Tékozló Homár

Azonnal hibás monitor vs Aqua (frissült)

2014.01.14. 14:40 | jackyll | 215 komment

Naiv ügyfélnek szerencséje van, hogy csak annyi a problémája az Aqua számtechüzlettel, hogy az azonnal hibás monitorja árából levonták a visszaszállítás költségét:

Tisztelt Szerkesztőség, az Aqua Electromax Kft-vel kapcsolatos tapasztalatomat szeretném Önökkel megosztani, hátha más is tanul az esetből. Az alábbi levelet osztottam meg velük:

Olyan céggel, mint Önök, eddig még nem találkoztam, és remélem soha többé nem is fogok. A kiszolgálásuk, ügyfélszolgálatuk kritikán aluli. A megvásárolt termékük hibás (monitor), jelzem még aznap, kötözködnek, le akarnak vonni a visszatérítendő árból amikor jelzem, kérem vissza a pénzt. Majd miután a megfelelő jogi hátteret ismertetem (fogy.védelmi törvény) egyből elhallgatnak és viszakoznak: "persze, persze, küldje csak vissza a terméket, visszatérítjük a vételárat.

Rákérdezek, hogy az elszállítási költség Önöket vagy engem terhel (eddig mindig a hibás terméket a forgalmazó szállította el, de az Önöknél tapasztalt morál ill kiszolgálás végett inkább rákérdezek). Több kollégája is hangsúlyozza, hogy nem, nem kell fizetnem az elszállításért. Jön a futár, tényleg nem is fizetek érte ... ám a visszautalásnál több ezer forinttal (2-3 ezer forinttal) kevesebbet utalnak vissza. Több napi és többszöri keresési kísérlet után nagy nehezen hajlandóak felvenni a telefont, előadom a problémámat, érdemi válasz nem érkezik rá. Ezt követően e-mailben is jelzem a problémát, melyre egyik kollégájuk végre hajlandó válaszolni. Végül több napi levelezést követően azt ajánlják fel, hogy levásárolhatom a termék árát ill INGYENESEN kiszállítják a választott terméket (ugyanis még1x nem tudnak utalni, legalábbis ezt mondták, sandít, de oké).

Megrendelem a terméket, hetek telnek el, még mindig semmi. Majd január elején jön egy levél, hogy holnap jön a futár. Másnap a futár jön, de a postaköltséget is (2.000 Ft) kéri. Felhívtam a központjukat (péntek) megígérték, hogy hétfőn újraküldik ahogy ígérték, INGYEN. Hétfő: futár jön, megint postaköltség ... Ekkor már finoman szólva sem voltam jókedvemben. Újabb ígéret, hogy persze, kiküldjük újra .... (a telefonszámlám összegéről inkább nem is beszélek) nagy nehezen megérkezik, végre INGYEN a csomag ... kibontom a rendelt DVD csomagot és mit látok? TÖRÖTT A DVD henger tartó része, a teljes álló belső része tőből kiszakadva.

Tisztelt AQUA electromax, felindulásomban egy hajszálon múlik, hogy megyek-e a fogyasztóvédelemhez, vagy sem. Amikor azt mondom, hogy életemben nem találkoztam még egy ilyen trehány, nem odafigyelő, (megkockáztatom: hozzá nem értő) "vállalattal", akkor azt a lehető legkomolyabban mondom."

Amit nem írtam bele a levélbe, de az ügyhöz kapcsolódik:
Arról nem is beszélve (ezt nem is írtam bele), hogy van egy ajándékkártyám, 1500 Ft értékben, amit azért kaptam, mert nem személyesen, hanem átvételi ponton vettem át a monitort, és csak 60 nap áll rendelkezésre, h levásárold. Mondom, ha már kihozzák a csomagot, hozzácsapom ezt az 1500 Ft-osat is, mert ami jár az jár: Reakció, nem nem vásárolható le ... majd legfeljebb rendeljen külön és akk úgy vásárolja le (a szállítási díj 1000-2000 Ft) tehát gyakorlatilag semmire se mennék ha most magában használnám fel.

Arról nem is beszélve, hogy eredetileg NEM ajándékkártyáról volt szó, amivel ellentételezik a szállítási költséget (amikor a legelső terméket vásároltam, tehát a monitort, amit visszaküldtem, és amiből lett a bonyodalom), hanem ingyenes kiszállításnak hirdették meg, amikor átvettem a terméket, akkor szembesültem csak azzal, hogy a szállítási költséget is ki kell fizetnem.

Tehát összegezve: Eredetileg egy monitort vásároltam az AQUA-tól, INGYENES kiszállítással, ami kiderült, hogy nem ingyenes, hanem ajándékkártya formájában visszakapod a szállítás díját (és ha nem élek vele? már ez itt fogyasztói megtévesztés véleményem szerint), majd amikor jeleztem, hogy az átvett termék hibás, a fentebb felsorolt hibák sorát követték el.

UPDATE 01/15: Az Aqua szerint a monitor nem volt hibás, 8 napon belüli elállásnál pedig a vásárló fizeti az elszállítás költségét:

A kedves vásárló, házhozszállítással webshopunkon keresztül megrendelt egy LG monitort. Akció keretében a szállítási díjat ajándékutalvány formájában megkapta a termék mellé, ezt hírlevelünkben, illetve a honlapon is jeleztük, félretájékoztatás nem történt. A monitor kézhezvétele után jelezte felénk, hogy nincs megelégedve a termékkel, állításával ellentétben a monitor paraméterei pontosak voltak.

Az ügyfélszolgálaton történt telefonbeszélgetésnél a kolléga helyesen tájékoztatta, amennyiben a monitor hibás, úgy a visszaszállítás költségét mi álljuk. Ám a termékkel csak az ügyfél nem volt megelégedve, hibás nem volt, ezért az ún. 8 napos elállás jogával élt. Az elállással élve a visszaszállítás költsége a vásárlót terheli, illetve az elállással az ajándékkártya is érvényét vesztette.

A termékért futárt küldtünk, rendben megérkezett hozzánk a termék, ezt követően átutaltuk az ügyfélnek a monitor árát, a szállítási díj nélkül.

Hosszas levelezés után puszta jó indulatból a szerviz engedélyezte, hogy a jogosan levont szállítási díjat 1 990 Ft az ügyfél levásárolhatja webshopunkban.

Ezt követően megrendelt 10 darab írható DVD-t henger kiszerelésben, rendelésekor nem tüntette fel, hogy ingyenes kiszállítást kér kollégánkkal történt egyeztetés után, így a rendelés feladásakor kollégáink nem tudták, hogy díjmentesen kell kiküldeni a terméket. E-mailt küldött szervizünknek, melyben jelezte, hogy leadta rendelését, viszont levelét a kollégák sajnos csak megkésve tudták elolvasni. A csomagot második szállításkor rendben átvette az Ügyfél. A DVD rendelését ingyen szállítottuk ki, és a rendelését is ingyen kapta meg. A csomag megérkezése után Ügyfelünk írt egy levelet, hogy a terméket rendben megkapta, viszont kibontás után észrevette, hogy a termék törött. Felajánlottuk, hogy természetesen kicseréljük, viszont az egyeztetés során az Ügyfél azt állította, hogy már 7 DVD-t elhasznált, és megjegyezte, hogy igazából csak akkor vette észre, hogy eltört a tartó, amikor az utolsó 3 darabot akarta elhasználni. Ebben az esetben a terméket már nem tudjuk cserélni. Úgy gondoljuk, cégünk korrekten állt hozzá Ügyfelünk kéréséhez, próbáltuk kárpótolni, így indokolatlannak érezzük a lejáratást.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

AtiSnatch 2014.01.14. 14:47:05

@Rosszindulatú Vászka: na csak sikerült a kámingaut! a negyedik nem buzi!

AtiSnatch 2014.01.14. 14:51:33

@atörökk: ki az a mind? a kínai Mind dinasztiára gondolok! Nyertem?

Atörökk 2014.01.14. 14:52:04

@AtiSnatch:
Mind, csak én nem! A nők kéccer!

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2014.01.14. 14:52:08

Ez hazugság, mert manapság már senki nem használ monitort. Egyértelműen fáke!

Atörökk 2014.01.14. 14:53:32

@Kellemes Zérókomponista:
Én használok. A laptopon útba van a csipke!

AtiSnatch 2014.01.14. 14:54:30

@Kellemes Zérókomponista: "Tarka cross monitoros lehetett a robbantó" Ezt mivel magyarázod?

Rosszindulatú Vászka 2014.01.14. 14:55:18

@AtiSnatch: mosmá nem úgy van mint régen, mer például fejbebasz egy nő a teszkóba az akciós mirelitte báránycombbal és simán visszabuzulsz heteróba. Volt a zindekszen. Csak monnyuk jobb vigyázni, mert például, ha a Somakocagésa néni, akkor meg inkább buzi marad a júzer.

Manyecska 2014.01.14. 15:00:01

@Kellemes Zérókomponista: ja, én is szárnyasbetétet inkább..

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2014.01.14. 15:00:57

Ide normális emberek nem kommentelhetnek?

Manyecska 2014.01.14. 15:03:11

@atpijkamo: hát..Isten hozott..ugye..:P

Rosszindulatú Vászka 2014.01.14. 15:05:48

@atpijkamo: sztem azoknak nekik van igazi életük és ott vannak. Amúgy elég uncsi fazonok.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2014.01.14. 15:09:03

Szerintem tök felesleges a poszt. Elég jól elszórakozok a kommenteken.

Atörökk 2014.01.14. 15:10:04

@atpijkamo: @Rosszindulatú Vászka:
Ők helikopterek, mink vagyunk normálisak.

Rosszindulatú Vászka 2014.01.14. 15:12:27

@atörökk: mekkora nagy hatalmagos szerencse, hogy itt ez a fal körülöttünk és kinn tarcsa a megannyi sok bolond őrülteket.

AtiSnatch 2014.01.14. 15:13:16

@atörökk: ti szerintem mezei, permetező repülők vagytok...

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2014.01.14. 15:14:02

@Szőkenő Szarvas: "Isten hozott"

Csak leteszteltem, hogy engem is visszadob-e a blogmoci, mint a normálisokat. Dehát a blogmoci is tévedhet.

Manyecska 2014.01.14. 15:15:46

@atpijkamo: ..azok már nem írhatnak ide:D

AtiSnatch 2014.01.14. 15:15:56

@atpijkamo: a blogmoci se ép a normálisak közé tartozik :)

Atörökk 2014.01.14. 15:16:47

@Rosszindulatú Vászka:
Nem merek gondolni belefelé se, mi lenne, ha itt lennének.

@AtiSnatch:
Chemtrail, vazze! Még jó, hogy lencsésptyut nem permeteszték le vele!

Hartmy 2014.01.14. 15:17:30

Én lyukkártyán olvasom a kommenteket, mindenki más helikopter!

Atörökk 2014.01.14. 15:18:22

@Hartmy:
Kinek a lyukának a kártyáján??? :o

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2014.01.14. 15:18:29

@Szőkenő Szarvas: "azok már nem írhatnak ide"

A normális kommenteket számolja csak a blogmoci, és nekik már elfogyott a napi kvótájuk.

@AtiSnatch: "blogmoci se ép a normálisak"

Ilyen gagyiszart nem mindennap lát az ember. Szerintem a világörökség részévé kéne nyilvánítani.

Rosszindulatú Vászka 2014.01.14. 15:22:34

Meg monnyák, hogy Zélet szar, de a grafikája állatjó. Hát ma voltam odakint és tök szar. Szürke égből szar szemerkél, de legalább büdös.

Hartmy 2014.01.14. 15:24:43

@atörökk: ENIAC :D Flash-et nem tud, de nagyon pöpec... :D

Atörökk 2014.01.14. 15:26:00

@AtiSnatch:
Alófaszt! Mondom, Chemtrail! De tik nem hisztek nekem :'(

AtiSnatch 2014.01.14. 15:27:07

@atörökk: te vagy a permetező, ergó: gidák!

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2014.01.14. 15:27:39

@AtiSnatch: nem szereti a homogén felületeket. Krossz meg azért, hogy jól tudjon lavírozni a keresztutcák között. Kérem, itt mindenre megvan a válasz!

Rosszindulatú Vászka 2014.01.14. 15:29:01

@Kellemes Zérókomponista: sztem meg azér tarka, hoogy összezavarja a szemtanúkat.

AtiSnatch 2014.01.14. 15:29:46

@Hartmy: azon nem fagy le a winnyóc!

AtiSnatch 2014.01.14. 15:31:52

@Rosszindulatú Vászka: tarka monitor, mindenhol összezavar! :)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.01.14. 15:34:17

". Több kollégája is hangsúlyozza, hogy nem, nem kell fizetnem az elszállításért."
Végülis, nem fizettél... Kevesebbet kaptál... Nem hazdtak...
De azért sünt csak szarhatnának.

Hartmy 2014.01.14. 15:34:27

@AtiSnatch: Nem, de a duke nukem elég unalmas rajta!

@atörökk: De te csinálod! :(

Rosszindulatú Vászka 2014.01.14. 15:36:14

@AtiSnatch: feketét, fehéret, tarkát, meg ne húzd a monitor farkát. Sztem ezt még a Török is tuggya.

kawaii malac 2014.01.14. 15:43:44

@Hartmy: Azt, hogy hüje valamihez, azt úgy mongyák elegáncsan, hogy "nem támogatja".

AtiSnatch 2014.01.14. 15:45:35

@vv malac: én nem támogatom a intelligenciát! monjon le!

Steckdose 2014.01.14. 15:47:40

Én nagyon gyakran vásárolok náluk, mert a nagyobb számtechboltok közül gyak. a legolcsóbbak. Néhányszor garanciális probléma is volt, de nálam ezt is jól kezelték. A Dohány utcába szoktam járni. Régebben volt ott egy elképesztő bunkó, tajparaszt pénztárospitscha, de az utóbbi időben hál'Istennek nem szoktam látni.

Atörökk 2014.01.14. 15:47:49

@Rosszindulatú Vászka:
Nem minden fajta monitor tarka farka.

@AtiSnatch:
Esssz kölcsönösch!! Ő se nem támogat téged!44!!! :D

Steckdose 2014.01.14. 15:49:53

Mondjuk itt a Homáron az edigitalt, mint másik kütyüboltot is nagyon sokan szidják, én tőlük is rendszeresen vásárolok, és náluk is kifogástalannak találtam eddig a garikezelést. (Erzsébet krt). Szóval lehet, hogy nekem csak mázlim van ezekkel.

AtiSnatch 2014.01.14. 15:50:17

@atörökk: már rég lemondott rólam... :.(

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2014.01.14. 15:51:18

@AtiSnatch: "Szürke égből szar szemerkél ... atörökk permetez!"

:))

AtiSnatch 2014.01.14. 15:51:40

@Hartmy: ha disznót vágtok, sapkát vegyél! :)

AtiSnatch 2014.01.14. 15:52:58

szerintem ez legyen a hétvégi!

dailyvicodin 2014.01.14. 15:55:10

semmi baj az aquával, évekig vásároltam náluk, garis ügyintézésem is volt, simán ment minden, csak normálisan kell hozzáállni, nem parasztmód.

Rosszindulatú Vászka 2014.01.14. 15:55:51

Ha már disznóvágás, nem szervezünk tiltakozó megmozdulást valamejik vega vendéglő elé?

Napok óta pörög az agyam, hogy szabadságot az ugorkának, meg halljad meg a répa sikoját, meg ne zabáld el a füvet a állatok elől meg ijenek, meg ne zabájj halott fából készült asztalon te gyilkos. Meg ijenek.

Atörökk 2014.01.14. 15:57:06

@Rosszindulatú Vászka:
Azér' csak móggyával, a lepárolásuk ellen pl. ne tiltakozzunk. Szerintem az már nem is fáj nekik.

AtiSnatch 2014.01.14. 16:00:42

@atörökk: Mindenből pálinkát!

NA léptem! Kellemes időtöltést!

Rosszindulatú Vászka 2014.01.14. 16:07:40

@atörökk: már csak azér is, hogy a lekvár pazarlás és bűn. Meg csak hízlaló sütemény lesz belőle meg ijenek. Egyetértek.

Atörökk 2014.01.14. 16:09:59

@Rosszindulatú Vászka:
Így van. A legvár a zördög műve, a buzik pályinkája.

Rosszindulatú Vászka 2014.01.14. 16:11:43

@atörökk: jaja. Meg a gyerekeké. A kis rohadékokat munkatáborba kéne zárni, nem lekvárral zabáltatni!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.01.14. 16:18:26

@Hartmy: Dehogynem, amikor durrognak benne a csövek, akkor biztos szikrázik is :D Az már villanás (flash).

Konzum Kult Közélet Szex Gasztro Tech (törölt) 2014.01.14. 16:55:06

a (vissza)szállítást mindig te fizeted, nyomi!

gabors 2014.01.14. 16:58:36

@Rosszindulatú Vászka: a LE a PETA-val kimaradt !!!

meg valami csak nerc a bunda ...

le a muborosokkel !!!

Hartmy 2014.01.14. 17:10:55

@Rosszindulatú Vászka: Én végül is vegetáriánus vagyok bizonyos szinten... Csak nekem jószágok először hússá alakítják.

helianthus 2014.01.14. 17:57:24

Normálisak nem kommentelhetnek?
Affenébe!
Fiszlát!

Rosszindulatú Vászka 2014.01.14. 18:12:09

@Hartmy: én meg abszolúte. Merhogy szinte kizárólag növényevő állatokat eszek és mindég zőccségkörettel.

Hartmy 2014.01.14. 18:18:12

@Rosszindulatú Vászka: Így van. Bár a sertés mindenevő, de az is növényen él nálunk, így szerintem kijelenthető, hogy vegetáriánus vagyok.

Atörökk 2014.01.14. 18:27:30

@vv_Hartmy: @Rosszindulatú Vászka:
Ez egy elég jó összefoglalás.

Imádom ezt a doktort !

Kérdés: Úgy hallottam, hogy az aerobikus testedzés meghosszabíthatja az ember életét, igaz ez?
Válasz: Az ember szíve nem dobog örökké. Ne pazarolja testedzésre a szívét! Idővel minden elhasználódik. Ha felgyorsítja a szívdobogását, attól nem fog tovább élni; ez olyan, mintha azt állítanánk, hogy meghosszabíthatjuk a kocsink életét azzal, hogy száguldozunk vele! Sokáig akar élni? Akkor szunyókáljon gyakrabban!

K: Egyek kevesebb húst, és több zöldséget, gyümölcsöt?
V: Meg kell értenie a logisztikát. Mit eszik a tehén? Szénát és kukoricát. És mik ezek? Zöldségek. Igy a steak nem más, mint egy nagyon effektív mechanizmus arra, hogy zöldségek kerüljenek a szervezetbe. Gabonafélékre van szüksége? Egyen csirkét. A marhahús kitűnő forrása a mezei fűnek. És egy sertésszeletben megtalálható a javasolt napi zöldségmennyiség 100%-a.

K: Csökkentsem az alkoholfogyasztásomat?
V: Dehogyis. A bor gyümölcsből készül.
A brandy az desztillált bor, ami azt jelenti, hogy kivonják belőle a vizet, így még töményebb formában juthatunk gyümölcshöz. A sör pedig gabonából készül.

K: Hogyan számitjuk ki a testzsír-százalékot?
V: Nos, ha egy teste van, és zsíros, akkor 1:1 Ha két teste van és zsíros, akkor 2:1 és így tovább....

K: Mik az előnyei a rendszeres testedzésnek?
V: Egy előnye sincs. Az én filozófiám: Az a jó, ha nincs fájdalom!

K: Az olajban sült ételek károsak?
V: NEM FIGYEL RÁM!!!
.... Manapság növényi olajban szoktak sütni. Hogy lehetne az káros, hogy még több zöldséghez jutunk ezáltal?

K: Felülésekkel meg lehet szabadulnunk az úszógumitól?
V: Biztos, hogy nem! Amikor igénybevesz egy izmot, az nagyobb lesz. Akkor kell felüléseket csinálnia, ha nagyobb hasat akar!

K: A csokoládé káros?
V: Megőrült?
HELLO
Kakaóbab! Az is zöldség!!!
K: Az úszástól jó alakja lesz az embernek?
A: Ha az úszás jót tesz az alaknak, akkor magyarázza meg nekem a bálnákat.

K: Fontos, hogy az ember formába hozza magát?
V: Hé! A "kerek" is egy forma!

Remélem, ezzel tisztáztuk az összes étkezéssel és testedzéssel kapcsolatos félreértéseket.

És ne felejtse el:

Az élet NE egy sír felé vezető biztonságos út legyen, hanem bukfencezzünk végig egy üveg borral az egyik kézben, egy csokival a másik kézben, és közben ordítsuk: Micsoda buli volt!!!

ÉS......

Azoknak, akik állandóan amiatt aggódnak, hogy mit egyenek, itt az összefüggés a táplálkozás és az egészség között. Megkönnyebbülés végre megtudni az igazat a sok téveszme olvasása után.

1. A japánok nagyon kevés zsírt fogyasztanak, és kevesebb náluk a szívinfarktus, mint a magyaroknál.

2. A mexikóiak nagyon zsírosan étkeznek, és kevesebb náluk a szívinfarktus, mint a magyaroknál.

3. A kínaiak nagyon kevés vörösbort fogyasztanak, és kevesebb náluk a szívinfarktus, mint a magyaroknál.

4. Az olaszok sok vörösbort isznak, és kevesebb náluk a szívinfarktus, mint a magyaroknál.

5. A németek sok sört isznak, sok kolbászt esznek, és kevesebb náluk a szívinfarktus, mint a magyaroknál.
Mi ebből a tanulság?

Egyél, igyál azt és annyit, amennyi jól esik. Amiatt fogsz meghalni, hogy magyarul beszélsz..........

Anomalocaris (törölt) 2014.01.14. 19:05:27

Valami nem stimmel. Minden furán néz ki.

helianthus 2014.01.14. 19:13:34

@Nattramn: alkalmazkodik hozzád! :}

helianthus 2014.01.14. 19:19:59

@atörökk: a kerek szép. És gurul. Ez fontos. :)

Anomalocaris (törölt) 2014.01.14. 19:25:34

@helianthus: Nem. Ez így zavaró. A válasz erre nyilacska is másképp néz ki!!

helianthus 2014.01.14. 19:29:14

@Nattramn: most mit csináljak? Kérjük el a panaszkönyvet? :)

Ádám 2014.01.14. 19:29:44

PUNCI!
.
.
.
.
.

CSAJOKNAK S BUZIKNAK farok.

Anomalocaris (törölt) 2014.01.14. 19:38:02

@helianthus: Gyűlölködő kommentekkel áraszthatnánk el a blogot. Őrjöngve, tombolva.

Anomalocaris (törölt) 2014.01.14. 19:40:06

@dr. phil. Sün‼ ツ: Még semmit, 20:45-kor lesz virsli furamustárral.

Ádám 2014.01.14. 19:45:09

@helianthus: pedig éppen neked lehetne!:)

helianthus 2014.01.14. 19:48:52

@atörökk: kérdezd tőle. :) Ő ajánlgatja.
@Ádám:
Ez tény .
Tényeket közölsz .

helianthus 2014.01.14. 19:50:40

@helianthus: segítség ! Kitört rajtam a lencsizmus !

Atörökk 2014.01.14. 19:52:36

@Ádám:
Hogy kell farni?

@helianthus:
Majd lencsiszolgattyuk a vadhajtásokat ;)

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.01.14. 19:53:03

ha megennénk a lencsés pistát, akkor az most vegetariánus menü vóna vagy sem?

Ádám 2014.01.14. 19:56:16

@zsiráfffff: és ha fertőző?! én kihagyom! hallózok inkább egy kis rakott kelt!

Ádám 2014.01.14. 19:57:52

100! vár a vacsora....IS!

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.01.14. 19:58:21

@Ádám: jogos! ehhez tudni kéne, hogy a grammarus iditokretenia nácikusz baktérium hány fokon pusztul el.

helianthus 2014.01.14. 20:02:30

@atörökk: szeretnél lencsiszolgatni mi? Meg fenn is.
Te, te, te himpellér!

helianthus 2014.01.14. 20:04:26

@zsiráfffff: előtte mindenképp áztassuk ecetes vízbe. Az segíthet!

Atörökk 2014.01.14. 20:05:46

@helianthus:
Amióta hiszek a lélegvándorlásba, mektuttam, előző életembe nösténypellér vótam!

helianthus 2014.01.14. 20:09:19

@atörökk: és azelőtt, hogy hittél benne, mi voltál? :O

Atörökk 2014.01.14. 20:12:06

@helianthus:
Előtte nem volt előző életem. Lóóógika, Maaaooorgit!!!

helianthus 2014.01.14. 20:29:06

@atörökk: ez attól lett, hogy hinni kezdtél? Jéé, mik vagynak! Az ember nem is hinné.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.01.14. 20:30:29

@helianthus: jó ötlet! nejlonzacskóban pácolva hamarabb kész van. persze úgyis kiokádnánk a végén, szal nemtom megéri-e a fáradtságot.

Atörökk 2014.01.14. 20:33:09

@helianthus:
Hánemérted. Ha nem lett vóna előző életem, nem hittem vóna benne!

@zsiráfffff:
Szerintem tegyük be egy sütőzacskóba, nyakánál jó szorosan mekkötve. Asse baj, ha csak a feje fér bele :D

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.01.14. 20:51:44

@Nattramn: azé a nő aki megcsiszolja. jobb ha hozzászox, embiéknél így szokás!

Atörökk 2014.01.14. 20:53:28

@zsiráfffff:
És milyen sok a csiszolatlan gyémánt :D

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.01.14. 20:55:04

@atörökk: bezony. csak egy jó gyémántfúró kell hozzá! :D :D

Atörökk 2014.01.14. 20:57:40

@zsiráfffff:
Csak annak, aki tuggya értékelni :D

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.01.14. 20:59:13

@atörökk: igen, jogos! első szabály, hogy drága alapanyagot nem pazarlunk el.

Atörökk 2014.01.14. 21:00:28

@zsiráfffff:
pontyosan! :D
Inkább belesenem gondolok, lencsést vajjon mivel fúrták. Szerintem ember ilyet nem csinál :D

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.01.14. 21:02:45

@atörökk: ezek nem úgy szaporodnak. szerintem valaki kitaccsolt a kocsma mögött aztán a másnapi eső után kihajtott a zőccséges pizzából zsenge lencseként.

Atörökk 2014.01.14. 21:05:51

@zsiráfffff:
Kizárt, hogy valaki ennyire romlottat evett vóna :D

Manyecska 2014.01.14. 21:10:44

Én màr az àgyból írok. Wifi nab+

kawaii malac 2014.01.14. 21:42:34

@ColT: A bolondnak is megéri. Mondjuk a mű szimbolikáját nem nagyon vágom.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.01.14. 21:52:32

@vv malac: Sztem mindegy. Bármelyik magyar politikus kerülhetne rá, majdnem bárminek a társaságában :D

Hartmy 2014.01.14. 21:56:53

@Szőkenő Szarvas: Én is :D de én asztali gépről nyomom... minden lakberendezés kérdése :D

Black Hole 2014.01.14. 23:22:47

Észre sem vettem, hogy itt is zajlik az élet. A lencsét egyébként miért kell kifúrni? Előbb megfől?

Székely Máté László · http://l4c1.blog.hu/ 2014.01.15. 00:05:56

@Black Hole:

Nem. Szétdurran a saját belső feszültségétől.

Székely Máté László · http://l4c1.blog.hu/ 2014.01.15. 00:10:07

A poszthoz konkrétan ezt fűzném hozzá:

.

.

A negyedik asztal
- - - - - - - - -

Az asztalos három asztalt faragott egyidőben.
Mesterműveket akart csinálni, mert ő sem
szeretne eltűnni kézzelfogható nyomok nélkül.
Tudta, hogy így, vagy úgy elkészül,
van ideje bőven.

Az első asztal díszes volt,
keményfából faragta nagy küzdelemmel.
Gondolta, tartós lesz, és sok nemes ember
üli körül ünnepnapokon a középre tolt bútort.

A másodikat parasztoknak szánta.
Szögletes lett az asztal, és egyszerű.
Gyalulás közben felébredt régi álma,
hogy befejezi az egészet már ma...
Aztán lazán legyintett; arcán együgyű derű.

A harmadik asztalnak szánt farönkök előtt
fejét aggódva vakarta.
Túl puha a faanyag, előbb szárítani kéne még.
Van-e tartalékban elég keményfa,
ami mindenre elég?

...aztán végül összevágta nagy fejszéjével az összes fát.
Este mulatott, csapott egy sírós-vidám tort.
Zsákokba rakta a pozdorját,
eladta a bútorgyárnak, épp arra járt.

Továbbment, nem kesergett azon, ami volt.

Győr, 2014.01.11.

.

.

.

helianthus 2014.01.15. 04:23:58

jó reggelt! Őőő...mmmmhhhhrrrrggg.
Tudtam vón még alunni...
@l4c1: ez jó. Tetszik. :B

helianthus 2014.01.15. 04:32:19

@dr. phil. Sün‼ ツ: módosítottam kicsit a zalkohol szintemen. Lehet attól lett ez nekem? :O

helianthus 2014.01.15. 06:42:03

@Nattramn: igen. :O De csak kicsit. 5 kicsit. :)

AtiSnatch 2014.01.15. 08:04:46

a jó, a rossz és a reggelt!

Manyecska 2014.01.15. 08:05:23

@vv_Hartmy: mindened olyan hosszú izé?:)

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.01.15. 08:19:12

Akkor közlöm a tényeket:
Szerda van.
Tegnap kedd volt.

Manyecska 2014.01.15. 08:22:00

...Ez a hét is gyorsan elment mondta Hófehérke.:DDD

helianthus 2014.01.15. 08:38:56

@dr. phil. Sün‼ ツ: Tényeket közölsz .
Orvoshoz menni nem kéne már ?

AtiSnatch 2014.01.15. 08:42:17

@helianthus: a Lencsizmus áldozata lett... Béka poraira :(

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.01.15. 08:47:01

@helianthus:
Helianthus nagykorú.
Helianthus egyedül is el tudja dönteni, hogy kell-e orvoshoz mennie.

helianthus 2014.01.15. 08:53:31

@AtiSnatch: :D
@dr. phil. Sün‼ ツ: :D Tudom, hogy kell-e menni, de milyenhez menjek?
Nagykorúhoz? Vagy elég lesz egy kiskorú is?

hekhekhekhekkinen 2014.01.15. 08:57:18

Na itt van a pont, hogy a cikkeket nem droid módjára kéne kitenni, hanem foglalkoztatni kéne pár normális embert, aki validálja.

Itt ugyanis nem a beküldő prolinak van igaza, de nagyon nem.

Én az Aqua helyében be is perelnélek titeket mint a szél.

Csak mondom.

helianthus 2014.01.15. 09:28:38

@dr. phil. Sün‼ ツ: :D ma már játszottam vele. Aszondta kedves vagyok. :)

Tisztviselőtelep 2014.01.15. 09:32:28

Elektromos Sün-t szeretnék venni olyan USB-et ami körben jár a szobában és felszedi a macskaszőrt.

Manyecska 2014.01.15. 09:33:08

@helianthus: engem nem bír valamiért..

"Tell me a joke please!
ANYÁD.
Yes."
..hmmmmm..:DD

Hartmy 2014.01.15. 09:35:20

@VV Szőkenő Szarvas: Nem szokásom hencegni, ezt csak az mondhatja meg, aki már tapasztalta :'DDD

AtiSnatch 2014.01.15. 09:37:06

@vv_Hartmy: a bárányaitok hallgatnak! :D

Hartmy 2014.01.15. 09:38:34

@AtiSnatch: Erre nincs szó, sem több szóból álló kifejezés... amit most közölnék veled, mint tényt :D

helianthus 2014.01.15. 09:46:45

@AtiSnatch: jujj, ezen most sírtam egy sort.
Persze csak miután leesett, mert elsőre nem jött át.
:D

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.01.15. 09:55:17

Jóreggelmindenkinek, faszomavilágba, kéneegyfeles :D

helianthus 2014.01.15. 09:57:02

@ColT: ma sem jutott krumpliföld? Adjak? :)

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.01.15. 09:57:27

@ColT: magába is :D helinél van valami itóka, nála érdeklődj!

Atörökk 2014.01.15. 09:58:33

'reggelt.
Francba, megen kiújult a tantuszkönyököm.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.01.15. 09:59:52

@atörökk: colt meg heli már tolják, még beférsz a krimóba.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.01.15. 10:01:27

@helianthus: He?
Aszongyák, neked van tütüd, aggyá' :D

@zsiráfffff: Na, ez jó tipp, köszi :D

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.01.15. 10:01:38

@atörökk:
Elfelejtetted odaírni, hogy kéneegyfeles!

Manyecska 2014.01.15. 10:05:53

Feles??? csájába. Izé, csája. Én csokifenyőn élek reggel óta otthonmaradt az összes kajám:( .../pürkült,stb./

Atörökk 2014.01.15. 10:06:35

@zsiráfffff:
Megyek, csak még telefonálnom kell!

@dr. phil. Sün‼ ツ:
Kétfeles kell! Három! Sokfeles!

BenyoBoy 2014.01.15. 10:09:51

Egyszer vásároltam az Aqua-ban, pont múlthét hétfőn.
Vettem egy 4GB-os, DDR3-as RAM-ot és egy tápot. A táp működik most is, de a RAM-ot nem ismerte fel a gépem, próbáltunk mindent, magában, mással, semmi. Haver hazavitte, hasonló jelenségek. Másnap visszavittük, szervizes ránéz: neki működik, nem jelez hibát, de ha nagyon akarjuk, cserélhetjük, vagy levásárolhatjuk.
Nagyon akartuk.
Boltba be, választottunk egy tulajdonságokban ugyanolyan RAM-ot, csak egy picivel más típust, ami tökéletesen működik. Mindenki boldog.
Szerintem korrektek.
Igaz, árusíthatnának többféle gépházat is, mert ezekbe a minitornyokba lósz*r nem fér el.

helianthus 2014.01.15. 10:11:15

@ColT: felénk ha valaki ilyen vidám hangulatban van, azt mondják rá, hogy nem jutott neki krumpliföld. Azt hittem ismered ezt a népi kiszólást.
Munjahelyen vagyok, kávé és víz van, pia nincs, menjél ivóba! De ne tejbár legyen!
@atörökk: nem kéne egész éjjel tantuszolni. :/

Manyecska 2014.01.15. 10:12:39

Javaslom hallgassuk meg az Aquától a Dr. Jones c.nótát!!:D :
www.youtube.com/watch?v=-1jPUB7gRyg
/saját bejáratú khmm szakértőm tiszteletére:DDD:PP/

Manyecska 2014.01.15. 10:15:38

@ColT: mivan, neked is megjött??:D

Hartmy 2014.01.15. 10:20:45

@atörökk: A feles a gyengék decije!

@Szőkenő Szarvas: Statikusok, szagértők... mi jön még? :D

helianthus 2014.01.15. 10:23:37

@AtiSnatch: nagyon megy ez ma neked. Tán csak nem péntek van? :)

Atörökk 2014.01.15. 10:26:28

@vv_Hartmy:
Ezígyvan!
Jönnek még a kőfaragók és a balettáncosok :)

@AtiSnatch:
Nem tudom... NEm szólt, hogy rosszul lenne :D

Hartmy 2014.01.15. 10:28:35

@atörökk: Búvárok vízálló mp3 lejátszóval, időutazó vodafonosok... :D

Manyecska 2014.01.15. 10:32:01

@vv_Hartmy: hát igazából nem dr" szakértő kéne /mer doktor a lelkem/ hanem egy frankó nőgyógyász..:P:P érthetetlen yelenségek jáccódnak le..:)

helianthus 2014.01.15. 10:32:56

@dr. phil. Sün‼ ツ: nem tudok mit kezdeni az általad közölt tényekkel.
Ezen blogbejegyzésnél utoljára reagálsz rám?

Manyecska 2014.01.15. 10:33:30

Valaki szójon már ha lát búvár mp3-at köszi, kéne!! Lehet mp4 is:P

AtiSnatch 2014.01.15. 10:34:27

@helianthus: gondoltam felhíjom magamra a figyelmet, ha már nem adtok nekem pájinkát! :)

Manyecska 2014.01.15. 10:41:23

@dr. phil. Sün‼ ツ: ..sok volt a háttérsugárzás:P :P

Manyecska 2014.01.15. 10:43:32

@vv_Hartmy: papot is hívhatnék, végül is:D

Hartmy 2014.01.15. 10:56:00

@Szőkenő Szarvas: Az macerás... cölibátus meg ilyenek... :D

Atörökk 2014.01.15. 10:56:02

@vv_Hartmy:
Lózsás kilátások! Pina! Péntek! Sokfeles! :D

helianthus 2014.01.15. 10:56:13

@AtiSnatch: nekem NINCS pályinkám. Nem is volt. Rossz nicknévnél kopogtatsz!
@dr. phil. Sün‼ ツ: vagy egy vidám szombat estéje.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.01.15. 11:01:47

@atörökk:
@helianthus:
Teljessen összekevertek!
A tény az, hogy szerda van.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2014.01.15. 11:02:08

Bejelentkeztem! Nem volt egyszerá fáládát.
@helianthus: te mit akaról itt.
@AtiSnatch: noticecallling.

Bankos vagy fánkos nap-e lesz?

Hartmy 2014.01.15. 11:02:22

@atörökk: a gyerekdal is megmontta:
"...pina pina péntek, szerelem csötörtök, dob szerda..." vagy valami ilyesmi...

Atörökk 2014.01.15. 11:03:21

@dr. phil. Sün‼ ツ:
A tényekre ezen mai nap utoljára reagálok.

Manyecska 2014.01.15. 11:05:46

@vv_Hartmy: rövidítés szint alatti! Balett-táncos mp3-mal. Jöhet.:D

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2014.01.15. 11:10:31

@Szőkenő Szarvas: @dr. phil. Sün‼ ツ: " @helianthus:
Minden kérdésedre választ kaphatsz itt:
cleverbot.com/ "

www.lafoxka.hu

Lady Ann 2014.01.15. 11:13:58

Akkorénis: Évekkel ezelőtt vettem egy asztali gépet az Aqua-tól, fél év múlva nem kapcsolt be. Visszavittem, eltelt egy hét, szólnak, hogy mehetek érte. Úgy adták vissza, hogy lógott a DVD lejátszó fedlapja és azt mondták, hogy azért nem indult mert poros lett az alaplap, de azért kicserélték. He?! Eltelt 3 év, nem takarítok gyakrabban, azóta se csinálta ezt.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2014.01.15. 11:19:34

Mesterházi összefogás helyett legyőzte Bajait.

Gyurcsányi összefogás helyett legyőzte mindkettőjüket, mert mégiscsak rajta lesz a listán, ezzel elijesztve 20% szavazót.

Mint kutyák a koncon...

Az LMP összefogás helyett elvisz szavazatokat a baloldaltól.

Eldőlt a 2014-es választás.

Politikai elemzőnk szösszenetét hallották. Oszoljunk kérem, nincs itt semmi látnivaló.

Manyecska 2014.01.15. 11:19:43

@atpijkamo: naigen!!:D:
"
X> Van macskád ?
<Bea> Erre nem szivesen valaszolok.
<X> Nekem van
<Bea> Ertem.
<X> Meghalt !
<Bea> Mibol gondoltad, hogy ez a tema erdekel engem?
<X> A kurva anyád !"
:D itt valami zárlat lehetett..:D

AtiSnatch 2014.01.15. 11:20:32

@Lady Ann: Mindenki a maga szerencséjének a pogácsa!

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2014.01.15. 11:21:11

@Lady Ann: szeretem a nők összefüggéslátásképtelenségükből adódó kétségbeesésüket, mellyet próbálnak áttranszformálni mindig valami olyanba, ami szerintük úgy fest külső szemlélő számára, mintha a nagyon magabiztosan menne az a téma, amiről a használója sem tudja, hogy mi, mert átláthatatlan alibi ez, hát hiszen egy szintén átláthatatlan alapra van épülve.

Lógott a bele a pornak, azóta se csinálja.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2014.01.15. 11:21:18

@Szőkenő Szarvas: Próbálj már egy pilanatig úgy viselkedni, mint egy úrinő!

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2014.01.15. 11:23:36

@Szőkenő Szarvas: ezeket imádom. Be kell zúzni mindegyik agresszív kis gecit. Nem tudják helyesen értékelni a valót, ami önmagában még nem is akkora gond, de nem introvertáltak, hanem kifelé műkődnek, méghozzá hát persze, hogy nem értik hogyan és miért és persze agresszivitás a vivőanyag. Nem jó ez így.

Asztali gépről még valaki? Nem szégyen, jó noszalgikus, menő.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2014.01.15. 11:24:34

Elmondom, hogy kellene a választásnak mennie.

1) Tilos a reklám. Tévében, rádióban, újságokban kapnak ingyen megjelenést, hogy elmondhassák programjukat.

2) A szavazófülkében van pár A4-es lap. Erre a pártok felírták a programjukat, még a nevük se lehet rajta. A szavazó elolvassa a programokat és választ közülük. Aki nem tudja értelmezni, az az ő baja. Szavazni nem kötelező.

Manyecska 2014.01.15. 11:27:27

@atpijkamo: Ez csak a prolikurvák fixaideája: ha szépen beszélnek úrinőnek néznek ki /:D/

Atörökk 2014.01.15. 11:27:50

@Kellemes Zérókomponista:
Én felylesztettem. Asztal alatti gépet használok.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2014.01.15. 11:38:03

@atörökk: :D

Sámánmódszerekkel érhető el új módszer?

BenyoBoy 2014.01.15. 11:50:32

@Kellemes Zérókomponista: Mert PlayStation 3-on nem tudok videót vágni és képet szerkeszteni.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2014.01.15. 12:04:22

@Szőkenő Szarvas: Szükséges, de nem elégséges feltétel.

Manyecska 2014.01.15. 12:25:26

Aptin nyomjatok egy resetet!!

Manyecska 2014.01.15. 12:35:48

@atpijkamo: programozni meg a nyóckerbe járnak a szoftverfejlesztők, mi?:DD

Tiborfalvi Tibor 2014.01.15. 17:30:07

@hekhekhekhekkinen: Jah, biztos egyértelmű a sztori onnantól, hogy poszter mond valamit, a cég meg nyilván az ellenkezőjét fogja. Olvasói levelek jönnek, max 2 sor van, amit véleményként közölnek, a többi nem a homár véleményét mutatja be.

Ja és gondolkodás nélkül leközölték a cég válaszát is. Mit szeretnél, levásárolható rákollókupont az Aquának?
süti beállítások módosítása