Tékozló Homár

Hamis parfüm az internetről

2013.10.08. 13:12 | jackyll | 107 komment

Naiv ügyfél most először találkozott kamu parfümmel a magyar interneten, és egyúttal azt is megtudta, hogy a garancia csak a bontatlan termékekre vonatkozik. Azt meg hogy?

Én hosszú-hosszú évek óta a netről rendelem a parfümöket magamnak és a családomnak is, ezidáig nagy megelégedéssel, azonban most nyáron jött a nagy pofon... Rendeltem már a Parfümcentertől, az Iparfümériától meg más helyekről is, amikre már nem emlékszem, de az utóbbi években csak a legmegbízhatóbbnak tartott Iparfümériától. Szerencsére mindig eredeti parfümöket kaptam, így nagyon szívesen reklámoztam barátoknak, ismerősöknek is, akik meg is fogadták a tanácsomat, de voltak többen is, akik pl az Iparfümériától rendelt parfümről azt állították, hogy nem eredeti.

Kicsit szkeptikus voltam, mondván (ahogyan azt általában itt a neten is le szokták reagálni mindenhol), hogy ez hülyeség, mivel:
- nekem eddig mindig bevált,
- mivel mindegyik bejegyzett, hivatalos cég, és
- ha azt írják ki, hogy 100% eredeti és garanciát is vállalnak rá, akkor az biztosan úgy is van, mert nekik is be kell tartani a törvényeket, mert
- nem áll érdekükben átejteni az embereket, hiszen akkor egy idő után senki sem fog tőlük rendelni, és
- ha esetleg mégsem így lenne, akkor fel tudom őket jelenteni a fogyasztóvédelemnél, és majd akkor úgyis visszakapom az árát, stb.

HÁT SAJNOS NEM ÍGY VAN.

A szokásos történetem van. Rendeltem egy igényes holnappal rendelkező, abszolút megbízhatónak tűnő cégtől (c), de hamisítványt kaptam. Kinézetre teljesen eredetinek tűnt, ám amikor magamra fújtam (a kb 6 éve használt, így nagyon jól ismert) parfümöt, akkor az eredetire alig hasonlító, igazából egy nagyon enyhe, semmilyen, beazonosíthatatlan szaggal rendelkező löttyöt kaptam, ami 2 perc alatt el is illant.
 
Levelezést folytattam a céggel, ám egyre elutasítóbb és bunkóbb válaszokat kaptam, mire úgy döntöttem a Fogyasztóvédelemhez fordulok.

Tudnia kell mindenkinek, aki neten rendel parfümöt ezektől a magyar webshopoktól (tudom, az Iparfüméria nem az, de ott is ezek a szabályok érvényesek), hogy hiába írják ki a cégek a honlapjukon hogy, GARANCIÁT vállal az eredetiségre, és valahány napon belül visszaküldve visszautalják a pénzt...

A garancia a jogszabály szerint csak SÉRTETLEN, BONTATLAN árura vonatkozik.
Tehát ha nem papírdobozban érkező tesztert rendelünk, ami nincs lefóliázva, akkor esélytelen visszaküldeni kipróbálás után, ha meg valaki úgy jár mint én, hogy véletlen megsérti a dobozát (tesztert rendeltem, így fólia nem volt), akkor is hiába egy értékelhetetlen, használhatatlan ócskaságot kapott nem kevés pénzért, NEM FOGJÁK VISSZAVENNI, MERT NEM KÖTELESEK.

Szóval második körben jön(ne) a Fogyasztóvédelem...  
Akik pedig jó pár óra utánjárás, kérvény írás és dokumentáció után (nem beszélve arról, hogy így az ember hetek múlva is ezen az ügyön idegesíti magát) elutasítják a kérelmet, mondván, hogy nem tudnak mit csinálni, nem tartozik a jogkörükbe!!

Maradna a bírósági per (esetleg Békéltető Testület), na de ki az, aki tíz-húszezer forintért perre vinne egy ilyen ügyet? Én biztosan nem.

A neten fellelhető véleményeket és a saját tapasztalataimat összegezve, én úgy sejtem, hogy ha mondjuk a termékeik 90-95%-a eredeti, akkor még biztonságosan megy tovább a biznisz, hiszen több száz elégedett vásárló mellett senki sem foglalkozik azzal a pár reklamáló "hülyével"...

Nem célom egyik céget sem rágalmazni, hisz, mint írtam nagyrészt pozitív tapasztalataim vannak, de úgy gondolom, hogy jobb, ha mindenki tisztán látja a jogait és remélem eljut a levelem pár emberhez, akik így megfontoltan el tudják dönteni, hogy be merjék-e vállalni a netes parfümrendelést (már ami a Magyarországon fellelhető webshopokat illeti)!

Én a magam részéről még nem döntöttem el, hogy ezek után megéri-e a kockázatot...

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

AtiSnatch 2013.10.08. 13:17:04

Na má csak eszhiány Zott!

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2013.10.08. 13:18:50

na, ez az. Ez legalább bűzlik is:))))))))

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.10.08. 13:19:04

"Rendeltem egy igényes holnappal rendelkező, abszolút megbízhatónak tűnő cégtől"

Sírva röhögök. Eltaláltál egy kamu oldalt? 5 forinttal olcsóbb volt, mint a jól bevált valóban megbízható cég, akitől eddig rendeltél? A fogyivéd is lepattintott, mert csak magyar cégekkel foglalkoznak.

Manyecska 2013.10.08. 13:20:12

Nettről rendes ember csak kutyakaját rendel. Esetleg bolhanyakörvet.:)

AtiSnatch 2013.10.08. 13:22:07

Nem kell a púder! jó lesz a párfű is :)

chloe queen 2013.10.08. 13:22:40

Pontosan ez az a hozzáállás ami miatt Magyarországon pl a Telekom is sokkal többet megenged magának kicsiny hazánkban mint külföldön. Itthon tulajdonképpen támogatva van az ügyfelek becsapása, a reklamációkkal való nemtörődömség. A Fogy.véd. és sok más szabályozásra jogosul hivatal, szervezet tesz az egészre, ha valaki panaszkodik egy cégre, szolgáltatóra, akkor vagy elutasítják mondván, hogy nem a hatáskörük vagy kimennek és a) az illető cég már régen tud az ellenőrzésről ezért az esetleges jogsértő magatartást felfüggesztik arra az időre vagy b) kimegy a hivatal és ad valami látszat bírságot és ezzel el is van intézve az ügy... Kárpótlás a vevőknek vagy bármi? Felejtsük el, jó esetben a panaszkodóval kivételeznek és cserélnek vagy visszafizetnek neki...

Dr. Kix 2013.10.08. 13:22:56

@Manyecska: Akkor én nem vagyok rendes ember. Ebédet, pizzát, alaplapot, FALI KONZOLT, de még bringazárat is - és a sor még nagyon hosszú. :)

Mikorka Kálmán okleveles duguláselhárító kisiparos 2013.10.08. 13:23:13

A 8 napos elállási jog bontott termékre is érvényes. Akkor is, ha eredeti, de nem tetszik az illata.

Kipróbálhatjuk-e, használhatjuk-e a terméket az elállási határidő alatt?

Természetesen igen, hiszen pontosan ez az elállási jog lényege, hogy a 8 munkanapos határidő alatt megbizonyosodhassunk arról, hogy a termék alkalmas a rendeltetésszerű használatra és megfelel az egyéni használati céljaink teljesítésére, tehát a csomagolás felbontása és a termék kipróbálása nem vezet az elállási jogunk elvesztéséhez (kivéve CD és DVD lemezek esetében). Mint ahogyan utaltunk már rá, amint eldöntöttük, hogy nincsen szükségünk a termékre, ezt követően már ne használjuk, óvjuk meg állagát, hogy minél jobb állapotban tudjuk azt a kereskedőnek visszajuttatni.

www.nfh.hu/magyar/hasznos/vasarlas/internetes/elallasijog.html

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2013.10.08. 13:23:59

@Dr. Kix: ebook tokot 1500-ért. Igaz kínából jött, és háromhónapon keresztül:))))

YoZan Ace a.k.a. A Lenyalthaj Nevű Strici 2013.10.08. 13:24:00

@atpijkamo: Elolvasva, jah. Uccsó bejött. Auchan majd értesíti, és kifizeti a nyerteseket.

Manyecska 2013.10.08. 13:25:12

@Dr. Kix: tsak vicceltem. Az utolsó amit onnan rendelnék a parfüm lenne valószín.

England win The Ashes! 2013.10.08. 13:26:31

Pont lecsúsztam az első helyről. Egyetlen fegyverem, hogy ezt a sztori mindenhol mindenkinek elmesélem. Más örömöm a következő posztig nincs, minthogy mindenkit lebeszélek erről a blogról, akit csak tudok.

:)

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2013.10.08. 13:26:52

@Manyecska: Tavaly karácsonyra az egyik fiamnak parfümöt rendeltem a netről, mert sokkal olcsóbb volt, mint üzletben. Eredeti volt.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2013.10.08. 13:28:02

@England win The Ashes!: mi van?:))
Nem kaphatnám vissza a vendéglőst?

Manyecska 2013.10.08. 13:28:28

@Dr. Kix: múltkor a Zoltán nevű lakótársam :D rendelt vmi izét valahonnan -mittudoménmár-, jön a futár, azt mondja nem kell semmit fizetni. Nézünk nagyokat /közben kavargatom a vacsit a tűzhelynél/ , felmegy megnézi a rendelést,..kiderült asszongya a futár vmi kedvezmény meg anyámtyúkja stb..egy fillért nem kellett fizetni!:)

England win The Ashes! 2013.10.08. 13:29:54

@batgirl: Januárig nem. Idén a szokásokkal ellentétben lesz még egy Ashes Series. :P

Manyecska 2013.10.08. 13:29:57

@batgirl: én most kutyakaját fogok és flexipórázt mingyá..:P

Zirowe 2013.10.08. 13:31:04

Békéltető Testület eljárása ingyenes.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2013.10.08. 13:31:43

@Manyecska: hejes. én is rendelnék kutya kaját. Kérek 2 kilo rizseshúst, nyakból és farhátból.

todie2d 2013.10.08. 13:32:36

nem parfumot kell venni, hanem muzsdani kene gyakrabban.

Manyecska 2013.10.08. 13:33:33

@batgirl: száraztápot! allergiás a csirkére, pörköltet meg nem ehet mindennap..

Manyecska 2013.10.08. 13:34:52

@todie2d: kösz, most ezért ráköptem a kávémat a monitorra majdnem:(!! :DD

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2013.10.08. 13:35:16

@Manyecska: dehogy nem. az én kutyám semmire nem allergiás, max a másik kutyára

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.10.08. 13:36:24

Magával az eseménnyel együttérzek (szia, esemény), de ellenben: ejj. Felbaszóan naív poszterinánk. Van egy szint ami alatt már nem megmosolyogható vagy mellette elmenős ez a tulajdonság. A legszebb mégis a neki eddig mindig bevált címpont. És ha hülye és nincs szeme az eredetiséghez? És ha más az ízlése, mint a többinek? Nem igaz, egyszerűen, ismétlem: nem lehet igaz már ez, hogy saját kis agyuknál tovább nem látnak: SEMMIT nem jelent az, ha neked eddig valami bevált! Hiába magyarázom.
Különben senki nem kérte, hogy ingyenreklámot csinálj neki (csak mert most ezt hozod fel mártír érvként, ez csapódik vissza jelen sérelemben, hogy te aztán milyen jó fej voltál; nem így megy, nem erről szól az üzlet).
@batgirl: manapság már csak eredeti gyereket éri meg szülni.
@England win The Ashes!: ilyen egy jó homárdpolgár!!

Manyecska 2013.10.08. 13:38:36

@batgirl: nem főzök mindennap mostanában. Főtt rizst kap nedveskajával, vagy vmi maradékot..
Namind1.

Manyecska 2013.10.08. 13:42:22

@Kellemes Zérókomponista: neked még úgy kéne írnod, hogy visszafelé:DDD..!

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.10.08. 13:45:08

@batgirl: "egyik fiamnak parfümöt rendeltem"

Melyik szót rontottad el?

bekbórd! 2013.10.08. 13:48:24

A posztoló orra 6 év alatt teljesen hozzászokott ugyanahhoz a pacsulihoz, és már nem érzi rendesen.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.10.08. 13:50:07

@Kellemes Zérókomponista: "az eseménnyel együttérzek (szia, esemény)"

:)) Te nagyon excentrikus vagy! De jól áll.

Manyecska 2013.10.08. 13:54:41

@atpijkamo: talán együtt is hálnak. Ki tudja.

England win The Ashes! 2013.10.08. 13:57:44

Aszongyahogy index.hu/kulfold/2013/10/06/ketezer_birkat_hajtottak_at_madridon/

Állítólag valami ilyesmi Budapesten is lesz a legközelebbi nemzeti ünnepen.

YoZan Ace a.k.a. A Lenyalthaj Nevű Strici 2013.10.08. 14:00:15

@Kellemes Zérókomponista: "HÁT SAJNOS NEM ÍGY VAN.

A szokásos történetem van."

Mondj le te is a világmegváltásról. El kell fogadni, ahogy a poszter is elfogadta, és bevállalta a szokásos történet megalakítását. Az olcsóság átlai megmámorodásában, jó vétel csinálásának illúziójában, a spórolás magasiskoláját kijárva, a nyelvhEGYÉNEK nem túllátásában cselekedett. Vannak olyanok, akiknél ez olyan erektált, izgalmi, orgazmikus állapotot kreál, ezáltal endorfin alkotva a hipotalamuszban, hogy beleburkolóznak, kellemes érzést hozva létre, mint az opiátok, függővé válnak. Lehet betegség is. De! Legyünk hálásak, amiért vannak ilyen "bevállalós", a társadalom nemzeti gyopárság határainak feszegetői, vezetői, a köz informatív tájékoztatásának létrejöttéért. Majdnemhogy mulattatóak. Isten áldja őket.

Hamis parfümöt, hamis oldalról, vagy aluljáróbó ezeré!

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.10.08. 14:01:07

tán le kéne feredni szappannal-vízzel, oszt nem kéne annyi büdös parfüm a hóna alá. úri huncutság ez.

Manyecska 2013.10.08. 14:13:06

@dr. phil. Sün‼ ツ: a sünök milyet használnak? teszel a csuklódra és a füled mögé is??:PP

England win The Ashes! 2013.10.08. 14:17:53

@zsiráfffff: Miből gondolod, az iParfümériából? :)

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2013.10.08. 14:19:22

@atpijkamo: fogalmam sincs, de nem is érdekel:)

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.10.08. 14:21:30

@atpijkamo: köszönöm.
@YoZan Ace: önjelölt királyi előkostolók.
@zsiráfffff: vidéki tömegközlekedésen vannak azért ilyen frissenprezentált masszív szappanhangok (annyira szagillat már, hogy zajszámba megy, világos, nem?), én azt nem pártolom. Feltűnőségében legalább ugyanolyan markáns, mintha bedes lenne. Teszkóba vásárólni sem csipkéskosztümbe mész (nincs is olyan, de még lehet, megalkotom majd).
Kizárt, hol a nagybetű? Nem lehet igi posztya.

Manyecska 2013.10.08. 14:24:51

@dr. phil. Sün‼ ツ: mi is azt hittük milyen finom, tiszta, ittunk is belőle Szilvásváradnál, aztán kiderült a fiúk felettünk 50m-rel abban mosták a lábukat:DDDD..

Manyecska 2013.10.08. 14:31:28

Heidi Klum parfüm. Ajánlom! tökjó.

Martinicske 2013.10.08. 14:54:17

Elállásra hivatkozva valóban nem kell visszavenni, mert ez mint olyan fogyóanyag és a megbontásakor megkezdődik jogilag az elfogyasztás. Ahogy egy bontott üveg kólát se lehet visszaadni a boltosnak.

Viszont ha hamis és te biztos vagy benne hogy igazad van akkor vizsgáltasd be, jelentsd fel, a végén minden költséged ki kell fizetniük.

De csak ha biztos vagy a dolgodban...

Manyecska 2013.10.08. 15:04:03

@dr. phil. Sün‼ ツ: :) csak a retkes lábukat mosták.

YoZan Ace a.k.a. A Lenyalthaj Nevű Strici 2013.10.08. 15:05:30

Geczi lévén, előrebocsátom, hogy vigyázat, pina, meg fasz!
Azé' jó lesz ezt kicsit kóstolgatni, értelmezni, a színfalak mögé búvva meglesni a titkokat. Kilukadunk oda, hogy az ősi ösztönök még mindig gyötörnek minket. Meg a homály a fejben. Tulajdonképpen azé' illatosíccsák magukat a nők, meg má' férfiak, hogy faszt, és pinát tudjanak magukénak (má'mint az ellenkező nemét destruktív módon élvezni). Na már most, az ősember sem használt párfümöt, ment anélkül is az illatozás. Tisztálkodás ide vagy oda, de a nemi szervek, nemiszerverek idővel szagot, levet engednek, amivel odavonzzák, az azután kutatóakat. Az elmét igenis részben megbizsergetik eme "illatok", lsd. "szeretem ha büdös a pina". Mivel mára már beljebb szűkültek a dolgok, és állítólagos normák is keletkeztek, ezért kirekesztően bánik a társadalom, azokkal akik nem tisztálkodnak, és hagyják, hogy szabadon illatozzék a pinájuk. Ők a megalkuvók, a beilleszkedők. Akik cselhez kénytelenek folyamodni, mert a párosodás vágya azé' ott van a zsigerekben, de szagos pinával nem járkelhetnek. Párfümöt ragadnak, és jól meg is szórják itt-ott véle magukat. Nana. Há' ez az. Ez arra szolgál, hogy tisztálkodás után, javarészt csillapítva, mérsékelve, takarékra rakva az amúgy markáns pinaszagot, vonzó illatfelhőt fúvvon a "áldozat" felé. Most jön képbe a butaság. Me', mé kell pénzt kiadni, ahhoz hogy dughasson az ember, befújva, mikor anélkül is működik? Csak hagyni kell érni azt a pinát, hogy csalogasson, illatozzék, örömöt hozva gazdájának, és haszonélvezőjének. Mert ezek kódolt dolgok, kár ön ámítani emberek.

Panelproli 2013.10.08. 15:07:21

@Dr. Kix: Én sem vagyok rendes ember.
Én még internetet is interneten rendeltem.

Csigorin 2013.10.08. 15:07:26

@Martinicske: az a baj hogy barmikor mondhatjak hogy marpedig ok eredetit kuldtek, es te tettel bele masikat. Hogy bizonyitod, hogy nem?

Amugy nem lepne meg ha kiderulne hogy nem a ceg a goreny, hanem valami kedves alkalmazott dezsmalja meg a keszleteket/vizezi fel es adja tovabb az eredetit "okosba".

Panelproli 2013.10.08. 15:12:08

@YoZan Ace: Fehér út mellett van egy erdő, hajléktalanokkal tele. Ott igazolhatod is az elméleted önmagadnak.
Én inkább az erdő melletti Árkádba járok butulni.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.10.08. 15:18:59

www.youtube.com/watch?v=FsF3HspQY6A

Az arab lelövi rakétával Dumbót, a gyerek ezért sípcsonton rúgja.

Faus to 2013.10.08. 15:22:42

@Panelproli: én a minap autóztam arra és meglepődve tapasztaltam, hogy teljesen kitisztították a területet, vagyis a Fehér út felől azt látni.

Baluci 2013.10.08. 15:33:00

Milyen garanciát vársz egy netes oldaltól?... Valamikor még én is hittem a csicsás honlapoknak, de mikor beégtem egy randin a Viagrámmal azóta kerülöm őket!... Pedig micsoda gátlástalan milfet sikerült becserkésznem. Hogy rogyassza rájuk az ég a plafont...

YoZan Ace a.k.a. A Lenyalthaj Nevű Strici 2013.10.08. 15:37:06

@Panelproli: Prűd vagy...
Jó árkádolást! Aztán vigyázz mennyire butulsz lefelé ott. A végén még összebutáskodsz egy műanyag, krinolinszájú, 3D-s szempillákkal felvértezett, patkány méretű, napfénytől védett, kutyát (annak kinéző) táskában adathordozó(ként), 0,001 m/s sebességgel közlekedő, milyen autód van, derék tájon ultraszipiszupi nonfig', elbaszott kincsestérképre hajazó tetkós, szépséges királyjányt, kis hepával. Jó étvágyat ahho'!

SzerződésSertés 2013.10.08. 15:41:55

Prolisirám. Ha eredeti parfümöt akarsz, akkor vegyél a drogériában. Mégis mit gondolsz, butus, miért sokkal olcsóbb a neten rendelt cucc..? Gondolod, hogy csupa jószívűségből leárazzák?

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.10.08. 16:03:11

@SzerződésSertés: "miért sokkal olcsóbb a neten rendelt cucc..?"

Megmondom: mert nem kell a boltot bérelni, fenntartani, árukészletet tartani.

Netuddki. 2013.10.08. 16:03:35

A "fogyasztóvédelemtől" is az összes dolgozót ki kéne baszni a csába, sajnos nemcsak a levélíró esetében pattintanak le hasonlóképpen. Kár a közpénzért amiből ezeknek az ingyenélő tetveknek a fizetését finanszírozzuk!

enpera · http://c64blog.wordpress.com 2013.10.08. 16:03:48

@SzerződésSertés: figyellyémán szerződésesdisznyó :) Van olyan parfüm amit nem lehet errefelé kapni drogériában, tapasztaltam :)

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.10.08. 16:06:11

@Baluci: "Milyen garanciát vársz egy netes oldaltól?"

Mint bármilyen boltitól. Csak nem szabad csalókat kifogni. Minimális körültekintéssel elkerülhető. A netes boltnak ezerszer fontosabb a reputációja, mert az utcáról nem téved be senki.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.10.08. 16:09:40

@kovi1970: Mit csináljon a fogyivéd egy kínai céggel???

movhu 2013.10.08. 16:20:49

Elárulom, hogy nem 5 forintról és fillérb*szásról van szó parfüm esetében. Egy online boltban egy 100 ml-es parfüm kerül annyiba, mint sima parfümériában 25 ml. Ez azért nagyon nem mindegy.
Egyébként én is vettem már több esetben online parfümöt, mindig jól jártam vele, igaz én a megrendelés után mindig személyesen vettem át az árut az üzletben.

Xlendon 2013.10.08. 16:25:38

@Baluci: Király a hozzászólásod!!!!!!

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.10.08. 16:29:20

@movhu: Eddig is a netről rendelt, nem volt a nyeresége több mint 5 forint.

nevetkőzzcsakszopnifogsz! 2013.10.08. 17:12:25

posztolónak elárulom, hogy az összes nagy magyar online parfümbótnak ugyanazok a tulajdonosai

kultúrpesszimista 2013.10.08. 17:16:36

1. Olyan, hogy "lereagálni", olyan nincs.

2. Ostoba, naiv ember az, aki netről rendel parfümöt. Ázsia Center, teszter, ennyi. Abszolút eredeti és közel a fele, mint másutt.

Ulbert István [Biyadhoo] (törölt) · http://v-one.hu 2013.10.08. 18:11:31

A magyarok sosem tanulnak. 10 forintért a saját anyját is..... Megérdemli mind. Sosem tanulják meg, hogy internetről magyar cégtől NEM rendelünk. Se parfümöt, se batz papucsot, se Ede saját kezűleg dedikált pólóját.

Karatekutya3 2013.10.08. 18:32:37

@Ulbert István [Biyadhoo]:
Így van, pontosan. Sokan azt hiszik, ha magyar, akkor van hazai garancia, meg fogyasztóvédelem, a valóságban azonban k*ra senki nem védi itthon az emberek érdekeit. A parfümös webshopok pedig 100%-ban kivétel nélkül csak hamis terméket árulnak - kivéve azokat talán, akik az ismertebb parfümboltoknál is drágábbak.

Pamuk 2013.10.08. 18:56:22

Mi volt a weboldal elérhetősége????
Nyugodtan ideírhatnád...

Pierr Kardán 2013.10.08. 19:12:07

@batgirl: "Tavaly karácsonyra az egyik fiamnak parfümöt rendeltem a netről, mert sokkal olcsóbb volt, mint üzletben. "

Fiúnak? Parfümöt? Csakmertolcsó?

Na, hozzád se megyek gyereknek, az má' tutti.

@atpijkamo: "Megmondom: mert nem kell a boltot bérelni, fenntartani, árukészletet tartani. "

Meg az ÁFA is ismeretlen fogalom a számukra, a többi adóról nem is beszélve :-)

PanelProli 2013.10.08. 19:17:59

@Panelproli:

Mit várhatunk a webshopoktól, ha már a nickneveket is lopják :-)

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.10.08. 19:42:28

@Pierr Kardán: Biztos vannak ilyennek is a neten, de máshol is. Amikor a neten vásárolok mindig kapok számlát, de lehet, hogy csak szerencsés vagyok. A földi boltoknál viszon sokszor megkérdezik, hogy kérek-e számlát. Hát miafaszér ne kérnék? Sokszor még csak meg se kérdezik.

"Fiúnak? Parfümöt? Csakmertolcsó?"

Ezt a butaságot meg miből következtetted ki?

enpera · http://c64blog.wordpress.com 2013.10.08. 20:46:28

@kultúrpesszimista: hát persze, ázsiacenter. Jóhogynem már piac bazz. Kurvalegális, igazi parfümök számlával, ugye?

nevetkőzzcsakszopnifogsz! 2013.10.08. 21:10:46

@enpera: én csak az utcán veszek parfümöt, a rejtett erőforrás lett gondolom kiküldve, hogy így növeljék a foglalkoztatottságot. nagyértékű luxus cikkeket is árulnak, mint pl ájfónöt, nagyon olcsón, nem tesznek rá akkor hasznot mint a mocskos kapitalistákok

Troppauer_Hümér 2013.10.08. 21:14:42

Üdvözlöm a poszternek, hogy Louis Vuittont csak a Rogántól.

viva.la.revolucion 2013.10.08. 21:16:33

ázsiacenterben aki vásárol az meg is érdemli

emzéperiksz 2013.10.08. 21:22:12

Mondjuk, soha nem rendelnék netről parfümöt, vagy parfümériában veszem meg, vagy reptéren. Nem is ért még csalódás. Nem hiszem, hogy azok a a parfümök, amelyek a bolti ár negyedébe/felébe kerülnek, eredetiek.

undeadcode 2013.10.08. 21:37:59

Tegye fel a kezét az a személy, akinek a 300 ezer forintos akármilyen készüléke meghibásodásánál a szerelő 100 ezres számla nélküli, és 130 ezres számlás megoldást kínál, és ő a legálisat választja magánszemélyként.
Nos a roppant szerény létszámú integető miatt 27% itthon az ÁFA. Lehet konstans hőbörögni, de az árdifferenciák döntő többsége a fenti egyszerű kérdés átlagos megválaszolásából származtatható.
Az ilyen és ehhez hasonló valós/kitalált történetek szvsz gyenge színvonalú önámítások.

enpera · http://c64blog.wordpress.com 2013.10.08. 21:39:18

@emzéperiksz: és ha olyan parfüm a kedvenced ami nincs boltban?

Répalaki Edömér 2013.10.08. 21:45:36

- Te, figyelj már Jay! Árulsz vicces cigit?
- Persze, van pár fűm.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.10.08. 21:46:26

@undeadcode: "miatt 27% itthon az ÁFA."

Vagy fordítva. Ezen elgondolkoztál már?

A fizetésed több mint a felét elviszik a járulékok, a maradékból áfázol, harmincvalahány százalékkal gazdálkodhatsz. Veszel belőle benzint, aminek nagyobbik része jövedéki adó...

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.10.08. 21:48:19

Ja, és a jövedéki adón van ÁFA. :))

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.10.08. 21:56:37

@emzéperiksz: hat aze' repteren tuti nem veszek parfumot

fluffer 2013.10.08. 22:34:00

Aki megszívja, az megérdemli. Milyen kibaszott okos itt mindenki. De csak addig, amig ő nem szopja be a faszt. Akkor kussol mint szar a fűben. Szánalmas patkányok vagytok.

kultúrpesszimista 2013.10.08. 23:36:55

@enpera: idióta fasz vagy, előbb próbáld ki, utána ugass!

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2013.10.09. 07:57:16

@Pierr Kardán: lüke. Nem azért mert olcsó, hanem mert jóval olcsóbb volt. A fiam kérése volt. És nem, nem homokos. Ő is szereti a parfümöt. VAn már férfi parfüm is, elég régóta.

FDToth 2013.10.09. 08:13:39

@Karatekutya3: Így van, ez a lényeg. Manapság annyira jó hamisítványokat tudnak gyártani a parfümökből is,hogy még a bevizsgálás is nehezen mutatja ki a különbséget. Annyira profi az összetétel és a csomagolás, hogy szinte 99%-ban ugyanaz, mint az eredeti. Aki parfümöt (inkább edt-t)akar vásárolni és vmit ad magára, az parfümériában vásárol 20%-kal drágábban (bár sokszor vannak akciók és kuponon, így gyakran azonos a parfümérai ár és a webshop ár)

enpera · http://c64blog.wordpress.com 2013.10.09. 09:59:50

@kultúrpesszimista: mit próbáljak te fasz, nem megyek kínaipiacra.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.10.09. 10:08:06

A parfűmfogyasztók mindig ilyen szenvedélyesek? Vissza kéne venni a szer használatából.

Ulbert István [Biyadhoo] (törölt) · http://v-one.hu 2013.10.09. 10:25:17

@kultúrpesszimista: Kínaiaknál partfümöt? LOL Van ám eszed.... Persze van akinek mindegy mit fúj magára....

Ulbert István [Biyadhoo] (törölt) · http://v-one.hu 2013.10.09. 10:28:21

@FDToth: Ez pontosan így van. A hamisítványoknak az egyik legnagyobb baja, hogy pillanatok alatt elillan, és persze az illat sem ugyanaz. Én pl. Citilife pontokból szoktam bevásárolni a Douglasban. És mostanában inkább EDP-t.

Ottovár Béla 2013.10.09. 13:13:30

Az van, hogy annak a parfümnek a forgalmazóját kéne megkeresni, amelyiknek a hamisítványába sikerült belefutni. Azok rendet tennének.

Ottovár Béla 2013.10.09. 13:15:06

@emzéperiksz: a bolti árért is kaphatsz szart.

Bluemotion 2013.10.10. 09:09:19

Fillérbaszó posztoló megveheti vehet eredeti parfümöt a Douglas-ban is. Ja, hogy az 2-3-szor annyiba kerül?

emzéperiksz 2013.10.10. 20:20:39

@enpera: Cipőt a cipőboltból, parfümöt a parfümériából - szerintem. Amúgy a kedvencem az Issey Miyake l'eau d'Issey-je, az mindenhol kapható. Bosstól szoktam még néha a Femme l'eau fraiche-t venni.

brambika 2013.10.10. 21:04:38

Azt nem értem hogy ...?
ha eccer csakis évek óta a neten rendel-akkor valszeg nem jár boltba...tehát nem ismeri az új terméket,ami megjelent a boltban ! Gondolom megszagolja a monitorját,gyönyörködik a szép,dizájnosan igényes honlapban ..és megállapítja,hogy ez biza EREDETI .
Vagy bejár az IGAZI PARFÜMÉRIÁBA ott igényesen és álszent módon körbeszagol,fújkál...majd otthon még igényesebben rendel,valószínüleg eredetit.
Hát én ezt a sok műmájer neten rendelőt nem sajnálom,aki hamis parfümöt vesz,oszt még neki áll feljebb!
A kínaji piacon is pampognál,ha óccóért vennél EREDETI channel retikült 3.000Ft-ért???

brambika 2013.10.10. 21:12:30

@atpijkamo: Amikor a neten vásárolok mindig kapok számlát, de lehet, hogy csak szerencsés vagyok. A földi boltoknál viszon sokszor megkérdezik, hogy kérek-e számlát. Hát miafaszér ne kérnék? Sokszor még csak meg se kérdezik.

Te idióta UFÓ: ha földi bótban vásárolsz blokkot kapsz, számlát csak akkor,ha kérsz: a kettő nem ugyanaz te tudatlan!

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.10.10. 21:15:50

@brambika: Te ótvar tudatlan félkegyelmű! Olvasd el, miről van szó, mielőtt baromságokat böfögsz valamelyik végeden.

brambika 2013.10.10. 21:51:50

@atpijkamo: Megmondom: mert nem kell a boltot bérelni, fenntartani, árukészletet tartani.

Kiscica,cseréld le a képet egy gyíkra!
Hamis cuccot,amit becsempésznek az országba és nem fizetnek utána áfát béfát..mér adnának drágán??
Az Ázsiában is óccó,pedig ott van villanyszámla,meg bérleti díj..csak blokk nincs-ja neked SZÁMLA!

PannonBoy 2013.10.25. 14:53:38

Azért a poszternek van egy mazo beütése: "megégeti a kezét, de azért még belenyúlna a tűzbe".
Amúgy ha valaki alkalomszerűen használja a parfümöt, akkor ki lehetne bírni az eredeti árát is igazi parfümériából.
Vagy keressen olcsóbb márkát..

kisbeus 2015.06.18. 09:54:15

Ez annyira bosszantó tud lenni. Én is mindig ugyanattól a cégtől rendelek. ( www.parfumotthon.hu/ ) Ők mindig pontosan azt nyújtják, ami elvárható tőlük. A sztoridat olvasva meg sem próbálok elpártolni a parfümotthontól…

enpera · http://c64blog.wordpress.com 2015.06.18. 10:37:36

@kisbeus: ez nagyon gyenge reklám volt

te köcsög

takacsveca93 2017.10.10. 14:16:33

Én is rendeltem netről parfümöket, a vip parfümről és csak jó tapasztalataim vannak.. olcsó és normális minőség :-) Szórólapokért nézzetek be kérlek!
www.ujsagomat.hu/jysk/
süti beállítások módosítása