Tékozló Homár

A Fogyasztóvédelem szerint csak az üvöltés maradt

2013.10.25. 14:37 | jackyll | 643 komment

Naiv ügyfelet hetek óta szívatja az egri Euronics, hogy majd elszállítják szervizbe a horrorhangokat adó hűtőjét, de ez sohasem következik be. Néha még cserekészüléket is beígérnek, hogy jobban fájjon. Amikor már nem bírta tovább, elment a Fogyasztóvédelemhez, ahol azt javasolták neki, hogy addig üvöltsön velük, amíg nem történik valami:

Az egri EURONICS áruházban vásároltam nyár végén egy hűtőt. Vásárláskor ajánlották, hogy ha 10.000 ft.-ot ráfizetek a vételárra akkor a 2 éves garanciát 10 évre meghosszabbítják. Szerencsére nem éltem a lehetőséggel. Hazavittem, beüzemeltem, remekül működött. Kb. 2 hét múlva éjszaka arra ébredtünk, hogy a hűtő olyan hangokat ad ki, mint amikor egy Simpson motor kért százkilós emberrel a hátán, egyesben próbál felmenni a hegytetőre.

Ezek a hangok állandósodtak és napi 24 órából 15-ben a hűtő így zenélt.  Semmi gond, gondoltam, garancia van, felhívtam a szakszerviz központi számát, amelyen nem vették fel a telefont. Ezt 1 héten keresztül mindennap, megpróbáltam de továbbra sem jártam sikerrel, így bementen a EURONICS-be és jeleztem a problémát.

Ott nagyon kedvesek voltak, megadták az egri szakszerviz számát (mondjuk ezt más vásárláskor is megtehették volna). Felhívtam az egri szervizt, honnan néhány nap múlva ki is jöttek, (szeptember elején) felvettek egy munkalapot, elmondták, hogy ismerik a problémát, sajnos várhatóan hosszabb idő lesz a javítás, cserehűtőjük pedig nincs. Mindegy, gondoltam, valamit kitalálok addig. Megbeszéltük, hogy 1 hét múlva elviszik a hűtőt.

3 hétig vártam, ezalatt minden éjjel felkeltünk (feleségem, lányom stb) a hűtő zörgésére. Mivel nem történt semmi bementem az EURONICS-be ahol közölték, hogy vesznek fel egy jegyzőkönyvet de mást tenni nem tudnak. Oké mondom ezt is megpróbáltam, hazamentem, másnap hívtak is a szervizből, hogy csütörtökön jönnek a hűtőért és cserehűtőt is adnak. Vártunk, természetesen nem jöttek, következő hét hétfő reggel 8-kor hívtam a szervizt, ahol egy  unott hölgy közölte, hogy a főnöke illetékes de sajnos ő még nincs bent de majd szól neki ha látja.

Mivel eddigre elfogyott a cérnám 10-kor újra telefonáltam, természetesen a főnők most sem volt bent, mérgemben mondtam a csajnak, hogy ha a mai napon nem viszik el a hűtőt javításra megyek a fogyasztóvédelemhez. Erre mégis találhatott egy illetékest mert fél órán belül hívtak, hogy ma nem de másnap viszik a hűtőt. Mivel a bizalmam feléjük nem teljesen töretlen elmentem az egri fogyasztóvédelemhez.

Nem jártam még efféle helyen, mivel a telefont nem vették fel megnéztem a honlapjukon a címet – Eger Kossuth u.9 – ezúton jelezném, hogy a fodrászomnál ill,.  a város összes üzlethelységében is ez a cím van megadva – tévesen mert a Kossuth u. 11 szám alatt van székhelyük. Ott egy 70 év körüli úriember fogadott aki kedvesen meghallgatott, majd közölte, hogy nincs mit tenni, mert nem tudom bizonyítani, hogy mikor jeleztem a problémát, hiszen a szerviz papírt nem adott, a telefonom híváslistája meg nem igazol semmit. Ha pedig igazolni is tudnám, a szervizt nem kötelezi semmilyen határidő a javítás elvégzésére.

Hanem ha el akarok érni valamit próbáljak meg „óberkedni” a szervizzel.

 Én megkérdeztem, hogy ezt hogyan gondolja? Menjek ki a szervizbe a családommal/bézbólütővel/ügyvédemmel/síró kisdeddel/haverjaimmal, fenyegetőzni? Erre nem tudott válaszolni.

 Igazából most már nem érdekel a hűtő sem hiszen egy magyar közhivatal megmondta mit kell tegyek: ordítsak mint állat és majd csak beijednek.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

igazságos 2013.10.27. 22:31:08

@Hartmy: minden piás helyet be akarnak zárni.

1. nem lehet romazurit tartani
2. nincs pénz drága piára
3. nincs már jó társaság, olyan baráti kör, aki összejárna

+1
inkább isznak otthon egyedül, magányosan olcsó pancsolt bort, amit a sarki vegyesbótba vesznek

Atörökk 2013.10.27. 22:32:04

@Hartmy:
Az van, hogy ma én sem. Olyan sok a dolog, az ivás rovására megy.

igazságos 2013.10.27. 22:33:12

@helianthus: abba az is van, többféle szotyi

olyan gömbbe rakva, hálóba függesztve

egyet- kettőt kirakunk és mindet megeszik

Anomalocaris (törölt) 2013.10.27. 22:35:12

@igazságos: "inkább isznak otthon egyedül, magányosan olcsó pancsolt bort, amit a sarki vegyesbótba vesznek"

És közben homároznak meg Odrisikolyt hallgatnak. BETEGES

Hartmy 2013.10.27. 22:38:04

@igazságos: Azért ez még itt egy elég szórakozóhely orientált közösség, szóval el járnak az emberek, ha be akarnak rúgni. Elvégre a jó buli első szabálya, hogy ne nálad legyen. Kifejezett szórakozóhely mondjuk talán 1 vagy 2 van, de olyan ittasellátó, ahová csak úgy társaságok beülnek az van pár és rendszerint sokan is vannak. Amióta van új szép főterünk, ami teljesen táj idegen, azóta a városközpont is kicsit mozgalmasabb esténként, nem úgy, mint előtte.

@atörökk: Igazán szégyellhetnéd magad.

Atörökk 2013.10.27. 22:40:23

@Hartmy:
A ruhámat már megszaggattam, perceken belül szerzek hamut is.

helianthus 2013.10.27. 22:41:19

@Nattramn: parabolaantenna.
@igazságos: tudom miről beszélsz, de ipari mennyiségben kellene és úgy drága. Maradok a szotyinàl.

igazságos 2013.10.27. 22:44:33

@helianthus: www.shopmania.hu/allat-felszereles/p-cinkegomboc-madareleseg-90-g-6861865

Cinkegombóc madáreleség (90 g)

70 Ft

A madarak téli etetésére szolgál. Felakasztható m?anyag hálóban elhelyezett faggyúból és a madarak által kedvelt magokból készített golyó.

van többféle is asszem

@Nattramn: meg örülnek a vasárnapnak

helianthus 2013.10.27. 22:45:06

Emelkedik a formalinszint.
Szépeket!

Hartmy 2013.10.27. 22:45:10

@Nattramn: Csirkét, ha ez megnyugtat :D

@atörökk: Helyes. És kéretik meghallgati két Balázs Pali számot is!

Atörökk 2013.10.27. 22:47:38

@Hartmy:
Nana! Mindennek van határa :D

Anomalocaris (törölt) 2013.10.27. 22:48:46

@helianthus: Meglógsz a vasárnap este elől? Csak így?

Hartmy 2013.10.27. 22:52:08

@atörökk: Jó ez kicsit szadista volt tényleg :D

@agresszív kismalac: Most még szalonna sincs itthon...

@Nattramn: És ha mondjuk vasárnap este véletlen lefekszel aludni, akkor mi történik

Atörökk 2013.10.27. 23:17:45

@Hartmy:
Korda Györgytől bármikor bármit, de Balázspalit nem. Na :D

@agresszív kismalac:
Az a gyanús, ami nem gyanús.

@Nattramn:
Rengeteg kolbászom, szalonnám és tepertőm van itthon.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.10.27. 23:23:31

@atörökk: Korda Györgytől bármikor bármit, de Balázspalit nem. Na :D
Ez az! Ha már Balázs, akkor inkább Klári.

Atörökk 2013.10.27. 23:24:15

@agresszív kismalac:
Inkább Fecó. Neki is mind az egy számát.

Anomalocaris (törölt) 2013.10.27. 23:29:27

@atörökk: egy jó kis rúd jolbász, hát most erre gusztust kaptam....

Atörökk 2013.10.27. 23:33:12

@Nattramn:
Már csak a jele van meg...

Atörökk 2013.10.27. 23:43:15

@agresszív kismalac:
Homok a szélben. Ja, az Korál. Mindegy :)

gabors 2013.10.27. 23:57:51

573 ??

nem rossz egy oraval rovidebb hetvegen ...

kar hogy a van sz.... nincs mert lenne tobb kuss meg hasonlok :-)

England win The Ashes! 2013.10.28. 03:10:05

@gabors: hosszabb egy óràval, te anyaszomorító.

Manyecska 2013.10.28. 07:13:31

Regi. Őszi szünet. Csimótákat kihajtomXD..

helianthus 2013.10.28. 07:28:14

@Nattramn: meglógtam. Átaludtam több-kevesebb sikerrel.
@agresszív kismalac: ne gyanakodjál, mert kolbászdiétára fogom magam! Jó az neked? Ugye nem?
@Manyecska /névtelenülFosóÁllatok.Klub//: hova hajtod őket?
Jó reggelt!
Hétfő van. Egész nap.

CID 2013.10.28. 07:31:24

@England win The Ashes!: :D

@helianthus: ne vonnd el magadtól a kóbászt, nem fog jót tenni;)

helianthus 2013.10.28. 07:41:04

@CID: a kolbidiéta azt jelenti, hogy kolbit eszek kolbival. :) persze kenyér nélkül, merazt nem trendi enni.

AtiSnatch 2013.10.28. 07:43:10

jó reggelt! rohagyon meg aki kitalálta ezt az óra tilitolit...

u.i.: meg van mindkét traktorosunk?

Hartmy 2013.10.28. 07:48:44

Jó reggelt károsultak!

@AtiSnatch: jelen, nem én voltam a tegnapi szerencsére.

helianthus 2013.10.28. 07:56:48

@AtiSnatch: mi törtènt a trakissal? :O
Egyszer apukàm is borult vele.
Jó regit neked is!

AtiSnatch 2013.10.28. 07:57:32

@Hartmy: szegény iginek csökkent a potenciális jelöltek száma... :(

helianthus 2013.10.28. 08:02:56

@AtiSnatch: szegény. :( mekkora sebességgel ment neki, ha lesodorta az útról? A trakinak van súlya.

AtiSnatch 2013.10.28. 08:15:34

@helianthus: új autó első útja volt... azt mondta a csóka,hogy nem ment gyorsan... na persze...

helianthus 2013.10.28. 08:22:26

@AtiSnatch: ha nem ment gyorsan, akkor tankkal volt... Alapesetben felgyűrődik a trakira, nem lelöki az útról. Bár nem vagyok szagértő, a trakik 4-5 tonnánál kezdődnek, de inkább több.

Manyecska 2013.10.28. 08:53:21

@helianthus: majd ha visszajöttem megmondom:) most indulunk, csak a kicsi rájött hogy most éhes addig én eszem itt a tengerimalac ződségeit végre egy családtag aki szereti:DD

Manyecska 2013.10.28. 08:55:32

Fényképezőt beüzemeltem:P..

helianthus 2013.10.28. 09:04:05

@ColT: te szagértő vagy? :)
@Manyecska /névtelenülFosóÁllatok.Klub//: nagyon rejtélyes. Várom a beszámolót.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.10.28. 09:26:24

Annyit írtatok megint. Herém se nem olvas ennyit. Tehát akkor......: tik milyen laptopról írtok? (Aki asztaliról/egyébrõl, az külön jelzi!).

Atörökk 2013.10.28. 09:28:29

Jó reggelit népek!

@helianthus:
Egyél egy kis kolbászt is ;)

@Kellemes Zérókomponista:
Én feketéről.

helianthus 2013.10.28. 09:54:50

@atörökk: ennék, ha volna. :) igényem van rá!

Atörökk 2013.10.28. 10:01:42

@helianthus:
Milyen kell? Csemege, csípős, vastag? ;)

helianthus 2013.10.28. 10:04:10

@atörökk: mindenféleképen vastag. Inkább csemege. :)

helianthus 2013.10.28. 10:05:09

Aprítok egy kis tüzelőt.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.10.28. 10:08:17

@Kellemes Zérókomponista: "Annyit írtatok megint. Herém se nem olvas ennyit."

Szerintem éppen vékonyka volt a hétvégi termés. Elég, ha a Törökköt olvasod, és a kapcsolódóakat, már jó lesz a napod. Kicsit el is gondolkodtatott, hogy vajon mi a köze a hétvégi programnak az MS Ofiice-hoz. :))

CID 2013.10.28. 10:10:00

@helianthus: 10mázsáig meg ne állj:-D

AtiSnatch 2013.10.28. 10:12:31

@atpijkamo: az ofísz is egy program végül is :)

@Kellemes Zérókomponista: asztali,leptop, mobil és mind fekete! :)

CID 2013.10.28. 10:22:21

Csak 601dikk. Vénszivar a picsába van már?

CID 2013.10.28. 10:33:45

Majd javalja valaki a wd40_et.
Ha leporolod, nem feketés, hanem fekete lesz :-D

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.10.28. 10:43:23

@CID: láccik, hogy nem vagy szakértő. ha leporolnám, akkor szürke lenne.

CID 2013.10.28. 11:00:21

@zsiráfffff: láccik, hogy régen voltál már az alföldön, itt szürke a por. Mivan, szénnel tüzeltek, vagy bányász a zUrad ?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.10.28. 11:02:19

@Kellemes Zérókomponista: Most Döll E6420, de ez czéges.
Az otthoni asztali egy közepes Core2.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.10.28. 11:03:55

@CID: az csak a városi pupákoknál szürke, kinn a tanyán még van anyag a porba is, ottan jó feketén száll.

Atörökk 2013.10.28. 11:05:45

A porot külömbe se töröjjük le a gépről, meg semmiről se, mer' védi. Ámbár nem értem, mikor azt hallom, porvédő. Há minek a porot védeni??? A másik a porfogó. Há hogy lehet porból fogót csinálni? Nóóóóóórmális???

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.10.28. 11:08:24

@atörökk: avagy nem mossuk a farmegatyát se, mer egy idő után annyira telítődik kosszal, hogy attól a ponttól kezdve már csak tisztulhat, tehát öntisztító lesz csak ki köll várni.

Atörökk 2013.10.28. 11:12:56

@zsiráfffff:
Ugyanezér'okból ablakot se nem mosunk.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.10.28. 11:16:14

@atörökk: nemám, mer úgy meg lehet spórolni a sötétítőfirhang vásárlását is. mosogatni is luxus, azér van a kutya, nemigaz?

CID 2013.10.28. 11:18:08

@zsiráfffff: Mondod te onnan. A por azmánpedig szürke, tudom, tegnap vótam kinn a tanyán, ott biza szürke.

@atörökk: Ja, megmég a káros sugarakat is szűri a kosz.
Fogat se mossál, a lepedék védi a fogzománcot a savaltól ( vagy a kerámiádat ) :)

2013.10.28. 11:20:51

3 hétig vártam, ezalatt minden éjjel felkeltünk (feleségem, lányom stb) a hűtő zörgésére.

Felkeltetek? Felébredni nem elég a zörgésre? A satöbbi kit takar? Valami másodrendű állampolgárt (anyós, befogadott egyéb szegény rokon) vagy neked is tengerimalacod van mint Manyecskának?

helianthus 2013.10.28. 11:20:52

@CID: 10 q nem sok. Csak szólok! De a 2., azaz második tuskónál megálltam mert eltört a baltanyelem. Kérdès miért hagyom az udvaron télen/nyáron, ha mindig így járok?
A kérdés jó!
A válasz: nem tudom.
Kerítek holnapra kölcsönszerszámot és visszatérek a projektre.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.10.28. 11:23:56

@zsiráfffff: "ha leporolnám, akkor szürke lenne."

:))

helianthus 2013.10.28. 11:24:41

Szóljatok, ha van új poszt.
@Cicmen: 600 komment felett nem úriemberhez illő a posztról beszélni. Te új lehetsz itt!

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.10.28. 11:27:00

@helianthus: Ne bántdsd, teljesen kivan, egy hete nem alszik semmit, éjszaka az új törpéjével a karjában rója a köröket, halk aluggyámán felkiáltásokkal.

Atörökk 2013.10.28. 11:28:02

@atpijkamo:
Remélem, a port letörli róla!!!

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.10.28. 11:28:04

@helianthus: "600 komment felettnem úriemberhez illő a posztról beszélni."

20

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.10.28. 11:28:23

@CID: mer ásotthalmon homokos a talaj, mifelénk meg fekete a főd meg zsíros.

CID 2013.10.28. 11:29:04

@helianthus: Van új poszt. Valami csajszi a baltagyártót ekézi, mer eltört a fejsze nyele. :(

10q nem sok ????? Látszik, régen hasogattam farönköt .

2013.10.28. 11:29:10

@helianthus: 600 komment felett nem úriemberhez illő a posztról beszélni.

Ha írtok valami értelmeset amihez hozzá lehet szólni akkor én megteszem isten bizony! Elég lapos beszélgetések mennek, abba nem akartam belepúposkodni, bár ez nem szemrehányás mert erre a többnapos szarra már mit lehet írni?

CID 2013.10.28. 11:30:14

@zsiráfffff: :))))))))))
Mondjuk, Domaszék.

Atörökk 2013.10.28. 11:31:35

@Cicmen:
Csak te ne akard megmondani, hogy mink miről beszéjjünk!!! ;)

helianthus 2013.10.28. 11:35:29

@atpijkamo: ne bántom. Tényeket közlök. :)
@CID: tèny, hogy sz@rok a baltanyelek, mert nem szálirányban vágjàk ki, és ha nem figyelsz rá, elhasad. A régi nyelekben még volt anyag. Egy köbméter fafajtától függően 10-15 q lehet. Az meg nem sok. Èn most 4 erdei köbmétert vettem. Ebből 17-18 q 1 egység kb. mert nem mértem dobálás közben.

helianthus 2013.10.28. 11:38:04

@Cicmen: több napos szarra írni nem lehet, de inni igen. Mit iszol?

2013.10.28. 11:42:05

@helianthus: Mit iszol?

Hehe sört! Ma nem megyek dolgozni! :)))

@atörökk:Csak te ne akard megmondani, hogy mink miről beszéjjünk!!! ;)

Éppen aszt ugatom hogy halgassál el he!! :)

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.10.28. 11:44:32

@helianthus: "Egy köbméter fafajtától függően 10-15 q lehet."

Téged nagy átcsesztek. Egy köbméter víz (erdei, mezei, városi) 100 mázsa. A fa kb. fele a víz súlyának. Tehát az egy köbméter fa 50 q körül kell legyen.

Atörökk 2013.10.28. 11:48:11

@helianthus:
Úgy. No és miből lehet még hidat építeni? :D

@Cicmen:
Majd ha akarok, hallgatok, értem? Ha hallgatnák, nem tudnád megmondani, miről beszéjjünk :D

2013.10.28. 11:52:25

@atörökk: Na jól van, húzzál át az új poszba ott vitézkedj!

helianthus 2013.10.28. 12:01:22

@atörökk: szarból. Ja, nem az a vár lesz!

CID 2013.10.28. 12:13:20

@atpijkamo: Ezt ne forszírozd:))))

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.10.28. 12:15:39

@helianthus: @CID: Bal lábbal keltetek, vagy még alusztok, vagy mi van?

CID 2013.10.28. 12:33:51

@atpijkamo: 1 köbméterből elég kevés anyag hozza ki a 100 mázsát :( Vagy, nem értem, mit akartál poénkodni, szorri.

Manyecska 2013.10.28. 12:57:46

@atpijkamo: :DDD f@szt papi, agyára ment a hokizás!! Hihi:)) hehhhe, hahha:)))) Még pár hét a borjúkötél:P!! Addig zsebzsötem.

helianthus 2013.10.28. 13:05:23

@atpijkamo: ez poèn volt? Az lehet a gond, hogy nem hahotás ezért nem ismertem. XD

meggi111 2013.10.29. 19:40:10

Nagyon fura amúgy az egész üzlet is.
Egyszer vásároltam egy szendvics sütőt ott, de sztem többet én sem teszem be oda a lábamat...
süti beállítások módosítása