D

@Kellemes Zérókomponista: mer gonoszok vagyunk, cigányok és zsidók valamint buzik is, ez lehet a gond :D :D

helianthus 2013.09.23. 19:37:09

@zsiráfffff: na mondjuk ebbe igazad van. Mennék én is, de a Vilmoska már elkelt. :(
A Harry meg túl veres, nem megy a hajamhoz a színe.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.09.23. 19:37:10

@helianthus: szatyorban éltél akkor eddig, kinyomott szemű halkén, bazz. Na mindegy. Azt mondd meg, hogy rajtad miért nem látszik annyira, hogy olvasol, mint ezen a YoZenAce gyereken?

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.09.23. 19:39:26

@helianthus: igaz. ha a szeme színe se passzol a tapétához, akkor megy a levesbe.

helianthus 2013.09.23. 19:40:09

@Kellemes Zérókomponista: "miért nem látszik annyira, hogy olvasol,"
Szedek rá vitamint. Attól frankón elmúlik!
Egyépként nem is olvasok. Vagy a blikkelő meg a kisfejed számít?

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.09.23. 19:40:24

@zsiráfffff: na, na várjá. Ez nem jó tipp, hogy herceg. Mert a herceg az nem jön, hanem megy! Ezek meg mindig VÁRJÁK, hogy JÖJJÖN. Érted. Aztán így esik az örökké, hogy a herczeg, se fehér lowon, se fekete minimorriszon, sem sehogy nem jön. Pech. Sőt, pechszéria, de meg is érdemli az ilyen, amejik még egy elfuserált aprólépést sem hajlandó tenni saját boldogsága érdekében, DE AZÉRT SÍR. Szóval én az ilyet nem bírom. Kis is megyek a terembÖl.

Ádám 2013.09.23. 19:40:28

@Cicmen: A rúgás túlzásnak tűnik! Pláne, hogy CSAK PINÁSOKAT tudsz csinálni, hiszen még rendesen lökni sem tudsz.A lényeg, hogy a mindenkori "te tyúkod tojja....:):D Különben drukkolok s ha eljő az idő, majd akkor gratulálok.:)

@atörökk: melyiket?

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2013.09.23. 19:40:49

@ColT: A mosdó és a törölköző viszonyában még mindig a szemét szociopata tolvaj volt a mocskosabb.

Hartmy 2013.09.23. 19:41:33

@Kellemes Zérókomponista: Csetelj! akkor nem lesz ilyennel problémád...

@helianthus: Meggondoltam magam, illetve kényszerből, mert fal van mögöttem.

@zsiráfffff: Meg homofóbok is, mert az most itt annyira menő. Az Amerikába kivándorló arab bevándorlóról ne is beszéljünk... :D

Atörökk 2013.09.23. 19:42:29

@vén szivar:
Szerintem mindkettőt, de ha rám hallgacc, azt csinálsz, amit akarsz. A nőket kéccer.

helianthus 2013.09.23. 19:42:47

@Kellemes Zérókomponista: " herczeg, se fehér lowon, se fekete minimorriszon, sem sehogy nem jön"
Az hagyján, de a déli busszal se!

@Snatch_A: őőő, várjál, megnézem!

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.09.23. 19:43:42

@helianthus: ha meghalnák és nagyon a halálomon lennék, szóval mégse haltam meg, de az azelőtti pillanatokban, akkor az üveglapra tennéd a kezed ahova én is, persze áttellenes oldalról, hogy minda keten odaférjünk és még üveglap is legyen köztünk, hogy sírhassunk, szóval akkor ilyen vulkáni módon, hogy a 4 ujjat kettő-kettőbe választva középen odatennéd a kezed, mint a Sztár Trekbe?? Igen? Ezt vehetem igennek? Ez csodálatos.

helianthus 2013.09.23. 19:43:57

@Hartmy: akkor a fal adja a másikat? :)

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.09.23. 19:45:26

@Kellemes Zérókomponista: én meg úgy látom, hogy kurvasok herceg van mindenfelé, csak nem látják meg őket.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.09.23. 19:46:00

@Kitalátor = másként_gondolkodó: A tolvajt nem menti a BKV alkalmazottainak viselkedése, de fordítva sem mentség az, hogy a csávó bliccelt!

Különben meg, következetlenség, a másik, amivel kivan ami szokott.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2013.09.23. 19:46:23

@atpijkamo: És még Hagyó kemény matraca miatt is mi fizetünk...

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.09.23. 19:47:22

@Kellemes Zérókomponista: Ezeket már ki se röhögöm.

@zsiráfffff: Jé, ezt egy nőtől hallani, végre :)

bigmac 2013.09.23. 19:47:39

@Cicmen: arról a szemét köcsög neoliberálbolsevik szociopatapedofilkádéempés érintöképernyő tehet...

helianthus 2013.09.23. 19:48:13

@Kellemes Zérókomponista: igen! IGEN!!! Vedd igennek!

@Hartmy: szegény. Rossz neked most akkor. :(

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.09.23. 19:49:20

hogyaszongya legyen 190 centi magas, meg 35 éves meg ne több mint 80 kiló, és barnaszemű de szőke ám. na oszt ott a nekivaló hercegfijú aki 185 centi magas, 85 kiló, 37 éves és barnahajú. na ezen elbukik a herceg, mer így már megy a levesbe azonynomba, így megy ez.

Hartmy 2013.09.23. 19:52:02

@zsiráfffff: Meg hozzon három gömb vanília fagyit, amiből az egyik csoki a másik kettő meg citrom :D

@helianthus: Eléggé :( Négy fal között vagyok, szóval 4 oldalról kapom.

@ColT: Hiába hallod nőtől, ha nem tapasztalod :D

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.09.23. 19:54:52

@Hartmy: Az már valami, ha hallom :D

@zsiráfffff: És legyen macsó de kedves, de elég férfias és nem agresszív de érzelmes nem papucs nem nyálas és ja persze gazdag :D

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.09.23. 19:54:53

@Hartmy: már hogy itt? Jó.
@zsiráfffff: ne má. Lehet, hogy én is az vagyok? Téleg, mi kell hozzá? Egy herceg járhat busszal?
@ColT: félreértette kiskorában és ő nem tudta, hogy bliccel. Azt hitte viccel. Nem jött be.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.09.23. 19:55:07

@ColT: najó, a pasik is ezen a vágányon mozognak ölég gyakran. összességében a zsák a foltját elve elég jól érvényesül ezen a pályán is.

2013.09.23. 19:55:10

@bigmac: Hát ez tényleg elképzelhető! Kész szerencse hogy ennyire tisztán látsz! :))))

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2013.09.23. 19:56:53

@Minyimányi Monyó: Spárt kevesen lopnak. A szegénységre a tisztességes válasz a lemondás. Nem kell a kölyöknek se színes lónyál, ihat csapvizet is. Stb.

helianthus 2013.09.23. 19:59:09

@Hartmy: "Meg hozzon három gömb vanília fagyit, amiből az egyik csoki a másik kettő meg citrom :D"
Igen, pontyosan így szeretem!
Honnan tudtad? o_O

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.09.23. 19:59:22

@ColT: és ez az átlag hercegkereső júzer listájának még csak az 5 százaléka :D

@Kellemes Zérókomponista: minden bizonnyal lehecc, bárki lehet.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2013.09.23. 19:59:30

Ti nem vagytok magatoknál! Teljesen mindegy, hoyg mennyit és miért bliccelt, senkinek nincs joga egy másik élőlényt megütni. Ennyi. Épp elég tahó ül a parlamentben, akik úgy gondolják, hoyg joguk van más embert megverni, ne hogy már ti is ugyan azt a színvonalat képviseljétek!
Ha a gyereked bliccel, akkor is igazat adsz az ellenőrnek, aki felpofozza? És ha a barátnőd bliccel, és szintén az uton át menekülne a felelőségre vonástól, de aqz ellenőr jól hátbavágja, közben beesik egy arrajáró kocsi alá, akkor is azt mondod, hoyg megérdemelte,mert ne blicceljen????
áááááá...

helianthus 2013.09.23. 20:01:31

@zsiráfffff: "mutáns ne kegyen"
Meg potens, az im fajtából. ;)

igazságos 2013.09.23. 20:01:40

a kurva sem csodálkozik, ha megbasszák, legfeljebb a szűz, ha nem

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.09.23. 20:02:09

@batgirl: ehh. nem érted. nem az a baj, hogy bliccel, hanem utána még neki van nagyobb pofája és elszökik a bünti elől is. aztán meg itt sír az arca.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.09.23. 20:02:30

@zsiráfffff: de meg az a herczeg olyannyira rondán nemmegfelelő már így már, hogy a tapéta is lerohad (miután drasztikusan meg-pön-dö-rö-dött). De még az iróniája az a helyzetnek, hogy ha nem lenne pöndrítően randa és tán még szagos is az a férfiember, ergó ha szépnek látta vólna egyből más légkörifizikai hatások érvényesültek volna a légkörkörnyezetben is. Azaz a házban. És semmi nem úgy alakult volna, ahogy, mert akkor nem barnult volna be a tapéta és ment volna a szemszínhez. De így már nem. Hát így alakícsa az ember Ő MAGGA a tényeket, melyekre legkényelmesebb alapállásában nagyhangon rákeni, hogy kérem az a környezet, meg egyenesen A SORS, ő aról nem tehet, így rendelte a gép, mej kidobta az "ezt" (ezt dobta a gép). Ezek az emberek, ha összefognának kiadhatnák a Biblia nagyságával vetekvő Önsörsrontás jeligére hallgató vastagművet. Gyakorlatba persze meg se tudnák fogalmazni, mert magukat se értik, a tortadiagram nagyrészébe, mely az univerzumot és/vagy önmagukat jelemzi háromszoros kérdőjellel jelőlt cikkely teszi ki. De megírhatnák, mer' összefoglaló lenne és követhetnék, megtanulhatnák, hogy min nem kéne elcsúszni a máshibájából. De ha ilyen létrejöhetne - és ugye minden nemzedfajzattság nextről nextre mennyire okosabb -, hát akkor eleve nem is lenne szükség ilyen megírásra. Valaki tudja miről olvas még, mert idáig eljutott? Gratulálok annak, befejeztem, de azért a paradokszonság érdekesíze maradjon ám meg az elmében! Nacső. A herceg buszozni járul.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.09.23. 20:03:50

@ColT: "@Cicmen: ...mitől Pécsett"

Azért Pécsett és nem Pécsen, amiért "itt" vagy "ott", nem pedig "in" vagy "on". Kikopott a nyelvből, de néhány helységnévben makacsul megmaradt. Mind a kettő helyes, nekem a tt jobban tetszik. Locatívus címszónál kell keresni a nyelvkönyvben.

helianthus 2013.09.23. 20:04:16

@Kellemes Zérókomponista: "Valaki tudja miről olvas még, mert idáig eljutott?"
Én igen.
És kivételesen értettem is, amit írtál.
Jééé!

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.09.23. 20:07:01

@Kellemes Zérókomponista: ehhh, hiábavaló munka lenne az, mer a szarnyalást nem lehet könyvből tanulni.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.09.23. 20:07:12

@zsiráfffff: Nana, már amelyik. Nekem mondjuk sokféle nő bejön, csak egyben legyen a mutatvány.
Na jó, a kikent-kifent orrukmagasan kis pichák nem jönnek be, de az az ő bajuk.

@Kellemes Zérókomponista: :D

@atpijkamo: Köf

Hartmy 2013.09.23. 20:07:33

@Kitalátor = másként_gondolkodó: +1

@helianthus: nem tudtam :O De jó tudni... gondolom az eperízű kiwi öntet is jó.

@ColT: Hallgasd meg, de ne mondj véleményt, a véleményetek egyezzen, érts mindenhez, tudj főzni, legyél dokk munkás, de legyen jó fizetésed, legalább is 67 évre előre legyen megtervezve az életed, tudd, hogy mit fogsz csinálni jövő szeptember 12-én délután 5-kor és az tényleg történjen is úgy... és még mindig vajmi keveset soroltunk fel a nők egy jelentős hányadának kívánság listájáról :D

2013.09.23. 20:07:53

@vén szivar: Pláne, hogy CSAK PINÁSOKAT tudsz csinálni, hiszen még rendesen lökni sem tudsz

Hát az tény, öcsém hogy fiút nem sikerült, de a pinások bejöttek, mert a fiad már nem kíváncsi a hülye apjára 10 éves kora után, a lányok meg lájtosak el lehet velük lenni! A rendesen lökni sem tudsz kitételt meg félreértik egyesek és innen közlöm,

hogy Vénszivar nem az én hibámból elégedetlen!!!!! :))))

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.09.23. 20:08:48

@batgirl: Most a konkrét esettől elvontatkoztatva; "senkinek nincs joga egy másik élőlényt megütni" :DDD Ezen felsírtam, mint szilvakék, újlégköri csecsemő! Figyelj, ezt a barátnős felállást hagyjuk, mert igen, pont a sok tahó az otrombán buta csajának a mégotrombábbul buta fejével akarja bizonyítani azt, hogy mekkoramájer, ekkora szoktak ellenőrkarkitekergetések és ordibálások és még kitudja hány válfaja van még az ilyen emberkedésnek létrejönni. Szerintem te még egyáltalán nem találkoztál testközelből azzal, amit úgy hívunk: ÉLET. Nem, nem simogat, egyáltalán nem. A burkon kívül szerintem te szívrepedést kapnál, olyan dilemmákkal kerülnéltalálnád szembe magad. Vannak így ezzel páran. Komplex a cucc és hatalmas önismeret és morális stabilitás kell a jól lavírozáshoz. De ugye mit jelent a jól. Teszem hozzá, nem is mindig van jó megoldás.
Abban egyetértek, hogy kultúrember tartja magát bizonyos normákhoz. De akkor sem áll meg az, hogy nem ütünk meg másik lélőlényt. Ilyet is csak nő mondthat. Te inkább meghalnál, igaz? Csak nehogy beszívj egy muslicát.

igazságos 2013.09.23. 20:09:22

@Kitalátor = másként_gondolkodó: maradi gondolkodás :D

ha szegény vagy, alanyi jogon jár minden ingyé

igazságos 2013.09.23. 20:10:25

@batgirl: az biztos, hogy mindenkinek joga van

KUSSOLNI :DDDDD

helianthus 2013.09.23. 20:12:30

@Hartmy: "gondolom az eperízű kiwi öntet is jó"
De csak ha nincs kókusz ízű áfonya öntet!

Morgan kapitány (törölt) 2013.09.23. 20:13:54

@Kellemes Zérókomponista: A Homárt olvasva néha nem tudok szabadulni a gondolattól, hogy a kilencvenes években néhány csecsemőt egy sötét, hangszigetelt vashengerbe zártak, teljesen elszigetelve a külvilágtól, majd pár éve szabadon engedték őket.
Csak ez lehet a magyarázat ezekre a barmokra, akik azt hiszek, hogy ez a környék Norvégia vagy Póniország, mittomén, szóval, ahol vannak jogaik, meg minden :)))

Az ellenőröket és villamosvezetőket sajnálom, akik nap-mint találkoznak ezekkel.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.09.23. 20:14:30

@helianthus: azt hittem vadidegennek. Csodálkoztam is. Mondanál igent egy vadidegennek? (Beugratós, az előbb már megtetted!)
Elromlott a kódolóm, ha értetted. Valamelyikünk valamit ma nem jól csinált. Hogy történhetett ez..
@zsiráfffff: az a nagy helyzet, hogy alapértelmezetten be van kapcsolva az emberben. De egyről beszélünk mi? Mi az a szarnyalás? Én inkább a szopogatását tudnám elképzelni. Persze csak jócsajból!
@Hartmy: de emellé jön még a spontaneitásra való korlátlan igény, nem baj, ha ellentmondásban áll bármivel is. Az kell. De miért is kell nekik? Na, ezt most nem árulom el, de kitalálható. Izgalmas agytorna.

Hartmy 2013.09.23. 20:16:12

@Cicmen: "mert a fiad már nem kíváncsi a hülye apjára 10 éves kora után"

Igaz, hogy fiatal vagyok meg gyerekem sincs, ebből kifolyólag fiam sincs... de ha a fiú nem kíváncsi az apjára 10 éves kora után, ott valami nem stimm...

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2013.09.23. 20:16:28

@Kellemes Zérókomponista: terelsz és félrebeszélsz. Nem azért mert nem értesz egyet az írásommal, hanem azért, mert én írtam. Mit tudsz te az én életemről? semmit. És ez így van jól. Látod, hoyg napmint nap bejövök ide, irkálok, te meg leszarozod amit írok. bármit. Ha pedig tényleg ekkora véglény vagy, hogy szerinted tök normális dolog a testi erőszak, akkor legyen. Szerencse, hoyg életben nem ismerjük egymást, nem kívánnék a közeledbe lenni. Ja, és mindig jösz, hoyg csak egy nő írhat ilyet. JA, NŐ VAGYOK. Te meg eldönthetnéd , hogy végül is ki vagy. Sajnállak. Fel kellene már vállalnod magad.
@zsiráfffff: te nem érted, hogy miről szól a poszt.

Manyecska 2013.09.23. 20:16:41

Itt ma mindenki meghülyült???:D

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2013.09.23. 20:17:54

@igazságos: A bliccelőket és a többi tolvajt két állatfaj védi: a hasonszőrűek, és akik azt hiszik, hogy soha nem kerülnek velük kapcsolatba, mert magasabbrendűek.
Utóbbiak a rosszabbak.
Aztán qrwa gyorsan elköltöznek, ha az utcájukba beköltöznek Szivarék...

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.09.23. 20:20:35

@Hartmy: :D

@batgirl: Valahol igaz pedig.

@Morgan kapitány: Észak-Korea sokkal jobb ;)

igazságos 2013.09.23. 20:21:16

@Kitalátor = másként_gondolkodó: én ezt az ombudsmant se értem, hogy ezek mit gondolnak a való világról

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.09.23. 20:22:42

@batgirl: gondolom mindenkinek másról, ezekszerint.

@Kellemes Zérókomponista: hát az a szarnyalás, hogy mindenki csak a saját elcseszett hibáiból tanul. jól van ez így. vagy nem, mittomén.

igazságos 2013.09.23. 20:22:49

meg hát azt se értem, mire jó, ha a polgármester az utcájába telepíti a buszmegállót

hogy a sok csürhe, meg fiatal ott randalírozzon, oda szarjon, oda cigizzen, ott dugjanak, meg mindegyik végigtrappoljon szemetelve a polgármester utcáján végig????

Hartmy 2013.09.23. 20:24:17

@helianthus: Sajnos az elfogyott, de van még csokoládé ízű ribizli is...

@Kellemes Zérókomponista: Mert a tökéletes zavartalan élet unalmas... ha tökéletes vagy de nem úgy, hogy változatos vagy hanem egy séma mentén élsz, amit ő maga elvár, akkor unalmassá válsz, hiába teljesíted a feltételeit. 22-es csapdája lészen... Ezért van az, hogy van akinek senki sem jó. Ha szerencséd van, akkor olyannal találkozol, aki a normális 3%-hoz tartozik. Tekintve, hogy mindig a többséget tekintik normálisnak így a többség úgy gondolja, hogy ők a normálisak, holott aki bírál pont nem így veszi észre, ezért áll a fején a világ. Akinél nem úgy néz ki a lista első 30 sora, ahogy felsoroltuk, hanem el tud függetleníteni és saját ideált kialakítani, ők a kevés. Evvan, ezért nehéz az élet (többek között.)

Okfejtés az élet nehézségeiről, nők könyve, Hartmy 20-24.

helianthus 2013.09.23. 20:24:33

@Kitalátor = másként_gondolkodó: semmit. :)
Nem aludtam az éjjel túl sokat, meg előtte se. Megvilágosodtam, vagy valami ilyesmi. :))

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.09.23. 20:25:45

@batgirl: most a rózsaszin terminálemulátorháttérszín a baj? Vagy hogy létezem? Ilyenekkel hagyj engem, hogy terelek. Volt egy meglátásom, megosztottam. Könyörgöm, MIRŐL terelnék én? Nem vagyok nő. Egyébként meg te nem akarsz érteni. Annyira birom a barom fejemet, hogy minden egyes alkalommal belegyaloglok az árnyalás felesleges és melós csapdájába, minekutána a másiknak a legegyszerűbb, stilizáltnak sem mondható, erősen torzított és teljesen más értelmet adóan van képe értelmezni. Nem, nem ezt írtam, hogy legyen erőszak. Azt írtam, hogy aki villamoson kénytelen utazni, az egy olyan féregvilágban találja magát - és ez nem akarás vagy szépennézés kérdése -, hogy adódhat olyan szituáció, hogy meg kell védenie magát. Értem, hogy az családanyai értékeket próbálkozol megtestesíteni és terjeszteni a világban, de alapvetően nem életképes és még frusztráló is ez a bárgyú naivitás, amit eszközölsz ide és feltehetően bele a világba is. Írtam is, hogy vannak normák, van (fehér)embercsoport, mejnek egy része azt betartja, más nem. Megint nem olvastad el egészében a Becses Szónoklatom, csak hőbörögsz, mint valami túlfűtött kukta a lászlókonyhában délibáb idején.

Hartmy 2013.09.23. 20:27:25

@Manyecska: Nem :D de hajazunk rá :D

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.09.23. 20:28:39

@igazságos: Az tényleg nem jó. Általában csak aszfaltoztatni szoktak, de csak a saját utcájukat.

igazságos 2013.09.23. 20:29:00

@Kellemes Zérókomponista: látod, batgirl is már azt kezdi hajtogatni, amit én, észrevétlenül: ha kényes a szitu, eltereled magadról a lekvárt, hosszas szentbeszéddel, hogy ne derüljön ki a lényeg, biza ezt nem vagy hajlandó megválaszolni.

Atörökk 2013.09.23. 20:29:25

@helianthus:
"Nem aludtam az éjjel túl sokat, meg előtte se."
Erről szeretnénk részletesebben hallani.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.09.23. 20:30:09

@Hartmy: ezt igen jól összeszedted. De tényleg. 72 ezer pirospont emiatt a jutalom, ez kitart úgy.. hát nemistudom meddig, de itt még nem kapott senki ennyit!

Anomalocaris (törölt) 2013.09.23. 20:30:48

@helianthus: Te szeretnél élőlényt megütni?

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2013.09.23. 20:30:57

@igazságos: Mindegy nekik, ki hogy él, csak nekik ne kelljen szagolni a halmozottan kátrányos helyzetűeket.

igazságos 2013.09.23. 20:31:56

@Kitalátor = másként_gondolkodó: ja, csak az a gond, hogy ezek már hozzájuk is kezdenek beilleszkedni :P

bekbórd! 2013.09.23. 20:32:19

Felháborító, hogy nem váltanak az ellenőrök a bliccelőnek jegyet. Vagy legalább kérnének tőle elnézést, hogy ilyen hülyeségekkel zavarják meg az utazását. Hiszen csak feledékeny volt szegény. Ez a színvonalas szolgáltatás ma Magyarországon?

Manyecska 2013.09.23. 20:32:25

@igazságos: ezt a mondatodat meg kéne jeleníteni háziszőttesben, unokáinknak majdan :DDD

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.09.23. 20:32:31

@igazságos: hát, már csak te hiányoztál. Édes, ahogy fűzni vagytok képesek egymás hülyeségére a mégtovábbi hülyeséget. Tessék, itt vagyok (eddig is itt voltam), mire nem válaszoltam? Nem terelés, te szépreményű, hanem kifejtettem (már megint! hát mekkora egy állat vagyok én), hogy nehogy félrehallás legyen a dologból. Erre mit értelmez? Ja, terelést. Te most direkt húzol engem, igazam van?

helianthus 2013.09.23. 20:34:23

@atörökk: buli volt. :) Tudom, kicsit túlzásba viszem mostanában, de akkora a stressz és olyan jól esik ereszd el a hajamozni. :) Csak nem merem már mondani, hogy megint táncoltam, mert félek, hogy Féli elhagy. :)
@Nattramn: nem.

Manyecska 2013.09.23. 20:35:48

@Nattramn: vagy: "üssél te állat!":DD

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.09.23. 20:35:51

@Nattramn: szerintem csak szülni szeretne. A hajtépésig néha eljutnak, de alapvetően rikoltozni akarnak a szülőágyon. Hogy ez mérjó.. De legyen. De ameddig odiág eljutnak! Mennyi vakvágány és nyösztetettség, mindenki részére, ááá.. Mi az étek? Vagy mi volt? Fekete tányéron volt-e? Ma szerepelt 4 élő kukac az Én fehér porcelántányéromon. Igaz, nem egyidőben. Egyszerre csak kettő-kettő volt.

Atörökk 2013.09.23. 20:37:50

@helianthus:
Nemnem, nincs azzal semmi baj :)
Most már nekem is legfőbb ideje lenne berúgni a hámba, meg átesni a nagybőgősön meg ilyenek :D

Anomalocaris (törölt) 2013.09.23. 20:38:02

@helianthus: De lehet, hogy a szardinelláimat ütelegelték, mielőtt a dobozba kerültek. Közeleg ugyanis a Hamé-idő, alig várom.

A hajadat meg nem fogom, beakadhatott valamibe, talán a ruhafogasba vagy esetleg a macskába.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.09.23. 20:38:13

@Nattramn: haggyámá a hülyeséggel. ő aszongya, hogy rennbe van bliccelni aztán meg arcoskodni a homáron én meg azt, hogy nem van rendben. az ideális világban nyilván nem verné hátba a hülye ork a kisbuzgárt, node egy ideális világban nem is utazna jegy nélkül a júzer. ugyeugye.

nem baj az ha mást gondolunk, uncsi vóna a világ.

igazságos 2013.09.23. 20:39:37

@Kellemes Zérókomponista: mi nem vagyunk yoba batgirllel, de evvan, hát nem mondaná, ha nem az a helyzet, na, és a kifejtéssel meg azt akarod elérni, hogy a többi hülye semmit ne sejtsen abból, csak az, akinek szánod, ellenben úgy, hogy garantáltan kivesézd a témát, számára esetleg cseppet sem yol. Szóval, most már én is utánozni foglak, kezdhetsz rettegni, mondom a süket dumát, csak enterezés nélkül, hogy a többiek úgyse értsék véletlenül félre, mer akkor aztán még a végén nem jövök ki sehogy a dolgokból. Na, ez már ugye neked sem esne yol, meg hát nem úgy van az kéremszépen, na, hogy nem nekem van igazam.

helianthus 2013.09.23. 20:40:20

@Nattramn: " hajadat meg nem fogom, beakadhatott valamibe"
Esetleg egy disznólábba?

@atörökk: nosza! Itt október 5-én megint bál leszel, jótékonysági. Lehet hajnalban lerúgott cipővel táncolni. :D

Anomalocaris (törölt) 2013.09.23. 20:41:14

@Kellemes Zérókomponista: Hétfő a szardinella nap. 20:45. A kenyér érkezik hozzá fekete tányéron (a kis fekete tányér nem tört el), a szardinella üvegtálba kerül. További kellékek egy villa, sószóró, chiliszósz, pohár és egy doboz búzasör. Már csak 5 perc.

Hartmy 2013.09.23. 20:41:23

@Nattramn: Iszap bírkó? de egyébként nem úgy nézett ki múltkor, hogy összeakarnának veszni.

@Kellemes Zérókomponista: Nem garantálom, hogy minden momentumom ilyen kikerekedett és tárgyilagosan kidolgozott, de tudok meríteni kútfőből némely témában hasonlókat. Hogy melyikben, azt nem tudom, csak ha szóba kerül és beugrik valami, akkor érdekes dolgok fogalmazódnak meg általában.

Anomalocaris (törölt) 2013.09.23. 20:42:26

@zsiráfffff: Meg fog sértődni és itthagy minket!!

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2013.09.23. 20:42:34

Áá!
Akik besimulnak az "elitbe" (pl.a bedői megélhetési cigányjogvédő "maffia", a Daróci és a Mohácsi család) valójában nem is voltak hátrányosabb helyzetűek, mint a környezetükben élő magyarok (Bedőben mondjuk románok, mert nemzetiségi falu). Mohácsiék pl. óvodáskoruktól kiemelt támogatást kaptak, mert az anyjuk kijelentette, hogy ők tanulni fognak, ha beledöglenek is.

igazságos 2013.09.23. 20:47:44

@Kitalátor = másként_gondolkodó: meg a gáspárt és a kolompárt se hagyd mán ki, te

szóval amíg kompi írja a hosszadalmas válaszát, én bővebben kifejteném, ha megengeditek a témát, csak hogy ne legyen a nevem az új igi

pediglen szent lászló is megmondta akkor, hgoy aki tolvaj, annak a fél kárját rögtön levágni de izibe, kérdem én, akkor hol voltak ám a jogvédő betyárok, ombudsmanok, meg az ilyen-olyan emberi bánásmód hatóság, amikor hipp-hopp levágták az ember lábát, mer bliccelni merészelt a sztlovon, na, mer oké, hogy igénybe vettél egy szolgáltatást, de jaaj, hát az nem járja, hogy én jegyet vegyek, nekem ingyé van, és na, juuj, mer ha felszáll az ellenőr, annak úgysincs joga pofán baszni engem, pláne lependeríteni a buszról, hát nem szent lászló korát éljük mégse, mint a fejlett orszgágokban. nekem a közlekedés is alanyi jogon jár, nem is értem, minek alkalmaznak kallert, ha engem úgysem tudnak rendesen pofánbaszni sem, hát még lökdösni, meg jól eltörni a lábam, amiért meglógok. kéremszépen, milyen világot élünk, ezek az ingyenélő ellenőrök, akik csak a hülyéket és a lúzereket kapják el, meg büntetik meg, mint pl. a terhes kismamákat, és az elsőéves ovisokat, hogy engem meg mernek szólítgatni, meg jegyet követelni tőlem, márpedig én egyik sem vagyok, hogy ezt megtehessék, majd én írok a homárnak legvégső esetben, úgyis mindenki utálja mindegyik köcsögöt, mer hárman támadnak egy ellen, úgy nagy a pofájuk. de nem voltak ám nagylegények, heeehhe, mer én sietősen távoztam, kéremszépen. értitek, sietősen távoztam, mert megtehettem, aki meg nem, az kapja be, meg nem sikeres ember, én mondom. a sikeres ember, meglép, beköp, bemószerol, ingyé utazik, és még jól le is járatja a nyilvánosság előtt azt, akit kell, merhogy ő neki ez jár, és még igaza is van

a kérdés most már csak az, hogy miért is nem büntették szarrá ezt a köcsögöt, ha már egyszer hárman voltak egy köcsög ellen, mert az úgy dukált volna, hogy egy életre megtanulja a pali, hogy nem utazik, mer egy lúzer. sajnos, az élet nem a vesztesen jegyet vásárlók pártján áll, hanem az ilyenekén, evvan, lehet perelni az életet, meg strasbourgot

helianthus 2013.09.23. 20:49:01

@Nattramn: szardinellázzál. Én meg hazaközlekedek. Majd otthonról megírom, hogy nem.

Atörökk 2013.09.23. 20:51:38

@helianthus:
Az a baj, táncolásra mostanság alkalmatlan vagyok. :(

YoZan Ace a.k.a. A Lenyalthaj Nevű Strici 2013.09.23. 20:52:37

@Kellemes Zérókomponista: Locativus-rag.
Azért Pécsett, és nem Pécsen, amiért "itt" vagy "ott", nem pedig "in" vagy "on", esetleg "iben" vagy "oban". De mára, ha jól rémlik elfogadott mindkettő alak.
Egyébként pár évszázad és el fog tűnni ez a ragozás, legalábbis város neveket tekintve. Az itt, ott, emitt, amott, feltételezhetően maradnak.
Ez az egy szívügyem maradt, pécsiként, miután sikerült gyűjtést szerveznem Isaura felszabadításáért.

"Pécs - Pécsett.
Bátonyterenye - Mégis kinyaltad a picsámat."
Ezek kérem kiforrott, rögzült dolgok.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.09.23. 20:53:21

@helianthus: ez csak egyet jelent: lenne oka elhagyni. Árulkodóan kommunikálsz. És nem tudsz ez ellen semmit tenni. HeHHe.
@Hartmy: vagyok ezzel én is így. El kell kapni a megfelelő pillanatokat. A nem optimalizált rendszer, a lassú laptop simán keresztbe tehet ennek (nem tudod rögtön lejegyezni). Nehéz, nehéz! Zéróworld problem. Tik nem vagytok feledékenyek? Hát persze, biztos még fiatalok vagytok!
@Nattramn: na, ilyen leírás kellene mindenhova, köszi! El tudtam képzelni. Csak elfelejtem.:D
@igazságos: nem vagy még érett erre a szarra, ami itt megy, ezt vedd tudomásul kérlek. Fenemód biztos vagy magadban, hogy a batgirl jól mondja, mert én kb. a fia vagyok és 70 évet együtt töltöttünk már, tehát csak tudja, nem? Ez az első baromság. Második szintén a magadé, mert hiába cáfolandusz az előzőekben részemről, hogy nem jól gondolod és hogy mi a cél, kötöd a kevert, oltatlan ebet a karóhoz és sikerrátádat egekben tudva félmosollyal a nem filigrán pofalemezeden megnyugszol így a nap végén. Igi, tudom, hogy fordítottan arányos az érettség a magabiztossággal, de ezzel csak fárasztasz mindenkit.
Van enter is néha, viszonit nem sorközözök, ez mindenképp vonzó bennem.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.09.23. 20:54:33

@atörökk: én már előkerestem a telefonszámot amit föl kéne hívnom holnap, csaxólok! :*

Székely Máté László · http://l4c1.blog.hu/ 2013.09.23. 20:55:05

@Nattramn: Jó étvágyat! Mindezt szeretem, de én fehér kerámia tányért használok.

Ajánlom még a Sajthimnuszom.

l4c1.blog.hu/2013/09/23/sajthimnusz

Atörökk 2013.09.23. 20:55:50

@zsiráfffff:
Émmeg múlt héten voltam tatarozás végett a felelősnél, de ne szólj senkinek :* :* :*

igazságos 2013.09.23. 20:56:20

@Kellemes Zérókomponista: háde megis válaszoltad magadnak a kérdésedet, mer egy az egyben kiállítottad, hogy batgirl honnan tudja, vagyis akkor csak tudja a dógot. mer onnantól kezdve, hogy te feltételezed, ő tudja, miről beszélsz, terelsz, meg feltételezel? na mondok egy pl.-t

ha mármost te tudnád, hogy n dugok a szilveszter gazdával, akkor kijelentenéd, hogy én dugok a szilveszter gazdával, mire én rákérdezek, hogy honnan tudod, hol láttad, és innentől kezdve bukta a dolog, mert kiderült, hogy a lelkembe gázoltál, mert tényleg volt valami bibe a dologban. meg hát tudod, hogy se nem vagyok okos, se nem érett, se nem magabiztos, hát mire veszed rám a jelzőket? sosem állítottam magamról, hiszen hartmy is megmondja, a tökéletes ember hosszú távon uncsi, meg az is, ha téged mindenki szeret

Hartmy 2013.09.23. 20:59:42

@Kellemes Zérókomponista: Hogy érted, hogy mi feledékenyek vagyunk-e?
Én személy szerint szelektív memóriával rendelkezek, olyat jegyzek meg amit meg akarok, illetve amire egyébként semmi szükségem, de érdekes és később meglep másokat, hogy miket megjegyzek. De sok fontos dolgot meg alapból törlök, mert nem fér a többi mellé. Azért meg általában csúnyán néznek, hogy nem emlékszek olyanokra amik tényleg lehet, hogy fontosak.

AtiSnatch 2013.09.23. 21:00:51

@atörökk: tatározás miatt voltál a zombucmannál?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.09.23. 21:01:03

@Nattramn: Micsoda idill, Helivel élőlényeket ütlegeltek :D

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.09.23. 21:02:17

@igazságos: Szarrábüntetéssel egyetértek, ellenben azzal nem, hogy az ellenőrök is csak azzal kemények, akikből nem nézik ki, hogy helybenhagyja őket. Ez meg így nem jó.

@Hartmy: Én mindent elfelejtek, szóval nekem még egyszerűbb (te ki a fene vagy? :D )

Atörökk 2013.09.23. 21:03:01

@Snatch_A:
Igen. Reklamáltam az elégtelen táplálkoztatás miatt. Elmaradt a tartárjárás.

Hartmy 2013.09.23. 21:04:18

@Snatch_A: Tartozás miatt volt a hivatalba...

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.09.23. 21:05:19

@igazságos: akkor én kurvaizgalmas vagyok, mert engem utálni könnyű. Belém látják a saját világukbeni kis szarjaikat. Te sem teszel nagyban másként most. Nem, nem vagyok onnan való, ahonnan te, eltér a miliő. Eképpen hiába próbálod megfeleltetni a te palettádról valami csúfsággal azt, amit látsz, attól az még nem az lesz. Már ha érdekel a tényleges valóság, nem pedig a személyre, kényelmesre szabott. Aranyos, kedves vagy, meg minden, de mostmár húzzál aludni.
@Hartmy: máshogy gondolkodsz és működsz. Ezzel kapcsolatban egy valamit kell megjegyezned: bűnös vagy emiatt.:D Legalábbis ez az alapértelmezett, ki nem mondott reakció. Nincs ezzel semmi baj, üdv a klubban.
@ColT: én megnézném agresszívan. Persze csak valami plexi mögül. Mogul.

Atörökk 2013.09.23. 21:05:41

@Hartmy:
Jahh. Nyamvatt ombucman fűnek-fának tartozik, köztük nekem is :D

Hartmy 2013.09.23. 21:06:32

@ColT: Még jobb... de mi? :D

2013.09.23. 21:09:32

@Hartmy: "mert a fiad már nem kíváncsi a hülye apjára 10 éves kora után"

Igaz, hogy fiatal vagyok meg gyerekem sincs, ebből kifolyólag fiam sincs...

Majd ha lesz, jól fogsz szórakozni a gyereken!:) Nekem a tíz éves lányom amikor buszon utaztunk, megjegyezte hogy milyen jól lehetne rúdtáncolni a kapaszkodón! Ledermedve kérdeztem, hogy ez hogy jutott eszébe, mert se az anyja, se én nem nyomunk ilyen baromságokat előtte, mire mondta hogy a barátnője említette a minap! Na most tedd ki a lelked, neveld rendesen a gyereket és az iskolában a kis bunkó prolik úgyis elrontják!

Hartmy 2013.09.23. 21:10:40

@Kellemes Zérókomponista: Bizonyos szempontból, bizonyos emberek szemében... a körülötted lévőket vagy meg kell válogatnod, hogy olyanok legyenek, akik elviselik vagy úgy kell bűnösnek lenni, hogy szórakoztasson másokat. Ebből kifolyólag kerülöm a konfliktusokat, ha tehetem, mert tudom, hogy vagy rosszul jövök ki belőle vagy egy meddő vita lesz a vége... ha érted, hogy most mire akarok kilyukadni persze.

@atörökk: Nekem is, ráadásul a mártást sem küldte és még nem is tatarozott :D

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.09.23. 21:16:12

@Kellemes Zérókomponista: :D:D:D Aztán kiszabadul...

@Hartmy: Nemtom. Te ki vagy. mi ez itt

Hartmy 2013.09.23. 21:17:08

@Cicmen: :D A környezet is neveli. Manapság nem tudod kivédeni szerintem. Az én korosztályomnak még talán szerencséje volt, mert pont az internet és a számítógépek elterjedése legelején nevelődtünk. Furcsa mód, a digitális technikával valahogy elharapózott a felnőttek "letojom" hozzáállása is így nem elég, hogy van honnan meríteni, de még a környezet is rájátszik.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.09.23. 21:17:42

@Hartmy: Hülyékkel nem kell leállni, mert legyőznek

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.09.23. 21:20:54

@Hartmy: Meg közülünk néhány még azt is megtanulta, hogy a dolgok nem csak úgy működnek, hanem valahogyan, és ha nem úgy csinálod, akkor nem fog menni.

Hartmy 2013.09.23. 21:22:19

@ColT:

Ez jobb változat, éreztem én, hogy ez nem abból a filmből van... :D

www.youtube.com/watch?v=oR97rEcGu7s

Nem véletlen nem állok le általában veszekedni :D

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.09.23. 21:24:13

@Hartmy: mindez semmi, mert még a filmekbe is beletekernek! Nem is tudom mit vár az ilyen..
Egyébként értem, hogyne érteném. Ha valaki érti, az én.;)
@ColT: visszaérkezik, le sem tudja reagálni mindezt a szépet, amit mi ipőközben.. Szegény.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.09.23. 21:26:55

@ColT: a hülyeség egymagában életképtelen. Falkában azonban már az egyik legnagyobb, ha nem a legnagyobb erő. A legveszélyesebb, hogy ők tudják ezt..

Hartmy 2013.09.23. 21:26:59

@ColT: Noh igen, az egy nem elhanyagolható dolog volt. Most is megpróbálják, csak a fiatalok mindenáron felül akarják írni.
Meg valahogy belénk nevelték, hogy amit abban a nagy dobozban látsz, ami ott a szekrényen van az ott nem a valóság, sajnos mostanában nem ezt tapasztalom, de már a saját korosztályom is elkezdte elhinni filmeket.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.09.23. 21:28:07

@Hartmy: Vaze ez volt szinkronnal? :D Én csak angolul láttam + felirat :D

Hartmy 2013.09.23. 21:33:42

@ColT: Amit másodjára linkeltem az jobb, az a legújabb kiadás azt hiszem. :D
Volt szinkronnal, ha jól emlékszek nem is rossz a szinkronja.

igazságos 2013.09.23. 21:49:17

@atörökk: nem baj, majd én alkalmassá teszlek rá

ezen ne múljon

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.09.23. 21:56:31

@Hartmy: :D
A régebbit jobban szerettem. A csillivilli látvány az egészhez nem illik, bár az újban is kellően idiótára vették az elemeket :D Pl. a sisakok... :D

Ja, nem is a kételkedésről volt szó. Az összefüggések keresése, absztrakció, ismeretszerzés.

@Kellemes Zérókomponista: Magában is legyőz egy Kőagy Őrnagy, mert előbb fáradsz el. A belátás veszélyes...

Na ló éjt

Atörökk 2013.09.23. 22:00:49

@igazságos:
Legfeljebb magadat. Vagy a lengyel kamionosokat.

igazságos 2013.09.23. 22:02:34

@atörökk: belőletek több van ám felénk, úgyhogy meginn nem nyertél

Anomalocaris (törölt) 2013.09.23. 22:04:05

@helianthus: MELEGÍT, MINT A NAPSUGÁR, BATÁTSÁGOS, EGYENLETES, KÉNYELMES MELEGET ÁRASZT.

Atörökk 2013.09.23. 22:04:15

@igazságos:
Te tényleg szellemi fogyatékos vagy, de mindegy. Egyszer érném meg, hogy megérted, ami le van írva.
Egyebekbe pont leszarom.

helianthus 2013.09.23. 22:05:34

@Kellemes Zérókomponista: le sem akarja. :)
@Hartmy: A blogmici-moci bedobott zsiráffffba.
:))))
már tudom a titkot.

helianthus 2013.09.23. 22:13:10

@Nattramn: ezt tudom, ezt tudom! Hősugárzó!!!!

Hartmy 2013.09.23. 22:15:59

@ColT: Marha jó mindegyik. Az új is tetszett. De Marvin a kedvencem :D

Anomalocaris (törölt) 2013.09.23. 22:17:24

@helianthus: Egy hősugárzó felé is odafordulsz? Vigyázz beugratós kérdés.

helianthus 2013.09.23. 22:21:48

@Nattramn: oda. :)
Nem buktatom le.
Megyek aludni.
Kapok JÉPet?

TH 2013.09.23. 22:25:20

Végre az ellenőrök a normálisak, és a posztoló az utolsó suttyó, hurrá! :)

igazságos 2013.09.23. 22:36:24

@atörökk: belőletek meg egyel több, vagy kevesebb nem számítana úgysem

helianthus 2013.09.23. 22:47:21

Üdvözlöm érintem nem mutatom nem emlékeztetem nem kutatom...

igazságos 2013.09.23. 22:49:18

@helianthus: nem is kutatni kell, hanem rátalálni

t0m973 2013.09.23. 22:51:48

én a belét is kitaposnám az ilyen bliccelő geciknek,örüljön hogy ennyivel megúszta
végre megint írhatok :-)

helianthus 2013.09.23. 22:52:56

@Nattramn: menj kedves. Mindjárt én is. Még jár az eszem nagyon most Quimbyvel nyugtatom. :O

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.09.23. 23:02:51

@igazságos: "a tökéletes ember hosszú távon uncsi"

Nem is vagyok uncsi!

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.09.23. 23:08:44

@zsiráfffff: Herceg stimmel, 190 centi stimmel, 80 kiló megoldható, bár kicsit csontésbőr, barnaszemű stimmel, szőke megoldható, 35 év alsó határ stimmel. Hol lehet a királykisasszonyt és a fele királyságot átvenni?

igi1 2013.09.23. 23:10:36

@atpijkamo: hát yo az 1 kivétel te vagy :) de csak azér mer tudsz számolni! :)

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.09.23. 23:14:27

@batgirl: "Nem azért mert nem értesz egyet az írásommal, hanem azért, mert én írtam."

Haggyadmár! A Kompi megírta a véleményét. Ő nemkompi, hanem költő, úgy olvasd! Nem ellened írta. Szeret. Mi is szeretünk, na. Nyugi. Jót írtál, igazság van benne, Kompi se írt tiszta hülyeséget.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.09.23. 23:16:24

@igi1: :)) Ha tudnád, még mi mindent tudok! Nem, nem sorolom fel, rövid az éjszaka.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.09.23. 23:17:31

@helianthus: :)) Látod? Igivel kölcsönösen tiszteljük egymást.

igi1 2013.09.23. 23:23:58

@atpijkamo: azé nha piszkålkodok veled, mikor batgirlt véded:D

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.09.23. 23:26:31

@igi1: Tőled elfogadom. :))

Batgirlt pedig szerettyük, értem?

igi1 2013.09.23. 23:33:07

@atpijkamo: vele is

Csak a török van még el a nem főnökön

Fahrenheit451 2013.09.24. 00:59:12

Hát sajnos ez ma Magyarország ami a kommentekből is látszik.Antiszociális, iphone debil emberek.És ezek sajnálják az utazást a szegényektől.Gusztustalan egy népség.Majd megnézem az arcotokat ha nem tudtok majd venni jegyet akkor is itt fogtok arcoskodni

Ádám 2013.09.24. 01:17:01

@painkiller21: Úgy is van! Remélem úgy is lesz.....!

Ádám 2013.09.24. 06:16:49

@batgirl:-nak, legalább van SZÍVE!

nyomoroncok:)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.09.24. 06:32:30

@Hartmy: Marvin mindenképp :D

@painkiller21: Én olyankor gyalogoltam...

helianthus 2013.09.24. 07:16:09

Jó reggelt nyugodalmas éjszakán túllevők!
Gyönyörű napunk van.
Legyetek jók, ha tudtok! :)

AtiSnatch 2013.09.24. 07:18:57

bassza meg, ma is elkéstem, mert jöttek az ellenőrök... igaz kocsival járok... :)

jó reggelit mindenkinek! :)

helianthus 2013.09.24. 07:21:01

@ColT: egyszer 2 Ft hiànyzott ahhoz, hogy egy kiflit vegyek. Éhes voltam. Arra màr nem emlékszem mit csináltam miután feltúrtam mindent azért a pénzért, de nem loptam.
Miért természetes az, hogy egy szolgáltatàs akkor is jár, ha nem telik rá? Nekem nem az.

helianthus 2013.09.24. 07:23:45

@Snatch_A: kedves Sznaccs. :)
Ne késsél el! Ha nem mozdulok meg én is fogok. :)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.09.24. 07:41:23

@helianthus: Nekem sem, ezzel nem is volt gond...

@Snatch_A: NA várjál, autónál az ellenőr a rendőr :D Vagy előtted szállították le a bliccelőt? :D

Rosszindulatú Vászka 2013.09.24. 07:43:51

@ColT: jaja, az autósnak a bérlet az a forgalmi meg a kötelező igazolása. Hát így megy ez.

AtiSnatch 2013.09.24. 07:43:52

@ColT: egy hülye ellenőr hátbabaszott egy hülye bliccelőt és az kiugrott a 10. emeletről! na de ki érti eztet? :D

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2013.09.24. 07:50:42

@painkiller21: Miben különbözik a közösségtől való lopás a magánszemélytől való lopástól?
Egy negyedszázada mértem ki a tsz egyik földjét Szendrőládon a mellette élő cigányoknak. Pragmatikus okból, mert vetni és művelni jól lehetett (Bódva öntéstalaj), de aratni sohasem volt érdemes, még a párttitkárszénát (=vöröshere) is ellopták és eladták a nyulasoknak.
Az egyik kolléga megkérdezte az egyik ismerős cigányasszonyt, hogy mit fog ültetni a parcellába. Az már mutatta is, hogy hova a káposztát, hova a borsót, hova a kukoricát, közé a babot, hova a sárgarépát meg a petrezselymet, tököt. Aztán azt is megkérdezte, hogy akkor mi lesz, ha Rózsi a szomszédból lelopja a babot. A válasz tömör volt: "Agyonütöm, oszt' elásom a végibe, jövőre meg dinnyét ültetek rá!"
Cigányokat kellene nagy számban ellenőrnek is alkalmazni, csak sajnos kevés közöttük a büntetlen előéletű...

helianthus 2013.09.24. 07:55:10

@Rosszindulatú Vászka: meg a bánzin, mert az a nyüves csak azzal megy. Ki érti eztete?

AtiSnatch 2013.09.24. 07:58:41

@Kitalátor = másként_gondolkodó: "Cigányokat kellene nagy számban ellenőrnek is alkalmazni, csak sajnos kevés közöttük a büntetlen előéletű.."

tényleg nagy képzelőerőd van :) az ellenőri munka is munka, még ha olyan is :)

AtiSnatch 2013.09.24. 08:00:57

@helianthus: valamelyik megy étolajjal is... kollégám kocsija, mint a KFC :D

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2013.09.24. 08:04:15

@Snatch_A: A férfiak kb. 70%-a munkából, főleg alkalmi munkákból tartja el a családját. Nagyobb gond, hogy most már szinte semmilyen munkahelyen nem szabad dohányozni, azt meg nem bírják ki.

Rosszindulatú Vászka 2013.09.24. 08:07:56

@helianthus: badarság, mer egyrészt aztat senki senem ellenőrizi és bűnteti (hacsak nem céges autó ugye), meg osztán van dízeles, meg gázos autómobil is. Csaxólnák.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.09.24. 08:37:06

A vízilónak is büdös a szája, mégsem mondja azt, hogy jegyeket, bérleteket..."

@Snatch_A: Kib@szta az útra eléd, mi?

"B kávét!!!"
Én még az A-t se ittam meg, de már a C és D kávén is gondolkodom...

@Rosszindulatú Vászka: Csak a rendőr jobban megszívat, mint az ellenőr :D

@Kitalátor = másként_gondolkodó: Meg a helyszíni bírságokat is el kéne felejteni. Meg a büntiket is, mert tásvír, megódjuk okosba'

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.09.24. 08:41:48

@Kitalátor = másként_gondolkodó: Ellenőrként két járat között elszív egyet :D

Amúgy a hétvégén megyek autóval, látom a szembesáv szélén autó, felnyitott motorházzal. Szakadt Suzuki.
Két cávó, norvégok, mondják, hogy lemerült az akkujuk, há' be kéne bikázni...
Mondom kábel? Mer' nekem nincs.
Mondják, hogy há' ki kéne venni az akkut az enyémbőől, és akkor azzal...
...aha...
mer' nézzed milyen mocskosak vagyunk, mos' csinátuk meg a féltengelyt, azt' közbe' lámerűtt az ákksi
...na itt nagy gáz, elhúz, anyátokat akarjátok kirabolni, buzik.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2013.09.24. 08:50:07

@atpijkamo: nem kell szeretni, és nem kell kiírni. Meg vagyok akkor is ha nem szeret valaki, még nem fogok kiugrani az emeletről. Vélemény különbözőséget meg elfogadok, hiszen nem vagyunk egyformák. Persze van akinek tök mindegy, mi a véleményem, ugrásra készen áll. Néha szórakoztat, hoyg ekkora debil, néha nem.
Néha megdöbbenek az embereken, néha nem. Az hogy én elítélem az erőszak minden válfaját, ez én vagyok. Ha valakinek meg ez nem tetszik, és ERRŐL egészen más a véleménye, az hordoz valamilyen üzenetet. És nem azt, hogy sürgősen vizsgáljam felül a véleményemet, hanem egészen mást.
@vén szivar: :P**

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.09.24. 08:54:06

Zsdováj, drága testvéreim, zsdováj, zsdováj.
@painkiller21: valamilyen elv mentén böfögniök kell. Süt az éretlenség az egészből. Bombát az egészre.
@Kitalátor = másként_gondolkodó: ismét a falkában alkalmazható és nyerő primitivizmus győz. Néha az az érzésem, hogy teljesen felesleges volt európai, fehéremberré fejlődni, a civilizáltság csak a támdható felületet növeli. Amire van esze a féregnek, arra lenne esze az embernek is, csak hogy az már kikapcsolta magában, hogy embernek mmondhassa magát. Emezek meg messzire nem jutottak ugyan, mégsem restek előadni tudományukat, ami a legszörnyűbb, hogy sikerrel: ki mer lopni a másiktól? Ennyi, itt a mérőszám.

Rosszindulatú Vászka 2013.09.24. 08:56:18

@ColT: merhogy Zanettnak hívnak? Vagy nincs rendbe a verda? Szokol szabájtalankodni? Akkor meg úgy kell neked.

Naugye :)

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2013.09.24. 08:56:50

@ColT: Ez új! Szerintem valami tuggyukmi találhatta ki...

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2013.09.24. 08:59:39

@ColT: Most is szabadidős ellenőrök és rokonaik árulják a hamis jegyet, bérletet, nem?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.09.24. 09:01:35

@Rosszindulatú Vászka: Na hallod, még csak olyan dolgokért végtak meg, amikért egy normális világban nem szoktak.

(Féktávon belül kilép eléd az ellenőr, éjjel, ködben, esőben, és megbüntet, amiért nem álltál meg a karjelzésre? (Satufékkel elcsúszol mellette?))

@Kitalátor = másként_gondolkodó: Ez új? A Totalcaron vagy 5-6 éve írtak ilyen esetekről, csak azok benzinkifogyással operáltak.

Az még hihető is, szerencsére én két lúzert fogtam ki, mert ha lemerült az akku, és a féltengely is jó, és ketten vannak, akkor miért is nem tolják be? :D

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.09.24. 09:05:38

@batgirl: nőlj már fel, te szerencsétlen. Gyanítom, akárhányan jönnének és elmagyaráznák, amit én is, amit aptij is, akkor is azt hoznád ki a egészből, hogy a te Szegény Személyed ellen mentem, csak mert akadt egy véleménykülönbözőség. De hát persze; az egó nem engedi, hogy bármily szeplőtelenségre is rámutasson egy rajtad kívülálló embertárs (te mag ugye meg nem fogsz ilyet tenni). Ne mártírkodj bassza meg, hanem láss ki a szánalmas burkodból. Ez még mindig nem a z érző lényegi éned elln szól, hanem a beszűkült látásmódhoz, amivel rendelkezel. Az már más kérdés, hogy ez egy veled, ezért nehéz különválasztani. E ponton kellene már érzelmi intelligencia. Elvisznek az érzelmek, főleg, hogy berögzült séma írja felül már az értelmezésed, bármit írok, nem győzhet a tartalom. Ugyanezen falmellettiség figyelhető meg abban az erősen lesarkított és véleményem szerint önkáros látásmódban, mint ahogy beálltál egy egyenvéleményre - ezáltal formacselekményre - velem szemben. Ugyanaz az árnyalni képtelenség vagy akaratlanság ütközik vissza mindkettőben. Ez a meglátásom. Ismét csak egy meglátás. Részben azt kérdezem tőled, hogy lehetsz ilyen? Direkt leredukálod az eszed, csak, hogy könnyebb legyen a világ befogadása? Ez is egy tipikus női módszer sajnos. Másrészt igyekszelek megérteni is; például nőként nem feltétlenül támadtak még meg, mert prédaállatnak születtél, leginkább dugni kellettél/kellesz a társadalomnak, ezért az események sora törvényszerűen lekorlátozódik egy kisebb/más szférára, ami a feléd irányulóakat illeti. Másrészt rohadt szánalmas, ahogy érzelmi kérdést faragsz ebből (is) és a másikat olyannak állítod be, amilyen pedig nem. Csak mert te képtelen vagy kilátni a biztonsági érzelmi korlátaid mögül. Most mit kellene tennem, sajnálkoznom, hogy nem vagyok rest megkínálni a világgal? De ez még csak nem is a világ, ez valami mesziről való rámutató link, ami ellen hevesen tiltakozol, amit a személyem minősítésével oldasz meg. Mert EZT SEM tudod különválasztani, mert az EQ e ponton sem magasabb, mint amit nyújtani tudsz, miért pont ez lenne kivétel. Rengetegen vannak így sajnos, én csak azt sajnálom, hogy ezzel az érzelmi alulirányítottsággal nevelsz utódot. Mindegy, nem tudok tenni ellene. Olvasgasd ezt el többször, nem ellened van, érted van, bár ezt úgy sem hiszed el.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2013.09.24. 09:07:35

@ColT: Az benzin volt, meg vízumvásárlás, stb. Akksit még nem hallottam.
Bizonyára azért nem tolták be, mert a Suzuki kezelési útmutatója tiltja.

Országúti Ninja 2013.09.24. 09:15:41

Ez egy mellbevágó történet!

Amúgy poszternek igaza van annak ellenére, hogy nincs igaza.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2013.09.24. 09:21:05

Zsidózzon már végre valaki, hogy mire visszajövök, legyen új poszt!

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.09.24. 09:21:23

@batgirl: nem, nem vagyok. Mondd már meg nekem, hogy ha megtámadnak mi a jóéletet csinálsz? Visítasz (ami egyenlő a külső segítségkéréssel)? Vagy utólag sírsz a bíróságon/rendőrségen/barátnődnél? Miért hiányzik belőled az önvédelem? Mert még sosem kellett használnod? Oké, legyen így. De az tényleg nem fér a fejembe - és sajnos ez tényleg inkább a nőkre jellemző -, hogy ami velük nem történik meg, az következésképp mással sem történhet meg, egyáltalán nem is tudják elképzelni, hogy lehet olyan, mert: "én még ilyet nem láttam", "érdekes, velem még soha nem fordult elő ilyen, biztos veled van a probléma".:S Most mondd meg nekem, benned nem ez van? Nem jól látnám? Jelezd, ha nem.
Ez lenne a butaság? Ez valami más lenne? Valami álszentség? Vagy komolyan ez van a fejekben, hogy ami velem nem, az mással sem? Ehhez valami isteni képzelőerő kell és hit az ismeretlenben ? Hogy lehet így élni, hogy csak addig tart a világ, ameddig a sajátunk és ha valaki azon kívülről hoz információt, akkor vele van a gond? Nem UFO-t láttam, sem nem más, hihetetlen dolgokról karattyolok itt neked. És mégis... Tudom, hogy nem lesz ennek megoldása, csak egy kicsit szeretnélek jobban megérteni. Tulajdonképpen a semmibe céloztam kérdéseim, mert tudom azt is, hogy tőled érdemieket nem fogok kapni. Mindig bennem van pedig a megérteni-akarás. De mivel általában önmaga előtt sem tisztázott gondolat- és cselekménysorainak miértje az ilyen reakciójú/gondolkodású előtt, így nem csoda, hogy magyarázat sincs, kb. semmire.

Inkább nézzünk egy újposztot.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.09.24. 09:33:46

@Snatch_A: és ha te mondanád saját magadra?:D Legújabbkori megfigyelések egyébként bizonyítják, hogy önmagában a zsidózás nem is elég már, kombinálni kell még 2 dologgal, akkor talán.

AtiSnatch 2013.09.24. 09:35:52

@Kellemes Zérókomponista: te is cigányzsidó kiskutya vagy? :)

2013.09.24. 09:55:07

@Baluci: tévedsz.
Nem szállt volna le ha nincs az ellenőr.
Ilyen alapon MINDENKI bliccelhet, legfeljebb leszálla villamosról és majd a következővel elmegy.
A bliccelőnek nem csak le kell szállnia, hanem büntetést kell fizetnie.

Te is simán lophatsz a boltban, és ha elkapnak legfeljebb visszaadod az árut és elgyalogolsz.

Kretén vagy - személyeskedek viccesen.

2013.09.24. 10:10:08

@Minyimányi Monyó: kicsivirágszál ! elfelejted, hogy a bliccelő el akart futni a rendőr//büntetés kifizetése elől.
Itt a nagy különbség !

Bárki kerülhet bliccelő helyzetbe, de akkor vállalja is a következményeit.

Stimmt ?

Manyecska 2013.09.24. 10:14:29

Nem értem, ha tényleg ennyi rendes ember van, mért ilyen szar ez az ország??:P

Manyecska 2013.09.24. 10:21:43

Még a honlapjukon is ez áll: "BKV. Önnek jár." :D

horex · http://horex.uw.hu/ 2013.09.24. 10:26:01

Mongyatok valami ütőset, hátbaütőset amit írhatnék , ami még nem volt

Jó napot!

igi1 2013.09.24. 10:28:02

@batgirl: ha ez vigasztal csak most és csak itt neked adok igazat :D

kompi meg az istennek se ismerte el, hogy biza ő is neked adott igazat

aptiról meg nem nyilatkozunk

igi1 2013.09.24. 10:29:21

@ColT: ez nem jött össze, mer amíg velük pofáztál, ők már tudnak rólad mindent addigra, mire elhúzol :DDD

horex · http://horex.uw.hu/ 2013.09.24. 10:30:13

@ColT:
Elmúlt hetekben a Népstadion mellett záróvonalon pirosnál szarakodott egy automata Audi
Ezt ugye betolni nem lehet
Mindenki más leszarta
Odaálltam, kábelem van, megforgattuk , nem indult
Hálálkodtak és folytattam az utam
Megvolt az aznapi jócselekedetem

Manyecska 2013.09.24. 10:31:03

@horex: elolvastam végre a posztot. Elég szar volt...

igi1 2013.09.24. 10:31:12

túl sok szabadidőtök van, az a bajotok

horex · http://horex.uw.hu/ 2013.09.24. 10:31:26

@Kitalátor = másként_gondolkodó:
Volt már itt Kolompár Efraim tegnap
Az összefoglal mindent amit akarsz
:)

igi1 2013.09.24. 10:34:12

@painkiller21: mivel ott deklaráltad, hogy van iphone-unk, minden buzinak, akkor ők majd fognak tudni jegyet venni :DDD

a praxisblog meg nem itt van

Országúti Ninja 2013.09.24. 10:36:14

@horex:

Ilyennel ne bliccelődj, kérlek! :D

igi1 2013.09.24. 10:36:48

Kompi nem adja fel.

Manyecska 2013.09.24. 10:39:24

@horex: nagyjából. De most ez érdekel inkább: Naponta 2x Szauna szeánsz képzett szauna mesterekkel
(jeges, sörös, sós-mézes, vitaminos, frissítő, kamillás felöntésekkel)
- Szauna szeánszok közben gyümölccsel és mentateával kínáljuk kedves vendégeinket
- Wellness részlegünkben ingyenes szódaautomata üzemel

:)

Manyecska 2013.09.24. 10:44:37

@horex: és ráadásul!: "A csónakázó tavon evezhetnek, télen-nyáron bobozhatnak a vendégek " :DD univerzális tó lehet..

Manyecska 2013.09.24. 10:46:08

@Kellemes Zérókomponista: felöntés. Én beöntést olvastam megijedtem..

England win The Ashes! 2013.09.24. 10:46:56

Lassan a szar húzza le a vécét, vazze! Múltkor egy tag azon óbégat, hogy elsőajtós felszállást vezettek be egyes járatokon (szerintem is baromság: az összesre kellett volna, a kombinéra meg szerelvényenként 20 orkot), egy indexes cikk alatt paragrafusokkal meg jogokkal jönnek, hogy túszul ejtettek az ellenőrök egy egész buszt és az micsoda felháborító (felszálltak ellenőrizni, a sofőr pedig nem nyitotta ki az ajtót a művelet befejeztéig), erre most itt van ez.

Azzal egyetértek, hogy az ellenőröket meg kell büntetni. Mert nem verték kékre-zöldre a posztert.

igi1 2013.09.24. 10:48:36

@England win The Ashes!: na, te csak ne dumálj, még visszaírni se tudsz :D

Hartmy 2013.09.24. 10:50:15

@Snatch_A: Érzek benned némi kabbeazelsődlegesnemijellegem mentalitást :D
Hartmy történetesen dolgozott idáig. Szóval nyasgem!

@igi1: Igi! Kellene egy traktoros, mert az enyémek vagy dögrováson vannak vagy épp a munkahelyükön.

CID 2013.09.24. 10:51:09

Bosszúállók" - könyvborító beszédes arcokkalAvengers Magukat a történelmi igazságnak megfelelően Avengers-nek (Bosszúállóknak) nevező csoport tagjai angol és amerikai katonai egyenruhákba öltözve csöngettek be a volt német tisztek lakásaiba, rángatták ki őket az ágyból és mindenféle időpocsékoló bírósági herce-hurca nélkül ölték halomra a vélt vagy valós bűnöket elkövetett embereket."Én akkor sem tekintettem, és ma sem tekintem magam gyilkosnak" - nézett bele a kamerákba Simcha Rotem, a zsidó halálkommandó egyik volt vezetője. A Szimon Ratajzer néven Varsóban született 84 éves Rotem elmesélte, hogy Nava Abba Kovner nevű, a háború alatt Kelet-Lengyelországban harcoló zsidó partizán barátjával hogyan akarták megmérgezni az amerikaiak által felállított hadifogoly táborokban összegyűjtött 28,000 volt német katonatisztet. "Mindet meg akartam ölni, de sajnos ez az akciónk nem sikerült" - nyilatkozta Rotem."A következő tervünk már nagyobb sikerrel járt" - vette át a szót a litván származású Joseph Harmatz, a stúdióban Rotem mellett ülő másik Bosszúálló. Harmatz pékként dolgozott az amerikai hadsereg által őrzött német hadifogoly táborban. A volt sütőmester állítása szerint a Franciaországban működő zsidó ellenállási mozgalom gumitartályokban arzént küldött neki. A Párizsból érkezett halálos mérget Harmatz három ezer darab kenyérhez elegendő tésztába keverte bele, amiből 2,280 német hadifogoly evett. Az esetről a korabeli tudósítások is beszámoltak, miszerint több mint kétszáz embert kórházba kellett szállítani, de halálesetekről akkoriban nem szóltak a hírek. "Nekünk (a háború alatt) el kellett menekülnünk és (a szenvedéseinkért) egyszerűen csak bosszút akartunk állni" - magyarázta széles mozdulatokkal a nézőknek Joseph Harmatz.A német hadifoglyoknak adott arzénnal kevert kenyérről szóló történet hitelességét Aaron Breitbart, az egész világra kiterjedő nácivadász akcióiról elhíresült Simon Wiesenthal Központ vezető munkatársa nem csak hogy megerősítette, de helyénvalónak is tartotta: "Igen, a mérgezett kenyér terve elfogadható volt.... ez nem egy olyan történet, amit valaki a kisujjából szopott ki, hanem ez egy igaz és megvalósított terv volt, csak a végeredményt (hogy hányan haltak meg) nem tudjuk" - mondta Breitbart.

igi1 2013.09.24. 10:52:02

@Hartmy: mindent csinálok, csak erdőre nem járok már

öregszem

CID 2013.09.24. 10:52:49

Michael Bar-Zohar, a Bulgáriában született, Izraelben élő zsidó író egyik könyvében is foglalkozik a Bosszúállókkal. A "The Avengers" című, Izraelben nagy sikert aratott könyvében Bar-Zohar részletesen feldolgozza a Bosszúállók Izrael állam megalakulása előtti európai történetét. A könyv egyik fejezete beszámol arról a tervről, hogy a zsidó partizánok a háború után hogyan akarták megmérgezni öt porig bombázott, romjaiban még füstölgő német nagyváros csodával határos módon megmaradt ivóvíz készletét. Ennek a tervnek a létezését Simcha Rotem is megerősítette a beszélgetés során, hozzátéve, hogy "ebből azért nem lett semmi, mert attól féltünk, hogy ártatlan emberek sokasága (a győztes angol-amerikai katonák) is könnyen áldozattá váltak volna."Végül nem csak az emberek tömeges halálát okozó ivóvíz mérgezési terveket, de több más, például Dachauban és Nürnbergben tervezett, de végre nem hajtott gyilkos akciót a háború után megalakult és később a független zsidó állam 1948 májusi kikiáltását követő első vezetését alkotó zsidó tanács tagjai nem tartották megvalósíthatónak - olvasható Bar-Zohar 1967-ben megjelent, Németország 1945-1946-os történelmének egy keveset emlegetett, szomorú pillanatát megvilágító könyvében.Zsidó tömeggyilkosokKözvetlenül a II. világháború után Lengyelországban 277 börtönben és 1255 kommunista koncentrációs táborban több mint 200 ezer német származású polgári személyt gyűjtöttek össze. Sztálin írásos parancsára a haláltáborok vezetőit szándékosan az addig üldözött zsidók közül válogatták, akik éheztetéssel, kínzásokkal és szadista kegyetlenkedésekkel 80 ezer német származású civilnek, többségében nőknek és gyerekeknek az életét oltották ki.Sztálin marsall, a Szovjetunió kommunista pártjának főtitkára és a Vörös Hadsereg főparancsnoka 1945 novemberében a Közép- és Kelet- Európát megszálló szovjet csapatok egyik első és legfontosabb feladatának azt jelölte meg, hogy népnevelési és nácitlanítási célból gyűjtsék össze és deportálják Németországba a megszállt területeken élő német származású polgári lakosságot.A háborút Moszkvában átvészelt, és a szovjet fővárosból hazaküldött lengyel kommunisták Varsóban is nekiláttak a parancs végrehajtásának. Haladéktalanul felállították az Állambiztonsági Hivatalt (Office of State Security) aminek az élére - Sztálin külön utasítására - a zsidó származású Jacob Bermant nevezték ki. Berman a hivatalhoz tartozó alosztályok, börtönök és koncentrációs táborok élére olyan zsidókat állított, akiknek rokonait a nácik elpusztították, és a szovjetek biztosak lehettek abban, hogy megvan bennük a feladat végrehajtásához szükséges bosszúállási vágy.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.09.24. 10:52:56

@igi1: Mit tudtak meg? Hogy nincs bikakábelem.
Mondjuk rohadtuk egy 100km-el arrébb lakok, szóval csók.

@horex: Azok legalább nem akatrtak kirabolni.
Amit én láttam, ha tényleg az van, hogy nem indul a verda, akkor már rég betolták volna... Legalább értelmesen kamuztak volna.

igi1 2013.09.24. 10:53:55

@ColT: akkor biza hamarost meglátogatnak majd

csak xólok, hogy vegyél kamerát ... :)

England win The Ashes! 2013.09.24. 10:54:41

@igi1: Mivel tegnap estétől nem tudok belépni a mélfiókomba.

Neela _ t 2013.09.24. 10:54:42

A nagy füzet jó film!
Csak legyen már itt egy kis kultúra
:D

CID 2013.09.24. 10:56:07

Jacob BermanA szovjetek által megkövetelt, és teljes mértékben támogatott bosszúhadjárat azonnal beindult: a Jacob Berman vezette ÁBH emberei a Lambinowice (német neve Lambsdorf) melletti átnevelő táborból fiatal német nőket és lányokat mezítláb hajtottak ki a városka határában levő szántóföldre, ahol korábban több mint 500, a háború alatt kivégzett lengyelt temettek el. A nőket arra kényszerítették, hogy a mész nélkül sebtében elhantolt holttesteket kiássák, melléjük feküdjenek, csókolgassák és közösüljenek a már régen oszlásnak indult hullákkal. A táborba visszahurcolt lányok és asszonyok közül hatvannégyen meghaltak a pár nap múlva kitört tífuszjárványban.Lambinowice-i koncentrációs táborJacob Berman a Swietochlowice nevű felső-sziléziai kisváros (német neve Schwientochlowitz) mellett létrehozott kommunista koncentrációs tábor parancsnokának Shlomo Morelt, egy 26 éves zsidó partizánt nevezett ki. Morel szüleit és rokonait a németek Auschwitzban megölték, csak ő és az egyik unokaöccse élte túl a német koncentrációs táborokat.A swietochlowice-i táborba az első, német származású polgári személyekkel teli vasúti vagonok érkezése után este 10 óra körül Solomon Morel besétált az egyik barakkba és pálcájával a csizmás lábát verve közölte a rabokkal: "Engem Morelnek hívnak és zsidó vagyok. Az egész családomat kiirtottátok Auschwitzban. Ott megesküdtem, ha élve kikerülök, mindent visszaadok nektek.... a mai naptól kezdődően megfizettek azért, amit csináltatok".A lambsdorfi történet és a fenti idézet egy zsidó származású amerikai történész professzor több európai országban végzett hétévi kutatómunkájával és kétszáz túlélő szóban és írásban tett vallomásának felhasználásával készült könyvéből való. A már elhunyt John Sack sok nehézség után 1993-ban tudta megjelentetni a Szemet szemért: elhallgatott történetek a zsidók által a németek ellen 1945-ben elkövetett bosszúhadjáratról című könyvét.A könyv Wrath of Solomon (Solomon bosszúja) nevű fejezete hosszan részletezi a túlélők visszaemlékezéseit Shlomo Morel kegyetlenkedéseire. (Angolul ITT elolvasható)"Az őrök kisméretű kutyaházakba kényszerítettek a nőket és a gyerekeket és megparancsolták nekik, hogy ugassanak, és aki nem ugatott elég hangosan, vagy engedély nélkül abbahagyta, azt ott helyben eszméletlenre vagy agyonverték.... megparancsolták az embereknek, hogy a földön hason fekvő társaiknak a gerincére ugorjanak.... az egymás elleni bokszmeccseken addig kellett két németnek egymás véres orrát verni, amíg az őrök megunták, és az is előfordult, hogy a sok ütéstől az egyik fogolynak kiesett az üvegszeme..... rendszeresen a többi női fogoly szeme láttára tucatjával erőszakolták meg a német nőket, a zsidó őrök előtte hosszú sorba állva vártak a sorukra..... egy 14 éves fiúnak a szőke haját benzinnel leöntötték és meggyújtották, a fiú életben maradt, de megőrült a fájdalomtól, és utána az egész életét egy zárt intézetben élte le.... az őrök arra idomították a kutyákat, hogy a kikötözött öregembereknek és kisfiúknak rohanva széttépjék a nemi szervüket."

igi1 2013.09.24. 10:56:52

@England win The Ashes!: persze, jó kifogás :D

na jó, veled most nem akasztom össze a bajszot mégsem

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.09.24. 10:57:45

@igi1: "veled most nem akasztom össze a bajszot"

Puhulsz Igi!

England win The Ashes! 2013.09.24. 10:58:50

@igi1: Nem kell parázni, ha estig nem történik semmi, majd másik címről írok.

CID 2013.09.24. 10:59:17

Ezeken az eseményeken Shlomo Morel személyesen vett részt, és vezette a tábor foglyainak kínzását. Az irányítása alatt állt koncentrációs tábor lakóinak több mint 80 százaléka nem élte túl a szadista embertelenségeket.Shlomo MorelA II. világháború után a zsidó nép kárpótlásáról folyó, és soha véget nem érő tárgyalások során a nyugatnémet kormány készítetett egy felmérést az 1945 májusi kapituláció után a német polgári lakosság ellen elkövetett atrocitásokról. A kormány elé terjesztett, és sokáig titokban tartott dokumentum szerint a német nép kollektív megbüntetése nevében a szovjet megszállás alá került országokban 200-250 ezer német származású polgári személyt hurcoltak koncentrációs táborokba, ahol mintegy 70-80 ezer ártatlan polgári lakos pusztult el.Európában az 1940-es évek közepétől zajlott le az emberiség történelmének legnagyobb etnikai tisztogatása: Lengyelországból, Csehszlovákiából, Romániából és Jugoszlávia területéről tizenhat millió német származású polgári lakost telepítettek ki. (A forrás nem említi Magyarországot) Lengyelországból főleg a sziléziai területekről ötmillió embernek kellett távozni úgy, hogy a fejenként egy bőrönd bepakolására sok helyen még öt percet sem hagytak.Shlomo Morel a háború után a kommunisták vezette Lengyel Népköztársaságban maradt, ahonnan 1994-ben a biztos menedéket nyújtó Izraelbe távozott. A zsidó tömeggyilkos az ágyban párnák között bekövetkezett haláláig jó anyagi körülmények között álnéven élt Tel-Avivban, a Simon Wiesenthal Center zsidó fejvadászai soha nem keresték, a nyugdíját a zsidó államtól kapta, és a Moszad (az egyik izraeli titkosszolgálat) 24 órás védelme alatt állt. Lelke sok ember átkától kísérve 2007 február 17.-én szállt le a pokolba.1998 decemberében a katowicei állami ügyészség nemzetközi elfogatóparancsot adott ki ellene, és kérte Izraelt, hogy 1600 rendbeli gyilkosságban való részvétel miatt adják ki Lengyelországnak. Az izraeli hatóságok elévülésre hivatkozva megtagadták a kérést. Az Interpol értesítette a zsidó állam kormányát, hogy ha Morel kilép Izrael állam területéről, akkor a lengyel kérésre elrendelt nemzetközi elfogatóparancs értelmében letartóztatják és átadják a varsói kormánynak.Eva Kok, a katowicei ügyészség vezetője újabb tanúvallomásokat és bizonyítékokat csatolt a meglévő Shlomo Morel kiadatását követelő iratokhoz. Most már a gyilkosságok mellett a nemzetközileg elfogadott törvények értelmében elévülhetetlen (Izrael is aláírta és életbe léptette) "emberiség elleni bűntettekkel" is kiegészítette a kiadatási kérelmét, amit a lengyel külügyminisztérium diplomáciai úton ismét eljutatott Izraelbe. Az izraeli hatóságok és az izraeli igazságügyi minisztérium még 2005 júliusában is elutasította a szadista gyilkos Morel kiadatását követelő sorozatos lengyel kérelmeket."Morel már a háború utáni békeidőben elkövetett bűncselekményeit nem engedhetjük a szőnyeg alá söpörni..... az izraeliek nagyon erélyesek és célratörőek a hasonló bűnök elkövetőivel szemben, és ha tetszik ha nem, el kell fogadniuk azt, hogy más nemzetek is ilyen módon akarnak érvényt szerezni a nemzetközi és országuk törvényeinek" - nyilatkozta Kok az angol lapoknak.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.09.24. 11:00:56

@CID: Mindig csodálkoztam, hogy a WWII alatt milyen birka módra mentek a zsidók a halálba, ellenben Izrael védelmében milyen hősiesen harcoltak a sokszoros arab túlerővel szemben.

Egyébként meg ne higgy el elsőre minden fasságot, amit mások irogatnak.

Hartmy 2013.09.24. 11:02:27

@igi1: Alföld... itt meglehetősen kevés az erdő. Aratni kellene, de nincs aki elhordja kombájn alól.

@painkiller21: Ha nem tudok venni jegyet, akkor nem utazok tömegközlekedéssel. Ilyen egyszerű a képlet. Másként meg a postoló egy szóval nem írta, hogy nincs pénze rá, csak hogy elfelejtette, ennek ellenére még arcoskodott meg neki áll feljebb. Ha az államtól lopsz, akkor magadtól lopsz, ha a közösségi szolgáltatótól lopsz, akkor is magadtól lopsz. Tessék venni egy biciklit. Budapest keresztbe és hosszába 50-50 Km. Ezen a távolságon belül felteszem nagyjából 200 bolt, 200 trafik, 200 benzinkút illetve jó pár pláza van, amik jóval közelebb vannak mint 50 km. Persze ha a sarki boltba is villamossal mész 3 átszállással, akkor ne csodálkozz, hogy rosszul érzed magad. Az azért tart itt a