Tékozló Homár

Négycsillagos zaklatás Prágában

2013.10.29. 13:50 | jackyll | komment

Lingárék minden mozdulatát számítógépes anomália követte a prágai 4 csillagos Exe Iiris Hotelben, ami annyira elfajult, hogy éjszaka többször is felkeltették őket azonosítás céljából. Panaszt senkinél nem lehetett tenni:

Most elégedetten dőlhet hátra a komplett magyar szállodaipar, máshol sem minden fenékig tejfel. Barátainkkal hétvégi prágai kiruccanást terveztünk, szokásunkoz híven booking.com, nyomtatás, odaérkezés. Exe Iris Hotel Congress, 4 csillag, megjegyzendő, messziről kerülendő. Délben érkeztünk, korán, mondta a recepciósfiú, ellenőrizvén a kinyomtatott megerősítést, térjünk vissza 14 óra után. Meglett. 9 körül városnézéstől fáradtan becsekkolási kísérlet. Új személyzet, lányka már nem találja a foglalásunkat, mutatja is az intraneten, hogy cancelled. Mi kötöttük az ebet a karóhoz, röpke fél óra telefon a bookinggal, lett szoba. Ki is fizettük azon nyomban, majd hullafáradtan nyugovóra tértünk. Angolul értünk, de nem beszélünk, két másik világnyelven viszont tökéletesen kommunikálunk,valahogy  csak elboldogultunk. A személyzet az elnézést szót semmilyen nyelven nem ismeri, mosolyogni meg nem szokása.

Alvás. Egészen 10.37-ig, amikor a szobai telefon csörgése ver fel: a recepción jelzik, hogy mégis van egy kis probléma, de csak azonosítani szeretnének, hogy mi vagyunk-e mi. Valóban azok, kissé ingerülten. Alvási kísérlet újra. 11.12-kor ajtón kopognak, most egy srácot küldtek a recepcióról, hogy ellenőrizzék személyazonosságunkat. Akkor már elküldtük őket melegebb éghajlatra.Nyomatékul karórát dugtunk az orruk alá (nemzetközi jel).

Reggel közöltem, hogy panaszt kívánok tenni, leírtam, kinyomtatták. De átvenni senki nem volt hajlandó. Recepciós: ö nem. Igazgató: nincs benn. Helyettes: ő se. Felügyelő hatóság hol van kiírva? sehol. Panaszkönyv nem létezik.

Kérem a homár-olvasókat, ha befejezték ekézésemet, hasznos tanácsot adjanak: mit lehet tenni egy ilyen helyzetben? Hova fordulhatok? Fogyasztóvédelem csak van ott is?

P.s.: a veszekedésre odajött a pulthoz egy fiatal francia pár, ők ugyanígy jártak, csak náluk hajnali 2-kor volt a keltés...
A tanulság levonása az olvasók dolga.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Dr. Kix 2013.10.29. 13:52:40

Kandi kamera helyi verzióját forgathatták. Más megoldás nem jut eszembe.

cobre 2013.10.29. 13:58:18

Tényleg létezik ennyire béna szálloda?

a kisvakond 2013.10.29. 13:58:34

Prágában inni kell, nem aludni.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.10.29. 13:59:11

Szerintem hagyd a francba, legközelebb máshol alszol...
Mondjuk vicces, hogy ha egyszer már izé és izéné voltatok, akkor estére már mások lesztek!

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.10.29. 14:06:38

"mit lehet tenni egy ilyen helyzetben?"

Véleményt írni az internetes foglaló oldalon.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2013.10.29. 14:06:41

A portásnak milyen papírjai vótak?
Lehet, azér nem engedték aludni a posztert.

Atörökk 2013.10.29. 14:07:24

Szobát elfoglalni kb. mindenhol délután lehet. Problem?

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.10.29. 14:07:54

@ColT: "ha egyszer már izé és izéné"

Megbeszélték délben a sráccal, hogy kettőre visszajönnek, aztán basztak visszajönni, mit tehett a szerencsétlen, beírta, hogy törölve.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.10.29. 14:11:58

@atpijkamo: Csak azt mondták, hogy 14.00 után, nem azt, hogy mondjuk hétig :P

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2013.10.29. 14:12:33

@atörökk:
Najó, de vót-e neki piros tűzvédelmi pappírja?

Atörökk 2013.10.29. 14:13:39

@dr. phil. Sün‼ ツ:
Haggyámá' ezzel a tűzvédelemmel is. Minek a tüzet védeni? Nehogy kialudjon? Maaaargit!!!

hüjehalyó · http://www.aldi.hu 2013.10.29. 14:13:42

"Kérem a homár-olvasókat, ha befejezték ekézésemet, hasznos tanácsot adjanak"

Majd azt mi eldöntjük picinyem, hogy mi lesz, ha befejezzük az ekézésedet. Nehogy már a csík tolja a repülőt.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.10.29. 14:19:43

@atörökk: Jaj, nálunk is rendszeres :D Jönnek szakértők faszkodni meg néelődni, közben minden ugyanúgy van, ahogy addig :D

@atpijkamo: Meg gondolj bele.
Beköltözik Kovács Izé, és neje
Felmennek kettőkor, és
Ugyanaz a csávó nyit ajtót, de ő már Szabó Valaki!
Ez gyakori Prágában :D

McZozo 2013.10.29. 14:20:57

@atpijkamo:
hat mondjuk ha valahova kirandulni meggyek es meg is jelenek csak az o oldalukrol nincs kes z a szoba akkor nem hiszem hogy az a megoldas hogy torolve. Ilyenkor lehetne a recepciosoknak egy egyszeru fuzete ahol megjegyzeseket irnak be hogy pl 100 as szoba megjott szoba nincs kesz igy visszajonnek

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.10.29. 14:21:09

@ColT: :)) Mindig mondtam, hogy Prága egy csodálatos elvarázsolt város.

AtiSnatch 2013.10.29. 14:22:02

nem vót piros kiskönyv? vagy minek ébresztettek?

Martinicske 2013.10.29. 14:25:39

Lehet jobban jártál volna, ha előbb a hasznos tanácsot kéred és aztán az ekézést, mert ez utóbbi beláthatatlan itt, hogy meddig tarthat...

Atörökk 2013.10.29. 14:26:01

@ColT:
Erről mindig az jut eszembe, meg nem nevezett városban barátom pár éve zenés kocsmát akart nyitni. Kijött valami szakértő a tűzoltóságtól, közölte, a helyre max. 100 ember mehet be. Ajjajj, az elég kevés. Leültették a szakértőt, ebédet adtak neki, sört, szóval tartották, majd kb. 2 óra múlva megkérdezték: nem lehetne azt írni a papírra, hogy bejöhet 250 ember? A válasz: de. :D

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.10.29. 14:26:54

Olajozott gépezet. Másik két nyelv mi volt? Szuehéli és dzsimbaj. Neem, német és francia, igaz? Tudtam én, tudtam.

AtiSnatch 2013.10.29. 14:27:28

"Kérem a homár-olvasókat, ha befejezték ekézésemet, hasznos tanácsot adjanak"

Vigyázz, mert hamarosan felszámoljuk a tanácsadási díjat :) Egyébként ha más nem is, de a bookingon jól le kell húzni a szállót vagy mijez, ahogy előttem már javasolták :)

Atörökk 2013.10.29. 14:27:56

@AtiSnatch a Kuruc:
Te se nem érted a csökött szélsőjobboldali agyaddal. Attól, hogy hagyják aludni, nem kerül meg a piros kiskönyv!44!!!

@dr. phil. Sün‼ ツ:
Szerintem ekézzünk.

AtiSnatch 2013.10.29. 14:31:21

@atörökk: piros könyvről beszélek, már hogy lennék én jobboldali? há gondolkozzá má, tegnap vóttam nárci :)

Atörökk 2013.10.29. 14:32:15

@AtiSnatch a Komenista:
Én kérek mellnézést, nem tuttam, ilyen gyorsan változik puncus álláspontya :D

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2013.10.29. 14:34:52

@atörökk:
Jóvan.

"Nyomatékul karórát dugtunk az orruk alá (nemzetközi jel)."

Én ilyen jelet nem ismerek.
Karórával akarta lekenyerezni a poszt toló a portást?
Vagy ez így hogy?

Manyecska 2013.10.29. 14:36:17

@dr. phil. Sün‼ ツ: van egy ilyen, a T-betű mutatásban, kosárlabdában a meccseknél ugye. Hidd el, nyolc évig nyomattam igazoltként a béesében!:) Ja, időkérést jelent de most ez itt ugye tökmindegy..

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.10.29. 14:38:21

@McZozo: Teljesen igazad van.

De az is igaz, hogy ha azt mondja az utas, hogy visszajövünk kettő után, akkor azt gondolja a szálloda este nyolckor, hogy ezek elvesztek, pedig tényleg, szigorúan véve még akkor is "kettő után" van.

Atörökk 2013.10.29. 14:38:55

@dr. phil. Sün‼ ツ:
Gondolod, az lehetett a baj, gagyi Casio órával próbálták lekenyerezni a portást, és nem egy Breitlinget tuszkoltak ki az ajtó alatt?

Engemet az is érdekelne, mer ez is fontos lehet, a személyazonosság igazolása hogyan történt meg? Posztolót lefényképezték szemből, profilból, kapafog- és ujjlenyomatot vettek tőle, vagy hogy?

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.10.29. 14:39:58

@atörökk: "bejöhet 250 ember? A válasz: de."

:)) Látod, jól kell feltenni a kérdést.

Faus to 2013.10.29. 14:42:50

"Angolul értünk, de nem beszélünk, két másik világnyelven viszont tökéletesen kommunikálunk"

Ajajajajajaaaaaajjjjj! Egyik kínai, másik meg talán hindi?

hüjehalyó · http://www.aldi.hu 2013.10.29. 14:43:24

"kopognak, most egy srácot küldtek a recepcióról, hogy ellenőrizzék személyazonosságunkat. Akkor már elküldtük őket melegebb éghajlatra"

Mekkora agresszív állat már a posztoló. Küldönc sráccal keménykedni, az megy, de időben elfoglalni a szállást, az nem.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.10.29. 14:46:34

@Magyar seggbe NEMZETI lófaszt: nekem mindig olyan érzésem van angolnemtudással kapcsolatban, hogy mint az örök szöveg, mellyet eleget emlegettek már anno is, tanáraink is: de tanárnéni kérem, én hiányoztam a B betűnél!!! Hát ilyen ez.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2013.10.29. 14:47:28

@Mariska néni tyúkja:
Az t betű.
Ez meg karóra.
Az kosárlabda.
Ez szálloda.
A többi stimmel.

@atörökk:
100 %-lék, hogy valami kétpálcikás kínai kacat vót!444

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.10.29. 14:47:36

@Magyar seggbe NEMZETI lófaszt: "Egyik kínai, másik meg talán hindi?"

Az egyik a magyar, csak a másikat találgasd!

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.10.29. 14:54:38

mit lehet tenni? megkeresed a szállcsit a travelón meg a bookingon meg mindenütt aztán rittyentesz egy szép értékelést róluk. írsz a főnökségnek, csatolod a travelós printscreeneket és elküldöd a jó kurva édes annyukba őket. lekközelebb meg svejcba mégy nyaralni vagy dajcslandiába, mer ott rend van.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.10.29. 14:56:17

@atörökk: jesszasz te meg hogy nézel ki? megberetválkoztál, én meg rád se ismerek.

hüjehalyó · http://www.aldi.hu 2013.10.29. 15:00:29

Hagyjátok már a prágai lúzert, van új poszt! Cipős!!!

Atörökk 2013.10.29. 15:03:48

@zsiráfffff:
Igen, muszájly volt. Tegnap szakértő baeátunk lebuzinácizott, így mekköllött szabaduljak torzonborz ábrázatomtól, nehogy szégyent hozzak a buzikra, meg egyúttal a kitüntetéseimet is magamra aggattam.

Csigorin 2013.10.29. 15:04:56

"Angolul értünk, de nem beszélünk, két másik világnyelven viszont tökéletesen kommunikálunk"

tanultatok volna meg az angolt eloszor. Csehorszagban csehul vagy angolul tudsz boldogulni, ha nem tetszik menj mashova.

En ruhellem az amerikaiakat, de tetszik nem tetszik, egyelore az angol a vilagnyelv.

Az orosz, nemet, francia, nem vilagnyelvek, meg akkor sem ha sokszor jol jonnek.

Manyecska 2013.10.29. 15:05:28

@dr. phil. Sün‼ ツ: ez meg itt a homár, ember!! nem az erdei gyépé..Xd

nandika68 2013.10.29. 15:06:19

Ha egy majom délben odapofátlankodna az egész éjjel nem aludna garantálnám neki.

Sokorai_Atala 2013.10.29. 15:09:09

5 csillagosba kell menni:)

Faus to 2013.10.29. 15:12:00

@atpijkamo: nem találgatom, tudom, csak nem mertem leírni :-) De hátha valaki meri !

kakukk11 2013.10.29. 15:38:03

Melyik a másik két világnyelv? Mandarin,hindi,arab,spanyol,portugál,orosz,bengáli esetleg japán? A többit már nagyon kevesen beszélik :)

horex · http://horex.uw.hu/ 2013.10.29. 15:59:56

@dr. phil. Sün‼ ツ:
Én ilyen jelet nem ismerek."

Fiatalka vagy
Irok egy dátumot
1945 február 13.

horex · http://horex.uw.hu/ 2013.10.29. 16:01:36

@Mariska néni tyúkja:
nyolc évig nyomattam igazoltként "

Igazolt tűzvizsga vagy mivel?

ember a holdon? 2013.10.29. 16:09:22

bár ez nem releváns, de 29 EUR 2 főre egy éjszaka? ****-ban? Szokatlan, de inkább hihetetlen, vagy csak máshogy számolják a csillagot... 4 cseh csillag = 1 csillag bárhol máshol?
Bejelentkezés: ez kb mindenhol így van, 14-től check-in, ha korábban akarsz, azt egyeztetni kell. A foglalás törlése pedig szintén pár helyen automatikus este 6-kor, kivéve, ha jelzed előre.(a foglaláskor)
Szóval ebben a poszter a hunyó.
Ébresztésben, zaklatásban a személyzet.
Amit tehetsz: meglátod a honlapot, megnézed a kontakt infót és írsz vagy hívod őket.

Tölgyasztal 2013.10.29. 16:11:34

kifizették előre a szállás? ha nem, miért nem foglalták át magukat máshova (akár drágábban is) és tudtak volna aludni veszekedés nélkül..

Neela _ t 2013.10.29. 16:18:04

Mikor zhzni jövök miért maradt el?
:@
NE HISZEM EL!
Aaaaaaaaah!

CID 2013.10.29. 16:19:43

Döntsd már el poszter, hogy 12 vagy 24 órás formátumot használsz...

CID 2013.10.29. 16:21:00

@Neela _ t: Ohh te szegény, ögyem mög a pici zuzádat:(

Neela _ t 2013.10.29. 16:23:17

@CID: gondolom te is szeretsz a semmi miatt órákat várni. -_-

horex · http://horex.uw.hu/ 2013.10.29. 16:24:13

Megjegyzem a Kehely-hez címzett vendéglőbe kellett volna menni ott jó a kiszolgálás

CID 2013.10.29. 16:26:24

@Neela _ t: persze, hogy nem, azért volt ott a szomi smile. Gyere ide,majd én lezéháztatlak:D

CID 2013.10.29. 16:28:19

@atpijkamo: OFF, de szecc te vérnyomáscsökkentőt?

Neela _ t 2013.10.29. 16:28:54

@CID: addig állj vívóállásba amíg te engem... -_-

CID 2013.10.29. 16:30:17

@Neela _ t: Azért abba ne legyél olyan biztos, sose lehet tudni:))))

Manyecska 2013.10.29. 16:34:46

@horex: :D játékosként. De nem vagyok 180 centi mer irányító voltam..kérdés még??:D

kombusz 2013.10.29. 17:17:54

és legalább orandzsvéjszel utaztak ki?
mert prágába ugy vettem észre azzal kell kiutazni.
remélem lesz rola következö poszt hogy kinn nem jött értük/hazafelé lerobbant a busz.

Eleveeszement 2013.10.29. 18:50:44

Nem volt ott egy Manuel nevű alkalmazott? Mert akkor a Waczak szállóban voltatok.:)

lingar4 2013.10.29. 19:19:26

megjött a válasz, idézem:

It is unaceptable that receptionist is calling you after 10pm into your room without your permission.

This receptionist had also another problem so she will be fired soon.

Persze megint angolul....

Atörökk 2013.10.29. 19:29:23

@lingar4:
"Angolul értünk, de nem beszélünk"
Problem?

lingar4 2013.10.29. 19:45:49

Van ilyen. Én pl. nyelvtanár vagyok, de momentán angolul sose tanultam. Globálisan viszont megértem, hogy miről van szó, ennyi ragadt rám rendkívül hosszú életem folyamán. Válaszolni viszont kb. igent vagy nemet tudok, a számokat, stb.

CID 2013.10.29. 19:55:08

@atörökk: cseréld már le ezt a kurva avatart, mindig Sztálin avataros kommenternek nézlek.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.10.29. 19:55:34

A siófoki Fô téren szerencsétlenkedik egy nyugatnémet Opel, utasai láthatóan keresnek valamit. A téren ácsorog két rendôr. A kocsi melléjük gurul. - Sprechen Sie Deutsch? - hajol ki a vezetô. A két rendôr rázza a fejét, hogy nem érti. - Do you speak English? Ismételt fejrázás. - Parlez vous francais? Továbbra is semmi, az autós bosszúsan továbbhajt. Az egyik rendôr megszólal: - Azért nem ártana már megtanulnunk egy idegen nyelvet! A másik legyint: - Minek? Látod, ezek is hány nyelven tudtak, oszt mire mentek vele?

Fotelrocker2 · http://budapest.blog.hu 2013.10.29. 20:04:59

Még nem fejeztük be az ekézésedet.

Atörökk 2013.10.29. 20:11:47

@CID:
Egyelőre marad. Külömbe meg nem is hasonlít hozzá, a postarablónak bajusza volt.

Sunny Days 2013.10.29. 20:23:12

írd meg a történetedet a tripadvisor.com-ra és a booking.com-ra

a visszaigazolásotokon rajta volt, meddig tartják a szobát - ha adtatok garanciát (hitelkártya számot, amit meg nem érkezés esetén megterhelhet a szálloda az első éjszaka árával), tartania kell másnapig a szobát, de ha nem volt garancia, akkor kb. este hatig meg kell jelenni, különben törölhetik a szobát (és eladhatják egy beeső vendégnek)

az mondjuk érdekes, hogy este a recepciósnak fogalma sem volt, miért nem találta a foglalásotokat és hogy mi volt a törlés oka - ha kockás füzetben tartják nyilván a foglalásokat, akkor is fel kell tüntetni, ki-mikor-miért törölt egy foglalást

Vitéz Lóbányai 2013.10.29. 20:25:44

Szlávoktól ne várjunk csodát. Buszvezetőként havonta ér az a szerencsétlenség, hogy élvezhetem a cseh folklór adományait. Ha röviden szeretném összefoglalni a cseh népben sikeresen egyesült a butaság a rosszindulattal, és ezt nem is titkolják.Elsődleges dolog, hogyha bárhol megállok, és elhagyom a buszt, akkor az utolsó mozdítható alkatrészt is magammal kell vinnem , mert nagy valószínűséggel mire visszatérek csak a csupasz alvázat találom a járművem helyett. A poszt írója is megtapasztalta azt a tipikus hozzáállást, hogy bármilyen reklamáció felmerülése esetén nem elérhető, szabadságon van, elhunyt az illetékes manager. A közlekedési morált átélve, csodálkozásomat kell kifejeznem, hogy még nem halt ki teljesen csehország teljes lakossága. A miértre akkor jöttem rá, amikor egy cseh guide elmagyarázta, hogy náluk a sört gyakorlatilag víz helyett fogyasztják, annyira természetes módon, hogy még munkaidőben is büntetlenül sörrenthetnek. Tehát: alapból azért hülyék, mert be vannak tolva, ha meg józanok, akkor az elvonási tünetek miatt! :D

CID 2013.10.29. 20:58:15

@atörökk: az igaz, viszont egy 7"-os TAB-on, a 4x5 mm-es avataron nem annyira látszik, csak a szürke gyászhuszár sziluett. Mid1, majd megszokom.

TH 2013.10.29. 21:15:41

Jelzem, hogy egy valódi 4 csillagos szállodában elvárás, hogy a recepción dolgozók egynél több világnyelvet beszéljenek (és szintén jobb helyeken kis zászlócskák is rájuk vannak tűzve, hogy jelezzék, mely nyelveken érdemes próbálkozni).

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.10.29. 21:26:03

@CID: "Sztálin avataros kommenternek nézlek"

Én Gőringnek. Egyébként Atatürk. Nekem is jobban tetszett Szulejmán.

CP1 2013.10.29. 22:27:57

Nem volt túl kedves a vendéglátás, érdekes hozzáállású volt a hotel. De legalább úgy tűnik, hogy a recepciós magatartását utóbb ők is elfogadhatatlannak tartják.
Külföldi céggel, vállalkozással szembeni panasz esetén egyébként az Európai Fogyasztói Központhoz lehet fordulni, ha valamilyen konkrét vagyoni igénye van a fogyasztónak (pld a szállásdíj csökkentése a kényelmetlenségek miatt), bár ennek meghatározása nem tűnik túl egyszerűnek. Viszont egy próbát megérhet, mivel a segítségnyújtásuk ingyenes.
A szervezet honlapját itt találod: www.magyarefk.hu

Cseber Lajos 2013.10.29. 23:48:52

Te még olcsón megúsztad. Engem éjjel kettőkor keltettek fel, hogy beazonosítsanak. A beazonosítás nem járt sikerrel, ezért a recepciós levitt a mosókonyhába és tarkón lőtt. Azóta is ott fekszem a mosógép mellett.

CID 2013.10.29. 23:51:27

@atpijkamo: hahó, kérdeztem valamit!

Sandor Akarki 2013.10.30. 00:58:30

@A Kisvakond: Te is cseh vagy ugye? A rajzfilmben láttalak vakond. Csak... lécci... nem túrjál többet a kertben.

Sandor Akarki 2013.10.30. 01:05:26

@Csigorin: ENSZ-nek két hivatalos nyelve van, angol és francia, pont mint Kanadának. Európa másik része frankul... akarom mondani germánul nyomja. De a németet a Dunától keletre már csak korlátozottan értik, a franciát esélytelen.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.10.30. 09:14:38

@CID: Aszittem csak a szokásos kekeckedésed.

Nem szedek, miafaszanak szednék. Jól karban vagyok én tartva. Mondhatni fiatalos. Látod, hogy szellemileg is a topon vagyok. :))

Manyecska 2013.10.30. 11:12:43

Seggrepacsi is volt?xd kérdi, mit tanácsolunk: ha már a franciák is fent voltak egy jó négyes megért volna 1 próbát.

▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2013.10.30. 16:26:45

Van EU-s fogyasztóvédelem, de ott is a szokásos trollkodás megy: bizonyítsd, hogy felkeltettek; végülis konkrét jogsértés nem is történt; javasoljuk a bírósági utat, ha mégis úgy gondolja; de igazából nem javasoljuk, mert bonyolult...
Amit tehetsz: booking.com-on küldesz egy vaskos visszajelzést.

CID 2013.10.30. 18:01:25

@atpijkamo: Kekeckedésem?asse tudom mi az:). Nem, nem annak szántam. Köszi a választ.

lordjim 2013.10.30. 19:06:22

@dr. phil. Sün‼ ツ: Megmondom barmok,fölmentek a nyolcadikra és kézenfogva kiugráltok.

heidt 2013.10.31. 13:29:41

"Barátainkkal hétvégi prágai kiruccanást terveztünk"
Őket is zaklatták? Erről egy szó sem esik, tehát úgy gondolom: kivettek egy darab kétágyas szobát, ahová "ügyesbe" felcsempészték a barátokat. Ezt észrevette/megsejtette a személyzet, ezért tartott rutinellenőrzést. A posztolónak az a szerencséje, hogy a barátaik apró termetűek, így el tudtak bújni a szekrényben/ágy alatt/zuhanykabinban.

lingar4 2013.11.03. 15:51:19

@heidt: Mindenki magából indul ki.
Két szobát foglaltunk a bookingon és kettőt fizettünk ki. Csak minket ellenőriztek (meg a francia párt, akiktől hallottuk). Magyarázat nincs. Azóta is levelezünk. Felügyeleti szerv még mindig nincs, ajánlottak 30 eurót :))

Peetee 2013.11.05. 11:17:29

Tanulság: Ha külföldre mész tanulj meg előtte KOMMUNIKÁLNI!!!

A kézzel-lábbal becsekkolás, a rántotthússzagú pulcsiban feszengés és a teszkós-szatyrokban csörömpölő sörösövegekkel való szoba felé távozás sajnos bizalmatlanságot kelt; ennek lettek Önök az áldozatai.

Csigorin 2013.11.06. 10:53:49

@McZozo: de epp ez az hogy nem jottek vissza, visszarendeltek oket kettore, erre odaette oket a rosseb este kilenckor, aztan csodalkoznak hogy toroltek oket.
süti beállítások módosítása