Tékozló Homár

Villamosapokalipszis a körúton

2013.09.24. 13:26 | jackyll | 79 komment

bkk_kijelzo.jpgNaiv utas úgy tapasztalta, hogy múlt héten még nem indult el a digitális utastájékoztató rendszer:

Az hogy a BKV egy inkompetens banda, nem hírértékű, viszont tegnap sikerült alulmúlniuk önmagukat. Délután 5 körül teljesítenem kellett volna a Műegyetem–Blaha Lujza tér–Műegyetem etapot, amiből aztán kalandtúra és fitneszedzés lett. Kezdődött azzal, hogy történt a rendőrautó vs. Combino malőr a Corvin negyednél, ezért nem járt a 4/6-os villamos a Blaha és a budai végállomások között (nyilván). A Petőfi híd budai hídfőjénél erről viszont semmi infót nem kaptunk, csak akkor lett gyanús amikor a (talán) 212-es busz megállójába beállt két járatszám nélküli BKV busz. Azokra nem lehetett felférni, szóval inkább elkezdtem sétálni. A Corvin negyednél felszálltam arra a buszra, ami előttem ment fel a Petőfi hídra. Viszonylag zökkenőmentesen elértünk a Blahára, viszont a bolt, amibe mentem volna, már bezárt.

Visszafelé nyilván nem a Nagykörúton indultam el, hanem elmetróztam az Astoriára, hogy majd onnan a 47/49-es villamossal eljussak a Gellért térig. A villamosmegállóban viszont tömegnyomor, a Kiskörúton végig állnak a villamosok, a síneken álló 9-es busz sofőrje meg a hangosbemondón ordítozik az utasokkal, hogy ő nem a pótlóbusz. Mindeközben a vadiúj hiperszuper LEDes kijelzőkön az alapértelmezett "itt hamarosan a járatokkal kapcsolatos információkat láthatnak" szöveg áll.

Metró, Batthyány tér, mint kiderült ide irányították át a 47/49-es villamosokat, na azzal végre eljutottam a Gellért térre. Röpke másfél óra alatt.

Haikuba összefoglalva:

Minek fizetlek,
Ótvar prosztó BKV?
Rohadjál ketté.

Üdv,
Naiv Utazó

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

elwood 2013.09.24. 13:28:29

legalább nem vágtak hátba

RosszQtya · http://indafoto.hu/rosszqtya 2013.09.24. 13:28:37

több helyen hónapok óta ezt mutatja...

AtiSnatch 2013.09.24. 13:28:40

ez is pitsa....

@elwood: te meg hova sietsz? :P

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.09.24. 13:29:37

"Minek fizetlek,
Ótvar prosztó BKV?
Rohadjál ketté."

:)) Ezzel nem lehet nem egyetérteni.

elwood 2013.09.24. 13:31:18

én csak autóval járok.
azzal is másfél óra oda vissza a műegyetem-blaha.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.09.24. 13:31:27

@RosszQtya: "több helyen hónapok óta ezt mutatja..."

És ezerrel amortizálódik. Jobb helyeken ilyenkor az elmaradt haszon miatt kötbért fizettetnek. Illetve nem fizet senki kötbért, mert időre megvannak a dolgok, nincs üresjárat, mert menne tönkre a cég.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.09.24. 13:31:39

én vidéki vagyok, ebbül egy büdös kukkot se értek!

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.09.24. 13:32:31

@elwood: "másfél óra oda vissza a műegyetem-blaha."

Vegyél új dzsípíeszt!

Hartmy 2013.09.24. 13:32:33

Amíg nem voltak kijelzők, addig is előfordulhatott szerintem ugyanez a helyzet...nem értem hogy jön a képbe.
De ha valahol baleset van és mondjuk a villamos forgalmat egy nem oda illő idegen tárgy, történetesen egy rendőr autó akadályozza, akkor az ellen nem sokat lehet tenni.
Lapozunk?

Metamorfi 2013.09.24. 13:32:41

@RosszQtya: Nem több helyen, hanem mindenhol!! :)))

Atörökk 2013.09.24. 13:33:11

Alig hétmilliárdba került, nem is értem, posztoló miért várja el, hogy működjön?

No meg magától nem tud a rencer adatokat magába tölteni és szólni, hogy baleset volt.

elwood 2013.09.24. 13:33:24

dr jackyll el-hyde-olta kenyeres posztot

Atörökk 2013.09.24. 13:36:09

@Hartmy:
Amíg nem voltak kijelzők, bemondták a megállókban lévő lármafákba, hogy baleset miatt nem jár a villamos. Pont. Már amikor bemondták...

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.09.24. 13:36:49

", a síneken álló 9-es busz sofőrje meg a hangosbemondón ordítozik az utasokkal, hogy ő nem a pótlóbusz. "
Nem hát, mert villamos.
Kis pesti életkép. Szép.

Különben ez is azért van, mert a múltkori bliccelő nem fizetett!

Hartmy 2013.09.24. 13:37:18

De ha terhes, bliccelő, angol családanya lettél volna, akkor az egyik villamos vezető leszállt volna és jól hátba vág, akkor legalább érezted volna a kompetens viselkedést és felszállhattál volna a következő buszra az első ajtón.

killerkaller 2013.09.24. 13:39:23

Ha beindul, átmenetileg a kijelzőhöz közelebb eső pályaudvar és/vagy repülőtér indulási/érkezési adataival fogja kielégíteni az utazni vágyók kíváncsiságát.

Hartmy 2013.09.24. 13:39:57

@atörökk: "Már amikor bemondták... " :D Ez meg már amikor majd kiírja... az eredmény ugyanaz lesz :D

elwood 2013.09.24. 13:40:35

majd az lesz rá kiírva, hogy:
"ha fázik üljön át egy másik buszra. belugymin."

Manyecska 2013.09.24. 13:40:51

Mentél volna a 4-es metróval. Élhetetlen!:D De ez a pékek miatt van különben..

Manyecska 2013.09.24. 13:42:11

@dr. phil. Sün‼ ツ: A haiku a japán költészet egyik jellegzetes versformája.
/pont-pont-vesszőcske/

Atörökk 2013.09.24. 13:42:17

@Hartmy:
Ennyi. Az egyiknél ingyen nem történt lófasz se, ezzel a csuda új rencerrel meg hétmilliárdér' nem történik :D

Atörökk 2013.09.24. 13:44:23

@dr. phil. Sün‼ ツ:
Az a tamagochi, amire te gondolsz.

Hartmy 2013.09.24. 13:45:41

Egyébiránt pont erről beszéltem a hátba veregetős postban, amikor a sarki boltba is villamossal induló honpolgárról beszéltem... Műegyetem-Blaha Lujza tér az 3 km egymástól.

Atörökk 2013.09.24. 13:47:36

@Hartmy:
Meg a piros 7-es még dugóban is kb. 10 perc alatt lenyomja a távot. De Blahától Astoria szintén kb. 6 perc séta, onnan további 6 perc villamos.

Hartmy 2013.09.24. 13:49:41

@atörökk: Szerintem az sem ingyen volt. Valakinek be kellett mondani :D Egyébként ha egyszer bekapcsolják, akkor nem az érkező buszok és villamosok időpontját fogja ez mutatni? Bár ha ilyen szöveg kikerülhet, akkor valószínű az is, hogy miért nem jön a járat. Ha jól olvastam valahol, akkor talán jövőhónapban lesz ez beüzemelve teljesen... erre nem merek megesküdni.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.09.24. 13:49:47

@Manyecska: "Mentél volna a 4-es metróval"

:))

Manyecska 2013.09.24. 13:50:41

@atörökk: megmondom frankón a gps-es átjelzőket mi raktuk bele a Futárba:)

Hartmy 2013.09.24. 13:51:50

@atörökk: Gyalog 15 max 20 perc. Induljon hamarabb. Ha nem vár és nézi a kialakult körképet és nem időzik még 10 percet a post kigondolásán, akkor simán lenyomja a távot szintidőn belül.

Manyecska 2013.09.24. 13:51:59

@atpijkamo: természetesen biciklivel az alagútba. Taxissztrájk idején gyalog mentem Óbudáról a Városligetbe a gimibe..:( :D

Atörökk 2013.09.24. 13:53:37

@Hartmy:
Azt hazudják, azt fogja mutatni, mikor ér a következő járat a megállóba.

AtiSnatch 2013.09.24. 13:56:24

mindenkit szeretettel üdvözlünk az Bkk-figyelőn :)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.09.24. 13:56:27

@atörökk: Befektetés volt ez a magyar gazdasá... garázdasá... Közgépbe.

Hartmy 2013.09.24. 13:56:51

@dr. phil. Sün‼ ツ: Most ez a menő, mert valami magyar csajnak az egyik ilyen versét viszik valami űrszekérrel valahova.

Atörökk 2013.09.24. 13:59:45

@ColT:
Közgépnek ehhez spec. kurvára semmi köze, végeredmény szempontjából sajnos tök mindegy, ki lopja el a felét.

@England win The Ashes!:
:D

-creeper- 2013.09.24. 14:00:11

Ha a Blaha Lujza téren felszállsz a 7-es vagy 7A buszra, akkor (az Astorián keresztül) egyenesen eljutottál volna a Szent Gellért térre. Ezt Te is tudnád, ha fikázás helyett a tájékozódásba ölted volna az energiád.

Lapozzunk.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.09.24. 14:01:06

@atörökk: A végeredmény szempontjából mindegy, de a BKV vezetés/kormány/egyéb maffiák szempontjából nem...

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2013.09.24. 14:01:31

MOst már csak bkv-s posztok lesznek?
Pedig , hoyg örültem a felfújt kenyérnek..de oda nem tudok bemenni. Letiltották a pékek?

Kenyeret a saját sütőmből. Igaz, az meg tömény, de finom:)

helianthus 2013.09.24. 14:01:43

Tudok egy haikut.
Nem ízlett a leves.
Megsóztam.
Nem lett jobb, csak több.

Manyecska 2013.09.24. 14:06:01

@ColT: :) a Cosa Nostra ajánlásával:P

supefly 2013.09.24. 14:06:31

@batgirl: rendszerhiba vagy elírás miatt van. Sikerült 9999.12.31. 23:59-re dátumozni (ez már a főoldalon látszik a posztnál) és valószínűleg emiatt a bejegyzéses aloldal érvénytelen.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.09.24. 14:06:37

@ColT: "Befektetés volt ez a magyar gazdasá... garázdasá... Közgépbe."

:)) Ezen konkrétan behaltam.

Supreme* 2013.09.24. 14:07:16

Nem igaz, hogy mindenhol ezt mutatja, én elcsíptem egyszer 18. kerültben egy olyat, hogy "Figyeljék a menetrendet" :)

England win The Ashes! 2013.09.24. 14:09:33

Ez a "Hogyan vezzessünk be másutt jól működő rendszert rosszul" tipikus esete.

Atörökk 2013.09.24. 14:10:21

@batgirl: Nem. Lesz olyan is, ahol a Player's roomban hátbaveregették a Merkantil Banknak tartozó követeléskezelőt.

Manyecska 2013.09.24. 14:10:40

A megállókban pedig van évek óta ez a GPS-alapú térkép, mutassa hol tart éppen a járatot, bemondja ha jön 5 perc múlva meg ilyenek..

Atörökk 2013.09.24. 14:14:26

@Manyecska:
Igen. Valamikor 2010-ben nagyritkán némelyik működött is.

Manyecska 2013.09.24. 14:15:55

@atörökk: múltkor is működött nem értem eszt.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.09.24. 14:17:43

oszt ha ki van írva akkor gyorsabban gyün a busz?? naugye
úri huncutság.

Hartmy 2013.09.24. 14:19:34

@zsiráfffff: Nem, de jó érzés, hogy látod, hogy már csak 5 perc van hátra, hogy a 10 perce látható busz odaérjen :D

CBF 2013.09.24. 14:26:17

Biciklivel kb 10 perc alatt ott lett volna :)

Manyecska 2013.09.24. 14:28:17

@zsiráfffff: nem, de közben frankón ki lehet zsebelni a térkép fölé görnyedő népet.:P

ongyilkos_hajlam 2013.09.24. 15:34:18

bicajjal kell menni és nincs gond.

Baluci 2013.09.24. 15:43:52

Posztoló így le van maradva???... Itt a Lehel téren, a villamosvégállomáson már 3 hónapja/!/ ez a felirat világit!... Már mindenki csak röhög rajta!...

2013.09.24. 16:24:23

ezért nem nézem ezeket a digitális paneleket

bigmac 2013.09.24. 16:24:55

@elwood:
" én csak autóval járok. azzal is másfél óra oda vissza a műegyetem-blaha."

Szólj anyunak hogy tólja gyorsabban a babakocsit....;)

YoZan Ace a.k.a. A Lenyalthaj Nevű Strici 2013.09.24. 17:28:53

Szép High-tech, sci-fi kalandregény.

Meg kellett néznem mennyi egy hó bérlet (10500). Évente az 126000. Ennyiből már olyan robogót vennék...
Igaz akkor nem lehet szocializálódni, tágítani látókört, ismerkedni tömegközlekedési fostalicskákon, Máriával, Jánossal, sokak kurva anyjával, Hepa a-val, valahonnan érkező, de nem távozó huggyal, szarral, savanyú káposztás, fokhagymás, cheddar sajtos izzadtság-aromaterápiával.
De sokan adrenalin függők, kockáztatnak. A szívműködésük gyorsul, a száj nyálkahártyája szárad, az arc kivörösödik, a tesztoszteronszint emelkedik, a kortizonszint csökken, az izmok megfeszülnek és a teljes idegrendszer felkészül az aktív dühből tömegközlekedésre. De szép is ez...

Pierr Kardán 2013.09.24. 19:49:01

Ha miss Naiv Utazóhoz 1 év alatt nem jutott el az az információ, hogy ezeket a kijelzőket nem a BKV (nem) üzemelteti, hanem a BKK (nem) üzemelteti, akkor számára tök mindegy, hogy mi van (nincs) kiírva....

Pista Bácsi 2013.09.24. 19:55:41

@-creeper-: "Ha a Blaha Lujza téren felszállsz a 7-es vagy 7A buszra, akkor (az Astorián keresztül) egyenesen eljutottál volna a Szent Gellért térre."

Hagyd, van egy új generáció, akik GPS nélkül a sört se találják meg a hűtőben...

Pista Bácsi 2013.09.24. 20:00:07

@YoZan Ace: Szoktam járni kocsival is, meg tömegközlekedéssel is Pesten, hidd el, hogy a buszon utazva sokkal kevesebb sötét bunkóval találkozom, mint amikor kocsival megyek :-(

Takács Sándor hentes és mészáros (Hatvan) 2013.09.25. 07:46:12

@YoZan Ace:
"Meg kellett néznem mennyi egy hó bérlet (10500). Évente az 126000. Ennyiből már olyan robogót vennék... "

Vegyél. És akkor fizesd a benzint is, találj helyet ahol biztonságban tárolod, és azzal járj esőben, hóban, minusz fokban...

Ettől függetlenül persze marha gáz, hogy ezek a táblák még most sem működnek...
Az, hogy nem írják ki, hogy az aktuális járat mikor érkezik meg abba a megállóba azt értem (de nem fogadom el), mert ez már fejlesztés - de azt, hogy ilyenkor nem lehetne egy sima szöveget kiíratni rájuk, hogy "Nem jár a villamos, bocs" ez tényleg nagyon ciki...

épaetekmogyoo 2013.09.25. 08:17:38

Persze Műegyetem.
Mer a valódi már ebből se jó, mi?

cobre 2013.09.25. 08:47:13

Jól nyomod a haikut. :)

Tisztviselőtelep 2013.09.25. 09:54:32

Azt fogják kiírni hányan maradtak le a villamosról/buszról a megállóban és/vagy mennyi ideig tart még Józsibá soffőrnek meginnia a kávéját a végállomáson.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.09.25. 10:22:53

@atörökk: Akkor nem azt, hogy mikor ment el az előző járat, mint a metróba'?

YoZan Ace a.k.a. A Lenyalthaj Nevű Strici 2013.09.25. 12:10:57

@Hoppácska: Ismerősöm nem oly rég fektetett robogóba. Napi 50 km-t megy. Hétvégén, extra hobbiként, még húzza neki. 5000-7000 körül van a havi benzinje. Tárolni bárhol lehet, 3 lánc, ponyva reá. Ombrofóbiád van tán?
Amortizálódsz esőben?

oleszt 2013.09.25. 12:35:34

Azt hittem ez csak a külvárosi 50-es villamossal megy így. 0 tájékoztatás, hogy vmi barom már megint nekiment a villamosnak, csak az elsuhanó pótlóbuszokat látom, mikor gyalogolok, mert azt még nem sikerült megfejtenem, hogy hol van azoknak a megállója, egyik irányban sem.

Tron65 2013.09.26. 10:55:37

Részemről azt nem értem, hogy ha az egészet nem is, de legalább részlegesen mért nem üzemelik be?
Mért kell megvárni a körúti kijelzők üzemével, amíg alsómocsoládon is felszerelik az ucsó kijelzőt is?
Egy élmény volt augusztus 20-án a Kosztolányin az olvasni (mert ezt viszont sikerült kiírni akkor), hogy "Egyes járatok módosított útvonalon közlekednek. Részletek bkk.hu/augusztus20"
Éjjen, Varázsoljak a megállóban netet és nézzem meg. (NINCS net a mobilomon).
Mit is nézzek meg? Hogy az Astorián épp ülősztrájk van, ezért a 7-esek Korvinnegyed-Blaha felé kerülnek? NEM, nem volt rajta! Otthon megnéztem.
A buszokba központilag már nem lehet beszólni? Régebben ez még működött. A pilóta a Gellérten csak annyit mondott, hogy a Felszabot nem érinti. Hogy az Astoriát se, nem mondja. Az utasok meg mint a ringlispil úgy forogtak, amikor rákanyarodott az Üllőire ....

EvilHedgehog 2013.09.27. 06:27:55

@atörökk: Kár, hogy a piros hetes nem áll meg a Műegyetemnél... csak a fekete..

PannonBoy 2013.09.27. 23:02:35

Mikor lesz már normális közösségi közlekedés Budapesten???

Tormas Torontal 2013.09.29. 16:47:55

Valakinek ez is kurva nagy üzlet. Nem baj, hogy nem működik, majd kicsit késöbb leszerelik!

enigma777 2013.09.29. 20:06:30

Valószínűleg ez is kidobott pénz lesz, - mármint a kijelzők - mint az " automata beléptető a metróban. Arra nem igazán gondolnak, hogy ezeket a rendszereket majd karban is kell tartani, és nem utolsó sorban friss információkat adni az utasnak. Azonban szerintem mire kiírják a változást, helyreáll a forgalom.
Azért nagyon gáz, hogy a mai fejlett technikai világban ilyen gagyi rendszereket építenek sokmillióból.
A metróban is lehet, célszerűbb lenne a régi 1 Ft-ossal működő karos beléptető. akinek nincs "forintja", nem utazik, és kész. Nem kellene a nem normális ellenőröket fizetni, akik olyan bambán néznek ki a fejükből, hogy bárki simán elkerülheti őket.
Naponta járok, bérletem van, de jó, ha havonta egyszer kérik.
süti beállítások módosítása