Tékozló Homár

Az egy éve felmondott Allianz-kötelező

2013.10.08. 14:10 | jackyll | 65 komment

Naiv ügyfél nemrég tudta meg, hogy az Allianz tavaly szeptemberben felmondta a kötelező biztosítását. Egy negyedévet valóban késve fizetett be, de azóta semmilyen tájékoztatást nem kaptak erről, bár az ügyfélszolgálat mindig szóba állt vele, mintha lenne élő szerződése:

A képzeletbeli panaszlevelet mostmár nevesítem, mert mint kiderült 2 nap alatt, rajtunk kívül 3 emberrel játszotta el a sztorit az ALLIANZ HUNGÁRIA BIZTOSÍTÓ ZRT! Az alábbi levél már a vezetőségnek szól, tértivel ajánlva ment a központba... de ebből bárki okulhat és láthatja, miért is született a képzeletbeli panaszlevél. Nem szokásom, de osszátok tovább ha gondoljátok és javaslom h aki Allianzos az sürgősen hívja fel őket, hogy a befizetések mellett élő-e a szerződése, mert példánkból kiderül, hogy korántsem biztos, hogy így van....

Tisztelt XY, mi nem ismerjük egymást, Ön valószínűleg nem is hallott rólam, de én az Önök ügyfele vagyok, immár két éve. Ez a KGFB biztosítások esetén azt jelenti, hogy 2 éve mindig ugy döntök, magukat választom, azonban az Önök kollégáinak köszönhetően ez megtörni látszik és mélységesen csalódtam biztosítójukban. Weboldalukon megtalálható, hangzatos kijelentéseikkel miszerint első Önöknek az ügyfélelégedettség, panasz esetén a rugalmas, hatékony megoldás, a gyakorlatban egyáltalán nem valósul meg. Kálváriám 3 napja kezdődött, engedje meg, hogy betekintést nyújtsak ebbe Önnek, mi is folyik valójában biztosítójuk alsó szintjén, mi az, amivel ügyfelük gyakorlatban találkozik. Előre is elnézését kérem, hogy nem kézzel írott levelet küldtem, tudom, az személyesebb, azonban a gépelés számomra gyorsabb és már így is rengeteg időnk ment el a párommal egy Önöknél elkövetett malőrre.

Szóval ami történt:

2013.09.16-án felhívtam ügyfélszolgálatukat, hogy csekket kérjek KGFB biztosításomhoz, hisz az utolsó csekk 2013.07.01-2013.09.12-ig volt dátumozva. Betelefonálva azt az értesítést kaptam, miszerint biztosításomat 2012 szeptemberében felmondták. Ezután páromat kértem meg, egyeztessen újra ügyfélszolgálatukkal, mert ő jobban otthon van az ilyen dolgokban. Párom szintén beszélt aznap ügyfélszolgálatukkal, akik ugyanezt a tájékoztatást adták, viszont neki elmondták, hogy tavaly vissza is utaltak 11 000 ft-ot, ezzel az a probléma, hogy párom hétfőn kétszer hívta Önöket és mindkétszer más tájékoztatást kapott erről

Első alkalommal azt, hogy a felmondás miatt utaltak vissza. Második alkalommal azt, hogy túlfizetés volt a biztosításon. A visszautaláshoz kapott kis postai sárga cetlin szintén Túlfizetés volt feltüntetve. Mindenesetre úgy gondoltuk, ideje megkeresnünk ügyvédünket, mert a felmondás elég kérdéses, hiszen nálunk itt vannak a feladóvevények 2012 első csekkjétől 2013 legutóbbi csekkjéig, ergo folyamatosan fizetett biztosításról van szó. Ügyvédünk a következő jogszabályokról tájékoztatott minket:

2009. évi LXII. törvény a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításról
3. §
34.25 türelmi idő: a díj esedékességétől számított hatvannapos időszak, melynek a díj megfizetése nélkül történő leteltével a szerződés - amennyiben egyéb okból még nem szűnt meg - díjnemfizetéssel megszűnik;
21. §
(3) A biztosítót a késedelmes díjfizetés időszakára a szerződésben megállapított kamat illeti meg.
(4) Ha az esedékes biztosítási díjat nem fizetik meg, a biztosító a díj esedékességétől számított harmincadik nap elteltéig - a következményekre történő figyelmeztetés mellett - a szerződő félnek a díj esedékességétől számított hatvannapos póthatáridővel, igazolható módon a teljesítésre vonatkozó felszólítást küld. A türelmi idő eredménytelen leteltével a szerződés - amennyiben egyéb okból még nem szűnt meg - az esedékességtől számított hatvanadik napon megszűnik.
(5) A biztosító köteles a szerződés megszűnéséről 15 napon belül az üzemben tartónak igazolható módon értesítést küldeni, amennyiben a szerződés megszűnése díjnemfizetés miatt következett be.

Fedezetlenségi díj megfizetésére vonatkozó szabályok
22. §
(3) A biztosító a fedezetlenségi díjat az arról történt tudomásszerzést követően haladéktalanul köteles kiszámítani.


Feladóvevényeinket átnézve kiderült, valóban volt egy csúszva befizetett összeg, a 2012.07.01-ei dátumú. Ez a csekk 2012.08.15-én, tehát 46 napos csúszással lett befizetve, úgy gondolom postai befizetés esetén is ez maximum 7 napon belül beérkezett Önökhöz, kollégáik szerint a könyvelés nagyjából 3 nap (számomra ez érthetetlen és elfogadhatatlan, én befizetem a csekket és nem könyvelik le a beérkezésekor?) tehát a teljes befizetési idő 10 nap. 46 napos csúszás + 10 nap a befizetés átfutása és a könyvelés miatt, az 56 nap. Ergo 60 napon belül beért az összeg, szerződésemet mégis felmondták.

Párom visszahívta ügyfélszolgálatukat, akiket szintén tájékoztatott a jogszabályokról. Azt a tájékoztatást kapta, hogy Önök emailben küldték ki az értesítéseket, mert meg van adva email cím. Mi a biztosítást emailes úton alkusz közreműködésével kötöttük, mert egy forgalomból kivont, rendszám nélküli gépjárműről volt szó, így csak alkusz köthette meg. Nem kértük, hogy emailben tartsák velünk a kapcsolatot, mert az email nem igazolható és nem biztonságos kommunikációs csatorna. Párom reménykedve benne, hogy mi szúrtunk el valamit, kérdezte tudják-e igazolni, hogy értesítettek minket, van-e tértivevény? Azt a választ kapta, hogy nem, meg hogy visszaaktiválják a szerződést, érdeklődjünk kedden. Az, hogy nem értesítettek minket igazolható módon, azt jelenti, hogy megsértették a KGFB törvény 21§-ának 4. és 5. bekezdését.  Ez a tény egy ekkora cégnél igencsak aggodalomra ad okot az ügyfél részéről. Hiszen hogy hiheti, hogy ő számít ennek a cégnek, ha még a törvények sem érdeklik a vállalatot és azokat semmibevéve kezelik ügyfeleiket?

Párom hívta Önöket kedd délelőtt, amikor is tájékoztatták, hogy visszaaktiválták a szerződést, fizessünk be 30 000 ft-ot, 3!!!! napon belül. Értetlenül álltunk a dolog előtt, hiszen folyamatosan fizetve volt a biztosítás, jogtalanul mondták fel, senki nem válaszol rá, miért is került felmondásra, valamint felmondás után miért küldték a csekkeket és mért nem kaptunk tájékoztatást. Végül hosszas huzavona után azt mondták páromnak utánanéznek mindennek és visszahívják.

Ezután vissza is hívta egy kolléganő, és tájékoztatta, hogy visszaállították a szerződést fizessünk 3 napon belül 30 000 ft-ot, ami a tört összeg, a következő negyedév, valamint az Önök által téves felmondás miatt visszautalt összeg. Tehát felmondták jogszabálysértő módon a szerződést, majd emiatt nekünk elmaradásunk keletkezett, egy év alatt senki semmiről nem értesített, viszont mi 3 napon belül teremtsünk elő a biztosítás aktuális negyedévi díján kívül 20 000 ft-ot.

Kértük az ügyfélszolgálati ügyintézőt, hogy mivel Önöknél szúrt el valaki valamit, engedjék meg, hogy szeptemberben csak az Önök miatt keletkezett elmaradásunkat fizessük (azt kell befizetnünk, amit az Önök által tévesen felmondott szerződés miatt tévesen visszautaltak és ezért most ez elmaradás!) és a következő negyedévet annak befizetési időpontjában, októberben. Hosszas kérlelés ellenére sem engedélyezték, illetve tájékoztattak, hogy amennyiben a kiszabott összeget nem fizetem meg 3 napon belül utalással, vagy bankkártyával, akkor felmondják a szerződésemet.  Kértük, hogy akkor legalább adjanak 8 napot, hogy előteremtsük a hiányzó pénzt. Közölték, hogy 3 nap. Így kénytelenek voltunk kölcsönkérni, hogy befizethessük az összeget, ami nem kicsit megaláztatás számunkra…

Ezen kívül arra, hogy mért mondták fel a szerződést, mért nem értesítettek minket, választ nem kaptunk, csak annyit, hogy kivizsgálják a panaszt. Kértem akkor legalább prioritással tegyék. Tájékoztattak, hogy 30 nap…

Úgy gondolom, ez nem egy minőségi szolgáltatás, nem egy minőségi ügyfélkezelés és nincs Önöknél rugalmasság, se arra törekvés, hogy közös megoldással, mindkét fél elégedettségével záruljanak a hasonló ügyek.

Ugyan kolléganőjük sűrű elnézéseket kért páromtól az okozott kellemetlenségek miatt, azonban úgy érezzük, ez édeskevés a több órányi telefonálgatás és idegességér cserébe, illetve az Önök hibájából kifolyólag keletkezett kárér.

Kérem, hogy vezetői szinten legyenek kedvesek ellenőrizni esetünket, mert mélyen csalódtunk az Önök által meghirdetett és ehhez képest a nyújtott viselkedésben. Mélységesen bánt, hogy folyamatosan fizettünk a nem létező szerződésre és senkinek eszébe nem jutott az elmúlt évben tájékoztatni minket. Elképesztő számomra, hogy egy multinacionális, európai cég így kezeli ügyfeleit és hogy a kártérítés fel sem merült, valamint egy az Önök cégénél elszúrt dolgot nem priorítással kezelnek. Elhiszem én, hogy multi szinten már 1-1 ügyfél nem számít, azonban úgy gondolom, hogy a minőségi ügyfélkezelés magába foglalja a mindkét fél számára kielégítő megoldás megkeresését, hogy az ügyfél a későbbiekben is megtisztelje a céget a bizalmával és ajánlja másoknak.

Sajnos az ismerettségi körben elmesélve a történetet, kiderült, rajtunk kívül ketten is így jártak. Ez felveti a kérdést, hogy vajon direkt szúrópróbaszerűen ügyfeleket kiválasztva csinálják ezt? Hátha az ügyfél szó nélkül fizet önhibáján kívül súlyos tízezreket?

Kedves Uram, kérem szánjon időt esetünkre és legyen kedves cégük kártalanítani a minket ért megaláztatásért, az ügyvéddel eltöltött időért, a munkából való kiesésért a telefonálgatás miatt, valamint az erkölcsi kárért.

Az ügyet PSZÁF és fogyasztóvédelem elé is kénytelenek voltunk sajnálatos módon előterjeszteni, mert ügyfélkezelésük miatt elvesztettük bizalmunkat cégükbe és nem szeretnénk, hogy valamelyik ismerősünk, akinek ajánlottuk Önöket, ugyanígy járjon.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.10.08. 14:13:32

Ha megvannak a befizetést igazoló csekkek, akkor bizony bukta.

Különben ezért jó egy összegban befizetni. Egyszer kifizeted, és csók.

England win The Ashes! 2013.10.08. 14:15:47

"Kérem, hogy vezetői szinten legyenek kedvesek ellenőrizni esetünket"

Az Év vicce-díj egyik idei jelöltje.

Országúti Ninja 2013.10.08. 14:18:37

@England win The Ashes!:
Te el is olvastad? Akkor neked is jár valamilyen díj (csak hadd ne nevezzem meg... :D).

Ez embertelenül hosszú poszt, még az Edésnél is hosszabb :(

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.10.08. 14:18:39

"teremtsünk elő a biztosítás aktuális negyedévi díján kívül 20 000 ft-ot."

Nem kell előteremteni. Gondolom nem költötted el másra a biztosítási díjakat, amit nem fizettél be, meg visszautalták.

Egy családnak harmincezernél több tartaléka kell legyen. Bármi történhet. Ha eltöröd a lábadat, éhenhalsz?

soseleszekelső 2013.10.08. 14:22:34

"ügyvédünk"

"3 napon belül teremtsünk elő a biztosítás aktuális negyedévi díján kívül 20 000 ft-ot.
...
Így kénytelenek voltunk kölcsönkérni"

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.10.08. 14:25:16

@ColT: Mármint az Allianznak bukta

@atpijkamo: Biztos visszautalták? :)

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.10.08. 14:27:28

@ColT: Asszonta.

Nyilván csak azt kérik, ami nincs náluk. Ha meg náluk van, nem kell már befizetni, csak rámutatni.

YoZan Ace a.k.a. A Lenyalthaj Nevű Strici 2013.10.08. 14:29:02

Apróbb fosságokat leszámítva, engem érdekelne az akcióra lesz e reakció.

Ádám 2013.10.08. 14:34:22

Máskor időben fizess, EZ a "trükk". :)

cobre 2013.10.08. 14:36:50

Egy forgalomból kivont, rendszám nélküli autóra minek kötelező?

Ádám 2013.10.08. 14:41:54

@cobre: Ha, netán, ha pl. elgurul, kigyullad, szemétként szennyez stb.

KÁR RENDEZÉSE OKÁN. Valszeg.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.10.08. 14:44:24

Elõttem van, ahogy a felsõvezetõ igényli a személyes formátumot, a kézzel írott levelet. Egészen biztos, hogy könnyekkel küszködve járna el az ügyfél ügyében, személyesen, mert neki ez személyes ügy így már.
Felkészítés ez a szellembiztosításra: mikor majd a túloldalon leszöl, de még élõnek titulálod magad, jól korrelál akkor már antiszemélyeddel az antibiztosítás. Látszólagosság minden szinten, áve!

2013.10.08. 14:52:51

sosem értettem. Amikor egy biztosító több kedvezményt ad, ha egyben fizetsz egy évet, mint ha bankba tennéd a pénzed, minek szopnak az emberek a negyedéves csekkekkel?
Egyébként is, ha nincs 20k azonnal autóval kapcsolatos váratlan kiadásra, az ember nem engedheti meg magának a kocsit...

Ádám 2013.10.08. 14:53:48

index.hu/kulfold/2013/10/08/orvosi_tesztekkel_ellenorzik_hogy_ki_meleg/

A fél világ AZ! Arabok, pakik, indiaiak, afrikaiak nagy része + amcsik + ny. EU.

Szép új világ! Kössetek biztosítást....

McZozo 2013.10.08. 14:54:06

@ColT:
hiaba van meg a befizetes igazolas letojjak, Asszem pont az Alianz csinalta ugyanezt velunk. ket autonk volt es kulfoldi tartozkodas miatt csusztam az egyik befizetessel en is valami 35 napot. Az egyik biztosito ezt gond nelkul elfogadta az egyik autonkra a masik meg a mi tudtunk nelkul felmondta de errol semmit nem kuldtek. igy fizettuk is tovabb majd evfordulora mikor at akartam kotni eledtek fel ok es kuldtek a levelet hogy ok nem allitanak ki bonusz igazolast mert ok mar felmondtak es ez utan utaltak vissza azt a penzt amit mar a altaluk gondolt felmondas utan fizettek be. majd mikor reklamaltam eloszor mondtak hogy ujra aktivaljak mert hat az nem gond nekik, majd utana megis kozoltek hogy nem aktivaljak ujra hanem fizessek a mabisznal valami biuntetest meg a hianyzo dijat be es akokr kuldenek bonuszigazolast. De kozbe az uj biztosito megkototte csak anyi volt hogy bonusz 1 helyett bonusz nullaba kotottek mert nem jot tmeg a bonuszigazolas. ekkor megneztem es igy buktam valami evi 4000 forintot mig ha mabiszolok meg befizetek buktam volna vagy 20000 et. igy mondtam oruljenek maguknak es hagytam oket.
Masik felhaborito otthon hogy az egyik automon mivel 10 eve nem volt balesetem bonusz 10 van addig a masodik automra bonusz 0 val kotnek. miert nem lehet otthon is a biztositas az emberhez miert az autohoz kapcsolodik? Az uj auto elmegy nelkulem es bulizik magaba es egyedul balesetet okoz? Vagy mi a logika? Persze ez elmeleti kerdes mert ertem a logikat csak megint egy dolog ami nem logikus es nem ugyfelbarat

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.10.08. 15:22:20

@McZozo: A postoló a bírósághgoz/PSZÁ-hoz fordult. Ha ott megmutatják, hogy ők fizettek...

kakukk11 2013.10.08. 15:25:11

56 nap vs 60nap, nem a biztosítót védem, de azért nem csak ő sáros a történetben. A másik dolog, meg ha autód van és nincs 20.000Ft-od tartalékba, akkor elárulok neked valamit: SZABADULJ MEG AZ AUTÓTÓL, MERT NEM A TE PÉNZTÁRCÁDNAK VALÓ. Ilyen megfontolásból nem veszek többek között motorcsónakot, mert nem bírnám fenntartani, amúgy jó lenne.

Tisztviselőtelep 2013.10.08. 15:36:24

@ColT: Már nincs PSZÁF megette az eMeNBé

Panelproli 2013.10.08. 15:57:25

Velem az Allianz ugyanezt megtette, csak a Casco biztosítással kapcsolatban. Gondoltam lemondom az éves évfordulóra, aztán majd megkötöm náluk megint. Közölték, levelet küldtek a régi címemre és mivel banki fiaskó miatt nem ért át időben a különbözet, így felmondták a szerződést.
Annyit elértek, hogy nem náluk kötöttem az új Cascót.
Viszont az évek óta összegyűjtött bonus fokozatomnak búcsút mondhattam, mert megszűnt a jogfolytonosság.
Szóval alapvetően egy másik biztosító járt jól.
Ja! A netrisk.hu-n pedig, ahol az egész varázslat köttetett anno, fogalmuk sem volt, hogy nekem nincsen cascom. Náluk élő lenne a biztosítás a mai napig, ha nem szólok.

00000000-0000-0000-0000-000000000001 2013.10.08. 16:31:04

Szerintem posztoló külön fegyvernemnek gondolta a bosszú során a hosszúra nyújtott és unalmas levelet, melyben leírta a panaszát.

Artie 2013.10.08. 16:32:39

Én a "csekket küldtek" és "befizetem" résznél feladtam.

Elektronikusan megkapott számla és online utalás megvan?

Aureliano Buendía 2013.10.08. 17:45:15

1. párja a zokninak van

2. mindamellett, hogy az Allianz módszere eléggé arcpirító, pár kérdés felötlik bennem (is). Úgymind:

- nem lenne egyszerűbb szerződéskötéskor egyben átutalni/kifizetni a biztosítás díját? Onnantól kezdve nincs egy évig baszakodás. Ja, és jobb helyeken az éves befizetés/utalás (esetleg CSBM) ezerforintokban mérhető kedvezményt jelent.

- 20e Ft előteremtése (mindamellett, hogy visszautaltak 11 ropit) gondot jelent? Akkor talán nem gépjárműre kéne azt költeni, ha már ilyen kicentizett a családi költségvetés.

- 20e Ft előteremtése gondot jelent, de ügyvédre fussa? Hogyisvanez?

De a posztoló védelmében: ha megvan az összes csekk, igazolhatóak a befizetések, akkor az Allianz a hunyó, és az ezzel kapcsolatos költségek őt kéne, hogy terheljék.

Juteszembe, hamarosan KGBF-kampány. Fasza.

Azon bekönnyeztem, hogy elképzeltem, hogy a Szeretett Vvezető elkezdi személyesen ellenőrizni a népét:D Ez pontosan így fog történni...

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.10.08. 17:46:33

@uraaam: "párja a zokninak van"

A házaspár az a jobb és a bal zokni együtt?

Tanulj már meg magyarul!

zbzbzb 2013.10.08. 18:41:21

Posztoló hanyag, a "párja" is, zsák a foltját.
Polgári jogi szerződésekben egyenlő felek vannak és jóhiszeműség...
Először is bammeg fizesd be azt a k.rva díjat ha már szerződtél rá, és pontosan, ne 56 nap késéssel. Nem vagy képes egy naptárba ceruzával bekarcolni, hogy mikor kell fizetni? Marha megbízható srác vagy.
Aztán az a 11k jól jött, mi? Gyorsan elvertétek mekibe. Az nem tűnt fel, hogy van egy éves díjad és abból visszautalnak, akkor valami gáz van?
Apám, az ilyenek miatt tart itt ez az ország de tényleg.
Fogd be a pofádat szerintem és süllyedj el. Menj pakisztánba az a te szinted.

Ja, lehet már?

Aureliano Buendía 2013.10.08. 18:55:15

@atpijkamo: házaspár=férjem avagy feleségem... esetleg, nejem, nejem, avagy uram, ha beszélek róla

van ezenkívül barátnőm avagy barátom, az élettársam elég lakatos lenne

Ez mind magyarul vanik.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.10.08. 19:37:00

@uraaam: És ha nincsenek összeházasodva? Mondjuk egy negyvenöt éves férfi egy negyvenes nővel tíz éve él együtt, akkor mit mond? Barátnőm? Szeretőm? Babám? Angyalom?

Élettársam, az valóban nagyon frappáns választás. :)) Az élettársam, tisztelt bíró úr! A telfonodat is távbeszélő készüléknek hívod?

A párom tökéletesen kifelyezi a kapcsolatot és nincsenek felesleges felhangok.

Szerelmespár, házaspár, életem párja, párkapcsolat, emberpár, szempár. Nem tudom, mi a kifogásod a pár szó ellen, de megpróbálhatod kigyomlálni a nyelvből, nem fog sikerülni, mélyen be van ágyazva.

Ádám 2013.10.08. 19:41:51

@atpijkamo: Az én párom, az én oldalbordám.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.10.08. 19:44:15

@vén szivar: Az. Látod, milyen szép a magyar nyelv? És van aki szűkítené.

Ádám 2013.10.08. 19:47:57

@atpijkamo: Nézz rá, hiszen Grúz!:)

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.10.08. 19:51:12

@vén szivar: "Grúz"

Ja, én meg aszittem Dzsugas Vilmos. (Haveroknak Vili.)

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.10.08. 19:55:22

@vén szivar: Fasznak kell vérszopó multi. Lesz nekünk Nemzeti Biztosítónk. A Közgép üzemelteti majd jótékonysági* alapon.

*A saját irányában.

Ádám 2013.10.08. 19:57:14

@atpijkamo: :):D
Csúnyán beszélsz! B+!

Ádám 2013.10.08. 19:59:06

@atpijkamo: Szerinted is, csak mi ketten éltük túl a világvégét !?! :):D

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.10.08. 20:01:02

@vén szivar: Nem szemérmeskedhetek, mert lánynak néznek. Az életben sose beszélek csúnyán, nem kell, még kiélezett helyzetekben sem, asztalborogatás közben sem, még a bunkó autósokkal szemben sem. Na jó, ha nagyon csúnyán beszél, visszakapja, de olyan hangerővel, hogy leég a haja.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.10.08. 20:03:06

@vén szivar: "csak mi ketten"

Én bisztos. Téged nem tudom, mert itt mindenkit én találtam ki. Nem léteztek, csak a képzeletemben. Persze erről nem tudhattok, kerek számotokra a világ.

Ádám 2013.10.08. 20:07:38

@atpijkamo: Vajon a mohával mi lehet? :D Halálra ette s olvasta, magát? Lehet, hogy kaja lopáson érték s lelőtték? :):D

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.10.08. 20:14:42

@vén szivar: Hát lelövik, ki kard által vész... Na, haggyál a Növénnyel! Hátha tényleg elolvassa a gyerekszobályát, és húsz év múlva jobb ember lesz. Zuzmóból a kevesebb a több... Vagy akkor látom, mint a hátam közepét... Na szóval érted, mit akarok mondani.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.10.08. 22:07:06

azert volt tulfizetes a kis sarga csekken, mivel mar nem volt szerzodesetek, isy a tartozas nulla volt, a befizetesetek meg tulfizetes ilyen egyszeru

a "parom" olyan 20 eve "agyazodott" be a koznyelvebe, miota nem nagyon divat osszehazasodni
nekem felesegem van, Marynek meg ferje:)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.10.08. 22:09:00

@atpijkamo: mivan macskamano, meg mindig nyomulsz
ertsd mar meg, hogy hetero vagyok
szerintem velem is almodtok a vencigoval egyutt

Ádám 2013.10.08. 22:19:45

RÉMÁLOM, hogy a földön még él ekkora barom! :):D északi moha:DDD

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.10.08. 22:41:35

@hagyma: Megint, megint, megint nem érted. Unlak, még jobban a vergődésedet. Na, menj fotoszintetizálni!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.10.08. 22:43:37

@atpijkamo: annyira unsz, hogy akarmilyen poszt van, itt se vagyok, eszembe sincs macskamanoval beszelgetni, de Te alig varod erkezesemet
meghato ez valahol

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.10.08. 22:48:31

@hagyma: Nemtom ezt az okosságot miből következtetted ki. Túlzásba viszed az olvasást, már a sorok között is olvasol. Vegyél vissza, mert látod, megárt.

íródroid 2013.10.09. 00:19:54

Az a gond, hogy a befizetesi moddal nem a sporoltak, az online ertesitesi kedvezmenyt viszont igenybe vettek. (errol vagy a sajat, vagy az alkusz hibaja miatt nem tudtak). Ilyenkor a spambe kerulo level is helyes kezbesitesnek szamit, ha megkapod, ha nem. Nyilvan azert kaphatsz erre kedvezmenyt, mert olcsobb mint a posta. Ezt a futykost mar en is bekaptam, es tanulsag, hogy szetszort emberek nem ajanlott.

Ezek alapjan jogos az allianz eljarasa, bar nem teljesen szimpatikus.

Ádám 2013.10.09. 03:11:33

@íródroid: Na végre! Egy kóser hozzászólás!

Bogoj · http://bogoj.blog.hu/ 2013.10.09. 08:50:15

"tehát 46 napos csúszással lett befizetve, ... kollégáik szerint a könyvelés nagyjából 3 nap (számomra ez érthetetlen és elfogadhatatlan, én befizetem a csekket és nem könyvelik le a beérkezésekor?)"

most komoly? másfél hónapos késéssel fizeted be, és felháborodsz azon, hogy ők meg nem könyvelik le azonnal?

emzéperiksz 2013.10.09. 11:33:01

Örülj neki, te szerencsétlen hülye, hogy egyáltalán visszaállították a szerződésedet. Ha sokat késel a csekkekkel, a levont baleseti adó és kamatok miatt simán megtörténhet, hogy július 1. előtt már hetekkel nincs fizetve a biztosításod, és az 56 napos késéssel kifizetett csekk már 60 napon túl érkezik be, amikortól bukta, és felmondás díjnemfizetéssel.
Ami az esetedben azt jelentheti, hogy 51-70 kW-os teljesítményű gépjárműnél egy évre kb. 180 ezer forintos fedezetlenségi díjat kell először is befizetned, és csak utána köthetsz kötelezőt, azt is csak az Allianznál.
Szóval olcsón megúsztad, haver, ne rinyálj. Inkább fizesd be azokat a rohadt csekkeket határidőre.

vape 2013.10.09. 12:58:46

@cobre:
Úgy van. Nem azért vonják ki az emberek az autóikat forgalomból (akár csak ideiglenesen is), hogy ne kelljen rá pl. biztosítást vagy súlyadót fizetni?

tlantos 2013.10.09. 13:34:49

Negyedevente...csekkken....Nevetseges.
Evofrdulokor kartyaval befizetem az egesz eves dijat, es le a gond.

Hurrá Torpedó · http://www.youtube.com/watch?v=br-D7UneS0E 2013.10.09. 14:07:18

bocs, hogy beleszólok, de muszáj.
ha 30 ropit nem tudsz bármikor bárkinek 3 nap alatt kifizetni kölcsönkérés nélkül, akkor neked nem való autó...

azért 1 havi fizetésnyi, vagy legalább 50-100e tartaléknak csak kellene már lenni nem?

Hurrá Torpedó · http://www.youtube.com/watch?v=br-D7UneS0E 2013.10.09. 14:09:18

@tlantos: nemmellesleg még ez is. éves szinten 12 rugóval olcsóbb ugyanannál a biztosítónál ha év elején egy összegben kifizetem, mintha negyedévezek.

nem értem azokat akiknek nincs pénzük, és mégis autót tartanak fennt.

Hurrá Torpedó · http://www.youtube.com/watch?v=br-D7UneS0E 2013.10.09. 14:17:41

@vape: de nyilván igen.
Viszont ha van egy B10-es kategóriád, és kivonod a forgalomból a kocsit, és két évnél több ideig ki van vonva akkor ugrott a B10, kezdheted A0-ból.

Másrészt forgalomból kivonni rendszámleadással csak bontási engedéllyel lehet. Ha olyat kapsz, akkor az az autó már nem kerül vissza a forgalomba (legálisan...)

A másik mód az ideiglenes kivonás, de az csak max fél év, mindig kell menni az okmányba hosszabbítgatni. ha pont úgy jön ki hogy lejár a fél év, és pár napra rá mész hosszabbítani, akkor a kettő közötti időre meg kell fizetni a kötelezőt, igaz csak pár napot. Elég macerás ez, de tudom mert tesóm végigjátszotta 3-4 évig a felújítós autóval. de ideiglenesen kivont autóra nem kell fizetni.

asszem úgy kell csinálni hogy kötelezőt kell kötni, ideiglenesen kivonatni, majd a kivont papírral visszaigényelni a kötelező arányos részét. fél év múlva időben meghosszabítani fél évvel az idiglenes kivonást, hogy legyen átfedés. majd hagyni lejárni. akkor ugyis biztosítási évforduló lesz, megkötni a biztit, majd újra kivonatni, és újra visszaigényelni a biztosítótól.

Így a végére megmarad a bónusz, és bizotsítást is csak arra az 1-2 éppen forgalomba levő hétre kell fizetni, ami elhanyagolható.

kenez26 2013.10.30. 23:45:46

6 hónapot meghaladó kivonás esetén a gfb megszűnik érdekmúlás miatt, mert kivont járművet nem kötelező biztosítani... ha meg le van adva a rendszám, akkor végleg ki van vonva és nem is lehet biztosítani... itt valami q nagy félreértés vagy csúsztatás van!

kenez26 2013.10.30. 23:53:54

@vén szivar: arra esetleg a casco nyújtana fedezetet de azt CSAK FORGALOMBAN LÉVŐ KOCSIRA KÖTNEK! kötelezőt lehet kötni nem végleg kivont gépre, amire fizetni sem, vagy alig kell, viszont kárt sem térítenek, hiszen a kocsi nem vesz részt a forgalomban, ergó nem okozhat kárt...
süti beállítások módosítása