Tékozló Homár

Törölték a mobilnetét Németországban

2013.11.18. 13:22 | jackyll | komment

Naiv utazó váratlanul mobilnet nélkül maradt, aztán amikor felhívta az ügyfélszolgálatot, 10 percre várakozásra tették. Megpróbálta lemondani és újra megrendelni a csomagot 7000 forintért, de a pénz levétele után egy perccel megszüntették azt is:

Engem a Telenor szopatott széjjel a roaminggal Németországban. A megrendelt, kifizetett szolgáltatásomat (TravelSure Net 10) egyszercsak kikapcsolták, majd fel kellett hívnom külföldről, roaming tarifával az ügyfélszolgálatukat, ahol egy nő teljes inkompetenciát mutatott fel, majd várakozóra tett 10 percre (ezután leraktam). Majd pedig ismét megrendeltem egy kávézóból a szolgáltatást, amit SMS-ben jóváhagytak, az árát (7.000 Ft max. 10 napra, max. 200MB forgalomra) levonták, majd ezután egy perccel SMS-ben értesítettek, hogy megszüntették!

 Az alábbi panaszt írtam nekik:

 "Tisztelt Ügyfélszolgálat,

 Németországban tartózkodom. Megrendeltem 8-án a Travel Sure Net 10 szolgáltatást, ami egy ideig működött, majd már kint, Németországban a mobilinternetem egyszercsak megszűnt - még a lejárat előtt, és azelőtt is, hogy a szolgáltatásban foglalt 200MB-ot elhasználhattam volna. Ezután egyáltalán nem volt mobilnetem, a "rendes" (szemtelenül magas) romaing tarifával sem.
 
 14-én este felhívtam az ügyfélszolgálatukat (Németországból mobiltarifával) ahol az ügyintézőnő teljes inkompetenciáról tett bizonyságot. Először azt vélelmezte, hogy azért nem megy a szolgáltatásom, mert csak KEVÉS MARADT A KERETBŐL(!!!) (biztosan úgy gondolta, hogy azt a keveset már csak úgy, egyoldalúan nem szolgáltatják ki nekem, és ez így rendben van), de arra sem tudott mit mondani, hogy akkor hagyományos roaming tarifán miért nem megy a netem.
 
 Kértem, hogy szüntesse meg a TravelSure Net10-emet, majd ismét megrendelem, hátha így működni fog (inkább elveszítve az eredetiből maradt néhány megabájtomat). Erre az ügyintézőjük nem volt képes, azt mondta, hogy csak fordulónapon lehet megszüntetni, ez az Önök weboldala szerint nem igaz. Ezután az ígérte, hogy utánanéz, majd várakozóra tett roamingtarifás hívás mellett; 10 percig (!) vártam, majd nem történt semmi, ezért bontottam a vonalat.
 
 A mai napon a helyi kávézóból az internetes felületükön lemondtam a még fennálló TravelSure Net 10-emet, majd ismét megrendeltem a szolgáltatást. A szolgáltatás megrendelését igazoló visszajelző SMS meg is érkezett, nyilván az árát is levonták tőlem,  majd ezután egészen felháborító módon érkezett egy SMS, mely szerint a frissen megrendelt és kifizetett TravelSure Net 10-emet MEGSZÜNTETTÉK.

 Önök engem megloptak a fennálló szolgáltatás adatforgalmával, az ügyintézővel folytatott telefonhívás összegével, valamint a második, újonnan megrendelt TravelSure szolgáltatás díjával.  Kérem, haladéktalanul indtsák el az Önöktől megrendelt és kifizetett szolgáltatásomat, valamint írják jóvá egyenlegemen a fent részletezett, Önök által keletkeztetett költségeimet.
 
 Panaszomat erről a felháborító arcátlanságról eljuttatom a fogyasztóvédelemhez, valamint a Tékozló Homár fogyasztóvédelmi bloghoz is."

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Manyecska 2013.11.18. 13:25:39

I.gen, ilyen ez a szelávi.

Manyecska 2013.11.18. 13:26:46

"Engem a Telenor szopatott széjjel" in médiás rés, gratulálok.., bele a közepibe kezdésnek:D

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.11.18. 13:32:46

szopatnak anyaam fiad
engem is fiam stop de nekem joolesik anyaad

a kisvakond 2013.11.18. 13:39:30

Internetfüggő allergiás poszter.

Manyecska 2013.11.18. 13:46:59

A cím helyesen: "türülték a mobilnettyét.." !!

Manyecska 2013.11.18. 13:48:02

...OFF az előbb vki felhívott és megkérdezte hogy van a lábam, hiába mondtam hogy téves..:P lehet levágta a Tettye intersziti??:P

igi1 2013.11.18. 13:56:45

a telenor is úgy óhajtotta h ne internetezzen az ilyen

amilyen sikeres ember a megrendelt cuccokért még megkapja a szàmlát

sztem az illetőnek tartozása v egy kiegyenlítetlen szlája van vhol

Atörökk 2013.11.18. 13:58:11

Németországba' sörözzél, ne netezzél.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.11.18. 14:07:22

Tipikus dilettáns&jellemtelen picsa a helpdeskbe'. Munkáját azonnal elvenni. Képezni majdnem mindig reménytelen. Elhiszitek nekem, hogy majdlesz valami/majd elunja alapon rakódott félre drága Poszterünk se egy csúcslény, helyben miért nem vett egy pre-paides netet az elsõ szopatásokat/leszarást tapasztalva? Hogy és mér van ennyi kidobnivaló pénze?

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.11.18. 14:08:45

RETKES KUKIM a blogkódba. Nemmotor. Vagy ha igen hány köpcentis. Na.

Székely Máté László · http://l4c1.blog.hu/ 2013.11.18. 14:15:36

@Kellemes Zérókomponista:

Részben igazad van. Olvass inkább engem:

Tizenkét négysoros
------------------

1.

Az oldaltáska

Ott lóghat egy táska bárki oldalán,
kidörzsölheti a csípőjét.
Ránéz a véres bőrre, és valamit megért.
Megéri fölös súlyokat cipelni talán?

2.

Lassú zongorajáték

A lány ujjai sokat gyakoroltak,
az évek feszes napirendjén mindig szerepelt a zongora.
Jóval később az idős hölgy emlékeiben boldogan vonaglottak
a pásztorórák, a legények, a zene. Az ifjúság kora.

3.

Cipőben

Hiúság megtestesítője, mindenki kényelmének vágya,
régen ez volt, ma már nélkülözhetetlen kelléke életünknek a cipő.
Mindig fontos szimbólum lehet, és ha feltűnnek
a drága lábbelik a sétálóutcán, elkerüli mindet a trágya, de vonzza annyi nő....

4.

Csendes erdő

Bolyongás, loholás az avaron,
száguldás tüskés bozótok között biciklin, vagy lovon,
sok férfit a vörös napnyugta felé elűz.
Mikor este beesik az ágyba, elalszik minden tűz.

5.

Vízköpő

Hatalmas a tér, és még nagyobb a katedrális.
Tornyai az eget ostromolják.
A pusztító földrengés megrongálta, de máris
vízköpködő kőművesek gyorsan felújítják.

6.

Bölcsek-e?

Nagy házban élnek az udvarházi népek.
Gazdagok. Kozmetikusuk mindig előttük ébred.
Főleg magukban bíznak, és végleg
eldöntötték, hogy számukra a zuhany a lényeg.

7.

Kevés remény maradt, de elegendő

Zavart madarak repkednek a háztetők felett.
Sirályok. Mégsem találják az anyafolyót.
A rablóhollók hozzák a friss vöröshomokkal keresztbe fújó szürke szelet.
Aki önként a rabszolgaföldön marad, rosszabb, mint halott, önkéntes bolond, lehet.

8.

Gyertya a szeles temetőben

Nincs joga, nincs ünnep, miért ég?
Árnyéka egy vad boróka, és a százötven éves fűz.
Elfújta a szélroham és vastagon füstölt. Miért szép?
A kicsi lángban, úgy hiszik, ott ég az örök tűz.

9.

Öregedés

Kopott malomkő lett a szívem,
nem őröl soha többet már.
A malomtorony elkorhadt, nemrég lett ilyen,
hózáporba fordult az öreg nyár.

10.

Mélyrepülés

Kompenzált szenvedésekből önsorsrontó szenvedély lehet.
A betegség régóta kínoz sokakat.
Narkó, vagy pia kell? Nem éltető falat?
Ha feltámadt, ki állítja meg az északi szelet?

11.

Vadkemping

Halk esti dalok szólnak a hűvös levegőben,
aztán mindenki hálózsákjába bújik lassan.
Ilyenkor van időnk aludni bőven.
A gitárszó még ott kísért a magasban.

12.

Függöny

Lengedeznek a huzatban a kevély drapériák,
eltakarnak sok dolgot a finom függönyök.
A végső fellebbentésnél senki nem lesz diák,
mindenki doktorrá válik, és úgy marad, bölcs lesz, örök.

Győr, 2013. november

Manyecska 2013.11.18. 14:18:53

@l4c1: Te a győri böriből írogatod ezeket a verseket..?:P

Székely Máté László · http://l4c1.blog.hu/ 2013.11.18. 14:30:45

@igi1: Nem tudod, csak úgy gondolod :)

Ezt neked küldöm, kíváncsi vagyok, mi a véleményed.

Fiamnak
- - - - - - - - -

Ott kezdődött, amikor először megszólaltál,
már jártál, és szorítottad nagyujjamat.
Mosolyogsz, ez a kép előttem marad.
Néhány lépés után érzem
az életbe kapaszkodó karmodat.

Az első tappancsjárások után repülni próbáltál,
vitorlázni az örvénylő, fényes levegőben.
Gondolatban sok álom után szállnál...
- mondta egy kis kobold, mint eltűnő gondolat.
De a szép álmod nem tűnt el mégsem.

Sokat tanulsz, és túl sok a töprengés,
egy ilyen fiatal még nem filozófus.
Ha gyenge pillanatban elér egy gonosz kés,
nem ér el a végzet, mint vörös rés,
nem leszel bukott ember, lelőtt mókus.

Lassan felnőtt leszel, és nem tudok semmi újat
mondani, és nincs is hozzá kedvem.
Mitől tarthatnálak vissza? Aki rád fújhat?
Aki elvesz tőlem?

Nekem is volt fiatalkori szerelmem.

Az életed te alakítod, és az magától gyűrűzik tovább.
Talán dolgozol, talán mulatsz, vagy babérkoszorún ülsz,
néha pörögsz, vagy ájultan elszenderülsz,
mindig számíthatsz rám, melletted lesz édesapád.

- - - Győr, 2013.11.13.

Székely Máté László · http://l4c1.blog.hu/ 2013.11.18. 14:35:50

ON: A prosztó lónak igaza van, de attól még nem szimpatikus a stílusa.

Székely Máté László · http://l4c1.blog.hu/ 2013.11.18. 14:37:23

@Kitalátor = másként_gondolkodó: Aha, épp mint az embör=embi.

Már azt hittem, a győri börtönre gondolt.

igi1 2013.11.18. 14:41:06

@atörökk: a belga csokit is meg kell kóstolni! de igen inkább menjé sörfőzdébe ott :)

igi1 2013.11.18. 14:42:46

@l4c1: ha célzás akar lenni nem vettem magamra plusz nem kedvencem az ilyen de azért ha már nekem küldted köcce

Faus to 2013.11.18. 14:44:48

"Engem a Telenor szopatott széjjel"

Neked a pofádat kéne kimosni egy kis hypóval!

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2013.11.18. 14:47:27

@l4c1: Az is fennállhat. Mármint amire egy börtönnel kapcsolatban egy női hölgy számkivetve vélhetően gondolni szokott esetenként a hímsoviniszták szerint...

Székely Máté László · http://l4c1.blog.hu/ 2013.11.18. 14:48:27

@igi1: Elnézést kérek, nem célzás akart lenni. A barátnőmnek tetszett, és rád gondoltam, hogy elolvashatnád.

Nem baj, ha nem kedvenced, nincs két egyforma ember :)

dBLOOD 2013.11.18. 14:58:12

@Rocco az erdei állat: Nem, helyesen úgy lenne, hogy "Turulták"
***
Talán nem így kellene fogalmazni hogy sz*patott...
Amúgy az a még bosszantóbb dolog ebben hogy általában az ilyen malőrök oka nem valami programhiba, hanem az hogy valami hozzánemértő, ember rossz gombra kattintott.

Seggturkász Agyturkász 2013.11.18. 15:01:23

A posztoló miért nem vesz németországban a sparban egy prepaid kárttyát felennyiért 10x ennyi adatforgalommal?

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2013.11.18. 15:02:44

Burkusországban nem árulnak telenoros mobilnetet?

Faus to 2013.11.18. 15:04:59

@Kitalátor = másként_gondolkodó: De én legalább nem írok ilyen f.sz posztokat

Székely Máté László · http://l4c1.blog.hu/ 2013.11.18. 15:07:21

@Seggturkász Agyturkász: Hát ez az, minek szenved ezzel... és még telefonál, meg még ide is írkál.

igi1 2013.11.18. 15:07:57

@Seggturkász Agyturkász: mer nem bír elszakadni a gyökereitől

aszittem ez mnyilvánvaló

Seggturkász Agyturkász 2013.11.18. 15:09:50

@igi1: áhá

na de ha nincs nettye akkor hogy tolta ide a posztot?

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2013.11.18. 15:16:22

@l4c1: Van, aki kisszékről éri el, és van, aki csak létráról...

igi1 2013.11.18. 15:21:52

@Seggturkász Agyturkász: há száklodai wifin

nem kérdés :)

v azóta kitoloncolták

Manyecska 2013.11.18. 15:24:25

@dBLOOD: könyörgöm, a turul hogy jön ide??:DD

Manyecska 2013.11.18. 15:29:53

@l4c1: :DDDD amúgy nagyon szép a versed, teccet.

dBLOOD 2013.11.18. 15:31:18

A turul mindenhol ott van. :D

Székely Máté László · http://l4c1.blog.hu/ 2013.11.18. 15:33:41

@Kitalátor = másként_gondolkodó:

Nem, elsősorban információ.
De az a három is fontosch időnként :)

NagyGenyoo 2013.11.18. 15:49:26

Aki diszidál az országból, az megérdemli! Itt bezzeg minden jól müködik! Tessenek visszajönni!

buksikutya 2013.11.18. 16:24:12

maskor majd nem a pannon gsm-nel mobilozol, illetve maskor majd veszel helyi mobilnetet.

gt_ 2013.11.19. 01:45:57

Hahaha, miért nem vett a posztoló ottani prepaid kártyát? Nemrég voltam az osztrákoknál, ott egyenesen olcsóbb a net mint itthon (3G = 10€ ~3000ft: www.a1.net/internet/mobiles-internet-wertkarte).

Habár a németeknél már annyiba kerül mint amit te fizettél (www.o2online.de/tarife/o2-go-prepaid/?exclusivId=epo2p_4x6-b_tarife-zum-surfen), de a 200 mega helyett 5 gigát kapsz... és nem 10 napra, hanem egy hónapra. Máskor jobban nézz körül mielőtt elutazol :)

Tomasz_a_gozmozdony 2013.11.19. 07:46:04

Sose értettem, ilyen retek cégnek honnan vannak még ügyfelei?

eszenix 2013.11.19. 09:38:25

@gt_: Az O2-t csak ne ajánlgasd, akkora trágya szolgáltató, sehol nincs normális térereje néha még beszélgetéshez sincs.

Panelproli 2013.11.19. 12:46:52

@eszenix: Nem a térerővel van baj! Azért lassítják, mert óvják az 5Gb adatforgalmat, mert a szar térerő mellett kitart az másfél hónapig is:D

valerio 2013.11.19. 14:50:44

Wifi nincs a németeknél? Jééééé!

gt_ 2013.11.20. 03:05:55

@eszenix: Csak példaként volt. Bármilyen is az O2, a posztoló megoldásától biztosan jobb. Persze mielőtt külföldre megy az ember, annak is utána tud járni, hogy melyikről milyen vélemények vannak.

Az osztrák A1-et mondjuk tudom ajánlani. Egy évig adják a 3Gigát (10€), így akár a következő kiruccanásra is eltehető. Sőt egy euróért az időtartam meghosszabbítható. Egy bibi van, hogy nincs internetes-bankkártyás fizetési lehetőség, csak helyieknek (internetbankkal). Így csak - amúgy rengeteg helyen, pl összes postán kapható feltöltőkártyával lehet tölteni. Nekem mindenhol volt térerő.

Mindegy amúgy, a lényeg nem a szolgáltató volt, hanem a helyi megoldás :P

2013.11.20. 16:57:48

@gt_: congstar sokkal olcsóbb, tizenvalahány EUR a havi 1 gigás mobilnet, és belföld külföld vonalas számok egységes áron mennek

dailyvicodin 2013.12.10. 10:09:41

eszenix: nekem semmi problémám az o2-vel.
süti beállítások módosítása