Tékozló Homár

A BKK szerint jogosan rabosították a nyugdíjast

2013.10.21. 15:13 | jackyll | komment

A BKK válaszolt a sajtóból érkező újabb össztűzre, amit azután kapott, hogy 5 órán át fogdában tartottak egy nyugdíjast, akinek nem volt beírva az igazolványszám a bérletében:

A Tékozló Homár blogon megjelent „Itt az idő megfékezni az ellenőröket!” című poszt kapcsán a Budapesti Közlekedési Központ az alábbi tájékoztatást adja.

A Budapesti Közlekedési Központ a lehető leghatározottabban visszautasítja a poszt szerzője által levont következtetéseket. Ugyanis azért, mert valaki egy kedvezményre jogosultnak tartja magát, ha nem tudja hitelt érdemlően igazolni a kedvezményre való jogosultságát, és a kedvezményt igénybe veszi, akkor az érvényes szabályok szerint érvényes menetjegy, bérlet, vagy utazásra jogosító okmány nélkülinek, azaz köznyelvi megfogalmazásban bliccelőnek kell tekinteni. Ebben az esetben pedig a BKK-nak az érvényben lévő szabályok szerint pótdíjazási eljárást kell kezdeményezni vele szemben. A BKK munkatársának nincs lehetősége mérlegelni, hogy az ilyen utas jó vagy rosszhiszemű módon járt el, az ellenőrzés során csak az utazásra, illetve a kedvezmények igénybevételére való jogosultságot tudjuk megállapítani.

Mindazonáltal, ha az utas nem tudja igazolni a személyazonosságát a hatóság – jelen esetben a közterület-felügyelők, illetve a rendőrség – képviselői számára, ellene a törvényben meghatározott intézkedéseket tehetik meg, többek között a rendőrök előállíthatják a személyazonosságának megállapítása céljából.

Mindezek mellett pedig figyelmükbe ajánljuk a Budapesti Közlekedési Központ állásfoglalását a témában, amelyet honlapunkon is megtalálhatnak az alábbi címen.

Kérjük, hogy a fentieket szíveskedjenek a Tékozló Homár oldalán megjelentetni. Egyben kérjük, hogy a BKK-t bűnszervezetként leíró, a BKK-t ezzel vádló részt szíveskedjenek mihamarabb törölni, ellenkező esetben a szükséges jogi lépéseket kénytelen lesz társaságunk megtenni.

Üdvözlettel,

Budapesti Közlekedési Központ
Sajtókommunikációs Iroda

A Homár pedig vette a fáradtságot átmentette ide az igazi válaszukat, mi alapján rabosították a nyugdíjast:

A médiahírekre reagálva közöljük, hogy 2013. október 4-én, 9:10-kor a 62A villamoson a BKK jegyellenőrének kérésére egy hölgy olyan bérletet mutatott fel, amely több szempontból sem jogosította őt utazásra. Egyrészt a nyugdíjas-bérletszelvényen nem szerepelt a bérletigazolvány száma, másrészt a nyugdíjas-bérletigazolvány érvényessége – mely alapfeltétele a nyugdíjas-értékszelvény megvásárlásának – már hónapokkal ezelőtt lejárt. 2012. március 2-a óta ugyanis új formátumú, a hamisítást lehetetlenné tevő igazolványokat állítunk ki. A régi igazolványok cseréjére a BKK egy év türelmi időt adott, mely 2013. április 1-jén lejárt. A hölgy által bemutatott régebbi igazolvány egy rászegecselt fényképet tartalmazott, amelyet mechanikus úton könnyen eltávolíthattak és kicserélhettek. [...]

A villamoson ellenőrzött hölgy a jegyellenőr kérésére nem tudta igazolni, hogy jogosult a kedvezményes utazásra, amelyhez a 44/2012. (III. 20.) kormányrendelet alapján az „Ellátottak utazási utalványa” szükséges. Az ellenőrzésben részt vevő közterület-felügyelők ezért megkérték a hölgyet, hogy a pótdíjazási eljárás megkezdéséhez adja át részükre a személyazonosságát igazoló iratot, amelyet sajnos a hölgy – arra való hivatkozással, hogy nincs nála – nem teljesített. A BKK Üzletszabályzatának megfelelően ezért a következő megállóhelyen felkérték az utast, hogy társaságukban hagyja el a járművet, és várja meg velük az időközben a felügyelők által helyszínre kért rendőrségi járőrt, aki a továbbiakban jogosult a megkezdett hatósági intézkedés befejezésére.

Az iratok keresése közben a hölgy táskájából még egy érvénytelen, szintén fényképcseregyanús és az alsó részén hiányos bérletigazolványt vett elő. A már átadott bérletigazolványt közben alaposan megvizsgálta a jegyellenőr, aki ekkor vette észre, hogy a fénykép bal alsó sarkáról hiányzik a korábban az igazolványt kiállító BKV háromszög alakú bélyegzőjének lenyomata. Tekintettel arra, hogy az átadott dokumentummal kapcsolatban visszaélés gyanúja merült fel, a közterület-felügyelők a helyszínre érkező rendőröket tájékoztatták erről a körülményről. Az ügy tisztázása érdekében a rendőrök bevitték a hölgyet, a rendőrségi intézkedést kezdeményező közterület-felügyelőt és a jegyellenőrt pedig megkérték, hogy tartsanak velük a XIV. kerületi Rendőrkapitányságra.

A sajtóban megjelentekkel ellentétben a Budapesti Közlekedési Központ nem kapott hivatalos tájékoztatást arról, miszerint nem történt hamisítás, ez ügyben a rendőrség ad bővebb felvilágosítást.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Supreme* 2013.10.21. 15:16:31

Még mindig itt tartunk?

Supreme* 2013.10.21. 15:18:05

Másodszorra elolvastam.

"a hölgy táskájából még egy érvénytelen, szintén fényképcseregyanús és az alsó részén hiányos bérletigazolványt vett elő."

Kell ennél több? Tök igazuk volt kivételesen.

Supreme* 2013.10.21. 15:19:03

Csak a sok médiafaszkalap csinált megint cirkuszt, mert jajszegénynugdíjas. fakk-

Dr. Kix 2013.10.21. 15:19:59

Ezeket se vitte el a fülkeforradalom. Vagy ugyanolyan foscht hozott helyette?

Supreme* 2013.10.21. 15:20:07

Két komment elküldése között várnod kell!

Sálálálálá ...

stap 2013.10.21. 15:24:32

Valahogy nekem az arányokkal van bajom. A XV. kerületi gyilkos, aki több késszúrással kegyetlenül megölte a feleségét egy hete, kb. ugyanennyi időt töltött börtönben, majd "házi őrizetbe helyezték", azaz szigorúan rászóltak, hogy el ne menjen otthontól, amit viszont nem tart be, elmászkál vásárolni, stb. Nos, ehhez képest az 5 óra fogda egy bérletért kicsit soknak túnik.

Dr. Kix 2013.10.21. 15:24:42

@Supreme*: Ha utánaolvastál volna a dolgoknak, árnyaltabban látnád a dolgot:
- a hatósági szakértő megállapította, hogy nem történt semmilyen hamisítás. Csak azért volt "fényképcseregyanús" az igazolvány, mert a - jó eséllyel hatalommániás de egohiányos - ellenőr úgy gondolta.
- a hatósági szakértő azt is elmondta ezek után, hogy már sokadszorra hívják be ilyen miatt a rendőrségre, de még egyszer sem talált hamis bérletet.
- az ellenőr nem igazságügyi szakértő. Nem kéne csak a szavára adva - "Márpedig ez szerintem hamis!" - rabosítani embereket.

Rosszindulatú Vászka 2013.10.21. 15:31:55

Mekkora nagy szerecsen, hogy legitt van eljárás a burzsoá nyuggerek ellen. Gratula és respekt!

Utazgatunk? Ugyebár. Hát hogy már nehogymár!

Supreme* 2013.10.21. 15:33:56

@Dr. Kix: "a fénykép bal alsó sarkáról hiányzik a korábban az igazolványt kiállító BKV háromszög alakú bélyegzőjének lenyomata"

Szerintem ez alapján igaza volt az ellenőrnek, és igen, ha úgy gondolja, hogy hamis akkor intézkedik. Ettől függetlenül neked is igazad van, nem szakértő, olyan bérletigazolvány kéne amin egyértelműen látszik ha hamisított, módosított.

fghjk · http://sorry.google.com/sorry/?continue=x 2013.10.21. 15:34:06

@Dr. Kix: az h nem hamis, hanem érvénytelen a bérletigazolványa az az eset szempontjából irreleváns. az embernél meg kell lennie valamilyen igazolványnak amivel igazolni tudja magát.

Drevan 2013.10.21. 15:37:05

A pOsZtO-ló miért keveri az ELÕÁLLÍTÁST a rabosítással? Jahogy így jobban megkeveri a szart...

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.10.21. 15:43:21

A BKK kapja be a f@szt szerintem.
5 órán át fogdában tartani ezért valakit, az faszság. Ennyi.

@Dr. Kix: +1

Nincs-Backspace 2013.10.21. 15:49:45

Ez az! Lehet nyugodtan csalni, hazudozni, a BKK-t és az ellenőröket rossz színben feltüntetni, azok úgyis csaló, rabló banda. Öt éve élek a fővárosban, soha nem volt problémám az ellenőrökkel, legtöbbször előre köszönnek. Ja, bocsánat! Mindig volt érvényes jegyem, bérletem. Egyszer büntettek meg, mert lejárt a diákigazolvány matricám. Jogos volt, nem hőzöngtem miatta. Meg többször volt olyan, hogy a lyukasztó hibás volt, és a tömeg miatt nem tudtam másikhoz menni. Ezt kedvesen, kulturáltan elmondtam az ellenőrnek, és ő nem büntetett meg. Nem mondom, hogy mind ilyen, de aki felháborodik rajtuk, annak legtöbbször vaj van a füle mögött.

Atörökk 2013.10.21. 15:50:54

Szint alatt nem kezdünk mondatot.

Rosszindulatú Vászka 2013.10.21. 15:52:54

Én már egy ideje figyelem ezeket a csaló nyuggereket. Télleg kéne már valamit tenni ellenük. Monnyuk lődözni. Vagy mittomén.

Tisztviselőtelep 2013.10.21. 15:55:09

Szeretném megkérdezni hol maradtak a helikopterek a levegőből amikor elkapták Kovács Lajosné rokkantnyugdíjast A közellenséget.

Atörökk 2013.10.21. 15:55:55

@Rosszindulatú Vászka:
Minyimum, de legalább áramot kéne vezetni a járókerettyükbe.

szelidorzo 2013.10.21. 15:58:34

@Supreme*:

Láttam már egy két BKV-s igazolványt a pecsétjükkel. az esetek harmadában nem sikerült úgy rányomni, hogy minden része látszódjon. Vagy kevés volt a tinta a párnában, vagy annyit pecsételt a droid, hogy 5 percig nem száradt meg a papíron, pláne a fényképen. Amikor ezt a vásárló betette az igazolványtokba, akkor egy jó nagy paca lett belőle.

Mellesleg, ha én 30 darab bérletigazolványt tartok a táskámban, ahhoz sincs semmi köze a bunkó ellenőrnek. Ha az a hobbim, hogy minden hónapban új igazolványt csináltatok a bérletszelvényhez, akkor annyi lesz nálam.

Mi az hogy bérletszelvényt csak igazolvány mellé lehet eladni? Akkor majd mindig cipelem anyámat, meg a gyerekemet magammal, ha bérletszelvényt akarok venni? Vagy a bérletüket elveszem, s addig nem tudnak másfelé utazni? Ne bassza már meg a jó Isten. A BKV, vagy BKK, azért még ne dirigáljon, hanem szolgáltasson.

Azért mert a BKK vezére épp a felcsúti törpe rokona, számomra csak egy orrtúró faszkalap marad, aki annyi hozzá értéssel került a székébe, hogy azzal akár űrhajós is lehetne. Max becélozná a föld középpontját.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.10.21. 15:59:11

@Drevan: mér, nyitva volt a fogdaajtó oszt szabadon távozhatott csak nem akart, vagyhogy?

Baluci 2013.10.21. 15:59:33

Na figyeljetek, elmondom a tutit!... Bár én nagy ritkán BKV-zom, de akkor mindíg az útlevél van nálam, elfér a zsebemben. Azzal bármikor igazolhatod magad, de a lakcímet abból nem tudják meg!!! Azt mondasz, amit akarsz... Sosem kapod meg a büntentési értesítőt!... Pusza

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.10.21. 16:10:18

@Baluci: bliccolni románparasztcigány szokás, ott süsd el a hülyeségeidet.

horex · http://horex.uw.hu/ 2013.10.21. 16:11:57

@Supreme*:

Ezentúl villamosozni fogok nyakra főre
És gurulós szatyorral fogok ráadásul
Sőt, kora reggel amikor te mész munkába, ott fogok tötymörögni vele elötted és le is ülök férelökve téged
Mert megérdemlem és mert nekem már ingyenes

Na?

Baluci 2013.10.21. 16:12:44

@zsiráfffff: Én kérek elnézést... Most elpityeredtem...

Rosszindulatú Vászka 2013.10.21. 16:15:12

@Baluci: sztem te nem vagy korrekt ember. Cuppcsí és néma csend.

horex · http://horex.uw.hu/ 2013.10.21. 16:15:38

@Baluci:
Tuttad hogy van már szines adás a tv-ben?

Lmondom a tutit!
A személyin sincs rajta a lakcim!
És hiába igazolod magad útlevéllel, kérik a lakcimkártyát

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.10.21. 16:16:44

@Baluci: értem én, hogy szar meg büdös a busz meg milyen jó, hogy nem fizecc mer így fussa sörikére de akkor is menny a picsába. na mostmár sírhacc is!

Rosszindulatú Vászka 2013.10.21. 16:27:00

@zsiráfffff: na ja. Mindég ezzel érvelnek a görény műbölcsészek, hogy szar meg büdös, oszt ezér lógnak. Mindég.

horex · http://horex.uw.hu/ 2013.10.21. 16:30:53

@Rosszindulatú Vászka:
Tegnap az utcán nézek ki a fejemböl
Odajön egy szakad fiatal srác és egy punk festett hajú csaj, hogy vett a neten egy feleséget és segitsem ki egy kis pénzzel
Na, ájj arrébb mert leversz valamit!
Elrohantak és felugrottak a villamosra

Volt-e jegyük/bérletük?

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.10.21. 16:32:46

@Rosszindulatú Vászka: jaja. de ingyen nem olyan büdös mégsenem. ha ingyen van a lószar, azt is megeszik. ha a tripperes kurva ingyér fexik, akkor az is jó. mindegy, csak fizetni ne kelljen.

Atörökk 2013.10.21. 16:33:50

@horex:
Én sem adtam volna. Magát bármire is tartó ember először megvizsgálja a jószágot, nem vesz csak úgy balkézről, a netről ukmukfukk mindenféle szekondhand levetett menyecskét.

Rosszindulatú Vászka 2013.10.21. 16:41:40

@horex: bisztosan. Multipassz.

@zsiráfffff: nemnem. Te eztet nem érted. Mer nekik ez a lógás valóságos pógári ellenállás, amojan mentális tüntetés. Ők így tiltakoznak. Teccikérteni.

AtiSnatch 2013.10.21. 16:47:37

@atörökk: akkor alkalmazhatnák őket trollinak! :) csak más néven : trottyi :D

Steckdose 2013.10.21. 16:48:38

Már a többedik olyan poszt, ahol sértődötten hisztizik a hivatal a válaszlevelében! Ez azt jelenti, hogy érzik a törődést - csak így tovább, kedves Homár és többiek, érezzék csak, az csak nekünk jó!

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.10.21. 16:49:15

@Rosszindulatú Vászka: ugyanaz az kéremszépen.

bezzeg ami ellen valóba tiltakozni kéne, mint például a bevásárlókocsik indokolatlanul drága százforintossal való működtetése, na azt meg le se szarják.

mék főzni. dubáros karfijolt meg csokis puffint. azér ide írom, mer a fészbukk nem megy.

Atörökk 2013.10.21. 16:51:03

@AtiSnatch:
Villanykörtét kellene a zorrukba csavarni, akkor világítanának is :D

@zsiráfffff:
Nemis, mer megtáltosozódott a fészbukk, kettőt is posztoltam.

Rosszindulatú Vászka 2013.10.21. 16:51:16

@zsiráfffff: jaja és külömbe is! Hovatovább hajráf!

AtiSnatch 2013.10.21. 16:55:34

@atörökk: ja meg porszívó(nem stolh) a kezükbe oszt mingyá hárominegy :D

Baluci 2013.10.21. 16:57:36

@horex: Soha nem kérik!... Ki az aki útlevélhez magával viszi a lakcímkártyáját?...

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.10.21. 17:18:44

"Budapesti Közlekedési Központ nem kapott hivatalos tájékoztatást arról, miszerint nem történt hamisítás"

Ugyanis a rendőrség naponta kétszer ad hivatalos tájékoztatást a BKK-nak azokról az ügyekről, amikben nem történt hamisítás.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.10.21. 17:56:32

Különben a BKK-nak hol hatásköre eldönteni, hogy a rendőrsg kit fogdásít? :D

England win The Ashes! 2013.10.21. 18:34:32

@ColT: Ha még mindig nem esett le: nem a békakaka vágta fogdába a nénit, hanem a rendőrök, és nem azért, mert hamis(nak vélt) igazolvány volt nála, hanem mert nem igazolta magát.

gnme 2013.10.21. 18:46:26

kepkezelo.com/images/98v68ez3y9ayx0szaezi.jpg

van itt pénz bérletre

fű .. melyik ország ez? az a gané emó?

.. navazzegh' hát érthető, az a balfasz ott a főnök, hogy hívják ..cigá' .. ja nem orbá'

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.10.21. 18:46:45

@England win The Ashes!: Azért is aránytalan. Különben leesett.
Most akkor odaírhatom azt is, hogy a rendőrség is bekaphatja, és az is igaz lesz.
Többit ld. itt : @ColT: ezért : "A BKK szerint jogosan rabosították a nyugdíjast"

Fekete Dália 2013.10.21. 18:51:40

Fogadjunk, hogy a kékfényben mindenről szó lesz ma este, még a seggnyaló mentőápoló szóvivő babapopsikenőcséről is, csak erről az ügyről nem.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2013.10.21. 18:57:00

Szerintem a banyatank volt a ludas.

England win The Ashes! 2013.10.21. 18:57:57

@ColT: Persze, igazából a rendőröknek kellett volna igazolni magukat a néni előtt, majd bevitetni magukat a spájzba.

Fekete Dália 2013.10.21. 18:57:59

Egyébként BKK-T MIÉRT NEM RABOSÍTJÁK, MEG AZT AKI KIADTA ÉS ALÁÍRTA EZT A KÖZLEMÉNYNEK NEVEZETT HÁNYÁST?

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.10.21. 19:03:15

A bűnözők kézre kerítése és ártalmatlanná tétele fontos feladat!

Anomalocaris (törölt) 2013.10.21. 19:03:47

Örvendetes hírem van: szereztem Silverfisht! Mondjuk elég fura alakú konzervben van, nem lesz könnyű ebből előHALÁSZNI.

www.kozosbolt.hu/ftp/webstore_images/bdc022.jpg

Fekete Dália 2013.10.21. 19:04:23

Bocsánat!

A KÖZLEMÉNYNEK NEVEZETT HÁNYADÉKOT NEM ÍRTA ALÁ SENKI A BKK RÉSZÉRŐL.
HASONLÓ JÓKAT KÍVÁNOK A NEKIK ÉS A RENDŐRÖKNEK, MINT AMIT ŐK AZ ELŐÁLLÍTÁS SORÁN TETTEK.

HASONLÓ MEGALÁZÓ BÁNÁSMÓDOT.

bnyuszi 2013.10.21. 19:06:45

@Nincs-Backspace: Hát azt megfigyelted-e már ezeken az előreköszönő ellenőrökön, hogy ha egy megállóban vannak és látják, hogy a beérkező buszon egy hangos kisebbség is tartózkodik, akkor fel sem szállnak inkább a buszra? Vagy ha fent vannak, aakor sosem kérik tőlük az érvényes utazási igazolványukat? Mert én még ilyet sosem láttam!
Na ezért szereti annyira sok utas a zellenőröket.

Fekete Dália 2013.10.21. 19:09:33

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca:

"A bűnözők kézre kerítése és ártalmatlanná tétele fontos feladat!"

Téged egy kicsit nehezebb lesz hazahozatni V(B)ulgáriából, ahol most éppen besúgót játszol.
De hozhatod a börtönbe a pedofíl haverjaidat is.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.10.21. 19:12:18

@Fekete Dália:

Nem vagyok besúgó.
S a pedofília nem bűncselekmény.

AtiSnatch 2013.10.21. 19:20:51

jéé mennyi új nép :)

Anomalocaris (törölt) 2013.10.21. 19:32:40

@AtiSnatch: Nagyon vágyik rá, hogy szóljanak hozzá. Neki biztos nincs barátja a szekrényben.

igi1 2013.10.21. 19:39:09

vénszivar!

A ROKONODAT HOGY MERTÉK AZONOSÍTANI???

Na, erre varrjál gombot, h most már titeket se akarnak békén hagyni

igi1 2013.10.21. 19:41:41

Gyerekek, gyerekek! Egy cigány volt rokkantnyugis igazolvánnyal

tuti hamis volt :P mikor azok amúgy is ingyé utaznak!!! :D

AtiSnatch 2013.10.21. 19:46:17

@Nattramn: jójó de mejik az? :D

@igi1: honnan valók az infók?

igi1 2013.10.21. 19:48:37

Na, az ilyeneket nem merik soha igazoltatni a vonaton sem.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.10.21. 19:52:19

@igi1: Az nem lehetet! Azt nem bánCSák :D

Azt' nem ment a naccsalád', hogy kiszabadíCCSák? Milen emberek ezek :D

Anomalocaris (törölt) 2013.10.21. 19:53:30

@AtiSnatch: A kosárpályán voltunk, amikor egy hangos pukkanást hallottunk, mindenki sikítozott.

England win The Ashes! 2013.10.21. 19:57:03

@igi1: Jahogy római volt a hölgy? Az más, akkor mindjárt jönnek a kommentek, hogy jól tette a kaller meg a fakabát.

A tízemeletes ház legfelső emeletén egy férfi ki akar lökni egy asszonyt az
ablakon. Az utcán bámészkodók közül felkiált valaki:
- Gyilkos! Ki akarja lökni a feleségét!
- Nem a feleségem, az anyósom! – kiált vissza a tizedikről a férfi. Mire a
bámészkodó:
- Nézd, hogy kapaszkodik a rohadék!

RepÜlő 2013.10.21. 19:58:36

Én az egész eset jogosságát megkérdőjelezem. Milyen jogszabály alapján jár el egy BKV karszalagos ember a BKK nevében? Az nem jogszabály ellenes, ilyenkor nem ragaszkodnak annyira a jogszabályokhoz? Nekik nem kötelességük a jogszabályoknak megfelelően eljárni? Holnap én is kérhetem a jegyet bérletet VASUTAS KARSZALAGGAL a BKK- BKV járatain?
Vagy most ki kivel van BKV-BKK ??
Ha valami miatt kritizálja az ember a közösségi közlekedést a BKV val szemben, akkor kikérik maguknak, hogy nekik semmi közük hozzá, az a BKK ügye. És ez így van fordított esetben is.

igi1 2013.10.21. 20:03:22

@ColT: na, ezért is kamu a sztori, ugye?

amúgy kűdhetek még képet arról?

:P

Manyecska 2013.10.21. 20:03:53

@RepÜlő: Te ugye?? Én is ezen gondolkoztam.

Anomalocaris (törölt) 2013.10.21. 20:04:13

@England win The Ashes!: Hány év telt el a Rümai Birodalom kettészakadása és a honfoglalás befejezése között?

England win The Ashes! 2013.10.21. 20:10:48

@Nattramn: Olyan híresztelések is napvilágot láttak, amely szerint a híres színésztő, Gobbi Hilda is tevékenyen támogatta a színház lerombolását

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.10.21. 20:12:20

@igi1: Mé' ne küdhetnéé :D

Nem is annyira kamu, csak sztereotipizáltam.
A BKK amúgy nem ad ki közleményeket kamuról :D Bár, amilyen hülyék...

igi1 2013.10.21. 20:16:31

Szóval én katapultáltam, és egyben lehidaltam, h ezt a nőszemélyt igazoltatni merték.

Sehogysem tudom elképzelni a szituációt.

Meg minek ennek kártya, mikor mind nagycsaládosi kedvezménnyel utaznak, ingyé.

Gondoljatok bele, ez 20 éves korától rokkantnyugdíjas, és régen több járulékot kapott! Mindegyik, személyenként. Most már nem.

Manyecska 2013.10.21. 20:17:17

@Nattramn: az az én ujjam volt amikor a lepattanó labda az ízületet kiugrasztja belőle..:DD párszor volt.egyszer törte el a pááárom egy jól sikerült dobással-át a fél pályán-na akkor elsötétedett minden mer átszúrta a csont az ízületet:))) Ó a régi szép idők:D

Anomalocaris (törölt) 2013.10.21. 20:17:45

@England win The Ashes!: Itt épp a rajongók állják a szép színésznú útját.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.10.21. 20:20:33

@igi1: Mikor kövéreztek? :D
Különben tessék keríteni kicsit konyítósabb fotóst, ha magadat nem megy ;)

AtiSnatch 2013.10.21. 20:21:00

@igi1: szerintem tévecc! lehet ,hogy barna a bőre, de nem a tipikus tesvír...(szvsz)

Anomalocaris (törölt) 2013.10.21. 20:22:55

@AtiSnatch: A szíjhal amúgy ritkán látható, mert csaknem ezerméteres mélységben éln a nyílt tengeren.

Manyecska 2013.10.21. 20:23:09

@igi1: én láttam a tévébe a személyt és jól szituált ember benyomását keltette..nem az a típus akire azt mondod rögtön hogy cigány. Csak mondom. Érdekes a sztori mindenképpen..

igi1 2013.10.21. 20:23:54

@ColT: azon vagyok! :P

de látom, a homáros társaságban nem igazán lehet pasizni

@Nattramn:

a kastélyos cikket olvasd el, én lehidaltam ma

ezeknek elgurult a gyógyszere

vártam volna a képeket, erre arról raktak ki, ami nem eladó :D

igi1 2013.10.21. 20:25:34

@Manyecska /névtelenülFosóÁllatok.Klub//: a kép alapján ismerjük az ilyen típust

még az utca másik végére is átmegyek, ha ilyen közeledtét érzékelem

England win The Ashes! 2013.10.21. 20:26:51

@igi1: Ez MOST célzás volt? Mert akkor megsértődtem. :P

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.10.21. 20:27:19

-Hülye rendőr, hülye rendőr!
-Apád a hülye!
-Az is rendőr, az is rendőr!

igi1 2013.10.21. 20:28:05

@England win The Ashes!: hát mit kezdjek veled, mer külföldön élsz

én meg nem vagyok sikeres ember, h itthon tartom el ezeket a rokkantnyugdíjasokat :D

pedig én benne lennék a dologban!

Manyecska 2013.10.21. 20:28:56

@igi1: nemtom én nem képen láttam..a háziállatokban se lehet már bízni,kiraktam a malackát a földre és mire visszajöttem a kutyával már bent ült a ketrecében:D pedig dallal és tánccal szórakoztatták. Ki érti ezt..:P
ON

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.10.21. 20:30:39

@Nincs-Backspace: Ilyen, hogy "vaj van a füle mögött" nincsen.
Csaxólok.

igi1 2013.10.21. 20:32:26

@Manyecska /névtelenülFosóÁllatok.Klub//: az semmi, nálunk a kutya és a macska a legjobb barátok

kivétel kajában, ott külön kell etetnem a macskát, ott nincs barátság

megnézik, mit kap a másik, és csak akkor hajlandóak enni, ha látják, nem kap a másik jobb/több kaját :D

Manyecska 2013.10.21. 20:34:54

@igi1: nekem mindig megette a saját kajáját aztán félretolta a macskát és felzabálta az övét..:D ON

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.10.21. 20:37:44

A BKK szerint nyugisan jogosították a rabdíjast.
A BKK szerint rabosan nyugosították a jogdíjast.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.10.21. 20:38:25

Nem olvastam végig a kommenteket, kimaradtak gyöngyszemek? Miről beszélgettek?

igi1 2013.10.21. 20:39:05

@Manyecska /névtelenülFosóÁllatok.Klub//: igen, de csak ha jó a kaja
A macska nem mert ellenkezni, ezért etetem őket külön, vagy meg kell várnom, míg esznek.
A kutya úgy csinál, mintha nem kéne neki a kaja, aztán ha nem vagyok ott, elszedi a macskáét is.

igi1 2013.10.21. 20:40:56

@Kellemes Zérókomponista: a szokásos:
Megjelentem, és egyből változott a vélemény széliránya, mikor meglátták, kiről is van szó, mindenki hátrahőkölt egy pillanatra. :D

Troppauer_Hümér 2013.10.21. 20:42:22

Eccer valami jó csajról is letéphetnék a ruhát, na akkor Békáká fan leszek, nade öregasszonyokat zaklatni, alázni? Grand piti.

Egyébként pedig mijen olcsójános lett a Homár, két diétás tojásos poszt között valaki mindig perrel fenyegetőzik, és uccu neki, megalázkodunk?

Troppauer_Hümér 2013.10.21. 20:44:23

@Rosszindulatú Vászka: Ha a néni Horn-nyugger lesz, akkor majd biztos a személyije lesz hamis. Ilyenek mind!

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.10.21. 20:45:32

Az a Gianni ripacs hogy reklámozza már a bifidusz eszenziszt. Áh.
@stillmátyás: magad my lord, ha szolgálód nincsen; egymásról tépegethessük le a ruhát. Fényképezni ér.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.10.21. 20:45:55

@agresszív kismalac: Régi

@igi1: :D
Ki mondta, hogy itt kell pasizni?
Fotós meg ahhoz kell, hogy a képeid láttán gyűljön a nép :D

@stillmátyás: Az a rendőrség, de ők szoptatnak is. Állítólag.

igi1 2013.10.21. 20:46:15

@England win The Ashes!: hartmy adta meg a kegyelem mellydöfést, mikor is azt mondta, még traktora is van, ám nem akar komfortálódni velem rövidebb távon :D

igi1 2013.10.21. 20:47:19

@Kellemes Zérókomponista: tutira besokkoltam ma a társaságot

Nekem napokig tartott emészteni ezt a képet a rokkantnyugdíjasról.

Hartmy 2013.10.21. 20:51:20

Avassatok be engem is! Nincs erőm visszaolvasni...

Kinek hány kilós az összement tojása?

Neela _ t 2013.10.21. 20:52:20

Izgulok mi lesz a bariköztbe! :3
:D

Neela _ t 2013.10.21. 20:53:29

6667.rész. Komoly :D

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.10.21. 20:54:46

@igi1: sáncot vetettél. És mindenki meglepődött. Lesakkoztál a tábláról mindenkit. És mindenki. Markába fordulva SÍRT.

látjátok feleim szümtükkel 2013.10.21. 20:55:35

@ColT:
Oszt meg ne bánt az ajánlatodat! Mert ha bekapják neked annyi!:)

Amikor valaki a személyazonosságát nem akarja a helyszínen igazolni, akkor őt elő kell állítania a rendőrségnek. Erről törvény van. A személyazonosság megállapításához pedig idő kell.

Amikor nincs az embernél olyan igazolvány, amely a személyazonossága megállapításhoz szükséges, akkor általában a személyi adatok bemondásával is tudják azonosítani, de ez kevesebb, mint az okmánnyal történő igazolás. Valahol olyat olvastam, hogy az illető nem akarta magát a helyszínen igazolni.

Mellesleg gondolj abba bele, hogy meglátnak valakit, amint kijön a lakásodból, és megállítják, hogy igazolja magát. Nos, őt szerinted jogsértő módon állítanák elő, ha erre nem hajlandó?

A igazolvány megfelelőségéről pedig az annak ellenőrzésére jogosult személy dönthet a helyszínen, és ha szerinte nem megfelelő, akkor azt az érintettnek áll érdekében minél előbb tisztázni. Aki ellenáll, az már ettől gyanússá válik. Aki pedig utazik, az tudja, hogy a jegye, bérlete érvényességét ellenőrizhetik. Aki nem akarja az utazási igazolványa valódiságát igazolni, az ne utazzon, menjen gyalog, ott "nem zaklatják ellenőrök".

Meg ne vádolj, hogy BKV párti vagyok!

Hartmy 2013.10.21. 20:56:36

@igi1: Rövidebb távon? :D

igazságos 2013.10.21. 20:58:40

@Kellemes Zérókomponista: az biztos, hogy még mindig sokkos állapotban vannak! :P

Most akadtam össze egy hatalmas rohadtulórási kurvanagy fekete pókkal a kádban, és mikor is 2 percen át folyattam a vizet, h megfulladjon, a pók még 2 x-er feljött a lefolyóból!
Rátapadt a lefolyó falára, és nem akart onnan lemenni.

Ám harmadszorra már nem, viszont mostantól figyelem a kádat.

tiszta kamikaze

Hartmy 2013.10.21. 21:00:39

@igazságos: Milyen az a tulórás pók? :D

Troppauer_Hümér 2013.10.21. 21:00:54

@bnyuszi: Metróinputnál négytagúnál nagyobb (tehát negyedcsaládnyi) hordának még rózsaszirmokat is szórnak, hajbókolva.

igazságos 2013.10.21. 21:02:47

@Hartmy: most szóljá hozzá, h mindig szédítesz : D

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.10.21. 21:03:01

@ColT: csinájj mán errül az igiről egy professzionális pasifogó portfóliót, mer az életbe nem aggyuk így férjhön oszt itt marad a nyakunkon! :D :D

igazságos 2013.10.21. 21:05:10

@zsiráfffff: ja 107 cm és 85 a mell alatt

Colt kapott bizonyítékot, meg most már én is tudom a méreteket

A végén még annyira bepöccenek, hogy kiutazom külföldre Jóskához, oszt az itthonmaradott eltartottak meg csak lessenek.

:P

Hartmy 2013.10.21. 21:06:38

@igazságos: Nem kívánom kommentálni a dolgot :D De azt ne mondd már, hogy nincs ott egy épkézláb parasztgyerök, aki szemre/traktorra való menyecskét (NEM MANYECSKÁT) keres... Egyéb irányba miért is szédítelek én téged? :D

@zsiráfffff: zsiráf for president :D

igazságos 2013.10.21. 21:08:03

@Hartmy: a traktoroddal elhúztad előttem a mézesmadzagot, oszt a távolságra hivatkozva meg visszakozol :P Ismerem már a dörgést ezügyben.

Manyecska 2013.10.21. 21:08:06

@Hartmy: mivanmivan?? :) válaszolni most nem fogok mer zuhanyozni indulnék.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.10.21. 21:10:05

@zsiráfffff:
-Maguk a menyasszony vagy a vőlegény rokonai?
-Mink a Tékozló Homártól gyöttünk.

igazságos 2013.10.21. 21:10:35

Máma este mindenki egy kicsit sokkos itt a homáron, ugye? Nem csak én érzem, meg az én hatásom.

Troppauer_Hümér 2013.10.21. 21:11:05

@igazságos: Ennek a fatolvaj Tiborcz-családnak nincs még egy fija?

Mecsoda esküvői fotó lenne rólatok a Fergusonon kapaszkodva! :D

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.10.21. 21:11:27

@agresszív kismalac: ne fájdíts már aszívemet. úgy elmennék valami jófajta pájinkábatopogós lagziba de senki nem házasodik.

@igazságos: hát kérd meg a kezit, mi baj lehet belőle?

@Hartmy: tánkesün, tánkesün :D

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.10.21. 21:14:02

@igazságos: A távolságot, mint mézesmadzagot megkapod.

Hartmy 2013.10.21. 21:14:11

@stillmátyás: Igi nem pózol Fergán :D Legalább is szerintem :D

@igazságos: Mondhatjuk úgy is... vagy csak az agyam ki van a mai naptól. :D

@agresszív kismalac: Három tanú kell, hogy legyen. Menyasszony, vőlegény, Tékozló Homár.

igazságos 2013.10.21. 21:14:40

@Hartmy: NEM

:P

Ha összejönnék itt valakivel, tuti esküvő lenne belőle, mer én nem olyan fajta vagyok, h több pasi legyen az életem folyamán, tutira meghívnám a homáros közösséget az esküvőre. De az még nem valószínű 35 éves korom előtt, annyi tükröt összetörtem már bénaságomba. Mondjuk nem hiszek a babonában, de 7 tükröt összetörtem már, csak jelent valamit.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.10.21. 21:17:51

@stillmátyás: Tiszta dakota népmese nem? Kivágatja más erdejét, azokat megbüntetik, emez meg szaré-hugyé meg akarja venni a földet.
A pofátlanságnak nincs határa, b+!

Hartmy 2013.10.21. 21:19:42

@igazságos: Figyelj, ha igaz amit mondasz magadról, már pedig nevedből kiindulva igaz, akkor vagy apáca ruhában jársz és nem mennek oda hozzád csak azért sem vagy nálatok csak melegek járkálnak az utcákon :D

Egybként MIÉ' NEM? :D

igazságos 2013.10.21. 21:21:01

@Hartmy: vagy csak vidéki vagyok, és vidéken a többi luvnya mind elveszi az összes pasit. Pedig nem vagyok zárdaszűz, csak nincs sok lehetőség új embert megismerni, bár a határon azért próbálok pasizni!

Troppauer_Hümér 2013.10.21. 21:21:50

@agresszív kismalac: Ezér' nem lesz belőlünk soha sikeres ember, ezér'.

Troppauer_Hümér 2013.10.21. 21:24:33

@Hartmy: Biztos akad még más típus is a haciendán.

Ferguson falopásra, John Deere a Népszabadságos újságírók autójának az eltaposására, MTZ meg szántani-vetni.

Manyecska 2013.10.21. 21:26:33

@igazságos: minden határt túlmenően kell pasizni!!!..:D @Hartmy: ez nem is rossz ötlet. De a kutya a szerelme csipog bele az arcába, ezek tökálatok!:D..na ON.jó éjt, a traktor is aluszik nem??

igazságos 2013.10.21. 21:28:05

@stillmátyás: én inkább a Gyurcsány fiút választanám, sokkal gazdagabb meg rendesebbnek tűnik, aki még szóba jöhet az a Vitézy Dávid, az ilyenek buktak rám eddig.

England win The Ashes! 2013.10.21. 21:29:29

@igazságos: Gyere! :D Aztán majd elugrunk Amszterdamba (mint azt már említettem a minap), hajókázunk, megnézzük, ahogy Mrs Whistler hulláját kihúzzák az Amstelből és ilyesmi...

Manyecska 2013.10.21. 21:29:46

@igazságos: :DDDD ezt a megfelelő helyen mondod pont, hátha olvassa:D behálózó taktikákban otthon vagyok csaxólj!:D nyugottan.

igazságos 2013.10.21. 21:30:53

@England win The Ashes!: a végén még szavadon foglak.

@Manyecska /névtelenülFosóÁllatok.Klub//: ugye!? hogy én nem tudok pasizni, tessék :)

na én is húztam a lóbőrt mára

Manyecska 2013.10.21. 21:33:43

@igazságos: azt én nem állítom de egy igazán jó pasit nem eccerű megfogni. Vagy esetleg foglalt vagy buzi..ilyen apróságok.:DDD:P..naONmártényleg jóéjt.

Hartmy 2013.10.21. 21:34:00

@igazságos: Az, hogy vidéki vagy az rossz kifogás... Nem hinném, hogy soha életedben nem jártál sehol azon a településen kívül :D
Próbáltál te már intellektuálisan fellépni az ügy érdekében? :D

@Manyecska /névtelenülFosóÁllatok.Klub//: Szerencsére már aluszik... :D Adj jóéjt puszit a malacnak is :D

@stillmátyás: Gondolom az a gép volt a legolcsóbb nekik a farmon és nem akarták, hogy megszólják őket, amiért a nagyobb előtt pózolnak.

Troppauer_Hümér 2013.10.21. 21:35:42

@igazságos: Milyen frappáns benyalás a BKK-nak, pont ebben a posztban! (csak marhulok)

Dávidka jó választás, senki nem tud olyan kifinomultan galacsint gyúrni az orrában talált alapanyagokból, mint ő.

igazságos 2013.10.21. 21:36:34

@stillmátyás: én nem nyalok, kikérem magamnak, pusztán rásszístá vagyok

NEM MINDEGY

Troppauer_Hümér 2013.10.21. 21:37:32

@Hartmy: Ha igazán hitelesek akartak volna lenni, bérelnek egy IGAZI tanyát, és nem a Southfork Ranch-on mulatoznak.
Igaz, akkor az út még mindig kátyús lenne arrafelé.

Troppauer_Hümér 2013.10.21. 21:38:46

@igazságos: Akkor szeretlek, mer' én is.

Véncigány tudja ezt?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.10.21. 21:39:26

@zsiráfffff: Ennyi :D
Meg ha nem lennék tök hülye a portrézáshoz :D

@látjátok feleim szümtükkel: Ezt érteni, csak az egész együtt.
Ha jön ki egy lakásból, akkor hiába van nála személyi, csak megkérdezik, mit csinált ott. És esetlegmajd ha meggyanúsítják, beviszik.
De ha szimplán nem tudja magát igazolni valaki, azt nem szokták fogdába zárni!

Eddig is mondtam ám már : betű szerint értelmezve a törvényt sincs teljesen rendben a dolog, de morálisan meg sehogysenincs.

Főleg a valóság ismeretében : aki kijön a lakásodból, nem igazoltatják,ha meg a buszon nem egy nyugdíjas nő, hanem valami életerős kanc**** akkor sem nagyon zaklatják, stb. Tehát a nuygdíjas nő ellenében hatalmas dolog volt, hogy lecsukták pár órára. Értem én, hogy valószínűleg beszólt a rendőröknek, de azért na.
Beviszik, azonosítják, csók, mehet. Azért, mert nem tudja magát igazolni, nem hiszem, hogy le kéne csukni.

England win The Ashes! 2013.10.21. 21:58:46

Közben olvasom, hogy már megint csecses... izé, csecsen... izé... naszóval lövöldöztek a zusában:

index.hu/kulfold/2013/10/21/ket_embert_lelottek/

Atörökk 2013.10.21. 22:00:32

Nemzeti bérletbolt kell, akkor ilyen nem fordulhat elő!!444!

látjátok feleim szümtükkel 2013.10.21. 22:07:23

@ColT: Nem szimplán vitték be, hanem okirathamistás gyanújával. Ebben az esetben meg lehetőség volt arra, hogy a személyazonossága ellenőrzéséig őrizetbe tartsák. Miután ez megtörtént, el is mehetett.

A sajtó szerint okmányszakértő is be lett hívva, és állítólag megnézte az igazolványt, tehát a hamisítás ténye miatt sem lehetett tovább bent tartani. Az őrizet egyébként pont az ilyen esetekre van kialakítva.

Egyébként valahol a rendőrségi tevékenységről szóló jogszabályok közt van arról rendelkezés, hogy kit miért, és mennyi ideig lehet őrizetben tartani. Valószínűleg ez az ügy ebbe belefért.

Egyébként attól, hogy valaki milyen életerős vagy gyenge, nyugodtan lehet bűncselekmény elkövetője. Nem láttál még nem életerős hosszúszoknyás hívatlan látogatót? Akkor figyelj jobban, mert ők nem szoktak magukkal igazolványt hordani ( vagy ha igen, a szoknya redői közé rejtve).:)

Hartmy 2013.10.21. 22:11:21

@England win The Ashes!: Van egy ismerősöm, aki egy átbulizott péntek után kiment a buszvégállomásra, ahonnan akkortájt indult volna a pesti busz. Jött neki az ötlet, hogy ő márpedig azzal fog haza menni. Emlékezett rá, hogy a sofőrök hol nyitják a buszt. Mivel az előtt pár perccel állította le az egyik sofőr a melegítésből ezért ott állt rajtra készen, hogy majd a váltós indul vele. Srác felmászott, beült az ülésbe és elindult vele haza. Az információs fülkéből még integettek is neki :D Mire hazaért, az üvegek 90%-a hiányzott, útközben kivitt pár táblát meg egy karót. Pár óra múlva eszmélt rá, hogy mit is csinált, fel is adta magát a rendőrségen. Ez kb 8 éve volt, azóta is fizeti a javítási költségeket :D

Atörökk 2013.10.21. 22:14:29

@Hartmy:
Mindig mondom, ne igyon, aki nem bírja :D

Anomalocaris (törölt) 2013.10.21. 22:15:36

Kiábrándító volt ez az este! De legalább a Silverfish régi pompájában tündöklött.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.10.21. 22:16:22

@látjátok feleim szümtükkel: Nem arról van szó, lehet-e bűncselekmény elkövetője. Hanem a bánásmód.
Amikor köztörvényes bűnözőket nem lehet elkapni, nem nyugdíjasokkal kellene izmozni, akiknél rettenet, nincs igazolvány.
Érted, beviszik, elültetik, szépen várja meg hogy mi lesz. Portán nem engedik ki. Pl.
Hamisítás gyanújánál meg lefoglalni a bizonyítékot,azonosítani, és elengedni. Hiszen ha azonosították, megvan minden.
Az előző postban párszor leírtam, mi a bajom, nem van kedvem többször.
Tudom, mi a törvény, de töbek között ebben az esetben elég rosszil működött.
Más esetben is elég rossz a yard következetessége. Ezért tart itt.

Hartmy 2013.10.21. 22:16:24

@atörökk: Ő buszsofőrre itta magát :D Mondjuk azóta is buszos a beceneve :D
Hogy állnak a kísérletek? Lesz már idén holdra szállás pálinkával? :D

Atörökk 2013.10.21. 22:19:06

@Hartmy:
Szombatra tervezzük a kísérlet folytatását, hátha most sikerül :D

látjátok feleim szümtükkel 2013.10.21. 22:21:32

@ColT:
Nem teljes mértékben értek veled egyet, mert nagyon általánosítsz egy esetből. Szerintem te még közel sem voltál ilyen szituációhoz, hallomásból meg nem lehet tisztán látni a valóságot. Azt nézni kell. Te mást jobban látsz.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.10.21. 22:26:13

Mai kísérletünk témája: Helyközi járat illetéktelen vezetése alkoholközi állapotban.

Atörökk 2013.10.21. 22:27:31

@agresszív kismalac:
Tudtommal a holdraszálláshoz nem kell busz.

Troppauer_Hümér 2013.10.21. 22:28:40

A mami már rájött, hogyan tudja távol tartani a közteres, szemszkenneres csürhét:

subba.blog.hu/2013/10/21/pszichikai_terror_a_combinon#comments

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.10.21. 22:30:14

@agresszív kismalac: Csak a koma figyelmen kívül hagyta a fokozatosság elvét. Mindjárt a 6 ezrelékes szinttel kezdett.

Hartmy 2013.10.21. 23:03:46

@atörökk: Mi az a felirat, ami miatt nem iszol meg egy sört?

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.10.21. 23:05:19

@atörökk: Vagy kevered a 0,6 ezrelékkel, vagy te vagy a világ nyolcadik csodája.

Hartmy 2013.10.21. 23:06:55

@atörökk: :D

@agresszív kismalac: 0,6 nála az alapérték. Általában a 0,8-at veszik nála alapul, de ínséges időkben nagyot zuhan a vérében, így 0,6 a standard.

Atörökk 2013.10.21. 23:07:19

@agresszív kismalac:
Igen, így van, azzal kevertem. 3,6-ról van hivatalos papírom :D

helianthus 2013.10.21. 23:11:28

@Nattramn: van silverfished? De jó, de jó!
Miből ábrándultál ki?

helianthus 2013.10.21. 23:16:58

@Hartmy: te kiket ismersz? Madarat tolláról, hartmyt barátjáról. :))

helianthus 2013.10.21. 23:18:27

@agresszív kismalac: :D sültkóbival kínàltak, de nem ettem. Büszke vagy rám?

Atörökk 2013.10.21. 23:19:43

@helianthus:
Célzottan fejlesztetettem éveken át, de így sem ér a közelébe se ennek az értéknek. Kezdem sejtani, nem véletlen volt platánfa a jelem az óvodában.

Hartmy 2013.10.21. 23:21:11

@agresszív kismalac: Percben!

@helianthus: Vannak érdekes egyének erre felé :D

helianthus 2013.10.21. 23:22:05

@atörökk: már 4 évesen is olyan okos voltál, mint most? Nekem palacsinta volt a jelem. :O

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.10.21. 23:23:24

@helianthus: Persze! Írassalak a nevemre? Agresszív helianthus.

helianthus 2013.10.21. 23:24:33

@agresszív kismalac: nagyon nevetek. Köcce. Félinek tetszetős lesz. XD

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.10.21. 23:25:52

@helianthus: Elö lűla masi niszta! Hátul+a krumplifejű pala-csin-ta!

helianthus 2013.10.21. 23:26:52

@Hartmy: persze hiszen te is arrafelé vagy. :)
Eljegyezted már Igit? Megyek koszorúsjánynak!

Atörökk 2013.10.21. 23:29:37

@helianthus:
Minnyár jobb! S mi van a karikában? :D

Hartmy 2013.10.21. 23:31:54

@atörökk: t3.gstatic.com/images?q=tbn:ANd9GcQA7D1V9rzz1HJRdXSWXhjAKUaeEq8whuCSU6-2zuaPwnsH4QjoHQ :D

@helianthus: Neeeeeeem, állítja, hogy én valami susnyát folytatok, meg hogy lerázom őt, de ha ő ennyire be akarja magának magyarázni... :D

Komolyan halat ehetnékem van.

Atörökk 2013.10.21. 23:33:04

@Hartmy:
Mér, és nem így van? :D

helianthus 2013.10.21. 23:33:24

@atörökk: hát a 18-as szám. Te ilyen értetlen vagy, vagy csak örülsz, hogy látsz? ;)
@agresszív kismalac: 1-1. Egyelőre maradok a neveden. :)

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.10.21. 23:34:57

@helianthus: "Megyek koszorúsjánynak"

Mehetek én is?

Hartmy 2013.10.21. 23:35:05

@atörökk: Miért? Hol ráztam le? :D

helianthus 2013.10.21. 23:35:48

@agresszív kismalac: de édes vagy. Ne ostorozd magad. Majd ÉN.

Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe 2013.10.21. 23:36:14

a poszt tolo ha nem tudna akkor ide bemasolnam amit 2 perc guglizas utan talaltam...

Vegyi eszköz, elektromos sokkoló, rendőrbot, kardlap, ill. más eszköz alkalmazása

"A rendőr/határőr a szolgálatban vegyi vagy elektromos sokkoló eszközt, rendőrbotot, kardlapot illetve más eszközt alkalmazhat
- mások vagy saját életét, testi épségét, illetőleg a vagyonbiztonságot közvetlenül veszélyeztető támadás elhárítására,
- jogszerű rendőri intézkedéssel szembeni ellenszegülés megtörésére."

en legkozelebb a kardlapot javasolnam alkalmazni

helianthus 2013.10.21. 23:37:27

@atpijkamo: nem én döntöm el. Ha igen, jöhecc!

Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe 2013.10.21. 23:39:49

@ColT: te vagy a homar Vidékije most?
elegge gyengen nyomod...

Atörökk 2013.10.21. 23:42:32

@helianthus:
Mondtam már, hogy a 2,9 körüli IQ-mtól ne várj csodát. Sőt, még annál is kevesebbet :D

@Hartmy:
Ez nem az én dolgom :D

helianthus 2013.10.21. 23:44:58

@atpijkamo: nálam nem nézhetsz ki jobban! Ez szabály.
@atörökk: elég az, ha máshol pótolod pár centivel. Végülis a fene se akar veled beszélgetni. :)

Atörökk 2013.10.21. 23:47:02

@helianthus:
Óriási fülem van. Azzal takarózom. Így már jó? ;)

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.10.21. 23:47:06

@helianthus: Szakállad van? (Mármint az álladon.) Na ugye!

Hartmy 2013.10.21. 23:47:41

@atörökk: Nah látod :D Merd mondani, hogy megpróbáltam lerázni :D
Mondd ezt még egyszer, hogy hogy mi, mondd még egyszer ha mered! :D

Atörökk 2013.10.21. 23:51:10

@Hartmy:
Hogy? Hogy mi? Hogy próbáltad lerázni? Hol? Miért?

Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe 2013.10.21. 23:51:17

az az idota lengyelzolika is ugy gondolta hogy a sok csicska helyi rendorocskekhez hasonlitanak a pösti rendorgyerekek, kapott is a pofajara
nagyon sajnalom hogy nem rendes sokkoloval kaptak el a lengyelzolit, pedig fincsi lett volna amint a hugyos autot ott erlelik 3 hetig a rendorsegi raktarban :)))
mondjuk legalabb feltoroltek vele a budai aszfaltot, ugy ahogy kell
az az idiota is aszonta hogy passzivan befeszitett... en meg azt mondom hogy az en adombol fizetett rendorsegnek a munkajat hatraltatta, es a legjobb az par szaz Volt lett volna

a feltetelezhetoen csalo nyugi meg ha minden ketseget kizarolag igazolta volna magat akkor nem is viszik be, vagy most a Jajjanyukamrokikartyajaleesett Klaudiat becuccoltak a böribe vegul?

helianthus 2013.10.21. 23:54:02

@atörökk: kedetnek megteszi. :)
@atpijkamo: hol? Ja! Ott van. Miért is?

Atörökk 2013.10.21. 23:55:58

@helianthus:
Jó. A többirűl meg... szóval inkább jobb nem beszélni :D

@agresszív kismalac:
Persze.

helianthus 2013.10.21. 23:59:51

@atörökk: én is aztata vallom, hogy sok beszédnek sok az alja. :)
Szépeket hölgyeim!
;)

Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe 2013.10.22. 00:00:17

@ColT: "Beviszik, azonosítják, csók, mehet. Azért, mert nem tudja magát igazolni, nem hiszem, hogy le kéne csukni."

megis hogy AZONOSITJAK?
bemond valamit mint ahogy eddig megszokta a BKV ellenoroknek? a rendor meg becsszora beszopja?
ilyenkor az van hogy megkerik hogy valamilyen ismerose vigye be neki az igazolvanyt, es hat igy jart, ilyen ismerose / csaladtagja van, aki fel napig nem nez ra...

nem csak jogok vannak az eletben hanem kotelessegek is, az egyik pedig a szemelyazonossagot igazolo okmany sajat maganal valo tartasa, lehet otthon parkolni csak akkor parszor elviszik az embert :)))

YoZan Ace a.k.a. A Lenyalthaj Nevű Strici 2013.10.22. 00:13:43

Gondoltam én, hogy a nyuggerek veszélyes kreátumok. Megkínálják a naiv embereket házi málnaszörppel, majd leveszik a zujjlenyomatot a pohárról, és a plasztik betörő kesztyűjükre aplikálják. Oszt mennek rabolni, réteslisztet, meg Marika kakaós étbevonót, meg antikvitást. Lekváros linzerben meg terítik a hamisított igazolványokat. ATM-nél meg a galambokkal kifigyeltetik a pin kódot, majd enyvezett járókerettel, vagy bottal kiemelik farzsebből, és leszíjják a kártyát. Szódás szifonokban meg rejtegetik, és kereskednek a tudatmódosító szerekkel, mint a Nők Lapja, meg Fürge ujjak. Ráérnek, ezért ismerik, és tanulják a jogszabályokat, rendeleteket, rafkós egy nép. Nem szabad nekik elhinni, még azt se, amit néznek. A posztban forgó nyugger, valószínűleg még nem tartozott a nemzetközi galád nyugger szervezethez, vagy ha átment volna ezen a felvételi procedúrán, lett volna Picciotto - végrehajtó, kis ember alacsony rangú tag, aki a piszkos munkát végzi. Sajnos még túl rookie volt…

Chamea 2013.10.22. 01:43:48

Miért kell tömegközlekedési eszközökre hatóság egyáltalán? Akinek nem stimmel a bérletszelvénye/utazási jogosultságot igazoló okirata, azt egyszerűen nem kell felengedni a járatra, ameddig nem vesz jegyet! Kész! Túlcifrázza ezt a BKK is. Volánbuszon van a legegyszerűbben ez megoldva. Mi van, ha valaki munkanélküli és nem tudja végül behajtani élete végéig a pótdíjat a behajtó, mert pl. csaló? Lóf*sz és esti fény! Mi más?

Azért sz eléggé durva és egyben általános kijelentés(ami MINDENKIRE KITERJEDŐEN ÍRJA), ami az előző és egyben hivatkozott cikk alján szerepel. Hol vannak erre a KONKRÉT bizonyítékok? Személyi igazolványnál egyébként is előállítja+elővezeti(hogy kiderüljön a személyazonosság) a hatóság azt a személyt, akinél nincs! Ez egy teljesen jogos cselekedet, a személyazonosság megállapítására vannak bizonyos jogszabályok. Ez nem megy a helyszínen, mert ott külszolgálatot teljesítő rendőrök vannak(akik onnan nem férnek hozzá szükséges adatokhoz, mert nekik ez nem tartozik bele a hatáskörébe) és ez IRODAI munka(ráadásul kell(het) egy rendőrparancsnok is)!

A pótdíjjal kapcsolatban ilyen helyzetben reklamációnak helye nincs, az utas a járatra való felszállással, azaz ráutaló magatartással szerződést kötött!

England win The Ashes! 2013.10.22. 03:07:07

@Hartmy: Ez amolyan "haverommal történt"-sztori? ;)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.10.22. 06:31:40

@Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe: P. egy őrszobán nem hiszem, hogy nem lehet lekérni fényképet. Ha az, akinek mondja magát, akkor megnézik hozzá az adatokat.
De ha valaki beviszi neki, akkor (ki vszi be? mi van, ha senkit nem lehet felhívni, hogy vigye be?) sem kell helyből fogdára nyomni. A veszélyes bűnöző nemidénbarnult nyugdíjast :D
Nem vagyok oda a pirézekért, de azért ez kicsit sok volt.
Amúgy nem tudom, miből hasonlítasz a Vidékihez, de azért lássuk be, ez elég erős sértés. Fentebb írtam : betű szerint értelmezve a törvényt, hű, tényleg, rettenetes, nem volt nála személyi, különben meg morálisan a BKV és a yard is hozta a színvonalat.
(És amúgy, mi van, ha van nála személyi? Akkor elengedik?)

@látjátok feleim szümtükkel: Nem voltam közel sem ilyenhez, és _nem_is_szeretnék_ .
Büntetett már meg rendőr a saját hülyesége miatt, meg mert mindig muszáj büntetniük. Amikor meg nagyanynám házát feltörik, akkor meg szarnak az egészre. Köszi, nem.
Jók lennének ide korrekt törvények, és következetes alkalmazásuk.

helianthus 2013.10.22. 06:32:03

Jó reggelt szuszákok!!
Harcra fel, győzni kell!
Péntek van. Öröm és bodottág.
Vegyetek kenyeret, holnap nincs nyitva a sarki kisbót!
Fontosch!!!

látjátok feleim szümtükkel 2013.10.22. 07:02:34

@ColT:
Igen, elengedik.

Az utolsó mondatot sajnos ül.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.10.22. 07:29:20

@látjátok feleim szümtükkel: Látod? teljesen logikátlan.
Sok-sok éve nem igazoltattak már, pedig rendszeresen járkálok éjjel Pécsett. Nem mintha hiányozna...
Szóval tök jó, hogy van törvény, hogy igazolnod kell magad, csak éppen ez is épen akkor van betartatva, ha a hatóseggnek eszébe jut.

Tisztviselőtelep 2013.10.22. 08:25:32

Hol vannak a BKV szimpatikusok?
Nincs még munkaidő? :)

Hartmy 2013.10.22. 08:31:40

@England win The Ashes!: azzal a külömbséggel hogy tényleg ismerössel történt. :D

AtiSnatch 2013.10.22. 08:32:51

jó reggelt szorgos dolgos népek!

Hartmy 2013.10.22. 08:34:52

Jó reggelt tébolyultak!
Holnap ünnep! Bár neke. Ugyanolyan nap lesz mint a mai. Megyek összekapom magam aztán munkára fel. Aki ráér tolja a kommenteket mert igen csak elul maradunk mostanában...
További szépeket!

Manyecska 2013.10.22. 08:38:58

@Hartmy: nagyapámat konkrétan lecsukták 56-ban..:D regike!@Tisztviselőtelep: munka van, munka,..végre..:D

Rosszindulatú Vászka 2013.10.22. 09:12:57

Én csak aszindom, minden nyuggerral így kéne jól elbánni! Hát hogymár nehogymár! Csdak ottan lihegünk, meg tolaxunk a banyatankkal, meg kopácsolunk a botunkkal?

Eb ura fakó, eddig ne tovább!

Hát ezér tart itt ez a Órszág!

Olvasnivaló e témában tten ni:
www.szepi.hu/irodalom/kedvenc/kt_123.html

England win The Ashes! 2013.10.22. 09:19:58

@Rosszindulatú Vászka: Ezt már olvastam valahol, asszem valamelyik Playboyban volt.
Mer' a régi plélybolyokban még vót anyag!

Atörökk 2013.10.22. 09:24:50

Nemoda Budán kutyavásár!

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.10.22. 09:25:38

Szóljatok ha lesz új poszt. Szóljatok, ha tallóztatok régiek közül be, magatoknak, mely bejelent. Képernyőre, be-jelent, érted. Ha nincs jövő, merendjünk a multon, haza, hátrafele.
@helianthus: a magyarok sok kenyeret esznek. Ettől függetlenül más nemzetek is esznek kenyeret, sok@ (sokat) is, de mi midenképpen köztük vagyunk.

lobster thermidor 2013.10.22. 09:29:31

@Rosszindulatú Vászka:

Hát ugyebár ez már egy elég régi keltezésű probléma, ugyanis első kiadásban az Európa Zsebkönyvek sorozatban 1974 -ben jelent meg magyar nyelven ezen írásmű.
Van aki már akkortájt olvasta...

http://www.ahely.hu/európa-zsebkönyvek--dino-buzzati--hajtóvadászat-öregekre--c7509

Manyecska 2013.10.22. 09:37:30

@helianthus: de nyitva van, nonstopp hálisten!:) még karácsonykor is itt oboáznak szegíny dolgozók /4-ig/

Rosszindulatú Vászka 2013.10.22. 09:43:44

@England win The Ashes!: @lobster thermidor: ismerjétek el, hogy jó cucc. Jó kis írás. Sztem. Monnyuk pont ez a problematika a Gépnarancs is. Meg még mittomén.

Hamár Homár, a Bagoly folyó is jó cucc, meg az az olajos is. Sztem.

helianthus 2013.10.22. 09:45:13

@Manyecska /névtelenülFosóÁllatok.Klub//: oboáznak? Ez talán atörökköt érdekelheti. :)
Nálunk nincs ilyen. A bót reggel 7-kor nyit. Bezár 11-kor. Utána 2-kor nyit. És nyitva van 17-ig.
Ezt évek óta nem sikerült megszoknom és kábé havonta belefutok a bezárt boltba. :)
De nincs para, kicsit arrébb, útba eső helyen fél 7-ig vagy 7-ig is nyitva van a magyar üzletlánc. Megyek oda.

Manyecska 2013.10.22. 09:54:50

@helianthus: ja, rámenős szukák is vannak itt, bár azok mindenhol.

Troppauer_Hümér 2013.10.22. 10:00:23

@Rosszindulatú Vászka: Azt esetleg nem ismeri valaki (vagy húsz éve olvastam, és nem ugrik be sem a szerző, sem a cím), mikor bizonyos életkor felett az időseket a túlnépesedés miatt táborba kényszerítik, illetve önként vonulnak be, ha eljő az idő, és ott gondtalanul élnek paradicsomi körülmények között, amíg ki nem sorsolják őket. Ilyenkor a "nyerteseket" felrakják egy luxushajóra, és onnan soha nem térnek vissza.

Ha valaki ösmeri, a címét elárulhatná.

Manyecska 2013.10.22. 10:02:03

@stillmátyás: pff, volt egy hasonló film ott luxusnyaralást ígértek.

♔bаtyu♔ 2013.10.22. 10:03:30

Mit kell ezen rugózni? A nőnek volt egy kamu érvénytelen bérlete, a BKV pedig azt tette, ami a dolga.

Atörökk 2013.10.22. 10:03:46

@helianthus:
Csak te ne az enyémmel verd a csalánt!!44!!! :D

Rosszindulatú Vászka 2013.10.22. 10:04:12

@stillmátyás: sztem azt úgy vélem, hogy Galaktika magazin novella volt, amúgy vélexek rá...

♔bаtyu♔ 2013.10.22. 10:04:32

@Chamea: A 62-es villamoson kissé nehéz lenne megtenni azt, amit a Szeged-Kabárfalva járaton.

Troppauer_Hümér 2013.10.22. 10:09:06

@Rosszindulatú Vászka: Nem ugrik be, de emlékeim szerint ez is olasz mű volt.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.10.22. 10:11:24

@stillmátyás: eszt nem, de a soylent green múviba meg maguktól mennek eutanáziára, így etetve a még élőket, bár azt nem tudják hogy fehérjedús tápként lesznek újrahasznosítva. asse rossz.

Majolie 2013.10.22. 10:14:58

@Hartmy: Ismerős, mi? Hát peeeerszeeeeeeeee ;)

♔bаtyu♔ 2013.10.22. 10:20:34

@stillmátyás: Filmben is volt, ráadásul egész jól adaptálták a könyvet, ha jól emlékszem, a főzereplő Ugo Togniazzi volt. Umberto valaki írta, olasz, de a címe nekem sem ugrik be. Nekem megvan, lent valahol a garázsban.

Manyecska 2013.10.22. 10:24:17

11-kó a Mózeskosár E.történetje lesz a MR1 Kossuthon. Aki érzelegni akar:P /örökbefogadás, örökbeadás boncolgatása/..én is nyilatkozok:D

Manyecska 2013.10.22. 10:25:46

www.filmkatalogus.hu/A-sziget--f13870 lehet ez a film is az alapján készült amiről beszélgettek??:) esse volt rossz film. Mondjuk jó sem...

♔bаtyu♔ 2013.10.22. 10:35:48

@Manyecska /névtelenülFosóÁllatok.Klub//: Nem ez az a film, az, jóval régebbi.

Alkonyzóna vagy valami ilyesmi a címe.

♔bаtyu♔ 2013.10.22. 10:37:09

@stillmátyás: Az az, ügyes vagy. Itt keresem már vagy negyedórája.

helianthus 2013.10.22. 10:37:46

@atörökk: :D Az enyémmel nem verhetem, nekem nincsen senem van!

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.10.22. 10:47:35

@helianthus: Szerintem azonnal hagyd abba a fogalmazásgátló szedését!

Troppauer_Hümér 2013.10.22. 10:54:20

Telefonos poszt már régen volt. Meg laptopos is.

helianthus 2013.10.22. 11:07:39

@agresszív kismalac: szerintem te a nevedre vettél, de ez nem azt jelenti, hogy mostmár mindenbe beleszólsz. Azt szedek, amit akarok.
Értem?
Amíg nem a te kenyered eszem legalábbis biztos nem. :)

YoZan Ace a.k.a. A Lenyalthaj Nevű Strici 2013.10.22. 11:11:04

@stillmátyás: Meg ellenőrös is rég volt.
Hihetetlen, hogy sehol egy geci ellenőr...

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.10.22. 11:14:12

@Manyecska /névtelenülFosóÁllatok.Klub//: Mint kuyasétáltató vagy mint szülésznő? Vagy te vagy a riporter?

YoZan Ace a.k.a. A Lenyalthaj Nevű Strici 2013.10.22. 11:22:59

@atpijkamo: Hová lett Lencsés NemPista?
Megtért, megüdvözült? Meggyónta spésszel elkövetett hűtlenségét?

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.10.22. 11:25:32

@Manyecska /névtelenülFosóÁllatok.Klub//: :))

@YoZan Ace a.k.a. A Lenyalthaj Nevű Strici: :)) Unalmas. Minden variációt eljátszottunk már. Tiéd a nick, használhatod.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.10.22. 11:28:52

@dr. phil. Sün‼ ツ: Rádióban?

Riporter: Most ezt így hogy?
Riportalany: Öööö... ö...
Manyecska: Sssssss... glugluglu... psssz...

Manyecska 2013.10.22. 11:29:48

@atpijkamo: izgulok most. jó lesz!:))

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.10.22. 11:31:58

@Manyecska /névtelenülFosóÁllatok.Klub//: Legyen benne fospunepa, EDE, "most ne, lécci", "haggyad, Imre!", ... szabadon választhatsz.

AvgDvl 2013.10.22. 11:42:06

Nincs messze az idő, amikor egyszerűen agyonlövik majd, mint egy kutyát.

Lásd:
www.youtube.com/watch?v=wd9i2rTt-n0

Manyecska 2013.10.22. 11:58:29

@atpijkamo: ja persze. :D hát ez x.r műsor volt boccsánat a múltkori jobb volt..Basszus nem találom a kulcsomat egy órája keresem!!:D:((@ColT: csak szivattam nyugi!!:P

Manyecska 2013.10.22. 12:01:41

@atpijkamo: lese tagadhatnánk tiszta apja!!!:) Most kötik fel éppen az iskolai ünnepség keretében mindig morogtam magamban amikor mesélte a próbákat hogy inkább apádat kellett volna fel/el köttetni:(((:DD Azt is régebben!!!:DDD

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.10.22. 12:03:34

@Manyecska /névtelenülFosóÁllatok.Klub//: Akkor örökbefogattak? Dehát asse...

Gumit a bottya végére!

Manyecska 2013.10.22. 12:03:38

@dr. phil. Sün‼ ツ: basszus a kasszakulcsot elhagytam:(( help!! bakker.

Manyecska 2013.10.22. 12:06:00

@atpijkamo: akkor nem lett volna bébi..:P célzottan, nem becsúszó szerelés volt:P....Múltkor volt egy hasonló műsor de nem ilyen raccsoló szülőkkel hanem fiatalokkal+pici gyerekükkel, hát azt végigbőgtem,..az érdekes is volt..

Manyecska 2013.10.22. 12:13:15

@atpijkamo: különben + pont egy helyen van az anyajegyük, valami félelmetes. Pech.:D

Manyecska 2013.10.22. 12:18:14

@atpijkamo: fúúúez most nem volt vicces.:P

linfury 2013.10.22. 13:33:02

@RepÜlő: Úgy, hogy az ellenőrök a bkk alkalmazottai :)

NagyGenyoo 2013.10.22. 15:18:19

4-es villamos,
Idézet:
-Békén hagyol vagy megszúrlak!
A kemény ellenőr erre reagálva, leszállt a villamosról, itt meg baszaxanak, meg törvényt tisztelnek sün.

NagyGenyoo 2013.10.22. 15:23:05

@agresszív kismalac: Megkérlek szépen, hogy ne cigányozzá!

Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe 2013.10.23. 17:14:16

@ColT: "P. egy őrszobán nem hiszem, hogy nem lehet lekérni fényképet. Ha az, akinek mondja magát, akkor megnézik hozzá az adatokat.
De ha valaki beviszi neki, akkor (ki vszi be? mi van, ha senkit nem lehet felhívni, hogy vigye be?) sem kell helyből fogdára nyomni. A veszélyes bűnöző nemidénbarnult nyugdíjast :D"

tehat te tudod hogy van fenykepes adatbazis? mondjuk el lehet kepzelni, de szerintem te kevered az amerikai krimikkel a szitut, es ott a fenykepek altalaban bunozokhoz tartoztak

bevitel alatt azt ertem hogy vigye be a papirt a rokona, az ismerose, valakije!!!
megis a temeteset hogy fogja megejteni? erre sokkal jobb gondolni amig meg tud ismerkedni es apolgatni a baratsagot mint kesobb!!!

a Videki az tenyleg eros volt, elnezest :)

meggi111 2013.10.29. 19:55:34

A gyerekeket, időseket a legkönnyebb nyomorgatni, megalázni...
Amúgy azt látom, hogy lehet h most nagyon kiélte a BKK-s, a hatalmát, de ő is lesz majd idős, és máshol az életben vissza fogja kapni amit ő mással csinált...
süti beállítások módosítása