Tékozló Homár

Nem fizet az Allianz az eláztatott lakásért (frissült)

2013.10.28. 13:48 | jackyll | 46 komment

Dávid lakását a tetőtéri kazánház karbantartása közben áztatták el, ezért a házat kezelő Allianz Biztosító szerint maximum a szerelőkön próbálhatja meg behajtani a kárát:

2013. július 05.én arra értem haza a lakásunkba, hogy a szobában áll a víz. Azt hittem a kivitelező cég alvállalkozói rontottak el a  valamit a tetőszigetelése közben és annak az eredményét látom. Az elmúlt években évente egyszer valamiért mindig beázott a lakás és még sosem tudták megcsinálni rendesen.  Pedig hívtam ki tetőfedőt és műszaki ellenőrt saját magam is. Most viszont kiderült,  hogy a kazánházban a Vobau Service Kft. karbantartást végzett. A kazánház vége a hálószoba felett végződik. Ezt munkát cég felelőtlenül, gondtalanul végezte el. Vizet eresztettek le a rendszerből. Aminek a hálószoba eláztatása lett a vége.

Felmentem a kazánba és ott állt a víz mindenhol. Egyszerűen felháborító, vérlázító, hogy valaki aki ezt leengedte szó nélkül így a vizet. Legalább szólt volna a közös képviselőnek, hogy nem a lefolyóba ment a víz, vagy oda is de mellé is nézzük meg már minden rendben van e. De semmi. Ha nem is volt ott senki mikor a vizet leengedték akkor is látniuk kellett mikor befejezték a munkát, hogy áll a víz a kazánházba. De semmi.

Szóltam a közös képviselőnek. Ő felhívott a cégtől valakit, hogy mi történt amire az volt a válasz ő erre most nem ér rá. Később azt hallottam, ők mindent jól végeztek el. A tervező vagy a kivitelező a hibás aki nem jól csinálta meg a lefolyót, vagy nem tervezett rendes szigetelést a kazánhoz. Ez olyan mintha valaki beáll a zuhany helyett a fürdőszobába tusolni és eláztatja az alatta lakót majd a végén kikéri magának hogy ez fürdőszoba ő erről nem tehet.

Közös képviselő a történtekre azt mondja bejelenti a ház biztosítójának a káresetet. Én kértem hogy említse meg ennek a kft-nek a közreműködését. Ennek az lett a eredménye, hogy a biztosítótól felvették a káromat. Allianz Biztosító. Majd az általuk megszabott 30 napon túl nagy nehezen kaptam egy e-mailt mint, károsult, hogy ők a rendelkezésre álló adatok alapján a céget tartják felelősnek így hajtsam be rajtuk a káromat. Én erre néhány nap elteltével postai levelet írtam a biztosítónak melyben kértem a káresetem felülvizsgálatát.60 napja nem képesek válaszolni.Semmit hetente többször hívtam őket. Értelmes,  tárgyalóképes emberrel beszélni nem lehet. Csak továbbítják meg sürgetik, szólna az ügyintézőnek, főnöknek.

Közben kértem egy lakógyűlés összehívását, hogy  örülnék ha a továbbaikban ilyen cég a szobám felett nem végezne semmilyen munkát. Erre a lakótársak mit mondanak. Őket pont nem érdekli,  hogy így jártam. Nekik jó ha a közös kazánt továbbra is ez cég tartja karban. Hihetetlen milyen empatikus emberek vannak. A lényeg nem az én kazánomat tartották karban, nem én hívtam a szerelőket és mégis nekem okoztak kárt. A munkáért  ház persze kifizette a 50.000  forintos munkadíjat. Én meg csináltathattam meg a szobát.

Gipszkartonozás, festés, parkettázás, új ágymatrac. Ha én hívtam volna őket ilyen munka után nem hiszem,  hogy megkapták volna a megérdemelt munkadíjukat és soha többé nem hívnám őket. De én itt nem tehetek semmit.  Ez van. Végül is nekem nem jelentett nehézséget  anyagilag a kárt kijavíttatni, okoztak egy hét kellemetlenséget. Viszont úgy gondolom vannak ebben az országban sokan akiknek ez igen komoly gondot okozott volna. Ez a cég legalább annyit mondott volna, hogy elnézést ezt jól elkúrtuk. DE semmi. A biztosító pedig legalább egy postai válaszlevélre méltathatott volna 30 nap alatt, hogy őt pont nem érdekli az én károm, oldjam meg magam. Meg is fogom oldani.

UPDATE 11/04: Dávid reagált néhány kommentre:

Október 26.-án írtam neked levelet beázással kapcsolatban. Ehhez fűzném hozzá ,hogy mai napon felhívott a biztosító , hogy rendezi a káromat. Végig futottam kommenteket. Ezekre reagálnék. Köszönöm azoknak akik pozitívan szóltak a történtekhez. A levelet csak azért írtam , mert jól esett leírni a nap végén fáradtan. A helyesírásra, megfogalmazásra valóban nem figyeltem. Nyilván ha a bíróságra adtam volna be szépen megfogalmazom és helyesen leírom. Netán fizetek egy jogásznak aki ezt megteszi helyettem. Úgy gondoltam egy blogon  nem a helyesírás a lényeg hanem a mondanivaló. Pontosabban nem gondoltam semmit , leírtam és elküldtem.Hibásan. Viszont  aki veszi a fáradságot és szabadidejét, hogy elolvasson egy ilyen cikket és még gépelni is hajlandó utána,hogy nincs helyesen leírva annak csak gratulálni tudok az eszéhez ,hogy megértette a lényeget.

Üdv
Dávid

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Depe 2013.10.28. 13:53:26

De ha egyértelmű, hogy ki okozta a hibát miért nem vonják őket felelősségre? Azért nem kis pénz rendbe hozni egy komolyabb elázást.

2013.10.28. 13:54:23

2013. július 05.én arra értem haza a lakásunkba, hogy a szobában áll a víz.

Itt lett volna az alkalom, hogy egy kicsit kiengedd a halakat az akváriumból!

hobbitroll 2013.10.28. 13:54:31

affene ... pont lecsúsztam a dobogóról :(

kakukk11 2013.10.28. 13:56:47

Huhh, elég kellemetlen. Társasház meg alapból rulez.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.10.28. 13:57:52

@Cicmen: :)) Na, máma már nem hijába keltem fel.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2013.10.28. 13:58:01

"Felmentem a kazánba és ott állt a víz mindenhol."

Ha a kazánba áll a víz, akkor az a vízfűtéses kazán?

Martinicske 2013.10.28. 14:03:57

Sajnos ahogy ez kinéz ez Magyarisztánban egy hosszú-hosszú pereskedés árán oldható csak meg. Kivéve ha megszűnik a cég mire a jogi eljárás véget ér.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.10.28. 14:04:08

@Depe: "rendbe hozni egy komolyabb elázást"

Hova hozod? A rendbe? A Pálos rendbe? És hogyan hozod? Az öldben? Az elázást? Tiszta képzavar. (És nem kép zavar.)

Faus to 2013.10.28. 14:04:29

Igaz szívás, de nekem egyértelműnek tűnik: a biztosító nem fog azért fizetni, mert valami kétbalkezes kárt okozott neked. Ha mondjuk a Katrina hurrikán csapott volna le a hálószobádra, akkor talán esélyes lett volna, mert őt nem lehet beperelni (habár az USÁ-ban miért is ne). Esetleg a kivitelezőnek kéne lennie felelősségbiztosításnak, talán az fizethetne.

Faus to 2013.10.28. 14:05:59

Tulajdonképpen nem is értem a siránkozás okát: "Végül is nekem nem jelentett nehézséget anyagilag a kárt kijavíttatni"

Csigorin 2013.10.28. 14:06:47

Node ilyenkor nem ugy illik hogy a biztosito fizet, aztan majd ok leverik a karokozon?

McZozo 2013.10.28. 14:09:27

@Depe:
Gondolom mehet veluk perre. 2-3 ev es ha megitelik addigra mar sehol nem lesz az a karbantarto ceg reg csodbementek. En valahogy megforditanam a torvenyt hogy eloszor a kart okozo cegnek kotelessege fizetni aztan o pereskedjen 2-3 evet hogy nem is o volt a felelos es ha megitelik neki max az a kockazata ha az ugyfel meghalt de amugy egy embert nem szamolnak fel tehat a kesobbiekben ha nyernek behajthato lenne

Atörökk 2013.10.28. 14:13:23

Posztolót lyafaslom Fülig Jimmihez külldeni hotty tanujjon hejessen irni.

Zirowe 2013.10.28. 14:17:37

"Értelmes, tárgyalóképes emberrel beszélni nem lehet."

Azért ezt nem látszódik eme iromány minőségéből.

Zirowe 2013.10.28. 14:19:24

Egyébként meg kell nézni a biztosítás feltételeit, hogy milyen esetben fizet a biztosító, mert lehet, hogy attól függetlenül, hogy más okozta a kárt, a biztosító köteles helytállni, max majd a biztosító a károkozóján fogja behajtani a pénzt.

Ha meg nem, akkor meg perelni a szerelő céget.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.10.28. 14:21:34

@Csigorin: "ugy illik hogy a biztosito fizet, aztan majd ok leverik a karokozon"

Mi köze a biztosítónak ehhez?

TiZ 2013.10.28. 14:30:08

@Magyar seggbe NEMZETI lófaszt: Akkor sem fizetne a biztosító. Az USA kötelessége lenne a tájékoztatás a hurrikán érkezéséről. Vagy a lakónak figyelni az USA időjárás jelentését.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.10.28. 14:32:17

be köll pörölni a kazánosokat, három év idegbaj.

zdanee 2013.10.28. 14:35:47

Lyukat fúrni a szoba sarkába, lefolyót odavezetni és eláztatni az alattad lakót is. Mindjárt közös érdek lesz a rendes kazán-szerelő! Ja és az alattad lakó kára meg pont nem fog érdekelni, ellenben felvennél 50eFt-ot a jól elvégzett munkádért, de az is OK, ha jóváírják a közös költségből azt a pénzt.

2013.10.28. 14:36:47

A LEGO figura bemegy a kocsmába.
- Kérek egy whisky-t.
- Jéggel? - kérdi a pultos
- Tök mindegy, ilyen kézzel úgyis csak magam mögé tudom önteni...

CsakMintTe 2013.10.28. 14:38:13

"Ezt munkát cég felelőtlenül, gondtalanul végezte el."

Az volt már, hogy más a gondtalanul, és megint más a gondatlanul? (Szerviiiiiz volt már, azt látom :) Ja meg adok kölcsön néhány névelőt a további gondatlan (sic!) homárposztoláshoz.

Na most olvasok tovább.

2013.10.28. 14:40:36

Nyuszika megy az erdőben, egyszer csak talál egy előnyt. Felveszi, gondolja ez még jól jöhet később. Megy tovább, egyszer csak talál még egy előnyt. Ez már kicsit nagyobb mint az előző . Sétál tovább, talál ismét egy előnyt de ez már egy hatalmas nagy előny. Felveszi, nagyon örül ennek a sok előnynek. Hazaér. Hát próbálja bevinni a házba, de nem fér be az ajtón. Forgatja így, forgatja úgy, sehogy nem fér be, mikor megszólal:
-Ez behozhatatlan előny.

CsakMintTe 2013.10.28. 14:44:51

@CsakMintTe: Ez utóbbi nem volt életbevágóan szükséges... Poszternek ha ennyi pénze van, fektessen be néhány magyar nyelvtankönyvbe.

2013.10.28. 14:47:26

Egy boltos magyaráz az inasának
- Az ember nem azzal csinál üzletet, amit a vevő akar, hanem azzal, amit azon kívül elad neki. Rögtön megmutatom a következő vevőnél.
Bejön egy nő:
- Jó napot, egy speciális függönymosószert kérnék.
- Parancsoljon. És itt van hozzá egy flakon üvegtisztító.
- Minek az üvegtisztító?
- Ha már a függönyök tiszták, akkor az ablakoknak is ragyogniuk kell!
- Teljesen igaza van, köszönöm szépen!
A boltos az inasához:
- Na látod, így kell ezt csinálni, most te jössz.
Bejön egy nő:
- Jó napot, egy doboz tampont kérek.
Az inas kirakja a tampont az asztalra - és mellé rak egy üvegtisztítót.
- De hát nem kértem üvegtisztítót, minek az?
- Most úgysem tud dugni, legalább van ideje ablakot pucolni...

Vörös Szonja, a tetovált lány 2013.10.28. 14:54:24

@Cicmen: jaj, de kis csacsi még ez az inas..... :D

metal · http://electric.blog.hu 2013.10.28. 15:24:27

"Felmentem a kazánba és ott állt a víz mindenhol."

A kazánba(!) máskor is szokott állni a víz. Legalábbis jó esetben.

Nem értem hogyan képesek egyes embernek nevezett élőlények kiadni egy írást a kezükből, anélkül, hogy átolvasnák.
Amúgy a biztosító kárfelvételi lápjával, meg a javítás számláival megtámogatva fizetési meghagyást kell indítani a cég ellen. Ha nem mondanak ellen, akkor behajtható, ha ellen mondanak, akkor per, ami simán nyerhető, csak sokáig tart.

CsakMintTe 2013.10.28. 15:50:42

@metal: Épp elég probléma van a szöveggel, az általad idézett mondattal is, de ez itt pont nem az. Nem "a kazánba állt a víz", hanem "felmentem a kazánba". Hova ment? A kazánba.

Viszont a te "kezükből" utáni vessződet kölcsönadhatod a "kazánba" utánra, és akkor kvittek lennétek egy mondat erejéig.

Várj, mégsem. Kell az a vessző az "értem" utánra, úgyhogy nem adhatod oda, tyúkok ülnek rajta, kedves embernek nevezett élőlény.

labi 2013.10.28. 16:07:58

Sok az ismeretlen de rátippelnék:

A postolónak nincs saját biztosítása a lakására, mert akkor a biztosító fizetne és hajtaná az okozón.

A társasháznak csak felelősségbiztosítása van, ami a lakók egymásnak okozott (szokásos eláztatások) illetve a társasház által a lakóknak okozott károkat (pl közös csővezetékek meghibásodása, hasonlók) terjed ki.

És ebben az esetben azért nem fizet, mert ilyen esetekre, hogy egy harmadik a felelős nem kötöttek biztosítást, mert a közös képviselő/lakógyűlés/bárki kiválasztotta jól a legolcsóbb biztosítást.
Így legalább párszáz forinttal olcsóbb lehet a havi közös költség...

tudatosbiztositas.hu · http://www.tudatosbiztositas.hu/ 2013.10.28. 16:45:24

Sajnos kivitelezési hiba esetén valóban nem térítenek a Biztosítók, egyik sem.:(

Az említett cég embereinek vagy az őket foglalkoztató cégnek valószínűleg rendelkezni kell biztosítással(felelősség is), nekik kell elismerniük a károkozás tényét, és ki kellene velük töltetni egy úgynevezett felelősség elismerő nyilatkozatot, és azt kellene az ő biztosítójukhoz benyújtanod!

telkoe 2013.10.28. 16:45:55

@labi:
Közös képviselő a történtekre azt mondja bejelenti a ház biztosítójának a káresetet. Én kértem hogy említse meg ennek a kft-nek a közreműködését.

Ha a kazan eppen valami hiba miatt eresztette volna a vizet, akkor lehet hogy a fizet a biztosito a Thaz berendezeseben keletkezett hiba miatt. Okos Lako viszont ragaszkodott hozza hogy vegyek bele az ugybe a karbantarto kft-t. :)

labi 2013.10.28. 17:12:26

@telkoe:
Pontosan.
Ahogy mondani szokták, kárt bejelenteni is tudni kell.
Simán ki kellett volna hagyni a bejelentésből hogy a kazán piszkálva volt, "itten kérem meglazult valami, aztán nézd már mennyi víz lett" pont elég lett volna.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.10.28. 17:35:44

@Cicmen: "-Ez behozhatatlan előny."

- Hubazz! Behozhatatlan előnyre tettem szert!

CBF 2013.10.28. 21:09:28

Allianz hetek vannak? Vagy közeledik a kötelező váltás ideje? Allianzhoz sosem mennék újra, voltam, nem győzött meg...

ouroboros 2013.10.29. 00:38:44

@Magyar seggbe NEMZETI lófaszt: Nos, ilyenkor meg jön a vis maior nevezetű joker kártya.
Csinálok is mindjárt egy biztos irtási köszvényt.

VT Man 2013.10.29. 07:27:02

Nekem gyanús, hogy a posztolónak nem a karbantartó cégen kellene behajtani a kárt, hanem a társasházon.

2013.10.29. 08:49:46

@Magyar seggbe NEMZETI lófaszt: Ez normálisan úgy kellene hogy menjen, hogy a biztosító fizet aztán majd megpróbálja behajtani a kárt okozó cégen. Nehogy az rohangásszon ez után, aki az eset elszenvedője. A szolgáltató szolgáltasson.

sas70 2013.10.29. 09:30:10

Tipikus eset amikor a biztosító ki akar bújni a kártérítés alól.
Pereld be a biztosítót, mert a szabályzatuk szerint ki kell fizetniük a kárt! Kész!
Amúgy meg tényleg hülye a közös képviselő, mert elég lett volna annyit mondani, hogy a kazán eleresztette a vizet, de már a szerelők megcsinálták. (Kárenyhítés) Ennek a munkának egy részét is kifizette volna a biztosító.

labi 2013.10.29. 12:42:13

Eh...

Azt se tudjuk kinek milyen szerződése volt milyen kockázatokra, így ne tessék arra biztatni a postolót, hogy uccu neki pereljen, mert a fentiek ismerete nélkül ez más farkával csalánverés.

GatyaPityu 2013.10.29. 14:04:16

Levélíróknak:
Szerintem költözz el minél gyorsabban ebből a társasházból. Sőt, ha anyagi lehetőségeid engedik, akkor a legjobb, ha egy saját önálló családi házba költözöl. Ott nincsenek osztatlan közös tulajdonok, bunkó, érzéketlen lakótársak, és Te válogatod meg, hogy kiket engedsz be a házadba karbantartani.

mojoking77 2013.10.29. 14:28:11

Latom a kommentelok megint megertettek a post lenyeget, gratula erte....
Hasonlo tapasztalat, Groupama MAgyarorszag (igy szeretlek...):
-Marciusban betortek hozzank, elvittek cuccokat kb 1 millio ertekben (nem en becsultem ennyire, hanem a karszakerto)
-Nyomozas lezarult, majus kozepen vittuk a papirokat a biztositohoz, minden rendben.
-hivatalos, altaluk emgadott vegso hatarido Julius 1.
-Julius vegen elkezdtunk telefonalni, mi a repedt here van, bla, bla bla, szar mellebeszeles minden szinten (eleg hamar rauntunk, eszkalacio ment kb a negyedik mellebeszeles utan). Minden beszelgeteskor rakerdeztunk, minden dokumentum megvan? Igen, minden rendben
-Augusztus kozepen jott egy level, hogy mivel hianyzik egy rendori papir, ezert nem fizetnek semmit, ugy lezarva.
-Telefon, eszkalacio, uvoltozes (hivatkozas a telefonos egyeztetesre, a parasztnak meg volt pofaja visszabofogni, hogy, ja, hat o mit foglalkozik azzal, hogy egy ugyfelszolgalatos kollegaja sem vette eszre a hianyzo dokumentumot) utan ujra elovettek az ugyet, miutan a rendorsegrol atfaxoltak nekik (ismet) a hianyzo dokumentummot
-szeptember elejen ismet level, hogy atutalnak 300 000 Ft-ot, mivel kb annyi az ertekcsokkenes utan a kar, es mostantol fellebbezesnek helye nincs..
Hat annak nincs. Meg a szerzodesemnek sem veluk, mihelyst evfordulom lesz es mehetek...

Lille havfrue 2013.10.29. 14:40:54

Detto Groupama - csőtörés a családi házunk emeletén, eláztatta a földszintet és alagsorunkat is - nem fizetnek!! És pont ma érkezett a következő évi díjbesorolásunk. Azonnal felmondom!!
süti beállítások módosítása