Tékozló Homár

Teréz Vendégház, Zánka - csak németeknek?

2014.02.17. 13:25 | jackyll | 68 komment

Egy túlfűtött éjszaka után naiv nyaralók hazamenekültek Zánkáról a Teréz Vendégházból, miután kiderült, hogy azért annyira rosszak az életkörülmények, mert a lefoglalt szobájukból mégsem akarnak kiköltözni a német vendégek:

Annak rendje s módja szerint, hónapokkal a július végi nyaralás előtt lefoglaltuk az időtartamot és átutaltuk a 10 napi szállásdíj 10 százalékát. A telefonon történő egyeztetéskor különös gonddal választottunk szobát, azaz a honlapon is bemutatott földszinti, hűvös szobát, légkondicionálóval és egyebekkel, mivel a feleségem kezdődő vérnyomás ingadozása miatt fontos volt, hogy esetleges nagy hőségben is nyugodtan tudjon pihenni. Egy héttel, majd egy nappal a nyaralás első napja előtt, a biztonsáég kedvéért mindezekről újra beszéltünk a szállásadóval, aki ekkor is visszaigazolta, hogy minden rendben van.

Amikor másnap este 8-kor megérkeztünk egy 40 fokban megtett Budapest-Zánka autóút után, feleségem elég gyengének érezte magát és szeretett volna rögtön lepihenni a légkondis szobában, hogy egy kicsit erőre kapjon a kirakodáshoz. Ekkor jött az első meglepetés, nem volt még kész a szobánk (este 8-kor???), a háziasszony még akkor szaladt a lányával rendbe tenni, amig a házigazda szóval tartott és üditővel kínált bennünket.

Ezután jött a második meglepetés. Nem az eredetileg egyeztetett szobába vezettek minket, hanem egy kicsi kis tetőtéribe, ahol ugyanúgy 40 fok volt mint kinn a szabadban. A háziasszony megkért minket, hogy mivel a szoba eddig a pillanatig lakott volt, ha találunk még személyes homit, amit nem vettek hirtelen észre, akkor szóljunk. Néhány percen belül találtunk is idegen holmit a szekrényben és a fürdőszobában is. Számunkra kérdéses volt, hogy az eltelt rövid idő (kb 10 perc) alatt, a kutyafuttában történő szoba előkészítés közben jutott-e elég idő tiszta ágynemű húzására, takarításra, és egyéb munkákra, amik elvárhatók lennének egy szálláshely elfoglalása előtt.

Ettől az eljárástól a feleségem még rosszabbul lett, ezért már csak arra vágytunk, hogy pihenhessünk egy kicsit, de ekkor jött a harmadik meglepetés, a klíma berendezés rossz volt. Bekapcsoláskor olyan volt a hangja, mintha egy traktor kezdett volna kőrözni a szobában. E hang mellett sem egymás szavát megérteni, sem tévét nézni, sem aludni nem lehetett. A háziasszony szerint a megfelelő eljárás az lett volna, hogy pár percre bekapcsoljuk a berendezést, addig bedugjuk a fülünket, majd pár percre kikapcsoljuk és addig beszélgetünk vagy alszunk, aztán ezt kezdjük előlről.

Mondanom sem kell, hogy a feleségem teljesen kétségbe esett és még rosszabbul lett. Vészesen felugrott a vérnyomása, ami miatt külön erős vérnyomáscsökkentőt (Tensiomint) és nyugtatót kellett bevennie valamint el kellett kérnem a Balatonfüredi orvosi ügyelet telefonszámát, minden eshetőségre. Éppen az ehhez hasonló helyzeteket szerettük volna elkerülni a nyaralás alatt, de már az érkezés estéjén át kellett élnünk. Úgy határoztunk, hogy az éjszakát megpróbáljuk átvészelni és másnap a korai, még hűvös órákban hazamegyünk.

A nagyon kellemetlen és különösen hosszú éjszaka után, a reggeli ismételt vérnyomás felugrás miatt az orvosi ügyelettel való konzultálást is igénybe véve újabb Tensiomint, ill. nyugtatót kellett bevenni. Közben a háziasszonytól magától megtudtam, hogy mi a kálváriánk oka: Az általunk lefoglalt szobában lakó német vendég házaspár előző nap azt kérte, hogy (bizonyára az extra jó időre tekintettel) tovább maradhassanak, és ebbe a háziasszony minden további nélkül beleegyezett!!!??? Talán úgy gondolkodhatott, hogy két legyet üt egy csapásra. Az általunk lefoglalt szoba továbbra is bevételt hoz, ugyanúgy, mintha mi költöztünk volna bele, plusz egy kis ügyeskedéssel a család nyaraló rokonait gyorsan kiköltöztetve a vendéglátásra egyébként alkalmatlan szobácskából, azt átpasszolja nekünk, ezzel további bevételre téve szert.

Szállásadónk úgy sem járt rosszul, hogy egy éjszaka után hazamentünk, a kihasználtsága ugyanúgy megvolt, mintha a németek helyett mi nyaraltunk volna náluk, a mi ezévi fő nyaralásunk viszont tönkrement annak ellenére, hogy részünkről azt hiszem, minden előzőleg elvárható feltételt teljesítettünk, és minden számunkra fontos részletet egyeztettünk. Nagyon visszafogottan fogalmazva: NEM like-oljuk ezt a szálláshelyet!

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.02.17. 13:34:16

Teljessen fölment a vérnyomásom!
Szerintem poszt traumás sokkom van.

@AtiSnatch:
Harmadik nyócadik.

Tölgyasztal 2014.02.17. 13:38:29

vendégház: felejtős...

Atörökk 2014.02.17. 13:44:32

Posztolónak nem nyaralni kellett volna vinni a zasszonyt, hanem a pijócás emberhez.

AtiSnatch 2014.02.17. 13:47:18

a Likeról jut eszembe: a pálinka nem fészbúk, hogy megosszam :)

A vendégházhoz só és eke bevetését ajánlom! :)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.02.17. 13:48:08

Ügyesek, gondolom a németek többet fizetnek - de mégis mit vártak, ha a vendég nem oda kerül, ahova ígérték neki, akkor majd marad?

AtiSnatch 2014.02.17. 13:48:48

@atörökk: Lehet, hotty még süket is volt? hotty az ördög pörkölje meg a süket disznaját... :D

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.02.17. 13:48:50

@atörökk: lehet, hogy más szándékkal vitte a negyven fokba senyvedni.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.02.17. 13:49:40

@atörökk: Az már igaz, ettől még a szállásadó odaállhatott volna, hogy hát izé, nincs olyan amit ígértünk, baj-e?
Mondjuk a postoló helyében, ha már látszott, hogy baromi meleg szobát fog kapni, akkor be se költöztem volna.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.02.17. 13:52:37

@dr. phil. Sün‼ ツ: Sürgősen konzultáljál a balatonfüredi állatorvossal!

Manyecska 2014.02.17. 13:53:31

@AtiSnatch: apám is szerette, nem is érte meg a 63 évet:(...:)

Manyecska 2014.02.17. 13:55:59

Bsszátok meg:D most is nagykabátban ülök /+pulóver, nem ebben a sorrendben!:P/..én a 38 fokot imádom, simán biciklivel járok, ám ez pofátlanság:(

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.02.17. 13:57:34

a kocsiba is kellett volna legkondi, ez alapfelszereles, ha magas a vernyomas
masik szallast keresni meg aznap este
es akkor ahogy colt mondana, utana vendeghazat beperelni

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2014.02.17. 14:01:04

Azért a kőröző traktor hangú légkondit megjavíttathatnák, azt a rokonoknak is szar elviselni.

Ja, a rokonok be se kapcsolhatták, így nem derült ki a kőrözés.

Biztos fél évig javítgatta a helyesírást, azért csak most küldte be a posztot. Dííícséretes.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2014.02.17. 14:01:39

Na, megjöttem a hülyeséggeimmel. Így kezdődik:
Bízvást, hogy ezt a posztot életre hívő ember pehelykönnyedén veszi:
Első pont: faszom az asszonyba. Nem első, nem második poszt, ahol életgyenge és\vagy hisztis egyéneket kirándultatnak, akik önmagukat spanolva vagy házastársát katalizátornak használva spanolja magát, esetleg egymást, tulajdonképpen mindenen. Nem kéne túldramatizálni.
Ettől az eljárás, a szállás, a módszer, az ügyeskedés kritikán aluli, jár a.. mi járjon. Fekete, forró szurok, mellyel étcsoki-szerűen vonódik be mind az 1 csillagjuk a szálllyást adóknak.

A traktor meg nem kőrözni, hanem kűrözni szokott, mert a traktor az egy korcsolyás versenytáncoslány. Piros versenytáncoslány.

Én megértem ezt a jelenséget, hogy valaki beteges már, de a rohanó világ nem érti meg. Mintha két autó menne egymás felé 50-50 kilóméter per hával, a posztoló mind a 100 kilóméter per hát az őket fogadóra kívánja betudni.
A megtehetőt megtette, diszlájkolta, közhírré tétte, környékre se megy többé. Minden feltétel teljesítése, no hiszen, piha, pahá, puhúÚú! A világ meg nem olyan, hogy mindenki korrekt. A nő mindjárt a sírba' van, nem igaz, hogy nem éltek ők ketten együtt annyit, hogy tudják: teljesen felesleges egy kisgyerek álártatlan méltatlankodásával bepróbálkozni, semmi nem fog változni. Biztos szar, de ez a pluszban kieszközölni kívánt sajnálat nem oké.
@sztahanovista Szőkenő Szarvas: pluszminusz pulóver? Miből van az, havi rezsikalkulációból?

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2014.02.17. 14:03:49

@sztahanovista Szőkenő Szarvas: "nagykabátban ülök"

Inkább örüjjé, hogy plusz 7 fok van, nem mínusz hét, mint ááámerikában.

fülesválasztó-punaszagú-tangakorc 2014.02.17. 14:05:17

Jó párszor én is rácsesztem, mert ezek a tróger vendögházasok mindig padlásukat adják ki! Oda meg menjen a szalonna csöpögni! A kilátást is dugják fel, mert legtöbbször az eget néztem!!
Csak azt nem értem pince mé' nincs kiadva??
Féltik a páleszt meg a vinkót?

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2014.02.17. 14:06:08

@Kellemes Zérókomponista: :)) Megint egy fél vajaskiflit elhasznált az agyam, míg végigolvastalak.

Manyecska 2014.02.17. 14:07:02

@atpijkamo: jóvan de én a fűtött szobában vagyok éppen:DD

Manyecska 2014.02.17. 14:08:13

@fülesválasztó-punaszagú-tangakorc: én dolgoztam padlástérben amit annó dohányszárítóként használtak-szigetelés ohne, nyáron issteni volt:(( Évekig..

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.02.17. 14:09:34

@atpijkamo: jelenleg minusz 1

@fülesválasztó-punaszagú-tangakorc: hat en ilyen kis csaladi vallakozasokhoz tuti nem mennek

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.02.17. 14:11:31

@fülesválasztó-punaszagú-tangakorc: Valszeg. Én sem engednék minden jöttmentet a nedű közelébe :D

fülesválasztó-punaszagú-tangakorc 2014.02.17. 14:17:51

@ColT: ...lehet, hogy valamit sejthetnek? :) Biztonsági okokból igaz nem árt bekamerázni a csobolyót!

Na meg azé sem jó a padlástér mert recseg minden! inkább a doh!

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2014.02.17. 14:18:56

Voltunk nyáron a Balaton felvidéken egy ilyen padlástérben kialakított magánszálláson. Szuper volt, teljesen felújított, tiszta, kiskonyha, fürdőszoba..., rögtön két feles és két körte várt az asztalon, az utóbbi a kerben termett. A légkondit nem volt alkalmunk kipróbálni, viszont fűtés volt, mer épp elég hűvöske volt az idő. Valami háromezer forintra emléxem két főre. Pár órával előtte kerestük ki az interneten.

AtiSnatch 2014.02.17. 14:23:29

@atpijkamo: "rögtön két feles és két körte várt az asztalon"

a másik két feles milyen volt? :D

fülesválasztó-punaszagú-tangakorc 2014.02.17. 14:24:41

@hagyma: Voltam Szegedében Valami Forrás hotelban "csak 12misi/fő" na oly szocreált még nem cseszett a zég!
Naná, hogy padlás... és még a pancsoló is linólájmos vol!

Manyecska 2014.02.17. 14:33:40

@atpijkamo: mink rokonoknál /ingyen/, klímás lakókocsiban két napot. Mondjuk döngetni csak a zuhanyzóban lehet mert beleng a lakókocsi /:DD/ vagy éjszaka a strandon mert állandó átjárás van.

bekbórd! 2014.02.17. 14:38:42

Biztos, hogy egy kánikulára érzékeny embernek kánikulában kell elmennie üdülni? Ez megint olyan, mint a kismama posztok: minden bekezdésben föl lehet hívni a figyelmet a partner állapotára.

fülesválasztó-punaszagú-tangakorc 2014.02.17. 14:43:26

@sztahanovista Szőkenő Szarvas:
Nekem a döngetésről mostanában az jön le, hogy ezek az aláírás gyűjtögetők állandóan döngetik az ajtómat....ppfff
Nem győzöm elhajtani őket. Most is kidobtam kettőt! :)

jézushka 2014.02.17. 14:50:12

Basszus, ezek gyalog jöttek haza Bp.re, hogy csak most küldte el a tapasztalatát? És előtte még végigmentek a Rockenbauer Pál legendás másfélmillió lépésén? :)))

Manyecska 2014.02.17. 14:52:24

@fülesválasztó-punaszagú-tangakorc: tényleg? B..szd rájuk az ajtót "Nem veszünk semmit!" felkiáltással. Egyszer megtettem de sajnos az új szomszéd volt:DDD azóta furán néz. Bár a kutyáit én szoktam felügyelni vizuálisan...:)

Manyecska 2014.02.17. 14:53:37

@fülesválasztó-punaszagú-tangakorc: írd ki hogy a csengő zárlatos, vagy Harapós kutya. Nemtom.

AtiSnatch 2014.02.17. 14:54:02

@sztahanovista Szőkenő Szarvas: arról a kutyáról van szó, amit elcsaptak tegnap? :D

Manyecska 2014.02.17. 14:59:56

@AtiSnatch: annyira sajnálom, a gazdáit főleg:((! Kurva sz.r lehet hogy megtalálod és az orrod előtt csapják el. Egyik szomszéd csavarta a kabátjába, tiszta vér lett, remegett a pasi is:(

Manyecska 2014.02.17. 15:01:19

@Kellemes Zérókomponista: ugye a fogorvosok nem frontérzékenyek??? nemsoká megyek. Mi van ha a keze remeg vagy ő is elalszik állva?:P :(

Manyecska 2014.02.17. 15:07:14

@Kellemes Zérókomponista: de csak annyit kell elüvöltenem hogy "kussoljál Zoé!!" és akkor nyugton maradnak, folyton rohangálnak:)):) cukik.

zdanee 2014.02.17. 15:10:56

Búcsúzóul egy fáklyát a szalmatetőre dobni, ahogy az ilyenkor szokás.

fülesválasztó-punaszagú-tangakorc 2014.02.17. 15:17:44

@sztahanovista Szőkenő Szarvas: Egy idős hápé ismerősöm nő tagja vagy 3-4 tejfölgyilkost tutujgatott a házban.
Papa ki nem állhatta őket, mikor hazament, mindig iszonyú torz hangon elordította magát, hogy "Rákóóóczi"!!!
Mentek is kifelé még a csukott ablakon is vázástól! :)

Konzum Kult Közélet Szex Gasztro Tech (törölt) 2014.02.17. 15:18:42

a gyóygszerről és a vérnyomásról írhattál volna többet is modoros barom!

Manyecska 2014.02.17. 15:20:48

@fülesválasztó-punaszagú-tangakorc: :))))))).. ez két nagy és egy kicsi. Nagyon hangosak amikor játszanak egymással, gondolhatod, boxerek..:):) na, léc. szijasztok.

Black Hole 2014.02.17. 15:31:27

Hát én ezt a postot végig röhögtem :):)
Főleg azok a részek tetszettek, mikor gyógyszert kellett bevenni. Szerintem a poster látott egy bohózatot, és azt írta le, mintha vele történt volna. A szobában kőröző traktor is fasza :):)

Biyadhoo 2014.02.17. 15:51:13

Már leírtam párszor: NEM NYARALUNK MAGYARORSZÁGON. Pont. Persze ha mazo vagy és direkt szereted ha szopatnak, ráadásul jó drágáért, akkor hajrá.

Baluci 2014.02.17. 16:01:50

@jézushka: Ezen besírtam... Ááááááá...

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2014.02.17. 16:41:12

@sztahanovista Szőkenő Szarvas: "ugye a fogorvosok nem frontérzékenyek??? nemsoká megyek. Mi van ha a keze remeg vagy ő is elalszik állva?"

Szorosan megmarkolod a golyóit, és kedvesen rámosolyogsz:
- Ugye, doktor úr, nem fogunk egymásnak fájdalmat okozni.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2014.02.17. 16:42:32

@zdanee: "Búcsúzóul egy fáklyát a szalmatetőredobni, ahogy az ilyenkor szokás."

És a következő 20 évet börtönben tölteni, ahogy az ilyenkor szokás.

Aureliano Buendía 2014.02.17. 16:53:29

A kedves nejt orvoshoz kell vinni, nem üdülni.

Manyecska 2014.02.17. 16:58:48

@atpijkamo: igen, még szerencse hogy nem nő.., tényleg:D

fülesválasztó-punaszagú-tangakorc 2014.02.17. 18:00:22

@sztahanovista Szőkenő Szarvas: Na erre írok!
A világ legdrágább kutyája a boxi!!
Nekem is volt egy drága, 12 évet élt!
Neki alig volt hangja. (mellettem) :)
Ő utána vettem ámítógépet, addig nem kellett....
Hiányzik!

Atörökk 2014.02.17. 18:23:27

@AtiSnatch:
Most megnézem a vendékkönyvjüket, hogy van-e :D

@sugargiraffusplumps.:
Mér' nem dopta le a Kőröshegyi völgyhídról? Mindenkinek egy csomó felesleges kört megspórolt volna!

Jemi 2014.02.17. 19:15:14

Sziasztok! Mi efottra mentünk le, náluk szálltunk meg.. ritka jófej házigazdák, keresték, hogy miben lehetnének a segitségünkre, délben mentünk le reggelizni, egy szó nélkül,mosolyogva tálalta a ház asszonya a reggelit,amit azóta is emlegetünk annyira finom volt..ja elöleleget nem kellett utalnunk, én felvetettem hogy szivesen fizetünk előre, akár a teljes összeget is, de mondták, hogy nem kell..
Szóval én nem értem a posztolót..az ilyen komolyan ne mozduljon ki otthonról inkább..nagyon kedves emberek, én ezt nem hiszem el róluk..

gnme 2014.02.17. 19:27:26

a domborútévés magyar szálláshelyektől nem lehet, csak 40 éves színvonalat várni

www.youtube.com/watch?v=1Rb0Mi8TN3M

bubbii 2014.02.17. 21:09:29

@Jemi: Nektek minden ok volt, elhiszem. De ez miért jelenti egyértelműen azt, hogy a poszter nem mond igazat? Végül is vele is kedvesek voltak, csak úgy döntöttek, hogy a németek rentábilisabbak. Ha nem lehet a poszter egy esetéből komoly következtetést levonni, akkor a tiédből lehet?
@uraaam:és miért egészségügyi tanácsot kap a poszter? Nem az orvosra panaszkodott, hanem a szállásra...

Az agyam dobom már el, itt miért hiányzik a realitás?

Egyébként én is voltam már náluk, minden ok volt, de velünk egy időben volt olyan család, akik jogosan panaszkodtak és el is mentek, kártérítést is kértek. Nagy cirkusz volt, de megkapták- kártérítésként- amit akartak. (A poster helyében akkor léptem volna, hivatalos panaszt nyújtottam volna be.)

Aureliano Buendía 2014.02.17. 22:32:33

@bubbii: azért, mert aki rosszul van, ráadásul pánikbeteg is, annak elsősorban orvosi ellátásra van szüksége, és ha meggyógyult, utána menjen nyaralni:)

De, hogy OFF legyek akkor: vagy ott kibalhézni azt a szobát, amit lefoglalt, vagy húzni a csába, ha a kedves nej ennyire nehezen bírja a dolgokat (amúgy jobbulást neki, de a véleményem fenntartom).

Inkább vegyen ki apartmant, ahol nincs más senki.

Tiborfalvi Tibor 2014.02.17. 23:37:58

Csak átfutottam a posztot... Mi is volt az asszonyka baja, magas vérnyomás?

Gera 2014.02.18. 07:46:26

Kétlem, hogy a németek még tíz napig akartak maradni, úgyhogy nem biztos, hogy ez annyira megérte.

00000000-0000-0000-0000-000000000001 2014.02.18. 14:11:45

Az ilyenkor szokásos protokoll: asszony lerak pihenni, ajtó becsuk, hangszigetelés rak rá, aztán úgy üvöltözni a szállásadóval, hogy az ablakok is beleremegnek.

silent76 2014.02.19. 09:59:05

Ede ilyenkor hol van?

Csigorin 2014.02.19. 10:48:46

Mer azok nemetek, ti meg untermensch keleti retkek.
süti beállítások módosítása