Tékozló Homár

MLM-előadás röntgenért cserébe

2014.02.24. 13:30 | jackyll | 75 komment

Katell váratlanul találkozott a MetLife termékeivel: addig nem kapták meg a fogászati leleteiket, amíg végig nem hallgatták a kihagyhatatlan üzleti ajánlatot.

Sok éve járok Székesfehérvárra fogászati panorámaröntgenre a kórház melletti egyik magáncéghez. Mindig gyors, precíz, pöpec volt a kiszolgálás, se bejelentkezni, sem órákat várni soha nem kellett. Most azonban nagyon furcsa dolog történt velünk. Odaértem az egyik családtagommal, egy hölgy beinvitált mindkettőnket, pedig nekem nem is volt szükségem röntgenre. Már ez is furcsa volt önmagában, de mindegy, bementünk. Az első kérdése az volt, hogy Miben tartjuk a megtakarításainkat?

Elmosolyogtuk a dolgot, gondoltuk kicsit bolond a néni, sebaj pikkpakk túl leszünk a dolgon. Háááát, ez igen naiv feltételezés volt. Miután a tesóm röntgenje elkészült, a hölgy komplett MetLife előadást tartott nekünk. És nem adta oda addig az elkészült felvételt amíg meg nem hallgattuk. Nem álltunk le vitatkozni vele (tapasztalatom szerint az mlm-es hülyékkel felesleges), hanem kedvesen bólogattunk és mondtuk hogy ez minket nem érdekel, erre lesajnálva lenaivozott bennünket, és egy post-iten a kezünkbe nyomta az elérhetőségét.

Szerettem volna megkeresni a hely tulajdonosát, hogy szóljak neki, mit csinál suttyomban az alkalmazottja, de sajnos csak a bejelentkező telefonszámot találtam, az meg gondolom helyben csörög ki.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

CBF 2014.02.24. 13:33:42

Jól indul a hét... :)

CBF 2014.02.24. 13:35:01

"Az első kérdése az volt, hogy Miben tartjuk a megtakarításainkat?" Na itt kellett volna diszkréten távozni...

AtiSnatch 2014.02.24. 13:38:11

ez meg egy posztitten. :) kuponnal mentettek?

fülesválasztó-punaszagú-tangakorc 2014.02.24. 13:40:18

MeatLof ast terméket én is ajánlottam volna a fognyűvő nyanyónak!

amsz · http://www.amator-szexvideo.com 2014.02.24. 13:40:20

Gondolom a fogröntgen alapján el akart majd adni egy víztisztítót.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.02.24. 13:41:12

"Sok éve járok Székesfehérvárra fogászati panorámaröntgenre a kórház melletti egyik magáncéghez. "
Azt csinálnak, amit akarnak, ha magán...

elwood 2014.02.24. 13:44:10

én azt mondtam volna, hogy aranyfogakban tartom

amsz · http://www.amator-szexvideo.com 2014.02.24. 13:48:20

@ColT: Csak lehet a főnök nem tudja hogy a beosztott ilyenekkel "zaklatja" a kuncsaftokat.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.02.24. 13:50:35

@CBF: Fogászati rendelőben, pl. ebben itt :D

helianthus 2014.02.24. 13:50:41

@elwood: leköptem a monyitort miattad. ^_^

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.02.24. 13:52:03

@amsz: Lehet, de nem biztos hogy letolja.
És lehet hogy a főnök 1 szinttel a fogorvos fölött van az MLM-ben... :D

ergerberger 2014.02.24. 13:53:58

Mi a tökömet forgalmaz a MetLife? Meth-et?
Abban tartsd a megtakarításodat?

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2014.02.24. 13:55:56

Háát igen, pikáns kis terület ez, pikáns agyviharok szempontyábul. Alap a képzés során, hogy "de vigyázz, nagy ellenállásba fogsz ütközni, az emberek nem szeretik azt, aki kilóg a sorból". Itt ugye a még épelméjűeket kívánja kicsit sem dicsfénybe állítani egy csini féligazsággal. Az agymosás művészete ez. Az egész rendszer, hülyítő és hülyített, bár ez összemosódik úgy is idővel, tehát hogy ez az egész mély hatással van rám: megölném mindet. Hát bocs már, más konkrétan semmi nem válcsa ki ezt. És milyen tipikus jegyei vannak, olyan markánsak, mélyr hatolóak, mint egy romlott kocsonya, amit kényszerűen meg kell enni.

"erre lesajnálva lenaivozott bennünket" Egy igazi komika ő a maga módján, csak hát nem tud rula.

CBF 2014.02.24. 14:00:07

Egy matematikatanár meg akarja tréfálni osztályát, feltesz egy kérdést:
- Na, gyerekek, ha ez a terem 7 m hosszú és 6 m széles, a fal színe
fehér, csíkos nadrág van rajtam és most 1/2 11 van, akkor hány éves
vagyok?
A gyerekek döbbent csendben ülnek, majd egy kis idő múlva Móricka jelentkezik:
- A tanár úr 42 éves.
A tanár meglepődik.
- Tényleg annyi vagyok, ezt meg hogy találtad ki?
- Hát - mondja Móricka - van egy félhülye bátyám, aki most 21éves...

AtiSnatch 2014.02.24. 14:05:15

@CBF: hehe, nem is vagyunk annyian... :)

igi1 2014.02.24. 14:14:45

Nem szégyen bevállani h a röntgent is csak akkor adják a kezedbe ha vettél már vmit.

csórók :)

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.02.24. 14:21:16

Drága az ilyen MLM kurzus, nem vehet részt rajta akárki, csak akit előtte átvilágítottak.

Zirowe 2014.02.24. 14:25:47

Az ilyen bólogató emberek miatt tartunk itt.

Vagy ez már volt?:D

igi1 2014.02.24. 14:26:45

@Zirowe: papíron mindenki bólogat :)

Argentínában megdöntötték Perón asszonyt 2014.02.24. 14:27:53

a metlife az nem valami böhömnagy biztosítótársaság?

Agyalap 2014.02.24. 14:28:38

@amsz: Jogos - nem lesz vízköves a fogad...
Aztán mint szolgáltatónak - volt-e vásárlók könyve?

Csendes Szonáta 2014.02.24. 14:29:02

hát nem tudom, ez az mlm-szar nem törvénytelen? legközelebb legyen veletek egy jogász is, aki felvilágosítja, hogy a piramisjátékot tiltja a törvény, nem csak fogorvosi rendelőben.

ferand1979 2014.02.24. 14:29:51

@amsz: A MetLife egy biztosítós cég.. Pénzügyi okosságokkal traktál.. Családi megtakarításokat ajánl.. Stb..
Nekünk is volt kapcsolatunk velük. A városunkban ez a cég oldotta meg 2013-ban a városi napokat.. pontosabban ő volt a névadó szponzor.. Minden egyes játéknál volt kitűzve zászló, lobogó, matrica, lufi, mind mind MetLife felirattal. Még egy kis vonatos terepasztalt is hoztak a gyerekek örömére..
De mindenhol az volt az első kérdésük, hogy milyen állhatnak rendelkezésünkre pénzügy terén.. Be is húztak csőbe, mert ígértek egy kis AJÁNDÉKOT is... csak töltsünk ki egy kérdőívet lufiért cserébe és ha akarjuk adjuk meg elérhetőségünket az ajándék miatt..
Helyben is ígérték, hogy átvehető a meglepetés ajándék, csak keressük meg XY-t..
Kerestük, de nem találtuk... Végül is gondoltam végighallgatom a családi ajánlásukat, cserébe a gyerekeknek egy kis ajándékért, ezért megadtam a telefonszámom.
Fel is hívtak, időpontot, helyszínt egyeztetni. Megjegyeztem a call centeres csajszinak, hogy azért pofátlanság volt ígérni ajándékot, és még oda sem adták.. Elviekben volt valakinél a helyszínen csoki, és azt kellett volna megkapnunk. Később pedig más ügyintéző azt mondta, hogy az ajándék az egyik biztosítási portfólió első éves befizetéséből néhány százalék engedmény... :-)
Na azóta is fél évente felhívnak, hogy szeretnénk-e családi biztosítást, megtakarítást náluk.. Persze, hogy nem...
Komolytalanok

Zirowe 2014.02.24. 14:30:04

@igi1: de milyen papíron?
Bemegyek egy röntgenre és azzal fogadnak, hogy "Miben tartjuk a megtakarításainkat?"?
A posztoló meg ahelyett, hogy azt válaszolta volna, hogy "anyádban" és angolosan távozott volna, inkább szépen bólogatva végighallgatta és még homár posztban is büszkélkedik róla. :D

(ez milyen már, hogy kaptam egy mailt a válaszról, de csak rá 2-3perccel jelent meg a blogon?! :D )

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.02.24. 14:31:08

@jacques shiraz: "a metlife az nem valami böhömnagy biztosítótársaság? "

Nem, énekes, aki bármit megtenne a szerelemért. Mítlófnak kell ejteni.

www.youtube.com/watch?v=9X_ViIPA-Gc

Argentínában megdöntötték Perón asszonyt 2014.02.24. 14:33:16

@atpijkamo: nem kattintottam, de valami dagadt pasas ha jól emlékszem, ugye?

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.02.24. 14:34:55

@Zirowe: "de csak rá 2-3perccel jelent meg a blogon?"

A blogmoci ismert hibája, 2006 óta kell vele élnünk. Csak akkor jelenik meg néha a komment, ha van utánalevő. Ilyenkor írj mégegy kommentet egy perc múlva, hogy asszondja "Gagyi blogmoci MÚÚÚKOGGY!", és akkor működik.

A blogmoci néha véglegesen is megesz egy-egy kommentet, de ez ritka.

Ezeket a hibákat nem javítják, de vannak új fejlesztések, amivel rongálják az életminőségünket.

igi1 2014.02.24. 14:34:56

@Zirowe: terelsz terelsz értelek én :)

igi1 2014.02.24. 14:36:53

@Zirowe: én budai hajléktalant mondtam vóna :) itt meginn más az eset hiszen le vilt fixlva kik a gazdag vásárlós ügyfelek apti is mondta h nem akárkinek ajánlgatják ezt fel

Zirowe 2014.02.24. 14:37:32

@atpijkamo: biztos, ha minden kommentelő végighallgatna egy mlm előadást, akkor helyrepofoznák. :D

@igi1: nem terelek, bólogatok! :D

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.02.24. 14:39:09

@jacques shiraz: Aha, nem egy szépség, de csodás a dal, nagy sláger volt valamikor. Meat Loaf (Michael Lee Aday)

igi1 2014.02.24. 14:42:44

@Zirowe: nekûnk nem lehet kamuzni mlm témában jartasak vagyunk :)

igi1 2014.02.24. 14:44:22

@ferand1979: vital invest lifes cégnevek mind ezek

És mind 1 ember biznisze

igi1 2014.02.24. 14:55:44

Miben tartod a megtakarítsaidat?

-a két mellem közt de te úgyis megvakulsz az irigységtől hiába a röntgenszemed. /)

ferand1979 2014.02.24. 15:00:16

@igi1: tudom, más országokban nagy sikerű társaság. De engem nem érdekel.
Az a kevés kapcsolatom régi-hazai biztosítókkal is épp elegendő..
Feltérképezni szeretnék az összes bejövő pénzünk, ajánlanak egy megtakarításos biztosítós pénzügyi csomagot, majd fizess mint a katonatiszt..
És pár év múlva, ha nem is csődőlnek be, visszaadnak egy keveset.. Ebből már elegem van. Elég ismerősöm járt pórul ezekkel..
Továbbá nem értik meg, hogy manapság az mber nem tud megélni a bejövő pénzével, ne hogy még félretegyen, vagy netán befektessen egy ismeretlen cégbe... És nem szállnak le rólad.. Na az a dühítő.. Piócaként tapadnak rád......
pfúj..

Aureliano Buendía 2014.02.24. 16:59:46

„Nem álltunk le vitatkozni vele” -->hiba

Aureliano Buendía 2014.02.24. 17:01:39

„Az első kérdése az volt, hogy Miben tartjuk a megtakarításainkat?” -->német márkában

fülesválasztó-punaszagú-tangakorc 2014.02.24. 17:20:58

Nem csak a száját hanem a zsebét, buxát is átvilágítják! Full szervyz! :) Csak simán ipszilonnal... nehogy Kazi belekössön!

Manyecska 2014.02.24. 18:00:42

Hát ilyenkor vissza kell kérdezni, azt ennyi. Nehogy már a kémény szálljon a gólyára, vazze. Én azt mondtam volna hogy a bugyimban/melltartómban..:P

igi1 2014.02.24. 18:09:06

@Szőkenő Szarvas: itt az a gyanús, hogy a poszter nem említi a 'DÍJAT'. Merhogy valamit lehetett ilyenkor mindig venni, az is biztos, az meg nem válasz, hogy nem kérik, és bólogatnak, mert aki ilyet csinálna alapból, annak nem ajánlgatnak fel semmit se.

Manyecska 2014.02.24. 18:18:34

@igi1: ha tőlem ilyet kérdeznének tuti körberöhögném..

igi1 2014.02.24. 18:20:50

Mivel sokat járnak ehhez a magáncéghez vizsgálatokra, akkor az ott dolgozó nénik is pontosan tudják kik a bólogatós típusok, vagyis azok, akik nem fognak venni semmit se, és tudják azt is, kik azok akikre mindent rá lehet tukmálni, csak szabaduljanak már végre.

A posztban ellentmondás van ilyen téren, mert akinek végig kellett hallgatnia az előadást, az garantáltan venni fog valamit a végén, bólogatva, mert csak a nagyon szegény öregek azok, akik nem vesznek semmit, azoknak hiába is próbálnának bármit ajánlgatni, mert csak a vizsgálatokért jönnek, arra meg ott a kórház.

panic_button 2014.02.24. 19:40:08

Nem kuponnal kene rontgenre menni

Rinna 2014.02.25. 06:00:10

@amsz: Szia, Katell vagyok. Nem, nem csinálhat azt egy magáncég, amit akar. Egy olyan szolgáltatást nyújt amiért fizetek.

Rinna 2014.02.25. 06:03:21

@Zirowe: Kedves Zirowe. Azóta is keresem a tulajt. Az ő dolga rendre utasítani az alkalmazottját. Megmondtam, hogy nem érdekel a dolog. Veszekedésbe belemenni nem fogok, nem alacsonyodok le hülyék szintjére

Rinna 2014.02.25. 06:04:53

@Zirowe: Szükségünk volt a röntgenre, akkor mentünk a műtéti megbeszélésre.

Rinna 2014.02.25. 06:06:15

@panic_button: Nem kuponnal mentem. 10 éve járok oda, akkor még nem is volt kupon. Csak most egy új alkalmazott tünt fel a színen.

Rinna 2014.02.25. 06:09:55

@igi1: Ez egy amerikai biztosító, nem kell venni semmit.De látom senkinek nem jött át a lényeg. Ha valaki fehérvári, és tudja kié a cég, értesítsen. köszönöm

Rinna 2014.02.25. 06:13:39

@AtiSnatch: Neeeeeeem. Soha nem vennék igénybe kuponnal fogászati szolgáltatást. 10 éve járok oda. A történet lényege az, hogy keresem a tulajt, hogy szóljak neki, az alkalmazottja rontja az üzletét és zaklatja a betegeket

Zirowe 2014.02.25. 10:02:37

@Rinna: a második világháború is valahogy így kezdődött, az akkori nagyhatalmak nem akartak veszekedni a terjeszkedő németekkel.

Megértem, hogy vannak ilyen nyámnyila emberek, hiszen ez Magyarország, nem lehet mindenki karakán.
Az biztos, hogy engem senki nem tudott volna rávenni arra, hogy akaratom ellenére végighallgassak egy ilyet és biztos van vmilyen törvény, ami tiltja az ilyet.

Atörökk 2014.02.25. 10:08:25

@Rinna:
E-cégjegyzék.hu
Sok sikert a használatához.

Csigorin 2014.02.25. 10:25:28

Mi az a megtakaritas? :O

ferand1979 2014.02.25. 10:41:39

@Csigorin: hát ez az. Mi az hogy megtakarítás?
Aki tudja, írja le.. hogy megértsem

Csigorin 2014.02.25. 11:03:39

@ferand1979: valami urban legend hogy boldogabb orszagokban akadnak emberek, akik tobbet keresnek mint amennyit elkoltenek, na es allitolag olyankor elofordul az hogy (fogodzkodj meg, ulj le, mert ez nagyot ut) ho vegen is marad penz.

Akadnak akik olyanokrol is meselnek hogy ez tobbszor is elofordul, sot hogy rendszeresen is, es olyankor valamit kezdeni kell ezzel, nade ezeket a meseket mar en se hiszem.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.02.25. 11:29:35

@Csigorin: "boldogabb orszagokban akadnak emberek, akik tobbet keresnek mint amennyit elkoltenek"

Nagyon pontosan mondtad. A megtakarítás nem a jövedelem nagyságától függ, hanem a jövedelem és költekezés arányától. Japánban például legendás a lakosság megtakarítása, míg az USA-ban pont az ellenkezője. A magyarok 80%-ának nincs lényegi megtakarítása, és ez 2008 előtt is így volt.

2014.02.25. 12:39:05

@helianthus: én meg a kollégámat :-)) minek ül velem szemben :-))

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2014.02.25. 14:23:05

@Rinna: akkor te árultál kupont. Ismerd be. Nézd, a nép azt akarja, hogy kupon legyen a sztoriban. Ellenállni nem érdemes. Szóval?

Rinna 2014.02.25. 14:25:45

@Kellemes Zérókomponista: Csinálok etessük az éhező trollokat kupont? :) Esetleg alapítványt? Ide az 1%-ot emberek

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2014.02.25. 14:27:08

@ferand1979: az olyan, mint a gyerekfürdetés. Lefrissül tőle az utód.
@atörökk: ez így nem jó. Személyesen e-mailben kell dobni már neki oda az infót. Magánnyomozás nem ér, valaki másnak kell lenni még, hogy meglegyen a hallomás.
@atpijkamo: a lényegtelen megtakarítás hol kezdődik és hol ér véget a számok nyelvén mondjuk?

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.02.25. 14:29:48

@Kellemes Zérókomponista: "a lényegtelen megtakarítás hol kezdődik és hol ér véget a számok nyelvén mondjuk?"

Nullától egy pár havi jövedelemig.

ferand1979 2014.02.25. 16:05:12

@Csigorin: @Kellemes Zérókomponista:
Az a helyzet, hogy ismerőseim között tényleg kevés az olyan ember, aki rendszeresen tud félretenni.
Az, hogy egy hónapban félreteszek, majd a következő hónapban 2x annyi a rezsi, így előveszem, és abból kifizetem, az nem rendszeres félretett pénz..
De sajnálatosan heti szinten 1-2 ember felhív valami társaságtól, és ajánlatokat szeretne tenni megtakarításokról... Csak be kéne fektetni pénzt előtte... Akás kis összeget, de rendszeresen, akár egyből egy nagy öszeget..
Elmegyek a Postára befizetni csekket, letámadnak, hogy akár már 5000Ft.-ért tudnának adni befektetési jegyeket...
Elmegyek bankba ügyintézni, alig akarnak az ügyemmel foglalkozni, annyira szeretnék a saját monologjukat nyomatni a lehetőségeimről...
mondom, hogy sajnos az nem az én lehetőségem, oszt feltesznek egy fura kérdést...:
"nem szeretném ha pár év múlva lenne megtakarított pénzem??"
-De, mondom én, csak most nincs semmi feleslegem, amit otthagyhatok.. Max nem fizetem ki a hitelem, de akkor elviszik a házam. Max nem fizetem ki a számláim, de akkor a szolgáltatók lekapcsolják az árramot, kikötik a vizet, stb..
-Így nem is lehet, ez volt a válasz...
Arra a kérdésemre, hogy akkor hogyan?
-Úgy hogy akarni kell... :-)

Ezek szerint nem akarom anynira... legalábbis szerintük...

Csigorin 2014.02.25. 16:08:47

@ferand1979: meg kell nekik mondani hogy en mar rohadtul akarom, de csak annyi lett az eredmeny hogy most mar az aranyerkenocsot is fizetni kell :)

Spamet nem küldünk rád (törölt) 2014.02.26. 20:29:02

Bocs, de szeretném megnézni az avataromat élesben.

joska61 2014.02.27. 13:06:25

Ha udvarias akar lenni az ember, meg kell tippelni, melyik MLM hülyeség lesz, és az első feltett kérdésre bemondani. Már le is van zárva az ügy. Ha pedig őszinte akar lenni az ember, az első kérdés után elhajtani a rákba ezt az állatfajtát.

vega4 2014.02.27. 15:03:43

Annyit kell mondani, hogy 5 literes uborkás üvegben, de csak a fémlapkás jó, mert különben megrághatja az egér.

Kotit 2014.03.03. 10:32:21

A biztosítás alapú megtakarítások szvsz tényleg kedvezőek voltak, amíg járt utánuk 20% adókedvezmény. Érdekes módon egyik párt sem feszegeti, hogy mekkora hiba volt ezt a válság alatt eltörölni, pláne, hogy neaggyisten vissza lehetne állítani.

Mi 2 átlag körüli fizetésből élünk és van megtakarításunk...
süti beállítások módosítása