Tékozló Homár

Miért nem hagyják az ingatlanosok eladni a lakásomat?

2013.12.31. 13:33 | jackyll | komment

Zoltán nem érti, miért mindig ingatlanosok hívják, amikor direkt beleírta a hirdetésbe, hogy „Ingatlanközvetítők ne keressenek!”. És mindegyik megkérdezi, hogy miért? Lehet, hogy érdemes lenne egy külön telefonszámot áldozni a projektre, aztán ráengedni az ingatlanos zombikat egy callcenter-útvesztőre, azzal el lesznek egy darabig.

Nemrégen feleségemmel, és kislányunkkal vidékre költöztünk. Mivel szülői tűzhely közelébe tettük mindezt, a lakhatásunk megoldott. Ha nem is ezt szeretnénk véglegesre, azért nem gond, ha huzamosabb ideig a mostani helyzetben maradunk. Viszont Pesten maradt a saját tulajdonú lakás, amit el szerettünk volna adni, illetve szeretnénk még a mai napig is. Sajnos tudjuk, hogy manapság az ingatlanpiac helyzete siralmas. Nem egyszerű eladni.

Történik ugyanis, hogy folyamatosan hirdetjük a lakást. Nincs sok érdeklődő, viszont a legtöbb hívás (több mint 90 %) ingatlanközvetítő, vagy más olyan, aki nem potenciális vevőként keres. Ezzel még nem is lenne baj. Nem ez az első eset, hogy ingatlant akarok eladni. A korábbi lakásomat is ingatlanközvetítőn keresztül adtam el. Akkor boldog-boldogtalannal kötöttem szerződést, és az egyikük valóban hozta a vevőt. 

Most azonban szeretném magam eladni, és nem hazudok a telefonban. Mondhatnám azt is, hogy kizárólagos szerződésem van valahol, és csak vele hirdetem. Lehet, hogy ez a baj; a mai világ erre kényszerítene. Ehelyett én azt mondom, hogy nem szeretném közvetítő segítségét kérni. Minden hirdetésbe továbbá beleírom: „Ingatlanközvetítők ne keressenek!”, valamint, ahol van ilyen funkció bejelölöm ezt a lehetőséget. Az rendben van, hogy nem tartják tiszteletben a kérésemet. Minden területen így viselkednek az emberek.
De könyörgöm, ha ezt nem tudják sem értelmezni, sem tisztelni, akkor legalább hagyjanak békén, ha a telefonban is megerősítem a szándékom, a szabad akaratom. Ilyenkor ugyanis minden esetben jön a kérdés, hogy miért? Talán rossz tapasztalatom van? Mondom, hogy nem, de akkor mégis miért. Mire én, hogy így döntött a család, és kész. De akkor be fog sülni a lakás, gyanús lesz, hogy sokáig hirdetem, nekik több ezer fős ügyfélkörük van, most konkrétan van valaki, aki érdeklődik ilyen lakás iránt. Miért vagyok a magam ellensége, és folytathatnám.


Nekem viszont nem a lelkiismeretem ébred fel, hanem a düh. Szeretném én megpróbálni eladni. Nem az a baj, hogy nem érdekli őket a kérésem, hanem az utána előadott, nyomulós, letoló hangvétel. Nem a szüleim, nem a főnökeim, nem rokonaim, hogy ilyet megengedjenek. Én úgy gondolom, hogy ezt a döntést nekem kell meghoznom, és a családomnak. Mit gondolnak, hogy azok után, miután így beszélnek velem, majd szóba jönnek, mint potenciális ingatlanközvetítő? Nem vagyok idióta, hogy ha mégis meggondolom magamat, akkor ne tudnék felkeresni néhány ingatlanost.

Több esetben például megemlítettem a telefonáló hölgynek, hogy beleírtam a hirdetésbe az ingatlanközvetítőkre vonatkozó kérésemet. Erre válasz az volt, hogy ő csak egy kivonatot lát, amiben ez nem szerepel. Ennél rosszabb reklám szerintem nem is kell egy cégnek. Kifordítják a hirdetésemet, egy olyan személynek odaadva, akinek nem adnak kellő mennyiségű információt.

Körülbelül 2 hónapja hirdetem, de még mindig kapok a leírt telefonokhoz hasonlókat. Tisztában vagyok vele, hogy mit tudnak adni és vinni az ingatlanosok. Mivel más miatt is megyünk a fővárosba, illetve öcsém is ott lakik, megoldott a lakás megtekintése. Ezen kívül más szolgáltatást úgysem tudnak nyújtani a közvetítők. A postaládát nem ürítik ki, a leveleket nem veszik át, ha bármi van, nem tudják elintézni. Garanciát nem adnak sem az eladónak, sem a vevőnek, ők csak összehozzák őket. Minden más szolgáltatásuk, amit hirdetnek fennkölten, az ezen felül van, amiért külön kell fizetni, ha nem is nekik, hanem az ügyvédnek, banknak, más szolgáltatást közvetítőnek.

Végszóként még annyit, hogy van rossz és jó tapasztalatom is az ingatlanosokkal. Azért írtam le mindezt, mert nagyon meglepett (az életben már sokadszorra) a másik ember semmibe vétele, lenézése. Arra kérjem tehát őket, hogy a jövőben nagyobb tisztelettel bánjanak a potenciális ügyfeleikkel, mert még lehetek az (néhányuknak már biztos nem).

Lehet most írni, reagálni, meg ilyen-olyan vagyok, és ezt meg azt nem vettem figyelembe stb., de az írás nem született volna meg, ha másként járnak el.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Atörökk 2013.12.31. 13:40:25

Bazmeg.
"Ezen kívül más szolgáltatást úgysem tudnak nyújtani a közvetítők. A postaládát nem ürítik ki, a leveleket nem veszik át, ha bármi van, nem tudják elintézni."
Ingatlanközvetítő, nem pedig csicska, boy-szolgálat, postaszolgáltató, stb.
Amúgy meg ha ingatanközvetítő hív, van egy 3 betűs szó: nem. Ennyi. Unalmas vekengés. Ugorgyunk.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2013.12.31. 13:41:51

@atörökk:
Béke beléd is tezsvírem!
Hová óhajtasz ugorgyni?

Atörökk 2013.12.31. 13:43:08

@dr. phil. Sün‼ ツ:
Belíd izs az enyím!
A nagybűgőbe :D

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2013.12.31. 13:50:12

@atörökk:
Illyen operettes vonalat nyomacc ma?
HaGGYmási Péter, meg rokonsága?
Inkább énekejjük el a hepinyújírt!44!

Anomalocaris (törölt) 2013.12.31. 13:52:47

Most miért nem lehetett a szardellás az év végi? :/

Anomalocaris (törölt) 2013.12.31. 14:00:57

Poszt toló meg ilyen-olyan, és ezt meg azt nem vette figyelmbe.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.12.31. 14:09:03

na latod
nincs sok erdeklodo
csak ingatlanos
akkor most kerdes el akarod-e adni?
es milyen gyorsan?
ingatlanos talal ra gyorsabban vevot
dehat penzbe kerul
gondolj bele a vevo helyzetebe
az ingatlanost az elado fizeti, a vevo nem, es altalaban intezi is a dolgokat
namost akkor egy potencialis vevijelolt nem fodul nagyobb bizalommal egy ingatlanoshoz?
dehogynem

az viszont igaz, ha nem bizol meg senkit haggyanak beken, mert az mar zxaklatasnak minosul
ennyi

Manyecska 2013.12.31. 14:11:17

@dr. phil. Sün‼ ツ: a medencében! a víz alatt! segíts!!!

mortalwombat 2013.12.31. 14:11:43

Minek picsogni homárposztban?

-Érdekli?
-Nem.
-Miért?
Ilyenkor magam mellé helyezem a telefont és csinálom tovább a dolgomat. Majd ha megunja, leteszi ő maga, hiszen nem én hívtam. Pont. Utána meg megy a száma hívásblokkolásba, többet az életbe nem tud felhívni.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.12.31. 14:12:35

Postoló, vadászni jársz?
Leállsz a hülyékkel vitatkozni? :S

Manyecska 2013.12.31. 14:12:41

"nekik több ezer fős ügyfélkörük van" akkó mért nem azokkal foglalkoznak felmerül a kérdés!!?

Manyecska 2013.12.31. 14:27:50

@dr. phil. Sün‼ ツ: kettő és csapkodnak. De már átvonultak a szaunában. parti volt!! inkább átmentem a gőzbe /:P/ ott női parti folyik /csevegés/:)

Ádám 2013.12.31. 14:28:28

@dr. phil. Sün‼ ツ: van köztük AZ is!

De az M1-en éppen most énekli a Psota s a Latinovics!
dr. phil. Sün‼ ツ · sunews.blog.com 2013.12.31. 13:50:12
@atörökk:
Illyen operettes vonalat nyomacc ma?
HaGGYmási Péter, meg rokonsága?
Inkább énekejjük el a hepinyújírt!44!

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2013.12.31. 14:52:47

@Manyecska az erdei kismama /archív felvétel/:
Aha.
Szóval felétek csevegésnek hívják?
A Zoli tud róla?

@Ádám:
Szánom-bánom bűnömet, de nem nézek olyant.

Manyecska 2013.12.31. 14:58:41

@dr. phil. Sün‼ ツ: hógyne, mindig torkunkra forrasztja. A szót.

NIKI LAURA 2013.12.31. 15:13:31

Huu..wazeg,tleg mindegiknel ugyanez a szoveg: rengeteg potencialis ugyfelunk keres hasonlo ingazlant!

En azt mondtam,jo,kizarolag eseti megbizas johet szoba,a konkret vevojeloltre kitoltve!
Egy se jott igy!

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.12.31. 15:21:06

Csak azt nem értem, hogy miért baj, ha az ingatlanos megkeresi? Talán rossz tapasztala van? Be fog sülni a lakás, gyanús lesz, hogy sokáig hirdeti. Az ingatlanosoknak több ezer fős ügyfélkörük van, lehet, hogy éppen van valaki, aki érdeklődik ilyen lakás iránt. Miért a saját maga ellensége?

Aureliano Buendía 2013.12.31. 15:58:14

Na, ez már majdnem újévi.

Nem értem, miért szopatja magát a poszter. Meg kell kérdezni, tud-e olvasni az ingatlanos, és ha igen a válasz, kinyomni.

A legegyszerűbb bontani a vonalat, ha kiderül, hogy ingatlanos.

Ádám 2013.12.31. 16:07:14

Úgy látszik nem akarod te eladni ill. nagyon okosnak s ügyesnek képzeled magad.
Netán szarrágó is vagy. Azoknak ez a "munkájuk". Attól, hogy a levélládára kiírjuk, hogy reklámot NE, nos attól még tele a láda vele.....

Add el b+, ha olyan ügyes vagy! 2-3 év alatt:)) TALÁN.

mrZigi 2013.12.31. 19:24:47

@Ádám:
A lóf.sz az, nem a munkájuk.
Ingyenélő haszonleső senkik, akik ráadásul az eladó ELLENÉBEN dolgoznak, az eladó PÉNZÉBŐL.

Amúgy direkt tesznek rá, mocskos disznók, van amelyik odáig megy hogy elmegy megnézni, és akkor lengeti meg a lapot, hogy ő ingatlanos, és szívesen hirdetné ... és a kamuszöveg a kamuvevőjelölttel ..

Undorítóak. Komolyan.
A 21. századra már rég ki kellett volna halnia ennek a semmire nem jó, totál haszontalan állatfajnak.

Atörökk 2013.12.31. 19:38:31

@dr. phil. Sün‼ ツ:
Heppinyújírt soha! Érted? Soha!44!!

metal · http://electric.blog.hu 2013.12.31. 20:09:49

Idióta! Az legyen a legnagyobb bajod, hogy hívogatnak az ingatlanosok:)
Különben meg nem is értem, hogy felnőtt, elvileg normális emberek, hogy nem képesek egy viszhallal letenni egy olyan telefont, amit nem ők kezdeményeztek, és kiderül, hogy nem szeretnék folytatni. Nekem valahogy megy, simán lerakom bármelyik telemarketingest, ügynököt, bármit.

Agyalap 2013.12.31. 21:58:52

Ha már máskor is el tudtad adni ingatlanossal, és most meg nem jönnek a vevők - akkor mi a problémád? Erőpróbának szánod? Most indítanád a saját ingatlanirodád?

2014.01.01. 08:46:42

@Ádám: Lehet, hogy még vannaj cuccai a kégliben, és nem akarja, hogy vadidegenek ki-be mászkáljanak, mert akkor aztán ha eltünik valami, senki meg nem mondja, hova lett.
Amúgy a legtöbb ingatlanos is csak annyit csinál, hogy apróhirdetéseket ad fel a neten. Sokszázezer forint jutalékért.

Ádám 2014.01.01. 08:54:00

@Hajszás Láncos: Ált. minden leendő "vevő" (akárki által ment is oda!) megláthatja a festményeket, porcelánokat, aranyrudakat, esetleg hétágú platina gyertyatartókat! Persze a te logikai bukfenced szerint. Viszont HA a nejének vagy más közeli rokonának adja ill. mutatja meg a kéglit, nos akkor nem fogja látni idegen.....logoKUS!!!:)

2014.01.01. 10:52:09

@Ádám: Nem arról beszélek, hogy megtekintés után betörnek, hanem hogy ez ember nem ad KULCSOT a lakásához nyolc-tíz vadidegen ingatlanalkusznak, ha vannak még ott cuccai.

ptspts 2014.01.01. 12:55:42

Kedves Posztoló!

Azért hívogatnak az ingatlanosok, mert jutalék reményébén megéri nekik, még akkor is, ha a hirdetésben azt kéred, hogy ne hívjanak. Abban reménykednek, hogy kérésed ellenére rá tudnak beszélni, hogy náluk hirdess, és utána el tudják adni a lakásodat (gyorsan, áron alul), és ezért megkapják a jutalékukat.

Nincs lehetőséged úgy intézni, hogy ne hívjanak. Nekik megéri hívni, rászánni azt a pár perc időt és telefonköltséget, és nem fenyegeti őket büntetés amiatt, hogy figyelmen kívül hagyják a kérésed. (Esetleg annyi a büntetésük, hogy a telefonhívás nem fog kellemes hangulatban zajlani.)

Mit tehetsz annak érdekében, hogy a lehető legkevesebb kellemetlenséget okozzák neked? Azt tanácsolom, hogy mihelyst kiderül a telefonban, hogy nem vevőjelölt hívott, mondd azt, hogy ,,Köszönöm, nem kérem.'', és a válasz megvárása nélkül nyomd ki. Udvariatlan lenne szó nélkül kinyomni, de ha így tennél, még az sem lenne szégyenletes, mert ilyen embereknek és cégeknek nem tartozol udvariassággal: azt kapnák tőled (vagy még jobbat is), amit megérdemelnek.

Egy másik kommentelő azt javasolja, hogy köszönés nélkül halkítsd le, és várd meg, amíg a hívó teszi le. Apró bosszú, kicsit több ideje és telefonszámlája megy rá így, és lelkileg is megalázó a számára. Ha van kedved, még ezt is megteheted, így is azt kapja, amit megérdemel.

Gondolom, a szokásos tippeket ismered: ingatlaneladáshoz vegyél új SIM-kártyát új telefonszámmal, és olyan készülékben használd, melyben le lehet tiltani, hogy egy adott számról hívjanak. Az rejtett számról érkező hívásokat ne vedd fel.

Kívánom neked, hogy találj vevőt, és add el jó áron!

Rózsaszín Lódenkabát 2014.01.01. 19:58:41

A legegyszerűbb telefonban elhajtani azzal, hogy "Ingatlanos? Köszönöm, már elkelt a lakás." Így okafogyott a beszélgetés.
Épp most volt egy ismerősöm, aki lakást adott el ingatlanossal. Csak rossz tapasztalata volt. Sem a vevő, sem a tulajdonos kívánságát/kérését nem teljesítette.
Amikor már megkötetett a díl, akkor derült ki a vevő számára, hogy az eladó (ismerősöm) kérése az volt hogy áprilistól kelljen kiköltöznie a lakásból (nem volt sürgős az eladás, inkább a kedvezőbb ár), a vevő viszont olyan volt, aki azonnal költözni akart, de ár alatt akarta megvenni. Az ebből a problémából eredő konfliktus mind az ismerősöm nyakába zúdult, (meg nem volt elég kemény a tárgyalások alkalmával szegény, amire az ingatlanos még rá is játszott) így kénytelen volt családostúl sűrgősen kiköltöznie a saját lakásából ideiglenes helyre csak azért, mert az ingatlanos sürgősen eladta a lakását egy olyan személynek, aki nem volt ideális vevő.
Kérdés, milyen szolgáltatást nyújtott az ingatlanos, ha sem a vevő sem az eladó elképzelését/kívánságát nem vette figyelembe?
Ha nem lenne sürgős az eladás, én se mennék ingatlanoshoz az tuti. Az meg milyen marhaság, hogy "gyanús"-nak vélhető az eladás, ha nem vesz igénybe ingatlanközvetítőt? Inkább pont fordítva, egy hazug ingatlanközvetítő sokkal rosszabb, mint egy korrekt magánszemély, akivel közvetlenül kommunikálva kevesebb a konkfliktus.

metal · http://electric.blog.hu 2014.01.01. 20:09:43

@Rózsaszín Lódenkabát: " így kénytelen volt családostúl sűrgősen kiköltöznie a saját lakásából ideiglenes helyre csak azért, mert az ingatlanos sürgősen eladta a lakását egy olyan személynek, aki nem volt ideális vevő."

Én ép most vettem egy házat ingatlanos közreműködésével. De az adásvételi szerződést az eladóval kötöttem, az ingatlanos kurvára nem írta alá, és egyetlen részletet se íratott át a szerződésen. Az ismerősöd hogyan írta alá a szerződést, ha olyan pontok voltak benne, amik nem tetszettek neki? Vagyis miért írta alá?

"Kérdés, milyen szolgáltatást nyújtott az ingatlanos, ha sem a vevő sem az eladó elképzelését/kívánságát nem vette figyelembe? "

Az ingatlanos csak összehozza az eladót a vevővel, nem teljesíti senkinek a kívánságát (az a Tibi bácsi a TV-ben). A két félnek kell megegyeznie a feltételekben.

Rózsaszín Lódenkabát 2014.01.01. 20:38:12

@metal: Ezt most hagyjuk... Természetesen ismerősöm nagy hibát követett el hogy így belement az adásvételbe, de mint írtam, eléggé naiv, meg az ingatlanos rábeszélte (milyen jó vevő, lehet jövőre senki se veszi meg, biztos meg tudja oldani a hamarabbi költözést stb. stb.) A lényeg: az ismerősömnek lett abból kellemetlensége, mert az ingatlanos figyelmen kívül hagyta a kérését hogy akkor költözzön amikor már lesz biztos helye, ehelyett rábeszélte, megdumálta hogy lényeges kényelmetlenségek árán adja el a lakását, kb. 100e ft-tal olcsóbban mint ahogy a végső ár volt. Hülye volt az simerősöm? Igen. Ettől eltekintve nekem hányingerem volt az ingatlanos eljárásától...

"Az ingatlanos csak összehozza az eladót a vevővel, nem teljesíti senkinek a kívánságát".
Nem érted amit írtam. A kívánság jelen esetben az, hogy figyelembe veszi, hogy az eladó mikor, hogyan, mennyiért és milyen feltételekkel adja el a lakását. Természetesen az ingatlanos tanácsokat adhat a gyorsabb eladás reményében, amit a vevő vagy megfogad vagy nem.

Jelen esetben az történt, hogy az ingatlanos meghallgatta az ismerős kívánságát, majd 3 hét múlva kész helyzet elé állította: megvan a vevő, már le is adta a kauciók a lakásért, persze jóval olcsóbban mint a hirdetett összeg, meg januárban kell költözni! Szart minden feltételre. (csak mellékesen, a kisebb ár volt a legkevésbé probléma a szituációban, inkább a hirtelen költözés) Persze én a helyében elhajtottam volna az ingatlanost a francba..

Szóval nem. Nem csak annyi a feladata az ingatlanosnak, hogy hozzon egy embert aki lakást akar venni. Nagyon nem. Ennyi erővel saját maga keres vevőt, akivel már az első beszélgetés alkalmával rengeteg dolog tisztásával nincs olyan konfliktus, mint jelen esetben volt.

Én ha megbízok bárkit (háziorvost, ügyvédet, pénzügyi tanácsadót stb.) akkor ELVÁROM hogy a számomra ideális szolgáltatást ajánlja/nyújtsa. Mert ezért fizetem. Úgy gondolom.

metal · http://electric.blog.hu 2014.01.01. 21:21:27

@Rózsaszín Lódenkabát: 100eFt, egy normál ingatlannál semmi 8persze tudom, sok embernek több mint 1 havi fizetése, de akkor is). Ha végig gondolod, az a 100eFt, simán elmarad a kamatokból, plusz egyéb költségre elmegy, ha még fél évig nem sikerül eladni.
"Természetesen az ingatlanos tanácsokat adhat a gyorsabb eladás reményében, amit a vevő vagy megfogad vagy nem."

Itt is ez történt, és az eladó megfogadta a tanácsot. Hogy mennyire volt erőszakos az ember, az kérdés, de végül is meggyőzte. Amit jól tett, a mai világban nem olyan könnyű vevőt találni.

"Szóval nem. Nem csak annyi a feladata az ingatlanosnak, hogy hozzon egy embert aki lakást akar venni. Nagyon nem. Ennyi erővel saját maga keres vevőt, akivel már az első beszélgetés alkalmával rengeteg dolog tisztásával nincs olyan konfliktus, mint jelen esetben volt."

De, pont ennyi a feladata, fenntart egy eladó, és egy vevői adatbázist, és összehozza a lehetséges partnereket.
Az én esetemben, én meg se néztem olyan házakat, amit nem ingatlanos segítségével árultak.

"Én ha megbízok bárkit (háziorvost, ügyvédet, pénzügyi tanácsadót stb.) akkor ELVÁROM hogy a számomra ideális szolgáltatást ajánlja/nyújtsa. Mert ezért fizetem. Úgy gondolom. "

Ez így van, és ha ismerősöd nem volt elégedett a szolgáltatással, akkor nem kellett volna eladni a lakást, és nem kellett volna kifizetni az ingatlanost, de megtörtént. Tehát valahol mégis csak csinált valamit az az ingatlanos.

Rózsaszín Lódenkabát 2014.01.01. 22:00:04

@metal: Nem érted, de nincs is kedvem leírni az egészet, csak nagyvonalakban hogy végre felfogd:
NEM 100e ft-ról volt szó. Az elfogadható minimálár alatt(ami az ingatlanossal egyeztetve volt, hogy az alatt nem eladó a lakás) volt 100eft-tal az ár kevesebb. Ez a minimálár 1.2millió ft-tal volt kevesebb a hirdetett árnál.
Vagyis 1.3 millió ft-tal kapott kevesebbet a lakásért.
Mindeközben áprilisig, 4 hónapig ment kényszerűségből albéreltbe az ismerős 3 gyerekkel. Albérlet havi 50ezer. A 3 gyerekből kettőnek buszbérlet kell, mert az albérlet messzebb esik a sulitól mint a volt lakása: plusz 6e ft havonta.
Számoljak még?
És nem számítva a dupla költözéssel járó kényelmetlenséget, AMIT EL AKART KERÜLNI, mert kényelmesen akart új lakást keresni.

Azt hogy miért fogadta el így a feltételeket, már megbeszéltük. Ismerem az ingatlanos hiénát is, a rámenős, erőszakos dumáját és az ismerősömet is, aki szerencsétlen, befolyásolható és inkább már túl akar lenni az egészen....
Mindezeket figyelembe véve az ingatlanos valóban adott valamit: tapasztalatot. Azt mondta, soha, SOHA nem bízza másra, ha el akarja adni a lakását.

Gratulálok, ha egy ingatlanirodát te megbízhatóbbnak tartassz egy magáneladásnál. Kb. ugyanannyi az effektíve bűnöző köztük, mint magánembereknél...

labi 2014.01.02. 14:45:33

Nem tök mindegy?

Amior eladtam a lakásomat, feldobtam az ingatlanos hírdetőoldalra. Ha hívott ingatlanos, mondtam hogy tőlem küzdhet vele, de én ennyit kérek, ha drágábban el tudja adni, akkor nosza. Csak sikerdíj van, és nem kapnak kizárólagos jogot.
Sokan belemennek így is.

Aztán végül a privát hírdetésemen keresztül ment el a lakás, mert nyilván az volt a legalacsonyabb összeg, de pont nem zavart, hogy az ingatlanosok is ajánlgatják.
süti beállítások módosítása