Naiv ügyfél az 4. javítás után nem fogadta el az addigra kifutott Nokia Lumia 800 helyett a nagyságrendekkel jobb Lumia 900-at. A szerviz ennek ellenére kiküldte nekik, de látszott rajta, hogy használt/javított készülékről van szó, doboza sem volt és a garanciát sem akarták meghosszabbítani.
1 éve vettünk egy Nokia Lumia 800-as telefont. X ideg semmi probléma nem volt vele, de aztán jöttek a gondok. A telefont hiába dugtam rá a töltőre, nem vett fel, nem töltött.
A Mammutba, a Vodafone márkaboltba vittük, javítás miatt. Megtörtént a javítás, 1 hétig működött is a telefon, aztán megint meghibásodott. Vissza megint a Mammutba, ismét szerviz. (tehát ez a 2.alkalom). 1 hét helyett a javítás 2-3 hétig húzódott el. Sikeresen elkészült, 1-2 hetet volt nálam újfent a telefon, mikor megint meghibásodott. (3.alkalom). Ismét Mammut, Vodafone-szerviz. 2-3 hét után visszakaptam a telefont úgy, hogy nem is közölték, hogy mehetek érte. Tehát ha nem megyek be megkérdezni mi a helyzet, nem is tudok róla. Nem is ez a lényeg, ez csak 1 apróság. Ezek után ismét 1 hétig nálam volt a telefon, aztán hopp, megint nem tölt.Na indulás a Mammutba, szervízelésre. 4-5 hétig vártunk édesanyámmal, mikor is megunta a várakozást, minden nap felhívta az ügyfélszolgálatot mi a helyzet, mi a teendő. Egyik nap egy állítólagos Nokia szerviz kereste meg édesanyámat telefonon, hogy a szerviz 4. alkalommal rájött, hogy javíthatatlan a készülék, de ezt a típust már nem gyártják, felajánlanak helyette egy Lumia 900-at. Erre anyum azt a választ adta, hogy nem az ő telefonja, megkérdezi a gyerekét, tehát engem, hogy mit szólok hozzá, és hívják vissza kicsit később. Mondtam anyumnak, ha hívják, mondja meg, hogy nem, nem fogadom el ezt a készüléket, mert sajnos nagyot csalódtam benne. De a szerviz nem telefonált ismét. Megint teltek a hetek, anyum pedig ismét naponta hívogatta az ügyfélszolgálatot. Az ügyfélszolgálat minden nap elmondta, hogy nem vagyunk kötelesek elfogadni azt a készüléket, amit felajánlanak, és hogy a Vodafone-nak kötelessége új készüléket biztosítani.
Egyik nap, mikor anyum ismét felhívta az ügyfélszolgálatot, közölte, hogy menjünk be, valami papírért, mert addig nem fog történni semmi. Hát most hétfőn be is mentünk. Húztuk a sorszámot, végre mi következünk. Mint kiderült, már 1 hete (!) ott volt a készülék, és képtelenek voltak minket erről tájékoztatni. Hozza az állítólagos főnöknő a telefont, gépel pár sort, amikor feltűnt nekem, hogy az nem az én telefonom. Egy ugyan olyan fehér, de egy Lumia 900-as telefon volt, egy átlátszó papírzacskóban, valami papírral, töltő nélkül. A telefon alja alapból karcos, annyi hogy a készülék elején egy fólia volt látható. Mondtam a nőnek, hogy ez nem az én telefonom. Előhúzta a tasakból a papírt, mire megszólal : Ja, hát ezt a telefont már a szerviz küldte, mivel elfogadták, mint cseretelefon. Ez egy új készülék.
Itt kezdődtek a problémák. Mondtuk, hogy nem vagyunk kötelesek ezt a készüléket elfogadni, így áregyeztetést szeretnénk, had válasszunk másik készüléket. A válasz : Nem választhatnak másik készüléket, mivel ezt már elfogadták. A szerviz köteles új készüléket biztosítani. És különben is, a szerviz nem küldte a papírt, hogy engedélyezi a cserét.
Ekkor ment a vita, hogy hát nem logikus, hogy csere kell, ha egy másik telefont küldött?? Nem vitatkoztunk tovább, mondtuk a ’kedves’ üzletvezető hölgynek, hogy küldje vissza a telefont, legyen szíves, mert ezt így nem fogadjuk el. Főleg úgy, hogy a telefon mellé az a garancia érvényes, ami még az én telefonomra volt, tehát nem hosszabbítják meg (!). A nő még azt is mondta, hogy kb 2 napot kell várnunk. A tegnapi nap folyamán édesanyám ismét felhívta az ügyfélszolgálatot, és ismét elmondták, hogy kötelesek nekünk egy új készüléket adni, így is.
Fogtuk magunkat, bementünk ma is, sorszám, hurrá, mi jövünk. Egy fiatal lányhoz ültünk. Elmondtuk neki is a problémánkat, mire kezdődött ismét a huza-vona. Ő nem jogosult arra, hogy felülbírálja a szervízt, nem kapunk így másik készüléket, nem fogjuk fel azt amit mond (???) . A végén mondta a lány, hogy menjünk el abba a szervízbe, ahol a telefonom van, és szerezzünk egy olyan papírt, amin az áll, hogy cserére jogosult a telefonom. Ha azt megszerezzük, idehozzuk neki, elintézi és 3 perc alatt lesz telefonom.
Leírta az eladó lány a szerviz címét. Egy budaörsi cím, ami egyébként nem 5 perc, de mivel kocsival voltunk, nem volt nagy probléma. Átérünk Budaörsre, hopp, Tesco. Menjünk be kérdezősködni. Egy GSM-es eladó srác azt mondta, itt már évek óta megszűnt a Nokia szerviz (!). Egy Vodafone bolt is található a Tescoban, így bementünk oda is. Elmondták pontosan a címet, merre van, de ki voltak akadva, hogy miért oda küldtek minket, hisz az Allee-ba is mehettünk volna, mivel tudomásuk szerint ezen a címen nem található szerviz. És tényleg nem volt található, mivel egy Samsung szervízben találtuk magunkat.
Idegesség, vérnyomás az egekben. Irány vissza a Mammut Vodafone üzletébe. Sorszám nélkül, megvártuk amíg a lány végez az épp akkor foglalkoztatott vásárlójával. Mikor is végeztek, odaültünk, mondtuk neki, ott nem volt szerviz, még papírt is kértünk róla, hogy bizonyítsuk hogy ott jártunk. Hát szeretnénk ha megtérítené a költségeinket. Az eladó lány meghazudtolt minket, és előadta, hogy Őőőőőő nem küldött oda minket. Kezdődött az egész elölről.Elegem lett, és pár szúrós kérdést tettem fel a lánynak: Ha ez egy új telefon, miért nincs rá garancia? Hol a doboza? Érdekes mód, hétfőn még töltő sem volt hozzá, most pedig előkerült ez is. Hol a bizonyíték, hogy édesanyám elfogadta a telefont? Mivel ez nem történt meg. Akkor szeretném hallani, kerítsék elő legyenek szívesek. És amúgy is, ha elfogadta volna, nem gondolhatja meg magát ? Ez a vita ment, hebegett-habogott, értelmes válasz nem jött, csak annyi, ha nem fogadjuk el ezt a telefont, akkor ott fog állni a polcon. Sajnos nem jutottunk előrébb, de szerintem ez nagyon nem korrekt, és mindenki egymásra mutogat, hazudik, a Vodafone ügyfélszolgálata, és a boltban dolgozók elbeszélnek egymás mellett.
Az utolsó 100 komment: