Tékozló Homár

Kidobták a vonatról, mert nem kért pótdíjat

2013.05.13. 10:30 | jackyll | 257 komment

Naiv ügyfél a kalauz jóindulatára próbált hagyatkozni, de már keményebb idők járnak. Minthogy általában azokat is igyekeznek megbüntetni, akik előre vesznek jegyet, aki variál, azt lehet, hogy egyszerűen lelökik a vonatról:

Múlt szombaton kalandos és sajnos rövid utazást tettem a MÁV kocsiján, szerencsére még gyorsvonati pótdíj nélkül, de nemsoká ez feláras lesz! Kelenföldön szálltam fel és Dunaújvárosba tartottam. Kisvártatva jött a kalauznő, akinek megmutattam a BKK bérletem és Budapest közigazgatási határtól kértem egy jegyet Dunaújvárosig. Eddig ebből soha nem volt baj, de ő közölte, hogy mivel olyan állomáson szálltam fel, ahol van jegypénztár, így csak pótdíj ellenében adhat. De mondom nekem bérletem van Nagytétény-Diósd állomásig, addig pedig bármi történhet, lehet hogy út közben meggondolom magam és leszállok, minek vennék előre jegyet. Továbbra sem volt hajlandó pótdíj nélkül kiszolgálni, ezért megmondtam neki, hogy majd Nagytétény-Diósd állomáson leszállok, utána újra felszállok a vonatra, így már egy olyan utas leszek, aki ott szállt fel, ahol nincs jegypénztár. Mire ő: "Az én vonatomra maga nem száll fel, ha egyszer leszállt." Szerényen válaszoltam neki, hogy szerintem nem ő dönti el, ki szállhat fel és ki nem, ugyanis nem állt fenn olyan feltétel, amely alapján engem kitilthatna az utazásból.

Olvasson tovább!
süti beállítások módosítása