Tékozló Homár

Kizárta az utazásból a buszsöfőr, mert zavarta a kávézást

2013.10.03. 10:53 | jackyll | 131 komment

Szilvit a 100-as busz sofőrje letiltotta a tömegközlekedésről, mert megkérdezte, hogy mikor indul a járat:

Van egy rettegett busz amivel szerintem minden BNV-Budapesti Nemzetközi Vásárra tévedő ember összefutott a csodálatos 100-as busz. A 100As busz viszi a kedves utasokat kiállitásokra. Minden helyzetben volt már szerencsém ennél a busznál. Egy biztos a 100_as busz egy egyterű (nem csuklós busz minek is azt főleg egy nemzetközi vásárnál) busz amiben ha kiállitás van akkor a feltuszkolt emberek mennyisége a heringékre hasonlít. Sose értettem, hogy egy nemzetközinek mondott kiállitásnál (pl utazás kiállitás , hoventa) hogy lehet hogy nem tudnak betenni nagyobb buszt de ez sose érdekelte se a BNV-t se persze a BKV-BKK-t. Az se persze hogy az egyterű busz biztos hogy nem egyszerre 200 ember szállitására hivatott. És abba nem is merek belegondolni, hogy mi lenne ha pl baleset lenne eldőlne stb. Tehát a 100-as busz helyett van mindig a séta a kapukig opció.

Ma nem ezt választottam. Sietnem kellett. Reggel 10 óra magasságában érkeztem a buszmegállóhoz mert megint kiállitás volt, Két tucat ember várakozott a buszra. A megállóban egy táblát néztünk, amin jelezve volt hogy a következő busz 40 perc múlva megy. Gondoltam hogy rákérdezek, hogy akkor mikor is megy, mert akkor lesétálom a távot. A buszmegállóban éppen nyugodtan kávézgató buszsofőrök közül az egyik normálisan közölte, hogy ott a busz sofőrje kérdezzem meg. A busz sofőrje pedig közölte hogy mit képzelek magamról hogy én rákérdezek arra, hogy mikor megy a busz, mert a busz 15 percenként jár, és én milyen béna vagyok, hogy a táblát nem olvastam el. Igen mondjuk három menetrendből nekem kéne eldöntenem, hogy melyik a helyes.


A meglepetés aztán ért, miután megpróbáltam felszállni a buszra (jeggyel). Természetesen a 100-as buszt is átminősitettek elől felszállásra kötelezett buszra, igy a tömeg egy ajton szállhatott (nyomoroghatott fel). Erről persze nem a sofőr tehet, de engem kiemelt a tömegből és közölte, hogy kizár az utazásból. Mondtam neki hogy van jegyem, de hogy ő kizár. Én meg megfogtam és az ajtóban megvártam a tömeget hogy felszáll, majd lyukasztottam és hátrakúsztam a hering közepére.

A kérdésem a következő. Oké legyen elől felszállós busz (ami baromság főleg pl a 100_as busznál, ami kiállitáskor tele van nyakig) akkor irják rá hogy B..ZD MEG ERRE ELŐL KELL FELSZÁLLNI akkor a 80 éves bácsinak nyissa már ki az ajtót, hogy felszálljon és ne alázza meg már szerencsétlen öregeket hogy fussanak előre. Tanuja voltam annak, hogy rá is mordultak az öreg bácsira hogy miért nem siet. (nyitnád ki az ajtót)

Másik hogy miért a buszvezetőkre hárítják azt hogy az első ajtós felszállással elintézzék azt, hogy már az utazás elejére a vérnyomásuk a 180-on legyenek, ?????????????? Mert biztos vagyok benne, hogy ez is közrejátszik, hogy ingerült jegykezelés-vezetés kettőse között vergődő sofőrők vannak. Az utasokról nem is beszélve.

Én a BKK-nál aki az első ajtós buszos baromságot kitalálta (azzal együtt hogy öreg bácsik is fussanak mint valami hülyék megalázva őket) nost azokat a BKK-s vezetőket ( az öltönyösöket ) kötném a busz után.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Manyecska 2013.10.03. 11:20:49

@dr. phil. Sün‼ ツ: te, múltkor tépett le a 29-es a hegyről és eltévedt, én navigáltam szerencsétlent:DDDD Időnként megálltunk ahol tudott szerencsétlen, leszálltak, sofőr negyvenszer kért elnézést. Eccerűen elfelejtett bekanyarodni!!:DD

igazságos 2013.10.03. 11:23:27

@kakukk11: ugye! @elwood: bizony, én jó dolognak tartom az első ajtós felszállást

a sok gyökér már eleve úgy megy a buszmegállóba, hogy előkészíti a jegyét, bérletét, megnézi azt a k. táblát, TUDJA, hogy melyik busz megy és hová, ha másképp nem, addig kérdez, amíg valaki nem tudja.

Én is voltam így, amikor nem voltam biztos a buszban, és többeket meg kellett kérdeznem, mert sofőr sehol.

AlexWolf 2013.10.03. 11:23:44

Ezt egy gyenge elméjű írta?

Manyecska 2013.10.03. 11:24:06

@dr. phil. Sün‼ ツ: "engem kiemelt a tömegből " sÜN! Sün! ?? :P

Mér emelte ki én nem értem????

Hereguru 2013.10.03. 11:24:25

@Neela _ t: Há aztat én nem tudhatom. Megkérdezzem esetleg-é a sofőrtől?

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2013.10.03. 11:25:48

Én ezt nem értem!!
" Én meg megfogtam és az ajtóban megvártam a tömeget hogy felszáll, majd lyukasztottam és hátrakúsztam a hering közepére. "
mit fogott meg?????????

bocsánat, de ma valahogy az értelmező szótárfunkcióm nem műxik.

Hartmy 2013.10.03. 11:26:07

Inkább meg sem szólalok... Buszsofőr sem semmi, de a poster rinyál, teljesen feleslegesen. BRRRRrrrrr...

igazságos 2013.10.03. 11:27:54

De legalábbis ezért van az iphone
7-8kor megy
00, 20, 40
utána
00, 30-kor
kettő és 4 -között megint három járat

100-as busz

ÖRS VEZÉR TERE -
ALBERTIRSAI KÖZ 2
VI. KAPU 2
IV. KAPU 3
III. KAPU 3
II. KAPU 4
VÁSÁRKÖZPONT, FŐBEJÁRAT 4
EXPO TÉR 5
KEREPESI ÚT 6
PILLANGÓ UTCA 8
ÖRS VEZÉR TERE 10
ÖRS VEZÉR TERE V.Á.
11

Ja elviekben
2013-ban elmarad a Budapesti Nemzetközi Vásár

ebből mi igaz?

AtiSnatch 2013.10.03. 11:28:00

@batgirl: fogta magát és nem engedte el :D

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2013.10.03. 11:28:58

@Manyecska:
Hát hogy születhessen egy poszt.
Mégiscsak bkv, vagy mi a manó!

AtiSnatch 2013.10.03. 11:29:03

@igazságos: főleg,hogy már volt úgy elég nehezen tud elmaradni :)

Manyecska 2013.10.03. 11:29:20

Nem dőlne el mert automata kiegyenlítője van, eldől a másik irányba../:P/

igazságos 2013.10.03. 11:30:48

@batgirl: a jegyet

Meg ilyenkor nem értem, hogy miért nem szól a sofőr a gyökérnek, h ne szálljon fel, hát nyilván megjegyezte már az illető pofikáját, vagy nem?

Meg aki ennek ellenére is felszáll, h megmondják neki, nem szállhat fel, annak valami nincs rendben a fejében.

@Hartmy: a buszsofőrök leginkább arra hápisak, hogy megzavarják őket, na meg arra, hogy úgy nyomod meg a gombot, hogy mégsem akarsz ott leszállni.

igazságos 2013.10.03. 11:31:51

@Snatch_A: csak mert több oldalon van ez:

"
BNV - Budapesti Nemzetközi Vásár a Hungexpo Vásárközpontban
Az idei ősz a BNV nélkül köszönt be. A Budapesti Nemzetközi Vásárt az idén nem rendezi meg a Hungexpo Zrt. "

Több oldalon is.

egyébként az tényleg ilyenkor szokott lenni

elwood 2013.10.03. 11:32:04

"hátrakúsztam a hering közepére"

egyenesen a cethal gyomrába

Manyecska 2013.10.03. 11:34:02

@igazságos: ha mégsem akkor diszkréten arrébb kell állni:P

igazságos 2013.10.03. 11:34:33

Üdvözlünk a BNV honlapján!

Budapesti Nemzetközi Vásár - Hírek

A BNV 116 alkalommal vonzotta a látogatókat, színes kínálata és a vásáron nézelődő tömeg része emlékeinek. A BNV a Hungexpo egyik legismertebb, legmegbecsültebb brandje, hagyományai tiszteletre méltóak, azonban az általános fogyasztási cikkeket kínáló nagyközönségvásár már nem azt a funkciót tölti be, amit 20, vagy akár 10 évvel ezelőtt. A Hungexpo Zrt. tavaly sikeres évet zárt, amelybe a BNV eredmények is beleszámítottak. A cég hosszú távú tervei között szerepel a BNV koncepciójának felfrissítése és a nagyszabású rendezvény új életre keltése. A fejlesztés érdekében a management úgy döntött, hogy a Budapesti Nemzetközi Vásárt 2013-ban nem rendezi meg. A további sikeres rendezést akkor látjuk biztosítottnak, ha piaci trendek, a kiállítók igényei, a látogatottsági adatok is találkoznak. A további évek terveiről értesíteni fogjuk kiállítóinkat és látogatóinkat.

Nincs ősz nagyközönségvásár nélkül!

Szeptember 5. és 8. között vadonatúj nagyközönség kiállítással jelentkezik a Hungexpo Zrt. és a HG Media cégcsoport. A Csupa Nő – vásár és figyelem csak neked! kiállítás elsősorban a női célcsoportnak szól. Az eseményen a kiállítók 6 tematika szerint mutatják be azon termékeiket és szolgáltatásaikat, amelyek a mai modern nők mindennapi életét könnyíthetik meg. A férfiak sem fognak unatkozni a rendezvényen, mert a pasimegőrző számos szórakoztató programot kínál. Bővebb információért keresse fel a Csupa Nő kiállítás weboldalát: www.csupano.hu

AtiSnatch 2013.10.03. 11:37:14

@igazságos: jogos, én is most olvastam, csak akkor nem tudom unokaöcsém minek volt pesten nem rég :D

jézushka 2013.10.03. 11:42:36

@igazságos: te sem jártál még forgalmi irodán...minden az, csak nem kényelmes...és sokszor nem is meleg.

England win The Ashes! 2013.10.03. 11:47:03

Jogos! A "söfőr" (ez hogy fog Nattramnak tetszeni) dolga, hogy békávézzon. :)

Sokorai_Atala 2013.10.03. 11:47:55

Arra nem gondolt az igen bőbeszédű posztoló, hogy azért nem jár csuklós busz, mert nem tud bekanyarodni, elférni egyes helyeken.

England win The Ashes! 2013.10.03. 11:48:16

@Snatch_A: "csak akkor nem tudom unokaöcsém minek volt pesten nem rég"

Szerintem kurvázni, csak otthon nem vallotta be. :D

AtiSnatch 2013.10.03. 11:56:01

@England win The Ashes!: na az rosszabbik eset, mert nekem mé nem szót!? :D

AtiSnatch 2013.10.03. 11:57:20

@Sokorai_Atala: azé nem jár csuklós busz,mert keveset emlegetik a Fikás Dávidot :D

na jótvágy!

igi1 2013.10.03. 12:01:26

@jézushka: jobb mint kint állni akkor is! A sofőrök meg direkt nem jönnek ki 10 perccel előbb csak 5-tel..,

Majolie 2013.10.03. 12:02:38

Aztat nem értem, hogy a sofőr bácsi milyen alapon nem engedte felszállni a poszter nénit? Mert megkérdezett tőle valamit, miközben kávézott? És akkor ezt most így hogy?

agresszív kismalac mackója 2013.10.03. 12:07:27

Ki elől kell felszállni? És minek?
Nem értem.

q-k-ac 2013.10.03. 12:16:44

Szia! Számos európai országban van ez igy, hogy egész nap csak az első ajton lehet felszalni ( nagyvarosokban is ) ezt főleg a blicceloknek kell meg koszonni. En hosszú evekik éltem ilyen helyen es semmi gond nincsen vele, meg kell szokni. persze ez nem mentesiti a busz sofőrt a normalis utas Barát viselkedés alól. De igazabol velünk is nagy baj van, mert feszultek vagyunk, es nincsen turelmunk de majd egyszer ezt is megtanuljuk!!!

FDToth 2013.10.03. 12:29:58

Expo-busz: regi szar ikarusok, ide siman vehetnenk vmi uj kisebb buszt ill barmikor atcsoportosithato csuklosakar (pl nem epitunk metokovesd nbIV-es szintu csapatanak stadiont, es visszasoroljuk megyeszintre).
Elso ajtos felszallas: mi ezzel a gond? Itthon eleg turelmetlenek az emberek, nem tudom miert. Nem a rendszerrel van a baj, hanem az emberekkel: ha az elso buszokon is leszall azva rengetek hulye, akkor persze h no a varakozasi ido! Meg kell tanulni vegre h elso ajtonal nincs leszallas! A masik h rengetegen akkot kezdenek el kutatni a jegyuk/berlteuk utan, amikor a sofor elott allnak. Jon a busz, ekkor tessek elokesziteni.
A bkk hibaja az h ilyen szar buszikat allit be eslo ajtosra, nincsen beleptetirendszer (erintos) es a nyugdijasokkal telerkajak a csucsidot azzal h ingyen utazgathatnak.
Fejlett orszagban mukodik az elso ajtoa rendszer, fejlodoben meg nem nagyon ;)

Országúti Ninja 2013.10.03. 12:39:46

@Hiba történt a komment elküldése során, kérjük, pr: bezzeg a vaterát nem ismeri, mert akkor lett volna egy 100_a-s is :D

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.10.03. 12:50:54

Már megint egy kizárólag érzelmi megközelítés. Édesem, ha a tatának kinyitnák, a többi is elkezdene nyígni-sírni, mint egy kivénhedt hegedű. Értsd meg, hogy bizonyos szám fölött szabályok kellenek az emberek kezeléséhez. Ez nem mindenkinek, mindig kellemes. De nem várom el, hogy ezt átlásd...
@agresszív kismalac mackója: LoL

Tisztviselőtelep 2013.10.03. 12:58:13

BKV-zni ősi román szopás

00000000-0000-0000-0000-000000000001 2013.10.03. 13:01:32

A poszter nem csak helyesen írni, de fogalmazni se tud! Még mindig azon gondolkodom, hogy mit is akart ezzel a poszttal közölni...

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.10.03. 13:18:09

@00000000-0000-0000-0000-000000000001: azt azért erősen sejted, hogy még a célszemély részéről is egy üres halmas lenne a válasz erre.:)

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2013.10.03. 13:25:44

Irodalmi Nobel-díjat a poszt tolónak:
"Én meg megfogtam és az ajtóban megvártam a tömeget hogy felszáll, majd lyukasztottam és hátrakúsztam a hering közepére."
Másnak egy ilyen mondathoz gombás abszinttal kell leöblíteni a bélyeget...

Panelproli 2013.10.03. 13:37:24

Ha a posztoló azt a szókincset és összesezdett stílust alkalmazta a buszsofőrnek elkövetett kérdése során, mint amit a poszt megírása kapcsán, akkor cseppet sem csodálkozom, hogy kizárták az utazásból!
Szeretnék felajánlani a posztolónak egy neuro-lingvisztikus pszichoterápiát!
Az ellenőrök pedig azokat az utasokat akiknek nincsen érvényes jegye, vagy bérlete, na mivé változtatják?
BéKáVé.

McZozo 2013.10.03. 13:52:26

Most akkor nem ertem hogy kizart vagy se, mert eloszor azt irod ki aztan meg kozlod hogy hatramentel a tomegbe.
Masreszt sok mindent elhiszek a bkv rol de nem hiszem hogy egy szimpla udvarias kerdesre hogy mikor megy a kovetkezo jarat valaki vendettat szervezne ellened. (Erre van egy jo mondasa egy birononek a tv ben hogy aminek nincs ertelme elso hallasra az altalaban nem is igaz)
Harmadszor tenyleg nem erttem mi a turo baj van ezzel az elso ajtos felszallassal. 3 eve csinalom igy londonban majd videki varosokban, es erdekes modon itt mindenutt normalisan mukodik a rendszer. Ja hogy nem tudsz felszalni bliccelve az egy mas kerdes de akkor ne azt mond ez milyen szar csak milyen szar neked mert nem tudsz a szazassal egy megallot ingyen menni

McZozo 2013.10.03. 14:02:15

@Sokorai_Atala:
Nem vedem a posztolot de te sem voltal meg azon a kornyeken mert a 100 as busz a bnv korul jar es hat az nem eppen az a szuk belvarosi kisutcakkal tuzdelt terulet meg kanyarodnia is ha talan 3x kell max. szoval ebbola szembontbol ott meg egy dupla csuklos is siman elferne

Csigorin 2013.10.03. 14:29:55

ez miert a homaron van, miert nem a bkvfigyelon?

Hurrá Torpedó · http://www.youtube.com/watch?v=br-D7UneS0E 2013.10.03. 14:33:03

Most mivaaaan?
Szóban kizárta, de aztán mégis felmehetett? Aztán meg hogy jön ide az öregbácsi?

nem tudom mit hisztizik itt a posztolo. rakassa meg magát este a pasijával, aztán legözelebb nem születnek ilyen sefüle-sefarka szarok.

Mindjárt írok egy felháborodott homárposztot arról hogy milyen szarok a homárposztok, és a homárposzterek.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.10.03. 14:38:25

@Majolie: nem életszerűtlen. Elég magas az idegbetegek száma a sofőrök körében. Oka...? Ahhoz, hogy kielégítő helyzetkezelés lehessen, érzelmeiket tehetségesebben kordában tartó és feldolgozó basszvezetők kellenének, átlagnál valamivel magasabb iSzociális érzékenységgel, errefel az átlagosnál alacsonyabb van nekik*. (*Kompimegfigyelés, nem reprezentatív, viszont tévedhetetlen.)

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2013.10.03. 14:52:13

@Kellemes Zérókomponista: Az idegbeteg sofőrök aránya megfigyeléseim szerint szigorúan korrelál az ideg-és elmebeteg és/vagy szociopata utasok számával.

Sokorai_Atala 2013.10.03. 15:38:15

@McZozo: ok, nem járok oda valóban túl gyakran, de erre gondoltam, hogy vannak vonalak, ahol nem lehet, ezek szerint ott igen.

Erzsike37 2013.10.03. 15:39:07

Miért megalázó pont az első ajtón felszállni?:)

é3hesvagyok 2013.10.03. 18:22:41

nem olvastam végig.. Szilvi tanuljon meg írni, ha meg annyira nemzetközinek és nyugati, komoly asszonynak képzeli magát, hívjon taxit.

hiszen ahogy az ősi indiai mondás is tartja, "aki 40 éves kor fölött BKV-val utazik, nem sikeres ember"

Disznó Úr 2013.10.03. 21:31:36

Változatlanul igaz a régi mondás:

Ha, se dolgozni, se tanulni nem akarsz, menj el sofőrnek!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.10.03. 21:51:43

@Kellemes Zérókomponista: otthon majd minden buszsofor idegbeteg
miert?
ezrek es ezrek, akiket utaztat, rengeteg koztuk a baromallat, bliccelo, le-fel ugralo
tomegnyomor van
nem tudsz leszallni, mert nem engednek, mar szol a csengo de mega z ajtoban vagy
sofor becsuk
meg akkor is felszallnal, ha full a busz, sofor a labadat becsukja
szoritja a menetido
rengeteg a kocsog autos, motoros bringas

ha egy allas lenne amit kizarhatnek az eletembol az egyik legeselyesebb a pesti buszsofor allas lenne
aki ebbe nem hulyul bele, az is belehulyul

Bangalore 2013.10.03. 23:24:29

"hátrakúsztam a hering közepére"
Ezen sírva röhögök percek óta és még napok múlva is fog kísérteni.
A homár Grétsy Lászlója veszett el a posztolóban, jól tud ragzani, csak kicsit töri a magyartot :-D

Szúnyog 2013.10.04. 00:54:57

Szilvike valószínűleg nem túl bonyolult, ezért nem tudta kiválasztani a menetrendből, hogy hétköznap, vagy hétvége van, meg történhetett ott más is, amiért látni se akarta a sofőr.

Ianas 2013.10.04. 01:02:25

@igazságos: Bevetted a gyógyszered? Miért LEHETNE joga valakit érvényes jeggyel kizárni az utazásból, csak mert kérdez? Ez kb. olyan, mintha a boltban megkérdezném az eladót, merre találom a kólát, erre elzavarna.

Tudod, mi lenne? Elmondom.

1. Elkérném a vásárlók könyvét
2. Beírnám az észrevételeimet
3. Elküldöm a boltost a jó édes kurva anyjába

És nekem lenne igazam a hatályos jogszabályok szerint.

2013.10.04. 02:04:41

csicska ország csicska busza

Alaister Grand 2013.10.04. 02:11:40

Esetleg felidegesítette a sofőrt Szilvi?
Engem pl mindig felbosszant, ha sötét írásokkal találkozom. Talán élőben sem jobb...

Drago Brutic 2013.10.04. 07:00:20

Aki kíváncsi, az hamar...kizárja magát a hering közepéből.

Vajda Gábor (Gabor_V) · http://www.linkedin.com/in/gaborvajda1984 2013.10.04. 07:09:49

Az angliai buszokon amin utaztam (Londonban nem tudom hogy megy pontosan) a sofőr melletti ajtó az EGYETLEN a járművön (mondjuk van vészhelyzeti ajtó is). Azon megy a fel- és leszállás is.

A felszállni vágyakozó emberek szépen megvárják amíg mindenki leszáll, majd jöhetnek ők. És mászhatnak akár az emeletre is, senki nem gyilkolt még érte.

Mondjuk ki is van rakva mindenhol minden részletes járattérkép és menetrend, meg a LED-tábla közli, hogy melyik busz jön hány perc múlva.

2013.10.04. 07:13:15

@hagyma: "ha egy allas lenne amit kizarhatnek az eletembol az egyik legeselyesebb a pesti buszsofor allas lenne"

Nem tudsz olyan állást találni, ami ne lenne stresszes valamiért. Leginkább azok a gázos munkák, ahol sok emberrel kell foglalkozni. Nem várok a sofőrtől empátiát, nyilván én is kiakadnék egy idő után, ha ezt kellene csinálnom, de a tömegközlekedést már meglehetősen drágán mérik ahhoz, hogy ilyen bangladesi legyen a feeling (ritka pontatlan járatsűrűség, ülőhely soha, mostmár az is csoda ha felférek, márcsak néhány cerkófmajom hiányzik az életérzéshez)

kronosz6 2013.10.04. 07:22:32

Felháborító holnap szerintem a Spiegel és más liberális lap írni fog erről. Egy magyar liberális korlátoznak abban, hogy melyik ajtón szálljon fel. Példátlat inzultus.

Tényleg azt tudja valaki, hogy a magyar miniszterelnök fejével való rugdosásról mit írt a felvilágosult liberális nyugati sajtó? Nem lehet arról itt hallani. Arról szoktak írni, ha egy magyar roma elszellenti magát, erről nem. Milyen érdekes ugye?

indapass90210 2013.10.04. 07:28:27

"megvártam a tömeget hogy felszáll, majd lyukasztottam és hátrakúsztam a hering közepére."

Aham! Vajon azért tette, hogy hozzádörgölhesse a fenekét a tömegben állók péniszéhez?!

Vajda Gábor (Gabor_V) · http://www.linkedin.com/in/gaborvajda1984 2013.10.04. 07:33:48

Egy emeletes buszon amúgy biztos halálfélelme lett volna a poszternek. Na az hogy bír dőlni egy szűk, lejtős utcába való beforduláskor! XD

LEnne amúgy egy költői kérdésem is a szerzőhöz: történt velem egyszer, hogy egy távolsági buszon (Veszprém-Siófok) egy öregasszony elkezdett rinyálni a buszsofőrnek, hogy ő Balatonkenese x megállójában akar leszállni. A buszsofőr felvilágosította, hogy ő oda nem megy be, ahova ő akarja, csak a főúton levő buszmegállók tartoznak a menetrendbe.

Ez nem hagyta nyugodni a banyát, megvette a jegyét, leült egy ülésre (természetesen a gurulós piactáskáját a maga melletti ülésre támasztotta), majd ékes szóval (ám nem túl hangosan, csak annyira, hogy a sofőr is hallja) a sofőrt és a Volánt átkozta. Beértünk Kenesére, megállt a buszsofőr majd közölte a nénivel, hogy eddig szólt a jegye, nem tovább. A nő sikításra váltott, hogy feljelenti, meg hogy ő nem azért dolgozott évtizedeket, hogy ezt elviselje.

A sofőr egy "óbazmeg" felkiáltással továbbindult, bedzsanáztunk Kenesére, kirakta a nyanyát ahol kérte, aki végig ócsárolta a buszvezetőt. Azért volt ez egy + 5-6 perc a menetidőhöz.

Kérdésem a következő lenne. Kinek van joga ilyenkor meglincselni az utast?

a. a buszvezetőnek
b. a többi utasnak
c. minden utasnak joga van mindenre, ha elég erőszakos

fovarosi.blog.hu · http://fovarosi.blog.hu 2013.10.04. 07:40:32

@ColT: Valóban, nem egyterű a rövidebb busz a csuklóshoz képest. Úgy mondjuk: csuklós busz, szóló busz. (Ennél már csak az a jobb, amikor a melegeket egyneműként emlegetik. Egynemű, az a csiga. De ez már nagyon messzire visz...)

fovarosi.blog.hu · http://fovarosi.blog.hu 2013.10.04. 07:49:30

@Vajda Gábor (Gee Halen): Ebben az esetben a sofőr vétett, nem hagyhatja el a menetrend szerinti útvonalat csak úgy.

@kronosz6: Eltévesztetted az ajtót, ez itt nem a Nagymagyarkodok.hu :)

@Sokorai_Atala: Hol nem fér el a csuklós busz a 100-as vonalon?

bgp 2013.10.04. 08:04:34

@Manyecska: Sírnál ha még 10-en akarnának felszállni rá.

JohnHenry 2013.10.04. 08:30:38

@Sokorai_Atala: járt ott régen csuklós, szóval be tud kanyarodni.

micsoda? 2013.10.04. 08:30:58

A, nem kell ezen kiakadni. Ritka kivételtől eltekintve a buszvezetők már csak ilyenek. A nagy okosok, mert annak tartják magukat, arra még nem jöttek rá, hogy vidámabb, normális hangnemben az idő is jobban telik.

A tegnapi nap utaztam a pécsi volán buszon. Beszélget a sofőr a kollegával.
Mondja, minden 3.nyugdijas utas mire előszedi az igazolványát, a menetidő oda van. Erre, pont a legtöbb utas nyugdijas volt, és mind úgy szállt fel, hogy kezében az igazolvány. Előitélettől sem mentesek ezek a sofőrök.

Ugyanezen alkalommal. Kérdezem a "vezető úrat", hogy egy bizonyos helyen megáll-e?
Erre dünnyögött valmit, mire mégegyszer kérdezem, akkor már a dünnyögés is elmaradt. Szóval nem ártana az utas védelmére is valami törvény.

JohnHenry 2013.10.04. 08:32:33

@Majolie: vszínűleg olyan stílusban tette fel a kérdést, amiért jobb helyeken pofán verés is járt volna... egyébként a sofőr megteheti, hogy leszállít olyat, aki zavarhatja a többi utast. más kérdés, hogy mégis tele a busz büdös homelessekkel.

pucros 2013.10.04. 08:55:59

Megint egy panaszosposzt a rejtélyről amikor a poszter kifogástalan úriember és mégis úgy bánnak vele mint bajkeverővel.

kékféltégla 2013.10.04. 09:07:20

Szilvi a héten sok fogalmazás-gátlót vett be, lehet ezért ingerlékeny, a sofőrnek meg a kurva anyját, mert nem tud kis ívben jobbra kanyarodni

reteksor 2013.10.04. 09:08:24

Kamu poszt. A hölgy megsértődött, mert nem engedték ingyen utazni ezért írt egy összevissza levelet, mert annyira ostoba, hogy még végig sem tudta gondolni mit szeretne írni.

Az első ajtós felszállás az egyetlen jó dolog az elmúlt 23 évből.

HgGina 2013.10.04. 09:25:28

Ilyen helyesírással a szerzőt az utcára se engedném. Igaza volt a sofőrnek.
A sofőrt is ki kell zárni. A BKV-BKK-t bezárni. A vezetőit is. Már nem a buszét, hanem a cégét.
Én is ideges és morcos vagyok, ha a reggeli tejeskávémba szól valaki. Kussoljon csak! Elvégre csak egy utas. Összekoszolja a patyolattiszta buszt, nem törli le a koszos cipőjét, nem porolja le a ruháját, mielőtt leülne a makulátlan ülésre.
Fuj.

doktorötker 2013.10.04. 09:28:22

egy hétig közlekedtünk bécsben busszal, villamossal, metróval, de egyetlen ellenőrt sem láttunk...ott ugyanis mindenkinek természetes, hogy vesz jegyet, és megvetik azt aki a bliccelésből sportot csinál...és ez csak 250 km-re van túlünk...a mi közlekedési kulturánk vajon mikor jut el erre a szintre ?

2013.10.04. 09:32:46

Na ezt a posztot lájkolom...így reggel jól esett :))

pavor nocturnus 2013.10.04. 09:40:07

Ez a nő egészen egyszerűen fogyatékos. Képtelen leírni egy épkézláb mondatot, gondolom szóban sem ügyesebb. Ennek ellenére roppant nagy arca van. Elképzelem, ahogyan odamegy a sofőrhöz, s az írásából áradó irritáló stílusnak megfelelően hablatyol valamit. A sofőr nem érti, persze. Erre felemeli a hangját, s tovább zagyvál. A sofőr még mindig nem érti. Elkezd üvölteni. A sofőr továbbra sem érti mit akar, de már ő is ideges. Összevesznek, sértegetik egymást. Ennek ellenére a jóasszony természetesen felszáll a buszra, majd ír egy fésületlen panaszlevelet. Valamiről.

♔batyu♔ 2013.10.04. 09:53:50

Ezt a baromságot. A rendszer lényege éppen az, hogy elől szállnak fel és a többi helyen le.

A bácsikákat, nénikéket nálunk kb. 2 hónapja tanítja a BKV erre az egyszerű dologra, de mégis mind hátul akar felszállni és elől leszállni.

Jelenleg ott tartunk, hogy a bácsikák, nénikék : BKV 1:1, mert a bácsikák és nénikék már elől szállnak fel, de még ott is szállnak le. A többi utas pedig szépen megvárja, míg elől lekecmeregnek.

Amúgy végre tiszták a buszok, mindig van hely és öröm nézni, ahogy a kancigányok iszonyú kelletlen arccal lyukasztanak.

Yooha · http://indafoto.hu/yooha/lego_architecture 2013.10.04. 09:55:18

Én egyszer kettes metróval mentem a BNV-re. Most vagy máshol volt, vagy sokat gyalogoltam (bár nem emlékszem, hogy sok lett volna)

2013.10.04. 10:06:06

"Reggel 10 óra magasságában érkeztem a buszmegállóhoz..."

Tudom, hogy ez a kifejezés mostanság nagy divat, de mióta van az időnek magassága?

reqcka 2013.10.04. 10:21:49

@...elmúlik...: Amióta a tű éles a reklámban és nem hegyes :D

2013.10.04. 10:26:29

@reqcka: Ah, megnyugtattál, most már értem:)

Misi56 2013.10.04. 10:44:45

@igazságos: Azért, mert erre a sofőr a legalkalmasabb. Ha tényleg csak ennyit kérdezett, akkor felháborító. Ha látom ott a sofőrt, akkor bizony én sem böngészem a menetrendet, hanem megkérdezem. Ő csak tudja. Ugyanúgy mint egy árúházban, hogy hol van ez meg az. A szsemélyzet, csak tudja. Ahelyett, hogy bejárnám az egészet. Nem kell ezért a posztolót megkövezni. Nincs abban semmi rossz! Igaz "Audidatur et altera pars"( Halgattassék meg a másik fél is)

Orszag 2013.10.04. 10:44:56

@Sokorai_Atala: Amikor az Educatio Expo volt a tetthelyen, a BKV kb. 2-3 percenként küldte a csuklósokat. Az mondjuk, ott és akkor elég jól meg volt szervezve külső szemlélőként nézve.

monddazigazatmar 2013.10.04. 12:19:09

Nem értem az ilyen panaszkodókat. Az ilyen leírja, aztán elolvassa a történetét, és nem találja annyira durvának, ezért még ír hozzá egy fél oldal puffogást?

Ami történt: Megkérdezte a sofőrt, hogy mikor megy a busz, az azt mondta, hogy ki van írva, aztán azt, hogy nem szállhat fel, aztán mégis felszállhatott utolsónak. Ami nyilván szívás mert nem ülhetett le. SZóval ez ami történt.
Mi az francért kell belekeverni, hogy a busz milyen "rettegett", hogy milyen tömött, hogy milyen kék, hogy az öreg bácsik hogy szállnak fel? Minek elkezdeni kombinálni, hogy mi van ha a tömött busz felborul? (Ha a félig tele busz borul fel, az rendben van?) Minek kell egy szitut súlyosabbnak leírni, mint amilyen valójában volt?

Karipapa01 2013.10.04. 12:21:16

A busz százas. A posztoló nem százas. Ennyire egyszerű.

Pista Bácsi 2013.10.04. 12:21:21

Majd akkor lesz itt rend, ha a 99-es buszon (nyolckerületi városnéző járat :-)) is elsőajtós felszállás lesz...

Muhammad Balfas 2013.10.04. 13:31:27

Nálunk is elsőajtóssá tették a külváros felé induló járatokat, és bizony sok probléma van vele. Még az eddiginél is többet késnek, a sofőrök idegesek állandó az ordibálás stb. A legnagyobb pofátlanságnak azonban mégis azt tartom hogy bár eleinte az elsőajtózásra figyelmeztető matricával közlekedtek a járatok, de ezek mostanra zömmel eltüntek, tehát aki nem ismerős a környéken és nincs tisztában ezzel eléggé meglepődik amikor nem nyílik a hátsó ajtó ill. felszáll ha valaki elhagyja a buszt és ilyenkor a sofőr felszólításának engedelmeskedve kénytelen előre mászni a tömegen keresztül. MIÉRT NEM LEHET MINDEN ILYEN JÁRATOT FELMATRICÁZNI?
Dávidka tsodálatos ötletei...
Az egész elsőajtózásban agyébként van egy ellentmondás: ha az ellenőröknek állítólag "több hetes tanfolyamon kell részt venni", hogy ellenőrök lehessenek, akkor egy buszsofőrtől hogy várják el ugyanezt?

Muhammad Balfas 2013.10.04. 13:43:34

@Misi56: Nyilvánvaló hogy egy seggfej a kedves pilóta úr. Senkivel nem lenne szabad így tárgyalni ha kérdez valamit, különösen egy nővel nem.Ráadásul ezt a vadbarmot nem magánemberként kérdezték meg, hanem egy szolgáltatást nyújtó cég alkalmazottjaként.
Egyébként nekem nem volt soha ilyen tapasztalatom a sofőrökkel. Amikor számomra idegen helyen jártam mindig korrektül útba igazítottak.

Taxomükke (UK) 2013.10.05. 15:36:31

Szerintem örülj neki, hogy nem vert meg a buszsofőr, mert ráadásul még a kommentelők java része is téged tenne felelőssé, és azon bánkódna, hogy nem kerültél pl. kórházba.

Karatekutya3 2013.10.06. 10:30:52

Ezt a nyamvadt tömegközlekedést az egész országban ingyenessé kellene tenni, akkor sokkal olcsóbban fenntartható lenne ás ez a szar első ajtózás sem kellene. Nem lenne szükség arra, hogy milliárdokat költsenek mindenféle jegyellenőrző rendszerekre, nem kellene bérletpénztárakat fenntartani, nem lenne nyomtatási költség, kevesebb adminisztrációra lenne szükség és mg idegenforgalmilag is vonzó lenne, hogy az országban mindenki ingyen utazhat. Az ellenőrök munkája megmaradhatna, kizárólag azt figyelnék a járműveken, hogy tisztátlan, hangoskodó utasok vannak-e és azokat szépen kizárnák. És miből lenne bevétel? Én speciel a munkaadókat adóztatnám meg. Sokan most is fizetik a dolgozók utazásait, ez megszűnne, mivel nem lenne rá szükség. Helyette minden munkavállaló után a cég mondjuk havi 10 ezret kellene befizessen az állam részére utazási hozzájárulás cimén. Aztán osszák szét a MÁV, BKK, meg a többi szemét között.
Prsze a munkáltató lehet hogy részben átterhelné ezt a munkavállalóira, de akkor sem lenne rosszabb, mint most, hiszen a bérletet (vagy tömegközlekedés fenntartását) ugyanúgy mi fizetnénk, csak ha nem kellenének jegyek, bérletek, automaták, satöbbi... akkor olcsóbban jönne ki az egész és mind az utasok, mind a sofőrök nyugodtabbak lennének, ami feltehetően a baleseti és statisztikákat is javítaná, kevesebb lenne az összetűzés is, ráadásul többen raknák le az autót, így a levegő minősége is javulna.

Ejj, de miket is gondolok én itt... ébresztő! Akkor nem lenne honnan milliárdokat lenyúlni egyeseknek.

Don Tejbegríz a féllábú matrac · http://konyvespolc.webnode.hu 2013.10.06. 15:27:56

@...elmúlik...:
Valószínűleg az eredete onnan származhat, hogy régen még nagyanyámék is a földeken a nap állásából saccolták meg az időt. Így a 10 óra magasságban a nap a horizont egy megfelelő pontján hesszelhet tapasztalatok szerint.

2013.10.06. 15:55:12

@Don Tejbegríz a féllábú matrac:

Akkor a nap állásából, vagy állásának magasságából következtettek az időre. Aminek változatlanul nincs magassága.

De nem mondanám logikátlannak, csupán a végeredmény sántít kissé:D

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.10.06. 16:09:56

@Don Tejbegríz a féllábú matrac: "@...elmúlik...: ... a nap a horizont egy megfelelő pontján"

Igen, ez lehet az erdete. Régen nem mondtunk ilyet. Érthető, magyarul van, de csúúúúnya.

Reggel 10 óra magasságában van randevúm egy alacsony lánnyal.

felé, környékén, körül, táján, tájban, tájt, körülbelül, nagyjából

Don Tejbegríz a féllábú matrac · http://konyvespolc.webnode.hu 2013.10.06. 16:33:01

@...elmúlik...:
Mondanám, hogy beszéld meg nagyanyámmal, de kemény asszony, még így 80 felett is elvágja bárminek a torkát, amit a levesbe szán ;)

2013.10.06. 18:17:09

@atpijkamo:

Erre próbáltam meg rávilágítani...

2013.10.06. 18:18:16

@Don Tejbegríz a féllábú matrac:

Köszi, de kihagyom a harcos nagyit. Van belőle nálunk is:)
süti beállítások módosítása