Tékozló Homár

Kidobták a vonatról, mert nem kért pótdíjat

2013.05.13. 10:30 | jackyll | 257 komment

Naiv ügyfél a kalauz jóindulatára próbált hagyatkozni, de már keményebb idők járnak. Minthogy általában azokat is igyekeznek megbüntetni, akik előre vesznek jegyet, aki variál, azt lehet, hogy egyszerűen lelökik a vonatról:

Múlt szombaton kalandos és sajnos rövid utazást tettem a MÁV kocsiján, szerencsére még gyorsvonati pótdíj nélkül, de nemsoká ez feláras lesz! Kelenföldön szálltam fel és Dunaújvárosba tartottam. Kisvártatva jött a kalauznő, akinek megmutattam a BKK bérletem és Budapest közigazgatási határtól kértem egy jegyet Dunaújvárosig. Eddig ebből soha nem volt baj, de ő közölte, hogy mivel olyan állomáson szálltam fel, ahol van jegypénztár, így csak pótdíj ellenében adhat. De mondom nekem bérletem van Nagytétény-Diósd állomásig, addig pedig bármi történhet, lehet hogy út közben meggondolom magam és leszállok, minek vennék előre jegyet. Továbbra sem volt hajlandó pótdíj nélkül kiszolgálni, ezért megmondtam neki, hogy majd Nagytétény-Diósd állomáson leszállok, utána újra felszállok a vonatra, így már egy olyan utas leszek, aki ott szállt fel, ahol nincs jegypénztár. Mire ő: "Az én vonatomra maga nem száll fel, ha egyszer leszállt." Szerényen válaszoltam neki, hogy szerintem nem ő dönti el, ki szállhat fel és ki nem, ugyanis nem állt fenn olyan feltétel, amely alapján engem kitilthatna az utazásból.

Elértük az említett állomást, ott leszálltam, majd egy másik ajtón felszálltam a vonatra, miközben a hölgy végig kiabált. Kértem egy jegyet, ismételten megtagadta hogy adjon és azt üvöltözte, hogy a szerelvény sehová nem megy, amíg én rajta tartózkodom. Kértem hogy hívjon rendőrt, de megtagadta. Ehelyett odahívta az épp szolgálatot teljesítő és épp szolgálatba induló, vagy onnan érkező kollégáit, barátait, majd ezeket és az utasokat ellenem hergelve, jó 5 peres dulakodás után egyszerűen lehajítottak a vonatról. Többször bizonygattam hogy én vennék jegyet, többször kértem hogy hívjanak rendőrt, de nem törődtek vele. Az sem érdekelte volna őket, ha egy épp arra közlekedő másik szerelvény alá zuhanok. (Remélem azért a terhes anyukákra figyelnek hasonló esetben és csak a fejüket ütik, hogy a baba ne sérüljön.)

 Ezen a Siemens vonaton egyébként kamerák vannak az utastérben - kíváncsi vagyok hogy rögzítettek-e bármit, illetve hogy megvannak-e a felvételek. Én ugyanis azonnal panaszt tettem az állomásfőnöknél, illetve természetesen a rendőrségen is feljelentettem az elkövetőket, mivel megítélésem szerint nem csak a MÁV Etikai Kódexét taposták páros lábbal, de csoportosan elkövetett garázdaság bűntényét is megvalósították.

Gyakran utazom a vonalon, dícsértem is már barátaimnak, ismerőseimnek a kiszolgálást, hogy az utóbbi időben milyen kedves kalauzokat alkalmaznak. Többségükkel látásból ismerjük is egymást, feltehetőleg jópáran közülük igazolni tudnák, hogy minden egyes alkalommal érvényes jeggyel utaztam és ezt többször tőlük vásároltam. Erre jön ez a "hölgy" (inkább nem minősítem) és lerombolja mindazt, amit a cég kemény munkával próbál jó ideje felépíteni.

Mindenesetre bizonyítandó, hogy nem épp önszántamból hagytam el a járművet, mellékelek két fotót a felkarjaimról.  Aki nem unja, annak pedig hivatkozásként itt az utaspanasz, a feljelentés és a kórházi látlelet pdf formátumban.

Köszönöm szépen ezt a feledhetetlen utazást a MÁV-nak! Este fél 10-re már haza is értem az ügyeletről. Remélem legalább annyi haszna volt az egésznek, hogy ezeket a dolgozókat többször nem kell sem nekem, sem másnak látnia a vasúti járműveken.

agresszivmav.jpg

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Comandante en Jefe · http://local.blog.hu/ 2013.05.13. 17:50:29

@rovidesz:

"ERVENYES BERLETTEL eldontheted, hogy tovabb akarsz e menni. ez vilagos e ????"

Így van, és ha eldöntötted, hogy továbbutazol, akkor kiegészíttetheted a jegyedet a hatályos díjszabásban rögzített viteldíj ÉS PÓTDÍJ ellenében.

kölcsönkenyér 2013.05.13. 18:01:32

@Comandante en Jefe:
És ha lett volna nála egy hordozható nyomtató meg egy laptop, interneten vesz magának út közben egy jegyet Diósdtól és kinyomtatja, akkor is pótdíjat kellett volna fizetnie? xD Elég nevetséges.

Nagyzee 2013.05.13. 18:06:58

@rovidesz: Aha. Nem veszem fel a stílusod, szóval csak annyit mondanék, hogy rosszul tudod. Olvasd végig a hozzászólásokat, már itt kommentekben is ki lett fejtve, hogy mi valójában a szabály.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.05.13. 18:08:40

Közbevetőleg elmondanám, hogy aki teleültette az országot ezzel a hitvány nyárfával, az menjen a kurva anyjába!
Köszönöm a figyelmet.

igazságos 2013.05.13. 18:17:47

Sokan csinálják ez, mindig nagy divat.

Pesti bérlettel mondjuk Rákosrendezőig mennek, oszt onnantól kérik a jegyet a pénztárba.

Ha nincs az adott állomáson pénztár, oké, ha van, akkor valóban többet kell fizetni. Ez a többlet nem sok,

a poszternak ki kellett volna fizetnie a pótdíjat

pont

nem értem a rendszert, ilyenkor JEGYZŐKÖNYVET vesznek fel, minden esetben, hogy a kalauz védve legyen

aztán a másik, ki szokták tenni az utast, a legközelebbi állomáson

de ilyenkor semmiféle esetben nem hívhatnak rendőrt!!! az csak bűncselekmény megvalósulásakor lehet, miután az megtörtént

itt, ebben az esetben, miután a posztert kidobták a vonatról, a poszternak kell hívnia rendőrt, látleletet vetetni a kórházba, ugye a 8 napon túl gyógyulás esetén

mivel ez itt nem áll fenn, ebben az esetben a rendőr nem játszik, csak ha mondjuk eltörte volna a karját

most mondja meg kedves poszter, megérte az a kis összeg, a pótdíj ezeket a sérüléseket????

még ezek után is felszállt a vonatra a poszter

gratulálok

már csakazértis busszal mentem volna haza :)

de minimum elmegyek az állomásra, vagy segítséget hívok

igazságos 2013.05.13. 18:20:51

de most komolyan, MEGÉRTE az az 50-100 forint pótdíj ezért a hercehurcáért???

mennyi lett volna, ugye nem sok

komolyan, ehhez már tényleg CSÓRÓNAK KELL LENNI, szarrágás, smucig zsidóság, ha a pótdíjon akarsz spórolni

az megint lemaradt, hogy nagyon egyoldalú a sztori, milyen érdekességek hangzottak még el?

A POSZTER NEM AKART PÓTDÍJAT FIZETNI. Pont. Innentől kezdve meg viselje a következményeket is.

Comandante en Jefe · http://local.blog.hu/ 2013.05.13. 18:24:35

@kölcsönkenyér:

Ha kinyomtatja, mielőtt odaér a kalauz, akkor nem :)

A szabályozás egy-két pontjával én sem értek egyet, a kalaj eljárásával meg főleg nem, de:

a kalauznál váltott jegyre nem véletlenül raknak pótdíjat a világ számos vasútján, ahol van "földi" pénztár is. Hanem
- egyrészt mert azzal a kalauznak munkája van, időt vesz el a többi utas jegyének ellenőrzésétől, stb.;
- másrészt meg mert lehetőséget ad arra, hogy az utas elkerülje a jegyváltást, ha nem ér oda a a kalauz (és erre lehet tudatosan is játszani).

EvilHedgehog 2013.05.13. 18:26:11

@HavocS [www.obsidianshell.com - sunametál]: Az utas a leszállítása helyszínéig rendelkezett érvényes menetjeggyel... milyen alapon lehetett volna megbüntetni a lerugdosás után?

Kenderice 2013.05.13. 18:28:38

Nos, itt a hivatalos üzletszabályzat:
www.mav-start.hu/res/mav_start_szusz_1.pdf
A posztoló esetére vonatkozóan nem találtam benne semmit.
Gyakorlatilag a megállóhelyen úgy kellett volna kezelnie a kalauznak őt, mint egy ott felszállt utast és mivel ott nincs jegypénztár, pótdíjmentesen kellett volna jegyet kiadnia. Továbbá olyat sem olvastam, hogy nem lehet visszaszállni ugyanarra a vonatra.
Nos, aki erre az esetre vonatkozóan úgy gondolja, hogy a kallernak volt igaza, kérem idézze be ide a megfelelő részt az üzletszabályzatból.

igazságos 2013.05.13. 18:33:26

A pótdíjat NEM KÉRNI kell, az KÖTELEZŐ, szabályzat írja elő. Ha nem vagy hajlandó fizetni, ne vedd igénybe a szolgáltatást, szállj le, vagy leszállíthatnak.

Értelmi fogyatékos indexesek már megint!!!!

Ilyenkor írnak jegyzőkönyvet is, minden esetben, amit neked jogodban áll bármikor megtekinteni, hiszen a kalauzt mindenáron védeni kell.

auralborder 2013.05.13. 18:34:29

Ezért elcseszni egy félévet! Mekkora marha vagy te baszd meg!

Silent Bob 2013.05.13. 18:36:07

@HavocS [www.obsidianshell.com - sunametál]:
www.vagyonorhirek.hu/index/vagyonvedelmi_torveny_fontosabb_valtozasai_2_resz/0-31

Kicsit hülye a háttér, de le van írva a lényeg. Szóval ha a kalauzzal lenne egy szekus, az letehet.

igazságos 2013.05.13. 18:40:50

@Kenderice: ez az eset csak másodszorra állt fenn

amikor először jött a kaluznő, és akkor kérte a jegyet Dunaújvárosig, valóban meg kellett volna fizetnie a pótdíjat

de a poszter ezt nem akarta

utána leszállt az állomáson, másik kocsiba, és úgy megint kért jegyet

ott, akkor a kalauznak valóban kellett volna neki adnia

A poszter a hibát ott követte el, hogy:

A vonatra való felszállás után rögtön kért jegyet.

MINEK????

megmutatom a bérletet, kussba maradok

mikor elértük a határt, és ismét jön a kaluz, na akkor kérek jegyet

egyébként meg simán csak dilis nőt fogott ki, meg lehet érteni, hogy agyára ment már a sok hülye ilyen szempontból

igazságos 2013.05.13. 18:42:49

@Reaper Man: Aki meg még ezek után is a mávval utazik, na AZ NEM SIKERES EMBER. Pont.

Kenderice 2013.05.13. 18:43:02

@igazságos: Valóban így kellett volna tennie és akkor nincs a cirkusz. De a szabályokat nézve a poszter teljesen szabályosan tette amit tett, a kaller volt a nagyonhülye.

Silent Bob 2013.05.13. 18:44:48

@igazságos: "egyébként meg simán csak dilis nőt fogott ki, meg lehet érteni, hogy agyára ment már a sok hülye ilyen szempontból "
Kurvára nem lehet megérteni. Én fizetek (sokat) ő meg végezze a munkáját és ne legyen köcsög. Főleg ne inzultáljon fizikailag.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.05.13. 18:46:35

@A.Snatch: Nincs. Nem ér le a csülköm a pedálig. Inkább vonatozok. Tudod, hív a vasút, vár a MÁV!

AtiSnatch 2013.05.13. 18:50:39

@agresszív kismalac: engem is hívott régebben, de már nem veszem fel :) egyébként a kocsit azért kérdeztem,mert nyárfa alatt parkolok, azt hittem sorstárs vagy :D

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.05.13. 18:58:32

@A.Snatch: Nyárfa alatt azért jó parkolni, mert a legkisebb vihar is képes karvastagságú ágakat letördelni róla.

Comandante en Jefe · http://local.blog.hu/ 2013.05.13. 19:13:50

@Kenderice:

A személyszállítási szerződés megszűnése részben keresgélnék...

Kenderice 2013.05.13. 19:24:35

@Comandante en Jefe: Akkor keresgélj, mert én semmit nem találtam, mint írtam...

auralborder 2013.05.13. 19:25:26

FONTOSCH infó a letölthető dokumentumokból!:

Nem tudott elmenni a féléves záróvizsgájára emiatt!

Megérte kedves poszter?

HavocS · http://www.obsidianshell.com 2013.05.13. 19:38:27

@Silent Bob: én olyat még nem láttam, hogy valakinek volt rendes jegye és nem próbált meg trükközni és lerakták volna a vonatról. Legalábbis velem ilyen még nem fordult elő pedig 7 éve járok railjettől kezdve mellékvonali bzmotig mindenen, sőt, volt olyan is, hogy asszonnyal futottunk az utolsó vonathoz ahol még volt jegykiadás, és a peronon megkérdeztük a kallertól hogy ad-e jegyet, és adott, mert látta hogy tényleg futottunk a vonathoz. Az ilyen sztorikban mindig sántít valami, legalább a pökhendi hozzáállás... azt meg sehol nem tűrik jól, az okmányirodában se.

igazságos 2013.05.13. 19:56:12

@auralborder: az azért maradt le, mert randalírozott részegen máshol

oktondi

igazságos 2013.05.13. 19:58:10

@Silent Bob: a barátai inzultálták, mert odahívott segítséget

egy vonaton ugyanis minimum két kaller van

arra viszont fogadok, hogy utólag készült jegyzőkönyv

javaslom a poszternak, egy másik emberrel kérje ki

England win The Ashes! 2013.05.13. 20:05:45

@auralborder: Ohó! Akkor így mindjárt más a sit-com! Lehet, hogy eleve azért izmozott (főleg a képeket elnézve :D ), hogy írásos panaszt tehessen a MÁV ellen, a papírral meg kisírhasson egy új időpontot.

atpijkamo* · http://deciki.blog.hu 2013.05.13. 20:06:47

@agresszív kismalac: Ez csak a szokás hatalma, semmi rosszindulat nincs benne.

- Az idő pénz - mondta a pincér, és hozzáírta a számlához a dátumot.

England win The Ashes! 2013.05.13. 20:08:05

@agresszív kismalac: dobd már be a palacsintálózóba, kicsit elmélkedhetnénk ezen. :D

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.05.13. 20:24:57

@atpijkamo: @Dr Jozef Vengloš: Most értettem meg, mit jelent a "hátulról kettőt ér".

Neutun 2013.05.13. 20:38:36

Ha annyira fontos lett volna az a vizsga, akkor a posztoló ráhagyja az egészet az elmebeteg kallerre és kicsengeti azt a fránya pótdíjat!

A kaller viszont tuti egy arrogáns és rosszindulatú nőszemély, aki belefásult a munkájába és rühelli az utasokat.

Bálintka. 2013.05.13. 20:39:02

Miért nem ez a vonatos volt a hétvégi?

Atörökk 2013.05.13. 20:40:02

@Bálintka.:
Mert poszterre most jött rá az ötperc :D

Bálintka. 2013.05.13. 20:44:02

@Neutun: "A kaller viszont tuti egy arrogáns és rosszindulatú nőszemély"

aki ha így folytatja, decemberben megnézheti magát. Se mikulás nem fog a bocskorában figyelni, se jézuska nem fog fenyőfával csilingelni.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.05.13. 20:44:59

@Dr Jozef Vengloš: Sajnos továbbra sem lehet posztot telefonról szerkeszteni, én meg nem vagyok gépnél.
A mackóm akar Schoberték lukrafutásáról írni, de egyelőre nem tudja abbahagyni a röhögést.

Bálintka. 2013.05.13. 20:51:54

A poszto lovat kérdem: Ha visszatekerhetné az időt, vagy a jövőben tegyük fel tudná előre hogy ez a férfievő nő lesz a kaller az adott vonaton, akkor váltana előre jegyet?

Atörökk 2013.05.13. 20:56:51

@Bálintka.:
Ez az!!! Dominákat kalauznak!!!

Egyéves Önkéntes 2013.05.13. 21:04:45

Aki Dunaújvárosban lakik, sikeres ember nem lehet!

Atörökk 2013.05.13. 21:06:33

@Egyéves Önkéntes:
Nemrég nyertem pályázaton pénzt hagyományőrzésre, nyitok egy új várost, Dunarégiváros lesz a neve.

HavocS · http://www.obsidianshell.com 2013.05.13. 21:06:50

@auralborder: ez 99% csak bekamuzás, ha ez függ rajta, többet is kicsengetek mint 500 forint akár jogos akár nem és azután írok panaszt. Pláne hogy a levélben ezt nem tartotta fontosnak megemlíteni, viszont kevés vizsga van este nyolckor.

ottomoll 2013.05.13. 21:07:16

@agresszív kismalac: Az más. Erről nincs tapasztalatom. Akkor már csak azt kellene tudni, hogy a vonaton lehet e hosszabbítani a menettávot. Persze ebben az esetben semmiképp nem volt helyes a kallernő hivatkozása jegykiadós felszállási pontra.

Egyéves Önkéntes 2013.05.13. 21:10:01

@atörökk:
Sztálinvárosban születtem, Dunapentelén jártam iskolába, jelenleg Dunaújvárosban élek. Szeretnék többet látni a világból. :)

Atörökk 2013.05.13. 21:13:21

@Egyéves Önkéntes:
Nem ártana, kezdesz beszűkülni :)

Egyéves Önkéntes 2013.05.13. 21:14:56

@HavocS [www.obsidianshell.com - sunametál]: Csillagászat gyakorlati vizsga szinte mindig késő este van.
Meg a denevérélettan laborgyak is.
Sünmegfigyelés szeminárium is.
Hold albedó mérés terepgyakorlat is.
Vagy a gyakorlati cigicsempész lefülelés óra a nemzetbiztonsági egyetemen.
Stb.

Egyéves Önkéntes 2013.05.13. 21:16:57

@atörökk:
-Józsi bá, igaz, hogy kezd beszűkülni a szókincse?
- a faszt!

Atörökk 2013.05.13. 21:22:31

@Egyéves Önkéntes:
Ez kérem klásszikus :)

Mint Szirtes Ági hangos Fászomat!!! felkiáltása a Portugál c. filmben :)

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.05.13. 21:28:52

@Egyéves Önkéntes: Holdi gyakorlat általában teliholdkor van, mert akkor elfér az egész évfolyam.

England win The Ashes! 2013.05.13. 21:30:48

@atörökk: Bocs az offért, de a papa felkiáltása a Legényanyában sem piskóta. :D

Atörökk 2013.05.13. 21:32:02

@Dr Jozef Vengloš:
Melyikre gondolsz? Pedig nem oly rég láttam, de most valahogy nincs előttem :)

Comandante en Jefe · http://local.blog.hu/ 2013.05.13. 21:35:46

@Kenderice:
Én már megtettem, és adtam némi segítséget is, de úgy látom, kevés volt.

Szóval.

A kalauznak nem volt igaza onnantól, hogy fenyegetőzött és ledobatta a vonatról, de az alaphelyzetben igen.

- Egy utazásra pedig végig érvényes jeggyel kell rendelkezni, ha meg nem, akkor _pótdíj_ ellenében lehet kiegészíttetni a jegyet. (Ezt a Díjszabásban lehet megtalálni, 1.1.15.1 3. bekezdése, Üsz. függelék 3. par (3) hivatkozik rá. www.mav-start.hu/res/mav-start_dijszabas_20130515.pdf 11.1 www.mav-start.hu/res/mav-start_dijszabas_20130515.pdf)

- Üzletszabályzat II. 1/2 alapján az utazás nem ér véget és nem kezdődik új utazás az "egyik ajtón le, másikon fel" manőver során.

atpijkamo* · http://deciki.blog.hu 2013.05.13. 21:59:19

@atörökk: "kezdesz beszűkülni"

- Hallottam, Józsibácsi, hogy beszűkült a szókincse.
- Faszt.

atpijkamo* · http://deciki.blog.hu 2013.05.13. 22:01:18

@Egyéves Önkéntes: "@atörökk:"

Én kérek elnézést az ismétlésért!

Helyette:
- Józsibácsi, gyengül a hallása?
- Római katolikus.

atpijkamo* · http://deciki.blog.hu 2013.05.13. 22:03:28

@Neutun: "arrogáns és rosszindulatú nőszemély, aki belefásult a munkájába és rühelli az utasokat."

És otthon se dugja senki.

Atörökk 2013.05.13. 22:05:46

@atpijkamo: Úrinő hétköznap a szeretőjénél van, mert a hétvége a családé.

atpijkamo* · http://deciki.blog.hu 2013.05.13. 22:07:01

@atörökk: Úgy látszik nem dugok úrinőt, ezért nincs ebben tapasztalatom.

Atörökk 2013.05.13. 22:08:00

@atpijkamo:
Én is csak ritkán jutottam hozzá, és régen.

atpijkamo* · http://deciki.blog.hu 2013.05.13. 22:10:12

@atörökk: Szótárad volt hozzá?

Ha egy diplomata azt mondja: igen, az azt jelenti: talán. Ha azt mondja talán, az azt jelenti: nem. Ha azt mondja: nem, akkor az nem diplomata.

Ha egy úrinő azt mondja: nem, az azt jelenti: talán. Ha azt mondja: talán, az azt jelenti: igen. Ha azt mondja: igen, akkor az nem úrinő.

Atörökk 2013.05.13. 22:12:07

@atpijkamo:
Ez olyan fajta volt, nem sokat beszélt, meglehetősen khm... gyakorlatorientált volt.

atpijkamo* · http://deciki.blog.hu 2013.05.13. 22:12:33

Chaplin meghívta Parkert a londoni forgatásra. Az egyik szünetben magához intette a fiatalembert:
- Úgy tudom, hogy először van Európában. Hogy tetszik London?
Parker megvonta a vállát.
- Hát, a város szép... Voltaképpen minden tetszik, csak nem találkoztam olyan merész, vállalkozó szellemű üzletemberekkel, akik nálunk százával vannak!
Chaplin elgondolkodott.
- Hát igen... Ez a fajta itt a börtönökben ül!

atpijkamo* · http://deciki.blog.hu 2013.05.13. 22:13:48

A riporter megkérdezi a filmcsillagot:
- Hány éves?
- Negyven felé közeledem.
- És melyik irányból?

Atörökk 2013.05.13. 22:15:18

@atpijkamo:
"már túl életének delén, de a közeli alkonyt sejtető vonásokkal"

▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2013.05.13. 23:38:32

Az megvan, hogy azért van ennyi konfliktus, mert nem hogy 5 percen belül nincs ott rendőr, de 1 óra alatt kikönyörögni nem lehet ilyen esetekhez, sőt még lebasz a diszpécser, hogy fontosabb ügyekre sem mennek ki...

Jemi 2013.05.14. 00:51:57

Anyám komolyan van valakinek arra energiája, hogy ilyen zúzodásért meg ilyesmiért rendőrségre rohangáljon? hát nem csoda, hogy túlterheltek a rendőrök..
Amúgy a kallert szerintem ezért simán kitehetik az állásából..lehetett volna annyi esze hogy nem vereti meg a posztolót,mert ugye itt felbujtó volt kvázi szal azt még jobban is büntetik..

M. Péter 2013.05.14. 01:27:12

@Comandante en Jefe: Ha viszont gyorsan kiszalad az állomásról meg vissza, akkor már igen.

Nightrood 2013.05.14. 01:58:39

Sziasztok!

Na akkor foglaljuk össze mit tettél Poszter:
1. Basztál jegyet venni bár tudtad meddig utazol!
2. kötözködsz a kallerrel SŐT hogy basszalak meg feltartod a vonat továbbhaladását, miattad hogy vernélek szájba egy 100kg vaslapáttal, késik a vonat a faszt 5 percet inkább 10et legyünk már őszinték ha már ide is megírtad a panaszod. kitudja hány utast akadályoztál a hazajutásban.
3. Remélem elmarasztalják a kaller-t és társait a testi erő alkalmazásáért.
4. De remélem téged előállítanak a biztonságos közlekedés megzavarásáért és leülsz pár hónapot egy cellában hogy legyen időd végiggondolni hány embernek okoztál gondot a pofátlanságoddal.

U.I.: Nem lehetett túl nehéz az utasokat ellened hangolni ebben biztos vagyok :)

Ne éljünk a múltban minden 3. posztban elhangzik ez a mondat:
"Eddig ezzel nem volt gond" vagy "ezelőtt mindig így csináltam"

Attól még hogy nem mindig tartják, illetve tartatják be a szabályokat vasszigorral attól még azok a mérvadóak nem amit néha neked elnéztek te szégyen :)

A minap olvastam Japánban a vonatok átlagos késési ideje 7 másodperc.... ÉVENTE! Ha ott kötekedsz a hivatalos személlyel szerintem az utasok löknek le a vonatról de még mielőtt megáll :)

Üdv
Night

Alapjáraton hangos 2013.05.14. 08:38:14

Eszem megáll. Végre valaki kiállt a jogaiért, erre csak savazzátok. Ezért tart itt ez az ország.

didyman 2013.05.14. 08:40:36

@Neutun: Milyen jól ismered a kallert. :-D

▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2013.05.14. 09:37:45

@Nightrood: Azt észrevetted, hogy nem a poszter tartja fel a vonatot, hanem a nyakas kaller? A poszterre ha rendőrt hívnak, az a következő állomáson megtalálja, hiszen menet közben csak nem ugrik ki... Jó felé írányítsad haragod! :)

@Dr Jozef Vengloš: :)

Alapjáraton hangos 2013.05.14. 10:50:35

@Comandante en Jefe: "Üzletszabályzat II. 1/2 alapján az utazás nem ér véget és nem kezdődik új utazás az "egyik ajtón le, másikon fel" manőver során." - Ebben nagyon tévedsz. Az adott pont azt jelenti, hogy amíg az ügyfél a MÁV valamely állomásának területén tartózkodik, addig szerződés áll fenn a szolgáltató és közte. A szerződés gyakorlatilag abból áll, hogy a szabályzatot elfogadja és azt kötelező érvényűnek tekinti magára nézve. Azonban a szabályzatban semmi nincs a szerelvény elhagyásával és a felszállással kapcsolatban, így elvileg aki leszállt, az le van szállva, aki pedig felszállt, az egy felszálló - és ebből következik, hogy a posztoló miután elhagyta a vonatot, majd felszállt olyan utasnak minősült, aki jegypénztár nélküli állomáson szállt fel, ergo semmilyen szabályt nem szegett meg, ellenben a MÁV alkalmazottaival.
Ha a te hibás értelmezésed lenne igaz (de megnyugtatlak, hogy nem az), akkor amennyiben egy országos körutazást szeretnék vonattal tenni mondjuk 30 átszállással, akkor előre meg kellene vennem a jegyet a kiindulási állomástól a végső célig (ami ugye nonszensz), vagy minden egyes átszállásnál ki kellene rohannom a vasútállomás területéről, mielőtt átszállok. =)

HavocS · http://www.obsidianshell.com 2013.05.14. 12:45:29

@Alapjáraton hangos: ezt az országos körutazást azért nézted be, mert te magad írod a 30 átszállást. Az átszállásnál egyértelműen a vonatszám is változik ami a jegyedre kerül, úgyhogy ha te debrecenből szegedre utazol cegléden keresztül, akkor vagy bizony megveszed végig, vagy leszállsz, elmész jegyet venni, közben mivel 1 perces csatlakozás van szépen elmegy a vonat és vársz 59 percet. Vagy felszállsz és kapsz jegyet 500 ft pótdíjjal mert cegléden volt jegykiadás. Érted?

Egyébként rémlik, mintha lenne olyan hogy úthosszabbítás. Ha a jegyed érvényességének lejárta előtt szólsz a kallernak hogy figyumár, közbejött valami és mégse szolnokig mennék hanem ceglédig, akkor elvileg ad neked. Azt nem tudom, hogy ez BKSZ határon belül is érvényes-e, valószínűleg nem.

Mindenesetre a Start tök jól tenné ha összeszedné az ilyen szabályokat és emberi nyelvre lefordítva is leírná, mert én szeretem az ilyeneket bújni hobbiból is, de más nem.

Bödönödön 2013.05.14. 13:33:04

Arról nem szól a fáma,hogy ez a barom miket mondott a nőnek.Felhívás orálszexre,vagy hasonlók.Az is lehet,hogy sarló-kalapács kitűzője volt a komcsinak.Akkor meg is érdemli,minek provokál?

McZozo 2013.05.14. 14:42:29

ezeket sosem ertem, miert olyan nagy problema, otthon nem utaztam vasuton de a kodos albionban a vasparipa lett az egyik fo kozlekedesi eszkozom es itt a 6 kocsis szerelvenyen egy kaller van. Itt teljesen normalis hogy potdij nelkul lehet tole is jegyet venni es akar kartyaval is. Belefer az idejukbe es meg infot is adnak ha kersz es megis mukodik a rendszer. egy egy nagyobb allomasnal ujra es ujra elmegy es erdekes modon csak az uj emberektol ker jegyet. Valamint minden bliceclest egyszeruen meg lehetne oldani. It az allomasok nagy reszen be es kilepteto kapu van amin csak ervenyes jeggyel mehetsz at. Tehat blitszelhetsz te a vonaton de a kapun nem mesz ki. Sajat szememmel l attam mikor india srac rovidebb utra vett jegyett igy a vonaton kilukasztottak neki de vegigulte a vegallomasig majd leszalt volna a vegallomason de a kapu nem engedte ki egybol jottek neki a kapuorok segiteni es kertek a jegyet hogy kiengedhessek manualisan mert biztos a jegy serult de kiderult hogy nem rossza kapu csak baratunk csalni akart. Es meg itt se kertek tole potdijat csak kozoltek vele hogy vagy visszamegy oda ahova a jegye szol es ott kimehet vagy kifizeti a kulonbozetet es akkor mehet. Semmi faxni

McZozo 2013.05.14. 14:55:07

@Nightrood:
azert fogadjunk hogy az altalad peldanak hozott japan vonatokon nincsenek ilyen okor szabalyok mint itt es ott is megveheted a jegyed a vonaton is mint pl itt angliaba. Ez a buntetosdi csak otthon divat, itt pl sajat szememmel lattam hogy egy reszeg tarsasag bliccelni akart felszaltak az en allomasomon majd beujtaka wc re jot a kaller kerte a jegyet mire a kinnmaradottak kozoltek hogy annal van aki a mosdoban van. ok elment a kaller de visszajott 10 perc mulva es mondta hogy akkor most keri a jegyet ekkor elkezdett az elobbi mukso a tobbiekre mutogatni hogy dehat naluk van a jegy. Szo szot kovetett meg vegul egyertelmuve valt hogy nincs jegyuk. Erre mondta a kaller hogy ok akkor nala is megvehetik most. Majd mikor mindenfele mondvacsinalt indokkal ezt se tudtak teljesiteni mert hogy itt van a tarcaja meg ott van a tarcaja, akkor a kaller kozolte veluk hogy akkor lesznek szivesek lefaradni a kovetklezo allomason es ott megtalalni a penztarcajukat. De vegig udvarias segitokesz volt hangjat nem emelte fel es egy ujal se nyult hozzajuk. Mig ezek reszegek voltak karomkodtak hangoskodtak. De az allomason eleinte probaltak konyorogni, de nem mukodott, majd kilatasba helyezte a kaller hogy rendort hiv ha nem faradnak el es ugy dragabb lesz nekik mire zsortolodve ugyan de lekaszalodtak a vonatrol. De megjegyzem meg itt se buntettek meg oket csak kiszallitattak

Comandante en Jefe · http://local.blog.hu/ 2013.05.14. 21:29:26

@Alapjáraton hangos:

Ott tévedsz el, hogy összekevered az utazás megkezdését/befejezését a vonatra felszállás/leszállással, pedig nagyon nem ugyanaz. De ez mind le van írva az ÜSz-ban.

A szóban forgó szerződés az utazás időtartama alatt hatályos, az pedig az utazási szándékkal az állomásra lépéskor kezdődik, és annak elhagyásával végződik. Talán rémlik is, hogy bizonyos pályaudvarokon már a peronon kérik a jegyet. Az átszállásos utazás természetesen történhet egy jeggyel is, és az végig egy utazás akkor is, ha háromszor leszállsz közben. Persze az se baj, ha szakaszonként külön jegyeid vannak, csak akkor lesz olyan időpillanat, amikor egyszerre több személyszállítási szerződés lesz érvényben közted és a vasút között. Sőt, olyan helyzet is van, hogy akár haza is mehetsz, és az utazásod nem zárul le (útmegszakítás).

Comandante en Jefe · http://local.blog.hu/ 2013.05.14. 21:35:09

@McZozo:

"Ez a buntetosdi csak otthon divat,"
Gondolom, vonatoztál párszáz országban, hogy ezt így kijelentsd...

(Én csak olyan 25 országban, de azok többségében bizony pótdíjat/felárat kell fizetni a vonaton váltott jegy után, már ahol lehetséges.)

2013.05.14. 21:40:52

Five Star ment...

Benbe · http://www.benbe.hu 2013.05.15. 08:42:59

@Comandante en Jefe: Ugyebár Svájcban 500 frankról indítanak, ha megtalálnak érvényes jegy nélkül.

Németországban akkor is pótdíjat fizetsz, ha az állomáson veszed meg a jegyet a pénztárban, sőt, valamennyi pótdíjat akkor is, ha automatából. Csak akkor pótdíjmentes, ha otthon nyomtatod. Mint ahogy júniustól Magyarországon is fizetsz 3,1% pótdíjat, ha nem otthon veszed a vonatjegyed a neten.

fogsunder · http://fogsunder.blog.hu 2013.05.15. 14:26:09

az utasnak van igaza. annak pedig, hogy le majd felszállt az ominózus állomáson az a jelentősége, hogy addig bérlettel utazott jogszerűen; onnantól pedig új utazást kezdett volna egy újabb felszállással egy olyan állomáson ahol nincs jegypénztár, tehát a vonaton kellett volna a kallernak neki adnia.

ott azért elkövetett egy hibát, hogy rögtön az utazás megkezdése után kérte a jegyet a közigazgatási határon felüli részről a megjelenő "hölgy"-től. ezen akadt meg a kaller egyik fogaskereke. szerintem nem kellett volna még kérni a jegyet. aztán látványosan leszállni - hiába hülyeség, de ugye "szabál" (és ezzel helyesen posztoló is tisztában volt), már rég ki kellett volna adni egy utasbarát közleményt, hogy aki BKK bérletes az a vonaton is megveheti minden fakszni nélkül, elvégre a bérletnek az is az előnye, hogy nem kell 15-40 percet sorbanállni egy nagyobb jegypénztáras állomáson - aztán fellszállni. akkor is lett volna pampogás, meg "következő állomáson leszállíttatom" de nem lett volna dulakodás /egyedül nem merte volna/ (és felszállásban még mindig könnyebb akadályozni valakit, mint leráncigálni a vonatról - ergo ott biztos hívtak volna rendőrt, ha egyáltalán.)

több évtizedes történet: faterom kapott anyukámtól 50%-os kedvezményre jogosító iratot (se név se fénykép nem kellett hozzá). nem volt ideje jegyet venni (amíg kegyeskedett volna elővánszorogni az elbujdosott jegypénztáros) - a vonat meg indult. mikor jött a kalauz, felmutatta ezt, meg volt nála igazolás, hogy játékvezetőként is ténykedik (az is 50%-ról szólt). egyszerre csak egyiket használhatta volna, de azt mondta a kallernak, hogy ez is 50% meg ez is 50% százalék, akkor az összesen 100%. kaller meg bevette. :-) örök emlék neki a kaller buta ábrázata. :-) (nem sokan utaztak ingyen mávosokon, mávos családtagokon kívül azok is meghatározott feltételek mellett; a nagyfejűek meg ugye autókáztak - már amelyiknek jutott).

Peti817172M · http://peti817172m.atw.hu 2013.05.15. 23:53:13

@herk: Ha ugyanarra a vonatra szállsz vissza, az nem útmegszakítás.

lombozódó 2013.05.21. 14:23:00

@Comandante en Jefe:
Szerintem nem világos neked.
Érvényes jeggyel / bérlet szállt fel.
A kalauz keménykedett ezért a jegy érvényességi határán belül leszállt, ahol nincs pénztár. Így megszüntette az utazást. Majd ismét felszállt a majdan induló vonatra. Megteheti , kicsit rafkós, de nem szabálytalan. Az, hogy a kalauznak nem tetszik az a ő szociálódási problémája. / ő bunkó /
De tételezzük fel, hogy egyik állomáson leszáll ahol van pénztár és ott vesz jegyet / feltételezzük hogy a vonat még nem indul / majd felszáll. Akkor ez is pótjegy nélküli.

lombozódó 2013.05.21. 14:34:43

@Comandante en Jefe:
na ez már @ rágás.
Az utazást megszakíthatod úgye bárhol, mert dolgod akadt és a jegy érvényességi idején belül akkor folytathatod majd később egy másik vonaton???

newtehen (egyszerű mint a faék - de működik) · http://avie.freeblog.hu/Files/tehen.jpg 2013.05.23. 14:56:33

@Nagyzee: Elfelejtettél válaszolni, mert belezavarodtál a kifordított logikádba,

Nagyzee 2013.05.23. 15:10:35

@newtehen (egyszerű mint a faék - de működik): Nem zavarodtam bele semmibe. Te vagy az, aki össze-vissza beszélt. Te sem és én sem a ledobásra értettem a "szabályt" egészen a rendkívül szellemes riposztodig, ami egy hazug kérdés volt. (Nyilván nem vagy funkcionális analfabéta - legalábbis remélem - így tudhattad, hogy soha nem állítottam, hogy szabály lenne az, hogy a bliccelőt erőszakkal le kell dobni.)

suneva 2013.05.23. 16:49:15

B U N K Ó emberek országa.

Sátán meg a Jocó 2013.05.24. 20:44:51

@EvilHedgehog: már kezdtem aggódni hogy eleddig még senki sem említette meg Orbán Viktor személyes felelősségét az ügyben!

Adani 2013.05.25. 22:47:45

A kaller szabály szerint járt el, ez tény, és igen csak pótdíjjal adhat ki jegyet olyan állomáson, ahol van. De való igaz, kezelhette volna rugalmasabban a dolgot, a normális és jó kallerek ezt tették volna. Ez esetben "nem találkoztunk" még és később visszajön és kiadja olyan állomástól, ahol nincs jegykiadás, így nincs konfliktus, és mindenki jól jár, a vasútnak megvan az utazás ára, az utasnak nem kell pótdíjat fizetni így nem balhézik, neki sem kell konfrontálnia feleslegesen. Felesleges iylen szócsatába belemenni, elvégre úgysem lehet bizonyítani vagy legalábbis nehéz ,hogy az utas hol szállt fel, hív rendőrt, ami neki a kallernek papírmunka, a vonat késik, mindenki anyázni fog, az utas meg azt mondja a rendőrnek ,hogy ő Nagytétényben szállt fel és akar jegyet venni csak nem adnak neki, a kaller azt ,hogy Kelenföldön és nem adhat pótdíj nélkül. Most akkor kinek van igaza? Egyszerűbb kiadni azt a jegyet. Láttam olyat is ,hogy kiadta szó nélkül pótdíj nélkül a Nyugati és Rákosrendező között is a nyugatitól, bár ez sztem bukó lesz neki ,mert kaller ismerősöktől úgy tudom ezért kapnak a fejükre ha kiderül, ezért szokták egy jegykiadás nélküli állomástól kiadni, így win-win üzlet lesz, amivel mindenki jól jár. Van még egy olyan szabály, bár ez úgy tudom nem hivatalos csak afféle íratlan szokásjog, hogy ha 3 utas azt állítja, hogy nem volt pénztár itt és itt a kallernek el kell fogadnia és kiadni pótdíj nélkül a jegyet. Megesik az is ,hogy kiadja pótdíj nélkül és még kettő 90%-ost megvetet az utassal, hogy védje magát szintén mindenki jól jár.

Az is lehet egyébként, hogy vezető jegyvizsgáló vagy főellenőr vagy valaki más volt a vonaton ,aki őt ellenőrizte ezért volt kénytelen így eljárni, mert brahiból és mazochizmusból nem sokan tennék ezt meg, mindenkinek jobb ha megegyeznek

MolnarErik · http://heraldika.blog.hu/ 2013.05.27. 22:48:34

@HavocS [www.obsidianshell.com - sunametál]: De basszus, hisz mégse tartotta be, hisz a vonatról ledobás nem szabályszerű, mint ahogy te is elismerted. Csak persze ott már lehet jönni azzal, h inkább ne tartsák be mégse a szabályokat, mert akkor sokat késne a vonat. A késést persze nem csak a vonatról ledobással, hanem a jegykiállítással is el lehetett volna kerülni.
és ha már késés, a MÁV tényleg mindent megtesz az elkerülésükért:
hovamegyavonat.blog.hu/2013/05/16/esettanulmany_a_menetrend_szetverese_csakis_kikerulheto_hibak_eredmenyekent

MolnarErik · http://heraldika.blog.hu/ 2013.05.27. 23:09:42

@HavocS [www.obsidianshell.com - sunametál]: Ja látom már írtál oda is, és szted ott se történt semmi gáz. De akkor itt meg mit aggódsz, h nagy lett volna a késés, hha betartják a szabályokat?

newtehen (egyszerű mint a faék - de működik) · http://avie.freeblog.hu/Files/tehen.jpg 2013.05.28. 12:03:20

@Nagyzee: Most is csak hebegsz habogsz. Indulattal van tele a hozzászólásod érvek helyett.

Ciklon Béla 2013.06.03. 14:47:37

Bontsuk tényekre és feltételezésekre, jó?

1. Tények:

A posztoló nem utazott a vonattal egy másodpercet sem érvénytelenül.

Akart jegyet venni-noha pótdíj nélkül.

"Eddig ebből soha nem volt baj", ezért gondolta, hogy most is elég lesz neki a kallertől megvennie a kiegészítő jegyet.

A posztoló pontosan tudta, hogy Nagytétény-Diósdon nincs jegypénztár. A kaller pedig itt vesztette el a türelmét. Nem esett jól a kicsi lelkének, hogy van, aki tudja hol van jegypénztár és hol nincs.

2. Feltételezések:

Ki mondta, hogy bliccelni akart a posztoló? Miből gondolja bármelyik bértrollkommentelő, hogy meg akarta úszni a jegyvásárlást? Rendszeresen járok Kelenföldről vonattal BKV bérlettel. Soha nem kérdezték meg tőlem, hogy meddig megyek. De az első olyan állomás után, ahol a BKV bérlet már nem érvényes, és a kaller meglátna, egyből nekem ugorhatna hogy én bkv bérletet mutattam fel és miért nem szálltam le. Ezért a bliccelés szinte értelmetlen lenne, kivéve ha max a bérlet érvényesség határán túl kb. 1-2 megállót kellene menni. De ekkor meg néhány száz forint lenne az a kiegészítő jegy szóval megint értelmetlen lenne a bliccelés.

Nagytétény-Diósd - Dunaújváros azonban 1:06 időtartamú 64 km hosszú út. Senki sem gondolhatja komolyan, hogy 1 óra alatt nem jön vissza a kaller és nem szól rá, hogy magának bérlete volt és érvénytelenül utazik.
Ezek miatt nem érdemes vitatkozni azon, hogy a posztoló bliccelni akart vagy sem.
Lehet nem tudott jegyet venni mert nagy volt kelenföldön a sor és ha vesz jegyet már lekési a vonatot.

A posztoló elmondta, hogy "Eddig ebből soha nem volt baj". Ez a bizonyos 'eddig' nem lett konkretizálva, de ha 42 alkalommal történt ilyen, hogy kallertől vett kiegészítő jegyet és tényleg semmi gond nem volt akkor éppen a 43-ik alkalommal kapott egy olyan kallert aki úgy értelmezte a szabályzatot, hogy jól megfingathassa a szerencsétlen posztolót.

Dulakodás is volt? Na itt kezd érdekesség válni a történet. "Kértem hogy hívjon rendőrt, de megtagadta." Na itt van az a pont, hogy a kaller tudta, hogy nem járt el jogszerűen és inkább nem merte kockáztatni a rendőröknek való magyarázkodást.

Amúgy meg, velem már volt, hogy keletiben nem bírtam jegyet venni, mert olyan tömeg volt a pénztárnál, hogy lekéstem volna, ha beállok a sorba. Ekkor felszálltam a vonatra. A kallernek előre szóltam mi van, korrekt volt. Kaptam Biatorbágytól egy jegyet. Elvileg meg is büntethetett volna, de még nekem spórolt meg néhányszáz forintot. Vannak azért normális kallerek is.

Mindenesetre a mostani kaller és a vonatról lelökő emberek remélhetőleg nem röhögnek majd, ha beidézik őket a rendőrségre.

Hajrá!

Sátán meg a Jocó 2013.06.06. 14:09:02

@Adani: "A kaller szabály szerint járt el, ez tény, és igen csak pótdíjjal adhat ki jegyet olyan állomáson, ahol van. De való igaz, kezelhette volna rugalmasabban a dolgot, a normális és jó kallerek ezt tették volna."

iiiigen, feltéve, ha elhisszük, hogy mindenkire, még a kiváló állapotra felgyúrt nemhiába született rejtett erőforrás-csoportba tartozókra is alkalmazza, ahogy a fenti esetben szereplő fehér, rendes adófizetői környezetből származó fiatalemberre, lévén utóbbi esetben nem kell attól tartania, hogy a köv. állomáson szembe találja magát az egészen véletlen számosra szaporodott peresputtyával.

Hú, de szép szóvirágok!

rerrosseggbebaszták 2014.03.21. 14:26:30

@rerros: te meg kisfiúkat szoktál erőszakolni? ez igaz, ma hány farok járt a végbélnyilásodban?

Adani 2014.03.23. 09:47:28

A kallerek nagy része ilyenkor azt mondta volna és ez lenen a követendő és helyes eljárás ,hogy majd visszajövök a közig határ után és akkor kiadom a jegyet, és kész. Mintha ott szállt volna fel, nincs konfliktus nincs balhé az utazás is ki lett fizetve. De mint mindenhol itt is van pár nem odavaló agyatlan, akinek arra áll fel, hogy játszhatja a kiskakast a szemétdombon meg kiélvezi azt a minimális hatalmat, amit kap és szívathat mindenkit, ahol ér. De a többség, ahogy a legtöbb normális ember is minden szituációban igyekszik a legkisebb ellenállás felé menni, hiszen az a legkényelmesebb.
Ha simán kiadta volna Nagytétény után ez a poszt meg se születik és neki sem lett volna semmi baja belőle.
süti beállítások módosítása