Tékozló Homár

Elfelejtette a McDonalds a szülinapot

2013.12.30. 12:31 | jackyll | 122 komment

Robiék kifogtak egy nihilista alkalmazottat az egyik székesfehérvári McDonald's-ban, aki arra sem vette a fáradtságot, hogy felírja a bulifoglalásukat. Szerencsére volt a fagyasztóban torta, és hamar kidobták az embereket a termükből, de aztán ennyiben is maradt az esemény, élő embert többet nem láttak:

Fiam december 25-én volt négy éves, és az volt a kívánsága, hogy ezt a fehérvári Piactér 1-ben található éttermükben ünnepelhesse kis barátaival. Két héttel az aktualítás előtt bementünk az étterembe, megbeszélni az eseményt december 27-re. Egy alacsony molett hölgyhöz irányítottak, aki nem emlékszem, hogy bemutatkozott volna, de gyanítom a műszakvezető volt. Előadtuk mit szeretnénk, majd rendkívül körülményesen, mint akinek iszonyú teher ez, amivel megkerestük elkezdet forgatni egy határidőnaplót. Közölte, h a nap jó, de hostess csak délután 15 óráig van.

Próbáltuk értésére adni, h 4-5 éves gyerekekről lévén szó 15 óráig még alszanak, semmiféleképpen nem jó 15 óra előtt, ezért is terveztük 17 órára a bulit! A hölgy a segítőkészség szikrájának a jelét sem mutatta! Közölte: ez van! Tudomásul vettük, megköszöntük a „segítségét”, majd elindultunk ki az étteremből, de feleségemnek ekkor jött az ötlete, h tartsuk meg hostess nélkül, hisz a hölgy elmondása szerint a hostess csak játszik a gyerekekkel, foglalkoztatja őket.

Visszamentünk, hölgy rögzítette a foglalást, tortát választottunk. Eljött a nap, tíz perccel 17 óra előtt bementünk az étterembe, és meglepve láttuk, h a szülinapos terem tele van. Jeleztük egy kollégájuknak érkezésünk célját, aki közölte: ők nem tudnak itt semmiféle szülinapi buliról!!! Mondtuk, hogy ez képtelenség, erre ő beszélt egy „fehér ingessel” –gondolom ők a művezetők?- majd kiürítette a szülinapos termet és mi beültünk.

Mit mondjak, elég kellemetlen percek következtek, senki meg nem kérdezte miért ül ott hat gyerek a szüleivel, egy „fehér inges” se (pedig kettő is volt a pult mögött) jött oda hozzánk, hogy bocs’ amiért megfeledkeztünk a kisember szülinapjáról, ami azt gondolom minimum lenne egy ilyen cégtől!

Érdekesség: ahhoz képest, hogy nem tudtak a szülinapról, előkerült az általunk választott torta… A sokkból felocsúdva kezembe vettem az irányítást, próbáltam menteni a menthetőt!

Szeretnék két dolgot kiemelni: megítélésem szerint az étteremben a forgalom nem indokolta, hogy ennyire ne foglalkozzanak velünk, másrészt: beszéltem egy  kollégájukkal az esemény alatt, aki értetlenül állt az egész előtt, hogy a szülinapos hostess miért nincs itt, miért nem ebbe a műszakba rakták, miért nem próbálták megoldani, hogy itt legyen, mert szerinte megoldható lett volna!!! Szóval, se „boldog születésnapot zene”, de még csak „boldog születésnapot papíralátét” se, még csak egy bocsánat kérés se!

Amit nem értek:
- milyen irányítási rendszer van az önök cégében, ha egy születésnapot nem tudnak levezényelni?
- mi alapján választják ki műszakvezetőiket? A vevőközpontú gondolkodás ott szerepel a kitételek között?
- milyen vezetői képzéseken vesznek részt „fehér ingeseik”, ha egy ilyen problémát képtelenek megoldani, képtelenek kommunikálni? A két óra alatt, amit az étteremben töltöttünk egy vezető sem állt elénk!
- minek hirdetik a születésnapi party-t, ha képtelenek megtartani?

Fiam nevében is köszönöm a remek partyt! Biztosan nem fogom ajánlani senkinek!

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

hobbitroll 2013.12.30. 12:37:12

faszkorbácsot érdemel az is, aki szülinapi bulit a mekdonáccba tart.

hobbitroll 2013.12.30. 12:38:38

holakommentem te koecsoeg blogbmoci?!
két komment küldése között megszeretgethetnéd a jó édes ősi foglalkozást űző anyukádt te sz4r!

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.12.30. 12:39:04

négy éves és már kívánságai vannak? jövőre meg majd a hiltonban akar calvadosos libagégét enni?

igazságos 2013.12.30. 12:39:20

de feleségemnek ekkor jött az ötlete, h tartsuk meg hostess nélkül, hisz a hölgy elmondása szerint a hostess csak játszik a gyerekekkel, foglalkoztatja őket.

A kedves feleség MEG TARTSA BE A SZABÁLYOKAT, hostessel vagy anélkül. Na ezért tart itt az ország, mert egy ember kitalál valamit, és azt hiszi, hogy akkor azt meg lehet valósítani csak azért, mert nincs tisztában a szabályokkal.

ui.:

nyugodtan ki lehet írni, hogy kövér disznó, és a mekiben dolgozik
a nevek rövidítését is

Mondtuk, hogy ez képtelenség, erre ő beszélt egy „fehér ingessel” –gondolom ők a művezetők?- majd kiürítette a szülinapos termet és mi beültünk.

AKKOR KAPJÁTOK BE, KÖCSÖGÖK. Mi a probléma? Kinyalják a seggeteket, és még le is járatjátok a helyet.

Én azért szégyellném magamat is a helyetekben!

MÁSOKAT KIPENDERÍTENI csak azért, hogy ti nyaljatok a fiacskátoknak, na ez a legszégyellnivalóbb dolog.

Oké, az étterem hibázott, megkapta a homár posztját, de végül is meg lett tartva az a k. szülinap, bár a gyerkőc egy életre meg van szívatva amúgy is, pláne ilyen ősökkel.

Mit akarnak még bocsánatkérést?????
Talán inkább a poszter kérjen azoktól bocsánatot, akik leültek enni abba a részlegbe, és ők meg pattogtak párat, és nem hagyták őket nyugodtan enni, felállították őket, és tömött hely révén, állva ettek ezek szerint???

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.12.30. 12:39:23

Mondjam azt, hogy aki a meikbe megy szülinapozni...

...ettől függetlenül a hely hozzáállása elég gáz...

igazságos 2013.12.30. 12:41:29

A sokkból felocsúdva kezembe vettem az irányítást, próbáltam menteni a menthetőt!

AJJAJ, DURVA DOLGOK VOLTAK ABBAN A MEKIBEN EZEK SZERINT.

Atörökk 2013.12.30. 12:41:48

"de aztán ennyiben is maradt az esemény, élő embert többet nem láttak"
Mindenki megvakult? Netán csoportos harakirit követtek el?

igazságos 2013.12.30. 12:43:45

@ColT: ha neked megmondják, hogy NEM LEHET, bazdmeg, te gyökér, mer VAN ANNAK OKA, akkor MIT ERŐSZAKOSKODSZ, bazdmeg, hogy AKKOR HOSTESS NÉLKÜL IS SZÜLINAPOZUNK, és MINDEN MÁST LETOJUNK NAGY ÍVBE????

Na ez a magyar mentalitás, hogy nem bírja felfogni ésszel: OKA VAN ANNAK, hogy SZÜLINAPOS HOSTESS NÉLKÜL NEM LEHET SZÜLINAPOT TARTANI.

Szóval a poszter nyalja ki a Meki seggét, amiért még kiszolgálták őket így is, hogy talán még a kedvéért megszegték a szabályokat is. Ezért valaki felelni fog, mert akkor mindenki más is megtarthat szülinapokat hostess nélkül, aki ezekért felelne.

MÉR NEM BÍRJÁK FELFOGNI A ZEMBEREK, HOGY HA NEM, AKKOR NEEEEEEEEEEEEMMMMMMMMMMMMMM???????????

igazságos 2013.12.30. 12:44:52

@atörökk: rituálés, csoportos öngyit, nem kérdés

igazságos 2013.12.30. 12:46:17

a szülinapos hostess miért nincs itt, miért nem ebbe a műszakba rakták, miért nem próbálták megoldani, hogy itt legyen, mert szerinte megoldható lett volna!!!

Talán mer 25-én NEM AKAR GÜRIZNI egy idióta csököttagyú szülő kedvéért SE, miután kidolgozta a belét előtte.

igazságos 2013.12.30. 12:47:17

@zsiráfffff: az ilyenektől felpumpálódnak a melleim is :P

nem tudom megérteni, hogy miért nem lehet felfogni, ha neked valaki azt mondja:

NEM, NINCS, NEM LEHET ÉS KÉSZ, NEM ELÉRHETŐ, legfőképp: NEM

Atörökk 2013.12.30. 12:47:23

@igazságos:
zárlatos lett a vibrátorod, vagy mi történt?

igazságos 2013.12.30. 12:49:15

A meki helyében meg KIFIZETTETNÉM a hostesst is utólag a kedves szülőkkel, akkor is, ha nem volt ott.

A felállított vendégeknek meg még egy ingyé BigMac menüt a kellemetlenségekért.

Hát ez igen, hogy valaki csak úgy felállíttat vendégeket a mekiben, mer őneki szülinapot kell ünnepeltetni.

Van pofa, nem is kevés. Én tuti nem álltam volna fel akkor se, és megdögölhetnének.

SomethingWild 2013.12.30. 12:49:38

@igazságos: Remélem, te nem dolgozol ügyfélszolgálatnak még a környékén sem :)

Ha megrendelek egy szolgáltatást, a cég visszaigazolja, aztán az ő hibájukból nem kerül oda az az illető, aki végre tudná hajtani a megrendelést, akkor főlehajtva kullogjak el? Ezt te biztos így tartod helyesnek? Én nem.

igazságos 2013.12.30. 12:51:40

@atörökk: hát az ilyen posztoló - gyökerektől biztosan

és ezek szaporodnak, érted

@SomethingWild: elsiklottál a tények felett:

NEM FOGLALTÁK LE A HELYET!!!!

Közölte, h a nap jó, de hostess csak délután 15 óráig van.

Próbáltuk értésére adni, h 4-5 éves gyerekekről lévén szó 15 óráig még alszanak, semmiféleképpen nem jó 15 óra előtt, ezért is terveztük 17 órára a bulit!

Utána:
Visszamentünk, hölgy rögzítette a foglalást, tortát választottunk.

17 órára.

Tehát a szülők tudva tudván magukkal b@sztak ki.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.12.30. 12:52:28

@igazságos: lefoglalták előre, teccikérteni? tortástul, papíralátétestül, gennyeshamburgerostul.

agent_x 2013.12.30. 12:53:31

kb. ez lesz:

"Kedves Robi! Sajnáljuk kollégáink tévedését és a nevükben is elnézést kérünk az okozott kellemetlenségért! Panaszodat továbbítottuk az üzlet vezetőjének, hogy a hasonló eseteket megelőzhessük. Reméljük, legközelebbi látogatásod alkalmával mindent rendben találsz majd!"

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.12.30. 12:54:34

@igazságos: Lefoglalták a helyet, az étterem baszta el.
Hostess nem kötelező, a gyerekek szórakoztatására a szülők is alkalmasak.
Ha az étterem akkora balfasz, hogy egy foglalást nem bír megjegyezni...

A kidobott arcokkal meg csak jót tett a gyökér család, ki az a barom, aki magától a meikben eszik? :D

Igi ne legyél már hülye! :D

igazságos 2013.12.30. 12:54:35

@zsiráfffff: igen, 17 órára, HOSTESS NÉLKÜL IS.

Olvass.

SomethingWild 2013.12.30. 12:54:41

@igazságos: Te is leírtad, eszem az igazságtalan ajkad: "A hölgy rögzítette a foglalást". Akkor mirű beszísz, he? :D A hely le volt foglalva, csak épp mégsem hívták be a hoszteszlyánkát. Arról nem volt szó, hogy ha nincs hoszt, akkor nincs foglalás se. De HA LETT VOLNA, akkor is szólni kellett volna erről előre, nem pofára ejteni a vevőt, akinek VOLT FOGLALÁSA.

Nemde.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.12.30. 12:55:23

@igazságos: nem a hosztessz vagymiatöcs hiányzott nekik, hanem a különszoba amit lefoglaltak. előre.

igazságos 2013.12.30. 12:56:14

@ColT: Már neked is megmondtam, de ha még egyszer valaki ír...

Direkt csináljátok, vagy mivan?

Meg lett mondva:

15 óráig hostessel

utána anélkül, de akkor nincs reklamálás a kiszolgálásra

a szülők választották a 17 órát, hostess nélkül

KISZOLGÁLTÁK ŐKET ÍGY IS.

Vagyis a poszternek CSAK A HÁLA MARADT, és a bocsánatkérés az ott levő, felállíttatott vendégektől.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.12.30. 12:56:41

@igazságos: igen. odamentek ötre, oszt nem volt különszoba pedig le vót foglalva. megártott neked a karácsonyi zabálás nyilván :D

igazságos 2013.12.30. 12:57:48

@SomethingWild:

Fiam december 25-én volt négy éves, és az volt a kívánsága, hogy ezt a fehérvári Piactér 1-ben található éttermükben ünnepelhesse kis barátaival. Két héttel az aktualítás előtt bementünk az étterembe, megbeszélni az eseményt december 27-re. Egy alacsony molett hölgyhöz irányítottak, aki nem emlékszem, hogy bemutatkozott volna, de gyanítom a műszakvezető volt. Előadtuk mit szeretnénk, majd rendkívül körülményesen, mint akinek iszonyú teher ez, amivel megkerestük elkezdet forgatni egy határidőnaplót. Közölte, h a nap jó, de hostess csak délután 15 óráig van.

Próbáltuk értésére adni, h 4-5 éves gyerekekről lévén szó 15 óráig még alszanak, semmiféleképpen nem jó 15 óra előtt, ezért is terveztük 17 órára a bulit! A hölgy a segítőkészség szikrájának a jelét sem mutatta! Közölte: ez van! Tudomásul vettük, megköszöntük a „segítségét”, majd elindultunk ki az étteremből, de feleségemnek ekkor jött az ötlete, h tartsuk meg hostess nélkül, hisz a hölgy elmondása szerint a hostess csak játszik a gyerekekkel, foglalkoztatja őket.

Visszamentünk, hölgy rögzítette a foglalást, tortát választottunk.

@zsiráfffff: már terelsz, nincs különszoba, hanem elkülönített szülinapos részleg van a mekibe, vagyis oda is ülhetnek vendégek

értelmezz

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.12.30. 12:59:31

@igazságos: nem mindegy, hogy hívjuk? lényeg az, hogy annak a különszobának vagyminek üresnek kellett volna lennie mire a négyéves megérkezik öt órakor. hosztessz nélkül. ennyi.

SomethingWild 2013.12.30. 13:00:16

@igazságos: Kérlek, segíts.

"Visszamentünk, hölgy rögzítette a foglalást, tortát választottunk."

Tehát: a hely tudta, hogy jönnek szülinapozni. VISSZAIGAZOLTA, hogy jöhetnek, mert be van nekik foglalva az étterem. Ámde mégsem így történt, amikor megjelentek.

Te mit értesz másképp?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.12.30. 13:02:22

@igazságos: "15 óráig hostessel

utána anélkül, de akkor nincs reklamálás a kiszolgálásra"
De nem ezzel volt a baj. HAnem hogy elfelejtették, hogy egyáltalán le volt foglalva. Érted-e?

"nincs különszoba, hanem elkülönített szülinapos részleg van a mekibe, "
Nem biztos, hogy mindben.

igazságos 2013.12.30. 13:03:29

@ColT: nyilván a hostess ügyelt volna a foglalásokra!

Vágod?

a poszter azt írta, hogy ültek ott, vagyis akkor nem különszoba volt

igazságos 2013.12.30. 13:05:14

Én láttam egyszer egy ilyen szülinapot, hostessel.

Volt egy tucat gyerek, gyerekdalok mentek, rendeltek, a hostess pedig nagyon jó játékokat játszatott a gyerekekkel

a szülinapost állítva persze a központba

a gyerkőcök vitték az ajándékokat

remekül csinálta a hostess, több játékot is tudott, és egyébként ügyelt arra, hogy egy gyerek se vigye túlzásba, és az ünnepelt is jól érezze magát

igaz nem tartott sokáig, de az alatt a rövid idő alatt is megteremtette a légkört

helianthus 2013.12.30. 13:13:18

"Fiam december 25-én volt négy éves, és az volt a kívánsága, hogy ezt a fehérvári Piactér 1-ben található éttermükben ünnepelhesse kis barátaival."
A posztoló férfi!!!
De a négyéves fiának már kívánsága van.
Nem is az, hogy mekiben egyen, hanem, hogy a Piactér 1-ben lévő mekiben.
A kis barátaival.
Sírok kicsit most....
Elképzelem a szülinapot.
-Mit kérsz kisfiam a szülinapodra?
-Nem kérek ajándékot édesapám, én csak azt szeretném, ha a kis barátaimmal a fehérvári Piactér 1. alatt lévő mekiben ünnepelhetnék.
-Megkapod kisfiam.

igazságos 2013.12.30. 13:14:03

Még mindig le lehet írni, hogy a kövér, dagadt disznó nem foglalkozott a kedves ügyféllel.

Mert ez biza az egyetlen jogos rész.

@SomethingWild: terelsz, holott le van az is írva:
aki a foglalásokért felelt, nem volt ott, de bizony a szülő bevállalta hostess nélkül is a dolgot, lehet, hogy ő felügyelt volna erre is, hogy KIÜRÍTESSE A HELYET és időre készen legyen minden: papíralátét, stb.

KISZOLGÁLTÁK ŐKET ÍGY IS, felállíttatták az ott levőket

Neked hogy esne az, hogy ha eszel egy étterembe, csak úgy odaszólnak, hogy:
hé te gyökér, álljál fel, mer jön másik ember a helyedre? Én tuti nem hagytam volna ennyiben a dolgot vendégként.

Hiszen a szülők mindent megkaptak, amit akartak:
HOSTESS NÉLKÜL ENNYI JÁRT NEKIK, hogy odaengedték őket.

Mert akkor aláírnám én is a jogos reklamációt, ha még SZÜLINAPOZNI SE ENGEDTÉK VOLNA ŐKET MONDVÁN:

NINCS A FOGLALÁSNAK NYOMA, AKKOR LE LEHET LÉPNI.

Ez itt a különbség.

amsz · http://www.amator-szexvideo.com 2013.12.30. 13:16:58

Gratulálok!

4 éves gyereket tényleg a mekibe kell hordani zabáltatni.

Annyi eszed nincs hogy a fiad 5 haverját otthon megvendégeld egy sütivel.
Gondolom azért is a meki lesz a hibás, ha 10 évesen a fiad egy elhízott bálnára fog hasonlítani.

SomethingWild 2013.12.30. 13:17:58

@igazságos: Így értem, mire gondolsz,d e a posztban az nincs leírva ám, hogy a hosztesz felel a foglalásokért. Ha te ezt saját tapasztalatból tudod, akkor egy pont neked, de a posztból nem ez derül ki. Sőt, továbbmegyek, a poszternek sem mondták ezt, mert ő úgy tudta, hogy "a hostess csak játszik a gyerekekkel, foglalkoztatja őket."

Összefoglalván: a hosztesz fogalmán és felelősségkörén megy a vita, mert ez a posztból nem derül ki.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.12.30. 13:18:21

@igazságos: igikém kicsi bogaram, drága pici angyalkám. nem kidobni köll az ottlevőket, hanem fél ötkor kiakasztani egy táblát, hogy ide mosmán ne üljenek le, mer jön aladárka szülcsinapcsizni. mer le van foglalva a hely tortástul kisfaxomostul. hosztessz nélkül.

amúgy próbáltál már valeriánát szedni? ilyesmikre nagyon hatékony. kisimíttya a megtépázott idegrencert, minnyár szebbnek látnád a világot :D

helianthus 2013.12.30. 13:20:53

Gyertek elsőzni az új posztba!

Atörökk 2013.12.30. 13:21:22

Ajjaj. Látom, nagy a baj :D

igazságos 2013.12.30. 13:21:37

Én láttam, hogy készülnek szülinapoztatni ezek a mekiben

hozzá kell tegyem, nem volt nagy szám, de a gyerkőcök jól érezték magukat

a hostess volt ott a főnök, és ő szólt a segítőknek is, merthogy azok is vannak

kirakta a szalvétákat, bekészítették a tortát, a zenét, és játékokat is kitalálta már jóelőre

A hostess felelt mindenért, és a gyerekek is szerették a nőt és szót fogadtak neki.

Csinálta mindezt úgy, hogy a többiek se érezzék azt, hogy ők csak az ünnepeltért vannak ott, és kaptak ők is kisebb ajándékot, és az is, aki a játékokban ügyesebb volt.

És ugye a végén mindenki az ünnepeltnek volt hálás.

Utána jött a következő ünneplő csapat.

Szóval még az is meg van szabva, hogy hány órától meddig lehettek ott, és pontosan mit kapnak ezért a pénzért, a poszter elhallgatta ezt, mert igyekeznek úgy összeállítani ezt a szülinapozást, hogy összesűrítik.

Vagyis hiába mondta azt a fehér inges, hogy MEGOLDHATÓ lett volna, honnan tudhatná? Csak a maga nevében beszéljen.

igazságos 2013.12.30. 13:22:59

@zsiráfffff: már hatszor mondtam:

ezért is a hostess felel, hogy a hely készen álljon az eseményre

de nem adod fel, látom

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.12.30. 13:23:55

4 éves kívánsága, saját. Jó, tegyük fel. Fasza. Széles világkép az övé, már most. S mi mindent (nem) hoz még a jövőő..

Atörökk 2013.12.30. 13:25:34

@helianthus:
Dehogy is. Tök jó itt a Mekiben :D

helianthus 2013.12.30. 13:31:19

@atörökk: akkor te maradjál. Én megyek taxizni. Vagy szülni. :D

igazságos 2013.12.30. 13:33:26

@helianthus: látod, ez kéne nekünk is, oszt majd megértőbb leszek a 4-5 éves csimoták igényeivel is

@Kellemes Zérókomponista: tuti miniszterelnök lesz a csimotából, ha már most tudja, mi a menő

:)

Tisztviselőtelep 2013.12.30. 13:33:39

@atörökk:
@igazságos:
zárlatos lett a vibrátorod, vagy mi történt?

:))))

igazságos 2013.12.30. 13:35:51

@Tisztviselőtelep: én töredelmesen bevallom, nem vagyok jóba a hostessekkel

talán azért, mert azoknak kötelező csinosnak lenni, és kisebbrendűségi érzésem támad tőlük folyton

Manyecska 2013.12.30. 13:40:02

@igazságos: én meg a Vonával álmodtam /:DD!!/

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.12.30. 13:42:13

a hosztesz 3 utan az osanban melozik

Manyecska 2013.12.30. 13:44:38

@igazságos: de most mér?? tudod mit inkább ne...lefexem mert megérdemlem!:DP

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.12.30. 13:44:44

3-4 éves gyerek honnan tud egyáltalán erről a junkfood helyről?

Mindenki hibázhat.

"mi alapján választják ki műszakvezetőiket? A vevőközpontú gondolkodás ott szerepel a kitételek között?"

Áhhháhhhááá, akinek elég ennyi lé.

"Biztosan nem fogom ajánlani senkinek!"

Ez az egyetlen jó gondolata.

igazságos 2013.12.30. 13:45:18

@Manyecska az erdei kismama /archív felvétel/: szülsz?

valljál, hogy mit akart a 4-5 éves csimotád a szülinapjára akkoriban

ne hagyj cserben

igazságos 2013.12.30. 13:46:54

@atpijkamo: hát inkább a posztert nem ajánlanám senkinek a helyedben :P

helianthus 2013.12.30. 13:54:29

@igazságos: nem leszek megértőbb. Egy 4 éves gyerek nem vágyik a mekibe. Bőven boldog attól is, ha otthon elé raknak egy tortát és ráfigyelnek 10 percen keresztül. A szűlők vágynak mekibe szülinapozni, mert biztos egyszerűbb, meg a gyerek azt is élvezi. De akkor azt írom, hogy a gyerek szülinapját a mekiben akartuk megünnepelni.
@atörökk: végülis ja. Bár attól is függ, ki ül velem a taxiba. Ha az előző posztból egy magát jól érző hostess, akkor lehet kihagyom a szülést. :P

Csigorin 2013.12.30. 13:56:12

17 orara foglaltak. 17 elott tiz perccel meg nem volt hely... megis mi a rossebet gondoltak a 17 ora az mit jelent?
Hogy mar reggel 8tol nem ulhet senki a nagysagos meltosagos fenyesseges valaguk szamara fenntartott helyre?

Mer szerintem azt hogy 17 orakor letehetik a segguket oda, ahogy meg is tortent, nem pedig azt hogy 17 ora elott barmi jarna.

igazságos 2013.12.30. 14:00:00

@Csigorin: így van, mi van, ha 5 perccel 5 előtt akarták kiüríteni a helyet?

a poszterék azt gondolták, hogy minden készre fogja várni őket, és még a hostess is ott lesz, hiába nem kérték

Atörökk 2013.12.30. 14:07:03

@helianthus:
4 éves gyereket mindenképp vinni köll, az a tuti!!4!! :D

Disznó Úr 2013.12.30. 14:11:36

Ez a poszt újabb érv az általános és egyenlő választójog ellen.

A Homár egy gané 2013.12.30. 14:18:47

B+ Robi, arra van eszed, hogy a kölyköket az McD-ben zabáltasd az ultrasós kajával, de a "hogy" helyet csak "h"-t tudsz írni, hogy a görcs álljon bele az anuszodba!

A Homár egy gané 2013.12.30. 14:23:22

"milyen irányítási rendszer van"
Azt a k...., Robi, csak nem ilyen f..szopó drága irányítási rendszereket forgalmazó cégnél vagy felszopó?

igi1 2013.12.30. 14:26:59

a 4 éves helyébe meg mindjárt Disneyladet èrtem volna Budapestre.

A Homár egy gané 2013.12.30. 14:29:19

@igi1: inkább az egész bandát egyből a floridai disneybe, az izgalmasabb

igi1 2013.12.30. 14:31:55

@A Homár egy gané: hát nehogy már en utazzak azt hozzák el nekem itthonra! :)

Black Hole 2013.12.30. 15:12:03

@igazságos: azért nincs itt, mert a konkurenciánál kv-zik. Ez alap :)

Black Hole 2013.12.30. 15:14:20

Én ott kaptam sokkot, hogy ekkora gyerek, oszt' 3-ig alszik! Miért? Hajnalig horrort néz, meg pornót?

Black Hole 2013.12.30. 15:16:32

@igazságos: ha az asszony is így működne, akkor elmesélném neki ezt a posztot:)

Black Hole 2013.12.30. 15:26:23

Majd a szülők milyen pofát vágnak, ha a gyerek 1-2 év múlva azt kéri, hogy vigyék szülinapozni a Kék Osztriga bárba :)

YoZan Ace a.k.a. A Lenyalthaj Nevű Strici 2013.12.30. 15:46:34

Yeah, yeah, damn yeah!
Csak szép libasorban. Kölök dec. 25-én lépett 4. életévébe, eztet a híres fehérvári Piactér 1 alatti intézményben óhajtotta beakasztani. 27-re egyeztették le, 2 héttel előtte, tehát 13-án – Watson maga mit gondol? Elsőre figyelembe kell venni, hogy a gyereknek kutya élete van e, vagy sem, kedves Holmes. Ugyanis, ha igen, akkor nem 4, hanem 28 éves lett, és a 2 héttel előre rendezett dolog, ez esetben 14 hét. Igaz Watson! Azaz 13.-a plusz 14 hét, az március 21. Persze ugyanakkor meg kell vizsgálnunk az alacsony molett hölgyet, aki eme esetben desznaj. Definiálni kell, hogy miféle (zsírsertés, sonkasertés, tőkesertés stb.), és ahhoz viszonyítani az ő által mért időt, ugyanis az más, mint a kutyaév. Ebből fatális dátum, és biológiai alapismeretek hiányosságainak félreértése tálalódott a részvevők között.
Kijelenthetjük, hogy csak tudatlan fajok próbálták megdominálni egymást.
Ennyi.
Ügy lezárva.

igi1 2013.12.30. 15:59:21

@Black Hole: na ja nem mertem fixīrozni

De nekem is feltűnt h egy ovis miért alszik délután háromig a szünetbe???

Manyecska 2013.12.30. 16:04:50

@igi1: há mer lehet kettőkor aludt csak el. Azért a whúpperszt oda kellett volna b..szni a földhöz. Vagy az a másik?:DD:P

Manyecska 2013.12.30. 16:06:45

Van benne Kövér Ellenőr is? hol? mint a Tomász a gőzmozdonyban ugye. Miről beszéltek tik??:D

igazságos 2013.12.30. 16:18:28

@Manyecska az erdei kismama /archív felvétel/: nem, a whoopert meg kellett volna etetni velük

gondoltam rá, de tényleg

egyébként meg hogy is volt a te csimótáddal 4-5 éves korában

mire vágyott? :D

Beauregard 2013.12.30. 16:43:47

Ilyet is lehet? Nem is tudtam. De hogy a 4 éves kölköt miért a mekibe kell vinni szocializálódni, azt nem értem. Arrafelé nincsenek parkok, vagy mi? Hogy egyesek unalmukba miket ki nem találnak, hát menten beszarok. A legjobban meg az tetszik, hogy a panaszos úgy csinál, mintha a meki az egy ember lenne. Mondok neki valamit, aztán megjegyzi. Segítek. Ott sok ember van és kb 70 ezer forintért szarják le a kölködet meg a szülinapi partiját. Bemennek munkakezdésre, amikor finganiuk kell, akkor csekkolnak a gépen, mert a cég nem fizeti a munkából a fingás miatt kimaradt időt. A szemük egyfolytában az órán lóg, hogy mikor lesz vége a napnak, mert elegük van abból, hogy az ilyen urizáló, pénzével meg idejével nehezen boldoguló faszkarika vendégek a hülyeségeikkel zaklatják őket. Minden tiszteletem a mekis dolgozóké, hogy legalább torta volt.

igazságos 2013.12.30. 16:46:02

@Beauregard: ez nem KIFOGÁS, ha egyszer ott volt az a kurva torta

Aureliano Buendía 2013.12.30. 17:07:29

Szerintem mindent elmond az, hogy a gyerek mekiben akart szülinapozni. Jó lecke ez mindenkinek. Ezért tart itt az ország.

Aureliano Buendía 2013.12.30. 17:10:46

@Beauregard: én meki helyett biza elvertem volna nadrágszíjjal a kölköt. Aztán kapott volna hurkát, és pálinkát, hogy megtanulja, hol a helye.

Tomasz_a_gozmozdony 2013.12.30. 18:10:43

A gyerek a mekiben akart szülinapozni? a kurva édesanyádat poszter, az is a meki hibája lesz majd ha 10 évesen cukorbajos dagadt tetű lesz a csimota.

kamushamus 2013.12.30. 19:40:19

A gyerek a mekiben akart garázdálkodni, mert ANYA NEM FŐZ. Poszter B+

Megdobbent 2013.12.30. 20:31:48

Minekivel minden oke? Vagy megy a habzo nyal a billentyuzetre a verben forgo szemek alol? :>>>

agent_x 2013.12.30. 21:03:18

@Megdobbent: én sem értem, miért kell rögtön ráugrani a poszterre. szegény gyereknek is pont elég lehet, hogy karácsonykor született, gondolom akart valami emlékezetes bulit fenyőfa nélkül. amúgy megnéztem, csak 4 éves kortól rendeznek a mekiben szülinapot, tehát jó eséllyel valamelyik barátjának itt tarthatták nemrég, onnan az ötlet. valószínű, nem voltak szimpik valamiért a szülők, igaz, ezt úgyse fogják beismerni. de aki ilyen helyre megy dolgozni, annak bármilyen ügyfelet el kell viselnie, ez van.

igazságos 2013.12.30. 21:06:35

@Megdobbent: neszójjábe bazd+, ha nincs véleményed a dologról

@agent_x: te meg menjé, oszt dugd meg a hostesst addig is a nejed helyett

Martinicske 2013.12.30. 21:53:20

El nem tudnám képzelni, hogy egy ilyen helyen szülinapozzunk a gyerekünkkel.

Igen nagyon örülni fogok, ha a gyerekem soha életében nem jár nálam többet a McDonalds éttermekbe, nem hogy még én vigyem oda.

napalm 2013.12.30. 22:18:34

ölég nyomorult élete lehet ha a mekibe jár születésnapozni....

Gregegy 2013.12.30. 23:59:33

Az összes balfék aki beszólt a poszternek menjen el a ...ba és ne itt kommenteljen.

Komolyan, a másik fikázásán értetek valamihez segfejek?
Van gyereketek?
Nyaggatott már valamiért, aminek nagyon örült volna, és persze a ti hülye felnőtt életetekben szar meki, meg hülye poszter, de fel tudjátok fogni, hogy egy 4 éves gyereknek ez még jelent valamit, számít, örül neki, várja, 2 héten át?

És aztán egy csóró szarul fizetett, életunt, tapasztalatlan, és még pár mentő jelzőm van "fehéringes" elbassza neki?

Szülő pedig próbálja "menteni ami menthető", mert egy 4 éves gyerekről van szó?

Ja elnézést, trolloktól mit várok, együttérzést?

zbzbzb 2013.12.31. 00:26:46

@Gregegy: Ne együttérzést várj bammeg.
Mekibe jó érzésű felnőtt is csak akkor megy ha már minden más lehetőség kimerült, gyereket meg NEM VISZEK ODA.
Ha 4 éves, még emlékezni se fog rá...
Ne védjétek a felelőtlen szülőket akiknek ez az igénytelen szar hely megfelelő egy születésnapi bulihoz.
A szülő a hibás egyértelműen.

zbzbzb 2013.12.31. 00:29:24

Most látom, hogy a posztoló Lóbelt. Mindent értek.

igazságos 2013.12.31. 00:43:43

@Gregegy: hja, aki szarik a szabályokra, meg úgy másra, mint a poszter, az ne várjon együttérzést

ha nincs, akkor nincs, és kész

Megdobbent 2013.12.31. 03:53:34

@igazságos: ma' hogygecibe ne szolnek be gizdapicsa? :>>>

Megdobbent 2013.12.31. 03:55:52

@igazságos: oszt meg nagyot nezel, ha ovatosan bearaszol az ujevben egy vak komondor? :)))

Megdobbent 2013.12.31. 04:00:06

@zbzbzb: lokjuk a padlola le?! :( De dulvan?! :(

Répázó 2013.12.31. 08:24:19

Meg is érdemlitek, ha ilyen nívós helyen tartjátok a szülinapi zsúrt. Csak gratulálni lehet az ilyen "gondoskodó" és felelőségteljes szülőknek. Ilyen szarokkal tömni egy csapat gyereket, hát gratulálok!! Igazi homár!

Répázó 2013.12.31. 08:31:20

@Gregegy: Egy négyéves gyerek azért basztat a meki miatt, mert előzőleg már evett ott és az a szar ízlik neki. Ergo, a felelőségteljes anyuka simán beslisszol vele és tömi azzal a mű vacakkal. Ha nem viszed be egyszer sem, nem fog érte sírni, mert nem tudja mi az. Az ilyen lámák éltetik ezeket a láncokat. Hihetetlen, hogy egyes emberek képtelenek felfogni mi zajlik körülöttük. Kísérletek, laborvizsgálatok ezrei amelyek elérhetők bárhol, bizonyították már, hogy a gyorséttermi kaja, főleg mekis, burger kinges, mennyire nem hordoz tápértéket és milyen káros. Egy szülő, aki felelőségteljesen gondolkodik, a meki közelébe sem visz egy fejlődésben lévő gyermeket.

VVICC 2013.12.31. 09:03:27

@Gregegy: ritka hülye vagy,
ki az a nyomorult aki a 4 éves kölkét mekibe eteti? És most nem az egészséges taáplálkozás, meg a többi baromságra gondolok.
5 évesen már mobiltelefonja is lesz?

peter3374 2013.12.31. 09:11:13

Már megint ezek az idióta sztereótípiák... totál semmi baj sincs a mekis kajával ha évente egyszer-kétszer beviszi valaki oda a gyereket vagy magát, attól totál semmi baja nem lesz, az iskolai menzán több sót, ízfokozót, tartósítószert szemetet eszik mint egy gyorskajáldában...
Mennyi olyan kis szemünkfényét láttam akik soha nem járnak mekibe és úgy néznek ki mint egy disznó pár évesen.
Az egy baromság, hogy ha egy szülő beviszi a mekibe a gyerekét, akkor mindjárt gondatlan és meg akarja ölni...

peter3374 2013.12.31. 09:12:33

Az kimaradt, hogy én se nagyon hiszem, hogy egy 4 évesnek nagyon mekibe kéne járkálni....

Jó Estét 2013.12.31. 09:26:08

Vicces h csomo ember lovagol a mekin ennyire, mikor mindenbtele van izfokozoval meg muanyaggal. A mekis rabszolga meg tok mindeg mennyit keres, vegezze a dolgat. Ha annyi agya van h mashova nem veszik fel, oruljon h ez van. Mondjuk ha annyi agya van h mashova nem veszik fel, akkor ezt nyilvan nem fogja megerteni. Diakoknak meg amugy jo penz ez is...

Manyecska 2013.12.31. 09:38:32

Talán újat mondok de az élet káros az egészségre!!:D

Manyecska 2013.12.31. 09:40:12

Mondjuk én sem vinném a négyéves gyerekemet a mekibe márcsak azért mert bennragadtam a csúzdában ami hónaljban szorított, kissé..dehát a büdös kölkök fészket raktak vagy mi a csúzda belsejében azt aggódtunk mér nem jönnek le??:D

Bölcsész 2013.12.31. 09:43:33

Ehez nincs mit hozzáfűzni...

SarahConnor 2013.12.31. 10:03:33

A "minek viszi a gyerekét a mekibe" fikaáradatra egy csendes megjegyzés:
higgyétek el, nem feltétlenül kell ahhoz a gyereket a mekibe hordani zabálni, hogy a csimota ott akarjon zsúrozni. Elég ha a "kis barátai" közül valaki ezt teszi, vagy a "kis barát" ismer valakit, aki ott ünnepelt, és az milyen menő volt.
Mert már ilyen korban is vannak menő és nem menő dolgok. A felső szomszédom 4 és fél (!) éves gyerekének a legújabb iPhone-t vették meg karácsonyra.
Nincs már alsó korhatár abban, hogy trendet kövessünk.
:)

2013.12.31. 11:20:29

Ez szörnyű! Meki ne csodálkozzon, ha az emberek szakítani fognak vele, ha így bánik velük. Pedig egyes rajongók biztosan a halotti torukat is ott rendeznék meg, miközben a hosztesz szétszórhatná a hamvakat, persze csak a torta után.

Verghaust 2013.12.31. 12:16:02

Nem mondod b+! Meg boldog szulinapot alatet se!??!?!

élhetetlen 2013.12.31. 14:11:01

Amilyen hülye vagyok, végigolvastam a kommenteket is. Nem címzek meg senkit, csak pár kiragadott gondolat.
„Annyi eszed nincs hogy a fiad 5 haverját otthon megvendégeld egy sütivel.”, esetleg ez bármelyik hétköznap előfordul, ezért akart a kissrác valami mást. Jó húsz évvel ezelőtt családi napot tartottam, az öcsém két gyermeke (vidékről), az unokahúgom két gyermeke Bp-ről (de nem jártak a mekibe zabálni, anya megsütötte otthon a pizzát), tehát a nap így zajlott: de. Vigszínház, A padlás, utána MEKI, aztán az egyik a lánchíd ororszlánját akarta látni, hogy tényleg nincs-e nyelve, a másik a Mátyás templomot. És ebben a szép, hosszú napban benne volt a meki is (mert más). Mert „ha már most tudja, mi a menő”, sajnos nagyon is tudják, vonatkozik ez a tolltartóra, iskolatáskára, pulóverre stb. TV, reklám, hallott szituk. „az egész bandát egyből a floridai disneybe”, de egy mekis szülinap elérhető, megfizethető.
A posztoló egy dolgot tolt el, de nagyon. Két nappal előbb fel kellet vona hívni a mekit, hogy minden rendben van-e (emlékeztető telefon), ha ezt megtette volna, nem lett volna problémája, és ennyinek bele kellett volna férni az életébe. (Csak érzékeltetni próbálom az esetet. Most, karácsony előtt egy héttel hívtam fel a hentesüzletet ahol vásárolni szoktam, hogy mit kérek dec. 30-ra. Ők csak egy füzetet vezetnek, így 28-án telefonáltam, hát kiderült, hogy át is lapozták már ezt a bejegyzést, és itt semmi rosszindulat, semmi trehányság, úgy hirtelen nem találták meg, felírták újra, A mekiben, ha telefonál, megtalálták volna, és nem esik meg, ami megesett. Lehet másokat hibáztatni, hogy nem tökéletesek, és lehet segíteni is egymásnak, úgy hogy nekünk is jobb legyen.

Manyecska 2013.12.31. 14:17:46

Én a negyvenedik szülinapomat is ott fogom tartani már eldöntöttem. Csippendél fiúkat is viszünk.

agent_x 2013.12.31. 14:30:40

@Manyecska az erdei kismama /archív felvétel/: a férjeket meg elszórakoztatja a hosztesz. Csak arra figyeljetek, háromig ér rá.

Miumiu 2013.12.31. 17:10:50

A gyereknek elég annyi is ahhoz hogy valamit akarjon, ha látja a barátainál, iskolatársainál, unokatestvéreinél akárhol.
Az egy dolog, hogy a szülő úgy gondolkodik, hogy ő márpedig csudaegészségesen neveli a gyerekét ezért soha egy gyorsétterembe se teheti be a lábát, de próbálja ezt bárki megértetni egy 4 évessel, akit az osztálytársa Mekiben tartott zsúrjára hívnak, vagy aki látja hogy a barátai a Happy Meales cuccokat viszik az oviba ...
És azért elég nagy különbség van aközött, ha egy szülő lusta főzni ezért minden nap odatolja a pizzát, meg a hamburgert a gyerek elé, meg aközött ha évente 2x elmennek egy gyorsétterembe ebédelni.
A szervezéssel kapcsolatban meg: igen valóban bosszantó, hogy ha az ember lefoglal valamit és elfelejtik, de az étterem dolgozói is emberek. Előfordul az ilyen mindenkivel, nekem múltkor a mozijegy foglalást nem rögzítette valahogy a rendszer, nem írtam belőle posztot, hogy mekkora rohadék volt a számítógép.
Az a lényeg, hogy megoldódott, lett hely, megvolt a torta, eleve hostess nélkül beszélték meg, végeredményben hol a probléma? Nem volt zene meg szalvéta?

DirtyHarry 2013.12.31. 17:45:46

milyen 4 éves gyerek alszik délután 3-ig? Én csak ezt nem értem :)

_____________ 2014.01.01. 10:58:40

@DirtyHarry:

Amelyik hajnal 3-ig verdeste a kis pöcsét :-D

mennyi okos ember van 2014.01.01. 15:04:03

Ismét nem kellett csalódnom! Eredetileg nem akartam reagálni, de mivel primitívnek, igénytelennek tituláltak úgy gondolom néhány dolgot még leírnék címzés nélkül, de akinek inge annak tessék magára venni:

- gondolom minden kedves hozzászóló nevel(t) már gyereket, és tudja milyen az, amikor a gyermeke kis világában, oviban’, játszón’ valaki megkapott, átélt valamit, és a te gyereked is szeretné…

- képzel el kedves hozzászóló a gyerekek úgy nagycsoportig ebéd után alszanak! 1-2órát! Tudod, ez azért kell, mert az agyuk ekkor pihen, feldolgozza a délelőtt tanultakat, az új információkat. Ahogy az élet mutatja, van akinél ez kimaradt…

- biztosan te kedves hozzászóló is azzal álltál volna gyereked elé, hogy a meki ammónium-hidroxidban áztatott csontizét’ ad ételként, igaz? A dolog pikantériája: a gyerekek nem is ették meg az ételt… Ha már annyira benne vagyunk a témában, én sem pártolom a mekit, egy kezemen meg tudom számolni hányszor tesszük be a lábunkat egy évben! A Heppy Meal-es köcsögségüket egyenesen büntetném!!! De a chips, kóla, fehér kenyér, szójás felvágott, savós tejutánzat vajon jobb? Pedig ezt is adják/adod a kicsiknek…

- gondolom te kedves hozzászóló soha nem ettél mekit, börgert és társaikat, igaz? Most kapaszkodj meg az egeredben, durvát írok: vannak olyanok, akik multiknál vásárolnak! Mit szólsz? Gondolom te kedves hozzászóló ilyet se teszel!

- kedves hozzászóló, dolgozol már vagy még a pubertás nemi hovatartozási zavaraiddal küzdesz? Ha dolgoznál: munkahelyeden van SZÉP kártya? Ha nincs, akkor bocs’, ha van, akkor ismered? Képzeld, a meki elfogadja! Mik vannak?!

- kedves hozzászóló, te elhiszed, hogy ma még van olyan cég, pláne világcég, ahol egy sajtcédulára jegyeznek fel egy foglalást??? Ne már!

- és a végére hagytam a lényeget! Most nagyon meglepőt fogok írni! Képzeld el kedves hozzászóló, -képzeled eléggé?- létezik a világon olyan meki, ahol van játszóház! Bent! Zárt helyen! Fűtött! Meg minden! Na, mit szólsz? Jó, jó, kb 35nm, de van csúszda, csocsó, logikai és ügyességi játék! Szinte több mint az oviban! És ez a játszószoba pont egybe van a szülinapos teremmel! Ahol a szülinap tartva volt, az is ilyen! Gyakorlatilag ezért mentünk pont ide nem a nagy zabálásért –bár lehet ez utóbbiban neked, kedves hozzászóló kimerül a szülinap…

Látod, látod, -ismét- olyanhoz szóltál hozzá, úgy mondtál emberekről véleményt, hogy nem is tudtad miről írsz! Azt nem értem, ha ennyi okos ember van ebben az országban, akkor miért tartunk itt??? Itt az új év, itt az ideje az önvizsgálatnak, egy kicsit szedd össze magad! BUÉK!

Ha még mindig nem érted a post miért született olvasd el az alábbit, de lassan! Ha még mindig nem érted, akkor újra, csak lassabban:
„Gregegy 2013.12.30. 23:59:33

Komolyan, a másik fikázásán értetek valamihez segfejek?
Van gyereketek?
Nyaggatott már valamiért, aminek nagyon örült volna, és persze a ti hülye felnőtt életetekben szar meki, meg hülye poszter, de fel tudjátok fogni, hogy egy 4 éves gyereknek ez még jelent valamit, számít, örül neki, várja, 2 héten át?

És aztán egy csóró szarul fizetett, életunt, tapasztalatlan, és még pár mentő jelzőm van "fehéringes" elbassza neki?

Szülő pedig próbálja "menteni ami menthető", mert egy 4 éves gyerekről van szó?

Ja elnézést, trolloktól mit várok, együttérzést? „

Köszi!

Törzsvendég1990 (törölt) 2014.01.02. 19:35:11

Én szinte minden nap bejárok, mondhatom törzsvendég vagyok. Nekem semmi gondom nincs Velük. De ha a haverod volt az érintett nap délutánján, szerintem akkor láttam és hallottam azt az alpári, tahó viselkedést! Csak gratulálni tudok az ilyen embernek! Biztos sok szép dolgot tanít majd a fiának! Én csak azon csodálkozom, hogy nem hajították ki, amilyen hangnemet használt az "uriember" De a cikk is sántít itt-ott.Persze mindenki tudja mennyit adhatunk " a haverom a robi mesélte" típusú dolgokra. Kb. mint a politikusok szavára!? Egyébként a vezetőség figyelmét felhívnám arra is, hogy az ilyen agyonművelt, "én mindent elintézek nagy pofával" típusú ember ZAVARJA A TÖBBI FOGYASZTANI KÍVÁNÓ VENDÉGET!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

_____________ 2014.01.03. 21:57:02

@Törzsvendég1990: törzsvendég vagy a mekdönciben???
az szép....
én az ilyennek azt sem hiszem el amit kérdez...

mennyi okos ember van 2014.01.05. 14:02:57

Kedves Törzsvendég1990, egyrészt nem tudom honnan vetted ezt a „haverom a robi mesélte” dolgot?! Elolvastad te egyáltalán amihez hozzászóltál?

Kedves Törzsvendég1990, ha valóban igaz amit írsz, akkor az csak azt jelenti, hogy a postolt eset nem egyedi, ugyanis a fentebb leírt, általam átélt eseménysorozat alatt egy hangos szó nem sok, de annyi sem hangzott el! Mi végig azon voltunk, hogy a gyerekek jól érezzék magukat, és azt gondolom ez sikerült is. Máskor, ha hozzá akarsz szólni valamihez, legalább arról próbálj meggyőződni, hogy valóban annak a dolognak voltál részese, amihez írsz, jó?!

Kedves _____________, szerintem nem törzsvendég, hanem az egyik érintett alkalmazott lehet! Mondjuk ha valóban törzsvendég, akkor igazad van, aki ilyen helyen törzsvendég, az valószínűleg mindenre képes! :)

the end 2014.01.05. 18:00:43

A Robiék lehet pénzt kapnak ezért a szarkeverésért a konkurenciától? Ha kapnak mennyit? Megéri nekik összeakaszkodni a meki jogi osztályával? Vagy ebből sorozatot kapunk? Izgalommal várom Robiék újabb kalandját mondjuk a burger kingben esetleg a Kfc-ben vagy folytatása lesz a mekisnek (mint a terminátor?) Meki4 A sajtburik lázadása? Vagy tényleg nem sikerült pengére megszervezni a babazsúrt és ezt akarják a mekire húzni? A Törzsvendég meg kóstólja meg az update kaját!

the end 2014.01.05. 18:13:35

Ja és mikor olvashatunk végre egy hivatalosfajta véleményt másik oldalról(mekis) is az esetről? Arra is kíváncsiak lennénk.

2014.01.07. 18:01:15

@mennyi okos ember van: Sajnálatos módon ezen a blogon a hozzászólásoknál naivság azt remélni,hogy az ember bármiféle konstruktív véleményt olvasson. Ehelyett viszont elözönlik a kommenteket a tahó/bunkó kommentelők, akik az esetek jórészében elvannak azzal, hogy még csak nem is a témához szólnak hozzá *köhöm, köhöm,és akkor hadd ne mutogassak a regular local trollok közül senkire*
És tudod mi a legszomorúbb? hogy az itteni blogszerkesztők gyakorlatilag adják alájuk a lovat (!)
fogyasztóvédelmi blog, who are you trying to fool?

MadJack 2014.01.08. 14:02:03

Na ehhez kell IQ, egy mezei Mc-be vinni a gyereket. Igaz csak Pesten van Repülős meg London Buszos. De ezek szerint a vidéken élő tuskók asszimilálják a multikat es terjesztik a kárpáti tahó stílust a munkahelyükön. És ez támasztja alá az itt olvasható kommentek hangvétele. Az ostoba okoskodóknak: Van olyan ember akinek van esze, hogy egyszerűbb 5-nél több gyereket külsős helyre vinni,Játszóház,Mc,stb mert nem forgatják fel a lakást, nem kell sütni főzni mosogatni takarítani így nem stresszel,inkább örömmel jár az egész. Nem beszélve totál uncsi a gyereknek ott lenni ahol a mindennapjait tölti. 10-15e egy fullos Szülinap a MC-ben( Repülő AN-2) ben Hostessel tortával.
90% az ott megforduló gyerekeknek soha nem lesz lehetősége közelebb kerülni egy repülőhöz nemhogy bele is ülni( a pilóta fülképe is)

agent_x 2014.01.09. 00:57:08

@MadJack: arról nem is szólva, milyen lehet a pilóta orrképe? szemképe?? szájképe???
süti beállítások módosítása