Tékozló Homár

Rothasztott trapista a CBA-ból

2014.01.03. 13:35 | jackyll | 68 komment

cbatrapista2.jpgA rezsicsökkentés alig pár napja elvitte a Műjégpályát, most pedig már a CBA-t nyaldossa. Mert persze lehet, hogy újracímkézés történt, de valószínűbb, hogy már egy hűtőt sem tudnak rendeltetésszerűen üzemben tartani, mert minek:

Nem tudom, mekkora hírértékkel bír még, hogy lejárt áruval basznak át egy CBA-ban, de mégis, talán az új szintre emelt "fortély" figyelmet érdemelhet. Már nem lejárt szavatosságú árut tesznek a polc elejére, a címkével minden rendben.A kontent a lejárati idő előtt kezdi meg a szétrodhadást, ezzel hiúsítva meg a sebtében összevásárolt árukból történő gyors vacsora megvalósítását. Vagy csak én élek burokban és/vagy járok többnyire normális helyekre vásárolni, hogy meglep egy ilyen eset? Csatoltam a láncnak írt levelemet, amiben szó szerint szaftos fotók is találhatók:


Tisztelt CBA! 2013. december 19-én este, nem sokkal zárás előtt sikerült betérni a Krisztina körúti CBA Horváth Kertbe. Persze, magára vessen az ember, ha Önöknél szeretne élelmiszert vásárolni és hát sokra ilyenkor már nem számíthat, azért nem sejtettük, milyen meglepetést tartogat még az este. Alapvetés, hogy CBA-ban nem veszünk „friss” élelmiszert, mert bár a cég büszke magyar mivoltára, a hazai termelők minden bizonnyal kardjukba dőlnének, ha látnák, milyen hírüket keltik a CBA-üzletekben. Ennek megfelelően egy csomagolt sajtot választottunk az előre csomagolt kenyér mellé. Jóhiszeműen vittük haza és bontottuk ki a kékpenészes sajtot. Így már nem is olyan drága, gondoltam örömmel, de hamar kiderült, nem valami primőr márványsajtot vettem jutányos áron, hanem egy pofátlanul drága, jó ideje romlott, penészes, nyúlós szaftban úszó, átható szagú élelmiszeripari maradványt.

Persze, rám sózták a lejárt terméket, nem először fordul elő ilyesmi a Magyar Királyi Szatócsbolt üzleteiben- csaptam a homlokomra mosolyogva, tűzben edzett fogyasztóként. Igen, mosolyogtam, mert ekkor még úgy gondoltam, mindent értek. Aztán megnéztem a termék címkéjét és azóta már semmiben sem vagyok oly biztos, mint annak ellőtte. 03.02.2014. Ez a számsor volt, mely megrengette addig biztosnak hitt univerzumomat. Ez a lejárat ideje. Jelzem ezt azért, mert nem biztos, hogy egy dolgot értünk alatta. Szóval, ha minden igaz, egy termék a lejárati idejéig hátralévő intervallumban egészségre legalábbis nem közvetlenül káros hatásokkal fogyasztható. Nevezzenek finnyásnak, túlzott igényűnek, gourmand-nak, de bevallom, nem mertem megenni. Ha Önöknek mégis kéne, szívesen elpostázom a lejárati idő előtt, van jó egy hónap. Jó étvágyat!

cbatrapista1.jpg

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.01.03. 13:54:55

Hát ez ilyen. Előfordul, hogy előtte megromlik, de mondjuk elég meredek.
Illetve ha átcímkézték, az sem meglepő.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.01.03. 14:09:11

eletemben nem vettem meg ilyen hullazsakba becsomagolt sajtot
vagy veszem a pultnal, vagy a lapkasat, azon atlatszo a csomagolasd, latom mit veszek
hat a brienel nem latom mert az ezustpapirban van
de annak mindegy is

A Homár egy gané 2014.01.03. 14:09:34

Ez a sajt olyan, mint maga a CBA.

Komojtalan 2014.01.03. 14:18:23

Sajnos nem egyedi, ezért piros fóliás sajtnak nevezett valamit nem szabad venni, csak átlátszót fóliást, mert ott egyből látszik ha penészes. Nem valószínű, hogy ez CBA specialitás, mert én egy Sparban vettem hasonló kinézetűt.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.01.03. 14:19:04

Hát ha nem lennének rajta a kék foltok, akkor sem enném meg ezt a "műfehér" színű sajtot :(

Egyébként meg biztosan MTK drukkereknek szánt trappista volt...

nick-probieren 2014.01.03. 14:36:42

ömlesztett sajtkészítmény...

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.01.03. 14:40:28

@nick-probieren: Hát igen, úgy néz ki, de a felirata szerint meg trappista...

Atörökk 2014.01.03. 14:47:01

Növényi zsír, meg kőolajszármazék, nem is tud abba mi megromolni.

Atörökk 2014.01.03. 14:55:02

@Jani haverja:
Minden lehet. :D
Amúgy posztoló télleg egy láma, kb. 200 forinttal többért kap olyan sajtot, ami valóban sajt.

kacaj hangosan 2014.01.03. 14:58:17

Most komolyan, egyiknek az a baja, h peneszes, a masik meg dupla ennyit kiad peneszes sajtert es fikazza a minoseget.

Hat most mondjatok meg! :D

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.01.03. 15:21:28

@atörökk: Basszus most nézem csak az árát. Itt átszámolva 1.300 Ft-ért olyan finom kaskaval sajtot lehet kapni, hogy ihaj.

00000000-0000-0000-0000-000000000001 2014.01.03. 16:06:47

Én is így jártam karácsony előtti utolsó Budán töltött napomon. CBA boltban vettem egy szeletelt és csomagolt sajtot. Ráadásul ugye azoknak átlátszó csomagolása van. A csomagolás előlapja alatt volt penészes (ahol telibe van nyomtatva a fólia). Ez a CBA amúgy nagyon odatette magát, amikor átvette a boltot és felújította egy picit (kb. kisöpörtek és letakarították a polcokat, meg raktak be új pénztárgépet és lecserélték a személyzetet), de az utóbbi időben kezd ugyanolyan szemétdomb lenni, mint az elődje és egyre jobban már csak az olcsó tömegszart lehet kapni.
Az eset után lementem a másik boltba a sarkon és kértem a pultnál sajtot. Na azon meg érződött, hogy nem aznap adtak el belőle utoljára és már nagyon közel jár ahhoz, hogy megromoljon.
Ezután feltettem a kérdést, hogy ha sajtot akarok vacsorázni, akkor vadász vagyok-e?

Ádám 2014.01.03. 16:12:26

Ilyenkor hol van Batgril?

Aureliano Buendía 2014.01.03. 17:04:58

Így lement a brie sajt ára?

Black Hole 2014.01.03. 21:04:43

Az nem lehet, hogy ez éretlen kamamber?

Black Hole 2014.01.03. 21:20:01

@Jani haverja: Azért kék, mert még zöld, tehát éretlen :)

igi1 2014.01.03. 21:24:46

@A Homár egy gané: kívül rohadt, na de belül!?

Csak a külsőből ítéltek

Mindig :(

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.01.03. 22:14:08

@Black Hole: Vagy lehet, hogy csak elejtették a sajtot, esetleg megverték, és az ütődéstől lett kék-zöld?

Megannyi kérdés...

D

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.01.03. 22:16:06

@igi1: Erről jutott eszembe egy vicc:

Nagyon ronda nő szeretkezés közben kérdezi az új fiúját:
- Ugye drágám azért van bennem valami szép is?
- Igen, de mindjárt kihúzom...

passziv 2014.01.03. 22:18:44

Az élelmiszer, az olyan, hogy néha bizony megromlik (biztosan túl kevés volt benne a tartósítószer...) Vidd vissza, reklamáld meg, ha nem sikerül, akkor tedd fel a Homárra a sztorit. Vagy vegyél teljesen szintetikus műkaját, az nem romlik meg.

Sandor Akarki 2014.01.03. 22:43:01

@00000000-0000-0000-0000-000000000001: Igen, vadász vagy. Trappista sajtot csak egészben szabad venni; hazaviszed, feldarabolod, beteszed a mélyhűtőbe ami nem kell. Kilóra is olcsóbb... fagyasztás sem árt neki. Amúgy meg, Pannónia a király. :)

Sandor Akarki 2014.01.03. 22:46:25

@hagyma: Lapkáson elolvastad, hogy mi van benne? Sajt nem nagyon szokott... növényi zsír inkább. Egy pohár pálmazsírral ugyanott vagy.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2014.01.04. 08:22:27

@Sandor Akarki: na ez azért nem így van. Árt neki.
A pálmazsíros téma ténylegigaz.

A sajt elvileg finom, mert boldogok a sajtkészítők, így a termékeik is, értitek.

púdó 2014.01.04. 11:27:49

Utalom a cba-t mint a szart,de a posztolo sztem elkapkodta a dolgot....egy vakuumos,vagy vedogazos csomagolt termek,barhol megserulhet(marmint a csomagolas)es akkor bizony romlik a cucc..
Egyszeruen vissza kellet volna vinni,es barmily hihetetlen,kicsereltek volna.
Persze akkor nem lehetne ajvekolni,es nem tudna szidni a cba-t.

Esperes úr 2014.01.04. 11:28:19

én valami TOLLE nevű cég sajtjával jártam ugyanígy - kétszer. Az egyik hasonlóan nézett ki, mint a fenti képen, a másiknak a szaga mutatta, hogy egy napon belül ilyen lesz. Hiába nem volt baj a ráírt lejárati idővel.

azóta ki van adva a családnak, hogy semmit nem hozhatnak be a házba, amire ez a cégnév van ráírva.

zsákbamacskának kicsit drága.

Jock Ewing 2014.01.04. 11:34:28

Biztos, hogy hazudik :-)

eßemfaßom meg áll 2014.01.04. 11:38:10

Nyilván valami komkplexus lehet az oka, hogy vesz valaki egy gyári csomagolásu terméket ami szavatossági időn belül megromlott, és nem az jut az eszébe, hogy k öcsög gyártó, hanem az, hogy k öcsög forgalmató.

Gondolom ha vesz egy csamcsung tv-t a teszkóban ami hazaérve nem kapcsol be, akkor az a teszkó hibája lenne, nem a csamcsung gyártott szart.

Void Bunkoid 2014.01.04. 11:41:07

@Jani haverja: csak mire elérsz a bótig, addig ötször kirabolnak a cigányok, és elviszik az összes - sajtfajta alapján meg hogy átszámolást említettél - lejedet.

belgabela 2014.01.04. 11:44:39

Messze nem a rezsicsökknetés vitte el a pályát. A hozzád hasonló bolsi prasztok lopták el.

A CBA meg megérdemel téged proli!

májgeriberi 2014.01.04. 11:47:07

a sajt rohasztott tej..mit vagytok ettől úgy oda?

Ádám 2014.01.04. 11:48:04

@belgabela: a dumádat olvasva, te egy több diplomás pondró lehetsz....!

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.01.04. 12:16:57

@Void Bunkoid: Itt nem rabolnak a cigányok, legfeljebb a Mikulások, de azok sem engem, akinél csak sajtpénz van:
www.velencei-hirhatar.hu/hirek/bandaztak-es-raboltak-a-mikulasok-albaniaban-es-koszovoban

D

Pandaaaa (törölt) 2014.01.04. 12:19:13

@Komojtalan: Igen, csak ha a rádióban kereskedelemmel kapcsolatos hírt hallasz, akkor nyomatékosan bemondják: A CBA kereskedelmi igazgatóját, stb, hallják. Más esetben (még ha béna gyerekeknek gyűjtenek is), csak "egy ismert áruházláncot" emlegetnek.

Igaz hazafi CBA-ban nem vásárol, dohányboltba is csak azért tér be, hogy kirabolja.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.01.04. 12:19:53

@Void Bunkoid: Itt nem Lej van, hanem Lek, de tényleg nem rabolnak a cigányok, meg vannak rendszabályozva.

Köcsögöm Széken 2014.01.04. 12:40:41

Decemberben romlott húst sikerült vennem a CBA-ban. A rémkedves, békemeneten edződött hentes kolléga minden további nélkül odaadta, pedig nyilván látta rajta a zöldes foltokat. Jómagam csak itthon vettem észre és megfogalmaztam egy cuki kis levelet a CBA-nak. Jött is válasz legott: "a nagy forgalomban előfordul, hogy nem pörög annyira az áru, így előfordulhat, hogy romlott, sérült kerül kiadásra"... WWWTTTFFF? Nagy forgalomban nem pörög az áru? És miért kerül kiadásra?????? Nagy kegyesen levelezőpartnerem felajánlotta, hogy nyomtassam ki a levelét, menjek be az üzletbe és ott majd kapok valami ajándékot, kárpótlást. Még egy kiló romlott combot? No way!!! :D

megmondomatutit 2014.01.04. 12:41:48

A trappistát egyben kell megvenni (piros bontatlan fóliában, az alakja mindegy, de ne utólag felezett, negyedelt legyen) nem hűtőben, csak hűvösebb helyen kell érlelni, 1 hónapig. Ementáli jellegű, nagy lyukú sajt lesz belőle, a kerek labdává, a szögletes hengeresedni kezd az érlelés folyamán.

christophe 2014.01.04. 13:18:51

a trappista egy magyar talàlmàny sajtnak semmikèpp nem neveznèm,az egyèbkènt alap,hogy csak csemegepultbol ill. àtlàtszo csomagolàsban lèvo cuccokat kell venni..

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.01.04. 13:24:37

@christophe: Csodálkozni fogsz, az EREDETI trappista nem magyar találmány, hanem a trappista szerzetesek találták ki, és a mai napig is gyártják, mellesleg nagyon finom is.

Az már persze egy teljesen más kérdés, hogy a magyar trappista sajtoknak az égvilágon semmi köze nincs az eredeti trappista sajthoz.

Aureliano Buendía 2014.01.04. 13:31:28

@christophe: persze, a trappsita szó ősmagyar, türk eredetű szavunk, eredeti jelentése: rohasztott sajt.

Ülj le, egyes:)

martineden 2014.01.04. 14:23:55

@eßemfaßom meg áll: Gondolom ha vesz egy csamcsung tv-t a teszkóban ami hazaérve nem kapcsol be, akkor az a teszkó hibája lenne, nem a csamcsung gyártott szart.....Nem a Tesco hibaja,de o felel erte.Fidesz csicska letedre nem tudod?A forgalmazott aruert a kereskedo felelos,majd aztan o elszamol a gyartoval,de az az o dolga

martineden 2014.01.04. 14:34:04

@belgabela: miert irod keszakarva rosszul a nevedet?Szegyeled ,hogy a fater hazmester volt es nem hagyott rad semmit,Vegbel..a?Hulye fidesz csicska

martineden 2014.01.04. 14:37:34

@Ádám:a dumádat olvasva, te egy több diplomás pondró lehetsz....!Ugyan,ugyan,ne tulozz,csak a pondro stimmel.Amugy a vegbel..a egy budos fidesz kocsog,ne csodalkozz rajta

cuidado llamas 2014.01.04. 14:46:46

zöldszalonnás szittya nemzeti Fidesz-trappista

bgp 2014.01.04. 15:50:18

Ez csak túl friss márványsajt.

2014.01.04. 16:01:25

Ez téli trapista, a rajta lévő penész penicilintartalma az orrodat is tisztíccsa.

christophe 2014.01.04. 16:35:13

@uraaam: ''Az már persze egy teljesen más kérdés, hogy a magyar trappista sajtoknak az égvilágon semmi köze nincs az eredeti trappista sajthoz''
igy màr megfelel professzor ur,holgy...

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.01.04. 16:42:58

@christophe: De ezt az általad idézett szöveget én írtam! :)

Joey Greco 2014.01.04. 17:11:48

:D első munka napomtelt igya cba nal.... ragasszuk irjuk pecsételjuk át a lejárt élelmiszereket italokat.... deszép idők voltak...

HgGina 2014.01.04. 17:31:57

NEm a CBS-t kell utálni, mert az csak egy franchise. Ellenben mondjuk a Récsei centerben lévő CBA üzemeltetője a Vörösvár Kft. egy stabil hulladékhasznosító műintézmény. Rendszeresen lejárt, romlott, spontán penészes holmik hegyekben. Kiírt áraknak közük semmi a pénztáriakhoz.
Ráadásul a legújabb elmebetegség, hogy a pakoló pulthoz el se viheted kosárban a vásárolt dolgokat, mert állítólag lopják a kosarakat. De mire bepakolnád a cuccodat a szatyrodba, addig a következő 2 vásárló holmiját már simán rátolja a pénztáros a tiédre, amit aztán kezdhetsz szétválogatni. Koncentrált hülyelerakat, különösen főnök-ügyileg. Az eladók többségét meg csak sajnálni tudom ilyen kretén főnökség mellett.

Visionstar 2014.01.04. 17:49:18

@Komojtalan: Oszt már miért nem? Majdnem minden sajt piros nejlonba van csomagolva, ami a pultban van az is abban volt, elmondanám. és miért nem sajt, azt ne mond, hogy kézműves az igazi mert a kézműves szótól már hányok. Minden fasz sznobnak el lehet adni manapság a szart kézműves jelzővel illetve. Na azok gányolnak aztán igazán, képzetlenek, a magyar élelmiszer könyv ( Codex alimentarius hungaricus) előírásait hírből sem ismerik (tisztelet a csekély kisebbségnek).

eßemfaßom meg áll 2014.01.04. 18:43:36

@martineden: mondok egy tréfásat neked, azt a csamcsung tv-t nem a teszko szerviz fogja megjavítani. De gondolom politikailag megfelelően képzett lioberális boltban te úgy képzeled el a fóliával lezárt sajtok értékesítését, hogy a bolt minden nap felnyitja a fóliát és ha szép a sajt alatta akkor visszazárja, nehogy a vevő asztalára romlott áru kerüljön.

A boltnak (legyen az teszkó vagy faszistavérmagyar) annyi a felelőssége, hogy ha a romlott cuccot visszaviszi a vevő akkor ad helyette másikat (vagy elküldi szervizbe ha csamcsungtv és 3 napon tul romlott el). a posztóló a szöveg alapján nem emelte meg a seggét, nem vitte vissza a sajtot a boltba reklamálni, hanem gyorsan írt egy hisztilevelet. A boltnak, meg a homárnak, mert ennyire agyatlan balfasz.

Brix 2014.01.04. 19:06:01

A CBA üzletláncból sorra lépnek ki az üzletek, mert képtelen megfelelő minőségű árucikket megfelelő áron adni.
Ezt a taknyos, rossz minőségű magyar trappista sajtot is 1900 ft/-kg os áron adta el, a konkurens multik meg 1400-1500 ft/ kg- ért adják a hasonló kategóriás, de sokkal jobb minőségű német sajtokat.

martineden 2014.01.04. 19:06:41

@HgGina: NEm a CBA-t kell utálni, mert az csak egy franchise...Hulye fidesz seggnyalo picsa,az arut a CBA nagyker szallitja a boltba

martineden 2014.01.04. 19:24:18

@eßemfaßom meg áll: A kereskedo felel a forgalmazott aruert.Ha nem kell a tv miutan megvettem, a boltba vihetem vissza x napig,nem a gyartohoz.Stimt?Ha nem csak a fideszes valagakat nyalnad egy -ket trafik remenyeben,akkor tajekozottab lennel

martineden 2014.01.04. 19:27:16

@eßemfaßom meg áll: a posztóló a szöveg alapján nem emelte meg a seggét, nem vitte vissza a sajtot a boltba reklamálni, ...Ebben viszont igazad van.Ja es persze igazoltad hogy a bolt a felelos a vevo fele

christophe 2014.01.04. 21:33:18

@Jani haverja: jotol nem szègyen idèzni :-)

Ádám 2014.01.05. 04:39:07

Ilyenkor hol van Batgril?

citrix 2014.01.05. 11:08:04

Kedves CBA-ban vásárló naiv jóember!Fenti áruház a nemzeti érzelmű motorosoknak/békemeneteseknek kínál kifogástalan magyar árukat.Te sajnos nem tartozol közéjük,mert a nemespenész által bevont sajtot romlottnak érzékeled.Nem vagy ideológiailag kellően tájékoztatva,de az új év új korlátlan lehetőségeket kínál előreláthatóan...

eßemfaßom meg áll 2014.01.05. 11:23:38

@martineden: " igazoltad hogy a bolt a felelos a vevo fele"

de nem abban, amit rá akar verni a posztoló, hogy szar az áru, hanem abban, hogy ha szar árut kapott a gyártótól akkor azt kicseréli jóra, de ehhez a vevönek meg kell tenni azt az apró lépést, hogy visszaviszi a szar árut. Eladás előtt a bolt nem tudja leellenőrizni, hogy amit elad az a bontatlan csomagon belül milyen. Ugyanazt a bontatlan romlott sajtot szavatossági időnbelül ugyanugy eladja a nácimagorCBA is mint a Marinéni Szocialista Kisbolta, vagy a Kulináris Élvezetek Liberális Mekkája szaküzlet, mert nem tudja kívülről leellenörizni, hogy mi van a lezárt tasakban.

A posztolónak meg ebből mindöszesen egy B kategóriás CBAzásra futotta, mert nincs agya.

Komojtalan 2014.01.06. 09:21:48

@Visionstar: Amit 1200 -ért árulnak az nem sajt, csak sajtnak látszó tárgy. Növényi zsírból készül különféle anyagok hozzáadásával, sértés sajtnak hívni. Nem kell drágának lenni egy sajtnak, akkor is lehet finom, én pl. a camembernél semmi különbséget nem érzek a Tihany, vagy egy marha drága között, de ugyanez elmondható a nemes penészes sajtokról is, 3k alatt is lehet jót venni, nem kell 20k -s, de még 5k -s sem.

Visionstar 2014.01.06. 09:51:30

@Komojtalan: Nem, nem sértés sajtnak hívni, mert nem is az. És rátapintottál a lényegre az összetevő kapcsán. Mit mondasz az egy egy készítmény, pontosan tudni kellene az összetevői, stb, mert így nem lehet beazonosítani. Az Auchanban van egy Gouda jellegű sajt aminek 1500 Ft a kilogramm ára, Lengyel származású és iszonyatosan finom ( szubjektív, nekem ízlik). Szóval az ár sem releváns minden esetben, ezért kell az összetevőket alaposan megnézni, ahogyan én is szoktam.
Bevágtam egy kis részletet a Codex alimentarius hungaricusból:

8. SAJTKÉSZÍTMÉNYEK
Azonosító szám: MÉ 2-51/08
8.1. A termékcsoport meghatározása
A sajtkészítmények savas és/vagy oltós alvasztású sajtokból, esetleg más tejeredetű termékek (pl. vaj), tejalkotórészek és/vagy ízesítőanyagok hozzáadásával, speciális technológiai műveletek (darálás, simítás, kutterozás stb.) alkalmazásával előállított, általában kenhető állományú termékek.
A sajtkészítmények csoportosíthatók az alapanyagsajtok eredete szerint, és így megkülönböztetünk tehén-, juh-, kecske- stb. vagy kevert tejből gyártott sajtkészítményeket.
Szárazanyag-tartalomra vonatkoztatott zsírtartalom vagy röviden „zsír a szárazanyagban” alapján beszélünk zsírdús, zsíros, félzsíros, zsírszegény és sovány sajtkészítményekről.
Jellegük szerint csoportosítva a sajtkészítmények három nagy csoportba sorolhatók: natúr sajtkészítmények, ízesített sajtkészítmények és desszert jellegű sajtkészítmények.
A sajtkészítmények készülhetnek friss (rövidebb minőségmegőrzési idejű, esetenként élőflórás) és tartós (hőkezelt) változatban.

Ezt sokan nem tudják, de azért vagyunk mi, élelmiszer mérnökök, hogy ezt jobban tudjuk a laikusnál.

Visionstar 2014.01.06. 09:54:24

Még egy kis technológia:

6.3. A gyártási folyamat főbb irányelvei
Technológia
Az oltós alvasztású érlelt sajtokat általában megfelelően előkészített, pasztőrözött tejből, a sajt jellegének megfelelő színtenyészet(ek) hozzáadásával, enzimes alvasztással, az alvadék kidolgozásával, a nyers sajt sózásával és ezt követő érleléssel állítják elő. Nyerstejből csak olyan sajtok állíthatók elő, amelyek érlelési ideje legalább 60 nap. Az ennél rövidebb érésű hevített-gyúrt sajtok készíthetők nyerstejből is akkor, ha a cseddározott sajtanyag mártásos hőkezelésének mikrobapusztítási hatásfoka egyenértékű a tejpasztőrözés hatásfokával.
A sajttej spórás baktériumtartalma eredményesen csökkenthető baktofugálással vagy mikroszűréssel. Fehérjetartalma standardizálható ultraszűréssel, tejfehérje-koncentrátum vagy tejpor hozzáadásával. A tej pasztőrözés következtében csökkent alvadóképességének javítására szolgáló kalcium-klorid túladagolása a sajtban keserű ízhibához vezet. A puffadás megakadályozására használt vízoldható nitrátsók túladagolása keserű ízhibát és elszíneződést idézhetnek elő.
A sajthoz adott ízesítőanyag nem tartalmazhat spórás baktériumokat, mert ezek a sajtban puffadást okozhatnak.
A sajt jellegének biztosítása érdekében lényeges az utómelegítési hőfok helyes megválasztása.
Az alvadékmosáshoz használt víz csak ivóvíz minőségű lehet.
A sajt jellegének és minőségének biztosítása érdekében fontos a sófürdő töménységének, hőmérsékletének, savfokának és pH-értékének rendszeres ellenőrzése és az előírt értékek betartása.
A sajt kívánt jellege és minősége az érési feltételek (hőmérséklet, páratartalom, levegőcsere) és az érési idő gondos betartásával biztosítható.
Hagyományos érlelés esetén a sajtokat rendszeresen kezelik, olyan gyakorisággal, hogy felületükön a nemkívánatos penész ne tudjon kifejlődni.
Bevonatban való érleléskor lényeges a sajtok gondos előkészítése a bevonat felvitele előtt, és a bevonat sérülésének megakadályozása.
A sajtok füstöléséhez gyantamentes faféleséget kell használni. Az optimális égési hőmérséklet 180–300 °C.
süti beállítások módosítása