Tékozló Homár

Fantomárak a Booking.com-nál is?

2014.02.03. 12:45 | jackyll | 45 komment

Árpád kétszer is belefutott "véletlenül elírt" 86%-os leértéeklésbe a Booking.com keresőjén. A stockholmi Metro szálloda azonban nem szerette volna bebukni az üdülésük árát, ezért egyoldalúan törölték a foglallást. Kijevben ezzel szemben az ötcsillagos Hilton hotelben már nem izgatják magukat ilyen csip-csup dolgokon, simán mehetnek oda 2500 forintért. A kérdés igazából csak az, hogy milyen rendszerességgel jelentkezik ez a hiba:

Úgy gondoltam leírom "kis" kálváriámat, ami a Booking.com oldalon ért engem. Immáron lassan négy éve foglalok náluk, sosem volt gondom, mindig az elvárt szolgáltatást kaptam, azért amiért fizettem. Egészen eddig. Hiba csúszott a gépezetben náluk és találtam egy szállást Stockholmban tavaly december 31-én, három csillagos szállodában reggelivel 240 SEK-ért 3 éjszakára (bizonyíték - kép mellékelve).

Tekintsünk el attól, hogy most lengyelül van a visszaigazolás (félig lengyel vagyok), de ez az összegen akkor sem változtat. A foglalás idén november 4-7-re szólt volna. Nem nehéz kiszámolni, hogy ez forintosítva durván 8800 forint. Elnézve a svéd jólétet, meg az ottani fizetéseket, egy tisztes magyar állampolgár is kiköhögi ezt az összeget. Ha az ember foglalni szeretne és megnézi az oldalt, 30-40 ezer forint alatt nemigen ússza meg ezt a három éjszakát, feltéve persze ha normális szálláson szeretne aludni és nem 10 fős koedukált hálóteremben.

booking_stockholm.jpg

Persze megszólalhat az ember fejében a csengő, mitől olyan olcsó ez. Bizonyára mindenki hallott már olyan esetről például Amerikában, amikor egy hiba folytán repülőjegyeket lehet venni 10 dollárért. Mire észreveszik a hibát addig páran foglalnak, de sosem törlik a foglalást, hibáztak, elismerik, ügyfél jár jól, nem kockáztatják meg hogy esetlegesen az ügyfél beperli a légitársaságot és nyer is, ugye Amerikában ez természetes, hogy mindenki perel mindenkit és mindenért. Itt ugyanerről van szó, csak nem repülőjegy az olcsó, hanem szállásfoglalás. De ez ugye Európa, és ugye a Booking.com a holland törvényszabályozás vonatkozik rá. Ugyan nem vagyok jogász, így nem tudom mennyiben különbözik a holland törvény a magyartól, egy biztos a Booking.com törölheti a foglalást és az ügyfél nem tehet semmit. De ne rohanjunk ennyire előre. A foglalás meg is maradt egészen tegnapig (január 29), míg jött egy levél a Bookingtol, a következő szöveggel:

Dear Customer,

Thank you for choosing Booking.com. We're contacting you to inform you of an error in the rates for your booking with Metro Hotel (589658734). We apologize on behalf of Booking.com and Metro Hotel for this error. The actual rate for Metro Hotel is 525 SEK per night, and not 80 SEK per night as mentioned on your reservation. We ask for your understanding in reaching a middle ground. The accommodation has confirmed that they would like to offer you 450 SEK per night. Please note that since the rates and availability may vary in time, we urge you to confirm whether you accept the rate within 24 hours.

We look forward to hearing from you within 24 hours.

Kind regards,

Booking.com Customer Service Team

Aki kicsit is tud angolul, az könnyen rájöhet, hogy mit írnak benne. 450 SEK/éjszaka amit ők "nagylelkűen" felajánlanak (a 230 SEK/3 éjszaka helyett), durva áremelés. Nyilván az ügyfél azaz én meg is írtam a választ eme levelükre:

Tisztelt Booking.com!

Köszönöm szépen a levelüket. Nem vagyok teljesen elégedett a válasszal, amit adtak, pontosabban amit a szállás válaszolt. Amikor foglaltam a szállást a Booking.com-on, akkor jogilag egy szerződést kötöttem a Metro szállással, ott ahol meg kívánok szállni. Minden szállásnak kötelező ügyelnie a pontosságra és a hiteles információkra, amibe beletartozik a szállás leírása, elérhetőség, szabad szobák és természetesen az ár is, amelyek megjelennek a Booking.com oldalon is. Nagyon szépen köszönöm, de elvárom azt hogy a szállás teljesítse a szerződésben foglaltakat, azon szerint, amikor a szállást foglaltam tavaly december 31-én.

Üdvözlettel

Ma reggel (január 30) arra ébredtem mikor indultam dolgozni egy levél a postafiókomban és a következő szöveg volt benne:

Dear Customer,

Thank you for choosing Booking.com. I am contacting you regarding your reservation at Metro Hotel with booking number 589.658.734. We have tried to negotiate and come up with a middle solution, however we have not been able to satisfy you. Unfortunately, at this time we cannot do anything else regarding this matter and the reservation will be cancelled due to the hotel not being able to honor this incorrect rate. I apologize for the inconvenience that this could cause to you.

Please feel free to contact us with any additional questions.

Kind regards,

Booking.com Customer Service Team

Egy perccel később pedig a foglalást is törölték, azt jó napot kívánok. A Booking.com oldal még hirdeti is, ők a legjobbak és persze legolcsóbbak meg az ügyfél elégedettség is magas. Nyilván túl olcsó lett volna, hogy igaz legyen, a szállás meg nem nyeli le a békát, pedig megtehetné. Hibáztak mikor feltöltötték az árakat, én meg pont ezt a pillanatot használtam ki...na de hát ez Európa és ugye nem Amerika.

Tudom levelem elég hosszú, de hogy pozitívan is fejezzem be a történetemet, idén január 2-án, úgyszintén hiba csúszott a Booking.com rendszerben és Kijevben (Ukrajna) az 5 csillagos Hilton szálloda 34 zloty-ért (kb 2500 forint) kínálta éjszakánként a kétágyas szobákat 2014 novemberére (kép mellékelve). Normál esetben durván 50 ezer forint egy éjszaka. Itt is törlések sorozata indult meg, nyilván a szálloda hibázott az árfeltöltésnél. Csak hát mégis 5 csillagról van szó, mégis Hilton szállóról, ami világszerte ismert. Volt néhány ügyfél aki lejárató kampányba kezdett a szálloda Facebook oldalán, (páran észrevehették a hibát és kihasználták) hogy ezt most mégis hogy csak úgy törlik és meg is lett az eredménye. A szállás mivel nem akarta megkockáztatni, hogy csorbuljon a hírneve, mindenkit egyenként visszahívott telefonon, akik ilyen alacsony áron foglaltak hogy akkor a foglalást mégis elfogadják és élni fog éjszakánként 2500 forintért. Elismerték, le is nyelték a békát ez van. Tehát végződhet pozitívan is a dolog.

booking_kiev.jpg

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

elwood 2014.02.03. 12:51:13

én sem hagytam volna téves áron foglalni.

ha netán szállodám lenne és megnyernék ellenem a pert emiatt akkor beraknám posztert véletlenül a vasalószobába, aztán hajnali háromkor megkérdezném, hogy biztos nem ő kért-e ébresztést ...

Jokkura 2014.02.03. 12:56:13

At ukránoknak kell a vendég(pláne mostanság) ,a svédeknek meg tele van a @ a sok külföldivel

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.02.03. 12:57:21

Úgy látszik, a tahóság nem országfüggő...

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.02.03. 13:01:02

tudod mit? eriggy amerikába, ott minden békát lenyelnek!

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.02.03. 13:11:02

Svejcbe kőll menni, ott ingyé van a szállás!

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.02.03. 13:12:08

Meg ott a szállodákba is több anyag van.
Meg a zágyba is.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.02.03. 13:19:47

"A nyilvánvaló hibák (többek között a nyomtatási hibák) nem kötelező erejűek."

pont.

fapadosrepules 2014.02.03. 13:21:04

a booking.com márcsak ilyen. Nekem is volt többször ilyen esetem és sokat nem lehet vele mit kezdeni, azon kívül, hogy ha teheted, nem ott foglalsz.

A legdurvább az volt, amikor egy átlagos áru szállodát foglaltam és pár nappal az érkezés előtt kezdtek levelezni, hogy árat emelnének. Amikor foglaltam, akkor még sok hasonló volt ugyanazon az árszinten, de amikor meggondolták magukat, addigra rendesen felmentek az árak a környéken. Szívás a köbön. Ha ugyanaz a szálló több helyen foglalható azonos áron, akkor érdemes másik közvetítőt választani.

Az angol, német és lengyel oldalakon is kapják a savazást e miatt.

Supreme* 2014.02.03. 13:21:14

Ehh, én 2éve a vodafone oldalán vettem észre egy bakit, amivel akkor 34000-et spóroltam :D Sima, akkor még létező és legolcsóbb kontakt1-es 2000ft havidíjú csomaghoz két év hűséggel a galaxy ace ami akkor még aranyárban volt 53000Ft lett volna, 1év hűségre átváltva az opciót 19000ft volt, berendeltem és imádkoztam, hogy vagy ne vegyék észre, vagy ne merjék törölni a rendelést :) De aztán hozta is a futár menetrend szerint, de vissza is állították az árat nagyon hamar.

fapadosrepules 2014.02.03. 13:23:29

@sugargiraffusplumps.: a szállodai szoba szabadáras. Nem ritkán előfordul - elírás nélkül - hogy ugyanabban a városrészben, ugyanolyan kategóriáju szállások között akár 4-5x-ös árkülönbség is van.
Az 1 dolláros szobákat leszámítva, Nem nagyon lehet megállapítani, hogy mikor történt elírás és mikor nem.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.02.03. 13:27:53

@fapadosrepules: háromcsillagos szoba stockholmban 3000 HUFért csakis elírás lehet. egyébiránt tudomásom szerint akkor van lefoglalva a szobád ha a szálloda ezt visszaigazolja. itt nem ez történt, hanem tájékoztatták az amúgy csak a lobotómián átesett, kétszemükre vak fogyatékosok számára nem egyértelmű elírásról.

PannonBoy 2014.02.03. 13:33:34

Angol nyelvű levélre angolul kell(ene) válaszolni!

Darth Revan 2014.02.03. 13:33:56

Tavaly kerestem olcso szallast a Stansted repter mellet, a Ryanair hatalmas arengedmenyt adott
Szerintem a szoba ara helyett veletlenul a szallas vetelarat listaztak :)
kepfeltoltes.hu/140203/1097179_4864421342290_1546693432_o_1__www.kepfeltoltes.hu_.jpg

AtiSnatch 2014.02.03. 13:49:07

@dr. phil. Sün‼ ツ: reggel volt, valahogy be kell indítani a napját :D

fapadosrepules 2014.02.03. 13:50:15

@sugargiraffusplumps.: a booking.com-nál instant visszaigazolás van.
Pesten pl. van 3e Ft-os szobaár. Stockholmban lehetetlen?
Egy random dátumra 29 Eur a legolcsóbb egyágyas szoba Stockholmban. Ehhez képest a 10 Eur olcsó, de ha 86%-os promót lát az Ügyfél, akkor reális lehet?!
Ezeken el lehet vitatkozni, szerintem annak kellene vállalnia a felelősséget, aki hibázik.

NickJ 2014.02.03. 13:59:29

A kedves posztoló nagyobb tapló, mint a booking.com, igazi k-európai csóró bunkó. Ha technikai hiba történt, azt illik udvariasan tudomásul venni, mert mindenhol emberek dolgoznak. Na bumm, mégiscsak fizetni kell a szobáért. De nem, ő elkezd hőzöngeni meg asztalt verni.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2014.02.03. 14:00:19

@PannonBoy: "Angol nyelvű levélre angolul kell(ene) válaszolni!"

És a kiajánlott áron történő foglalást a kiajánlott áron kellene visszaigazolni. Szívjanak faszt.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2014.02.03. 14:07:47

@Szőkenő Szarvas: Mit mit?

Homár gyerekszobával ezt így kell mondani.

Manyecska 2014.02.03. 14:16:55

@atpijkamo: ja, in inglish: ez causative vagy model axiliaries ige volt??:DD Én a műveltetés mellett szavazok!:D

Manyecska 2014.02.03. 14:23:55

@Szőkenő Szarvas: model=modal! mindig bezavar a német...

andand 2014.02.03. 14:27:49

Szerintetek o magyarul irt es a booking angolul valaszolt, pedig megertetettek a magyar szoveget? Gyanitom, hogy a levelezes vegig angolul volt.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2014.02.03. 14:32:16

@Szőkenő Szarvas: Művelődés helyett homármodel.

Már Lenin is megmondta: "Arabok között arabul kell beszélni."

Manyecska 2014.02.03. 14:53:18

@atpijkamo: köszi, mi erdélyi örmény családból származunk.Felőlem.:D

2014.02.03. 15:07:20

Sziasztok! Én vagyok az aki a posztot megírta. Angolul írták a levelezést én magyarul válaszoltam (van magyar nyelvű ügyfélszolgálatuk/dolgozójuk is).

00000000-0000-0000-0000-000000000001 2014.02.03. 15:58:42

@PannonBoy: "Angol nyelvű levélre angolul kell(ene) válaszolni!"

Az Európai Közösségen belül a magyar nyelv hivatalos nyelvnek számít...

Píter 2014.02.03. 16:36:19

Szerintem kurvára nincsen igaza a posztolónak. Általában az ÁSZF-ben, vagy valahol elrejtve le van írva, hogy ,,nyomdahibákért", elírásért stb. nem vállalnak felelősséget. Amikor találnak vmi elírást az emberek (Angliában), akkor ,,imádkoznak", hogy teljesítse az üzlet/bolt a rendelést, ilyenkor 3 lehetőség szokott lenni: A, megkapja az általa megrendelt áron; B, nem kapja meg, de kap utalványt, kedvezményt stb. C, törlik a picsába és ennyi volt. Igen aláírom, hogy az az elvárható, hogy megkapd a lefoglalt áron, de ha nem kaptad meg, akkor szerintem kuss...

Vittore. 2014.02.03. 16:55:40

@00000000-0000-0000-0000-000000000001: Ne bassz már fel! Rendelek bort egy francia gazdától és magyarul írogatok neki, mert ez EU hivatalos nyelve? Hát ez a legnagyobb komment, amit idén olvastam!

Aureliano Buendía 2014.02.03. 17:03:07

polak węgier dwa bratanki
i do szabli i do szklanki

Black Hole 2014.02.03. 17:58:18

@dr. phil. Sün‼ ツ: oszt' ha van szerencséje, akkor egy lila tehén is megszoptassa.

Black Hole 2014.02.03. 18:04:29

@sugargiraffusplumps.: hát ja, ha a posztoló árulná a kocsiját 5 millióért, és mondjuk egy hiba miatt lemaradna egy nulla a hirdetésben, kiváncsi vagyok benyelné-e a 4.5 misit ígyjártam alapon?

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.02.03. 18:25:18

@Black Hole: perszehogyigen! még egy üveg bort is küldetne a vevőnek a feleségével combfixben!

Black Hole 2014.02.03. 18:28:43

@sugargiraffusplumps.: sőt, ha kuponnal akarnának fizetni, akkor további kedvezményt is adna :)

PannonBoy 2014.02.03. 21:30:01

@00000000-0000-0000-0000-000000000001: Lehet, hogy az EGK-n belül a magyar is hivatalosnak számít, csak sokra nem megy vele.
Itt a posztolónak szerencséje volt, hogyha tényleg magyar nyelvű ügyfélszolgálat írta a választ (amúgy translate-tel is ki lehet egy elutasítást hámozni).
De az országon kívül nem érdemes a magyarral próbálkozni.

Sunny Days 2014.02.03. 22:19:27

irogat ide mindenki, aki szállodát életében max. képen látott...
A booking.com-ra az árakat a szálloda tölti fel, cserébe a booking közvetítői szerepet játszik, 'jelképes' összegű jutalékért. Fenti esetben a foglaló nem a szállodával kötött szerződést, hanem a közvetítővel. Hogy milyen ár jelenik meg, azért a szálloda felelős. Ha az ár mégis rosszul jelent meg, azt majd a szálloda és a booking leboxolják egymással, ebbe a vendég nem vonható be. Azért van pár beépített segítő elem, ami nem engedi, hogy lemaradjon egy nulla az ár végéről. Plusz, a többi közvetítő árgus szemekkel (robotokkal) pásztázza, nehogy ugyanaz a szálloda ugyanarra a dátumra ugyanolyan feltételekkel olcsóbb árat kínáljon, mert akkor a vendég majd másutt foglal és abból a nincs közvetítői jutaléka. Egy szálloda nem kockáztatja, hogy ne legyen paritásban, mert azzal magára vonja a közvetítő haragját, lekerül az oldalról, stb. Sok szállodának nincs is saját foglalási oldala, tehát létszükséglet, hogy fent legyen egy olyan nagy oldalon, mint amilyen pl. a booking.
A booking-nak van magyar nyelvű ügyfélszolgálata, honlapja, stb. tehát nyugodtan lehet nekik magyarul írni.
Az, hogy a booking csak úgy töröl egy korábban visszaigazolt foglalást, az nagyon durva. Ilyet nem tehetne meg.

killertom24 2014.02.04. 00:23:14

Sok szolgalelkű paraszt aki szerint nem volt jogos a posztoló panasza. Menjetek a picsába ezzel az igazi k-európai suttyó hozzáállással. Ha a szálloda hibázott és túl olcsón töltötte fel az ajánlatot, akkor viselje a következményét. A boltban is kötelesek neked a valódinál alacsonyabb áron odaadni a terméket ha véletlenül olcsóbb ár van rácímkézve. Igazi undoritó igába hajtott fejű rabszolga görények akik szerint a hotel (szolgáltató) nem felelős a hibájáért.

Labancz 2014.02.05. 08:53:50

Nem értem, hogy miért van az egész foglalási oldal lengyelül, ha a poszttóló csak félig lengyel. Itt egy élő példa, hogy így nyomják el a magyar kultúrát!

hajráargentína 2014.02.08. 01:49:50

@killertom24: A stílusod kiválóan illeszkedik a k-európai ízlésvilágba. Arra még nem tudjuk a választ, hogy amikor te hibáznál ekkorát, akkor vállalnád-e a következményeket. A posztod alapján azt valószínűsítem, hogy elküldenéd a suttyó anyjába a másik felet.

Nehéz itt igazságot tenni, jómagam rendszeres booking.com használó vagyok és soha nem tapasztaltam semmi problémát. Egyszer trükközött egy török hotel, a booking felé azt jelentették, hogy nem érkeztem meg, végül gondolom rendezték az ügyet, nekem nem lett belőle gondom.
Nekem nem túl szimpatikus a posztoló hozzáállása, szerintem az elvárásokhoz két korrekt fél szükséges és itt az egyik sem volt az (a hotel is lehetett volna nagyvonalúbb). Az elég riasztó hír lenne, ha a booking minden ok nélkül mond vissza foglalásokat, de hát itt ők tűnnek a legkevésbé sárosnak az ügyben.

Navarone 2017.06.13. 20:10:23

@killertom24: nagyon tevedsz, a bolti vasarlas es az online vasarlas nem ugyanolyan szabalyok alapjan tortenik!
süti beállítások módosítása