Tékozló Homár

Beszól minden ügyfélnek, aki kevés csillagot ad

2014.02.04. 13:13 | jackyll | 73 komment

A homáros sztorikra általában a paranoiás, kétségbeesett optimalizátor kisvállalkozók szoktak a legviccesebben reagálni. Veronika megtalálta azt a példányt, amelyik a Google szoftverboltjában minden egyes negatív értékelésre válaszol:

Annyiszor van olyan érzésem, hogy a magyar vállalatok egyszerűen nem szeretik a fogyasztóikat. Mert hát mit képzel magáról, hogy a pénzéért/figyelméért/adataiért cserébe vannak elvárásai? Valahogy így jártam ma az ország No. 1 arrogáns cukrászával, aki úgy elhajtott a francba, amiért a Google Playen csak 3 csillagot adtam az appjának, hogy nem győztem pislogni.

Azzal a szörnyűséges kritikával mertem illetni, hogy kevés recept található az alkalmazásban és azokat sem könnyű megtalálni a logikátlan szűrési rendszer miatt. Csak összehasonlításképp: az Apróséf – állítása szerint – 1200 recepttel rendelkezik, míg mondjuk a BigOven 250 ezerrel. Azt a választ kaptam, hogy majd szóljak, ha megfőztem mind az 1200 fogást. Na ekkor akadt fenn a szemöldököm.

Mi?!? Persze felháborodással vegyes meglepetésemben megetettem a trollt, én marha még válaszoltam is neki (lásd: csatolt kép). Erre jött az értetlen-ártatlan „jaj, de kis buta vagy, félreértetted, hát pedig én csak vicceltem” válasz, de beszéljen helyettem a print screen. Aláírom, ő nyert. Akárhogy próbálkozom, ennyire jó troll nem tudok lenni.

aprosef_valaszol2.jpg

Ezután láttam meg a böngésző címsorában valami töredéket: desszert.eu (facepalm: ja hogy a kettő ugyanaz!). Merthogy ha tudom, hogy ez ugyanaz a fazon, aki a Nosalty-ra, a konkurens receptoldalra jár mocskolódni, akkor le se töltöm az appját. (A Nosalty sztorihoz hozzátartozik, hogy a feltöltő egy tök általános kókuszos desszert receptet töltött fel, amit ő is valakitől kapott, így hát fogalma nem volt, hogy bárkinek a bármilyét is sértené. A megoldás: agresszió!)

És a szép az, hogy emberünk még így is sikeres. Bónuszban csatoltam még egy választ, amit egy másik olyan felhasználónak adott, aki kritizálni merte. Sugárzik belőle a jóindulat!

A mi édesanyánkat!

Üdv:
Veronika

aprosef_valaszol.jpg

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Dr. Kix 2014.02.04. 13:17:38

Micsoda kis önérzetes egy "séf". Ede rokona tán?

Manyecska 2014.02.04. 13:17:54

Az én édesanyámat ne emlegesd mer szarul főz!

zdanee 2014.02.04. 13:20:13

Módosíthatod utólag az értékelést 1 csillagra, mondjuk pofátlan beszólogatós fejlesztő miatt.

AtiSnatch 2014.02.04. 13:23:09

ede biznicct váltott :DD

CBF 2014.02.04. 13:29:21

micsoda problémák... :)

AtiSnatch 2014.02.04. 13:32:48

"Izel Lajos 2014. január 26.
Nem kapcsolodik Egyetlen keresés sem fejeződik be, nem kapcsolódik a szerverhez. Wifi kapcsolat van.

Aprosef.hu 2014. január 26.
Sajnos ma volt egy túlterheléses támadásunk. Nem tehetünk róla. 2 óra leállásunk volt. Kérlek revidiáld az 1 csillagot. Nem mi tehettünk róla...

---------------------------------

István Holecz 2014. január 30.
Delete-kuka! Első keresés,borsó főzelék-nincs találat! Ok,zöldborsó főzelék-nincs találat! Nem adom fel,marhapörkölt-nincs találat! Itt feladom,lazac nem érdekel! :)

Aprosef.hu 2014. február 3.
:( "

Ha már printszkrínelsz, helyesen tedd... így nem biztos,hogy neked adok igazat. :)

Manyecska 2014.02.04. 13:37:13

@AtiSnatch: jajjmár, ez csak reklám! Ne dőlj be. Majd este tízkor:D

kézműves étcsokimikulás 2014.02.04. 13:38:13

amugy meg 1.200 repectbol kb fel eleteben tudna fozogetni a poszt tolo,hamar fozni szeretne tanulni,mert mint latszik,nem tud...
:)
alapetelek(kb 200...)es nemi fantazia...
nem kell 250.000repectes app es furjtojas(mert az minden gondos haziasszonynal van otthun,ugye...)csak mert a sal judit aszongya...

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.02.04. 13:40:32

", így hát fogalma nem volt, hogy bárkinek a bármilyét is sértené."
Azon kívül, hogy a bármije, az pontos j, igaz, eléggé házhoz ment a pofonért...

Az arc meg epic :D Jó kis tréfái vannak.
World of idiots.

Hentes pékné módra 2014.02.04. 13:41:59

@kézműves étcsokinyuszi:
na oké, de ha tök alap dolgok nincsenek benne, csak a fürjtojások, akkor baxhatod az egészet (meg ugye mit hív alapnak). De ez az István Holecz is írta ezt második kép a postban.

ergerberger 2014.02.04. 13:44:56

Indítsátok el az app letöltését. Nem kell lehúzni teljesen, de onnantól már lehet kommentelni az appot, és az oldal alján lehet jelenteni is a Googlenak.

Ha jó sokan adnak neki 1 csillagot, akkor majd "revidiálja" a pofátlan modorát a köcsög.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.02.04. 13:45:57

@kézműves étcsokinyuszi:
Egy ujjamon megszámótam, ma ez a második.
De akkor hol van a cunami?

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2014.02.04. 13:51:16

ez kérem, egy kurva nagy probléma.
az nem lehetne, hogy a gugliba beírod, hogy zöldborsófőzelék, és a kétmilliós találatból főzöl egyet???? JA, és hogy a francba nincs egy rohadt szakácskönyved, például, "hogyan főzzünk borsófőzeléket. Szakácskönyv kezdőknek és árváknak"

Dzsekill drágám, ne dühösíts engem ezzel a poszttal.

ArnoldBácsi 2014.02.04. 13:53:56

csak én nem értettem teljesen?

Trunkel 2014.02.04. 13:54:00

Én még életemben nem értékeltem se szoftvert, se appot. Azt hiszem elszaladt mellettem a tudomány, mert még azt se tudtam, hogy ilyet lehet.
Passzív értékelésként viszont gyakran használtam a "Delete" és "Uninstall" funkciókat, amivel senki érzékenységébe nem sikerült belemásznom. Nyugodt életem is volt :)

helianthus 2014.02.04. 13:54:46

Én egy kicsit elvesztettem a fonalat.
Ez a poszt úgy van megírva, mintha mindenki hozzáértő lenne az apródséf (?) meg desszert.eu meg egyéb marhaságokban.
Hát én nem vagyok.
Tudom, az én anyukámat!
"A Nosalty sztorihoz hozzátartozik, hogy a feltöltő egy tök általános kókuszos desszert receptet töltött fel, amit ő is valakitől kapott, így hát fogalma nem volt, hogy bárkinek a bármilyét is sértené. A megoldás: agresszió!)"
Ezt a mondatot még csak sejteni sem sikerül, hogy mégis mit akart vele mondani.

Értékelés: mínusz egy csillagot adok a posztra.

belekotyogok 2014.02.04. 13:57:01

Receptgyűjtemény-app... vov, hát, ha még meg is főzne helyettem...

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2014.02.04. 13:57:40

@batgirl: Egyetértek.

Most 1200 kaját végig fázisfotózni nem gyerekjáték, elég kellene hogy legyen. A borsófőzelékhez ez minek?

Gondolom a keresőn lehetne még finomítani, de talán itt inkább a receptekre ment rá a fejlesztő. Össze kéne hasonlítani más alkalmazásokkal, hátha azért valamiben kimagasló.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2014.02.04. 13:58:41

@belekotyogok: "meg is főzne helyettem"

Nem gond, de előtte vegyél egy ételnyomtatót.

elwood 2014.02.04. 13:59:06

az aprosef biztos alacsony.
ők meg kisebbségi komplexussal küzdenek.

AtiSnatch 2014.02.04. 14:01:43

@sugargiraffusplumps.: valami elromlott benned, irány a szervíz(:D)!!4!!

Veronika_K 2014.02.04. 14:09:48

@AtiSnatch: Helyesen print screeneltem, utólag javította át a válaszát (láthatod a dátumból). Velem is ezt csinálta, ezért a saját véleményemet töröltem is.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.02.04. 14:11:52

mondjuk izmozzon az ilyenekkel a spagettimonszter. egy csillag oszt letörölni, szifonlátás.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.02.04. 14:12:15

@AtiSnatch:
Hát ez láccik a szemejin.
Meg mostmlg be is kékült...

Veronika_K 2014.02.04. 14:14:08

@helianthus: Beküldtem még 2 print screent a nosalty sztorihoz, két rövid hozzászólásról, de sajnos nem került ki, így hát nem nyert teljes értelmet a poszt. :(

Idézem:
"Ezt a receptet a desszert.eu-ről illegálisan vették át!
desszert.eu/raffaello_golyo
Csak ott fázisfotók is vannak.
Varga Gábor"

"Kedves Perla04!
Majd ha ellopják a munkád, megtudod mi a baj ezzel... Remélem megkárosítanak téged is, minél többen, hogy megtanuld a leckét.
Üdv!
Gábor"

AtiSnatch 2014.02.04. 14:15:38

@Veronika_K: bocsánat, én néztem be, megzavart a felső komment a fényképen.

Veronika_K 2014.02.04. 14:20:06

@sugargiraffusplumps.: igazad van, hagynom kellett volna a francba :)

Veronika_K 2014.02.04. 14:23:41

@AtiSnatch: telefonon kijelezte, neten nem találtam, a képernyőm meg ekkora :D

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.02.04. 14:24:29

@Veronika_K: nem gond, itt is látható lesz mindörökké.

fizetett tízezret egy egyetemistának aki összedobjta a gány appot és képes büszkülni is vele, no ez legalább vicces. :)

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.02.04. 14:37:24

@sugargiraffusplumps.: büszkülni
Ezt a szót eddig 1... ismerősöm használta.

Veronika_K 2014.02.04. 14:52:25

@batgirl: Akinek a hozzászólására ezt írtad, sajnos nem láthatja (szerintem nem is tudja, hogy print screeneltem) és bár egyetértek, hogy borsófőzelékhez nem kell app, azért nem kötelező megalázni azt, aki olyan kis sügér ("kezdő vagy árva"), hogy így próbálkozik. Legalább próbálkozik. :D

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2014.02.04. 15:01:02

@Veronika_K: "nem kötelező megalázni azt, aki olyan kis sügér"

Ha kis sügér, akkor ne értékeljen le.

Ha nem kis sügér, akkor meg tanulja meg, hogy tízkilós kalapáccsal nem javítunk zsebórát, és órás kalimpáccsal nem törünk követ.

Ez persze nem menti az app készítőjének prosztó modorát, legfeljebb kissé érthetőbbé teszi.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2014.02.04. 15:04:41

@agresszív kismalac:

Ezért (is) szeretem a Homárt, a legváltozatosabb, legérdekesebb (és legfeleslegesebb) új dolgokat tanulom.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.02.04. 15:07:21

@atpijkamo: no várjunk már egy cseppet. ha valaki ennyire kozmetikázza a véleményeket az appjában, az nem normális és kezdem sejteni, melyik testrészéről nevezte el az egész céget. ez történik, ha nem a fejlesztővel beszélsz hanem azzal aki csak a pénzt teszi zsebre. bármely épeszű fejlesztő a seggét verdesi a konstruktív visszajelzésekért mert ebből élnek. *hogyén milyen okosakat tudok máma mondani, egész meghatódtam*

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2014.02.04. 15:14:56

@sugargiraffusplumps.: "olyan kevés ismid van?"

Nemmazok bisztos magyarul beszének.

Veronika_K 2014.02.04. 15:16:46

@sugargiraffusplumps.: jól látod, ezért is szoktam mindig megírni, hogy miért tetszik/nem teszik egy app :) többnyire nem reagálnak közvetlenül (taplón meg főleg nem), pont emiatt lepődtem meg ily nagyon :D

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2014.02.04. 15:17:16

@sugargiraffusplumps.: A mi blogmotor-tervezőnk vajon örül annak, ha kimondom, hogy KURVA SZAR EZ A BLOGMOCI, MEGESZI ÉS KÉSLELTETI A KOMMENTJEIMET?

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.02.04. 15:17:42

@atpijkamo: :D úgyérted, tájnyelvi szavak és szleng nélkül? az unalmas és unalmas és unalmas.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.02.04. 15:20:11

@atpijkamo: ezek le se szarják. írtam nekik kommentot a gépházba, aszt is törölték. a késleltetést letojom mer ráérek de az natttyon nincs rendben, hogy más profiljába dobál be a rencer mindenkit. innen már csak egy lépés a kommentelés más nevében, onnan meg a világvége. ugye.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2014.02.04. 15:24:49

@sugargiraffusplumps.: A profildobálást leszarom, mert csak az igazi nevem a niknevem, de a késleltetés borzasztó. Már látom a legfrisebb kommentek között a hozzászólásodat, válaszolnék rá, de odalépve utolsóként még nem jelenik meg.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.02.04. 15:26:42

@sugargiraffusplumps.: Má' én es gondolkodtam, hogy megjelöllek.
Hiába vagy álruhába',
Csak olyan félénk vagyok.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.02.04. 15:37:20

@agresszív kismalac: az nem én vagyok, nekem nincs álruhám!

@atpijkamo: jó, én is csak ezt az egyet használom, a többi csak cirkuszi mutatványokhoz van fönntartva. de válasz helyett törölték a köcsögök a kommentot.

ha bárki talál erről bármilyen infót a gépházban vagy akárhun az megtenné, hogy elküldi nekem is? mer a saját eszemtül ennyi tellett.

Atörökk 2014.02.04. 15:44:56

Most itten mi a porbléma? Poszt toló akut apenia dolorosája kiújult?

AtiSnatch 2014.02.04. 15:46:01

@sugargiraffusplumps.: más profiljába mit láttok? csak a nickeket?

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.02.04. 15:51:50

@agresszív kismalac: az lehet, mer csak egy fotóm van ott, ráadásul azon is csóré vagyok. monnyuk az nem láccik.

@AtiSnatch: a nikkeket csak, meg lehet kattintani őket. nekem spec az agyamra megy, hogy mindig ki kell lépnem belőlük aztán vissza a sajátomba, de gyanítom, hogy az meg csak akkor lehetséges, ha az enyémből már kimászott az aki benne volt. ennél gányabb vackot ritkán látni.

Black Hole 2014.02.04. 16:01:49

@agresszív kismalac: nekem is egy ismerősöm használta. És ha a Te ismerősöd is nő, és le is varrtad, akkor luksógorok vagyunk.

Cseber Lajos 2014.02.04. 16:09:21

Nem kicsit gyanús a posztoló!

Honnan tudja ezt a "Nosalty sztorit"? Ez a történet rajtuk kívül senkit sem érdekelhet.

Megnéztem, az app-et a statisztika szerint 10-50 ezer példányban töltötték le, és 750 ember átlagban 4,5 csillagot adott rá. Ez egy kiemelkedően jó átlag, és ez nem nagyon tetszhet a konkurenciának. Az értékeléseknél a legutolsó bejegyzés mindjárt ez: "Gagyi! A Nosalty jobb!".

A jelek szerint a Homárt megvezették.

00000000-0000-0000-0000-000000000001 2014.02.04. 16:38:49

Nekem csak egy klasszikus jutott eszembe: "Ho-ho-ho-hóó! Önélzetes a kis latol!"

nandras01 2014.02.04. 17:47:16

mijazaz app?
és honnan, hova kell tölteni?
és miért?
és a zsíroskenyér receptjét is a telefonon nézi meg a kedves posztoló?
és ha elveszti a telefonját, akkor éhen hal?

2014.02.04. 19:31:28

nagyon onerzetes, ahogy elkezdtek szepen megjelenni az alacsony csillagok, vissza is szol mindre :D

É2I 2014.02.04. 19:54:48

Vihar a biliben, azaz a jövő szakácsai éhen fognak dögleni a mobil applikációk nélkül.

De az, hogy az építő jellegű kritikát nem bírja az átlag vállalkozó, akinek most mutatták meg hol kell bekapcsolni a tabletjét, külön vicces. De hát ezért járunk a homérra, edéket meg hasonszőrű spílereket kiröhögni :)

Szilárd_ 2014.02.04. 23:24:46

Most komolyan. Egy ingyenesen letölthető alkalmazásról beszélünk, melyről a posztoló kritikát írt. Milyen hátránya származott belőle, ha erre az ingyenes szoftver fejlesztője így reagált? Ha nem tetszik, nem kell használni.

Veronika_K 2014.02.05. 10:58:22

@Cseber Lajos: Egyrészt azért tudom a nosalty sztorit, mert használom és mikor kerestem egy receptet, megláttam a kommentek között ezt is. Másrészt a kommentelő, aki azt írta, hogy a nosalty jobb, tegnap írta ezt oda, valószínűleg a homár hatására. És harmadrészt, a facebook-on kérte meg a lájkolóit, hogy adjanak neki 5 csillagot, meg lehet nézni. www.facebook.com/aprosef.hu

Veronika_K 2014.02.05. 11:05:47

@Szilárd_: Semmi komoly. :) Csak megdöbbentett és nem is esett jól, mert rosszindulattal válaszolt a jóindulatomra. Gondoltam okulásul megosztom, mert szerintem beillik egy "Hogyan ne kezeljük a felhasználót" rovatba.

Megdobbent 2014.02.05. 23:53:30

@Szilárd_: most komolyan vajon miert van lehetoseg pontozasra es kommentelesre? :( Felhaborito mar tenyleg, ha egy user el azzal a jogaval, hogy velemenyt nyilvanithat! Meg jo, hogy ilyen a bekemenetben nem fordulhat elo, igaz?
süti beállítások módosítása