Tékozló Homár

Segítőkész biztonsági őr az OBI-ban

2014.02.06. 13:24 | jackyll | komment

Naiv ügyfelet megállította az egyik biztonsági őr az OBI-ban, és pozitív meglepetésben volt része:

Lehet, hogy a sok ekézés után az OBI a fogyasztókhoz való hozzállásán próbál javítani, vagy egyszerűen csak jó napjuk volt, mindenesetre egy kellemes apróságot szeretnék megosztani. Pár hete (januárban) betértem hozzájuk pár barkácscuccért az M3 melletti áruházukba, többet között egy flakon sziliokonos ragasztóért, amit a fizetés után a pénztárnál felejtettem. Kint a parkolóban odajött hozzám egy biztonsági őr az építőanyag kiadótól, és megkérdezte, hogy nem felejtettem-e el valamit.

Először azt hittem, hogy viccel, vagy mégjobb; lopással vádolnak, mert nem fizettem ki valamit (rossz az, aki...), így reflexből azt válaszoltam, hogy nem. A szekus erre mondta, hogy most szóltak neki cb-n, hogy valaki otthagyott X pénztárnál egy szilikonos ragasztót. Gyorsan végigfutattam a szememet a cuccokon, és valóban nem volt köztük. Mondta, hogy a vevőszolgálaton átvehetem.

Még blokkot se kellett mutatnom, bár keseredjek meg, ha 5-en voltunk összesen vásárlók az egész üzletben, így nehéz lett volna mással összekeverni. Apró figyelmesség, de egy pillanatra tényleg úgy éreztem, mintha Nyugat-Európában lennék. Innen köszönöm a pénztáros hölgynek, és a biztonságiaknak. A posztolót már lehet...

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Dr. Kix 2014.02.06. 13:36:14

Az úgy nem vicces, ha a poszt-toló maga megengedi. :)

AtiSnatch 2014.02.06. 13:39:08

a posztolót nem lehet!

elwood 2014.02.06. 13:42:27

érdekes hozzám csak hajlékonyak szoktak odajönni a parkolóban

elwood 2014.02.06. 13:43:48

a flakon ott ragadt a pénztárban

amsz · http://www.amator-szexvideo.com 2014.02.06. 13:48:57

A faszéé nem tudsz odafigyelni a cuccodra? Muszáj a szegény biztiboy-t kiküldeni utánad a parkolóba a hidegbe? :)

helianthus 2014.02.06. 13:59:25

@Dr. Kix: épp ezt akartam valahogy szavakba önteni.
Javaslom, tiltsuk meg, hogy a posztolók engedjék! Ne engedjék! Álljanak ellen! Utálják, gyűlöljék, vessék meg és határolódjanak el tőle!!!
Felebarátim, szavazásra bocsátom a kérdést.
Húzz mellé egy vonalat:
A posztolók engedjék:
A posztolók ne engedjék: |

elwood 2014.02.06. 14:05:11

a posztoló hülye. tönkreteszi a posztoló cseszegetésének az örömét ha megengedi.

Atörökk 2014.02.06. 14:06:07

@helianthus:
"A posztolók engedjék:
A posztolók ne engedjék: |
A posztolókat kéccer: |"

helianthus 2014.02.06. 14:13:05

@dr. phil. Sün‼ ツ: néha én is mellépúz...őőő...húzok. *ártatlanul pislog*
@atörökk: akkor is, ha férfik? Mert nekem akkor is jöhet kéccer, ha nő pláne.
Na de neked? :O

helianthus 2014.02.06. 14:14:11

Hallgassunk zenét.
NEM, nem System of ...satöbbi.
Ez most más.
www.youtube.com/watch?v=-FdP9Ku8gHg

Atörökk 2014.02.06. 14:16:45

@dr. phil. Sün‼ ツ:
Bezony. Őt nem figyelmesztette a papája, mint Lúk Szkájvókert, hogyaszongya: Lúk, a Vesztendbe rohansz!!!

@helianthus:
Megosztyuk, izé elfelezzük, akarom mondani összekoordinájjuk a munkát! Négyzetre emejjük a posztolókat meg minden ilyesmi.

AtiSnatch 2014.02.06. 14:17:12

@dr. phil. Sün‼ ツ: mer ez egy ravasz vadász, idejön megengedi és már recskázna a baszogatásra, há ne nézzen má minket hüjének! há nem? háde

pedoatya 2014.02.06. 14:35:44

Milyen hülye világ ez,ahol rendkívülinek számít az,ami jobb helyeken természetes.

AtiSnatch 2014.02.06. 14:52:51

ne menjen ki senki a posztból, mer ottan van a világvége!!!!4

AtiSnatch 2014.02.06. 17:25:58

@sugargiraffusplumps.: ez az alkaloida műve vagy elmútnyócév!

AtiSnatch 2014.02.06. 19:24:44

@uraaam: aljas cselszövést sejtek az ügy hátterében. bisztos terheléses támadás áldozati lettünk... :.(

helianthus 2014.02.06. 19:38:49

@dr. phil. Sün‼ ツ: NEKEM miért is nem szólsz? Aljas himsoviniszta vagyol te latol????

AtiSnatch 2014.02.06. 19:43:13

kellett beszólni a Putyinnak!

Csokis · http://csokis.blog.hu 2014.02.06. 22:43:42

En azt nem ertem soha, hogy a Praktiker nevu szar, hogy el meg? Mert nekem is az a tapasztalatom, hogy az Obiban kedves eladok vannak, es az őr sem olyan faszorru baba, mint a Praktikerben. Ott egyszer kozoltek, hogy a laptop taskamat nem vihetem be, nehogy beledugjak egy allolampat, tegyem inkabb be az orizetlen szekrenykejukbe. Gondolom jott volna Palkovicsne az utanpotlasert. Elballagtam az Obiba, megvettem ott, ami kellett. Ket het mulva kerestem valamit, az elado nem segitett, helyette inkabb kioktatott, hogy milyen hulye vagyok. Azota helybol Obi, elvegre nem vadaszbolt ez. Egy otletem van, szerintem azok jarnak a Praktikerbe, akik idegennek es elveszettnek erzik magukat, ha nem portastempoban bannak veluk.

Lady Ann 2014.02.07. 09:32:04

@Csokis: Praktikerben van Energomat alá való gumiszőnyeg, hogy Márti néni ne kapjon agyfaszt, ha mosok.
Az OBI viszont közel van. Ezzel lényegében eldőlt a kérdés.

Don Quixote de la Ferko 2014.02.07. 09:40:18

" de egy pillanatra tényleg úgy éreztem, mintha Nyugat-Európában lennék."

Oszt a "magyar ne lopj" táblákra emlékszel még? Az is Nyugat-Európa volt.

2014.02.07. 10:27:45

@Don Quixote de la Ferko: Csak Ausztria. Az még csak félúton van nyugat felé. Azért is jutott el a mifajtánk odáig.

Don Quixote de la Ferko 2014.02.07. 13:46:35

@fagyospityóka:

Visszajöttek azok a régi szép idők, újból a balkánhoz tartozás a cél.

2014.02.07. 15:45:20

@Don Quixote de la Ferko: én ostoba még azt hittem, hogy a szovjetunióhoz.

Don Quixote de la Ferko 2014.02.07. 16:59:03

@fagyospityóka:

Az már megszűnt. Az eszme a lényeg, és a határtalan lenyúlás.

kölcsönkenyér 2014.02.08. 17:54:19

Obiban rohadt nagy lehet a szigor, egy ideje már messziről előre köszönnek az ügyfélszolgálatosok is, amint az ember belép. Általában az eladók is rendkívül szolgálatkészek, kedvesek.
Az egyetlen amin kiakadtam, hogy korábban az infó pultnál is lehetett fizetni és a kismamák / kispapák soron kívül mehettek oda, ezt tábla mutatta. Miután ennek ellenére iszonyat sokat vártam egyszer a karonülő gyerekkel és ezt jeleztem a vásárlók könyvében (persze mentve az alkalmazottakat beleírtam, hogy feltehetően ennek létszámhiány az oka) megoldották a problémát: leszedték a táblát és azóta senki nem fizethet ott soron kívül =) Végül is ez is megoldás.
Ennek ellenére azért kiszolgálás szempontjából topon van tényleg az Obi, tuti nagyon figyelik a főnökök a személyzetet.
süti beállítások módosítása