Tékozló Homár

Miért fogyott 60%-kal több gáz egy év alatt?

2013.12.10. 14:31 | jackyll | komment

A Főgáz év végi elszámolása szerint András fiáék 60%-kal teljesítették túl a korábbi fogyasztásuk alapján megállapított átalányt. Lehet, hogy valahol lopják a gázt a környékén? Vagy felütik a rezsicsökkentés óta?

Budapesten háromfős háztartásban használnak a fiamék gázt melegvízhez és főzésre. A számlát átalánydíjas elszámolásban kapják havonta, illetve közvetlen beszedéssel fizetik. A korábbi havi fogyasztásuk 46 köbméter volt havonta, amit az elmúlt időszak alapján állapítottak meg. Ez az évek során elég stabil értéknek mutatkozott. A számlaösszeg átalányban így kb. havi 6.000 Ft (4.800 Ft fogyasztás + 1.200 Ft alapdíj) lett.

Most jött egy értesítés a FŐGÁZ-tól, hogy az éves leolvasás után a ténylegesen felhasznált és a ténylegesen kifizetett fogyasztás között mintegy 34.000 Ft különbség van (havi szinten majd 3.000 Ft, azaz 60% többlet). Az időszak 2012 novembere és 2013 októbere között eltelt hónapokat öleli fel, amiből ráadásul az utolsó 10 hónap már az első rezsicsökkentés alá esik.

Szeretném megkérdezni a Németh Szilárdot, a rezsibiztost (megkapta cc-ben), hogy nem gondolja-e furcsának, hogy a számlán ugyan csökken az egységár 10%-kot, de ugyanannyi melegvizhez és ételhez 60%-kal több gáz kell, és a teljes fogyasztási érték mintegy 50%-kal nő?

Egyben kérdezem a kedves olvasókat, hogy van-e hasonló tapasztalatuk.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2013.12.10. 14:32:24

ez gáz.
Sajnos én nem tudom, mert rohadt sokat fizetek, mióta csökkent a rezsim.

Dr. Kix 2013.12.10. 14:34:23

Nos, a levegő is gáz, szóval csak fizessetek szépen azért is. :)

gabbor 2013.12.10. 14:37:00

Ezt nálam is eljátszották párszor, aztán átnyergeltem havi diktálásra és megszűnt ez az anomália.

dailyvicodin 2013.12.10. 14:42:53

egy kis olcsóbb, rosszabb gáz bele, és máris több kell ugyanazon füütööértékhez

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.12.10. 14:43:39

A postoló furcsának tartja-e, hogy adott átmérőjű csövön, adott nyomással ugyanannyi gáz fér át? Tehát ha többet mutat az óra, akkor többet volt nyitva a gázcsap.
60%-ot meg nem nagyon lehet a gázon hígítani...

Én inkább a járulékos költségeket nézném meg a számlán, bevizsgáltatnám a gázórát, de az is lehet, hogy tényleg szivárog pl., mert valami külső ok nélkül kicsit meredek egy 60%-os növekedés, ha a postoló igazat mond, és tényleg annyi fogyott. (És a mostani fogyasztás miért nincs ott m3-ban?)

vape 2013.12.10. 14:46:29

"ugyanannyi melegvizhez és ételhez 60%-kal több gáz kell"
Honnan tudja ennyire pontosan a poszter, hogy ugyanannyit főznek és melegvizeznek a fiáék, mint 1 évvel korábban? Ott van mellettük a nap minden percében? Nem lehet, hogy pl. tavaly ősszel megszületett az unoka, emiatt tényleg nőtt a fogyasztásuk?

Atörökk 2013.12.10. 14:48:12

Eccerű. Tavaly kurvahideg vót a tél.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.12.10. 14:58:04

@atörökk: Tavasz. Volt az a kis havas akció márciJJusba'.

Atörökk 2013.12.10. 14:59:55

@dr. phil. Sün‼ ツ:
De hogyan? Nekem nem fér bele a kályhámba a bojlerem :(

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.12.10. 15:04:32

szerintem fával köll fűteni aztán kitörölhetik a gázukkal a seggüket a szolgáltatók.

amúgy nemtom, ki kéne kérni a tételes elszámolást meg ellenőrizni a gázórát.

salv 2013.12.10. 15:04:40

Meg szoktak nezni a gazorat legalabb az eves leolvasasok idejen, hogy egyezik-e a szamlan levo adattal? En minden heten felirom a gazorank allasat, es latom, hogy a fogyasztasunk nagyon szepen korrelal az idojarassal - heti, es eves szinten is. Semmi jelet nem lattam eddig annak, hogy a gaz futoerteke valtozott volna az elmult evekben, vagy barmi massal trukkoztek volna.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.12.10. 15:05:32

felenk arammal megy minden
havonta leolvassak
havonta jon a szamla
havonta fizetunk
/ez gondolom egy elmaradott modszer, de ez van/
ja minden havi szamlan ott vana fogyasztasi grafikon egy evre visszamenoleg/

Rosszindulatú Vászka 2013.12.10. 15:07:37

Nem köll fűtni és ész. Régen se volt fűtés, mégse nem halt ki a zemberiség. Sőt. Naugye.

Manyecska 2013.12.10. 15:11:36

Ezekszerint már mindenki kiverte magának:P ,megoldásként!..és nem vált be, csak mert senki nem vezette még fel a praktikát!:P:D

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.12.10. 15:12:05

@zsiráfffff: ja, oszt elvisz a keszenleti rendorseg a rozse vegett

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.12.10. 15:14:33

@salv: ez a füttőérték mizéria egy zagyvaság szerintem. nyilván ha -10 fok van kint akkor több ideig tart felforralni azt a rohadt vizet mint nyáron.

@hagyma: lehet venni is!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.12.10. 15:15:13

Andrasek jobban teljesitenek mint egy eve
60 szazalekkel
azt mondjuk kurvara nem ertem, ha van gazorajuk le tudjak csekkolni mennyit mutat...
ha meg annyit, akkor az annyi

belekotyogok 2013.12.10. 15:15:26

@atörökk: így van, és sokkal több teát ittak.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.12.10. 15:16:52

@zsiráfffff: akkor atbasznak a kobmeterrel
legjobb lopni azaramot
telen hidegebb a gaz?
nalunk a konyhaban telen sincs - 10
igaz gaz sincs

__tom_ 2013.12.10. 15:18:05

Gázt nem (csak) köbméterre fizetünk, hanem aktuális fűtőértékkel is szoroznak valahogy, mivel az változik. Tehát x energiához egyszer 10 köbmétert kell eltüzelni, másszor 20-at. A számlán ez meg is jelenik.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.12.10. 15:18:41

amugy tavaly telen a mi aramunk is kb 50 %-al tobb volt
egyszeruen sokkal hidegebb volt honapokig, meg tobbet foztunk
es mi is ketten vagyunk
szoval nem lehetetlen a dolog

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.12.10. 15:19:49

@__tom_: eze jo az aram
az 120 volt oszt jonagyot

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.12.10. 15:20:17

@hagyma: hülye. a víz hidegebb ami kintről jön, ahol hideg van.

Atörökk 2013.12.10. 15:23:01

@zsiráfffff:
Ne bántsd, csak a sportfogadáshoz ért.

Külömbe meg nemzeti gázbolt kell!!!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.12.10. 15:23:28

@zsiráfffff: nem kell annyit furdeni meg levest fozni

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.12.10. 15:26:10

@atörökk: nem csak a sportfogadashoz, sot mondhatnam polihisztor vagyok
amugy szerintem a viz homersekletkulonbsege elhanyagolhato telen vagy nyaron
ez gazban 1-2 %-ot jelenthet

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.12.10. 15:28:34

@atörökk: jo hogy eszembejuttattad
a legnagyobb gondom ma a Benfica Paris SG
van otleted?
a galata juvet kiveszem x2-re
a mu-t 1-re

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.12.10. 15:30:22

@atörökk: nem etikus ez az egész energiabiznic, az a helyzet. a napfény meg a gáz meg a szél meg a víz az mindenkié kéne legyen, nem? kerüljön annyiba, hogy fenntartható legyen a működés. asszem kezdek antipolitista kommunista lenni.

__tom_ 2013.12.10. 15:31:26

@hagyma: ha nincs pár millád szigetelésre + alternatív fűtési módokra, a gáz még mindig jóval gazdaságosabb egy családi háznál, mint az áram. A legjobb mondjuk a fatüzelésű kazán + központi fűtés kombó, csak hát ha nincs hozzá gáz, amit beállítasz 15 fokra, egy 1 hetes téli vakáció alatt jégveremmé változik az egész ház.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.12.10. 15:38:36

amugyis a gazbojler ugyanolyan langon eg telen nyaron szvsz....
@__tom_: nalunk olcsobb az aram

banya666 2013.12.10. 16:02:25

@atörökk: nem igaz nem volt kurva hideg a tél.

cobre 2013.12.10. 16:05:30

Hát a havi 6000 főzés + melegvízre, három főre nem sok, szerintem elég, ha mondjuk a gyerek átszokott zuhanyzásról kádban pancsolásra meg egy kicsit többször főznek, teáznak, stb.

cobre 2013.12.10. 16:06:57

De az is lehet, hogy mi fizetünk sokat.

salv 2013.12.10. 16:21:36

@__tom_: Nezd csak meg jobban az a szamlat. Nincsenek kettes faktorok a korrekcios tenyezoben, csak szazalekos nagysagrenduek. Es ennek nagy resze is a terfogati hatasbol jon (adott mennyisegu energiat tartalmazo gaz terfogata valtozik a homerseklettel), nem annyira a futoertek valtozasabol. Az utobbi maximalisan megengedheto valtozasat egyebkent szabvany irja elo. Elsosorban azert, mert a modern gazegok egyszeruen leallnak, ha a futoertek egy adott szint ala esik. Ez bizonyos regiokban tomegesen be is kovetkezett az orosz-ukran gazhaboru idejen, amikor gyengebb minosegu magyar gazt is be kellett keverni, amivel mar tul alacsony lett a futoertek.

Atörökk 2013.12.10. 16:42:24

Ójee, címlap lészen ez :D

Aureliano Buendía 2013.12.10. 17:08:34

1: diGDálni kell, akkor nincs meglepi
2: lehet, hogy ennyivel változtak a "fogyasztási szokásaik" az elmúlt egy évben-->az előző éves periódushoz képest többet fogyasztottak, mint amennyiért valójában fizettek
3: te vagy az én párom
4: március és április szokatlanul hideg volt, kitolódott a fűtési szezon (és ez már ebbe az elszámolási időszakba esett nekijje)
4: lehet, hogy elromlott a gázóra, ezt bevizsgáljak, ha kéri a delikvens, de a vizsgálat árát le kell csengetni elsőre
5: ha szivárog, azt érezné, már rég szerelőt hívott volna
6: ha valaki lopja a gázt, az bátor cselekedet lenne, kicsit bonyásabb megfúrni egy használat alatt levő gázvezetéket, mint egy (illetve kettő) drótra kötni egy tyúkbelet.
7: ha a lakásában van a gázóra a lopás nem nála jelentkezne, hisz az az óra után van
8: két db négyes pont volt:)

Aureliano Buendía 2013.12.10. 17:09:51

amúgy meg a posztoló örüljön, hogy a nagyobb gázszámla miatt jóval többet spórolt is a rezsőcsökkentésen (bele se gondoljon, hogy mennyi lett volna a 20% nélkül a végösszeg)

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.12.10. 17:12:14

@uraaam: "jóval többet spórolt is a rezsőcsökkentésen"

:))

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.12.10. 17:16:16

szerződésében egy Seychelle-szigeteki cég volt megjelölve, fizetését viszont egy német cég utalta euróban, főnökei pedig Szerbiában voltak.

index.hu/gazdasag/2013/12/10/igy_csalnak_a_betelefonalos_musorokkal/

Aureliano Buendía 2013.12.10. 17:30:32

Amúgy az is lehet, hogy az ervée még gyorsan mindenkire rányom pár köbmétert a tulajdonrész eladása előtt, és az így keletkezett eksztraprofitot talicskán tolja kifelé a zórszágból:D

(és érzem, hogy van, aki ezt komolyan veszi, nemzeti gyűlölködő véreim, keblemre:))

kjanik 2013.12.10. 17:54:58

Az éves leolvasás a fogyasztás mérése.
Az átalány a fogyasztás becslése, amit a mérésnél korrigálnak.
Amikor nekem pl. éves 60000.- ft túlfizetésem volt az átalány miatt, azt visszakértem (visszaadták), onnantól kezdve havonta diktálom a fogyasztást, tehát mérés alapján fizetek és tudom, hogy hol tartok, nem ér meglepetés.

Aureliano Buendía 2013.12.10. 18:30:10

@kjanik: a legtöbb ember lusta erre, és a szolgáltatóknak is az az érdeke, hoyg havonta kb. egyforma arányban számlázzon.

Szerintem itt nincs semmi ördöngösség most, simán csak többet/hosszabb ideig fűtöttek/fürödtek, mint az előző egy évben.

FDToth 2013.12.10. 19:23:04

Ugyan ez: 2 eve meg 7-8 volt a tavfutes, most meg marr 12!. Nem futenek tobbet, egyszeruen megis rengetek a mennyisegi szamlazas.

Tomasz_a_gozmozdony 2013.12.10. 23:04:25

Nem lehet hogy gázóracsere volt és ez jól mér? Havi 42 köbméter még úgy se jön ki, ha csak 4 hónapot fűt a poszter egy évben. Ha megy a fűtés, nem fullon csak ilyen 20-22 fokra, nem ritka a NAPI 8-9 köbméter. Konvektoros a téma amúgy, 42 négyzetméteres a kéró, és 82köb átalányt fizetek.

Megoldó 2013.12.10. 23:36:24

A gázt higitja a szolgáltató ez axióma.
A mértéke napszakonként változó.
A kijelentés alapja többször tapasztalt sütés kb. egyforma anyagokkal, és 2-szeres! időkülönbséggel. Hogy basnák meg stb...

Tron65 2013.12.11. 07:20:51

"Sandor Akarki · Top Commenter
Hozzákever a szolgáltató egy kis levegőt és máris van fogyasztás. "

Idióta!!!!!!

Ha ezt megteszi nem fogyasztás van!

Kiddy (dugnám nikki sixx-et!) 2013.12.11. 08:31:53

Kedves Poszt-toló! Nekem Anyuka panaszkodott erre. Sőt, mástól is hallotta, évek óta fix fogyasztűsú idős emberektől. Mindenkinél gázóracsere után jelentkezett a jelenség, szóval én is összeesküvést sejtek.

VT Man 2013.12.11. 08:43:43

Jajj, úristen!

Havonta leolvasta az illető a gázóráját? Nem látta a fogyasztott mennyiséget?

Esetleg kivonni nem tud két számot? (Előző óraállás, mostani óraállás?)

belekotty 2013.12.11. 09:16:24

@uraaam: Nem kell két tyúkbelet lopni, elég a fázist. A 0-át nem mérik az órák.
Bocs, elműs voltam, ismerem az összes trükköt. Láttam már falba vert 100-as szöget is, amivel hogy hogy nem pont eltalálták a fázis vezetéket. :-))

belekotty 2013.12.11. 09:17:43

@Tron65: De fűtés se kell. :-))

ProsTata 2013.12.11. 09:26:16

Variációk:
Hibás mérő, be kell vizsgáltatni. Ennek ugye vannak kockázatai, de ha tényleg hibás, akkor innentől végig rosszul fog mérni.
Rossz leolvasás. Elvileg fényképpel dokumentálják. Meg kell nézni az elszámoló számlát, elő kell szedni az egy évvel korábbit is.
Valamelyik fogyasztó rosszul működik. Soknak tűnik a 60% többlet, de akár...
Több körülmény együttes hatása is lehet, a fentiek közül. Nem akarok szakmázni, de a 22 fok feletti 1 fok felfűtéshez az épület szerkezete, a nyílászárók jellemzőitől is függő módon akár 15% többlet energia is kellhet! Anyuci feltekeri a cirkót két fokkal 24-re, mert az jó és hopp máris 2 m3 gázzal több fogy.

ProsTata 2013.12.11. 09:58:37

Tiszelt Rezsibiztos Úr, Tisztelt Nemzeti Fejlesztési Miniszter Úr!

Sajnálattal látom, bokros teendőik mellett simán nem látják az erdőt a fától.
Magyarázzák meg nekem műszaki és gazdasági végzettséggel rendelkező állampolgárnak, hogy mi alapján számolják ki az átalánydíjas gázszolgáltatás fizetendő tételeit? Láthatnám ennek levezetését, képletét? Van ahol ez publikus formában hozzáférhető?
Hivatkoznék a nemzeti fejlesztési miniszter 78/2012. (XII. 22.) NFM rendeletére, mely szerint (csak a saját példámat írom, az érintettek tudják a sajátjukat!):
Egy három szobás óbudai panellakás konyhai 3 égős gáztűzhelye után havonta 1780,- Ft + ÁFA azaz bruttó 2.261,- Ft/hó átalányárat hajtanak be. Ismétlem a fenti hivatkozott rendelet alapján! Gyors visszaszámolás után ez bő 16 m3 gáz fogyasztását feltételezi havonta a konyhában használt tűzhelyen.
Tekintsünk el attól, hogy ez a lakás örökség és jelenleg nem lakott. Ami rettenetesen piszkálja a csőrömet, hogy milyen felhasználást feltételez az aki szerint el lehet fogyasztani nem hogy 16, de 5-6 m3 gázt havonta normál használat mellett egy sima konyhai tűzhelyen. Természetesen a lakás mérete (szobák száma) feltételez valami kapcsolatot az ott lakók számával és a a főzött bableves mennyiségével, de azért ami sok, az sok...
Ha ebből indulunk ki, akkor azok a kedves honfitársaim, akik hasonló helyzetben leledzenek, 400-450 Ft/m3 áron kapják a gázt. Rezsicsökkentés, bassza meg!

Értetlenkedő olvasóimnak: ezekben a házakban nincs egyedi mérő, sőt közös sem. A fűtést FŐTÁV biztosítja jó olcsón, a Főgáz meg átalánydíjat számláz. Nesze nektek panelproletárok...!

Ez a Nevem 2013.12.11. 14:40:01

Havi 16000 e ft- az átalánydíjunk .Ezt minden hónapban fizetjük. Március végén óracsere volt, majd novemberben jött a meglepetés 87000 forintot számláztak pluszban.Ebben csak az volt a szép, hogy április elejétől október végéig nem tartózkodtunk a lakásban. Vajon ki használta el ezt a mennyiséget az üres lakásban. Azóta hetente leolvasom az órát, és tartok tőle, hogy nem érem el a nyári fogyasztást arányosan.

Blage 2013.12.11. 15:26:43

Vissza kell pörgettetni az órát,óraleolvasás előtt!!..Biztos ami biztos!!...;-)

VT Man 2013.12.11. 17:13:06

@Ez a Nevem:
" Március végén óracsere volt, majd novemberben jött a meglepetés 87000 forintot számláztak pluszban.Ebben csak az volt a szép, hogy április elejétől október végéig nem tartózkodtunk a lakásban."

Haha... biztos magától pörgött az óra, mi?
Valószínűleg óracserénél valamit rosszul írtak fel. Késő bánat sajnos.

fovarosi.blog.hu · http://fovarosi.blog.hu 2013.12.11. 17:43:35

@vape: De, végül az is lehet, hogy közben született egy unoka, csak nem vették észre :)

Aureliano Buendía 2013.12.11. 18:35:54

@belekotty: jaja, végülis meg let oldani így is. ELMŰ? Na, akkor majd jó sokan szidnak téged itt:)

Én csak képet kaptam órába vert csavarhúzóról. Apuka vagy mérges volt, vagy így akarta megállítani a tárcsát:)

fogsunder · http://fogsunder.blog.hu 2013.12.14. 01:06:52

Kedves posztoló Alois bácsi!

A "fürdőszobát" (érti.. ;-D nudge-nudge) többen használták mint hárman.

Üdvözlettel:

fog SS undermenschbathführer
süti beállítások módosítása