Tékozló Homár

Hostess alázás az Auchanban

2013.12.21. 10:15 | jackyll | 2132 komment

Ezek lesznek a napok, amiket visszasírunk majd, amikor már jegyre fogják adni az ételjegyet is. Naiv hostesst kitiltották a munkahelyéről, miután kiszúrták, hogy nyílt terepen kávézik:

Egyszer volt-hol nem volt-, volt egy szép Auchan áruház, szép karácsonyi díszítéssel, nagy karácsonyi promóciókkal. Volt az áruházban jó pár karácsonyi hostess is, akiket azok a cégek fogadtak fel, akiknek a termékeit ez a szép áruház forgalmazza. És ezek az igencsak alulfizetett szép karácsonyi hostessek ott álltak a huzatos áruházban 7 -9 órát naponta, járkálnak a sorok között, megszólítják és informálják a vásárlókat, segítenek a választásban, átveszik a szintén alaposan leterhelt Auchanos eladóktól a terhet, és a műszaki – szépségápolási és egyéb háztartási gépeket szakszerűen bemutatják az érdeklődőknek. Egyszóval segítenek az értékesítésben, ezzel jócskán megnövelve az áruházak karácsonyi forgalmát. És mindez az áruháznak egy árva garasába sem kerül, hiszen a promótert tudvalevőleg nem ők fizetik, A hostessek elvégzik ezt a munkát, jól-és kevésbé jól, lelkesen vagy kissé fáradtan, és 10-15 nap után talán csöppet fásultan is.

Ám munkájukat közben a Nagy testvérek figyelik őket árgus szemekkel, kicsi kuckójukban üldögélve, és ha az ádáz hostess egy-egy kevésbé forgalmas időszakban csak úgy „néz ki a fejéből” vagy netalán iszik egy kortyot, akkor azonnal lecsapnak rá! Feljelentik az osztályvezetőnél, sőt mi több, az alábbiakban részletezett esetben a biztonsági őrök helyiségébe rendelik fel a bűnösöket.


Történetünk 2013. dec. 7-én kezdődött egy kies Pest környéki Auchan üzletben. A biztonságiak vezetője a képernyőjén egyszer csak meglátta, hogy az egyik hostess éppen egy másik promóter által kínált kávéból iszik. Ez valami akkora főbenjáró bűn volt, hogy haladéktalanul felrendelte az egész „lógós-munkakerülő” hostess bagázst a biztonsági irodába. Ott aztán alaposan megfélemlítették a szerencsétleneket verbálisan, fejükre olvasva, hogy megszegték az áruház kőbe vésett szabályzatát, és hogy ez nagyon komoly büntetést fog maga után vonni: KITILTJÁK őket az üzletből! Az egyik hostess – na nem a legkisebb, hanem éppen a legnagyobb- egy talpraesett, 30-as, gyerekes anyuka, aki éppen várandós a második babájával, oldani akarván a fenyegető szörnyű feszültséget, megjegyzi: „De nagy szerencse, hogy én nem ittam kávét, pedig pont készültem rá” Biztonsági fővezérnő összevonja a szemöldökét: „Már a szándék is büntetendő!”- jegyzi meg szigorúan.

Aztán elbocsájtják a megalázott és megszeppent társaságot. Másnap aztán hősnőnk – a 30-as várandós anyuka, hívjuk „B”-nek,- tudomásul véve az infókat, felveszi a munkát ebben az üzletben, dolgozik 9 órát, és igen szép forgalmat csinál az adott márka termékeiből.

Elélik 10 nap, és újból ebbe az áruházba osztja be a hostess iroda. B jókedvvel és tettre készen jelentkezik be a diszpécser szolgálatnál. Ott azonban közlik vele, hogy rajta van az üzletből KITILTOTTAK listáján, és nem mehet be dolgozni. Miért? – érdeklődik B, - mit tettem? Hát édesem, dec.7-én kávét ittál, és ez akkora kihágás, hogy ide többé nem teheted be a lábad!- jött a válasz.

B próbálja megértetni, hogy nem is ivott azon az ominózus napon kávét, és nem is ő volt a renitens hostess, de különben is, kéri azt a felvételt, amiben bizonyítják az ellene felhozott vádat. „A felvételt csak 3 napig tartjuk, de ehhez neked semmi közöd, menj innen a fenébe, de azonnal!”

B elámul és megdöbben ezen a hangvételen, de nem hátrál. Ragaszkodik hozzá, hogy beszéljen egy felettessel. Ekkor a biztonsági főnéni már eléggé ijesztően és fenyegetően lép fel. Megérkezik seniormanager asszony, aki közli, hogy a ráutaló magatartással –miszerint majdnem kávét inni is bűn, súlyosan megszegett áruházi szabályt (amiről speciel fogalma sincs sem hostessnek, sem hostess irodának), és azonnal menjen el, takarodjon, itt nem engedik dolgozni! Ekkora B sajnos elvesztette nyugalmát, és - talán állapotára való tekintettel is- zokogni kezdett. Körülötte fenyegetően, sőt úgymond „rámozdulva” tornyosul a biztonsági főnöknő! B nem hagyja magát, (nem megy el, ő dolgozni szeretne, kell a pénz is, stb,) kétségbe esve odahívja a férjét, aki 5 perc múlva megérkezik, és kérdőre vonja a biztonságiakat, hogy hogyan viselkedhetnek ilyen durván a várandós feleségével. Végül kisebb szócsata alakul ki közöttük, - semmi egyéb- ám a biztonságiak rendőr hívnak! Rendőrt hívnak a várandós hostessre, aki csak a munkáját akarta végezni, és nem hagyta magát kirúgni minden indok nélkül!

A történet itt még nem ért véget, de ebben a tanmesében nincs már sok hely. Hirtelen előkerült az alábbiakban bemásolt jegyzőkönyv – ami természetesen nem az ominózus napon készült el, hiszen nem írta alá senki a bűnösök közül, az áruház erről az EGET verő kihágásról nem értesítette sem a márkákat forgalmazó cég képviselőjét, sem a hostesst alkalmazó ügynökséget! A rendőr végül is elmondta B-nek és a férjének, hogy sajnos ebben az Auchanban a hasonló esetek minden naposak, hetente többször szállnak ki hasonló mondva csinált és megalázó helyzetek miatt.

Minden mesének vannak tanulságai! Ennek is: itt élünk a XXI.-ik századi demokráciánkban, ahol SS kápók módjára viselkedhetnek biztonságiak, ahol úgy lehet bánni egy hostessel, mint egy cseléddel, vagy mint egy rabszolgával, ahol az alárendeltbe a legalul lévő boldogan belerúg, mert végre valaki az Ő talpa alatt is van! Ahol a kiskirálykodó kicsinyes botcsinálta munkafelügyelő jóvoltából még az alkalmi munkavállalásból származó piszlicsáré jövedelmet is elveszítheti bárki, akinek a képe nem tetszik, vagy fel meri emelni a fejét! Akik ezt a nagyon kemény munkát, - nagyon kevés pénzért, de lelkiismeretesen ellátják, végigdolgozzák talpon a napi nem kevés munkaidőt, ők a minimális emberi tisztelet sem érdemlik meg? Eleve munkakerülőként, lógósként, rossz értelemben „csajként”, alárendeltként kezelik őket a legtöbb helyen. A vásárlók irányából folyamatosan visszautasításnak vannak kitéve, állandóan figyelik és ellenőrzik minden mozdulatukat. És akkor van egy ilyen kirívóan kritikán aluli helyzet, egy ilyen áruház, ahol a hatalom gyakorlása és az erő fitogtatása sokkal fontosabb, mint hogy a hostessekkel együtt működve, kollegiális légkört kialakítva azon dolgozna mindkét fél, hogy a lehető legnagyobb forgalmat érjék el, hogy a közös érdek az értékesítés és a sikeres promóció legyen.

Íme a BÚN: (a neveket, a hostessek megbízó cégeket kiixeltük.)

Jelentés

Tárgy: Promóterek viselkedése
Készült: Auchan XXXXXX Biztonsági Iroda

Mai napon 3 promóter az áruházi szabályzattal nem törődve, csoportosan „jól érezték magukat” ahelyett, hogy munkájukat végezték volna. A biztonsági kamera felvételei szerint nem zavartatták magukat tevékenységük közben. XXXXXX F. (Bxxx) a saját tulajdonú mobiltelefonján, egy közösségi oldalon szórakázott, YYYYY D.( Wxxxx) és ZZZZZ B. (Rxxxxx) éppen a vásárlók számára felállított kóstoltató pultnál érezték jól magukat. ZZZZZ B. még a kóstoltatott kávéból is éppen inni készült.
Ez a viselkedés mindhármuk részéről elfogadhatatlan. Állításuk szerint nem tudták, hogy ezen tevékenységek végzése számukra tilos. A három promótert a biztonsági irodába hozattuk, SSSSS Cs. senior managerrel elmagyaráztuk nekik, hogy viselkedésükkel megsértették az áruházi szabályzatot.

Mxxxx, 2013.12.07.

……………………..

diszpécser

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.12.29. 20:03:19

@igi1: Nem tudom értelmezni a kérdést.

Egy gépről (mondjuk egy MAC-ról) egy azonosítóval (e-mail címmel) egyszer tudsz bejelentkezni (egy szerverre). És az azonosítóhoz tartozik egy nick (amit változtatgathatsz).

Manyecska 2013.12.29. 20:06:00

@atörökk: dehogynem, rétinéger......:P

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.12.29. 20:14:30

@atörökk: Néztem a hősökterén, félkörben vannak a királyszobrok, de egyik sem hasonlít Orbánra. Hogy lehet ez? Hova állították?

Manyecska 2013.12.29. 20:20:25

A Cool-on épp most esett be a sztriptíztáncosnő a viszkisüvegek közé fejjel..:DDD :O what?

igazságos 2013.12.29. 20:24:33

@atpijkamo: de ez a MAC mondjuk egy SZERVER

és azt használják többen e-mailre

igazságos 2013.12.29. 20:26:20

@atörökk: igen, erre gondoltam

és a nemzeti szerveren van több e-mail, felhasználó

és ugye ezekhez van több nick

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.12.29. 20:32:37

@igazságos: "ez a MAC mondjuk egy SZERVER"

Semmi akadálya, hogy a kliens géped, amin a böngésző fut, ahonnan bejelentkezel, egyben szerver funkciókat is ellásson. De ez semmin nem változtat.

igazságos 2013.12.29. 20:37:26

@atpijkamo: mert nekem is van két nickem egy e-mailbe, de akármelyiket választom, tudok válaszolni és kommentelni

viszont ha azon a telón, amin szerveres van, megyek a homárra, van sok nick, és nem e-mailhez társítva

ha kilépek, ugye nem tudom a jelszót, de ha újra elindítom a homárt, akkor is ugyanaz jön ki

még sose láttam ilyet

Black Hole 2013.12.29. 20:50:22

@igazságos: lassan itt az ideje, hogy kidobd azt a sz@rt, és androidra válts. De ne egy olcsóra, a minőséget meg kell fizetni :)

igazságos 2013.12.29. 20:54:02

@Black Hole: aki v-s szerverről regizik, ne pofázzon minőségről :DDD

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.12.29. 20:56:22

@igazságos: "még sose láttam ilyet"

A blogmoci egy gagyiszar. Ilyen szart én se láttam.

Atörökk 2013.12.29. 20:56:59

@Black Hole:
Hallodhülyevagy? A Mac-eseknek külön Nemzeti szerverük van!!!

igazságos 2013.12.29. 21:00:07

@atörökk: na hát ez meg a másik, ja és LEHALLGATHATATLAN, mert MINEK.

igazságos 2013.12.29. 21:01:42

na meg egy igazi főnöknek természetesen NEMZETI SZERVER JÁR, és punktum

gabors 2013.12.29. 21:03:02

@hagyma: ha tenyleg gondod van ehhez ertek...

ashville kicsit messze van szoval hazhoz nem megyek

de latszik valami azert megy ... ha a hazi wifi megy akkor nem lehet nagy ugy .

gabors 2013.12.29. 21:10:28

sarga repa/jam foezeleket kezdtem

akinek van otlete hogy kell ezt csinlni irjon amilyen hamar lehet ..

egyelore a repa sos vizben melegedik a yam fel van vagva ... szep nagy repa is fokhagyme is kesz.

eddig ugy van hogy lesz behabarva fel pohar tejfollel...

de ha valami jobb otlet jon meg mas is lehet .

gabors 2013.12.29. 21:13:56

most mar rendesen a jovoben vagyunk

szoval akkor hajra 2014!!!!!!!!!!!!!!

igazságos 2013.12.29. 21:14:41

@gabors: hát igen, sok variálás nincs

de a répát PÁROLNI kellene, vajon, rá a sárgarépát, és arra egy kis vizet

utána liszttel elkeverni, felönteni tejjel és simára keverni

igazságos 2013.12.29. 21:16:32

@gabors: ne is mondd:

jövőre MAC mini, vagy Macbook Pro,

+ 1 pasi legalább

nekem is, helinek is meg batgirlnek is, de még Manyecsnek is :DDD

helianthus 2013.12.29. 21:23:08

@igazságos: kedves tőled. :} Én egy féllel is beérem...

igazságos 2013.12.29. 21:28:15

@helianthus: egyszer legyen egy pasi, de az rendes legyen, én nem érem be 1/2-nél :DDDD

hát már lejjebb vettem az igényeket, beláttam, túlságosan válogatós és távolságtartó vagyok

Black Hole 2013.12.29. 21:28:27

@atörökk: értem! És Vitya ül egy szobabiciklin személyesen, és teker mint az állat, mert egy bazinagy dinamót hajt meg, amiről az egész szerver kapja az áramot. Most már mindent értek :)

Black Hole 2013.12.29. 21:31:30

@gabors: b@szd ki az egészet, és főzz egy fasza marhapörit:)

gabors 2013.12.29. 22:07:32

@igazságos: hat a repa fo vizben too bad ...

majd melatjuk mi lesz ..

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.12.29. 22:09:32

@gabors: a répafőzelék az emberiség ellen elkövetett gasztrobűnök sorában az előkelő második helyen áll. az első helyet a paradicsomos káposzta vitte el.

Anomalocaris (törölt) 2013.12.29. 22:24:17

@zsiráfffff: Az embiség ellen még a répafőzelék is megengedett.

Atörökk 2013.12.29. 22:24:51

@zsiráfffff:
Nem. És a nagy ÍÍÍÍÍ sem. :D

gabors 2013.12.29. 22:26:55

ugy tunik repa fozelek pont ugy mukodik mint krumpli ..

egyenlore minden OK

2081 hajra JOVO

igazságos 2013.12.29. 22:29:11

@zsiráfffff: hééé, ez az én szövegem, de tök igazad van

Anomalocaris (törölt) 2013.12.29. 22:29:59

@helianthus: Hogy tetszettek a világító malacok?

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.12.29. 22:30:23

@atörökk: akkó feladom!

@Nattramn: kegyetlenség. humánusabb gyilkossságok is léteznek, mittomén felnégyelés vagy karóba húzás, elvetemültcség azonnal a répafőzivel támadni!

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.12.29. 22:34:26

@igazságos: nohát, akkor már ketten utáljuk a répafőzit. lesz még ebből világmozgalom is!

igazságos 2013.12.29. 22:38:00

@zsiráfffff: én úgy minden főzeléket utálok, sose értettem, minek vannak

de a paradicsomos káposztánál rosszabb étel nincs a világon

ha arra gondolok, inkább minden mást megeszek :D

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.12.29. 22:41:21

@igazságos: hát mert olcsó, gyors meg kiadós. savanykás krumplifőzelék sok babérlevéllel fincsijóaz.

Anomalocaris (törölt) 2013.12.29. 22:56:35

@zsiráfffff: Krumplistészta. Szalonnás káposzta.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.12.29. 23:03:41

@Nattramn: krumplistészta?? sok hagymával lepíritva borsba fojtva másnap hidegen, nyamm.

szalonnás káposztárul még nem hallottam, szeret engem a jóisten nyilvánvalóan.

Atörökk 2013.12.29. 23:06:17

@uraaam:
A kommentelés rovására megy az ivás.

Anomalocaris (törölt) 2013.12.29. 23:09:00

@zsiráfffff: Én a menzás változatát ismertem meg. De igazából az ötlet is borzalmas. Krumpli meg tészta, ezek külön-külön jók, de nem egymáshoz valók.

Aureliano Buendía 2013.12.29. 23:09:06

@zsiráfffff: Ámerika megérett a pusztulásra.

De az első helyen a gomba nevű élősködő (és minden étel, ami abból készül) van.

Aureliano Buendía 2013.12.29. 23:12:04

@Nattramn: köre körettel, Mi ebben a baj? A magyar egy találékony nép.

Nagyböjtkor ideális.

Anomalocaris (törölt) 2013.12.29. 23:26:49

@uraaam: Ez csak akkor lenne poén, ha böjtölne itt bárki is. Próbálják csak ki a Ramadánt, na az a böjtölés.

Black Hole 2013.12.29. 23:33:14

@zsiráfffff: ehhez a két kajához még oda írtad volna, hogy 3. spenót, 4. sóska, és garantáltan mentem volna hányni.

Atörökk 2013.12.29. 23:37:02

@Black Hole:
Ne teljen úgy nap el, hogy nem gondolsz a finomfőzelékre!

Black Hole 2013.12.29. 23:38:14

@igazságos: de, a tökfőzelék! Az a csúcs rossz. Azt etetnék elvetemült hostessekkel.

Black Hole 2013.12.29. 23:43:27

@atörökk: mivel érdemeltem ki ezt az átkot? Nem eszek semmiféle főzeléket. Mivel szeretem a lencsét, babot, meg az ilyen növényeket, de a főzeléket nem, ezért kitaláltam belőlük kajákat. Mondjuk így nem teljesen igaz, mert spanyol recepteket olvasgattam. Ez a megfőzzük és rántás bele, nekem nem jön be.

Atörökk 2013.12.29. 23:46:08

@Black Hole:
Mivel ma van a hét első vasárnapja ;)
Tréfát félretéve: rántást is lehet úgy csinálni, hogy jó íze legyen, mégse fulladj bele. No meg főzelékeket nem csak rántással lehet süríteni.

Black Hole 2013.12.30. 00:20:35

@atörökk: azt csinálom, hogy van egy nagyon jó kis főző készülékem, amiben max 95°-ra melegszik a cucc. Bele rakom a főzelék növény, fűszerezem, és kb 7-8 óra alatt kész benne a bab, vagy bármi. Teszek bele a végén valamennyi árpagyöngyöt, és attól jól besűrűsödik, olyan floccsogós lesz. De ebben nagyon jó sóletet lehet főzni. Így aztán nem kell rántás. A vicc az, hogy ha a nejem főz magának valamit, és csinál rántást, akkor mindig sokat csinál, mert az üres rántást szeretem.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.12.30. 00:24:18

jo ki computer ez de a kibaszott ruterrel nem birok valami network securyty key-t ker es s egedfogalmam sincs mi az?
az egeret felismerte
na majd holnap ranezek a net-en, de ha valakinek van otlete, ne fogja vissza magat
/pl Colt/
t
hx

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.12.30. 00:29:53

@zsiráfffff: ezt Marynek vettem, mert a sony vaio egy kalap szar volt mar es rajart a gepemre:)@gabors: hat mondjuk focit is nezek kozben, de a wirwlwess router nem akar mukodni se vezeteken az en asztali gepemhez sem wireless modba a laptophoz
akar valami security kulcsot, de azt meg nem tudom mi?
de holnap tobb idom lesz
segitseg johet, honnan tudom elobanyaszni, vagy hogy tudnam installalni
egyu netgar 600 markanevu wireless

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.12.30. 00:39:05

en csipazom a tokfozeleket, ha nem basszak agyon kaporral es normalis tokbol keszul
paris kaposzta is elmegy
repafozelek-finomfozelek ki van csukva, mint ahogy a grizesteszta meg

a vilag legkobb brassoijat keszitem
csaxolok

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.12.30. 00:39:21

@hagyma:

0 Legjobb, ha az elején reszeteled a routert. A kézikönyv leírja a módját.

1 Ethernet kábellel összekötöd a számítógépet a router HUB portjai egyikével. (Nem a WAN porttal.)

2 windows -> start -> run -> cmd
ipconfig
A gateway címet felírod. (Ugyenezt a kézikönyvből is kikeresheted.)
A gateway címet beírod a böngésződ címsorába.
Enter

3 Kéri az admin nevét és jelszavát. A kézikönyvben megkeresed. Talán "admin" és "admin".

4 Wireles settings. Megnézed, mi az SSID, vagy megadsz egy új nevet, mondjuk "hagymanet".
Kiválasztod a titkosítás módját, megadsz egy jelszót, mondjuk "titok".
Save
Reboot

5 A vindózban megkeresed a wifi hálózatokat, kiválasztod a hagymanetet, mikor kéri, megadod a jelszót, "titok".

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.12.30. 00:41:59

@hagyma: A gateway cím valahogy így néz ki: 192.168.0.1

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.12.30. 00:46:45

@atpijkamo: thx
mondjuk a fele nekem latinul van, de holnap nekilatok megint, ma mar elkurtam ra 2-3 orat, igaz focit is nezem

aszittem egyszerubb lesz, lasd, mint az eger:)
ha tudom madzagosat veszek
szaz madzag melle meg egy nem oszt nem szoroz

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.12.30. 00:48:10

@hagyma: Akkor használd madzagosként, felejtsd el a wifit!

Black Hole 2013.12.30. 01:23:41

@vén szivar: aggyál!:) különben Te tényleg cigány vagy? Már csak azért, mert volt egy cigány haverom, hát azoknál akkorákat szoktam zabálni, mint az állat :) a pörkölt is olyan cigányos lecsóssan az igazi.

Black Hole 2013.12.30. 01:29:57

@zsiráfffff: túróstészta iszonyat mennyiségű szalonnával, annak zsírjával, + jó sok só. Meg néhány nagyfröccs.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.12.30. 01:40:31

@atpijkamo: de ugyse megy:)
az enyem sem megy , nemcsak a a Marye:)
es az enyemet csak madzagoltam...
na majd holnap

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.12.30. 03:51:26

@atpijkamo: a 0-iknal, van par papir de kezikonyv nincs
na az hogy ethernet hub meg Wan. azt majd kiguglizom
a wan az gondolom valami kinai harcos, de router vietnamban keszult
van itt gond eleg

helianthus 2013.12.30. 04:53:34

@zsiráfffff: imádom a parikápit!!
Jó reggelit! ;)

helianthus 2013.12.30. 04:55:44

@Nattramn: mi, hol? Erről lemaradtam. :(

Manyecska 2013.12.30. 08:11:01

@hagyma: wan és lan, testvérek.:DD

Manyecska 2013.12.30. 08:19:20

Nem-e lehetne ezeket a plüssjellegű ebeket valahogy leredukálni? most harapott meg az egyik mer a zenyémet akarta és sajnos pont akkor tettem oda a lábamat /lendületből:P-jók a reflexeim.../ De legalább a fogait kivertem:DD:O a gazdájának a fogait ezután fogom majd..:D
mennyetek nyugibogyóér állatorvoshoz mer kezdődik a petárdaszezon. Valami párszázér lehet kapni növényi szorongáscsökkentőt /tehát a hagyma, paprika nem fog szorongani otthon/..

Atörökk 2013.12.30. 09:29:49

Jó reggelt!
Itt van lan? :D

Aureliano Buendía 2013.12.30. 11:06:25

@ColT: nekem szerencsére nem. Viszont a holnap igen.:(

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.12.30. 11:06:36

@uraaam: Én örülnék legjobban, ha berúgva lettem volna, de így nem is ihattam :(

Aureliano Buendía 2013.12.30. 11:07:52

@ColT: és a kalapkúra mire való?;)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.12.30. 11:26:18

@uraaam: Lázcsillapítóra még egyszer nem iszok :D

Atörökk 2013.12.30. 11:27:11

@ColT:
Ivás közben ne szedjél lázcsillapítót :)

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.12.30. 11:27:45

@hagyma: Akkor hagyd ki a nulladikat, ne akadjál fenn rajta.

Mi a típusa?

A wan port az, ahova oda van írva, hogy wan. Wide Area Network.

Manyecska 2013.12.30. 12:08:59

nekem ma kutyás napom van!:) egy pitbull nagyon kedélyesen a nyakamba ugrott belépve a dokihoz.:DD fajvakarás stb.:D:O:D gondoltam ma már úgyis megharaptak miérisne?:P Szegény megint lenyelt valamit oszt végigasszisztáltam a hánytatását:((..jó étvágyat.. :D:OO

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.12.30. 12:20:19

@Manyecska az erdei kismama /archív felvétel/: Ha megharap egy kutya, emberdokihoz mnj! Ott legfeljebb egy nyugger ugrik a nyakadba.

Manyecska 2013.12.30. 12:27:52

@atpijkamo: engem haraphat meg kutya sosem fogom annyira rühelleni mint egy-két embert!!:D nyugger? járókerettel?:D

Aureliano Buendía 2013.12.30. 12:29:28

@atpijkamo: egy? Ha időpontra mész, és beelőzöd őket, akkor az összes...

Black Hole 2013.12.30. 13:50:23

@Manyecska az erdei kismama /archív felvétel/: a járókeretes nyugger nem annyira veszélyes már. A két bottal járó már inkább. Egyiken támaszkodik, a másikkal üt. A járókeretes akkor veszélyes csak, ha lendületben van. Akkor ugorj el előle, ha tudsz, különben nagy bajba kerülsz :)

Black Hole 2013.12.30. 13:52:03

@ColT: ne is tedd. Nyugtatóra sokkal jobb.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.12.30. 18:35:31

@atörökk: @uraaam: @Black Hole: Azaz, legutóbb mikor ilyesmit csináltam, még másnap este is rókáztam :D

lezsír (törölt) 2015.05.12. 08:19:52

Egy friss auchanos cikkről sodródtam ide, lâtom a francia fasiszta multi régen is keményen nyomta a dolgokat. No comment.

2015.10.08. 08:51:28

megsúgom nektek (ex-árufeltöltő diákmusként, ugyanúgy Auchan-ban) hogy a többi dolgozóval is ugyanúgy tahó seggfej módjára viselkednek a kisfőnökök, töketlen faszkalap bagázs az egész

2015.10.08. 08:56:47

mellesleg bocsi a necro-ért, de gondoltam nem árt észrevételeznem, hogy a vezetőség hozzállása a dolgozókhoz nem változott sokat 2013 óta
süti beállítások módosítása