Tékozló Homár

A díjcsomagjait sem árulja el a Telekom

2013.09.27. 13:23 | jackyll | 29 komment

Nemrég felmerült, hogy gyakorlatilag kizárólag személyesen és véletlenül lehet analóg telefont vásárolni a Telekomtól. Ennél furább, hogy az alapszolgáltatásnak nevezhető Paletta díjcsomagról sem hajlandók elárulni, hogy 2 év hűség nélkül mennyibe kerül. Sziszi levelezésbe kezdett velük, hogy megtudja az igazságot, de hiába:

Az alábbi levelezést a T-Home ügyfélszolgálattal folytattam. A lényeg, hogy már ott tartanak, hogy létező díjcsomagok árait sem adják ki. Nincs a honlapon, és nem írja meg az ügyfélszolgálat sem. Nem lehet tőlük információt kicsalni, miközben már önmagában az felháborító, hogy nincsenek a honlapon feltüntetve a különböző konstrukciók díjai. A történet egyébként onnan indul, hogy a szüleim megbízásából érdeklődtem, mert nekik a régi Palettájuk van. Kaptak egy levelet, hogy november 1-vel megszűntetik, elindították az egyoldalú szerződés bontási folyamatot 60 napos felmondási idővel. Én nem vagyok ügyfelük, de a díjcsomagok felmérését bevállaltam, hogy a szüleimnek ne kelljen ezzel foglalkozni.


Szeretném megtudni a Paletta csomagok havi díjait, amennyiben nem szeretnék 2 év hűségidőt vállalni. Sajnos erre vonatkozó információt sehol sem találok a honlapon.


TISZTELT szilvia, KEDVES ELŐFIZETŐNK!
Ügyfélszolgálatunkhoz érkezett levelére az alábbi választ adhatjuk.
A megújult honlapunkon a Paletta csomagokra vonatkozó információt az alábbi linkre kattintva találhatja meg: http://www.t-mobile.hu/lakossagi/akciok/akcio/1107_paletta
Megrendelését weboldalunkon (www.telekom.hu), Telefonos (1412) és Személyes ügyfélszolgálatainkon kezdeményezheti. Üzleteink listáját az alábbi linken találja meg:
http://www.t-home.hu/lakossagi/ugyintezes/elerhetoseg/uzletkereso
Bízunk abban, hogy válaszunkkal segítségére lehetünk.

Üdvözlettel:   
Gy.Ferencné
Mail Center
 
 
Tisztelt Gy. Ferencné!

Csalódással olvastam a válaszát, melyből továbbra sem tudom, hogy mennyi lenne a havidíjam, ha nem írok alá 2 év hűségidőt. A válaszban található linket a levelem előtt is megnéztem, ahol nincs feltüntetve a válasz, ezért kerestem meg az ügyfélszolgálatot.

Sajnos az az érzésem, hogy az ügyfélszolgálat színvonala rohamosan csökkenő tendenciát mutat, nem elég, hogy 5 napot kellet várnom, egy szerintem egyszerű kérdésre, még választ sem kaptam, csak egy sablon levelet. Biztosan van díjszabás táblázatuk, bár ezek szerint ez olyannyira titkos, hogy még konkrét kérdés esetén sem adnak róla információt.

Továbbra is szeretném megtudni, hogy a különböző paletta díjcsomagok esetén mennyi lenne a havidíjam, ha nem vállalok 2 év hűséget!

Mielőbbi használható válaszukat remélem!
 
Üdvözlettel:
Szilvia
 
 
TISZTELT Szilvia, KEDVES ELŐFIZETŐNK!

A pontos információk megadásához kérjük, hogy válaszlevelében adja meg MT azonosítóját, hogy mielőbb a segítségére lehessünk.

Amennyiben már rendelkezik Paletta szolgáltatáscsomaggal, tudnunk kell, hogy melyik ajánlatunkat veszi igénybe, hogy ennek megfelelően tájékoztathassuk. Abban az esetben, ha még nincs ilyen csomagja, mindenképpen szükséges tudnunk az igényeit, hogy melyik Paletta csomag az Ön számára a legkedvezőbb.

Amennyiben könnyebbséget jelent, adja meg elérhetőségi telefonszámét és visszahívjuk Önt.

Figyelmébe ajánljuk Online ügyfélszolgálatunkat, ahol ellenőrizheti fizetési módját, aktuális szolgáltatásait, egyenlegét, az utolsó három hónap számláit, bankkártyával is fizethet (a befizetés azonnal térül), és levelet is írhat nekünk. Az oldalra MT azonosítójával és ügyfélszintű jelszavával léphet be.

További, a szolgáltatásokkal kapcsolatos kérdés esetén készséggel állunk rendelkezésére e-mailben, az 1412 telefonszámon, valamint T- Pont üzleteinkben. Az ügyintézéshez szükséges MT azonosítója és ügyfélszintű jelszava.

Bízunk abban, hogy válaszunkkal segítségére lehetünk.

Üdvözlettel:   

Sz. F. Mária
Mail Center

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Atörökk 2013.09.27. 13:24:14

Nem kell velük szerződni. Kérem a következőt.

Dr. Kix 2013.09.27. 13:36:22

Add meg a számodat nekik, felhívnak, elmondják.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.09.27. 13:39:46

@England win The Ashes!: ah, ugy tudom nem vette fel a nevet
maradt dobrev
bar lehet az elso, vagy a masodik feleseg szo se rola

Antalbaba 2013.09.27. 13:45:19

Nincs valakinek ötlete, hogy a Telenornál milyen kóddal tudhatnám meg, hogy milyen /kártyás/ csomagban is vagyok? Szégyen-gyalázat..., de emlékem sincs, a valamelyik cégnél fellelt *102# itt nem vált be, a honlapjuk meg hasonlóan információgazdag;-)

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.09.27. 13:59:05

Falnak megyek ezektől a T-s díjcsomagnevektől. Ez még a két pártpolitikai tévéadó kizárólag főnevek felhasználásával készült (semmi adalékanyag) műsorcímeinél falnak menesztőbb.
@Antalbaba: nekem beváLLt, meg pont el is felejtettem, úgyhogy köszi. Azt írja: Djícsomag: Domino Nap. Ez meg mit tud (új infó nekem is).

CID 2013.09.27. 15:55:54

Az alap, 16310 ft. Most jó ? :)

VT Man 2013.09.27. 17:36:10

A posztoló felvetése abszolút jogos.

Ha megnézitek, az ÉnCégem tarifacsomagoknál is csak a 2 éves hűséges szerepel a weboldalon!

www.uzletitelekom.hu/mobil/mobiltelefon_dijcsomagok

Más:

Kenyér ára: 280 Ft / 1 kilós*

*csak akkor, ha 2 évig mindig csak nálunk vesz kenyeret

CID 2013.09.27. 19:29:47

@VT Man: Ha segíthetek. Kísválalkozói díjcsomagról lévén szó, ha laeár a hűségidő, az ár is ugyan annyi mint előtte. Nézd Meg a Next csomagokat, ott fel van tüntetve mennyi a havidíj 1, 2 év hűségel, és hűség nélkül.

Antalbaba 2013.09.27. 20:15:56

@Sasfióka: MyMenü nem segít rajtam:-(((
Nem tudom, hogy DJuice..., vagy Praktikum Mittudomén csomagban vagyok, így nem is tudom, hogy kéne-e és mire váltani. Úgy látszik, nem úszom meg a személyes zarándoklatot.@Kellemes
Zérókomponista: nem tudom, mi van a VÁLLaddal - majd az orvos megmondja;-)
Én a válik szót ragoztam, nálam ez vált be;-)

Sigismundus · http://csakugyirkalok.blog.hu/ 2013.09.27. 20:53:17

Édes istenem, az ilyen élhetetlen Taigetosz díjas posztolóknak megint...
Nna ha a hosszas emilezés nem vezet sikerre miért nem 1412-n rögzítettben kérdezel rá ahol nem lehet így kitérni mint írásban? Írtál még nekik csakazértis egykettőt, hogy kellően mártír legyél? Írd meg ide azt is, biztos több időd elment a levelezésre, mint egy hívásra....

Sigismundus · http://csakugyirkalok.blog.hu/ 2013.09.27. 20:54:59

Az ilyen hatásvadász posztcímektől meg hányok.. A Homár sem az mint régen, már csak egy panaszkodóblog, hogy a Nap süt vagy nem süt...

épaetekmogyoo 2013.09.27. 22:36:43

@Sigismundus: "Az ilyen hatásvadász posztcímektől meg hányok.. A Homár sem az mint régen, már csak egy panaszkodóblog..."

Te most panaszkodsz?

Ugráló Kavics 2013.09.27. 23:41:42

@Antalbaba: regisztrálj a honlapon:

online.telenor.hu/ugyfelszolgalat/fwk/register.aspx?lang=hu

Nem kell semmilyen "telenortitkoskódmegkutyafasza", csak a telszámod.

FDToth 2013.09.28. 08:13:41

Nekem hasonlo a problemam: kb 20 evig vallalati ugyfelkent lakossagi dijcsomagjaink voltak amit kiegeszitettunk un csaladbarat opcival ( havi egy ezresett 5 szam egymas kozott 0 ft-ert beszel). A szamlan es a hivasreszletezoben szerepelt tetelesen h mennyit beszeltunk ezzel az opcival.
Vmiert mar nem lehetett majusban ujra lakossagit kotni cegnek igy ajanlottak sokkal kedvezobb vallalati dijcsomagokat (encegem) melle telematrix opcival (igy egymas kozott 500-600 erz elofizetesenkent ingyen beszelunk). Viszont a telematrix kereteben lebeszelt perceket nem latjuk sehol es sllitolag ezt a telekom sem tartja nyilvan! Ezzel az a gaz h a olcsobbnak beallitott dijcsomaggal tobbet fizetunk havonta es az elozo lakossagit (+csaladbarat) es a vallalatit (+telematrix) keptelnseg osszehasonlitani a fent emlitett baromsag miatt. Kivancsi vagyok h mennyire szabalyszeru az h az ingyenes egymas kozotti adatokat nem adja ki az ugyfeleknek a telekom ( egyrbkent meg a telematrix felulet szart sem er, atlathatatlan, felesleges a 4-5 fos cegnek)

CID 2013.09.28. 08:56:32

@FDToth: Jól átbasztak, lehet kötni :) Egyébként tényleg nem számlázza az egymás közti beszélgetést, ezért nem látják.

FDToth 2013.09.28. 09:19:21

@CID: masoktol is hallottam h lehet kotni lakossagit. Atbasztak. 93 ota telekomos vagyok, gondolkodom h megteveaztes maitt felmondom a szerzodeseket, csak kb mindegyik szolgaltato hasonloan alacsony szinvonalu.. Nem az a baj h nem szamlazza hanem az h a hivasreszletezoben sem es a telematrix hulye statisztikaiban sem szerepelnek a telematrix-hivasok. Azert ez vhol szerintem aggalyos, lehet nmhh-nak irok emiatt...

CID 2013.09.28. 09:44:58

@FDToth: Igazándiból, nem értem, hogy miért probléma ez neked? Azt meg nem hiszem el, hogy ugyan annyit beszéltek és többet fizettek, lehet, rossz éncégem díjcsomagban vagytok.

Agyalap 2013.09.28. 10:39:16

@Dr. Kix: Nem fogják tudni.
Én a honlapjukan olvasható akciós díjszabással szerettem volna újrakötni az internet szerződésemet. Az ügyintéző a normál díjat ajánlotta, és nincs internete, hogy megnézze a saját akciójukat...
Röhej.

FDToth 2013.09.28. 10:50:12

@CID: azert gond, mert a csaladbarat opcional latom h ebben a konstrukcioban mennyit beszeltunk egymas kozott, de a telematrixnal ezt nem latom. Szeretnem osszahasonlitani a csomagvaltasok elotti perc/ft statisztikat az encegem dijcsomag perc/ft-jaival, de az adat hianyaban n tudom. Az biztos h rossz encegemben vagyunk tobben, hiszen pl a legtobbet a cegtagok egymas kozott beszelik, es egyikunknek 12eft-s elofizetest allitottak be mikozben kb 3,5-4 eft-t beszel csak le, de a huseg maitt lefele nem lehet modositani. Sajnos megbiztunk anno az ugyintezoben, nem gondoltuk volna h alap csomag helyett egy majdnem legjobbat allit be...

CID 2013.09.28. 11:56:36

@FDToth: ha 12e a havidíj akkor az egy netes éncégem, de ha nem vettetek hozzá pici pénzért telefont, akkor lehet le föl váltani, akár havonta.

FDToth 2013.09.28. 12:09:55

@CID: egy telefont vettunk hozza, csak azt mar nem tudom melyik elofizeteshez. Folvaltani? Nekem lejjebb kene :)

FDToth 2013.09.28. 12:12:53

@CID: ja, le es fel :) ertem :) ezt miert nem mondja az ugyfelmenedzser???

CID 2013.09.28. 12:38:17

@FDToth: Menj be és kérdezz utána. Ha privátban dobsz egy telszámot, megnézem neked a lehetőségeket.

bér-kommentelő 2013.09.28. 19:24:34

Pont ugyanez van a diákhitellel is. 10-ből 8 esetben nem működik a telefonos ügyfélszolgálat. Emailben szóváteszem, de erre nem az a válasz, hogy jaj, hát dolgozunk rajta, bocsi, hanem hogy adjam meg nevem, anyám nevét, lakcímem, szerződészámom, és akkor utánanéznek. Pont múlt héten küldtem nekik megint levelet: lassan lejár a diákhitelem, novemberben elvileg végzek vele. Nem tartózkodok az országban, így megkérdeztem, hogy mi a teendő ebben esetben, hogy egyáltalán kell-e valamit tenni amihez nem árt belföldön lenni. Nem kérdeztem semmi személyeset, egy általános kérdést tettem fel, hogy rendes fizetés esetén mi történik a dolog végén. Ugyanaz a válasz jött: anyám neve 3 példányban, halotti bizonyítvány, feleségem ujjlenyomata - egyébként mehetek a picsába. A fasz kivan az összes gyökér, titkolózó, rossz sablonleveleket használó ügyfélszolgálattal, hogy semmit nem lehet elintézni 3 körnél kevesebből. Mintha atomtitkokról lenne szó.

Antalbaba 2013.09.28. 21:02:51

@bér-kommentelő: pedig titkolóznak. Ezt találtam nagy nehezen:
A 1748-as rövid hívószámon lehetőség van bármilyen mobiltelefonszám szolgáltatójának lekérdezésére:

A 1748 felhívásakor meg kell adni a telefonszámot 06-tal kezdve és *-gal lezárva (pl. 06209876543*, 06309876543*, 06709876543*)
Amennyiben a megadott szám a T-Mobile vagy a Vodafone szolgáltatóhoz tartozik, a rendszer közli ezt és bontja a vonalat.
Amennyiben a lekért szám a Telenor előfizetője, a rendszer közli ezt, majd felajánlja a következőket:
„Amennyiben az előfizető adatairól szeretne tudakozódni, nyomja meg az 1-es gombot vagy hívja a 1220-as számot.
Amennyiben a megadott számra történő híváskezdeményezés illetve SMS üzenet küldés díjairól szeretne tájékozódni, nyomja meg a 2-es gombot.”
Az 1-es gombot választva a 1220 főmenübe kerül, ahol a 8-as főmenüt választva a tudakozó menüt érheti el. A 2-es gomb megnyomását követően a rendszer bemondja a hívó aktuális tarifacsomagját, majd a tarifacsomagjának megfelelő 1220-as menüpontba irányítja az ügyfelet.

A lekérdezésre kódokkal is lehetőség van, ez esetben a *126* körzetszám hétjegyű telefonszám# kódot kell elküldeni a hívásindító gombbal (pl.: *126*701234567#).

Végül mégsem tudtam meg a saját telefonom adatait a sajátomról telefonálva, mert nincs jelszavam;-)))
Azt meg csak személyesen kaphatok abban az üzletben, ahonnan a múltkor azzal hajtottak el, hogy nem tudnak saját magammal azonosítani, mert közben lecserélték a személyimet. ELMEBETEG CÉGEK!!!