Tékozló Homár

Köszönöm válaszát, de dugja fel a seggébe!

2013.05.05. 15:33 | jackyll | 84 komment

Naiv ügyfél nem sajnálta a papírt, hogy megköszönje az angol vasúttársaságnak, hogy azért nem kapja vissza a pénzét egy törölt járat után, mert későn panaszolta be. A levél teljes szövege:

"Kedves Mr ! Köszönettel vettem április 12.-i levelét, melyben elmagyarázta, hogy azért nem tudják visszatéríteni januárban törölt járatom jegyének árát, mert az eseményt követő 28 napon belül nem jelentkeztem. Engedelmével jó szorosra összetekerve mellékeltem Önnek a dokumentumot, hogy könnyebb legyen feldugnia a seggébe. Üdvözlettel"

Olvasson tovább!

Lebukott az olasz reptérmaffia

2013.05.03. 16:38 | jackyll | 230 komment

reptermaffia.jpg

Olaszországban 10 év után először sikerült a rendőrségnek fényképes bizonyítékokkal lebuktatnia a leginkább Rómában tevékenykedő reptéri tolvajbanda legalsó szintjét:

Nyolc olaszországi reptéren elkövetett száznál is több lopás, károkozás és lopási kísérlet ügyében egy évig nyomoztak a hatóságok, amelynek eredményeképpen huszonkilenc reptéri dolgozót vettek őrizetbe pénteken reggel, további ötvenhétnek pedig meg kell jelennie a rendőrségen. A műveletbe négyszáz rendőr vett részt, és első alkalommal helyeztek el rejtett kamerákat a repülőgépek rakterében, hogy így buktassák le a tolvajokat.  A lopásokat a repülőgépek rakterében követték el, ki- és berakodás közben. [...]

A Codacons fogyasztóvédő szervezet szégyenteljesnek tartja, hogy a 2002 óta szinte évente ismétlődő reptéri lopásbotrányok után nem sikerült még megtalálni a megfelelő eszközöket a lopások megelőzésére, és szerintük a baj a dolgozók kiválasztásával van.

Lehet, hogy más országokban is érdemes lenne körülnézni? De az tényleg zseniális, hogy lassan DNS-elemzésnek veti alá az utasokat a reptéren, az ott dolgozóknál meg egy biztonsági kamerát sem szereltek fel.

Az AXA Bank nem sokat vár a törlesztőrészletre

2013.05.03. 14:16 | jackyll | 115 komment

József csak azután vette észre, hogy az AXA az ő számlájáról vonta le a fia törlesztőrészletét, hogy 4 nappal a fizetési határidő után saccra befizették az összeget. Az AXA a hitelrészlet sikertelen beszedésének másnapján fordult a kezes szintén náluk vezetett számlájához:

A fiamnak van egy lakáshitele, meg egy kisebb összegű szabad felhasználású hitele. Mindkettő svájci frankos (ez a mi bajunk), a lényeg, hogy én is, meg a nejem is adóstársak vagyunk, mivel a jelzálogban a mi lakásunk is benne van. A nagyobb összegű havi részleteket a fiam szokta egy másik banktól utalni, a másikat én, mégpedig az AXA-nál vezetett folyószámlámról. A következő történt: A bank 2-3 nappal az esedékesség dátuma előtt SMS-ben közölni szokta az árfolyam szerinti aktuális Ft összeget, de mivel a fiam telefonja bedöglött, ezt nem kapta meg, ezért elfelejtette az utalást. Ezt április 19-én kellett volna teljesíteni. A másik utalás határideje a hónap 23. napja, az ehhez tartozó SMS-t a fiam át szokta nekem küldeni, de most természetesen nem tette, mivel nem is kaphatta meg, és az egészről megfeledkezett. Nekem eszembe jutott 23-án, és figyelmeztettem a fiamat is, aminek hatására aznap gyorsan utalt a szükségesnél nagyobb, saccolt összeget. Én este akartam a saját utalásomat teljesíteni, amikor megdöbbenve tapasztaltam, hogy az én privát folyószámlámról a bank leemelt 20-án (!) szombaton 43 ezer Ft-ot, hiteltartozás beszedése jogcímen a határidő lejártát követő napon. Így az április havi utalás nem is duplán, hanem még annál is nagyobb összeggel lett teljesítve.

Olvasson tovább!

87 forintért Hong Kongból haza

2013.05.03. 13:24 | jackyll | 133 komment

hongkong_posta.jpgHong Kongból vásárló ügyfél kifejezetten boldog, mert 6 nap alatt ideért a jelöletlen borítékja. Azt viszont nem érti, hogyan gazdálkodta ki a Magyar Posta a költségét, amikor a feladó odaát 87 forintot fizetett erre a célra:

A mellékelt képen jól látszik, hogy Hong Kongból ideért (az egyébként egydolláros gombelem) termék LÉGIPOSTÁVAL 6 (hat) nap alatt 3 hong kongi dollárért, ami átszámítva 87 forint. Ezt az árat nem magyarázhatjuk a szorgalmas kis kínaiakkal (a gombelem filléres árát igen), hiszen Magyarországon belül már a magyaroknak kell szállítaniuk. Tehát a Magyar Posta a 87 forint töredékéért kihozza a levelemet a reptérről házhoz. Mennyit kaphatnak belőle? 30 forintot?

Viszont belföldre, akár a szomszéd utcába 140 forintért viszi el elsőbbségivel a postahivatalban feladott levelemet! Ha pedig vissza akarnám küldeni a terméket, akkor itthonról Hong Kongba az 50 grammos levél elsőbbségivel (hiszen hozzám is légipostával jött) 745 forint! Ha az idefele út során a 87 forintból 30 a magyaroké és 57 a hong kongiaké, akkor a kínaiak visszafele is csak ennyit kapnak, szűk 700-at meg zsebrevág a Magyar Posta amiért kivitték a reptérre?

Olvasson tovább!

Kettétőrő pontgyűjtős Bear Grylls macséta a MOL-nál

2013.05.03. 11:07 | jackyll | 109 komment

bgpm.jpgEgy másik csodálatos nyereményjátékot talált J. A MOL-nál például lehet szerezni Bear Grylls balesetveszély miatt forgalomból kivont macsétájából, ami bizonyára a gyűjtőknél hamarosan sokat fog érni. Az Egyesült Államokban és Kanadában úgy találták, hogy a penge és a markolat találkozásánál néha elenged az illesztés, ami a felhasználó és környezete óvatlan összekaszabolásához vezethet:

Itt a Mol új matricás akciója. Az egyetlen szépséghibája, hogy az akcióban szereplő Bear Grylls Machete balesetveszélyes, az USA-ban nem forgalmazható. Az meg szót sem érdemel, hogy mielőtt visszahívták 9000 forintért dobták az ember után Amerikában.

A visszahívás dokumentuma szerint 24 törést jelentettek, de csak egy ember vágta meg magát, úgyhogy nekünk azért még jó lesz.

Olvasson tovább!

Kamu jegyár a Jet2 hirdetésén?

2013.05.02. 16:36 | jackyll | 106 komment

jet2.jpgGreg szerint három betűvel elejét lehetett volna venni, hogy teljesen hülyén nézzen ki a Jet2 hirdetése:

A Jet2 fapados társaság közvetlen járatokat üzemeltet Budapestről Edinburgh-ba, a honlapján látható hirdetés szerint "csak 13,949 Ft". Nem ennyitől! Ennyi! És akkor a valóság a mellékelt képeken, természetesen a hirdetésben szereplő ár többszöröséért, amiben még nincs benne a csomagdíj és a kártyás fizetés díja sem.

Olvasson tovább!

Mit lehet tenni a Safety Golddal?

2013.05.02. 13:25 | jackyll | 60 komment

Tavaly nyár óta sem az Aranyközpont, sem a szintén a tulajhoz köthető Safety Gold nem szállítja a megrendelt aranyat, a pénzt sem adja vissza, helyette inkább néha reklámoz. Az Aranyközpont tavaly augusztus óta csődeljárás alatt áll, a Safety Gold viszont nem, és a jelek szerint azóta is rendületlenül szedi a pénzt az áldozatoktól:

Engem is becsapott a Safetygold, se arany, se pénz. Ön szerint mit kéne tennem annak érdekében, hogy valamelyikhez hozzájussak. Segítségét és tanácsát előre is köszönöm.

Ha valakinek van használható ötlete, vagy van kölcsön tankja, dobjon egy kommentet!

Végleg követhetetlenné válnak a vonatjegyárak

2013.05.02. 12:01 | jackyll | 126 komment

A MÁV az egyszerűség kedvéért a pót- és helyjegyek mellé bevezeti a gyorsvonati pótjegyeket, azaz korszerűsítésre hivatkozva árat emel:

2013. május 15-től a menetrendben megjelölt egyes gyors- és sebesvonatok igénybevétele esetén gyorsvonati pótjegy váltása kötelező. A gyorsvonati pótjegy ára kilométerövezetenként változik, összege a Vasúti Menetdíjtáblázatok I. kötetében kerül meghirdetésre. A gyorsvonati pótjegy nem vonathoz kötött és nem jelenti az ülőhely biztosítását.

Budapest-bérlettel tovább fokozható a móka:

Olvasson tovább!

Az ING megpróbált átverni

2013.05.02. 10:30 | jackyll | 80 komment

Endre nem értette, hogy miért akar tőle kamatadót az ING, amikor kizárólag veszteséget termeltek neki. Panaszával egészen addig többször elhajtották, míg végül ügyvédi segítséggel nem írt nekik:

Röviden vázolom mi történt az ING biztosítóval. Volt náluk még régről (amikor a kamatadó még nem is létezett) egy devizás megtakarítási számlám, amit a válság kezdete után a garantált alapjukba helyeztem át. Eltelt jópát év és ment a vakítás hogy érdemes további összegeket elhelyezni, mert jól akakulnak a dolgok. Annak ellenére hogy a garantált alap durván negatívban volt, végül elhittem amit mondtak (ez az én hibám volt) és elhelyeztem egy kissebb összeget náluk, de mivel ezt addigra csak nem garantált formában tudtam megtenni, így végül erre került sor. Mikor láttam hogy továbbra is esés van, így kivettem ezt a nem garantált részt és vártam hogy a garancia időszaka elérje a végét és a pénzemhez jussak. Eddig teljesen normális a történet és nincs is gond.

Olvasson tovább!

Szarszippantó nap a Dagályon

2013.05.02. 08:27 | jackyll | 107 komment

Még a személyzet sem fogta fel, hogy az áprilisi nyár miatt már mennének az emberek a víz mellé, ezért a nap közepén, délután 2-kor hívtak ki két szippantós autót a legnagyobb medencéhez. Naiv strandolók egy órán át élvezhették az előadást:

Fantasztikus élményben lehetett részünk a párommal, akivel el merészeltünk menni a szabadságunkon az eddig legnormálisabbnak tartott budapesti strandra, a Dagályba. Direkt 30-át beszéltük meg, hiszen az még munkanap, nem lesz tele visongó gyerekekkel, viszont maga a strand már 27-e óta nyitva van, és egy medence kivételével minden elérhető már. Délutánig minden szuper volt, tényleg kevesen voltak, jó időnk volt, aztán megjelent pár jól szituált munkásember, majd egy böhöm nagy csatornatisztító autó. Közvetlen a leglátogatottabb medencétől kb fél méterre, majd kb fél órás tanácstalan csatornába bámulás után hozták a szintén böhöm nagy másik szennyvíztisztító autót, és elkezdték a munkálatot. Ez kb annyit jelentett hogy kb 1 órán keresztül pár perces hullámokban jött a fullasztó szarszag, illetve a gépezet hangja olyan volt mintha egy aratógép mellett napoztunk volna.

Olvasson tovább!
süti beállítások módosítása